Budapesti Hírlap, 1918. december (38. évfolyam, 282–306. szám)
1918-12-01 / 282. szám
Budapest, 1918. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 88 kor., félévre 44 kor.negyedévre 32 kor. egy hónapra 7 kor. 80 fit Egyes órám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 30 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szériák főállanügyosz_h» XXXVIII. évfolyam, 21. szám Felelős szerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. Az Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker. József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A bűnösök. Budapest, nov. 30. Mikor tegnap ezen a helyen arról elmélkedtünk, hogy ki volt a bűnös és arra a következtetésre jutottunk, hogy a mai súlyos pillanatokban többet érne a közeljövővel foglalkoznunk, mint a közelmúltat feszegetnünk, nem voltunk rá elkészülve, hogy a mi konklúziónkkal oly csattanósan ellenkező feleletet kapjunk föltett kérdésünkre, mégpedig a legilletékesebb helyről, magától Károlyi Mihálytól, aki jóformán vezért?, forgója, tán azt is mondhatjuk, lelke az áramlatnak, a mély Magyarországot hullámaival elborította. A Károlyi-párt az este értekezletet tartott, melyen a pártvezér bejelentette azt, hogy lehetően mihamarább választatni kivan. S miko£ erről szólt s programot is ígért, közbevetette a következő mondatokat: — Meg kell értetni a közvéleménnyel, hogy a felelősség azért, hogy Magyarország a mai helyzetire jutott, nem a mai kormányt terheli, hanem egyesegyedül az elmúlt rendszert. Föl kell vetnünk és napirenden kell tartanunk a háború megindulásával kapcsolatos felelősség kérdését. A mai nyomorúságért azok felelősek, akik ezt az ötödféléves háborút az utolsó csepp vérig, az utolsó kilogram zsírig és az utolsó darab csizmatalpig folytatták. Nyilvánosságra kell hozni a megbukott rendszernek egész bűn- lajstromát. Mentül jobban meg vagyunk ma arról győződve, hogy közeli választások esetén lehetően minden hazafinak Károlyi Mihály gróf pártjával kell szavaznia, annál kevésbbé tudjuk megtalálni azokat az okokat, amelyek a miniszterelnök urat az idézett sorok elmondására bírták. Hiszen úgy van: a história előtt való erkölcsi felelősségen kívül van egy törvény előtti felelősség is, amelyet vállalniok kell a vezérpolitikusoknak. Aki közülök bűnben találtatik, nyilvánvaló, hogy annak lakolnia is kell. De nem oly igen egyszerű kérdés megállapítani, van-e és ki a bűnös, ki mily mértékben az. Mi esik emberek, mi helyzetek és viszonyok terhére. Mi része van egyeseknek, mi része pártoknak benne. Mi része személyeknek és a rendszernek. Tudjuk, hogy elsősorban az államférfiakról lehet ebben a szó, akik Ausztria és Magyarország sorsát intézték azokban a végzetes napokban. Ezek közül ki halott, ki trónvesztett, ki bujdosó. Ha ezt a kérdést a háborún végig akarjuk vinni, még a pártokra is ki kell terjeszteni a vizsgálatot. Csak ennyiből is látszik, hogy ez egy óriás terjedelmű vizsgálat, ezer nehézséggel, ezer bonyodalommal, tömérdek érdekelttel, akár vádlott, akár vádló, akár tanú képében. Kétségtelen az is,hogy se terjedelme, se bonyodalmas volta a pernek nem riaszthat bennünket vissza attól, hogy meg ne indítsuk az igazságszolgáltatás apparátusát. Nem is lehet senki sem, aki ezt ellenezze vagy éppenséggel ne kívánja. Nem is az igazság kiderítésének a szándéka az, ami ellen e sorokat írjuk, hanem az a különös körülmény, hogy a pártvezér a pártszervezés értekezletén dobja a kérdést a közönség elé s a felelősséget a mai nyomorúságért magáról el- és a régi rendszerre és embereire áthárítja. De kinek jut eszébe Károlyi Mihályt és híveit terhelni meg a háborúért való felelősséggel ? Károly is nem csinálta a háborút. Tán itthon se volt, mikor kitört, tehát el se háríthatta. Meg vagyok győződve, hogy a felelősséget mindazok, akiknek részük van az akkori fejleményekben, nemcsak vissza nem utasítják maguktól, de sőt reklamálni is fogják. Elvégre népek és nemzetek sorsát intézni nagy és komoly dolog, amelyért dicsőség vagy gyalázat járhat ki az érdekelteknek. A hit végzete megfosztott intézkedései és elhatározása dicsőségétől, csak magához méltó, ha bátran áll a bírák elé, akik eldönthetik, hogy bűn volt-e vagy balsors, ami katasztrófát hozott ránk. E kérdés napirendre fog jönni s nyugodtan nézhetünk elébe. De m miért teszi máris Károlyi Mihály gróf napirendre? Miért kell állandóan felszínen tartani? Miért egy választásra készülő közvélemény előtt azt, a mi csak a higgadt, független, tudós bírák ítélete folytán lehet valóság? Azok a politikusok, akik a régi rendszer korifeusai mögött állottak mint alkotmányos pártok, maelszéledtek, visszavonultak és a Gondoskodás. Irta Pekár Gyula. — Szerelem? Férfiban? Értem. Hm, hun... Mármint hogy ki az, aki a legerősebben tudott szeretni?. A legjobban, legszebben, legnemesebben? Hm, hm ... És az én prakszisomban, ugy e? Az öreg Gida a monokliját pörgette s látható kedvteléssel raccsolta ezt a „prakszis“ szót. Hanyatt vetette forradásos kopasz fejét a bőrkarosszékbeli s pedáns sznobizmussal latolgatta az emlékeit. A forradás lassanként pirosodni kezdett a halántéka fölött. Bólintott: — Hát Gábor ... Igen, mégis csak ő, a szegény, jó Gábor. Ő tudott a leghatalmasabban szerelni. Hogy micsoda Gábor, az nektek, ugye, mellékes? Egy noteszt vont elő a mellzsebéből: — ... de a számot, már tudniillik az eset számát azért megmondhatom, ki van ni. Pár borotvált képű, fiatalabb kaszinótag telepedett oda a körbe. Mosolyogtak. Gida negédes grandezzával tette vissza a noteszt: — Tehát a kilencvenharmadik párbaj, amelynél segédkeztem. Attól félek, ez nem igen érdekelhet titeket, gyerekek. A párbaj barbarizmus ... s titkosak, józanok, higgadtak, civilizáltak, vasútok, no persze! nem szabados szenvedel mü szabad erdei vadak többé, hanem vályúhoz szokott, felvilágosodott háziállatok, melyek a maguk alkotrácsa mögül bizonyára szintén különbeknek tartják magukat amazoknál az állatbarbároknál. .. Szóval, ti már nem párbajoztok. Helyes. Nálatok az ősi vad szén- védelem folyó már ösztönszabályozó védőgátak közt locsog és sohse csap ki: kényelmes, pocsolyás érzékiséggé tussul. Az érzelem? Oh, ti azt megértő felsőbbséggel tudjátok leszámítolni; a ti szivetek sohse kerül csődbe: ti vicceltek, neki vettek és mindig kiegyeztek. Brávó! Modernek vagytok, — sajnos ez az én esetem cseppet se az. Ez régen történt, akkor, mikor a világ még bolondabb volt, mikor az embereknek még bajuszuk és szenvedelmeik voltak és a planéta olykest kicsinek bizonyult két férfi számára. Egyiknek pusztulnia kellett. Mint ebben a bizonyos kilencvenharmadik esetben. * Mert így történt. Maga a párbaj... ugyan mit részleteztem? A golyó talált s utána éj lett. Szörnyű éj ott a Gáborék lakásán, sohse felejtem el. Én nem bírtam tovább, kábultan jöt tem ki a sebesülttől, — egyfelől ez a véres háló, másfelől a budoár, a kettő közt levő ebédlőben jártam fel s alá. Lenn a csöndes utcán olykor dübörögve robogtak tova a kocsik s lámpájuk felható világa mindannyiszor gyöngyöző gyér fénnyel reszketed végig a szoba falain. Megmegálltam. A tapétaajtó s a nehéz perzsa függöny ellenére borzalmosan hallatszott ki a golyótól talált ember deliráló szava. Pláne ha olykor nyílt az ajtó s orvos ,jött ki vagy jeget vittek be; ilyenkor a fojtod hörgés ordító, ádáz üvötéssé erősödött: .bitang, — a feleségemet j ölentéd? láttam csókoltad, — eresszelek, ha fogjam ... fogom már, megöllek, gazember!" Odébb menekültem, be a még sötétebb budoárba. Nyögés nesze, — az aranyos kis spa-nyolfal mögött egy reszketve kuporodó alak térdelt. Reá eddig nem is gondoltam: „az Istenért, méksás asszonyom!" Alig ösmerek rá, tört bábu -ez az életörömmel teli, kényeztetett gyerek asszony,.. , De várjon ö rám ösmer-e? Unszolom: „keljen fel legalább!" ám ö nem mer, a világért se kelne fel, nyilván még mindig úgy görnyedél, ahogy a rajtakapás percében az ura egy félnappal azelőtt odalódította volt. Lehajtok hozzá: „egek, hát hogy történt?" Ő motyogva hadonáz, a kezeit tördeli: „Sándor..., a feketekávénál... Gábor szivarért ment ki... én mondottam neki, de ő nem vigyázott, megölelt... jaj... s én a válla felett a tükörből láttam meg a Gábor arcát!" Sikoly, az asszony bújva menekül, a kényeztetett szép testét fájlalja: „a vállam, a csontom törte!" — „Jöjjön, keljen már fel, be kell jönnie hozzál" — „Nem, nem merek. Bertha megtiltotta." Ja igen, Bertha, a Gábor nénje, az a fakó arcú, csontos és kémai betétjén vén leány, a ki eleitől fogva oly gyűlölködő szemmel nézte az Ella kényeztetését s a kinek most igaza lett. Ella rettegve búvik tovább a sarokba: „nem szabad, nem szabad! Gábor, bocsáss meg!" Csend. Mindketten a harmadik szoba felé hallgatózunk. Az a fojtott hang! Micsoda engesztelhetetlen gyülölettel dühöngött benn a sebesült. Szörnyű egy véletlen, mert hisz mi segédek tisztán láttuk, Sándor nem célzott Gáborra ... Végre lépések közeledtek. Sárgás gyertya, fény, — mint a tulajdon élő lelkiismeret, a vén leány állt ott az ajtóban: — Felkelsz és jössz. Nem hallod? Csak jel és nézd meg, mit mi veltél! . A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal