Budapesti Hírlap, 1919. január (39. évfolyam, 1–27. szám)
1919-01-01 / 1. szám
. Mert a tengely két sarka közül valójában csak az egyik és pedig a jelentéktelenebb van nemzetünk kezében, míg a másikat, a jelentősebb sarkot a világpolitika és a világgazdálkodás mindenkori konstellációja, tehát olyan tényező fogja vasmarokkal, amelyen a mi immár kicsiny és szomorú nemzetünk úrrá a jövőben nem lehet. E képletes beszéd pőre értelme itt következik. 7." A földbirtokreform problémája két részből pl. az egyik a szociális, a másik a gazdasági rész. Az előbbit önerőnkből magunk is megoldhatjuk, mert egyedül rajtunk áll s mindöszsze egy kíméletlen törvényszakasz megszerkesztésébe kerül az, hogy a nemzet szociális rétegződésében a nagybirtok s a földesur fogalmát a kisbirtok s a kisgazda fogalmával cseréljük föl. Már a másodikat, a gazdasági részt, külső erők határozzák meg. Más szóval, hogy földünkön az „ur“ kevesebb legyen. A paraszt pedig több, •azt valahogy megcsinálhatjuk ugyan; ebből azonban korántsem következik, hogy e változás a nemzet gazdasági standardját emelni, az egyesek jólétét fokozni és egyetemes boldogságunkat sokszorozni fogja. Nem! Gazdasági életünk szintjét elsősorban a világ jövendő berendezkedésének tőlünk nagymértékben független kérdetei szabják majd meg; a his belső szociális berendezkedésünk — akár földesúri lesz az, akár paraszt jellegű — a nemzet gazdasági összjóléte szempontjából csak másodsorban döntő tényező. Meglehet, hogy a radikális földbirtokreform javunkra lesz és gazdasági gyarapodáshoz juttatja nemzetünket, ha a külső keretek akaratunkon kívül is javainkra és kedvezően ta- t ’ ülni; ámde az is megtörténhetik— sinább! — hogy a külső keretek kialakulása olyan pénzügyi, kerestermelési feladatok elé állítja nemzetünket, amelyek megoldására egy hevenyészve összetákolt friss paraszti társadalom képtelen lesz, mert vállai az egyetemes világgazdasági nyomás és feszültség elbírásához nem elég erősek. „Külső keretek": — mit jelentsen ez? E kérdésre határozott megjelöléssel felelni ma még megközelítően sem lehet. Az új világgazdasági konstelláció körvonalait egyelőre erős köd veszi körül, amelyből megkülönböztethető alakok helyett csak sűrű foltok szöknek a figyelő szeme elé. Itották a forradalmat, csak mi vagyunk hátra, mi nem csináltunk semmit. ,— Hát kiáltsátok ki ti is. — Igen ám, főtisztelendő úr, de nem tudjuk, hogyan kell csinálni. — Hát szedjétek elő a régi zászlókat, tartsatok a faluban körmenetet és kiáltsátok, hogyéljen a forradalom, éljen a szabadság, éljen a haza! A nép szót fogadott, az utca csakhamar megtelt zászlókkal és zajongó csoportokkal,amelyek az előírt program szerint kikiáltották a forradalmat. Természetes, hogy az ilyen tüntetésben a gége meglehetősen kiszárad, azért üljük a nagykocsmában végződött. A kocsmírás azonban kijelentene, hogy nem mérhet ki nekik semmit, mert a forradalom kimondta a szesztilalmat. Szódavizet ad nekik a mennyi csak kell, de mást nem. Csüggedten mentek a paphoz és mondták neki, hogy nem tudnak áldomást inni, a nélkül pedig az egész nem gilt. A pap megsajnálta őket és tíz üveg bort hozatott föl a pincéből, amit annak rendje és módja szerint felhörpintettek. Hiszen kezdetnek nem rossz, de mit ér, ha nincs folytatása. Valakinek az az ötlete támadt, hogy menjenek a tanítóhoz, hátha tud segíteni a bajukon, mert különben is illő, hogy ő is hozzájáruljon a forradalomhoz. A tanítóhoz épp akkor érkezett két liter községi rum, a faluban való kiosztás végett, ezt fölajánlotta a népnek, ez örömmel fogadta, egy áutó helyében el is fogyasztotta. Most már megittak mindent és a legokosabb emberek is hiába törték a fejüket újabb szeszforráson. Ha csak azt a nagy üveg spirituszt nem vesszük, mely a főtisztelendő ur íróasztalán állt. Csakhogy ennek egy nagy hibája volt, az, hogy valami undok kígyó vagy béka volt beletéve, melyet a plébános úr maga ütött agyon pár év előttt a Tátrán..*, « E föltek egyik legfeltűnőbbje a német birodalmat veszi körül. Hogy Elzász-Lotaringia elvész, az több, mint bizonyos. Luxemburg is alkalmasint belga trézre kerül: szó van arról, hogy Szilézián a lengyel s a cseh osztozzanak. E változások világgazdasági jelentősége csaknem kiszámíthatatlan ! Mert Elzász, Luxemburg és Szilézia elsősorban tömérdek vasat és nem kevés szenet jelentenek. A német világiparnak — elég csak a rajnamentire gondolni! — mostanáig ez a tíz milliárdokat érő három bányavidék volt három sarokköve; csaknem bizonyos, hogy kikapcsolásuk pillanatában a német világipar nagyszerű épülete megroppan. A következés nyilvánvaló: megrendítő gazdasági depresszió, milliókra menő tömeges kivándorlás, agrár irányú gazdasági átformálódás. Az európai kontinensről így lekerül majd mai legnagyobb, legszaporább és leglüktetőbb ipari műhelye; ezzel együtt azonban eltűnik a kontinensről az egyik legnagyobb agrárfogyasztó is; mi több: a világ, piacra az európai agrárnépek közzé ugyanakkor egy újabb konkurrens lép be a 40 milliós porosz nép személyében. Vájjon föltehető az, hogy radikális földbirtokreformunk tengelye e hatalmas világgazdasági átalakulás viharában is szilárdan megáll s e változások ellenére is meghozza a megígért üdvözítő fordulatot? Egy másik folt a brit birodalom körül sűrűsödik. Anglia ma még a győzelem mámorában él. Pedig győzelme valójában csak pirrhusi győzelem, mert ha nagy riválisát, a német birodalmat most a porba is sújtotta, a sors úgy akarta, hogy ugyanakkor egy még nagyobbat és még félelmetesebbet növeljen maga fölé. A tegnap Angliája ma nincsen már; ma már nem Londonon függ a világ szeme; ma New york és Washington a világ középpontja. És Anglia érzi és tudja ezt! Érzi és tudja, mert pompás fia, Lloyd George, már konzervatív politikát készít elő, Bonar Lasvról — Lloyd George kebelbarátjáról ” ’ •vi. vámvédelem híve, Angi hihetetlen. Hát úgy a honnak félnie és miért is támadó fegyverét is védelmi eszközével /szerű, mert ma már széles e világon, hanem vagy Anglia mankóra szorul tehát: a négyszáz milliós brit birodalom gazdaságát abroncsozni kell. Röviden: a világgazdálkodás új konstellációjában az elmúlt békeévek védővámos Berlinjének szerepet London, a nemrég még szabadkereskedő London szerepét pedig az elmúlt békeévek nagy vámautokratája, Amerika veszi alkalmasint át. Nagyszerű eltolódás lesz! Nyomát a világtermelésben ezernyi új meder fogja jelezni. Csaknem bizonyos, hogy e medrek egyikén a brit birodalom hússal, gabonával, élelemmel majd maga látja el magát, hogy a már évek előtt tervbe vett kecsegtető szudáni és mezopotámiai (ez német tervezés volt!) agrárgyarmatokat megvalósítják, hogy az indiai cukor s az ausztráliai hús kedvéért a középeurópai hasonló cikkeknek ajtót mutatnak és igy tovább. Sejtik-e vájjon radikális birtokreformereink, hogy az „uj Magyarország” rikítóan egyoldalú agrárvilágára mindez mit jelent? És sejlik-e azt, hogy e változások feszültsége alatt a földesuraktól „megtisztított*1 tiz-busz holdas friss paraszttársadalom úgy összeroppan,hat, mint túl erős víznyomásra a vasbordáitól megfosztott hajó?! Egy harmadik folt Amerikát veszi körül. Napsütötte folt! Tömérdek tőke, páratlan nyersanyagbőség, kifogyhatatlan vállalkozási alkalom, lüktető üzletkedv, fiatalos életerő, világraszóló presztízs, nagy külpolitikai tekintély, mindene van tehát! Hiányt csak egyben szenved: földjén alig száz millió ember él, pedig ötaatnyit is játszva bírna el. A tőkéhez, nyersanyaghoz és üzletkedvhez sok-sok ember kell majd neki. És kapni fog! Az öreg, lerongyolódott, eladósodott, vértelen Európa— tehet-e mást? — nem lévén egyebe, eladja majd nold fiait. Gondolkoztak-e birtokreformereink ezen a végzetes üzleten? Mérlegelték-e igazán, hogy mit jelent az, ha Amerikának pár év múlva nagyon kell és milliószámra kell az ember? S ha mérlegelték, akkor úgy találták-e valóban, hogy az amortizációval, adóval, hadikölcsönnel, hadisarccal, trapírvalutával, vámmal, drága iparcikkekkel, nagy kamatlábbal, kül- és belpolitikai súrlódásokkal agyonterhelt tíz-húsz holdas gazdaságok szegényes gátrendszere útját bírja állani a beborult földünkről Amerika napsütötte partjai felé törtető emberáradatnak? Vájjon bizonyos volna az, hogy az idegen kecsegtetésekkel szemben a tíz-húsz holdas egyöntetű kisgazda-társadalom a föltétlenül ellentállóbb elem, míg a gazdagok és szegények elegyes társadalma kevésbbé az? Nehéz a földet Amigí ozrorbrrn- bizoriytre,- l»«fíg 1011 előtt nem agazdagok és szegények' elegyes társasága, hanem éppen az anyagi gondokkal túlterhelt „önálló őstermelők** kategóriája ontotta a kivándorlók zömét. (A huszonöt éven felüli lakosságot véve alapul!) És aztán ott van a többi baljóslata folt, így a politikailag megváltozott és növekvő produktivitása orosz birodalom. Budapesti Hihupa szó mint valami ritka fajtája bestiát, eltette spirituszba, hogy el ne romoljon. Erre a kigyószó szeszre azonban utálattal gondoltmindenki, azért hát kijelentették, hogy a forradalmat megcsinálták, a Lászlókat becsavarták, visszarakták a padlásra, ők maguk pedig elégedetten elszéledtek. Most aztán senki se vethet a szemükre semmit. A honvédezred útja. IL honvédezredesnek az olasz frontról teljes rendben sikerült hazahoznia az ezredét azon az irtózfaló káoszon keresztül, mely ott uralkodott. Sőt nemcsak a maga ezredét, hanem más csapattöredékeket is, melyek látván a H.-nál uralkodó rendet, bizalommal csatlakoztak hozzá, így a sereg lassanként háromezer főre szaporodott, mely teljesen föl volt fegyverezve, sőt volt néhány ágyújuk és egy csomó géppuskájuk is. Egész gulya szarvasmarhát hajtottak magukkal, melyből minden nap vágtak a legénység számára. A lakosság, ha nem is nézte őket jó szemmel, pénzért adott nekik mindent, mert a szemmel látható rend és fegyelem imponált neki. Minden akadálytalanul ment, amig el nem hagyták a német nyelvterületet és szlovén földre nem érkeztek. A völgy, a melyben idáig haladtak, széles síksággá tágult, honnan egy nyájas kis város integetett feléjük. A honvédezred közel ment a városhoz, alkalmas helyen tábort ütött és főzéshez fogott. Egyszer csak jelentik H. ezredesnek, hogy a városból három katonatiszt érkezett. Az ezredes tisztjei élén sátra előtt fogadta a küldöttséget, mely valami fantasztikus egyenruhába volt öltözve, amely középhelyet foglal el a szanktoölteni tűzoltóság és a brazíliai tábornoki kar uniformisa közt, mindegyik urnak az oldalán hosszú kard csörömpölt. magatartása, a szabály szerint kiállított őrök, a teljesen jókarban levő ágyuk és gépfegyverek, mert nagyon szelíd hangon és udvariasan bántak H. ezredessel. A küldöttség legfiatalabb tagja bemutatkozott, hogy ő B. M. a szlovén nemzeti bizottság tagja és katonai attaséja, s azt a parancsot hozza az ezredes úrnak, e bizottság nevében, hogy itt szereljen le és nyugta ellenében adja át minden holmiját, ő nekik. Vagyis rakja le fegyvereit, adja át élelmiszereit, szekereit, marháit, váljon meg ágyúitól és géppuskáitól. II. ezredes így felelt: — Én szlovén nemzeti bizottságot nem ismerek, most hallom először, hogy ekszisztál, tőle tehát parancsot nem fogadok el, de tagadom is, hogy illetékes arra, hogy nekem parancsokat osztogasson. Ellenben a magam illetékes hatóságától azt a parancsot kaptam, hogy ezredemet teljes rendben vigyem haza Magyarországba. Ez a parancs súlyos felelősséget hárít rám, azért köteles vagyok azt végrehajtani. Ha nem van egy javaslatom, azzal talán eligazíthatnék a dolgot. Itt alkalmas térségek nyítnak, hát álljunk szembe egymással és csapjunk össze. Amelyik elgázolja a másikat, az győz, s ha mi győzünk, nyugodtan folytatjuk utunkat. Itt pedig önök győznek, teljesedjék a szlovén nemzeti bizottság parancsa. A három szlovén összepénzelt és rövid szemtanácskozás után vezetőjük így felelt: — Ezt az ajánlatot nem fogadhatjuk, el. — Nos, akkor én folytatom az utamat. — Amint méltóztatik, — felelt udvariasan a fiatalember, társaival együtt kezet fogott az ezredessel, azzal kocsiba szállt és visszament a városba. A honvédtábor pedig nyugodtan megebédelt, aztán folytattk útlét, i**n ik . * »»