Budapesti Hírlap, 1919. január (39. évfolyam, 1–27. szám)

1919-01-01 / 1. szám

. Mert a tengely két sarka közül valójában­­ csak az egyik és pedig a jelentéktelenebb van nemzetünk kezében, m­íg a másikat, a jelentősebb sarkot a világpolitika és a világgazdálkodás mindenkori konstellá­ciója, tehát olyan tényező fogja vasma­rokkal, a­­melyen a mi immár kicsiny és szomorú nemzetünk úrrá a jövőben nem lehet. E képletes beszéd pőre értelme itt következik. 7." A földbirtokreform problémája két rész­ből pl. az egyik a szociális, a másik a gazda­sági rész. Az előbbit önerőnkből magunk is meg­­oldhatjuk, mert egyedül rajtunk áll s mindösz­­sze egy kíméletlen törvényszakasz megszerkesz­tésébe kerül az, hogy a nemzet szociális réteg­ződésében a nagybirtok s­ a földesur fogalmát a kisbirtok s a kisgazda fogalmával cseréljük föl. Már a másodikat, a gazdasági részt, külső erők határozzák meg. Más szóval, hogy földünkön az „ur“ kevesebb legyen. A paraszt pedig több­, •azt valahogy megcsinálhatjuk ugyan; ebből azonban korántsem következik, hogy e változás a nemzet gazdasági standardját emelni, az egye­sek jólétét fokozni és egyetemes boldogságunkat sokszorozni fogja. Nem! Gazdasági életünk szintjét elsősorban a világ jövendő berendezke­désének tőlünk nagymértékben független kér­detei szabják majd meg; a his belső szociális be­rendezkedésünk — akár földesúri lesz az, akár paraszt jellegű — a nemzet gazdasági összjóléte szempontjából csak másodsorban döntő té­nyező. Meglehet, hogy a radikális földbirtok­­reform javunkra lesz és gazdasági gyarapodás­hoz juttatja nemzetünket, ha a külső keretek akaratunkon kívül is javainkra és kedvezően ta- t ’ ülni; ámde az is megtörténhetik­­— s­inább! — hogy a külső keretek ki­alakulása olyan pénzügyi, keres­­termelési feladatok elé állítja nemze­tünket, a­melyek megoldására egy hevenyészve összetákolt friss paraszti­ társadalom képtelen lesz, mert vállai az egyetemes világgazdasági nyomás és feszültség elbírásához nem elég erősek. „Külső keretek": — mit jelentsen ez? E kérdésre határozott megjelöléssel felelni ma még megközelítően sem lehet. Az új világ­gazdasági konstelláció körvonalait egyelőre erős köd veszi körül, a­melyből megkülönböztethető alakok helyett csak sűrű foltok szöknek a figyelő szeme elé. I­­­tották a forradalmat, csak mi vagyunk hátra, mi nem csináltunk semmit. ,— Hát kiáltsátok ki ti is. — Igen ám, főtisztelendő úr, de nem tud­juk, hogyan kell csinálni. — Hát szedjétek elő a régi zászlókat, tart­satok a faluban körmenetet és kiáltsátok, hogy­­éljen a forradalom, éljen a szabadság, éljen a haza! A nép szót fogadott, az utca csakhamar megtelt zászlókkal és zajongó csoportokkal,a­me­lyek az előírt program szerint kikiáltották a forradalmat. Természetes, hogy az ilyen tünte­tésben a gége meglehetősen kiszárad, azért üljük a nagykocsmában végződött. A kocsm­írás azonban kijelentene, hogy nem mérhet ki ne­kik semmit, mert a forradalom kimondta a szesz­­tilalmat. Szódavizet ad nekik a mennyi csak kell, de mást nem. Csüggedten mentek a paphoz és mondták neki, hogy nem tudnak áldomást inni, a nélkül pedig az egész nem gilt. A pap megsajnálta őket és tíz üveg bort hozatott föl a pincéből, a­mit annak rendje és módja szerint felhörpintettek. Hiszen kezdetnek nem rossz, de mit ér, ha nincs folytatása. Valakinek az az öt­lete támadt, hogy menjenek a tanítóhoz, hátha tud segíteni a bajukon, mert különben is illő, hogy ő is hozzá­járuljon a forradalomhoz. A tanítóhoz épp akkor érkezett két liter községi rum, a faluban való kiosztás végett, ezt fölaján­lotta a népnek, ez örömmel fogadta, egy áu­tó helyében el is fogyasztotta. Most már megittak mindent és a legokosabb emberek is hiába tör­ték a fejüket újabb szeszforráson. Ha csak azt a nagy üveg spirituszt nem vesszük, mely a fő­tisztelendő ur íróasztalán állt. Csakhogy ennek egy nagy hibája volt, az, hogy valami undok kígyó vagy béka volt beletéve, melyet a plébános úr maga ütött agyon pár év előttt a Tátrán..*,­­ « E föltek egyik legfeltűnőbbje a német bi­rodalmat veszi körül. Hogy Elzász-Lotaringia elvész, az több, mint bizonyos. Luxemburg is alkalmasint belga trézre kerül: szó van arról, hogy Szilézián a lengyel s a cseh osztozzanak. E változások világgazdasági jelentősége csaknem kiszámíthatatlan ! Mert Elzász, Luxemburg és Szilézia elsősorban tömérdek vasat és nem kevés szenet jelentenek. A német világiparnak — elég csak a rajnamentire gondolni! — mostanáig ez a tíz milliárdokat érő három bányavidék volt három sarokköve; csaknem bizonyos, hogy ki­kapcsolásuk pillanatában a német világipar nagyszerű épülete megroppan. A következés nyilvánvaló: megrendítő gazdasági depresszió, milliókra menő tömeges kivándorlás, agrár irányú gazdasági átformálódás. Az európai kon­tinensről így lekerül majd mai legnagyobb, leg­szaporább és leglüktetőbb ipari műhelye; ezzel együtt azonban eltűnik a kontinensről az egyik legnagyobb agrárfogyasztó is; mi több: a világ, piacra az európai agrárnépek közzé ugyanakkor egy újabb konkurrens lép be a 40 milliós porosz nép személyében. Vájjon föltehető az, hogy radikális földbirtokreformunk tengelye e hatal­mas világgazdasági átalakulás viharában is szi­lárdan megáll s e változások ellenére is meg­hozza a megígért üdvözítő fordulatot? Egy másik folt a brit birodalom körül sű­rűsödik. Anglia ma még a győzelem mámorában él. Pedig győzelme valójában csak pirrhusi győ­zelem, mert ha nagy riválisát, a német birodal­mat most a porba is sújtotta, a sors úgy akarta, hogy ugyanakkor egy még nagyobbat és még fé­lelmetesebbet növeljen maga fölé. A tegnap Angliája ma nincsen már; ma már nem Londo­non függ a világ szeme; ma New­ york és Washington a világ középpontja. És Anglia érzi és tudja ezt! Érzi és tudja, mert pompás fia, Lloyd George, már konzervatív politikát készít elő, Bonar Lasvról — Lloyd­ George kebelbarátjá­ról­­ ” ’ •­vi. vámvédelem híve, Angi hihetetlen. Hát úgy a honnak félnie és miért i­s támadó fegy­verét is védelmi eszkö­zével /szerű, mert ma már­­ széles e világon, hanem v­­agy Anglia man­kóra szorul tehát: a négyszáz milliós brit biroda­lom gazdaságát abroncsozni kell. Röviden: a világgazdálkodás új konstellációjában az elmúlt békeévek védővámos Berlinjének szerepet Lon­don,­­ a nemrég még szabadkereskedő London szerepét pedig az elmúlt békeévek nagy vám­­autokratája, Amerika veszi alkalmasint át. Nagyszerű eltolódás lesz! Nyomát a világterme­lésben ezernyi új meder fogja jelezni. Csaknem bizonyos, hogy e medrek egyikén a brit biroda­lom hússal, gabonával, élelemmel majd maga látja el magát, hogy a már évek előtt tervbe vett kecsegtető szudáni és mezopotámiai (ez német tervezés volt!) agrár­gyarmatokat megvalósítják, hogy az indiai cukor s az ausztráliai hús kedvé­ért a középeurópai hasonló cikkeknek ajtót mu­tatnak és igy tovább. Sejtik-e vájjon radikális birtokreformereink, hogy az „uj Magyarország” rikítóan egyoldalú agrárvilágára mindez mit je­lent? És sejlik-e azt, hogy e változások feszü­lt­­sége alatt a földesuraktól „megtisztított*1 tiz-busz holdas friss paraszttársadalom úgy összeroppan,­hat, mint túl erős víznyomásra a vasbordáitól megfosztott hajó?! Egy harmadik folt Amerikát veszi körül. Napsütötte folt! Tömérdek tőke, páratlan nyers­­anyagbőség, kifogyhatatlan vállalkozási alka­lom, lüktető üzletkedv, fiatalos életerő, világra­szóló presztízs, nagy külpolitikai tekintély, min­dene van tehát! Hiányt csak egyben szenved: földjén alig száz millió ember él, pedig ötaatnyit is játszva bírna el. A tőkéhez, nyersanyaghoz és üzletkedvhez sok-sok ember kell majd neki. És kapni fog! Az öreg, lerongyolódott, eladósodott, vértelen Európa— tehet-e mást? — nem lévén egyebe, eladja majd nold fiait. Gondolkoztak-e birtokreformereink ezen a végzetes üzleten? Mérlegelték-e igazán, hogy mit jelent az, ha Amerikának pár év múlva nagyon kell és millió­számra kell az ember? S ha mérlegelték, akkor úgy találták-e valóban, hogy az amortizációval, adóval, hadikölcsönnel, hadisarccal, trapírvalu­­tával, vámmal, drága iparcikkekkel, nagy kamat­lábbal, kül- és belpolitikai súrlódásokkal agyon­terhelt tíz-húsz holdas gazdaságok szegényes gát­rendszere útját bír­ja állani a beborult földünk­ről Amerika napsütötte partjai felé törtető em­beráradatnak? Vájjon bizonyos volna az, hogy az idegen kecsegtetésekkel szemben a tíz-húsz holdas egyöntetű kisgazda-társadalom a föltét­lenül ellentállóbb elem, m­íg a gazdagok és sze­gények elegyes társadalma kevésbbé az? Nehéz a földet Amigí ozror­brrn- bizoriytre,- l»«fíg 101­1 előtt nem a­­gazdagok és­ szegények'­ elegyes tár­sasága, hanem éppen az anyagi gondokkal túl­terhelt „önálló őstermelők** kategóriája ontotta a kivándorlók zömét. (A huszonöt éven felüli lakosságot véve alapul!) És aztán ott van a többi baljóslata folt, így a politikailag megváltozott és növekvő produktivitása orosz birodalom.­ Budapesti Hihup­a szó mint valami ritka fajtája bestiát, eltette spiri­tuszba, hogy el ne romoljon. Erre a kigyószó szeszre azonban utálattal gondolt­­mindenki, azért hát kijelentették, hogy a forradalmat meg­csinálták, a Lászlókat becsavarták, visszarakták a padlásra, ők maguk pedig elégedetten elszéled­­tek. Most aztán senki se vethet a szemükre semmit. A honvédezred útja. IL honvédezredesnek az olasz frontról tel­jes rendben sikerült hazahoznia az ezredét azon az irtózfaló káoszon keresztül, mely ott uralkodott. Sőt nemcsak a maga ezredét, hanem más csapattöredékeket is, melyek látván a H.-nál uralkodó rendet, bizalommal csatlakoztak hozzá, így a sereg lassanként háromezer főre szaporodott, mely teljesen föl volt fegyverezve, sőt volt néhány ágyújuk és egy csomó géppuská­juk is. Egész gulya szarvasmarhát hajtottak magukkal, melyből minden nap vágtak a legény­ség számára. A lakosság, ha nem is nézte őket jó szem­m­el, pénzért adott nekik mindent, mert a szemmel látható rend és fegyelem imponált neki. Minden akadálytalanul ment, a­mig el nem hagyták a német nyelvterületet és szlovén földre nem érkeztek. A völgy, a melyben idáig haladtak, széles síksággá tágult, honnan egy nyájas kis város integetett feléjük. A honvéd­­ezred közel ment a városhoz, alkalmas helyen tábort ütött és főzéshez fogott. Egyszer csak jelentik H. ezredesnek, hogy a városból három katonatiszt érkezett. Az ezredes tisztjei élén sátra előtt fogadta a küldöttséget, mely valami fan­tasztikus egyenruhába volt öltözve,­ a­mely kö­zéphelyet foglal el a szanktoölteni tűzoltóság és a brazíliai tábornoki kar uniformisa közt, mind­egyik urnak az oldalán hosszú kard csörömpölt. magatartása, a szabály szerint kiállított őrök, a teljesen jókarb­an levő ágyuk és gépfegyverek, mert nagyon szelíd hangon és udvariasan bán­tak H. ezredessel. A küldöttség legfiatalabb tagja bemutatkozott, hogy ő B. M. a szlovén nemzeti bizottság tagja és katonai attaséja, s azt a pa­rancsot hozza az ezredes úrnak, e bizottság ne­vében, hogy itt szereljen le és nyugta ellenében adja át minden holmiját, ő nekik. Vagyis rakja le fegyvereit, adja át élelmiszereit, szekereit, marháit, váljon meg ágyúitól és géppuskáitól. II. ezredes így felelt: — Én szlovén nemzeti bizottságot nem is­merek, most hallom először, hogy ekszisztál, tőle tehát parancsot nem fogadok el, de tagadom is, hogy illetékes arra, hogy nekem parancsokat osztogasson. Ellenben a magam illetékes hatósá­gától azt a parancsot kaptam, hogy ezredemet teljes rendben vigyem haza Magyarországba. Ez a parancs súlyos felelősséget hárít rám, azért köteles vagyok azt végrehajtani. Ha nem van egy javaslatom, azzal talán eligazíthatnék a dolgot. Itt alkalmas térségek nyítnak, hát álljunk szembe egymással és csapjunk össze. A­melyik elgázolja a másikat, az győz, s ha mi győzünk, nyugodtan folytatjuk utunkat. Itt­ pedig önök győznek, tel­jesedjék a szlovén nemzeti bizottság parancsa. A három szlovén összepénzelt és rövid szem­tanácskozás után vezetőjük így felelt: — Ezt az ajánlatot nem fogadhatjuk, el. — Nos, akkor én folytatom az utamat. — A­mint méltóztatik, — felelt udvaria­san a fiatalember, társaival együtt kezet fogott az ezredessel, azzal kocsiba­ szállt és visszament a városba. A honvédtábor pedig nyugodtan megebé­delt, aztán folytattk­ útlét, i**n ik­­ . * »»

Next