Budapesti Hírlap, 1919. február (39. évfolyam, 28–51. szám)
1919-02-26 / 49. szám
1919. február 26. Munsn fan? («.«.) cég adta ki s tíz koronáért megrendelhető a Budapesti Hírlap kiadóhivatalában is. * (Forradalmi versek.) Ezzel a címmel Oláh Gábor kiadta a forradalom alatt irt költeményeit, megtoldva néhány olyan verssel, a melyet már tiz év moha von be, de tartalma miatt a költő ugyan a gondolatkörbe tartozónak minősít. A füzetnek, mely Debrecenben jelent meg, három korona az ára. * (Az ékszerek.) Kabos Ede, a finomtollú író Az ékszerek címmel novellás kötetet bocsátott közre. Ezek a novellák érdekes meseszövésükkel, fordulatos, gazdag nyelvezetükkel hálás és kedves olvasmányok. A kötet a Légrády Testvérei kiadásában jelent meg. Beküldött könyvek.*) özvegy Báthory Nándorné: Hadi özvegyeink és leányaink jövője. 60 új életpálya oklevélnélkülieknek. A Társadalmi Múzemum kiadványa. Arab korona. Uchritz-Amadé grófné, Bánhidy Stefánie bárónő: Anta, egyiptomi hercegnő. Ó-egyiptomi regény. A Franklin-Társulat kiadása. Ára 13 korona 60 fillér. Laczkó Géza: Német maszlag, török áfium. Regény. A Franklin-Társulat kiadása. Ára 18 korona.Ady Endre a zsidóságról. A Nagyváradi Napló kiadása. Ára 6 korona. Cukor Gábor: A részvények és a vagyonadó. Az Ujságüzem kiadása. Ára 3 korona. Kertész István: A világháború után. (A forradalom.) Megjelent Csáthy Ferenc debreceni könyvkiadónál. Ára 7 korona. Barta Lajos: Kezdetben vala az ige és Wallesz Jenő: A párt asszonya. Mind a két könyv a budapesti Tálos-cég kiadása. Ara nincsen rajta. Cséplő István: Az emberirtó. Elbeszélés. ’A Szent István Társulat kiadása. Ara 3 korona 20 fillér. *)’ Az itt felsorolt könyvek megrendelhetik a Budapesti Hírlap kiadóhivatala ujját. KÉPZŐMŰVÉSZET. * (A Területvédő Ligra, plakátpályázata.) A liga által hirdetet plakátpályázat váratlanul szép eredménnyel végződött, amennyiben 163 pályamű érkezett be. Benczúr Gyula elnöklésével most tartotta meg a kiküldött zsűri ülését, amelyen a beérkezett pályaművek közül nyolcat talált jutalomra érdemesnek. Az első díjatfölosztották Tábor János, Dankó Ödön és Balázsfi Rezső pályamunkái között. A második díjat Tarr Lajos nyerte meg. Ezenkívül tizenhat pályamunkát vett meg a liga. SZÍNHÁZ ÉS ZENE. *Debusay-bemutató.) A tavaly elhunyt nagy francia mesternek, Claude Debussy-nek halála esztendejében írott g-moll szonátáját mutatták be ma este a Zeneakadémián Geszlerné-Tessényi Margit és Plán Jenő. Az újdonság érdekességben nem marad a költő többi alkotása mögött. Természetesen éppen olyan kevéssé szonáta,, mint amennyire nem g-moll az alaphangneme. Három szabad forma, alig érzékelhető finomságú gondolatokkal, szinte tematikus oszcillációkkal, amelyek szeszélyesen csaponganak és szökellenek fantasztikus harmóniai alakzatokban. Levegője könnyed, előkelő és parfümös, néhol fájó melankólia árad belőle megsejtéséül a közeli tragikus végnek. A zongoraszólam igen nehéz, de csodálatos szépségeket rejt magában. Tessényi Margit pompás muzikalitással, felsőbbrendű teknikával, éles ritmussal, a mellett igazi poézissel játszotta. Puha, meleg, színes billentése különösen alkalmas a modern muzsikára. Őszinte benső átérzés sugárzott előadásából. A zongorára mint légies áttetsző ciráda borul a hegedű halk éneke, melyet Plán Jenő játszott finom átérzéssel és nagy intelligenciával. Az újdonságnak és a két művésznek igen nagy volt a sikere, a közönség mindkettőjüket sokszor kitapsolta. Előadásra került még Brahms egyik szonátája, melyben Tessényi Margit megmutatta, hogy a klasszikusok levegőjében is teljesen otthonos. Plán Jenő még eljátszotta Saint, Saëns, Cui és Kreizjer néhány apróságát (h. e.) * (Gordonka-est.) Ma este Váradi-Schivarc Rózsi gordonkaművésznő mutatkozott be a Vigadó nagytermében. A fiatal művésznő gondosan kicsiszolt teknikáról tett bizonyságot, de játékából hiányzik még az erő, amely nemcsak egy szoba intim hallgatóságával, de egy nagy terem közönségével is érzékeltetni tudia az interpretálás egyéni varázsát. A programon Saint-Saens, Bacal és Haydn voltak a fő nevek. A termet megtöltő közönség melegen fogadta a művésznőt. Színház. * (Munkásszínház.) A Munkásszínház évtizedes lene a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az Országos Propaganda Bizottság közreműködésével rövidesen megvalósul. A Munkásszínház — amíg állandó hajlékba költözhet — előadásait szükség szerint a fővárosi színházak színpadjain rendezi. A vezetőség ebben az ügyben már érintkezésbe is lépett a Színigazgatók Szövetségével is, a főváros tanácsával is és mindketten a legmesszebbmenő támogatással foglalkoztak ezzel a kulturális törekvéssel. Az élőmunka, melyekben részt vesz a Munkások Irodalmi és Művészeti Szövetsége is, már olyan előrehaladott stádiumban van, hogy a Munkásszínház vezetősége előreláthatóan március közepén rendezi az első előadást a Városi Színházban. * (Vígszínház.) Csütörtökön este hat órakor a Liliomot ismétlik. Erre az előadásra már minden jegy elkelt. Délután a Fejtörő Boldizsár mulattatja a gyermekvilágot. Szerdán a Férj és feleséget játszák. *■ (Városi Színház.) Szerdán és csütörtökön a szezon nagy sikerét, a Marcsa katonáját ismétlik. Pénteken a Mignon kerül előadásra Márkus Dezső vezénylésével. Szombat délután Lehár gyermeképe Tettjét, a Gyurka és Jancsit játszák. Hangverseny. * ( Megváltoztatott hangverseny-terminus.) A Szent Alajos Segítő Egyesület március 2-iki hangversenyét közbejött akadályok miatt szombaton, március 1-én délután fél négy órakor tartja meg változatlan műsorral. A jegyi érvényben maradnak. Varieté-szinhás. * (A hadviselt művészek kabaréja.) A hadviselt művészek március 1-én nagyszabású kabarét rendeznek, amelynek műsora fölöttébb gazdag és változatos lesz. Az előadást másnap, március 2-án megismétlik. Jegy a Magyar Tisztek és Továbbszolgáló Altisztek Országos Szövetségénél (IV., ,Váci utca 38. II. emelet) váltható. FŐVÁROSI ÜGYEK. A néptanács első ülése. Ma délután kellett volna megtartani a néptanács első ülését, de a polgármester a Népszínház utcai vérengzés áldozatainak temetése miatt holnapra, szerdára halasztotta a tanácskozást. — Pályázat az uj állásokra. A tanács az uj státusrendezésben kreált állásokra március 8-iki határidővel pályázatot hirdetett. — Pályázat hozományra. A tanács a Mária Valéria és Gizella kiházasító-alapitvány kamataiból tíz, egyenként ezerkoronás hozományra pályázatot hirdet. közgazdaság. — A Kassa-Oderbergi Vasút hivatalos nyelve. A Kassa-Oderbergi Vasútkassai üzletvezetősége 9787/1919. számú körrendeletében, mint értesülünk a következő intézkedést tette: „Politikai viszonyaink megváltozása folytán vasutaikon, úgy a belső, mint a külső szolgálati nyelv elvileg a szlovák nyelv“. Az üzletvezetőség minden nagyobb állomásán tót nyelvtanfolyamokat rendszeresít. Kassán tartózkodik most egy cseh vasútigazgató, aki egymás után bocsátja el a magyar vasutasokat. Úgy látszik, a kassai üzletvezetőség rendeletét is a cseh kiküldött kényszerítette ki. A kvóta arányában osztják fel a hadianyagot. A Budapesti Hírlap már hírt adott arról, hogy Szende Pál pénzügyminiszter bécsi tárgyalásai során megegyezést létesített Steinwender államtitkárral a hadianyagok felosztása dolgában. Értesülésünk szerint a Magyarországon és Német Ausztriában megmaradt hadianyagokat a régi kvótakulcs szerint osztják fel. A hadianyag javarésze Jugoszláviában rekedt s részben az olaszok kezére jutott. De az Ausztriában maradt anyag is jelentős és remélhető, hogy a felosztás során Magyarország nagyobb mennyiségű nyersanyaghoz fog jutni. —■ A mezőgazdasági helyzet. Az enyhe idő a mezőgazdaságra nem volt előnyös. A lágy januári idő országos jelenség volt, de a dunántúli részeken mégis valamivel kevésbbé érvényesült, mint a Tisza balparti tájain, valamint a Tisza—Maros szögében. A hóréteg igen szakadozott és az alföldi tájakon távolról sem nyújtott a vetéseknek megfelelő védelmet a hideg és a tul nagy nedvességgel szemben. — A postaforgalom felfüggesztése Horvát- Szlavónországgal. A kereskedelemügyi miniszter értesítette a postahivatalokat, hogy Horvát-Szlavonországgal, Dalmáciával és Bosznia-Hercegovinával minden postai, táviró- és távbeszélő-forgalmat további intézkedésig megszüntetett. Az intézkedés elkövetkezését a Budapesti Hírlap már a múlt héten jelentette. — Megépül a Duna-Tisza csatorna. Egy csongrád megyei küldöttség járt a napokban a kereskedelmi és földművelésügyi miniszternél. A küldöttség, amelyet Csongrád megye kormánybiztosa vezetett, arra kérte a minisztereket, hogy a Duna- Tisza csatorna megépítését mielőbb valósítsák meg. A kereskedelmi miniszter közölte a deputációval, hogy intézkedni fog az előmunkálatok sürgős megkezdése dolgában. A földművelésügyi miniszter azt az ígéretet tette, hogy már néhány hét múlva valószínűen megkezdik a munkálatokat. Értesülésünk szerint ebben az ügyben a munkaügyi tanács tanulmányokat végez, mert a régi terveket revízió alá kell venni. — Megindul a fabehozatal Erdélyből. A nagyszebeni román kormányzótanács mellé beosztott Fatemenő Választmány, amely tudvalévően az erdélyi fatermelés ügyét intézi, Baiersdorf Nándor elnöklésével ülést tartott. Az ülésem bejelentették, hogy a román kormány a felajánlott 2250 vagyon tűzifán kívül még ötezer vagyon tűzifát akar vásárolni. A választmány követeli, hogy a Romániába szállított tűzifa vételárát az Albin a nagyszebeni bank minden levonás nélkül fizesse ki. Bejelentették továbbá, hogy a magyar kormány bányáiáért technikai és egyéb üzemcikkek kivitelét hajlandó engedelmezni. A magyar kormánnyal folyó tárgyalások, a legközelebbi napokban befejezést nyernek. Tízezer koronám kölcsön a kisiparosoknak. A kormány tudvalevőim a hadviselt iparosok és kereskedők számára 3000 koronás hitelt biztosított. Minthogy egyes iparágak ezt az összeget keveselték, a kereskedelmi miniszter felhatalmazta az akciót intéző országos bizottságot, hogy amennyiben szükségét látja, 10,000 koronás kölcsönöket is megszavazhat. A tőzsdei alkuszdij emelése, A gabona-, tőzsde tagjainak egy csoportja mozgalmat indított az alkuszdij emelése és az alkuszok nyilvántartásába való felvételre vonatkozó rendelkezések módosítása, valamint a tanácsosokból álló áruszakértőbizottságnak a tagok sorából választandó szakértőkkel való kiegészítése dolgában. Tegnap a tőzsdén értekezletet is tartottak ebben az ügyben, amelyen sok tanácsos is megjelent. A felszólalók különböző módosítás előterjesztése után nagyrészt magukévá tették a javaslatokat, mire az értekezlet kimondta, hogy a javaslatokat az ajánlott módosításokkal együtt a tanács elé terjeszti. — Mezőgazdasági fakultás a debreceni egyetemen. Debrecenből jelentik, hogy az egyetem tanácsa elhatározta mezőgazdasági fakultás létesítését, összesen tizenegy új tanszéket állítanak fel. — A börze. A mai prolongációra való tekintettel és mivel a bécsi spekuláció újból kontreminműveletekkel kísérletezik, az itteni piacon hanyatlás állott be az árfolyamokban. A bankértékek 5—15, az Államvasút, Rima 10—15, a szén- és építőipari részvények 10—15 koronával olcsóbbodtak. A hajós papíroknál is lanyhább volt az irányzat. Zárlat felé kissé javultak az árfolyamok. Az Ingatlanbank 5, a Városfejlesztő 20 és néhány iparérték 10—20 koronával emelkedtek. Az aranyjáradék 152, a koronajáradék 91—91.50 koronán került forgalomba A jegyzések a következők: Magyar Hitel 969—961, Osztrák Hitel 660—670, Koronajáradék 91.60—91.—, Leszámítoló 620—611, Jelzálog 516—503, Fabank 838—829, Agrár 735—720, Hazai 493—486, Magyar Bank 711—713, Hermes 379—381, Ingatlan 574, Merkúr 288—288, Kereskedelmi Bank 4457— 4483, Aranytár. 162, Lipótv. 232—234, Terézia 462—461, Ált. takp. 694—692, Középponti 1500—1520, Hazai takp 18050—18150, I. budapesti 1190—1200, Borsod-misk. 1190 —1200, Konkordia 655—647, Beocsiai 1305—1312, Cement 440, Kohó 1470—1490, Drasche 1104—1110, Lőrinci 580 570, Magnezit 446—454, Ált.szén 2110—2135, Salgó 1035 —1020, Szászvári 852—855, Újlaki 710—720, Urikányi 898—901, Rima 975—960, Csáki 440, Kaszab 370—400, Lipták 160—161, Sehlick 388—387, Közúti 598—596, Városi 289, Déli 150—156, Államvasút 1012—1022, Adria 1950—1965, Atlantika 1380—1365, Levante 1225—1240, Bárót 1512—520, Brassói 600—602, Cukor 3840, Izzó 820, Atheneum 450—435, Guttmann 926—922, H.fa 1440— 1430, Nosii ‘2950—2980, Olaj 775—780, U. fa 773—770, Papír 530—520, Gumi 920—930, Szlavónia 880, Spódium 625—617, Vasforg. 518—520, Városfeji. 690—696. — Argentínai húsbehozatal terve. A földmivelésügyi minisztériumban az a terv merült föl, hogy a magyar állatállomány tehermentesítése érdekében külföldről importáljunk húst. A közélelmezési hivatal és az Általános Fogyasztási Szövetkezet közös tárgyalást folytat egyik argentínai exportcéggel, hogy nagyobb mennyiségű húst hozzanak be Magyarországba. A.ac álomlovag Regényes történet 4 felvonásben, A címszerepben: Gumiár Tolnaa. flw Simbri Dievalta Misztérium 4 felvonásban. A £öllil UllHuU ojalianil* szerepben: Harry Waldan a ROYAL-APOLLÓ-ban I mosdások 3, 5 és 7 órakor. 10537 Hétfőtől—vasárnapig: JELFSI A vörös boszorkány. Xavier de Montepin világhírű bűnügyi regénye négy folytatásban. ív. rész : Az igazság diadala. Továbbá kizárólagossági joggal: A berlini Spertakusok véres lázadása. Egyedüli hiteleit felvétel az ©MNIA BÁNT ______Előadások: 1,4, 1 ,3 és */1 8 órakor. 10537 Xyálkaoldó, Frissítő, Gyógyító savanyuviz, nemes asztalvíz, úgy tisztán, mint borral, pezsgővel kitűnő, 10531