Budapesti Hírlap, 1919. november (39. évfolyam, 102–126. szám)
1919-11-08 / 108. szám
Budapest, 1919. XXXIX. évfolyam. 108. szám. Úi Cenzúrát: Ceten. Szombat, november 8 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: i egész évre 220 korona, félévre 110 kor., negyedévre 50 kor., egy hónapra 20 kor., Egyes sz 2.1.xn ára helyben, iideken és pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések milliméter számítással, dijszalgér? szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csatthay Ferenc Szerkesztőség: VI. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: VIli. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Spre complectarea avizului dat, se face cunoscut, ca in total vor sosi din Romania 75 sistema ce se vor distribui sub controlul Ministerului de Finante ungar prin Federatia uleiculior minerale. Pretul de desfacere fixat este de 7.10 kcroane benzina erea si 8.20 kcroane benzinausodrame-uri calculete dupa preturile Ministerului de industrie roman, care sunt 1 leu 50 si 1 leu 70 franco Campina la care s-e adasoat spesde de trensport, manipulatie sin distributis. Fabricel, care dorece a trate chestiunea in legatura cu colaborarea industriei din Romania, se pot adresa delegatului Ministerului de rrdusriei Hotel Astoria. A már kiadott hirdetmény kiegészítésére közhírré tétetik, hogy Romániából összesen 75 ciszterna benzin fog Budapestre érkezni, amelyet a magyar pénzügyminisztérium fog kiosztani az Ásványolajközpont útján. A könnyű benzin ára 8.20 korona, a nehéz benzin ára 7.40 korona. Ez az ár a román ipari minisztérium által megállapított árak alapján van kiszámítva, amelyeiben 1.50 és 1.70 árnak felel meg. franco Campina állomás, ehhez hozzá lesz számítva a szállítási, kezelési és szétosztási költség. Azok a gyárak, amelyek a román ipari körökkel érintkezésbe lépni óhajtanak, forduljanak a román ipari minisztérium megbízottjához. (Budapest, Astoria-szálló). Szabadság. Budapest, nov. 7. Századokon át ez volt a magyar ember keblének leghőbb vágya. ..Szabadság! Szenteltessék a te neved, jöjjön el a te országod.“ Hiszen a szabadság vágy volt és nem valóság a mohácsi vésznaptól kezdve egészen Mária Teréziáig, de ekkor is csak mint a kiváltságosok szabadsága nyert elismerést. A szabadság hajnala csak a múlt század negyvenes éveiben virradt föl, hogy 1849-ben, közel két évtizedre ismét leáldozzák. A kiegyezés végre meghozta a szabadságnak minden nemét, csak a nemzeti szabadságon hagyott még némi békét, mely olykor bántóan csörömpölt ugyan, de a mozgást és munkát jelentékenyen nem hátráltatta. A míg tehát nem volt szabadság, vagy csak igen korlátolt volt a „szabadságért” rajongott mindenki ebben a hazában. A szabadság szent volt a magyar ember előtt s. szabad hazában mint szabad kívánt élni minden magyar. Kuruc fölkeléseink, szabadságharcok vezérei szabadsághősök voltak. Az 1848— 49-iki függetlenségi harcot is szabadságharcnak nevezzük s alkotmány és szabadság annyira összeforrtak a magyar ember gondolkozásával, hogy e kettő nélkül önmagát elképzelni sem tudta. Hiszen mindenkinek az volt az érzése, hogy a szabadság az egyetlen valami, a mi már a földön boldoggá tehet s mely nélkül boldogság vagy igazi jólét el sem gondolható. Politikusaink tehát a szabadságról szónokoltak s költőink a szabadságról énekeltek, amig hiányzott, vagy amig csorba volt, hogy kivárják, a mióta meg volt, hogy tökéletesítsék és megtartsák. Szóval a szabadság gondolata itatott át mindent s mi magyarok féltékenyek és büszkék voltunk szabadságunkra. A háború kikezdte, a forradalom megölte amagyar szabadságot. A háborús kivételes intézkedések azonban a végső győzelem érdekében tették, amit a tulajdon szentsége, a gazdálkodás szabadsága és a személyes szabadság ellen elrendeltek. Panaszként inkább azt hozhatnék föl ellenük, hogy nem voltak eléggé konzekvensek, mintsem azt, hogy lelkébe nyúltak volna az embernek s nyomasztóan nehezedtek volna rá érzelmi és gondolatvilágára. Hiszen a sajtóban szabad volt a kritika, szabad volt a véleménynyilvánítás, sőt az izgatás is, sokkal szabadabb minden cenzúra mellett, mint később a korlátlanul szabad sajtó mellett s mint a mennyire a hadviselés érdekei megengedték volna. Jött az októberi forradalom. Szájával hirdetve a korlátlan gyülekezési és sajtószabadságot, de ugyanakkor markában tartva a terrorista korbácsot, hogy aki élni akar gyülekezési jogával, vagy a sajtó szabadságával olyan irányban amelyik nem tetszik a forradalom szájhőseinek, abba bele kell fojtani a szót. De téved, aki azt hiszi, hogy a magyar szabadságot megölő terrorizmus október 30-án fogamzott meg. Ott volt annak fejlődő csírája a buldog főispánoknak nevezett satrapák viselkedésében, kiknek a szája mindig telve volt a szabadságot dicsőítő, a szabadságot követelő szólamokkal, amig a hatalom nem az ő kezükben volt. De egyszerre lábbal tiporták a szent szabadságot, mihelyt a hatalom a kezükbe jutott. S bárki elhiheti, hogy a magyar szabadság szent eszméjének többet ártott s jobban kikezdte azt, az a korteserőszak, mely már a forradalom előtt is felütötte fejét, mint a kormánynak legszigorúbb s a szabadság Arpádilányok* Irta Hly JánoE I. Zeil május elsejét ilták akkor, a mikor ez a történet tulajdonképpen megkezdődött. Az emberek holmi apró-cseprő bajokon rágódtak, minden kis dolgot felfújtak akkorira, mint egy hatalmas hólyag, melynél ha szétpukkan, akkor látja csak a jámbor halandó, hogy tulajdonképpen semmi sincs benne, csak levegő az, ami feszítette. Az örömöket, az élet eme színes, apró virágait észre sem vették az emberek, néha lábbal tiportak rá egy szerény, élni vágyó finom kis virágra, amely megnyikkanás nélkül tűrte fájdalmas végzetét. Ezen a mákonyos illatú szép tavaszi napon nevezték ki Lencsés János dr. bírósági joggyakornokot segédjegyzővé. Otthon, a vacsorát, mint rendesen, ma is az édesanyja társaságában költötte el. Vacsora után rágyújtott a szivarjára és csendesen fújta bele a füstöt a levegőbe. Az édesanyja ma nem tépte fel a pesti újság címszalagját; ma, amikor a fiát kinevezték, valahogy ünnepiesebben folyt le a vacsora, mint máskor, nem illett mindennapi, szürke dolgokkal agyontiporni ennek a napnak szép jelentőségét. Lencsés János hosszas gondolkozás után egyszer egy igen nagy füstoszlopot fújt bele a csöndbe, utána is nézett egy darabig a levegőben elomló füstszálak után, amelyek úgy úsztak el, mintha a szobában némán elsuhanó titkos árnyak kalapjáról szabadult volna el az árvalányhaj. Lekoppaintotta a megnőtt, duzzadt hamut a porcelláncipőcske oldalán és anélkül, hogy felpillantott volna az édesanyjára, mintha csak a hamutartónak vallaná be titkát, halkan beleszórta a csöndbe: ~ Mit szólna hozzá édesanyám ... ha megnősülnék! . . . Az öregasszony szelíd, simogató tekintete ráhall a fiára, a kezét összekulcsolta, mint a templomban, amikor imára beül a reggeli misére: — Jól van, fiam, hiszen már itt az ideje... csak azután vigyázz, hogy jól válogasd meg azt az asszonyt, akit a házadba hozol! Lencsés János dr. felállt, néhányszor elsétált az asztal mellett, majd szép csendesen megállt az édesanyja előtt, a szavai hirtelen szökkentek bele a várakozásba, mintha suttyóm ban törnének rá az öreg asszonyra, hogy ideje se legyen elcsodálkozni a fia elhatározásán. — A Spády-lányok közül veszem el az egyiket, édesanyám! A mama szemeiről felhúzódtak a petyhüdt, öreg szemöldökök, az arcon riadt csodálkozás vonult el, mint tavaszi égen a makacs, esőt ígérő felhőcske. — Aztán . . . aztán melyiket, fiam, a báróul közül! — Hát bizony, édesanyám, ezt még magam sem tudom! . . . ír. A Spády-lányok egyformán szépek, illatosak, tiszta rendesek voltak. Ha vasárnap elmentek a misére, az édesanyjuk előbb ki nem engedte őket, míg végig nem motoszkálta a szemével, az ujjaival, minden anyás érzékével mind a hármat a hajukba kötött selyemszalagtól a kis lakktopánkáig. A korzón egyformán kedvesek voltak, finom leányos mosolyuk egyforma melegséggel bújt végig a fiatal emberek szívén, ha pedig komoly dolgokról volt szó, a lányok egyformán okos és talpraesett feleleteket csacsogtak, minden jóhoz és széphez egyformán értettek, úgy hogy a fiatal emberek már nem is emlegették egyiket sem a másik kettő nélkül, mindig egy csokorba kötötték a három Spády-lányt mikor róluk volt szó. Nem lehetett különbséget találni közöttük egyetlen árnyalatnyit sem. De mégis! Nem mondanék igazat, ha be nem váltanám, hogy az egyben mégis csak különböztek egymástól:/Erna volt a legidősebb, azután következett Miéi/ és a legfiatalabb Olga volt. Ebben az egy dologban, az éveik számában mégis csak A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal.