Budapesti Hírlap, 1919. november (39. évfolyam, 102–126. szám)
1919-11-08 / 108. szám
4 Budapesti Hírlap ap.sz., 1919 november 8. oktatás gyakorlati eszközei. Deptner Tibor dr. 10— 11. A főiskolai ifjúság jövő hivatása. Czettler Jenő dr. — 11—12. .A városi népesség pszicológiása. Vass József egyetemi tanár. — 12—1. Családierények kultúrája. Tormay Cecil. — 1—2. Nemzeti jövő. Rákosi Jenő, a Budapesti Hírlap főszerkesztője. filipírcanélküség akai. Budapest, nov. 7. István gazda János gazdát okolja azért, hogy a határt elverte a fia, mert a fia felakasztotta masát. János gazda viszont István gazdára hárítja a vádat, mert nem adta a lányát a fiához, amugy tán nem lett volna öngyilkos s a mi a fő, a jégverés elmaradt volna. Valahogy a munkanélküliség kérdését is ilyenformán halljuk ma vitatni és amilyen meggyőzően kifejtik az egyik oldalon, hogy a kapitalisták bosszúból eresztették szélnek a munkásnépet, legalább is olyan megevőzően érvelnek a másik oldalon a munkásság ellen, amely nem, vagy csak alig akar óriás bér mellett dolgozni. Kétségtelen, hogy néhány iparág megkezdhetné üzemét, az is igaz, hogy a szellemi munkásokhoz viszonyítva a testi munkások még ma is aránytalanul nagy munkabért követelnek és mást, mint szakmunkát nem igen hajlandók vállalni, de ha az üzemképes iparágak valóban üzembe kezdenének is — bár sok iparág üzemképes, de nincs rendelése — és ha a munkások elfogadnák is a kisebb munkabért, — bár az élelmiszerek horribilis drágasága mellett az igényeit munkabér sem biztosítja a minimális életstandardot, s olyan kevéssé lenne segítve a munkanélküliségen, hogy a változás észre sem volna vehető. Bizony adhatott volna János gazda egy fertály földet a fiának, talán hozzá adta volna István gazda a lányát. István gazda is beleegyezhetett volna a szegényes házasságba, de azért csak elverte volna a jég a határt. Kétségtelenül megállapítható, hogy a nagy munkanélküliségnek a munkaadók és munkások magatartásán kívül fekvő körülmények a fő okozói, így egyik legsúlyosabb bai köztudomás szerint a szénhiány, amely éppen a nagyszámú munkásokat foglalkoztató üzemeket kárhoztatja tétlenségre. A szénhiány ma világprobléma, tehát nem lokális magyar jelenség. Igaz, hogy normális béketermelés esetén bányáink a hazai szükségletet, ha szűkösen is fedeznék, de nincs elég bányafa, karbid és robbanó anyag. A legutóbbi hírek szerint e tekintetben segítségre van kilátás. Nem kisebb akadálya üzemeink megindításának a teljes nyersanyaghiány. Itt már a legkétségbeejtőbb cirkulus viciozással állunk szemközt. Gyalázatosan leromlott valutánk érdekébert a behozatal kompenzációs kivitelhez van kötve, viszont alig van kivitelre alkalmas nélkülözhető anyagunk, mert kész gyártmány kivitelére majd csak a behozandó nyersanyag feldolgozása után kerülhet sor. A behozatalt az alacsony valutánk következtében nagy ár is akadályozza, kompenzáció nélküli behozatalnál pedig a valuta még inkább romlana. A szénhiány és vagyonhiány folytán korlátolt vasúti forgalom sem áll utolsó helyen az üzemeknek nyersanyaggal való ellátása szempontjából. Talán a nagyközönség előtt legkevésbbé ismert, de a legsúlyosabb akadályok egyike a pénzkérdés rendezetlensége. Tudjuk, hogy a proletárdiktatúra alatt a munkástanácsok a legtöbb iparvállalat pénzkészletét felélték. Számos gyár tehát teljesen pénz nélkül áll. Ha tehát volna is tüzelőanyaga és rendelése, nem tud nyersanyagot vásárolni és nem tudja munkásait fizetni. Ráadásul a bankok a munkástanácsok által felvett összegek megtérítését követelik, sőt a postatakarékpénztár az újabb átutalásokat is visszatartja a szocializált vállalatok állami adóságainak fedezetéül. Hasonlóképen az állam is csak oly állami szárításokért járó követeléseket hajlandó folyósítani, amelyekből az áru még most is megvan, mert hiszen nem tekinti a kormány magát a szovjetkormány jogutódjának. Viszont érthetően a vállalatok sem hajlandók a munkástanácsok adósságait mágukra vállalni. Itt tehát csak sürgős kompromissum segítene a pénzintézetek, a vállalatok és az állam között, mert bírói ítélettel vagy hatalmi szóval a kérdést egészségesen nem lehetne megoldani. A bankbetétek, osztalékok kifizetésének tilalma a postatakarékpénztárt, postai átutalások szünetelése, szóval a vagyonzárlat, a forgalomban levő pénznemek különfélesége és ennek természetes következményekén különböző értéke, ha nem is bénítják meg, de mindenesetre korlátozzák az ipari lehetőségeket. A megrendelések nagy hiánya is nagy súllyal esik a munkanélküliség okainak kutatásánál a serpenyőbe. Aszabad kereskedelmi tendencia ellenére a lánckereskedelem őrületes tobzódása folytán az élelmiszerek drágasága természetszerűleg a munkabérek emelkedésének eredményezi, amihez ugyancsak főleg a lánckereskedelem és a rossz valuta folytán-nagy nyersanyagárak társulnak. A gyártmányok e körülmények hatása alatt érthetően nagy ára a fogyasztó közönségnek a rendelésektől való tartózkodását vonja maga után, annál is inkább, mivel a blokád óhajtva várt megnyitásával mindenki olcsóbb külföldi áru beözönlését reméli. Sajnos, reményében pénzkészleteinek rohamos fogyása is támogatja. Megrendelés híján pedig az iparos is kétszer meggondolja a raktárra való termelést a mai magas termelési költségek mellett, mert a blokád megszüntetésével beözönlő olcsó külföldi áru versenyének veszedelmétől tart. Végül a munkanélküliség a háborúról a békére való áttérésnek egyik legsúlyosabb és legkézenfekvőbb következménye. A háború alatt bevonult ipari munkásság pótlására és a hadicikkek gyártására alakult vagy kibővült gyárüzemek részére a vidékről a mezőgazdasági munkások tízezrei özönlöttek fel a fővárosba. Minthogy pedig a háború végével a hadicikkek gyártása megszűnt, az erre berendezkedett vagy átalakított gyártelepek üzemüket azonnal megszüntették és igy nemcsak a vidékről a háború alatt feljött, de a harctérről visszajövő munkásság is munalkalom nélkül maradt ki. . A fentieken kívül még egész sereg más körülmény is hozzájárul a munkanélküliség növeléséhez, így pl. Magyarország jövő határainak, vámszerződéseinek ismeretlen volta, ami az iparosságot nem csak újabb berendezkedésektől, de még a tervezgetőit is elriasztja. Akármelyik okra tesszük is a hangsúlyt, a tény az, hogy a jégverés pusztítása teljes. Azért István és János gazdához is volna néhány szavunk, sőt a felső hatalmasságokhoz is némi fohászunk. A munkaadók ne várjanak kedvező konjunktúrákra. Hazafias kötelességük még akkor is termelni, ha éppen csak készkiadásaik megtérülésére számíthatnak. A külföldi áru lesújtó versenyének veszedelmét eléggé letompítja, leromlott valutánk, amit még feleslegesen sulyosbít az autonóm vámtarifa talán legrosszabb időben való életbeléptetése. A hadiüzemeknek békecikkek gyártására való átalakításához és az erőszakoltan fokozott háborús termelés következtében tönkre ment berendezés kijavításához is hozzá lehetne már fogni. Ez is jó pár ezer embernek adna munkaalkalmat. Ha ez most költségesebb is, meg sem érezhetően csekély ezrelékre szétaprózosan terhelné meg a jövő termelést és minél előbb üzemképes a gyár, annál hamarább törleszti a javítási költségeket. A munkások pedig elsősorban győzzék meg bányamunkás testvéreiket, hogy minél fokozottabban termelnek, annál több testvért mentenek meg az éhhaláltól. A nehéz idők a szaköntudat legalább időleges gyengülését is megkívánnák. Ma igazán nem szégyen semmiféle tisztességes munka. Miért jelentkeznek mégis olyan gyéren a napszámos munkára? Vagy talán a tánckereskedelem jobban jövedelmez? A sokat hangoztatott osztályöntudat a munkásosztály kötelességeinek tudatát, a megfelelő erkölcsi színvonalra való emelkedését kell, hogy jelentse. Mindenekelőtt pedig a munkásvezérek feladata lenne az osztályellantétek elsimítására való törekvés a munkanélküliek politikai célok elérésére irányuló mozgósítása helyett. A bajok orvoslásában azonban a legnagyobb feladat a kormányra hárul A lánckereskedelem, az áruuzsora letörése, élelmiszerek olcsó beszerzése a munkabérek csökkentését eredményeznék. A pénzügyi kérdések sürgős megoldása, a szocializált üzemek banktartozásának rendezése, a vagyonzárlat megszüntetése, lehetőleg nagyobb külföldi kölcsön szerzése, általában a valuta javítása, a hadiszállításokért járó követelések folyósítása, a kisipari hitelügy rendezése, a lehetőleg a vízierő kihasználását célzó, a széntermeléstől tehát iparunkat minél előbb függetlenítő közmunkák széles keretekben való megindítása áll a kormány feladatainak homlokterében. És elsősorban — minél előbb kössünk békét. Dálnoki-Kováts Jenő: Egy tl magyar szobrán. — Levél a szerkesztőhöz. — Budapest, nov. 7. Kedves barátom, a Budapesti Hírlap egyik közelebbi számában ismertetést olvastam az Ernst-Muzeum mostani csoport-kiállításáról. A tudósítás megemlékezik a termékeny Basch Andor gyűjteményéről s Rudnay Gyulának izmos és egészen eredeti tehetséget tanúsító képeiről. De egészen megfeledkezik a harmadik kiállító művészről, éppen arról, a kinek bemutatott alkotásai az egész kiállításnak jelentőséget adnak s azt hiszem, minden műértőben egy kitűnő tehetséggel való első találkozásnak ritka örömét ébresztik föl. Engedd meg, hogy kedves lapunknak ezt a mulasztását én igyekezzem röviden pótolni. A szobrász, kire szeretném fölhívni a figyelmet: Lux Ede. Sohasem láttam, sohasem hallottam felőle, munkáival is most találkozom először. Úgy hallom, szepességi fiú, Brüsszelben tanult; a háború öt esztendejét művészete gyakorlatától távol, harctereken töltötte; most, hogy visszatért régi szerelméhez és élethivatásához, súlyos gondokkal küzdve járja a pályájáról kizökkentett embernek s a kezdő, magyar művésznek keserves útját. Az Ernst Múzeumban bemutatott kis gyűjteményével keresi a sikert vagy talán csak a szabadulást. Bizonyára igen rossz időben. De ha lelkünkben az a megggyőződés, vagy legalább az a reménység él, hogy szabadulásunkban, létünk új harcában kultúránk biztat leghatározottabban, akkor lehetetlen észre nem vennünk ezt a most jelentkező új magyar művészi erőt. Három táncosnőt állított ki: egy nagyobb gipszet és két kis bronzot. Ezekben- jelentkezik mesterek tehetségének legfeltűnőbb vonása: a kedves könnyedség együtt az egészet bevégzett biztossággal. Különösen kis plasztikáin elragadó a finom, harmonikus vojraljáték s a mozgás-érzésnek plasztikus kifejezése. Erősebben hatnak s a fiatal művész kitűnő tehetségére jellemzőbbeknek látszanak mellképei. Férfi-feje is megkapó: semmi, de semmi hatásvadászó modernizmus benne, semmi tolakodó nyerseség; mintázó fája olyan simuló, mintha ecset lenne; de az egész mégis csupa jellegzetes erő, formákban megszólaló lélek. Még lebűvölőbb Mosolygó leányképe, mely csupa valóság és csupa művöm kecsesség, megint a finomságnak azzal a biztosságával ábrázolva, mely, úgy látszik, Luxnak sajátos művészi adománya. Mintha Roskovicsnak egykor oly híres Piros almája támadt volna föl benne, de talán nemesebben, magasabb színvonalon. Mosolya oly édes, igaz és eleven, hogy a márványt szinte átmelegíti. De legnagyobb dolga, leghatalmasabb alkotása a belső termek egyikében elhelyezett bronz női feje. A képszobor Mino márványmadonnáinak családjából való, lesütött szemmel mereng vagy imádkozik. Általán emlékeztet , a firenzei régi mesterekre a nélkül, hogy utánzat lenne; emlékeztet inkább a legnemesebb formák kifejezte motívummal meg a kezelésnek csodálatos finomságával. Az érzésben, melyből ez a gyönyörű alkotás keletkezett és a tudásban, mellyel érzését tolmácsolta s szinte megeleveníti az ércet, ki merem mondani, kész és elsőrangú művészi erő nyilatkozik. Fadrusz óta kétségkívül ez a fej a legkitűnőbb magyar plasztikus lélekábrázolás. Bocsáss meg, hogy e levélnek helyet kérek a Budapesti Hírlapban. Mikor hírlapjaink napnap után csak új pártokkal és új vádlottakkal vannak tele, talán lesz, akit érdekelni fog, ha végre új magyar tehetségről is hallhat. Szívesen köszönt Beöthy Zsolt.