Budapesti Hírlap, 1920. május (40. évfolyam, 105–129. szám)
1920-05-23 / 123. szám
Budapest, 1920. :■ X XL évfolyam, 123. szám Vasárnap, május 23. Megjelenik hétfő Kitételével mindennap. Dlifizetési iraki Egén évre 380 korona, félévre 140 kor., naarjedévre 70 kor., agy hónapra 95 kon. Egyes számára helyben, vidékén pelyi Hirdetések muudvarokon 1 korona, tér számítással, díjszabás szerint. « Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84,1 T IréVKliyatk, Kiadók, Budapest, máj. 22. hármas címen két vaskos kötetü munka jelent meg,' Hévai Mór János munkája, kit róla írt s általa irt cikkekből ismerhet a BudapestiHírlap figyelmesebb olvasója. Hogy miért írok könyvről ezen a helyen, hozzá egy olyan könyvről, amely voltaképpen egy könyvkiadó cég munkájának ötven évét ünnepeli, annak, amit mondani tudok róla, ki kell derülnie. Nem én mondom ki először, hogy hazánk épségének a helyreállítását nem annyira katonai, mint inkább kultúrái hadjárattól kell várnunk. A most következő évtizedekben oly alapos és belterjes irodalmi, tudományos és művészi munkát kell teljesítenünk, mely nemzetünket nemcsak megtartja a nívón, amelyre három előző kultúrát munkásnemzedék emelte, hanem előbbre is vigye és megoldja azt a problémát, hogy tőlünk erőszakosan elszakasztottterületekkel megkisebbedett országban, tehát megfogyott eszközeivel a művelődésnek több munkát hogyan lehet végezni. Ehhez meglévő tudásunkon kívül új tudások, ismeretlen dolgok megismerése kell" és kell bepillantás azokba a műhelyekbe, ahol annak, amit egy nemzet kultúrájának neveznek, gyökereit ápolják, életföltételeit igazgatják, adminisztrációját intézik. Mert ne gondolja ám senki, hogy a kultúra munkásai csak az írók, tudósok, költők és a művészek. A kultúra munkásai vagyunk mindnyájan. A kultúra életeleme, levegője a közönség. A közönség fűti, hevíti, inspirálja, serkenti — vagy sorvadni és pusztulni hagyja — a kultúra termelőit. Mentül műveltebb, annál nagyobb igényű a közönség és annál élesebb az érdeklődése. És ez az, ami a művészeket a nagyobb feladatok, az értékesebb törekvések, az izgalmasabb küzdelmek, az egyetemesebb vágyak felé sodorja és tereli. • • • — És ezek mellett közbül: az írók, tudósok, költők közt áll a kultúra harmadik nagy tényezője, a kiadó. Ki ne emlékeznék, aki csak felületesen is foglalkozott irodalommal, a Kilián, a Landerer és Heckenast, az Emsch Gusztáv, a Ráth Mór nevekre? Ezek úgyszólván, irodalmunk megújhodásának a bölcsőjét ringatták, írók és irodalom sorsával vannak kapcsolatban és pótolhatatlan kárnak tartom, hogy ezek sem maguk, sem kortársaik közül valaki, sem utódaik be nem számoltak az ő munkásokról, a modern magyar műveltség ez alapvető részéről ■ •. Most azonban megjelenik a könyvvásáron Hévai Mór János, jelenleg egyik elsőrendű könyvkiadó-cégünk s beszámol két jubiláris kötetben a maga küzdelmeinek ötven esztendejéről. Mennyi tanulság van ebben a két könyvben, amelyet az irigység, vagy a felületesség könnyen elnevezhet reklámnak, de a nemzeti ■irodalom komoly barátai tudják, hogy a legbecsesebb beszámolók közül való ez a két kötet. Nemcsak hogy egy nagyképességű, mélyenjáró gondolatokat termő agyvelő leszűrt nézeteit találjuk itt meg a kiadói hivatásról, a felsőbbrendű szempontokról, melyek ez „üzletágat“ egy ország üdvére vezetik, nemcsak a heroikus küzdelem és erőfeszítés és kifáradhatatlan kitartás példáját, amellyel irodalom és közönség között szakadatlanul építgetik az utakat, vágják az ösvényeket, húzzák a csatornákat, hogy a könyv eljusson rendeltetése helyére és betölthesse hivatását, megtaláljuk azokat az értékesebb összeköttetéseket, kapcsolódásokat, termékenyítő kölcsönhatásokig, melyekkel író és kiadó egymást inspirálja, munkára serkenti és kifejlődése maximumára képes segíteni. Azt nem is említem, hogy ötven év egybefonódó írói nemzedékeit, a kicsiket és nagyokat ismeri meg az olvasó, látja közvetetlen közelből oly oldalról is, melyet eddig nem ismerhetett: képekről, kezük vonásának reprodukcióiból, munka közben, alku közben, tervezgetés közben tett nyilatkozataikból, bizalmas és iro■dalmi problémákat érintő leveleikből, ami mind kedves, szórakoztató és tanulságos olvasmány. A nagyobb írók országos és országon túli jelentőségükről találunk egész fejezeteket. Nagyobb vállalatoknak szinte az életrajzát kapjuk meg s csodálkozva idézzük egy-egy dolognál, amelyet annak idejében mint természetes, valamit, nagyobb emóció nélkül forgattunk kezünkben,Virgiliusz hires sorát: Tantae molis erat romanan condere gentem. Ilyen nagy munka volt Rómát megalapítani. Teszem a Magyar- Osztrák Monarkia Írásban és képben, meg a Jókai jubiláris kiadása, vagy a Pallas Lexikon, meg a Küzdelem a pompa ellen. Uj szemhatárok, szinte uj világok vetődnek föl ámuló szemed előtt, e dolgokról olvas van.S amíg a Révai-cég alapítását, fejlődését, balsikereit és sikereit Révai Mór János színes és avatott tolla apróra megfesti előtted, olvasás közben szinte kibontakoznak szemeid előtt az egész magyar könyvkiadás történetének vázlatos kontúrjai is. Ez a jubiláris két kötet korrajz is, kultúrtörténet is, forrásom itt és hasznos és élvezetes olvasmát is. Azért írtam róla ezen a helyen, ahol sokszor írok .Politikai dolgokról, melyek talán pillanatnyikig izgalmasabbak, de jelentőség dolgában mnessze elmaradnak e munka kívánatos hatása mögött. ■ F A forradalmi Németország. Budapest, máj. 22. német köztársaság első birodalmi gyűlése .Azokból a választásokból fog kikerülni, amelyeknek határnapja június hatodikára van megállapítva. Mikor mi e választásokkal foglalkozunk, nem tesszük ezt az első szócska kedvéért. Mert elvégre, ha a választások csak ilyen határjelző állomást jelentenének, ez ránk nézve nem, hanem csak Németországra nézve lehetne fontos és döntő körülmény. Ami bennünket e választásokban érdekel, az az, hogy ezek a választások fogják eldönteni, hogy a forradalmi Németország ezután mily utakon fog haladni. Az Európa szívében fekvő 70 milliós német nép sorsa nem lehet közömbös senkire ezen a világrészen, legkevésbbé azonban mi reánk, akik úgyszólván, csak Németországon a távolabbi nyugati keresztül éritkezhetünk nemzetekkel. Aki figyelemmel kísérte Németország belső alakulását a forradalom óta, az nem lehet kétségben az iránt, hogy ott a politikai pártok közötti ellentét olyan mélyreható, hogy egyik vagy másik pártnak felülkerekedése nem jelent többé bizonyos mérvű gazdasági, társadalmi, vagy éppen kulturális eltolódást az eddigi iránytól, hanem jelenti magának az alkotmányos életnek majdnem teljes fölforgatását, új alapokra való átszervezését. A mai koalíció — centrum, demokraták és szociáldemokraták — a demokratikus köztársaságot hirdetik; a függetlenségi szocialisták kacérkodva a kommunistákkal a szocialista köztársaság ,mmig a jobboldali pártok viszont a monarkista uralom visszaállításáért küzdenek. Ilyen előfel-tételek mellett nem túlzás állítani, hogy június hatodikén Németországban egy lappangó polgárháború fog eldőlni, egyelőre békés és remélhetően vértelen szócsaták közepette. A mai koalíció uralma nem sok jót hazott. Igaz, hogy nem rózsás időkben vette át az uralmat és hogy azóta sem könnyebbült meg fölötte az idők járása. De bizonyos, hogy sem emberben, sem intézményben nem tudott olyast produkálni, ami a tömeget vonzotta, vagy a tömeg bizalmát számára biztosította volna.) Népszerűsége mindjobban megfakult s ma mért nem titok, hogy követőinek száma a választások napján tetemesen meg fog csappani. Az elégületlenek részint balra, részint jobbra kanyarodtak. A munkásság nagy zöme álmai megvalósulását ma a független szocialistáktól várja, a polgárság pedig azt mondja, hogy a szocialistákkal való koalíció a polgárság jogainak lassú, de biztos végét jelenti. •• A most lefolyt danzigi, strelitzi és braunschweigi előzetes tartományi gyűlésekre szóló választások már ezt a képet tükröztetik vissza. A koalíciós pártok nagy vérvesztesége a független szocialistákat és a jobboldali pártokat hizlalta. A danzigi választások éppenséggel külön méltók a megemlítésre. Ezt a várost a békeszerződés tudvalévően elszakította a német birodalomtól, a most lezajlott választások ennek az intézkedésnek tarthatatlanságát máris igazolták. Nemcsak azért, mert Danzigban a lengyelek alig jutottak szóhoz, hanem főleg azért, mert mindazok a politikai hullámok, melyek ma a német birodalmat szántják végig, az elszigetelt Danzig városában is irányították és éltették a választási harcot. Danzig ma is úgy választott, mintha még Németországhoz tartoznék. Ez többet mond, mint minden békeszer-ződés. A pártarányokban való ilyetén eltolódásmagában véve nem nagy dolog, csakhogy két nagy bökkenő rejlik mögötte. Elsőbb, hogy az eltolódás esetleg nem lesz elég nagy, hogy valaki mely új pártot kormányra segítsen, de ez még a kisebb baj. Elvégre így maradna minden a réginél, éppen csak hogy a mostani koalíciónak nagyobb és hatalmasabb ellenzékkel kellene megküzdenie és az eddiginél is nehezebben intézhetné a birodalom sorsát. A sokkal nagyobb baj az lenne, ha az eltolódás olyan mérveket öltene, amely a mai koalíció fölbomláshoz vezetne. Mert ekkor azonnal kitűnne, hogy Németország még mélyen benne van a forradalom iszapjában. Mert ott ma sem független szocialista, sem tiszta szocialista, sem akármilyen tiszta polgári kormány egy napig sem élhet meg. Ha a választások eredménye szerint ezek bármelyikére kerülne ,a sor, a lappangó polgárháború nyílt, harcban törne ki és beláthatatlan következményekre vezetve. ■ Nincs okunk a választásoknak felületes ! a pm- mivel,-7 lista A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal.