Budapesti Hírlap, 1920. június(40. évfolyam, 130–154. szám)
1920-06-25 / 151. szám
1920 junius 25.Budapesti hírlap (isj. •*..- nek, akik vagon tételekben vették az árut, már ma is milliós veszteségeik vannak. Mivel további áru érkezése várható, az árak a következő napokban előreláthatóan még inkább csökkenni fognak.______ Budapesti Hírlap Julius elsejével új előfizetést nyitunk a Budapesti Hírlapra. Tisztelettel kérjük olvasóinkat, akiknek előfizetése június végén lejár, szíveskedjenek idejekorán megújítani, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. Az előfizetéshez szükséges utalványokat a laphoz mellékelten elküldöttük. Előfizetési árak: Egy hónapra « , , « 25.— kor. Negyedévre , 4 , .f •... » 70.— „ Félévre * , «?, 140.—, ,, Egész évre ! « . ' ■ « 280.—. „ HAPIHIREK. — (Apponyi a Budai Katolikus Kör díszülnöke.) Ma délután a Budai Katolikus Kör rendkívüli közgyűlést tartott Pagony Nándor kir. főügyészhelyettes elnöklésével. A közgyűlésen egyhangúan díszelnökké választották Apponyi Albert gróft, aki zajos ünneplés közben foglalta el az elnöki széket. Beszédében a keresztény hit szellemét magyarázta és azt fejtegette, hogy a keresztény gondo■at nem lehet taktikai jelszó. A közéleti kereszténység csak akkor ér valamit, ha az egyéni keresztény, siet bensőségét, melegségét veszi alapul. .. (Szent László-ünnep a Mátyás-templomban.) A Biharmegyeiek és Nagyváradiak Szövetsége vasárnap délelőtt 10 órakor Szent Lászl ünnepét üli meg a Mátyás-templomban, ahol zene nagymise lesz. A misét Székely István pápai prelátus, egyetemi tanár, nagyváradi kanonok celebrálja. Az ünnepségen testületileg vesznek részt a biharmegyei és nagyváradi menekültek, akik elhagyott városuk védőszentjének ünnepére meghívták a kormányzót, a kormányt, a nemzetgyűlést, a honvédelmi minisztériumot, a fővárost és a Move-t. Ugyanaznap este a menekültek segítésére díszelőadás és fényes műsorú hangverseny lesz a Városi Színházban. (Határozza el a nemzetgyűlés . . .) Lapunk egyik barátja a következő indítványa közösét kéri tőlünk ! Határozza el a nemzetgyűlés, hogy: Ausztriának a Magyarország ellen irányuló bojkott megszüntetésére vonatkozó három pontot teljesíti, ha megelőzőleg Ausztria a területén lévő, élő, ott feltalálható és az ő támogatásával is agitáló magyarországi kommunistákat vallás- és társadalmi különbség nélkül, közvetetlenül juttatja a magyar hatóságok kezeihez. Egyben azt is elhatározza a nemzetgyűlés, hogy ellenkező esetben Ausztriának izenöt évig egy deka lisztet vagy bármi más élelmet nem ad. Miután pedig az osztrák kormány a „nagyobb hatalommal" .szemben telhetetlennek jelentette ki magát, intézkedjék, hogy a magyar xanzet gyűlés eme határozatát a becsületes, meg nem fizetett és tévutra nem vezetett osztrák munkásság hajtsa végre — kormánya helyett! , — (A Magyar Nemzeti Szövetség) alapítói, akik megindították a vörös uralom alatt a júniusi, kirobbantakat, az első évfordulót e hónap 26 szombati este külön is megünnepükt a étteremekben. Ez alkalommal Petényi Eygrfrond bájó, Pekár Gyula, Mándoky Sándor és mások fogméltatni az évforduló jelentőségét. A MagyarNemzeti Szövetség ezúton hívja meg tagjait és kéri minél tömegesebb megjelenésüket. Összejövetel szombaton este 8 órakor. Vill., Rákóczi út 29. (Pantel-féle étterem.) Vacsora étlap szerint. — (Gyóni Géza, halálának évfordulóján. Ma három éve, 1917 június 25-én ért véget Guóz Géza élete a krasznojarszki fogolytáborban. Elbai lelkének elröppenését az egész magyar nemzet latta s mind több és több érdeklődést és szeretetet vont magára a krasznojarszki fogolytábortemetőjének sírhatna, a melyben egy magyar költő alussza álmát. Ma, halálának évfordulóján, elszánunk a kegyelet érzésével egy pillanatra a krasznojarszki fogolytáborba s kibetűzzük lelkének utolsó töredékét, a mit már se nem irt le, se nem mondott el — de lázas ihlettel ágyában fekve, az összetákolt épitmény falára ugy karcolta föl, talán körmeivel véste be. ..Térjetek meg És szeressetek. Elnyel mindeneket a hőség / És csak Istené a dicsőség." — (A kőbányai bucsút) e hónap 27-én. Vasárnap, Szent László király tiszteletére ünnepiesen tartják meg. A nagyimise, melyet Valnicsek Béla dr. esperes mond fényes papi segédlettel, délelőtt tíz órakor kezdődik. Ünnepi szónok Cséplő István lelkész. A kőbányai úri társadalom közreműködésével hatvan tagú ének- és zenekar előadja Brosig C-moll miséjét . (A Tudományos Akadémia) Róczán-pártfisat ír a tizenhét történeti dráma érkezett be. AzAdminisztrátor című pályaműnek csak a jeligés levele érkezett be, maga a kézirat valahol elmaradt. Hírről a mti szerzőjét ezen az útón értesíti az Akadémia főtitkári hivatala. — (A Lafontaine Társaság) június 27-én, vsárnap délelőtt tizenegy órakor a TudományosAkadémia heti előadótermében felolvasó ülést tart. Az ötösen felolvas Bán Aladár, Stripszky Hiador és Lupola író, szaval Bajor Gizi, Simanszky Margit és Ivánfi Jenő. — (A Rákosi Jenő Gyermekvédelmi Alapra) újabban a következő adományok érkeztek: Goldfinger Oszkár 20.000 korona; Zichy Béla gróf, Mikes Ármin gróf egyenként 10.000 korona; Tóth Erzsébet polgári iskolai tanárnő (Nagyőrös) 5000,60 korona; Erdélyi Mihály, Unió Bank R.-T., Országos Fatermelő R.-T., Magyar Magtenyésztési R.-T., Deutsch Ignác és Fiai egyenként 5000 korona; Újpesti II. számú Állami Polgári Fiú- és Leányiskola 3566.35 korona; Erzsébetfalvai Állami Polgári Leányiskola 3063.92 korona; Az Egri Ciszterciatarend Katolikus Főgimnáziuma 2351.76 korona; Pinkafői Községi Polgári Leányiskola 1850 korona; Chikán Olga polgári iskolai tanárnő (Erzsébetfalva) 1679 korona; Mátészalkai Állami Polgári Fiúiskola 1596 korona; Pfeiffer Margit polg. iskolai tanárnő (Erzsébetfalva) 1536.20 korona; Rákospalotai Polgári Leányiskola 1250 korona; Állami Polgári Fiúiskola (Szolnok) 1128.18 korona; Magyar Város- és Községfejlesztő R.-T., Kern Róbert, Magyar Wolfram Lámpagyár R.-T., Himmler József, Egyesült Fa- és Ipar R.-T., Brassói Cellulozegyár R.-T., Kollerich Pál és Fiai, Berger és Wirth festékgyár, Kienast és Beierlein, Neumann Simon R.-T., Magyar Élelmiszerkereskedelmi és Áruforgalmi R.-T., Becsey Antal egyenként 1000 korona; Molnár Árpádné dínó polgári iskolai tanárnő (Erzsébetfalva) 855.40 korona; Állami Elemi Iskola (Zalaszentgrót) 671.30 korona; Állami Elemi Iskola (Tiszaföldvár) 628 korona; Patak és Társa, Quitt Illés és Társa, Lobi Mihály, Fischer Henrik, Schwarz Jakab éa neje, Holcz Sámuel, Makláry Gyula és Társa egyenként 500 korona. Kispesti Állami MunkástelepiPolgári Iskola 478.90 korona; Római Katolikus ElemiIskola (Büdszentmihály) 475.20 korona; Református Elemi Iskola (Szeged) 440 korona; Református Elemi Iskola (Fényeslittke) 400 korona; Állami Polgári Fiúiskola (Oroszvár) 388,20 korona; Állami Elemi Iskola (Barátudvar) 385 korona; Állami Elemi Iskola (Nyíregyháza) 352,04 korona; Evangélikus Elemi Iskola (Gálos) 350 korona; Római Katolikus Népiskola (Levél) 307 korona; Római Katolikus Elemi Iskola (Géderlak) 301.30 korona; Dubovetz Emil, Székely Vilmos egyenként 300 korona; Evangélikus Elemi Iskola (Pápa) 273 korona; Ágostai Evang. Iskola (Debrecen) 273.34 korona; Református Elemi Iskola (Bükkaranyos) 266 korona; Szentendrei Izr. Elemi Népiskola 263 korona; Református Elemi Iskola (Pátroha) 241,50 korona; Kunmadarasi Református Elemi Iskola 240 korona; Izr. népiskola (Ózd) 207 korona, Hírsch Miksa, Jung Jakab, Steiner Márkus, Ungár és Társa, Weiszbrigh Fülöp egyenként 200 korona. — Rákosi Jenő, a Gyermekszanatóriumok kormányzó-elnöke, ezúton fuovi, hálás köszönetét a nemeslelkü adakozóknak. . / — (Turáni Ünnepség.) Nagysiker ünnepség keretében hódolt a turánizmus eszméjének ma délután a Magyar Tanítók és Tanárok Nemzeti Szövetsége és az Országos Turáni Szövetség, amely a Zeneakadémia dísztermében folyt le. Cholnoky Jenő dr. egyetemi tanár nagyérdekű előadást tartott, kimutatva, hogy a turáni népek a legrégibb kultúra birtokosai. Nagy tetszéssel fogadta a közönség Bekir Szidki tatár költő Tokaji bor című versét, melyet a költő levél útján küldött és Züheir Hamus török főiskolai hallgató fölszólalását. Az ünnepségen Jászai Mari is föllépett és elszavalta a Szózatot. __ (A Petőfi-Társaság debreceni ünnepe.) A Petőfi-Társaság a déli országhatáron, Szegeden Rendezett irodalmi és művészeti ünnepe után ahhoz hasonlóan most Debrecenben rendez ünnepséget, pedig június 27-én. Az ünnepséget a debreceni Csokonai Kör rendezi. Műsorán szerepel Géresi Kálmén, Császár Elemér, Jászai Mari, Angyal Dávid, Szávasi Gyula, Lőrinczy György, Oláh Gábor, Szemere György, Sajó Sándor, Sebestyén Gyula és Lampérth Géza. — (Iparművészeti pályázatok.) Három pályadíjat tűzött ki az Iparművészeti Társulat: 1. Kisebb terjedelmű üvegfestészeti képekre. — ezek a képek a Területvédő Ligának integritási propagandáját fogják szolgálni, tárgyuk tehát az elszakított országrészekkel és városokkal legyen vonatkozás, ban. 2. A társulati éremre. 3. Síremlékekre, az utóbbi pályaműveket — nemcsak a pályanyerteseket, — de a dicséreteseket is egy rendezendő temetőművészeti kiállításon megvalósítva ki is fogja állítani a társulat. — A pályázatok iránt érdeklődők forduljanak részletekért az Iparművészeti Társulat irodájához. (IX., Kinizsy-utca 31. szám.) — (A Jellinek-ügy.) Tegnap a rendőrség letartóztatta Gerő Vilmos dr. vezérigazgatót és Létaify Gusztáv igazgatót. Letartóztatásuk azon a gyanún, alapszik, hogy ők is tudtak Jeltinek Márton készülő csalásáról, illetőleg sikkasztásáról és abban bűnrészesek. A rendőrség ismételten átvizsgálja a banknak üzleti könyveit, hogy megállapítsa kétségtelen bizonyossággal, hogy volt-e része a banknak Jellinek üzleteiben vagy sem. A vizsgálatnak eredményétől függ, hogy a bank felelősséggel tartozik-e Jellinek üzleteiért, vagy pedig csak azok az igazgatók, azkik a lebonyolításban részt vettek. Megállapították, hogy Jellinek Márton dr. a Magyar Unió Bankot 4.800.000 koronával károsította meg s ezért nemi valószínű, hogy ezt az igazgató és a vezérigazgatói tudtával tette. A két igazgató az éjszakát a főkapitányságnak egyik külön szobájában töltötte és reggel a bűnügyi osztály vezetője elé kerültek, aki egiyes kérdéseket intézett meg hozzájuk. Majd mindkettőjükről fényképfölvételt készítettek és daktiloszípiai lenyomatott. Mihelyt a két igazgatónak szerepét teljesen tisztázták, átkísérik őket az ügyészség fogházába. E közben a csempészésben érdekelt többi személy dolgában is folytatják a kihallgatást, így ismételten kihallgatták Berczelly Harryné Gajári Böskét. Kiderült kétségtelenül, hogy ő többeket rá, beszélt arra, hogy vegyenek részt Jeltinek üzleteikben, de neki magának ebből semmi haszna nem volt. Jóhiszeműen biztatta ismerőseit és rokonait valutavásárlásra, amiből, mint tudjuk, neki magának is jelentékeny kára lett. A Magyar Unió Bank igazgatósága a nyomozó hatóságokhoz beadvánnyal fordult, amelyben annak a meggyőződésének ad ki felezést, hogy Gerő Vilmos dr. vezérigazgató a bank javára jóhiszeműen folytatott valutaüzletet Egyébként a Magyar Unió Bank tőzsdei diszrponense is tőzsdén ma kijelentette, hogy ha bárkinek a bank cégszerű aláírásával ellátott bonja, vagy kezesség, nyilatkozata van, ezeket az utalványokat kifizetik. (Gyászrovat.) Jaszenovai Csaplovich Pál IV. kerületi elüljáró meghalt Budapesten 50 éves korában. Temetése holnap, pénteken délután odorakor lesz a kerepesi úti temető halottasházából. A megboldogultat a főváros saját halottjának tekinti, díszsírhelyet adományozott számára és temetéséről gondoskodik. Csaplovich Pál harminc évig szolgálta a főváros érdekeit, mindenki megelégedésére. Landesberger Gyula dr., az Angol-Osztrák Bank elnöke, mint Bécsből jelentik’, 55 éves kora, bán szivszélhüdésben meghalt. (A lokomotivezetők kívánsága..) A Magyar Szent Korona Országai Mozdonyvezetők Egyesületének nagyobb küldöttsége tisztelhet ma Emich Gusztáv kereskedelmi miniszternél, a kitói helyzetük javítását kérték. Kívánságuk: fizesztésrendezés, természetben való ellátás, ruházat, élelmezés és státusrendezés. A miniszter kijelentette, hogy jóakaratúlag igyekezni fog kérésüket teljesíteni. Az államvasutak igazgatóságát felhívta a miniszter, hogy a részletek megvitatása céljából lépjen érintőkezesbe a szövetség vezetőségével. (A felsőmagyarországi tanácsköztársaság.) Tavaly nyáron Kun Béla és haramia társai elhatárolták, hogy Felsőmagyarországon is kikiáltasák a tanácsköztársaságot. Kinevezték Janusek Antal hírlapírót szovjet elnöknek, Kovács Gyula hívat,talnokot belügyi népbiztosnak, Fehér Ferencet hadügyi népbiztosnak, Téli Istvánt népjóléti népbiztosinak, Maczove Krisztinát pedig elnöki titkárnakr. Propaganda célokra az uj szovjet tíz millió koronát kapott, melyet nagyrészt a maga javára költött el. A büntetőtörvényszék Auer Károly dr. táblabiró elnöklésével ma tárgyalta ezt az ügyet, s a bizonyító eljárást be is fejezte. Az ítéletet e hónap 30-én hirdetik ki. (Tűz a Közraktárakban.) Ma reggel fél kilenc órakor a dunaparti teherpályaudvar Pálya, felügyelője jelentette a tűzoltóságnak, hogy a teherpályaudvar mellett tűz ütött ki. A Pályaudvar közelében szurkot és kátrányt égettek, a mitől a Köz- raktárak egyik épülete tüzet fogott, úgy hogy attól, féltek, hogy a tűz átterjed a többi épületre is. A tűz, ollóság középponti ügyeletén kívül kivonult a IV. s Németország lefegyverzése. — A boulognei tanácskozás határozata. — A boulognei tanácskozáson a szövetségeseknek sikerült minden kérdésben megegyezésre jutni p.A határozatok a következő három alapvető kérdésre vonatkoznak: Németország lefegyverezése, a jóvátétel ügye, végül a szovjet kormány elismerésének visszautasítása. A párisi sajtó megállapítja, hogy Millerand francia miniszterelnöknek sikerült mind a három kérdésben érvényesíteni a francia álláspontot. Ami a németek lefegyverezését illeti, jegyzéket küldtek Berlinbe, mely szerint Németország hadseregének létszáma legföljebb százezer ember lehet. A hadianyagra nézve akként határoztak, hogy a még meglevő tizenötezer ágyút nem pusztítják el, hanem szétosztják a szövetségesek között. A kereskedelmi flotta megépítéséhez csak akkor foghat hozzá Németország, ha a katonai repülőgépeket már átadta a szövetségeseknek. Kártérítésül a Scapaflonban megsemmisített flottáért öt milliárd aranypontot tartozik Németország fizetni. Abban az esetben, ha a németek nem hajtanák végre a szerződést, a szövetségesek egyrészt gazdasági rendszabályokat foganatosítanának, amennyiben lefoglalnák a vámokat, másrészt újabb német területeket szállanának meg. .Végül fölhatalmazták a szövetségesek Görögországot, hogy küldjön csapatokat a keletre a nacionalista török csapatok megállítására. Sforza gróf az olaszok nevében bizonyos fentartásokat jelentett be arra az esetre, ha a görög hadműveletek sikerrel járnának. A spai értekezlet határnapját július 5-ben állapították meg. A tárgyalásra meghívják a németeket is, de ezt megelőzően július 3-án a szövetségesek Brüsszelben tartanak értekezletet.