Budapesti Hírlap, 1920. június(40. évfolyam, 130–154. szám)
1920-06-01 / 130. szám
^ 1920 junms 1. Bbdapesd Hibup (130.SZ.) nőkké, aki megnyitván a közgyűlést, megállapította annak határozatképességét. Az alapszabályoknak többek hozzászólásával történt elfogadása után nagy lelkesedéssel kimondotta a közgyűlés a részvénytársaságnak 40 millió korona alaptőkével való megalakulását, mely tőkére az alakulás napjáig máris mintegy 15 millió korona túljegyzés történt. Majd megválasztották az igazgatóságot a következő tagokkal: Szájbély Gyula udvari tanácsos, Miskolczy Ferenc nyugalmazott főispán, Morvati János, a Jegyzőegyesület elnöke, Doboss Gábor, a Jegyzőárvaház elnöke, Somssichs Tihamér gróf, a Magyar Királyság Pártjának elnöke, Angyal Pál dr. udvari tanácsos, egyetemi tanár, Balogh János, jegyző, Csele József földbirtokos, Folkusházy Lajos, Budapest alpolgármestere, Fronius Károly Vilmos nagykereskedő, Fröhlich Albin kapitány, földbirtokos, Gellén József földbirtokos, Hanzély Márton nyug. árv. elnök, Jeszenszky Sándor báró földbirtokos, Kalotay Viktor ny. jegyző, Koncz János dr., a Jegyzőegyesület főjegyzője, Kovács István dr. államtitkár, Könyves Árpád nyug. jegyző, Körmendit Ékes Lajos dr. városi tanácsos, Libits Adolf udv. tan., József kir. herceg jószágkormányzója, Lippmann Frigyes dr. kereskedelmi tanácsos, vezérigazgató, Eötvös Gyula főjegyző, Péchy István várm. főjegyző, Hónaii Béla, a Jegyzőegyesület igazgatója, tb. főszolgabíró, Szájbély Iván százados, Szele Alajos gyógyszerész, Székely Laljos főjegyző, Szepessy-Sokoll József báró nyug. ezredes, Fiain Ferenc dr. főszerkesztő, Veress Zsigmond vezérigazgató, Weiss Konrád dr. nemzetgy. képviselő, Zakar Ferenc alelnök-vezérigazgató. Megválasztottak azonkívül egy 24 tagú felügyelőbizottságot. A felügyelőbizottság tagjai lettek: Brogli József jegyzőárvaházi igazgató, Csernyus Alán, Csikéry Ferenc, Csizmadia László, Horváth Béla, Horváth Lajos, Janza Gyula, Kovács Béla, Krause Kornél, Küttel Árpád, Leölössy János, Móricz Samu dr., Morvay István dr., Papp János, Petneházy László, Rück Lajos, Sas Ede, Simányi Dénes, Szabó Ambrusdr., Szekeres Zoltán, Tóth József, Vargha Károly, Veres Barna, Zadák József és Zakar Albert. Végül tekintettel a vidéknek az intézet érdekkörébe való mint teljesebb bekapcsolódására, aminek bizonysága az, hogy a már eddig mintegy 25 vidéki középponton felállított fiókon kívül számos új helyen folynak fiókfelállítási munkálatok, valamint tekintettel arra, hogy a községi és körjegyzők hazafias buzgalma folytán, a magyar gazdaközönségi érdeklődése egyre nagyobb arányokat ölt, elhatározta a közönség az alaptőkének 120 millió koronára való felemelését. Itt Szegedy Albert, Pest megye jeegyzőegyesületének tb. elnöke kért szót és köszö netet mond a jegyzői karnak az alapítási munkálatok körüli odaadó közreműködéséről elhangzott elismerői szavakért. Jóleső örömmel látja, hogy a jegyzői kar befolyása az,intézet vezetésében a megfelelő módon biztosíttatott* A mindvégig emelkedett, hangulatú alapító*- közgyűlés a s Szózat éneklésével ért véget. Ez alkalomból közzéteszi a megalakult intézet, hogy a részvények az eredeti alapítási tervezetben foglalt feltételek mellett még csak ez évi július 1-ig jegyezhetők, e naptól kezdve az új feltételek mellett eszközöltetnek már a jegyzéseik, s az e nap után jegyzett részvényeknek nem mint a régiek 1920 január 1-től, csak 1920 junius 1-től kezdve van osztalékjogosulságuk. Részvények jegyezhetők Budapesten a Nemzeti Hitelintézet Rt. ideiglenes helyiségében (VIII., VVöi ut 2.) és vidéken minden községi irodában. Jegyzést, ha aláírási iv nem volna kérnél, elfogad az intézet levélbe!? bejelentésre is. Az u.i részvénytársaság szőkébb vezetősége Szájbély Gyula udvari tanácsos elnök. Morvati János és Miskolczy Ferenc dr. ig. elnökök. Doboss Gábor és Somsstch Tihamér gróf alelnökök. Zakar Ferenc alelnök-vezérigazgató és Rónait Béla ügyvezető igazgatóból áll. (Az időjárás.) A meteorológiai intézet jelenti: Hazánkban szombaton kizárólag az Alföldön volt több helyütt 10 mm.-ig terjedő eső. A meleg ugyan csökkent, de a hőmérséklet még nagyobb a tok évi átlagosnál. Vasárnap jobbára a Dunántúlon esett kisebb-nagyobb eső. Szombathelyen 8 mm., Sopronban 7 mm., Magyaróváron 5 mm. A hőmérséklet kevéssel sülyedt ugyan, de napi középértéke is rendes értékét még meghaladta. (Uj főispán.) A kormány Huber Ottóért nevezte ki Debrecen város kormánybiztosfőispánjának,«a kit a jövő héten iktatnak be hivatalába. (A református konvent ülése.) Május 28-án és 29-én tartotta a magyarországi református egyetemes konvent ülését. Erdélyt Bethlen István gróf domozsvárról kiüldözött Barabás Samu esperes képviselték. Az ülésen Degenfeld József gróf és Baltazár Dezső dr. püspök elnököltek. A püspök megjavító imája után Degenfeld gróf megnyitó beszédében elparentálta közéletünk és a református egyház nagy halottait. Szombat délután a konvent fegyelmi bírósága tartott ülést, melyen Zoványi Jenő dr. debreceni egyetemi tanárt lelkészi jellegétől és mindennemű egyházi tisztség és hivatal viselésének jogától megfosztotta. Ezenkívül a bíróság állásvesztésre ítélte a kommunizmus alatt tanúsított magatartása miatt Dékán Sámuel debreceni főgimnáziumi tanárt. (Bruck Miksa meghalt.) Bruck Miksa, az ismerrt interiőr festő szombaton, május 29-én ötvenkét éves korában váratlanul elhunyt. Műveit szerte külföldön is ismerik. Több műve a Szépművészeti Múzeumban és a királyi palotában van. Páratlanul tevékeny művész volt, aki a Művásárlók Egyesületét is 25 éven keresztül igazgatta. Tevékeny részt vett a Képzőművészeti Társulat és a Nemzeti Szalon igazgatásában. Budapest főváros ingyen díszsírhelyet ajánlott fel részére a kerepesi úti temetőben. Temetése holnap, kedden, fél öt órakor lesz a kerepesi uti temető halottasházából. (Újabb kizárás az Újságíró Egyesület-,ből.) A Magyarországi Újságírók Egyesületének választmánya néhány héttel ezelőtt közzétette azoknak névsorát, akiket a fegyelmi tanács az egyesületből való kizárásra ítélt. A választmány tegnapi üléséből kifolyóan a következő újabb kizárásokat teszi közzé: A fegyelmi tanács a lefolytatott vizsgálatok eredményekén Göndör Ferencet, Diószegi Tibort, Juhász Árpádot, Kaczér Illést, Lozscha Ernőt és Major Józsefet az egyesületből való kizárásra ítélte. — (A Területvédő Liga) felkéri az összes egyesületeket és intézményeket egy rendkívül fontos mozgalom megvitatása céljából holnap, kedden 5 órakor Pest vármegye székházának kisebbik tanácstermében (Városház utca 7. udvar I. emelet) jelenjenek meg. .. - 4 — (Keresztény-e, „Az elsodort falu”?) Erről a kérdésről ma délután érdekes hitvita volt a régi országház nagytermében. A hitvitát Bogdán Gyula, az Örállő református napilap szerkesztője, református lelkész kezdte, aki lapjában éles kritikát irt az Elsodort faluról. Bilkei Pap István református teológiai igazgató nyitotta meg a vitát, majd Bogdán Gyula szólította fel Szabó Dezsőt, hogy győzze meg őt arról, váljon keresztény és magyar-e az Elsodort falu? Ő tagadja ezt. .Azt állítja továbbá, hogy e regény szennyes pornográfia, hogy főhősében pellengérre állítja a magyar népet, hogy e mű idegen nyelvre lefordítva romboló hatású és végül, hogy a regény — apológia a zsidóság mellett. Állításának bizonyítására idézeteket olvasott föl. Szabó Dezső válaszában kifejtette, hogy az idősetek egyoldalúak, kiszakítottak, a rossz citátumok mellett a jókat is fel kellett volna olvasni. Regénye szintézise a régi Magyarországnak. A fájdalmas, pusztuló ország minden hangját adta. Alakjai mind a megtisztulás felé törekszenek. Idézeteket hoz felannak bizonyítására, hogy a regény tendenciája keresztény. LA helyenkint igen izgalmas Vitát a közön-’ sség nagy érdeklődéssel' hallgatta- Az vita eldöntetted. Ő maradt, a mennyiben Bogdán is. -Szabó, is megmaradtak’ eredeti álláspontjuk mellett. — (Gyászrovat.) A magyar nagyiparnak* gyásza van. Meghalt Herz Vilmos királyi tanácsos, az Első Magyar Papíripar rt. alelnöke és régebben sok esztendőn át vezérigazgatója. Az megboldogult, ki 710 esztendőt élt, úttörő munkát végzett a magyar papíripar megalapozása körül,melynek érdekében több mint négy évtizeden keresztül fáradtságot nem ismerve buzgólkodott. Schweibert Andrásné., született Schwart. -Ér-Erzsébet május 30-án 14 éves korában elhunyt. Pap József-dr. udvari ■tanácsosnak.- -a budapesti ügyvédi kamara elnökének neje, született’ Makoviczky Gizella, hosszas szenvedés után meghalt. Temetése június 2-án. -szerdán-délii fánv" 4-órakor lesz a Kossuth’ Lajos'-tizca.13.-százás alatt?.Gyász•házból. A*A • — (Felvétel a* erdészeti szakiskolába.) A m. kir. erdészeti szakiskolába, való felvételre pályázatot hirdet a földr mivelésügyi miniszter. A kétéves tanfolyama erdészeti szakiskolába dégy középiskolát végzett tanulókat vesznek föl. A felvételre vonatkozó pályázati hirdetést és a felvételi vizsgálat tananyagára vonatkozó tájékoztatót, a válasz cím megadása mellett, a m. kir. erdészeti szakiskola igazgatósága: Tata (Komárom vármegye) az érdeklődőknek megadja. (A Peczkai-különítmény.) Újpesten letartóztatták Arvai István volt terroristát, aki a Peczkai-féle különítményben teljesített szolgálatot. Vallomása alapján letartóztatták Reiner Miklós dr. budapesti ügyvédet, Xeuspilzer Ádám kereskedőt, Berger Bernát vállalkozót, Reipert József gyakornokot, Weiss Rezső felügyelőt, Krén Ernő kereskedőt és még tizenkét más gyanúsítottat, akik a Peczkai-különitmény■nél telesítettek szolgálatot. (Öngyilkos gyárigazgató.) Ma éjfél fél három óra tájban a Csap utca 4. számu házban levő rendőrőrszobán lövést hallottak. A rendőrök kimentek az őrszobáiból, végigkutatták az egész környéket, de semmi gyanúsat nem találtak. Fél öt óra tájban az őrszobára bejött egy fővárosi lámpaoltó és jelentette, hogy a Gellérthegyen a Bárd-utcában a sziklák között egy férfiholttest fekszik. Jelentették a főkapitányságnak, ahonnan bizottság ment ki, amely a jelzett helyen egy embert talált,akinek mindegyik kezében revolver volt. A nála levő írásokból megállapították, hogy Mauthner Emil, a beocsini cementgyár igazgatója, aki a Bimbó utca 14. számú házban lakott. Az öngyilkos jobbhalántékon lőtte magát és azonnal meghalt. Találtak nála iratokat és pénzt is. Az öngyilkosság okáról nem lehet semmit sem tudni. Családi körben arra következtettnek, Jogyt ideges gyomorbaja keserítette el és az örökös betegség elől menekült halálba. A gyárigazgató holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték.— (Képzőművészeti Társulat.) A Képző-fsművészeti Társulat vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését. Andrássy Gyula gróf megnyitóbeszédé- ben a mai országos helyzetnek a művészeihez valói viszonyával foglalkozott, Paár Géza beszámolásai után elfogadták a tagdíjak felemeléséről és a tag- illetmények ideiglenes megszüntetéséről szóló ja vaslatot. A választás során elnök ismét Andrássy Gyula gróf lett. — (Közérdekű könyvujdonságols.) Bierbauer: Régi Budapest építészete 33.—; Baranyai: Francia nyelv és művelés. Magyarországon 1980; Hegedűs Lóránt: Lesz-e béke?. 11.—; Huszár Károly: Proletárdikt. Magyarországon 44.—; Kele-Ecsényi: Parisban a békekonf. idején 22.—; Keynes: A béke gazd. következményei 33.—; Lambrecht: Hermann Ottó 99.—; Lubbock: Az élet örömei 33.—; Rákosi Jenő: Tiszavirág, két köt. 110.—;’•! Révai: írók, könyvek, kiadók, 2 köt. 275.—; Savicky: Az élet értelme 33.—; Portó egy köt.-nél 5, minden tov. 1-gyel több. Zeidler Testv. (Pfeifer Ferd.-féle) nemzeti könyvkeresk. Budapest, Kos-suth L.u. 7. — (A Magyar Országos Védőerő Egyesület) értesíti tagjait, hogy úgy a budapesti főosztály, mint az országos elnökség hivatalos helyiségeit (a szövetke- zet és tiszti étkező kivételével, melyek régi helyükön maradnak) a Podmaniczky utca 45. számu házba (szimbólikus nagypáholy); tette át, hol is hivatalos műkö-dését június elsején megkezdi. Egyes átutazó tagjár sok részére tízágyas átmeneti szállást rendeztek ha fejvánkos és fehérnemű nélkül. — (Élelmezési hírek.) A május második feléra szóló 8. számú cukorszelvény érvényét június 6-éig meg*] hosszabbították. — A júniusra járó egy csomag szak,ami az F. betűs 20. számú szelvényre vásárolható • —• Júniusra 40 deka sót adnak jegyre. — (Hadviseltek gyermekakciója.) Vasárnap délután indult el Békés megyébe a hadviseltek,felső gyer- mekvonata. A hadviseltek a posta- és távirdaaltisztek 1222 gyermekét küldték el nyaralásra. . . (Kivégeztek egy terroristát.)A buda- pesti büntetőtörvényszék pár héttel ezelőtt halálra- ítélte többrendbeli gyilkosság, büntette miatt Jónás Gyula terroristát.A halálraítélt kegyelemért folyamodott és a kormányzó határozatát. ..amely elutasító volt, tegnap délelőtt hirdette ki Stocker Antal, dr. a halálraítélt előtt. Az elítéltet ma reggel 9 óra- kor a gyüjtőfogház udvarán kivégezték. 4 3 színház és zene. . . (Operahráz.) Hosszas, pihenés után tegnap, de Siegfried került színre, a címszerepben Buhárt Károllyal. A művész azonban még nem heverte ki a múltkori Karmen-beli baleset következményért,s úgy, hogy az első felvonásban annyira kifáradt,hogy nem volt"képes tovább játszani. Igy PogányGyörgy vállalkozott arra, hogy'megmenti' az elő-i -t,fist. ’r a 1 • (A Budai Színkörben) kedden este a Ket árva dráma kerül előadásra, szerdán pedig a Nem bántsvirág operett van műsorra tűzve. Az előadások hét óraikor kezdődnek. * (Az Operaházban) csütörtökön, június 3-ánis először kerül színre Oberon és Titania című drámai táncjáték, amelynek tomográfiáját Mendelsohn zenéjére R. Szentpál Olga írta, ki a darabot be is tanította. Az előadásban közreműködnek : Dolmányiné ,Galafrés Elza, Tolvay Leona, Kürtng György és /?, Szentpál Olga. Az előadást Dolmányi Ernő vezényli és Hevesi Sándor dr. rendezi. Az Oberon és Titanicaután Suscnine titkát adják, végül pedig a Pierrette fátyolát ismétlik meg , a mult*hetielőadás szereposztásában. “v 1 * (Filiarmónia.) A norvég szeretetadományok viszonzásául a filharmonikusok ma este a Zeneakadémiában norvég szerzők darabjaiból hang-* versenyt rendeztek. Megnyitóul eljátszották a magyar és a norvég himnuszt. Azután következteti Svendsen rapszódiája, Lindina hegedűversenye, J Telmányi Emil mesteri előadásában. Griea két Peerl Gyut szvitje és Svendsen karneválja. A zenekart Dobhányi Ernő vezényelte.. Mikor megjelent a babérral díszített karmesteri dobogón, fő tapssal és virágesővel fogadták. * (Az Operahaz kormánybiztosa.) Ifjú Wlassics Gyula báró miniszteri tanácsos, az Opera újonnan kinevezett kormánybiztosa.-holnap foglalja el hivatalát. -j * (A Nyári Apolló Kabaré) június 1-re hirdetett megnyitó előadását technikai akadályok miatt egy-két napra elhalasztották. A megnyitás napját a hírlapokban és plakátokon közölni fogja az igazgatóság. * (Hangverseny.) A Nemzeti Zenede tegnap zenekari hangversenyt rendezett nyugdíjas apja javára. A hangversenyen Báró Emil, Szatmáry Tibor, Moshammer Román és Sugár Viktor szerepeltek nagy sikerrel. * (Új műsor az Intim Kabaréban.) Tegnap este nagy sikert aratott ismét e kis színház. Az új műsor sláger darabja a Flört (Balassa Emil fordí tása), melyben a rendkívül tehetséges Szétesi Elza, Mészáros Alajos, Faludi, Cseh, Kürthy kiváló össz- játékot produkáltak. Kedves darab- Gosztonyi: Rab-I