Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-28 / 229. szám

.. rt .­­ Budapest, 1920. XL. évfolyam, 229. szám Kedd, szeptember 28. IK­IAPESTI Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Eléfizetési árak: Égés: évre 380 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 35 kor.. Egyes szám ára helyben, videken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. F­őszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker.( Rökk Szilárd­ utca 4. az. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. ..Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.­­ Amenp’ Értelmiség válsága. Irja Knob Sándor,­ jpest, szept. 27 Ez a mostani tiz eszt­endő az európai érlel­­nagy válságánók sokak szerint elkerü­lhe­­tette a pu­sztulási á­nak a decenniuma. Időnként felsételle T isz­egen a mai társadalmi, gazdasági és erkölcsi világrend összeomlásának a véres árnyéka, mégis napról-napra nő azoknak a száma, a­kik hiszik, hogy az európai kultúra életereje nagyobb lesz és legyűri a forradalmak­­ deliriumát. Ezzel szemben egyre kevesebben vannak, a­kik bíznak abban, hogy meg lehet menteni a XIX-ik század értelmiségét. Tudomány és gyakorlati politika régóta megállapították az összefüggést a mindenkori értelmiség és azok között a társadalmi osztályok között, a­melyek a politikai hatalmat a kezük­ben tartják. Tud­juk jól, hogy ezt a mai értelmi­séget nemcsak nálunk, a nyugati országokban is a régi nemesi osztályok és a mait század elején erőre kapott városi polgárság termelték ki ma­gukból. A politikai hatalomért most új nagy mérkőzés folyik. Ez a mérkőzés még nem dőlt el, bizonyos azonban, hogy a nyugati államok­ban az ipari munkásságnak, nálunk és az agrár­jellegű többi országokban pedig — s itt a mai krízisen átesett Oroszországra is gond­olunk — a munkásság mellett a parasztságnak jelenté­keny rész­ jut ebből a hatalomból. Az átalakulás­­nak a hatása jelentkezni fog természetesen az értelmiség összetételében is; a kicserélődés tü­netei máris mutatkoznak és előrelátható, hogy a század derekán egészen új intelligencia irá­nyítja majd az európai országok sorsát. Érdekes megfigyelnünk, hogy ezt a kicse­rélődést gazdasági erők hajtják végre. Ezek az erők pedig könyörtelenek. Az értelmiség, a­mely Európaszerte enerváltnak látszik és szervezet­ten, nem bírja szörnyű szorításukat, s a sze­münk láttára széjjelmállik. A legjobban itthon figyelhetjük ezt meg, a­hol a helyzet ebben a kérdésben is — mi i­t annyi másban­­— a leg­­vigasztalanabb. Még egy olyan esztendő után, mint a­minő a tavalyi volt, csak egy fizikai, gaz­dasági és erkölcsi erejében megrokkant intelligen­ciával számolhatunk. Ez pedig az állami és nem­­zeti élet rábízott funkcióit ellátni nem tudja. A válság persze a magyar kultúra válságát is jelenti s igaza van annak a politikusnak, a­ki szerint az értelmiség pusztulása kulturális fölé­nyünket és erre támaszkodó politikai igényein­ket is veszélyezteti. De még inkább igazuk van azoknak, a­kik azon aggódnak: mi lesz velünk egyáltalán, ha az ország intellektuális életereje elpusztul? Ennek a pusztuló magyar értelmiségnek há­rom nagy csoportja van: az 'első,a 'teljék kétségbe­esettség apátiájával beletörődött — íigy, látszik — a helyzetébe? szinte észre sem, vette, hogy életének a színvonala lesülyedt oda, a,ahol­ ő a rábízott munka elvégzésére többé nem alkalmas. Ez a csoport már átváltódott egy alacsonyabban fekvő társadalmi ré­tegbe és ez végbement feltűnőbb kisérő jelenségek­­ nélkül. Annál­­"több "figyelmet érdemel a második csoport, a­hol a kicserélődés processzusa nem ilyen akadálytalan. Ez vérbeborult szemmel harcba szállt a sorsa ellen, minden és mindenki ellen, a­kiről azt hiszi, hogy oka vagy okozója ennek a tragédiának. Véres-könnyes szemű embertől ugyan ki kívánja, hogy tisztán lásson? Meg kell tehát valamennyire sérteni, a­mikor lázadó indulatai vakon már-már az­­ellen a társadalmi és gazdasági rend ellen fordul­nak, a­mely eddig különösen megbecsülte őt, de vi­gyázni kell s idejében tenni kell valamit, hogy ezek az indulatok robbantó energiákká ne sűrűsödjenek, különben újabb végzet szakad erre a boldogtalan országra. A harmadik csoport a megalkuvóké. Ez korrumpálódott és tovább korrumpál. Éppen ezért talán a legveszedelmesebb. Mi most tanultuk meg, hogy egyéni és közéleti erkölcsök nélkül országot fenntartani nem lehet. Nem frázis tehát, hogy még kevésbbé lehet visszaszerezni és újjáteremteni. Csak most látjuk, hogy mi mindenre lehettünk büszkék az elmúlt ötven esztendő alatt. Ezek között az ér­tékek között is a legelső helyen állott a magyar ér­telmiség erkölcsi hozzáférhetetlensége. Hol van ez a háború és forradalmak próbáratétele óta? Az új szomszédokkal szemben eddig nemcsak kulturális fölényünkre, hanem beső életünk erkölcsi felsőbb­rendűségére is hivatkozhattunk. Tehetjük-e még ezt most is? De hagyjuk el a jogcímeket s nézzük a dolgot egyedül a legsürgősebb érdekeink szempontjából. Soha annyira nem volt szükség a nemzeti intelligen­cia vezető munkájára, mint most. Soha végzetesebb nem lehet tehát ennek az intelligenciának a kikap­csolódása a nemzeti élet szerves egészéből, mint ezekben az időkben. Ha úgy is látjuk hogy a mai európai értelmiségnek ujz tal való kicserélődése olyan folyamat, a­melyet nem tudunk megállítani, mert a történeti fejlődés erői okozzák, még akkor sem le­het­ tétlenül némi, a­mi történik. Mert többé nem erről a lassú evolucioná­s kicserélődésről van szó; itt az egyik társadalmi réteg hirtelen és egészen el­hal s idő előtt kihull a többiek közül,­­a­mi pedig megbontja az életfunkciók rendjét. Végzetes baj, hogy az az uj osztály és uj generáció, a mely majd elfoglalja a régi értelmiség helyét, még'iskolába se került s tizesztendők telnek el, a­míg­ munkába le­het állítani, arról nem is beszélve, hogy tapasztala­tok nélkül, erkölcsi és intellektuális erőtartalékok nélkül veszi át a réginek a szerepét. Külön tragé­diánk, hogy ez a 10—20 esztendő éppen a legsúlyo­sabb nemzeti válság idejére esik. Egészen világos: a romlásnak ezt a rohanó tempóját mesterséges akadályokkal, erőszakos be­avatkozással meg kell lassítani, időt kell nyer­nünk, különben 2-­3 év múlva nem lesz olyan bí­rája, tanára, tisztviselője, mérnöke, orvosa az or­szágnak, a­ki a maga nyomorúságos gazdasági és szociális helyzetében eleget tud tenni hivatása és az ország igényeinek. A társadalmi beavatkozásnak az egyik módja az, a­mit Hegedűs Lóránt minapi megrendítő cikke javasol. Vigyáznunk kell azon­ban, nehogy megint csak a­ jó szándékig jussunk el. Az ország valamennyi tényezőjének össze kell fog­nia, annál inkább, mert előrelátható, hogy ebben a kérdésben az államnak előbb-utóbb el kell hatá­roznia m­agát arra az igen súlyos operációra, a­melynek a gondolata már egy év óta benne van a levegőben. Az állam ugyanis az értelmiségnek azt­­a részét, a­melyet a régi Magyarországban­­ tartott el, egészében tovább eltartani nem tudja. Ehhez ez a csonka ország kicsiny és erőtlen. De politikusabb is, ha csak annyit vállál, a mennyit tud s a mennyire föltétlen szüksége van, de erről tényleg gondoskodik is s legalább egy részét menti meg az értelmiségünknek, mintha pénzügyi lehető­ségek híjján az egészet veszni hagyja. A közeljövő­ben tehát új tömegek kerülnek az utcára s az ut­­cai szélsőségek zászlaja alá. Ezzel számolni kell annak ellenére, hogy nálunk a politika nem az előrelátás tudománya. Csak egy dolog segít: a gazdasági erők ex­panziója. Ez azt jelenti: lehetővé kell tenni­, hogy a magyar gazdasági élet minél több embernek­ tud­jon kenyeret adni. A gazdasági élet hajlandónak mutatkozik arra, hogy ezt a feladatot, a­mennyire tudja, vállalja, az államnak és a magyar politikai életnek segíteni kell őt tehát a dolog keresztülvite­lében. Ehhez persze sok mindenre van szükség. A­míg a magyar korona 2 centime-ot ér, addig csaknem teljesen reménytelen a helyzet. Kell tehát tenni valamit, hogy a valuta megjavuljon. Ennek első föltétele, hogy a magyar pénzügyi politikában a koncepció körvonalait­­ is lássák odakünn, ne csak a deficit szörnyű szakadékát. Kell, hogy ben­nünk is meg­legyen a hajlandóság annak a gaz­dasági izoláltságnak a megszüntetésére, a melyben most vagyunk s ennek meggyőző jelét adjuk. Kell,­ hogy a közszellem is megváltozzék s a kezdemé­nyező kedv és az építő szándék fölszabaduljon a bizonytalanság és­ aggódás nyomása alól. A lármáé­zók és tudatlanok bizonyára nem sejtik, hogy napá­ról-napra tulajdonképpen azt a gazdasági kon-­­strukciót támadják, a­melynek a megvédésében ér-­­demeket akarnak szerezni. (Itt a cenzúra 12 sort törölt.)­­ M intiemnitás meisz hosszabbitása '— A nemzetgyűlés ülése. — Az Indemnitás ki­terjesztése ez év végéig. — Hegedűs torsad terve. -- ^árt ülés. — Gaál Gaszlem'^szerenc­sére nem jött el a maii jsbejmgjié^Smételten követelhette volna a Házi határozatképességének megállapítását. Mikor Bottliscz József alelnök megnyitotta jó későn az ülést, még egyetlen képviselő sem mutatkozott az ülésterem­ben. A hétfői nap még kritikusabb, mint a szom­bati. Szombaton már nincsenek itt a képviselők, hét­­­főn még nincsenek itt. De azért működött a masina és több ízben letárgyalták az indemnitásról és az­ államszámvitelről szóló javaslatokat. Ezzel a sebes­ tempóval bizonyára hamarosan kimentették volna az egész napirendet, ha délfelé zárt ülést nem kér­tek volna. A mai ülésnek­ talán az volt a legérdeme­sebb mozzanata, hogy szóba került Hegedűs Loránd­­nak a Budapesti Hírlap­ban megjelent cikke a köz­tisztviselők megsegítéséről és elhelyezéséről. A pénz­­ügyminiszter bejelentette, hogy ebben az ügyben an­kétet fog tartani, melyre a Hegedűs Lóránt által megjelölt testületeket is meg fogja hívni. A mai ülés, Bottlik József alelnök megnyitja az ülést. A villamos csengettyű szavára lassan szállingóznak a képviselők. Az adócsalásról és a vagyonátruházási illeték­ről szóló javaslatokat harmadik olvasásban is elfo­gadják. Következik a költségvetési törvény hatályának kiterjesztéséről szóló javaslat. Az indemnitás. Iklódi Szabó János: A kormány a költségvetési­ törvény hatályának kiterjesztését kéri ez év végéig. A javaslatban néhány újítás is foglaltatik. Nevezete­­sen a vármegyebeli háztartások költségeinek egy ré­­szét magukra a vármegyékre hárítja. A megyéknek­ módot kell adni, hogy az utak javításának költsé­geit a maguk hatáskörében teremthessék elő. Ajánlja a javaslat elfogadását. Ereky Károly: Pártjával egyetemben egyálta­lán nincs megelégedve a pénzügyminiszter politiká­jával. A pénzügyminiszter valamennyi javaslata az ingatlanra nehezedik, a falut és a gazdatársadalmat­ sújtja. Korányi pénzügyminiszter: Ez neon áll! " ‘ Ereky Károly: A föld tízszerte súlyosabban van megterhelve, mint összes pénzintézeteink és bankjaink. De nemcsak antiagrárius, hanem anti­szociális is a miniszter, mert az állam legnagyobb jövedelmét a fogyasztási adókból akarja előterem-­ teni. Nem fogadja el a javaslatot. Temesnáry Imre: Kifogást tesz az ellen, hogy a vármegyék­ háztartásának költségeit - részben is­mét a vármegyékre, hárítják. Ez újabb megterhelése a falunak. Ha díjáinkat nem javítjuk ki sürgősen, mezőgazdaságunk néh­ány év alatt tönkre megy. A k­özmunkakötelezettséget­ ki­ kell terjeszteni. A köz­munka szolgáltatási módját rendezni kell. Most igen gyakori a visszaélés a sörsponttal. (Igaz! Úgy van!). A javaslatot elfogadja. Bródy Ernő a köztisztviselők érdekében szólal föl. Olvassa el mindenki Hegedűs Loránd cikkét a Budapesti Hírlap­ból.. Hegedűs a társadalmat akarja belevonni a köztisztviselők kérdésének meg­oldásába. Hegedűs tervét ajánlja a pénzügyminisz­ter figyelmébe. (Helyeslés.) Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter: Ér­deklődött Hegedűs L­oránd terve iránt és intézkedett is már, hogy ankét üljön össze, melyre a Hegedűs Loránd cikkében fölsorolt testületek meg tesznek­ híva. (Helyeslés.)­­

Next