Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)
1920-09-28 / 229. szám
.. rt . Budapest, 1920. XL. évfolyam, 229. szám Kedd, szeptember 28. IKIAPESTI Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Eléfizetési árak: Égés: évre 380 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 35 kor.. Egyes szám ára helyben, videken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker.( Rökk Szilárd utca 4. az. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. ..Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amenp’ Értelmiség válsága. Irja Knob Sándor, jpest, szept. 27 Ez a mostani tiz esztendő az európai érlelnagy válságánók sokak szerint elkerülhetette a pusztulási ának a decenniuma. Időnként felsételle T iszegen a mai társadalmi, gazdasági és erkölcsi világrend összeomlásának a véres árnyéka, mégis napról-napra nő azoknak a száma, akik hiszik, hogy az európai kultúra életereje nagyobb lesz és legyűri a forradalmak deliriumát. Ezzel szemben egyre kevesebben vannak, akik bíznak abban, hogy meg lehet menteni a XIX-ik század értelmiségét. Tudomány és gyakorlati politika régóta megállapították az összefüggést a mindenkori értelmiség és azok között a társadalmi osztályok között, amelyek a politikai hatalmat a kezükben tartják. Tudjuk jól, hogy ezt a mai értelmiséget nemcsak nálunk, a nyugati országokban is a régi nemesi osztályok és a mait század elején erőre kapott városi polgárság termelték ki magukból. A politikai hatalomért most új nagy mérkőzés folyik. Ez a mérkőzés még nem dőlt el, bizonyos azonban, hogy a nyugati államokban az ipari munkásságnak, nálunk és az agrárjellegű többi országokban pedig — s itt a mai krízisen átesett Oroszországra is gondolunk — a munkásság mellett a parasztságnak jelentékeny rész jut ebből a hatalomból. Az átalakulásnak a hatása jelentkezni fog természetesen az értelmiség összetételében is; a kicserélődés tünetei máris mutatkoznak és előrelátható, hogy a század derekán egészen új intelligencia irányítja majd az európai országok sorsát. Érdekes megfigyelnünk, hogy ezt a kicserélődést gazdasági erők hajtják végre. Ezek az erők pedig könyörtelenek. Az értelmiség, amely Európaszerte enerváltnak látszik és szervezetten, nem bírja szörnyű szorításukat, s a szemünk láttára széjjelmállik. A legjobban itthon figyelhetjük ezt meg, ahol a helyzet ebben a kérdésben is — mi it annyi másban— a legvigasztalanabb. Még egy olyan esztendő után, mint aminő a tavalyi volt, csak egy fizikai, gazdasági és erkölcsi erejében megrokkant intelligenciával számolhatunk. Ez pedig az állami és nemzeti élet rábízott funkcióit ellátni nem tudja. A válság persze a magyar kultúra válságát is jelenti s igaza van annak a politikusnak, aki szerint az értelmiség pusztulása kulturális fölényünket és erre támaszkodó politikai igényeinket is veszélyezteti. De még inkább igazuk van azoknak, akik azon aggódnak: mi lesz velünk egyáltalán, ha az ország intellektuális életereje elpusztul? Ennek a pusztuló magyar értelmiségnek három nagy csoportja van: az 'első,a 'teljék kétségbeesettség apátiájával beletörődött — íigy, látszik — a helyzetébe? szinte észre sem, vette, hogy életének a színvonala lesülyedt oda, a,ahol ő a rábízott munka elvégzésére többé nem alkalmas. Ez a csoport már átváltódott egy alacsonyabban fekvő társadalmi rétegbe és ez végbement feltűnőbb kisérő jelenségek nélkül. Annál"több "figyelmet érdemel a második csoport, ahol a kicserélődés processzusa nem ilyen akadálytalan. Ez vérbeborult szemmel harcba szállt a sorsa ellen, minden és mindenki ellen, akiről azt hiszi, hogy oka vagy okozója ennek a tragédiának. Véres-könnyes szemű embertől ugyan ki kívánja, hogy tisztán lásson? Meg kell tehát valamennyire sérteni, amikor lázadó indulatai vakon már-már azellen a társadalmi és gazdasági rend ellen fordulnak, amely eddig különösen megbecsülte őt, de vigyázni kell s idejében tenni kell valamit, hogy ezek az indulatok robbantó energiákká ne sűrűsödjenek, különben újabb végzet szakad erre a boldogtalan országra. A harmadik csoport a megalkuvóké. Ez korrumpálódott és tovább korrumpál. Éppen ezért talán a legveszedelmesebb. Mi most tanultuk meg, hogy egyéni és közéleti erkölcsök nélkül országot fenntartani nem lehet. Nem frázis tehát, hogy még kevésbbé lehet visszaszerezni és újjáteremteni. Csak most látjuk, hogy mi mindenre lehettünk büszkék az elmúlt ötven esztendő alatt. Ezek között az értékek között is a legelső helyen állott a magyar értelmiség erkölcsi hozzáférhetetlensége. Hol van ez a háború és forradalmak próbáratétele óta? Az új szomszédokkal szemben eddig nemcsak kulturális fölényünkre, hanem beső életünk erkölcsi felsőbbrendűségére is hivatkozhattunk. Tehetjük-e még ezt most is? De hagyjuk el a jogcímeket s nézzük a dolgot egyedül a legsürgősebb érdekeink szempontjából. Soha annyira nem volt szükség a nemzeti intelligencia vezető munkájára, mint most. Soha végzetesebb nem lehet tehát ennek az intelligenciának a kikapcsolódása a nemzeti élet szerves egészéből, mint ezekben az időkben. Ha úgy is látjuk hogy a mai európai értelmiségnek ujz tal való kicserélődése olyan folyamat, amelyet nem tudunk megállítani, mert a történeti fejlődés erői okozzák, még akkor sem lehet tétlenül némi, ami történik. Mert többé nem erről a lassú evolucionás kicserélődésről van szó; itt az egyik társadalmi réteg hirtelen és egészen elhal s idő előtt kihull a többiek közül,ami pedig megbontja az életfunkciók rendjét. Végzetes baj, hogy az az uj osztály és uj generáció, a mely majd elfoglalja a régi értelmiség helyét, még'iskolába se került s tizesztendők telnek el, amíg munkába lehet állítani, arról nem is beszélve, hogy tapasztalatok nélkül, erkölcsi és intellektuális erőtartalékok nélkül veszi át a réginek a szerepét. Külön tragédiánk, hogy ez a 10—20 esztendő éppen a legsúlyosabb nemzeti válság idejére esik. Egészen világos: a romlásnak ezt a rohanó tempóját mesterséges akadályokkal, erőszakos beavatkozással meg kell lassítani, időt kell nyernünk, különben 2-3 év múlva nem lesz olyan bírája, tanára, tisztviselője, mérnöke, orvosa az országnak, aki a maga nyomorúságos gazdasági és szociális helyzetében eleget tud tenni hivatása és az ország igényeinek. A társadalmi beavatkozásnak az egyik módja az, amit Hegedűs Lóránt minapi megrendítő cikke javasol. Vigyáznunk kell azonban, nehogy megint csak a jó szándékig jussunk el. Az ország valamennyi tényezőjének össze kell fognia, annál inkább, mert előrelátható, hogy ebben a kérdésben az államnak előbb-utóbb el kell határoznia magát arra az igen súlyos operációra, amelynek a gondolata már egy év óta benne van a levegőben. Az állam ugyanis az értelmiségnek azta részét, amelyet a régi Magyarországban tartott el, egészében tovább eltartani nem tudja. Ehhez ez a csonka ország kicsiny és erőtlen. De politikusabb is, ha csak annyit vállál, a mennyit tud s a mennyire föltétlen szüksége van, de erről tényleg gondoskodik is s legalább egy részét menti meg az értelmiségünknek, mintha pénzügyi lehetőségek híjján az egészet veszni hagyja. A közeljövőben tehát új tömegek kerülnek az utcára s az utcai szélsőségek zászlaja alá. Ezzel számolni kell annak ellenére, hogy nálunk a politika nem az előrelátás tudománya. Csak egy dolog segít: a gazdasági erők expanziója. Ez azt jelenti: lehetővé kell tenni, hogy a magyar gazdasági élet minél több embernek tudjon kenyeret adni. A gazdasági élet hajlandónak mutatkozik arra, hogy ezt a feladatot, amennyire tudja, vállalja, az államnak és a magyar politikai életnek segíteni kell őt tehát a dolog keresztülvitelében. Ehhez persze sok mindenre van szükség. Amíg a magyar korona 2 centime-ot ér, addig csaknem teljesen reménytelen a helyzet. Kell tehát tenni valamit, hogy a valuta megjavuljon. Ennek első föltétele, hogy a magyar pénzügyi politikában a koncepció körvonalait is lássák odakünn, ne csak a deficit szörnyű szakadékát. Kell, hogy bennünk is meglegyen a hajlandóság annak a gazdasági izoláltságnak a megszüntetésére, a melyben most vagyunk s ennek meggyőző jelét adjuk. Kell, hogy a közszellem is megváltozzék s a kezdeményező kedv és az építő szándék fölszabaduljon a bizonytalanság és aggódás nyomása alól. A lármáézók és tudatlanok bizonyára nem sejtik, hogy napáról-napra tulajdonképpen azt a gazdasági kon-strukciót támadják, amelynek a megvédésében ér-demeket akarnak szerezni. (Itt a cenzúra 12 sort törölt.) M intiemnitás meisz hosszabbitása '— A nemzetgyűlés ülése. — Az Indemnitás kiterjesztése ez év végéig. — Hegedűs torsad terve. -- ^árt ülés. — Gaál Gaszlem'^szerencsére nem jött el a maii jsbejmgjié^Smételten követelhette volna a Házi határozatképességének megállapítását. Mikor Bottliscz József alelnök megnyitotta jó későn az ülést, még egyetlen képviselő sem mutatkozott az ülésteremben. A hétfői nap még kritikusabb, mint a szombati. Szombaton már nincsenek itt a képviselők, hétfőn még nincsenek itt. De azért működött a masina és több ízben letárgyalták az indemnitásról és az államszámvitelről szóló javaslatokat. Ezzel a sebes tempóval bizonyára hamarosan kimentették volna az egész napirendet, ha délfelé zárt ülést nem kértek volna. A mai ülésnek talán az volt a legérdemesebb mozzanata, hogy szóba került Hegedűs Lorándnak a Budapesti Hírlapban megjelent cikke a köztisztviselők megsegítéséről és elhelyezéséről. A pénzügyminiszter bejelentette, hogy ebben az ügyben ankétet fog tartani, melyre a Hegedűs Lóránt által megjelölt testületeket is meg fogja hívni. A mai ülés, Bottlik József alelnök megnyitja az ülést. A villamos csengettyű szavára lassan szállingóznak a képviselők. Az adócsalásról és a vagyonátruházási illetékről szóló javaslatokat harmadik olvasásban is elfogadják. Következik a költségvetési törvény hatályának kiterjesztéséről szóló javaslat. Az indemnitás. Iklódi Szabó János: A kormány a költségvetési törvény hatályának kiterjesztését kéri ez év végéig. A javaslatban néhány újítás is foglaltatik. Nevezetesen a vármegyebeli háztartások költségeinek egy részét magukra a vármegyékre hárítja. A megyéknek módot kell adni, hogy az utak javításának költségeit a maguk hatáskörében teremthessék elő. Ajánlja a javaslat elfogadását. Ereky Károly: Pártjával egyetemben egyáltalán nincs megelégedve a pénzügyminiszter politikájával. A pénzügyminiszter valamennyi javaslata az ingatlanra nehezedik, a falut és a gazdatársadalmat sújtja. Korányi pénzügyminiszter: Ez neon áll! " ‘ Ereky Károly: A föld tízszerte súlyosabban van megterhelve, mint összes pénzintézeteink és bankjaink. De nemcsak antiagrárius, hanem antiszociális is a miniszter, mert az állam legnagyobb jövedelmét a fogyasztási adókból akarja előterem- teni. Nem fogadja el a javaslatot. Temesnáry Imre: Kifogást tesz az ellen, hogy a vármegyék háztartásának költségeit - részben ismét a vármegyékre, hárítják. Ez újabb megterhelése a falunak. Ha díjáinkat nem javítjuk ki sürgősen, mezőgazdaságunk néhány év alatt tönkre megy. A közmunkakötelezettséget ki kell terjeszteni. A közmunka szolgáltatási módját rendezni kell. Most igen gyakori a visszaélés a sörsponttal. (Igaz! Úgy van!). A javaslatot elfogadja. Bródy Ernő a köztisztviselők érdekében szólal föl. Olvassa el mindenki Hegedűs Loránd cikkét a Budapesti Hírlapból.. Hegedűs a társadalmat akarja belevonni a köztisztviselők kérdésének megoldásába. Hegedűs tervét ajánlja a pénzügyminiszter figyelmébe. (Helyeslés.) Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter: Érdeklődött Hegedűs Loránd terve iránt és intézkedett is már, hogy ankét üljön össze, melyre a Hegedűs Loránd cikkében fölsorolt testületek meg tesznek híva. (Helyeslés.)