Budapesti Hírlap, 1920. december (40. évfolyam, 283–307. szám)

1920-12-08 / 289. szám

/ A kurzusok. Irta Kozma Andor. / Az angol utazás-irodalomnak egy uj ki­­v­áóság. H. Ch. Lukach beszéli el, hogy vala­­m­ely misztikusan magános, meredek szikla­szálra épült keleti görög monostorban, hova csak kötélen juthat fel az ember, a szent életre visszavonult kalugyerek áhitatos zsolozsmákkal fogadják az idegen jövevényt, de nyomban rá élénken tudakolják tőle a pénzpiac legutóbbi kurzusait. Mikor Lukach járt náluk, különösen a délafrikai értékpapírok jegyzése érdekelte őket. Nyilván azokban spekuláltak a szentéletű öregek. Ezt én vagy hét esztendővel ezelőtt olvas­tam s akkor igen csodálatosnak és mulatságos­nak találtam. Mert akkor még nálunk nem volt társadalmi kurzus a börzei kurzusokkal való feltűnő törődés. Ma már az. Sziklacsúcsra épült monostorokba itthon nem járok s nem tudom, hogy ott miről beszélnek a kalugyerek, hanem azt tudom, hogy mostanában a budapesti társa­ság­ urai, de még inkább hölgyei, semmiről sem csevegnek többet, mint a kurzusokról. Ez itt most kurzus, azaz divat. Nem vagyok jártas a kurzus-tem­inóló­­giában, de bizonyos, sokszor fülembe csengő műszavak ráragadtak bennem. Előbb külö­nösen sokszor hallottam ezt a szót: fabar­k. Kezdetben összetévesztettem, a va.banque szó­val. Ma sem egészen világos még előttem, váj­jon a kettő nem ugyanaz-e. Újabban a Délivasut szó forog nagyon sűrűen. Az is időbe telt, m­íg megtanultam, hogy a hölgyek, mikor ezt a szót kimondják, nem éppen Balatonföldvárra akar­nak utazni, hanem inkább csak nyerni a­karnak a Délivasút-részvények kurzusain. (Majd ha már ez megtörtént, következik a jövő nyáron Balatonföldvár is.) No és aztán kitartó folyto­nossággal hangzik ez a Szó is: külföldi valuták. Ezek kurzusainak a mi agyonnyomorgatott ko­ronánk züriki jegyzésével összekombinálásából, a beavatott hölgyek szerint, napról-napra ki lehet vasalni a dzsemet vagy marmeládát min­dennapi zsurkenyerünkre. Kedvesen hangzik még egy-egy társaságbeli igen piros delnő-ajkról a Magyar hitel is. És még sok egyéb műszó, a­mit nem jegyeztem meg, de ha éppen hallom, nem idegen többé nekem. A fő azonban minden divatműszó közt egyesben a kurzus, többesben a kurzusok. Úgy látszik, ezt a divatot, vagy kurzust az hozta magával, hogy tönkrementünk.. Hogy sze­gények vagyunk, de jól élünk. .Nem mindany­­nyian élünk ugyan jól, de a­kik jól élnek, azok jobban élnek, mint valaha. Iszonyú a drágaság. Kurzus és kurzusok nélkül lehetetlen meg­győzni. Most kell tehát megmutatnunk, hogy nem vagyunk közönséges népség, hanem rop­­pantuh­ás, gazdag társaság­ vagyunk. Most kel­lenek a legújabb divatú, legrövidebb szoknyák. Mert a szoknyának az a különös tulajdonsága van, hogy minél rövidebb, annál drágább. A női szabónak azt a fáradságát, hogy igen­ sokat vág le a szövetből, óriási pénzzel kell megfizetni. E melllett azt a rengeteg szövetet is, a­mi a pro­gresszív kurtítás mellett szabász-hulladékul el­esik. Most kell továbbá minél többször pezsgés­­vacsorázni a Bűzben, s most feszíteni szünetle­­nü­l a zsúfolt színházak és mindenféle mulató­helyek páholyaiban. Most kell autózni is, vára­koztatással, mert ez most ezrekbe kerül. Mig nem került ennyibe, akárki megtehette. A­ki­­ most is megteheti, az nem „akárki**, hanem­­ „valaki*­*. Az akárkik igen sokan vannak, de­­ krumplit esznek, fáznak s gyalog ácsorognak fáért, szénért, még pedig hiába — és a társa­sághoz nem számíthatók. A valakik sokkal ke­­­vesebben vannak, de csak ők láthatók min­denütt, tehát ők a mindenkik, kik az irigyeltek, csodáltak, befolyásosak. • Ők a maiden forra­dalmi szörny-idők után titokzatos törvénysze­rűséggel elkövetkező incroyable-ok. A hihetet­lenül elegánsak, a­kik hihetetlen módokon tud­nak ragyogni, élvezni és költeni éppen akkor, mikor mindenki más didereg, kucorog, nélkü­löz s kétségbeesik azon, meddig bírja még. Óh, azok a sziklaszáli monostorban ma­­gán­oskodó szentgrotti kalugyerek sokkal termé­szetesebb, egészségesebb •­•financiális érzékből érdeklődnek a kurzusok iránt, mint a mi társa­dalmunk mai kurzusosai! Mert azokban, ha immár más isten van is ajkukon, még a Hermes isteni, az üzlet istenét kedvelő hellén vagy grae-o­culus ősök átöröklött véréből izeg-mozog va­lami. Azok, tudtukon kívül, a hagyományok erejénél fogva üzletemberek, mih­etvezek, a­­mieink, az üzlettől teljesen, idegen, konjunktív tás, műkedvelő szerencsejátékosok. Az üzlet az értékforgalom bonyolult nagy rendszere, melyben a nyereség és­­ a veszteség egyaránt tényező. .Minden üzletember számol mindkettővel. A nyereséggel, hogy elérhesse­ a feszüles­éggel, hogy elkerülhesse. Számol jól vagy rosszul, szerencsésen vagy szerencsétlenül: a maga hivatása törvényei és bevett szokásai tuda­tában van. Az ilyen ember kurzus­dolgaihoz nem­ fér szó. A társadalmi kurzus­ műkedvelő, a kon­junktúra szerencsejátékosa ellenben vakon, tu- Budapest, 1920. Ara­­ korona, XL. évfolyam, 289. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: .Egész é­vre 280 kor., félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes szám­ára mindenütt 1 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az öisszes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerda, december 8. * 1 * Szerkesztőség: Vili. .ker., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vik­­­ker„ József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József.23—84. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hasában. Hiszek egy isteni őrült igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.*• Holtponton. Budapest, dec. 7. Teleki volt miniszterelnök a kormányvál­ság dolgában azt a kijelentést tette, hogy holt­­ponton vagyunk. Ebben a vonatkozásban, ettől a kriptoszagú szótól nem rémüldözünk, még a fejünk sem fáj tőle, mert kormányt bizonyosan kapunk, ha ma nem, hát holnap és ha Telekit nem, hát mást. Nem ezért töprengünk, hanem azon, hogy ennek a válságnak az elintézése sem kecsegtet semmi jóval. A­mi eddig a kibonta­kozás során történt, mind csak arra való, hogy elmérgesítse az ellentéteket pártok és emberek közt és fokozza a nemzet aggodalmát a végte­lenségig. Hasztalan fogják biztosítani Telekit vagy utódját a nemzetgyűlési többség föltétlen és nem kompromisszumos bizalmáról (ezt a fogal­mat a válság termelte ki), hasztalan adnak neki szabad kezet minisztertársai megválogatásában. Rövidesen ott lesz a nemzetgyűlés és vele a kor­­mány, a­hol volt, sőt előreláthatóan sokkal bel­jebb a féltékenységben, a gyanakvásban és a munkaképtelenségben. És ez lesz aztán az igazi holtpont. A királykérdés hivatalos kezelésében lát­szat szerint bizonyos megfontoltság állott be. Rájöttek, hogy még­sem olyan kérdés ez, melyet meglepetésszerűen, deklarációval, puccsal, avagy szájaskodással lehetne elintézni. A kérdés idő­szerűtlen fölvetése mégis helyrehozhatatlan rést ütött a pártegységen és a legdürhösebb indula­tokat hozta forrongásba. Hiába jelenti ki Be­niczky Ödön, hogy egy pilanatig sem tette fel Sréter, Kovács, Meskó és Dömötör felől, hogy a szerbek nekik pénzt­ adnának. Ennek a ki­jelentésnek föltétlen világossága nem oszlatja el vádaskodásának homályát, az emberek fülében tovább fog csengeni Beniczky leleplezése, „hogy a szerb államkincstár ez idő szerint igen fölös­leges és igen improduktív beruházásokat eszkö­zöl Magyarországon*1. Beniczky magyarázó sza­vaiba nem nyugodnak bele Sréterék, de az or­szág sem térhet rajtuk napirendre. Tiszázni kell a kérdést, hogy egy idegen hatalom csakugyan pénzzel dolgozik-e köztünk. Addig nem alha­­tunk nyugodtan, amig ki nem derítik, hogy van­nak-e árulók, kiket idegen pénzzel lehetett meg­ejteni. Beniczky nemcsak Sréteréknek tartozik felelni, de­ az országnak is. Mondanunk sem kell, hogy minket ebben az ügyben nem a személyi rész érdekel. Meg­szoktuk már, hogy a nemzetgyűlés urai elkép­­­jesztő dolgokat beszélnek egymásról, hol a fórumon, hol egymás háta mögött. Ma például egyik újságban azt olvastuk Windischgrätz La­jos hercegről, hogy a mostani idők eseményeiről naplót vezet és följegyzi, hogy hat hónap óta kik, hogyan és hányszor változtatták meg állás­pontjukat nemcsak a politikában, hanem a ki­­rálykérdésben is. Ezekhez a jelenségekhez képes a kor­mányválságban beállott holtpont valóságos idill. Ezen a holtponton majd cs­ak túlesünk. A ba­jok akkor fognak kiújulni, ha az új kormány sem fog bennünket átemelni a lelki­ismeretek és közállapotok holtpontjain. Egy belső zajtalan és láthatatlan munkának kellett volna már ré­gen megindulni, hogy országunk tűrhetetlen helyzetén enyhítsünk. E helyett egy nagyon k­is lármás és szemmel látható aknamunka sor­vasztja idegeinket és rabolja el időnket. Az emberek,­­ az erkölcsök, az eszmék, az értékek, az áruk nyüzsgő forgalma ragadhatna túl a holtpontokon.­­E helyett látunk stagnációt az erőfeszítésben, a jóravátt törekvésekben, a min­den nyomorúságot legyőző munkában és szédü­letes rohanást a mélységek­­felé. A nemzeti, ha­­zafias és polgári szellemnek uj virágokat kellene hajtani és e helyett ködös bizonytalanság, der­mesztő jégkéreg nehezedik ránk. Uj kötelessé­gek helyett régi bűneinkben vetekedünk egy­mással és múmiává merevedett életfelfogással bámészkodunk bele a tökéletesen megváltozott világba és életkörülményekbe. Ellenségeink könyörtelensége emberfeletti nehézségekbe taszított bennünket, ezért itthon nem tehetünk senkit sem felelőssé. De a fájda­lom és a düh rohama támad agyunkra, ha azt látjuk, hogy mi magunk is tetézzük a nehéz­ségeket. Mit ér, ha túlesünk a kormányválságon, de nem sikerült kiküszöbölni a forgalomból azt a szellemet, mely egész nemzeti létünket sodorja a holtpont felé. M20 DSC. b '*b' Hyusat­i Magyarorsságról tárgyal­ az osztrák nemzeti tanács. Bécsből jelentik: A nemzeti tanács mai ülé­sén volt a N­yugatmagyarországról szóló törvény első olvasása. Deutsch képviselő hangoztatta, hogy Nyugat­­magyarország: ne legyen híd Magyarország felé és ne­­ legyen kardhegy Magyarország ellen. Inkább legyen a Magyarországgal való megértés érintkező pontja. Nyugatmagyarország gazdasági jelentőségét a vita során sokszorosan túlbecsülték. Igaz, hogy Nyugat- Magyarorsz­ágnak jó talaja van, némi bányászat és ipar folyik rajta, de legjobb esetben csak zöldséges kertje lehet Bécsnek. Semmiesetre sem lehet befo­lyása gazdasági helyzetünkre. Ez alkalommal, foly­tatta azután a szónok, meg akarom azt is említeni.

Next