Budapesti Hírlap, 1920. december (40. évfolyam, 283–307. szám)
1920-12-08 / 289. szám
/ A kurzusok. Irta Kozma Andor. / Az angol utazás-irodalomnak egy uj kiváóság. H. Ch. Lukach beszéli el, hogy valamely misztikusan magános, meredek sziklaszálra épült keleti görög monostorban, hova csak kötélen juthat fel az ember, a szent életre visszavonult kalugyerek áhitatos zsolozsmákkal fogadják az idegen jövevényt, de nyomban rá élénken tudakolják tőle a pénzpiac legutóbbi kurzusait. Mikor Lukach járt náluk, különösen a délafrikai értékpapírok jegyzése érdekelte őket. Nyilván azokban spekuláltak a szentéletű öregek. Ezt én vagy hét esztendővel ezelőtt olvastam s akkor igen csodálatosnak és mulatságosnak találtam. Mert akkor még nálunk nem volt társadalmi kurzus a börzei kurzusokkal való feltűnő törődés. Ma már az. Sziklacsúcsra épült monostorokba itthon nem járok s nem tudom, hogy ott miről beszélnek a kalugyerek, hanem azt tudom, hogy mostanában a budapesti társaság urai, de még inkább hölgyei, semmiről sem csevegnek többet, mint a kurzusokról. Ez itt most kurzus, azaz divat. Nem vagyok jártas a kurzus-teminólógiában, de bizonyos, sokszor fülembe csengő műszavak ráragadtak bennem. Előbb különösen sokszor hallottam ezt a szót: fabark. Kezdetben összetévesztettem, a va.banque szóval. Ma sem egészen világos még előttem, vájjon a kettő nem ugyanaz-e. Újabban a Délivasut szó forog nagyon sűrűen. Az is időbe telt, míg megtanultam, hogy a hölgyek, mikor ezt a szót kimondják, nem éppen Balatonföldvárra akarnak utazni, hanem inkább csak nyerni akarnak a Délivasút-részvények kurzusain. (Majd ha már ez megtörtént, következik a jövő nyáron Balatonföldvár is.) No és aztán kitartó folytonossággal hangzik ez a Szó is: külföldi valuták. Ezek kurzusainak a mi agyonnyomorgatott koronánk züriki jegyzésével összekombinálásából, a beavatott hölgyek szerint, napról-napra ki lehet vasalni a dzsemet vagy marmeládát mindennapi zsurkenyerünkre. Kedvesen hangzik még egy-egy társaságbeli igen piros delnő-ajkról a Magyar hitel is. És még sok egyéb műszó, amit nem jegyeztem meg, de ha éppen hallom, nem idegen többé nekem. A fő azonban minden divatműszó közt egyesben a kurzus, többesben a kurzusok. Úgy látszik, ezt a divatot, vagy kurzust az hozta magával, hogy tönkrementünk.. Hogy szegények vagyunk, de jól élünk. .Nem mindanynyian élünk ugyan jól, de akik jól élnek, azok jobban élnek, mint valaha. Iszonyú a drágaság. Kurzus és kurzusok nélkül lehetetlen meggyőzni. Most kell tehát megmutatnunk, hogy nem vagyunk közönséges népség, hanem roppantuhás, gazdag társaság vagyunk. Most kellenek a legújabb divatú, legrövidebb szoknyák. Mert a szoknyának az a különös tulajdonsága van, hogy minél rövidebb, annál drágább. A női szabónak azt a fáradságát, hogy igen sokat vág le a szövetből, óriási pénzzel kell megfizetni. E melllett azt a rengeteg szövetet is, ami a progresszív kurtítás mellett szabász-hulladékul elesik. Most kell továbbá minél többször pezsgésvacsorázni a Bűzben, s most feszíteni szünetlenül a zsúfolt színházak és mindenféle mulatóhelyek páholyaiban. Most kell autózni is, várakoztatással, mert ez most ezrekbe kerül. Mig nem került ennyibe, akárki megtehette. Aki most is megteheti, az nem „akárki**, hanem „valaki**. Az akárkik igen sokan vannak, de krumplit esznek, fáznak s gyalog ácsorognak fáért, szénért, még pedig hiába — és a társasághoz nem számíthatók. A valakik sokkal kevesebben vannak, de csak ők láthatók mindenütt, tehát ők a mindenkik, kik az irigyeltek, csodáltak, befolyásosak. • Ők a maiden forradalmi szörny-idők után titokzatos törvényszerűséggel elkövetkező incroyable-ok. A hihetetlenül elegánsak, akik hihetetlen módokon tudnak ragyogni, élvezni és költeni éppen akkor, mikor mindenki más didereg, kucorog, nélkülöz s kétségbeesik azon, meddig bírja még. Óh, azok a sziklaszáli monostorban magánoskodó szentgrotti kalugyerek sokkal természetesebb, egészségesebb ••financiális érzékből érdeklődnek a kurzusok iránt, mint a mi társadalmunk mai kurzusosai! Mert azokban, ha immár más isten van is ajkukon, még a Hermes isteni, az üzlet istenét kedvelő hellén vagy grae-oculus ősök átöröklött véréből izeg-mozog valami. Azok, tudtukon kívül, a hagyományok erejénél fogva üzletemberek, mihetvezek, amieink, az üzlettől teljesen, idegen, konjunktív tás, műkedvelő szerencsejátékosok. Az üzlet az értékforgalom bonyolult nagy rendszere, melyben a nyereség és a veszteség egyaránt tényező. .Minden üzletember számol mindkettővel. A nyereséggel, hogy elérhesse a feszüleséggel, hogy elkerülhesse. Számol jól vagy rosszul, szerencsésen vagy szerencsétlenül: a maga hivatása törvényei és bevett szokásai tudatában van. Az ilyen ember kurzusdolgaihoz nem fér szó. A társadalmi kurzus műkedvelő, a konjunktúra szerencsejátékosa ellenben vakon, tu- Budapest, 1920. Ara korona, XL. évfolyam, 289. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: .Egész évre 280 kor., félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes számára mindenütt 1 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az öisszes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerda, december 8. * 1 * Szerkesztőség: Vili. .ker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vikker„ József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József.23—84. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hasában. Hiszek egy isteni őrült igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.*• Holtponton. Budapest, dec. 7. Teleki volt miniszterelnök a kormányválság dolgában azt a kijelentést tette, hogy holtponton vagyunk. Ebben a vonatkozásban, ettől a kriptoszagú szótól nem rémüldözünk, még a fejünk sem fáj tőle, mert kormányt bizonyosan kapunk, ha ma nem, hát holnap és ha Telekit nem, hát mást. Nem ezért töprengünk, hanem azon, hogy ennek a válságnak az elintézése sem kecsegtet semmi jóval. Ami eddig a kibontakozás során történt, mind csak arra való, hogy elmérgesítse az ellentéteket pártok és emberek közt és fokozza a nemzet aggodalmát a végtelenségig. Hasztalan fogják biztosítani Telekit vagy utódját a nemzetgyűlési többség föltétlen és nem kompromisszumos bizalmáról (ezt a fogalmat a válság termelte ki), hasztalan adnak neki szabad kezet minisztertársai megválogatásában. Rövidesen ott lesz a nemzetgyűlés és vele a kormány, ahol volt, sőt előreláthatóan sokkal beljebb a féltékenységben, a gyanakvásban és a munkaképtelenségben. És ez lesz aztán az igazi holtpont. A királykérdés hivatalos kezelésében látszat szerint bizonyos megfontoltság állott be. Rájöttek, hogy mégsem olyan kérdés ez, melyet meglepetésszerűen, deklarációval, puccsal, avagy szájaskodással lehetne elintézni. A kérdés időszerűtlen fölvetése mégis helyrehozhatatlan rést ütött a pártegységen és a legdürhösebb indulatokat hozta forrongásba. Hiába jelenti ki Beniczky Ödön, hogy egy pilanatig sem tette fel Sréter, Kovács, Meskó és Dömötör felől, hogy a szerbek nekik pénzt adnának. Ennek a kijelentésnek föltétlen világossága nem oszlatja el vádaskodásának homályát, az emberek fülében tovább fog csengeni Beniczky leleplezése, „hogy a szerb államkincstár ez idő szerint igen fölösleges és igen improduktív beruházásokat eszközöl Magyarországon*1. Beniczky magyarázó szavaiba nem nyugodnak bele Sréterék, de az ország sem térhet rajtuk napirendre. Tiszázni kell a kérdést, hogy egy idegen hatalom csakugyan pénzzel dolgozik-e köztünk. Addig nem alhatunk nyugodtan, amig ki nem derítik, hogy vannak-e árulók, kiket idegen pénzzel lehetett megejteni. Beniczky nemcsak Sréteréknek tartozik felelni, de az országnak is. Mondanunk sem kell, hogy minket ebben az ügyben nem a személyi rész érdekel. Megszoktuk már, hogy a nemzetgyűlés urai elképjesztő dolgokat beszélnek egymásról, hol a fórumon, hol egymás háta mögött. Ma például egyik újságban azt olvastuk Windischgrätz Lajos hercegről, hogy a mostani idők eseményeiről naplót vezet és följegyzi, hogy hat hónap óta kik, hogyan és hányszor változtatták meg álláspontjukat nemcsak a politikában, hanem a királykérdésben is. Ezekhez a jelenségekhez képes a kormányválságban beállott holtpont valóságos idill. Ezen a holtponton majd csak túlesünk. A bajok akkor fognak kiújulni, ha az új kormány sem fog bennünket átemelni a lelkiismeretek és közállapotok holtpontjain. Egy belső zajtalan és láthatatlan munkának kellett volna már régen megindulni, hogy országunk tűrhetetlen helyzetén enyhítsünk. E helyett egy nagyon kis lármás és szemmel látható aknamunka sorvasztja idegeinket és rabolja el időnket. Az emberek, az erkölcsök, az eszmék, az értékek, az áruk nyüzsgő forgalma ragadhatna túl a holtpontokon.E helyett látunk stagnációt az erőfeszítésben, a jóravátt törekvésekben, a minden nyomorúságot legyőző munkában és szédületes rohanást a mélységekfelé. A nemzeti, hazafias és polgári szellemnek uj virágokat kellene hajtani és e helyett ködös bizonytalanság, dermesztő jégkéreg nehezedik ránk. Uj kötelességek helyett régi bűneinkben vetekedünk egymással és múmiává merevedett életfelfogással bámészkodunk bele a tökéletesen megváltozott világba és életkörülményekbe. Ellenségeink könyörtelensége emberfeletti nehézségekbe taszított bennünket, ezért itthon nem tehetünk senkit sem felelőssé. De a fájdalom és a düh rohama támad agyunkra, ha azt látjuk, hogy mi magunk is tetézzük a nehézségeket. Mit ér, ha túlesünk a kormányválságon, de nem sikerült kiküszöbölni a forgalomból azt a szellemet, mely egész nemzeti létünket sodorja a holtpont felé. M20 DSC. b '*b' Hyusati Magyarorsságról tárgyal az osztrák nemzeti tanács. Bécsből jelentik: A nemzeti tanács mai ülésén volt a Nyugatmagyarországról szóló törvény első olvasása. Deutsch képviselő hangoztatta, hogy Nyugatmagyarország: ne legyen híd Magyarország felé és ne legyen kardhegy Magyarország ellen. Inkább legyen a Magyarországgal való megértés érintkező pontja. Nyugatmagyarország gazdasági jelentőségét a vita során sokszorosan túlbecsülték. Igaz, hogy Nyugat- Magyarországnak jó talaja van, némi bányászat és ipar folyik rajta, de legjobb esetben csak zöldséges kertje lehet Bécsnek. Semmiesetre sem lehet befolyása gazdasági helyzetünkre. Ez alkalommal, folytatta azután a szónok, meg akarom azt is említeni.