Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)

1921-05-07 / 98. szám

2 USDAPESTI mm? 98. sz.) 1921 május 7. sát A kormány iránt bizalommal nem viseltetik és a költségvetést nem fogadja el. Apponyi Albert gróf beszéde. Általános figyelem­­közbeni emelkedik szólásra .Apponyi Albert gróf. Eleve kijelenti, hogy politi­kai önállóságának teljes fenntartásával támogatja a kormányt, mert összeállításánál s programjánál fogva haladást lát a konszolidáció felé. Kifogásai vannak, ezeket később előadja. Bízik Hegedűs Lórántban, hogy munkája, melyet a nemzet eléggé nem méltányolható áldozatkészsége támogat, sike­res lesz. Az angol felsőházban tegnap történt ese­ményekről óhajt beszélni. Az angol felsőház ülésén ismét felszólaltak ismert barátaink, Newton és Brice a rettenetes békefeltételek ellen. Az angol külügymi­niszter feleletében kifejezést adott magyar szimpátiá­jának s ismét kijelentk­, hogy a jóvátételi bizottság bizonnyal jóakarattal fogja a magyar kérdést elin­tézni. Hozzáteszi, hogy Magyarország bűnös a há­borúért Apponyi nem akar innen vitázni az angol külügyminiszterrel arról, hogy nem a középponti hatalmak voltak okozói a háborúnak. Nem volna célja a polémiának, m­ert hiszen mindig a győzőnek van igaza. De ha ez a béke bűnhődés, akkor ne­­kü­nk kellene a legbünösebbeknek lenni, mert min­ket büntettek legkíméletlenebbül. Hogy azonban Twin mi vagyunk a legbünösebbek, az azóta kiderült, mert hiszen az akkori magyar miniszterelnök elle­nezte a háborút. (Helyeslés minden oldalon.) Legyenek bírák az elnyomottak. Az angol parlamentiben is­­ hallatszott az a vád, hogy a nemzetiségekkel mi igazságtalanul bán­tunk. Erről lehetne évszázadokig vitatkozni, d­e van egy tény, mely öt perc alatt megcáfol mindent, ez az, hogy mi követeltük a népszavazást és ezzel azo­kat, a­kiket állítólag elnyomtunk, bizánkul válasz­tottuk. Az ő ítéletükbe előre megnyugodtunk és a­kik nem adták ezt meg, azok a mi ellenfeleink. (Zajos taps.) A határkérdés tekintetében egymillió nyolc­­száznyolcvanezer magyar, a­kiket odaítéltek a szom­szédoknak, kompakt területen együttesen lakik, te­hát geográfiai szükségszerűségről nem beszélhet senki, a határok ilyetén eltolásánál, de itt egyene­sen kultúrérdekek megsemmisítéséről van szó. (Za­jos taps.) Mert Nagyvárad, Kassa, Arad, Szakmái, Pozsony, mind magyar kultúrgócpontok. A­mi Jugoszlávia határait illeti, az angol államtitkár azt mondja, hogy ez a határmegállapítás megfelel az etnográfiai viszonyoknak,­­hogy azok a területek csa­­toltattak Jugoszláviához, a­hol túlnyomó számban él a szlávsá­g. Hát nézzük meg ezt a kérdést. A szó­­banforgó területen összesen 380.000 szerb és 90.000 horvát él, tehát összesen 470.000 szláv. Ezzel szem­ben 450.000 magyar él ott, tehát körülbelül ugyan­annyi magyar, mint horvát és szerb együttvéve. De menjünk tovább. A lakosok között 304.000 német, 77.000 román, 46.000 tót és 21.000 rutén él. Tekin­tetbe kell venni a bunyevácokat és vendeket is, a­kik a legélesebben tiltakoznak mintegy 130.000-ren az elszólítás ellen. Ilyen körülmények között egyál­talán nem lehet arról beszélni, hogy ott túlnyomó a szitávság. Az angol parlamenti vitában az egyik képvi­selő, a­ki legkevesebb rokonszenven nyilatkozott rólunk, mikor arról volt szó, hogy Romániában a kisebbség jogaival szemben atrocitásokat követnek el, azzal védte meg a románokat, hogy nem lehet ezen csodálkozni, mert a román nép nem áll az in­telligencia akkora fokán, hogy megfelelő módon tudná a közigazgatást intézni. Hát ez tény. Az illető államok nem tehetnek róla, de kétségtelen, hogy a históriai fejlődés során nem emelkedtek a kultúrá­nak arra a fokára és nem rendelkeznek azzal az értelmi emberanyaggal, a­mely szükséges egy euró­pai kulturközigazgatás megteremtésére. (Általános éljenzés és helyeslés.) A Magyarország feldarabolá­sából eredő közgazdasági hátrányokat a békeszerző­dés támadói és védelmezői egyaránt elismerték. Ma­­gya­rország régi határaival olyan közgazdasági egy­ség volt, a­melyhez hasonlóan tökéletes egység Euró­pában sohasem volt. Most megszakították ezt az egységet. Most azzal a gondolattal foglalkoznak, ho­gyan lehetne ezt a gazdasági egységet újból feltá­masztani. Erre is megfelelt a vitában egy angol képviselő, a­ki kifejtette, hogy abszurd gondolat a gazdasági egység, a­mikor így vannak megál­lapítva a határok. Valóban nehéz erre a szétdarabolásra m­ást mondani, mint hogy az antant meg akarta já­­tszmázni szövetségeseit, a területet nyert államok pedig a kora ifjúság étvágyával ettek, a­mi a követ­kező napokon mutatkozó gyomorfájásra vezetett. K ÁLtalános helyeslés és taps.) A Millerand-féle kisérő iratról megállapítja, hogy ez nem holmi apró-cseprő határkiigazításra vo­natkozó kijelentéseket tartalmaz, hanem ez a béke­­szerződés revízióját tartalmazza. Ez az okmány, a­mely szintén a legfőbb tanácstól ered, a tekintetben is jelentős, hogy Magyarországra nézve bizonyos ígéreteket tartalmaz. Megtörténhetik, — ámbár nem szabad feltételezni — hogy az ígéretüket nem vált­ják be, de azt meg kel állapítani, hogy az ígéret meglétetett, azt letagadni nem lehet s ha nem telje­sítenék, az az ígéret megszegése volna. (Taps és él­jenzés a Ház minden oldalán.). A belső politika. Apponyi áttér a belpolitikai kérdésre. Telje­sen honorálja, hogy új poliitikát kell csinálni, s hogy a politikát ott, a­hol Tisza István elhagyta, folytatná nem szabad. Helyesli, hogy az új politikát össze kell kapcsolni a múlttal, a nemzeti tradíció­val. Egyetértek a miniszterelnök ama kijelentésével is, hogy legyen vége a forradalmi szellemnek, de ugyanakkor hozzáteszi: véget kell vetni az ellen­forradalmi szellemnek is. Erre az ellenforradalmi szellemre csak addig volt szükség, a­míg a nemze­tet fenyegető veszedelmet kellett elhárítani. Később csak a forradalmi szellem újra való feléledésére al­­­­kalmas. Ezért a jogrendet az egész vonalon­­ teljesen helyre kell állítani és őszintén meg kell­­ kezdeni a küzdelmet azok ellen az elemek ellen, a­melyek közigazgatásunkat rontják, meg kell kezdeni a küzdelmet közigazgatásunk fattyúhajtásainak kí­méletlen letörésére. (Taps.) A jogegyenlőség alkotmányunknak egy olyan pillérre, a­melyhez hozzányúlni nem szabad, a­me­lyet megbontani nem lehet. Ennek a kérdésnek nem­ i is a zsidókérdés, hanem az a nyitja, hogy a keres­z­­­­tény társadalmat kell belevinni a gazdasági életbe. Helyesli a királykérdés teljes kikapcsolását, s mert nekünk produktív­ és rekonstruktív munkát kell végezni és semmiféle nem aktuális, most úgy sem megoldható kérdést nem szabad előtérbe hoz­nunk. A munkáskérdés. Teljesen egyetértek — úgymond — a minisz­terelnök úrnak a munkássággal szemben elfoglalt álláspontjával, a­melyet ő beszédében is kifejezésre juttatott és a­melyet a népjóléti miniszter úr egy intézkedésével meg is valósít, a­mely szerint a mun­­kásbiztosítási kérdést új alapon kívánja megoldani. Sokan mostani részünket a mohácsi vésszel hozzák kapcsolatba és azzal hasonlítják össze. Hát vannak is bizonyos analógiák. Az egyik analógia az, hogy a mohácsi vészt is megelőzte egy forradalom, az akkor egyetlen képzelhető munkásmozgalom, az elnyomott jobbágyságnak a lázadása, őseink azt a nagy hibát követték el akkor, hogy a jobbágyság lázadásáért, az ellentétekért az egész osztályt büntették meg. Ha a munkásság vezetői eltávolodtak­ tőlünk, ne essünk mi most ugyanabba a hibába, a­melybe este­k őseink és ne akarjunk az egész munkásságon, a munkás­ságnak egyes pártjain a vezetők hibáit megbosszulni. Egy hang: És a nemzetköziség? Apponyi Albert gróf : Bocsánatot kérek, ezzel is számolni kell. A nemzetköziség az egy világorga­­­­nizmus, a­melybe bee van kapcsolva a magyar munkásságnak egy része is.­­ Ezen mi változtatni nem tudunk. Nemcsak a munkásság között van internacionális kapcsolat, van más internacionális kapcsolat is. Vegyük pél­dául a katolikus egyházat, a­mely szintén interna­cionális kapcsolat és a­mely egyáltalán nem áll ellentétben a nemzeti eszmével. Nem bűn az, ha a munkásság ápolja külföldi összeköttetéseit, ez nem megtagadása a nemzeti érzésnek. Annál nagyobb lesz a nemzeti érzés, minél jobban érzi a munkás­ság azt, hogy itt a hazában boldogulni tud, minél jobban fogja ezt érezni, annál nagyobb lesz a szoli­daritása a nemzeti érzéssel. Látjuk például, hogy sem a francia munkásság, sem a német munkásság nemzetközisége egyáltalán nem áll ellentétben az ő nemzeti érzésével. Ugyanúgy mint Németországban és Franciaországban, ugyanúgy kell nekünk is a szeretetet és megértést ápolnunk. (Helyesl­és.) Birtokreform, ipar és kereskedelem A magyar kisbirtokos, általában a föksmives­­nép nemcsak többsége, hanem gerince az országnak. .. mezőgazdasági érdek tehát első helyen áll. Én is sürgetem a földbirtokreform végrehajtását. (Zajos taps a kisgazdapárt soraiban.) Minden társadalmi tényezőnek­­figyelmébe ajánlom, de különösen­ a nagybirtokosok figyelmét hívom fel arra, hogy saját érdekük ellen vétenek, ha nem nyújtanak a föl- birtokreform végrehajtásához segédkezet. (Zajos taps.) Tudok számos olyan nagybirtokost az ország­ban, a­kik saját akaratukból még túl is mentek a törvényszabta határokon. (Felkiá­tások: Sajnos, ke­vesen vannak!) Arra kell törekednünk, hogy a több­­termelés ne csak jelszó legyen, hanem ezt szem előtt tartva kell irányítanunk egész gazdasági politikán­kat. De nem szabad abban a hiedelemben élnünk, hogy tisztán, mezőgazdasági állam lehetünk, mert így nem tudnánk megélni. Csonka-Magyarországnak vitális érdeke az ipar és kereskedelem. A kormány találjon módszert arra, hogy a nyersterményeket feldolgozó ipar fejlesztessék, mert ez feltétlenül szükséges közgazdasági világpozíciónk megszerzé­sére. És most a kereskedelem. Itt élünk Budapes­ten és ha a nemzetgyűlés palotájából­­kitekintünk, látjuk a Dunát. Csak egy kis gondolkozással is rá­jöhetünk, hogy ez az az alap, a­mely arra kínálko­zik, hogy Budapest legyen Keleteurópa gazdasági gócpontja. Budapest áll a végső hely Kelet felé, a A destrukcióról. A miniszterelnök úr elismeri a demokrácia jo­gosultságát, de hozzáteszi, hogy abban az értelmi­ségnek vezető szerepet kell biztosítani. Ezt én töké­letesen aláírom. Valóban nincs nagyobb veszedelem, mintha az értelmetlenség vezet. De azt kérdezem a miniszterelnök úrtól, hogyan a­karja ő ezt kérni. Mesterséges eszközökkel, intézményekkel akarja biz­tosítani az intelligencia vezető szerepét? Különösen a választói törvényt értem, hiszen el­képzelhető a választói jognak olyan megállapítása, a­mely a tö­megeket kizárja. Hogy csak azok maradnak, a­kik az intelligencia általános fokával rendelkeznek. De várjon lehet-e egy ilyen választójogról komolyan beszélni most. El tudom képzelni, hogy a választó­jog bizonyos propozícióhoz, értelmiséghez köttetik, de én nagyon szeretném inkább, ha más módon oldódnék meg az é­rtelmi­ség vezetésének a kérdése. Sokat beszélnek destrukcióról és demagógiáról és bizony igen sokszor furcsa értelemben. Szerin­tem destrukció az állam és társadalom intézményei­­­nek erőszakos úton való fölforgatására való törek­vés, vagy az arra vonatkozó fölhívás, vagy egy olyan gyűlölködő kritika, a­mely idevezet. A demagógia pedig teljesíthetetlen célokkal való népbolondítás, vagy pedig izgatás ebben az értelemben. A dema­gógiát a tudatlanság, az erkölcsi züllés, vagy a nyo­mor teremti meg. Sajnos, az erkölcsi erők megfo­gyatkozásának tekintetében igen súlyos helyzetben vagyunk, nemcsak mi, hanem egész Európa. A hosz­­szú háború alatt az erkölcsök meglazultak, megin­gatta a tömegekben azt a bizalmat, a­mellyel az úrn­telligencia iránt azelőtt viseltetett. Ez egy oly meg­állapítás, a­mely lehet, hogy kellemetlen, de mivel én a bajok orvoslásának útját keresem, nem palás­tolhatom el. Én a bajok orvoslásának útját nem ab­ban látom, a­miben a cenzúra, hogy elhallgatjuk a bajokat, hanem abban, hogy azzal szembenézünk. Ennek folytán én a demagógia elleni küzdelemnek sikerét csak akkor látom, ha eltávolítjuk az útiból azokat az okokat, a­melyek a sikert veszélyeztetik. A tudatlanság ellen nemcsak, az iskolával, hanem szociális munkával igyekezzünk kevésbé művelt polgártársainkat fövilágosítani. Az erkölcsi érzés meglanulása ellen kell küzdeni vallási alapon, krisz­tusi alapon, a kereszténység nagy erkölcsi tanainak érvényesülése által, de viszont a keresztény irányzat képviselőinek maguknak sohasem szabad a krisztusi erkölcsi alappal ellentétbe jutniok. Ez a legelső föl­tétel. Végül egy olyan szociális politikával, a­mely ha nem is elégít ki mindenkit, de kiveszi a tömegek lelkéből azt a­ hitet, hogy a vezető társadalmi körök meren törődnek azzal, hogy a milliók miből élnek. A tényeknek megfelelő gazdasági reális politikát kell folytatni. Rossz módszer a destrukció ellen az internálási tábor. Ezzel az egész intézménnyel nem tud egyet­érteni. Annak lehetett jogosultsága a kommün leve­­zetését közvetetlenül követő időkben, de ma abszo­lúte semmi jogosultsága nincs. Hiszen azokat, a­ki­ket a bíróság fölmentett, most adminisztratív intéz­ményekkel fosztják m­­eg a szabadságuktól. Milyen abszurdum az, hogy a bíróilág elítélt azzal az előny­nyel bírjon a bíróilag fölmentett fölött, hogy míg a bíróilag elitélt tudja, hogy meddig fog fogsága tar­tani, addig a fölmentett ezt nem tudja. Ebbe bele­nyugodni nem lehet. A mellett a bíró nem mondhat ki még tizennégynapi fogságot sem a nélkül, hogy egész eljárása a nyilvánosság ellenőrzése m­ellett ne­­folyjon le, itt titkosan zárnak el embereket, mint a régi Oroszországban. Rakovszky István: Úgy van! (Tapsol.) Vázsonyi Vilmos: Szibéria Magyarországo­v. Apponyi Albert gróf: Ez lehetetlen állapot. Vágjuk ki ezt a fekélyt a nemzet testéből. Múlt és Jövő. Apponyi azután reflektál a miniszterelnökinek a politikai pártokra vonatkozó megjegyzésére. Ab­ban is egyetértek — úgymond — a miniszterelnök úrral, hogy a régi, háború, előtti pártok föntartásá­­nak semmi értelme sincs, de viszont még kevesebb értelme van a háború előtti pártszenvedélyek­­ foly­tonos ébre tartásának. Rám nézve a­z a vízözön. A ma Magyarországot érte, az a háború, a két fok­a­­hol nyugati szellemű kormányzás, közigazgatás és kereskedelem van. Budapestnek van kifogástalan ke­reskedelme,­ kitűnő szervezettsége, Budapest pre­desztinálva van arra, hogy gócpontja legyen Kelet-Európa kereskedelmének. Sőt az alsó Duna mélyí­tésével elérhető az, hogy a kisebb tengeri hajók járhatnak a Dunán, tehát az a hely, a­hol a hajóról az áru a vasútra megy át. Budapest Kelet-Európa közgazdasági metropolisává lehet. Csak a mi hibánk, ha nem lesz azzá. Bécs óriási erőfeszítéssel dolgozik a pozíció megszerzésére. A csehek is óriási erőfeszí­tésül azon vannak, hogy Pozsonyból csináljona­k kereskedelmi gócpontok Bécsnek megvan az az elő­nye, hogy előbb jutott békéhez, meg hogy a mi ke­reskedelmünk nagy része is bizonyos itteni esemé­nyek következtében lassankint Bécsbe ment át. Ha ezt a hibát nem reparáljuk, elveszítjük azt a pozí­ciót, a magre pedig a természet predesztinál ben­nünket.

Next