Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)

1921-05-05 / 97. szám

Csütörtök, május 5 .Budapest, 1921. XII évfolyam, 97. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfki utcai árate: Egész évre 440 K, félévre 220 K, negyedévre 110 K, egy hónapra 40 K. Egyes szám ára 3 korona. Ausztriában 6 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák­ Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „ Hiszek egy Istenben, hiszek egy hasában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.“ Három beszéd. Budapest, május 4. Három beszéd hangzott el ma a nemzet­gyűlésben. Az elsőt Nagy János mondotta a belső politikáról, a másodikat Andrássy a kül­sőről. A harmadik beszéd Bethlen István mi­niszterelnöké volt s az ő bejelentései, a­melye­ket a kormány gazdasági, ipari és kereskedelmi terveire vonatkozóan tett, méltó benyomást fog­nak kelteni külső és belső vonatkozásban egy­aránt . A miniszterelnök védekezett azzal a föl­tevéssel szervben, mintha a kormány ellenséges érzülettel viseltetnék az ipar és kereskedelem iránt. Ezzel a beszéddel szakszerűen foglalko­zunk gazdasági rovatunk élén. A másik két be­szédről a következőkben foglaljuk össze mon­danivalónkat. A minap szólaltunk fel e helyen, hogy ra­gadjunk meg minden alkalmat igazságaink hir­detésére és a szomszéd államokban elnyomott testvéreink védelmére. E kívánságnak, mely nemcsak a miénk, hanem kétségkívül az egész országé, Andrássy ma nagy nyomatékkal és hi­­vatotsággal tett eleget. Az angol parlament vitája a trianoni béke ratifikációjáról adott rá alkalmat. Már az első hézagos londoni jelenté­sek jó benyomást tettek, most, hogy megérkez­tek a beszédek egész terjedelmükben, megnöve­kedett a reménység és bizalom a szomorú ma­gyar lelkekben. Andrássy felszólalásával az an­gol szónokok neve nemcsak a nemzetgyűlés naplójában örökíttetnek meg, hanem a szívek­ben is. A magyar hála sohasem múlik el, Kossuth Lajos angliai fogadtatásának emléke­zetét mindmáig kegyelettel őrizzük. Az angol szónokok majdnem kivétel nélkül a magyar igazság útját egyengetik. Fényes bizonyíték ez a mellett, hogy az angol külpolitika még nem tette magát egészen túl a régi hagyományokon és hogy az angol éleslátás leghamarabb tör ke­resztül a hazugságok ködén és az elhamarko­dott békeszerződések tarthatatlanságán. Termé­szetesen tudomásul kell vennünk, hogy az an­golok ratifikálták a magyar békét épp úgy, mint a német békét, de már a németekkel szemben most tanúsított maguktartása is mu­tatja, hogy a szerződések respektálását épp úgy megkövetelik a győzőktől, mint a legyőzöttek­től. A­mennyire jól esik ez nekünk, annyira nem tetszik ez szomszédainknak, a­kik azt hit­ték, hogy mohóságuk és zsarnokságuk korlát­lanul és ellenőrzés nélkül rendelkezik a magyar prédával. Az angolok már látják és tudják, hogy mi történik a Duna mentén. Már nem ellenségeink és többé nem a Skotus Viatorok szemüvegén keresztül szemlélődnek és ítélnek. A­míg ellenségeink egyre fenyegetőiknek, kar­dot csörtetnek, szövetségeket terveznek elle­nünk, gazdasági blokáddal vesznek körül és térképeket rajzolnak végső feldarabolásunkról, addig Angliában egyre tisztábban látják a tria­noni béke végzetes tévedéseit. Andrássy fel­használta az alkalmat, hogy az angol politika tisztánlátását és helyes tájékozódását elősegítse. A Benesék és Skotus Via­torék hazugságainak bástyáit csákánnyal rombolta le és az egész nemzetgyűlés helyeslése mellett manifesztálta Magyarország békés magatartását. A magyar külpolitika nem ismer ellenségeskedést, csel­szövést, hazugságot, szövetség-hajhászatot. A magyar külpolitika legközelebbi céljai, hogy a megszabott részeken tesvéreinket ki ne irtsák, hogy a gazdasági forgalomból és összekötteté­sekből ki ne zárjanak minket, hogy a jóvátétel címén meg ne fosszanak életképességünktől és hogy habtárigazítási pereinkben elfogulatlan fó­rum döntsön. Ez a politika a béke politikája, az igazság útja és elszakított tesvéreink szá­mára a kitartás, a vigasztalód­ás kiapadhatatlan forrása. E politika gondolatai már ott vibrálnak az angol közvéleményben és hódító erejét előbb­­utóbb éreztetni fogja minden műveit nem­zetnél. Nagy János nem hiába pap, egri teológiai tanár, de valósággal lelki gyakorlatot tartatott a nemzegyüléssel. Nevét már szűzbe­­széde alkalmával jegyeztük meg magunknak, a­mikor a szocalizmusról igen helyes mértékkel nyilatkozott. Ma tükröt tartott a nemzetgyűlés elé. A tükör éppen nem hizelgett és ha ismétel­ten felhangzott a taps, csak arra mutat, hogy az igazság, ha még olyan éles, rátapint a szuny­­n­yadó lelkiismeretekre. Nagy János az öntuda­tos és független lélek bátorságával csinálta meg az uralkodó politika mérlegét. Ellenmondás nélkül állapította meg, hogy a keresztény nem­zeti eszme lassanként veszendőbe megy a kicsi­nyességek és apró fecsegések közt. Hogy a nem­zetgyűlésben sokan éreznek egyformán, de ke­vesen találnak egymásra. Hogy a nemzetgyűlés eredendő bűne, hogy a pártvezérek nem tudtak egységes pártot teremteni. Hogy a mai politiku­sok közt több a demagóg, mint a hazafi. A te­kintélyt a legmagasabb piedesztálról is ledönti a hamu alatt pislogó forradalmi szellem. A pár­tok közt az árok egyre szélesebb, nemsokára beletemetkezhetik a keresztény nemzeti gondo­lat. És így tovább. Ilyen igazságokat csak a nyugodt lelki­­ismeret mondhat el, természetesen olyan alapos megokolással, melyet nem gáncsolhat el a rossz lelkiismeret és egy-egy duhaj közbeszólás. Nagy Jánosnak nemcsak az az érdeme, hogy bátran ki mert állani igazságaival, hanem az is, hogy beszéde egyenes felhívás volt a lelkiismeretek megvizsgálására. — Kfilfsegvstés Birála. — A nemzetgyűlés ülése. — Andrássy a helyes külső politikáról. — Bethlen István a kormány ipari és kereskedelmi programjáról. — A nemzetgyűlés ma folytatta a költségvetés vitáját, a­melyhez a mai napon csak ketten szól­hattak hozzá, mert az idő többi részét interpellá­ciók foglalták el. Az első fölszólaló (egri) Nagy János volt. Az­zal kezdte, hogy egy év előtt Pázmány szereme és Rákóczi lelke uralkodott s a nemzet egész remé­nyét helyezte a nemzetgyűlésbe. De úgy látszik, a csalódások korszakát éljük, a keresztény nemzeti irányzat ellanyhult. Nemzetünk vezérei inkább vol­tak pártemberek, mint keresztények. A tekintélye­ket tisztelni kell, így szól a jelszó s a helyesen megválasztott elvi szempont. De úgy látja, hogy még a legnagyobb tekintélyt is igyekeznek megté­pázni. Egységes kormányzópárt gyorsabban és ha­tékonyabban vihette volna véghez a kibontakozást. Nemzeti szeren­csetlenséget lát abban, hogy az egy­­fo­m­án gondolkodók neon tudnak egyesülni. A pártszenvedélyoktől a keresztény, nemzeti gondo­latot félti. Nem szabad az izgató momentumoknak teret engedni. A királykérdésben most hallgassunk, mint a sír. Ezt követeli a nemzet érdeke. Az a’ libe­ralizmus, mely azelőtt volt, nem kell többé. Az a r­álizmus, melynek bő köpönyegében minden destruktív erő elfért, ez nekünk nem kell. Berki Gyula: Ugyanaz volt a vezére, a ki most a keresztény pártnak! Nagyi János: Van jogren­d Angliában, Íror­szágban, Németországban, Oroszországban? A for­radalom alatt a forradalom vívmányait kiabálták, most a jogrend hangoztatásával akarnak bomlasz­tani. Nem lehet csodálkozni azon, hogy az isszonyú megpróbáltatások után ez a nemzet még fcoi­diff beteg. Itt van a zsidókérdés is. ő nem általánosít , elítéli a túlzókat, de megállapítja­, hogy nem ugyan a zsidók, hanem zsidók nagy százalékban vettek részt a galileisták, a szabadkőmivesek és a kom­munisták mozgalmaiban s igy hozzájárultak­ ahhoz, hogy az országot tönkretették. A purifikáció mun­káját ezek között a tisztességes zsidóknak maguk­nak kellene elvégezniük. A költségvetést elfogadja. (Élénk tetszés a keresztény nemzeti párt részéről.). Andrássy a közvélemény jelentőségéről. Andrássy Gyula gróf szólalt föl azután azzal a szándékkal, mint mondotta, hogy a külső politi­kára terelje a nemzetgyűlés figyelmét. Utalt arra­ a vitára,, a­mely az angol parlamentben a trianoni béke ratifikálásával kapcsolatban folyt. Magyaror­szágról s rámutatott arra a nevezetes változásra, a­mely az angolok fölfogásában előállott. Egy évvel ezelőtt az angol külügyi államtitkár még olyképp nyilatkozott, hogy „valameddig a magyarok abban a hiú illúzióban rengetik magukat, hogy fegyveres erővel változtathatnak azon, a­mit a győztesek igazságosan megállapítottak, addig a szomszédok nem láthatnak Magyarországban mást, mint ellen­séget.“ Ezzel szemben a most elhangzott angol par­lamenti vita tanulságaiból az világlik ki, hogy An­glia már tisztában van azzal, hogy a hiba nem mi bennünk, hanem a szooom­szédainkban van. Most a hivatalos angol külügyi politika szószólja már így nyilatkozott: „A gazdasági kérdések megoldását az akadályozza­, hogy egyes szomszédok még mindig haragszanak Magyarországra s bizalmatlanságot és ellenségeskedést tanúsítanak Magyarországgal szem­­­ben.“ Andrássy azután részletesen ismertette az an­gol parlamenti vitát s mindazoknak, a­kik Magyar­­ország helyzetét igazságosan ítélték meg s rokonér­­zést tanúsítottak a szerencsétlen ország iránt, az or­szág nevében hálás köszönetet mondott, a­mihez a nemzetgyűlés egyhangú helyesléssel hozzájárult. Angliában átalakult teljesen a közvélemény irán­tunk. Ma már Anglia többsége elítéli a békét és az a kívánság nyilvánul meg, hogy minél előbb hely­rehozhassa a nagy tévedéseket. A jövőben nagy súlyt kell vetnünk a közvéleményre, a­melynek je­lentőségét a háború nyomán és folyamán nyilván láthattuk. Az úgynevezett reálpolitikusok azt hiszik, hogy­ a közvélemény nem fontos és mindent csak vassal és vérrel lehet megoldani. Ez helytelen fe­fogás. Bismarckra szokták rámondani, hogy ő mindent vassal és vérrel szokott megoldani. Igen, de ő min­dig gondosan előkészítette a közvéleményt is. Mi nem fektetünk súlyt arra, hogy az európai közvé­leményt felvilágosítsuk. Ezért történtre t­ett az, hogy a­mikor minket darabokra téptek, azt állíthatták s a világ el is hitte, hogy elnyomott népeket szaba­dítanak­­fel. Mi békét akarunk. Ismerjük a háború borzal­mas veszedelmeit és következményeit. Tudjuk, hogy az egész világ ránk rohanna, mint békebontókra, ha újra kardot rántanánk. Tudjuk, hogy akkor egy túlnyomóan erős szövetség alakulna ellenünk és egy kaland által a maradék Magyarország életerejét is elveszítjük. Nekünk t­ékés eszközökkel, munká­val és a hasznunkra biztosított jogok érvényesíté­sével kell céljaink elérésén munkálkodnunk. Az an­gol parlamenti vitában is nagy nyomatékkal köve­telték a békeszerződésben biztosított kisebbségi jo­gok védelmét. Nekünk arra kell törekednünk, hogy az elszakítot területen lakó testvérünk tovább is büszkén magyarnak vallhassa magát, hogy az ér­zelmi és kulturális integritás közöttünk érintetten maradjon s hogy a gazdasági forgalomon m­egkönnyít­­tessék- De Törekednünk kell arra is, hogy megóvas­­sék a test­vérnemzetiségek fejlődési szabadsága­­is. Az egész angol közvélemény helyesli ezt. Asquith rámutatott annak a fontosságára,, hogy a kisebbségi jogok védelme nem maradhat papiroson. Balfour azt mondo­t­ta a kis­antantról, hogy szomorúan kell látnia, hogy a­kik ezek ott­ elnyomottak voltak, azok most az elnyomók. Lord Robert Cecil azt mondotta, hogy a kisebbségi jogok tekintetében minden pa­nasszal a népek szövetségéhez kell fordulni és he­lyesnek tartaná, ha Anglia is odavinné a kisebbség panaszait, mint a kisebbségek védője. Olyan nagy

Next