Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)

1921-05-05 / 97. szám

2 SIGÓPESTI HIBÁI? 97. sz.) 1921 május 5. haladás ez a vita, hogy nem örülhetünk neki eléggé! (Helyeslés.) Andrássy azután megemlékezett arról, hogy Wedgwood ezredes, aki Magyarországon járt, beszédében, melyet az alsóházban mondott, kikelt a fehér terror ellen, egyúttal azonban utal arra, hogy Magyarországon a kisgazdapárt az ország legerősebb pártja, ez irányítja az ország politikáját . Liberális irányú lévén, erősen szembeszáll a fehér terrorral, f hanyos derültség a keresztény nemzeti pártban, mozgás a kisgazdáknál.) Andrássy ehez azt a megjegyzést fűzi, hogy nemcsak a kisgazdapárt, hanem az ország valamennyi pártja azt akarja, hogy ebben az országban rend legyen és ellensége a fehér terror minden megnyilatkozásának. Giesswein Sándor: Tehát mégsem volt olyan nagy az a jogrend! Andrássy Gyula: Ő maga mindig elítélte a fehér terrorrt. Folytatva azután az angol vita ismertetését, rámutatott arra, hogy minden angol szónok elismerte, hogy a trianoni béke gazdasági káoszba döntötte Közép-Európát. Arról, hogy Magyarország hadisarcot tudjon fizetni, szó sem lehet s az egyik angol szónok ki is emelte, hogy jobb nem is követelni olyasmit, amit behajtani úgy sem tehet. Azt is fejtegették az angol vitában, hogy a határkiigazító bizottságnak nagyobb szabadságot kell biztosítani, mert a Millerand-féle kísérőlevél nem lehet puszta udvariasság. Andrássy azzal fejezte be beszédét, hogy az angol közvélemény megnyilatkozásából erőt és reményt meríthetünk a jövőre, amikor az elszakított területek érett gyümölcsként agaik visszahullni az ölünkbe. Csak egy orientációt ismerünk: azzal az állammal fogunk, amely először mutatkozik hajlandónak arra, hogy tettleg támogat bennlünket amaz igazságtalanságok jóvátételére, amelyeket rajtunk elkövettek. (Éljenzés és taps a középen és a baloldalon.) Az elnök felfüggeszti az ülést s a vita folytatása holnapra maradt. Interpellációk. Szünet után következtek az interpellációk. Pákozdy András fölpanaszolta, hogy a veszprémi püspökség megtagadta a házhelyek átadását. Czeglédy Endre a kormánytól gazdasági munkaprogramot követelt. A miniszterelnök válasza, Bethlen István gróf nyomban válaszolt az interpellációra. Programjából nem feledékenységből hagyta ki a kormány kereskedelmi és ipari programját, hanem azért, mert a kormány gazdasági programja szerves összefüggésben áll a költségvetéssel. Az 1921—22-iki költségvetésben részletes programot fog adni. De nagy vonásokban már most tájékoztatja a közvéleményt azzal a felfogással szemben, mintha a kormányprogramban kereskedelem- és iparellenes irányzat jutott volna kifejezésre, kijelenti a miniszterelnök, hogy ez teljesen távol áll a kormánytól. Programjában rámutatott politikánknak arra a főhibájára, hogy nem gondoskodott kellően a magyar intelligenciának kereskedelmi és ipari pályára való tereléséről. Ezzel a kérdéssel a kormány behatóan szándékozik foglalkozni és már azért sem lehet a kormányprogramot úgy tekinteni, mint amelyet ipar- és kereskedelemellenes irányzat vezetne. A beruházási programot tartja a kereskedelem és az ipar szempontjából a legfontosabbnak. Ennek segítségével a termelő munkának hóna alá kell nyúlni. Ami az átalános elveket ihleti, a kereskedelem és az ipar terén épp úgy, mint a mezőgazdasági téren, az orientáció a szabadforgalom felé történik. Hogy ez milyen mértékben sikerül, ez nemcsak tőlünk, hanem a szomszédos államoktól is függ. Ahol megértéssel találkozunk, mirajtunk nem fog múlni semmi, hogy a szabadforgalmat mielőbb megteremtsük. Az ipar terén, a fő elv a magyar ipar védelme. Evégből vámvédelemben fog részesülni a magyar ipar. Az iparfejlesztés régebbi módozatait nem teszi magáévá. .* közép- és kisipar életképességét továbbra is fenn fogja tartani. A közszállítási szabályzatot szigorúan szem előtt fogják tartani. A bányászat termelését fokozza. A közlekedési viszonyok és a szociális kérdések rendezése ugyancsak benne van a kormány programjában. A legelső lesz a vasúti beruházás. Az államvasutat újra a régi színvonalra kívánja emelni. .A mozdony- és kocsiparkot kiegészíti. A kereskedelmi minisztérium 900.000.000 koronát kap erre a célra az 1921—22. költségvetésben. Az államvasút egyikmásik vonalán megépítik a második vágányt, elsősorban a nemzetközi vonalakon, így a Belgrád— Budapest—Bécs vonalon. Erre 102.000.000 koronát fordítanak. A személyzet és munkásság fizetésrendezésére 33.000.000. A vasúti javítóműhelyek újabb fölszerelésére 60.000.000 koronát, a budapesti rendezőpályaudvar céljára pedig tizenhét és félmillió koronát adnak. Az áramvasutak összesen 1.340.000.000 koronát kapnak beruházási célokra. Ennek az öszszegnek tetemes része a Máv bevételeiből is telik. A kormány foglalkozik a vasutak villamosításának kérdésével és már ez évben abban a helyzetben lesz, hogy tíz-tizenötmillió koronát fordíthat három kisebb vonal átalakítására. A Szent Endre— visegrádi, a göd—aszódi és a nagytéténykercsti vonalat nemsokára átadhatják a forgalomnak. Az állami vasgyáraknál nagy olvasztótelepet létesítenek 78 millió korona beruházással. A szénbányászatnál szociális intézmények építésére 55 milliót irányoztak elő, a Mávgépgyárban egy vilharos középpontot létesítenek 54 millió korona költséggel, egyéb állami gyáraknál 230—240 millió koronát ruháznak be. A posta, távíró és, távbeszélő hálózatot továbbra is fejleszteni fogják. A kormány megállapítja, hogy a pénzügyi helyzet a postánál javult és a postai díjak alacsonyak. A kormánynak megfelelő tervei vannak a postával. A szállítási eszközöket tökéletesíti, a műszaki berendezéseket kiegészíti, Budapesten az automatikus távbeszélő állomások behozatalára megteszik az intézkedéseket, a modern drótnélküli távíróintézményt bevezeti. Ez egy milliárdot vesz igénybe. Természetesen ezt a munkaprogramot nem lehet egy év alat megcsinálni, tehát fokozatosan, évről-évre kívánja teljesíteni. A munkálatok már az 1921—22-ik költségvetési évben megkezdődnek. Út- és hídépítési célokra 56 millió koronát irányzott elő, hidak kijavítására 8 milliót, felrobbantott hidak helyreállítására 30 milliót, fahidak átépítésére 4 milliót, Budapesten az állami hidak javítására 7 milliót. Ezen a téren a kiadás 131 millió korona, lesz. Kéri a Házat, hogy válaszát vegye tudomásul. Czeglédy Endre és a nemzetgyűlés a miniszterelnök válaszát tudomásul vette. A többi interpelláció. Somogyi István újra a hatvani parcellázás dolgában interpellálta a földmivelésügyi minisztert. A hatvani földbirtok parcellázásánál, úgymond, Ghilány Imre báró, Tuzson János egyetemi tanár, azután hentesek, tisztviselők, csendőrök, főljegyzők, és csupa ilyen kisgazdák kaptak földet, csak az igényjogosultak nem. Kérdi a földmivelésügyi minisztert, hajlandó-e intézkedni ennek az állapotnak, megszüntetése iránt. . A Paczek Géza a hadirokkantat ügyében a népjóléti minisztert interpellálta meg. Letenyei Pál fölpanaszolja, hogy a nagybirtokosok többsége nem a helyi birtoktalanokat alkalmazza, hanem más vidékről szerződtet földmunkásokat. Ugyanez a helyzet az állami birtokoknál. A földmivelésügyi minisztert a visszaélések megszüntetésére kéri. , Usetty Ferenc azért interpellálta meg a honvédelmi minisztert, hogy a Budapesten lakó vitézségi érem tulajdonosok nem kapják meg a törvény szerint nekik járó pótdíjakat. Beliska Sándor honvédelmi miniszter erre válaszában kijelentette, hogy ebben a dologban már tárgyalt a belügyi és népjóléti miniszterrel, személyesen veszi kezébe az ügyet és erkölcsi kötelességének tartja megoldani. A választ tudomásul vették. Az ülés délután negyed négy órakor ért véget. Napóleon. Irta Tonelli Sándor. 1821. május ötödikén szélvihar, korbácsolta fel az Atlanti-óceán vizét, az orkán dühöngve tépdeste ki a fákat a longwoodi majorság körül és megreszkegetni látszott a magános sziklasziget alapjait. Ebben a rettenetes viharban, este hat óraikor ment utolsó útjára a hadak vezére, a franciák császára, a szentilonai fogoly, kinél csodálatosabb, eseményekben gazdagabb pályafutásra, nagyobb emelkedésre és nagyobb bukásra talán senki sem tekinthetett vissza az emberiség történetében. Régeszerű hőse volt a csatáknak, diadaloknak, kinek emlékezetét megőrzi a történelem, nevét pedig szárnyára veszi az utódok legendás képzelete. ... A versaillesi történelmi képcsarnokban egymás mellett sorakoznak a francia klasszikus iskola egyik mesterének, Dávidnak képei. A képek majd mind Napóleonnak dicsőségét hirdetik. Nagy képek, a grand Art fajtájából valók, ámde hidegek. És ha mégis örökbeesnek, még a mostani rideg doktriner republikánusok, radikális szocialisták szemében is, azért van, mert tárgyuk, Napóleon és a vele elválaszthatatlanul összeforrott francia dicsőségnek az emlékezete. Elméletekkel tömegekre nem lehet hatni. A tömegekben él a hősök kultusza. Csaló cselekvések, tettek tudják igazán megragadni a fantáziát és kiváltani a lelkesedést. Ez Franciaország napóleoni kultuszának a titka. Napóleon kultusza ma, száz esztendő múltán sem halványodott el a francia lelkekben, szívekben. A szürke nagyságoktól megcsümörtöl világ hódolata ez az igazi nagyság előtt. Kitörése a gloár után való szomjúságnak, amely ma torz formában üli az új imperializmus orgiáit. Napóleon hatalomra jutásával befejeződött a már végelgyengülésben lévő forradalom, de egyúttal vége volt a belső fejetlenségnek, az anarkiának is. A forradalom megemésztette önmagát és füstjén, gőzén, a nalálhörgésüken át, az elbukott, eltiport hamis és igazi nagyságok vállain egy ember emelkedett fel, aki másfelé vezette le a nemzetet megőrlő szenvedélyeket, irányt adott a lelkesedésnek, mindenkit akarata előtt meghajolni kényszerített és lerakta a mai Franciaországnak az alapjait. Trónralépésével az új cézár a régi rend alapjaira helyezkedett. És mégis Napóleon teljesen a forradalomnak volt a gyermeke. Sem neve, sem társadalmi állása más időkben nem engedték volna meg érvényesülését. Alig lehet megmagyarázni, hogy minek köszönhette Napóleon ezt a történelemben páratlan pályafutást. A későbbi világhódítónak akaratereje, ösztönei, már kiskorában megvoltak benne. Konzul korában beszélte egyszer, hogy egész ifjúságában az volt a legfőbb vártja, hogy akaratát bárki ellenére érvényre juttassa és hogy ami neki megtetszik, meg is szerezze. Mindazonáltal jóideig alig volt egyéb, vállalkozó szellemű kalandornál. Mint fiatal hadnagy, sajnálta, hogy nincs módjában szétveretni Páris tüntető köztársasági csőcselékét; jakobinus röpiratot írt, hogy magára vonja a konvent figyelmét; felajánlotta kardját az orosz cárnőnek; arra gondolt, hogy a török tüzérségben vállal szolgálatot, sőt Korzikában forradalmat szervezett Franciaország ellen, melynek császári trónja várt reá, sőt írói dicsőségre is áhítozott és darabokat akart írni Talma számára. Csak egyben volt következetes: mindent alárendelt kielésgíthetetlen Ixxiványának, érvényesülési törekvésének. A számtalan különféle terv után egy nála jóval idősebb asszony, Béauharnaise,Joséphine kezével együtt megkapta nászajándékul, amire annyira rája győri: az olaszországi fővezérséget. Itt kezdődik is tulajdonképpeni pályája, melynek emelkedő vonala során 1804. december 2-án maga teszi fejére a császári koronát. E bámulatos emelkedésben, amelyhez foghatót sehol sem találunk, legtöbb része volt mindenesetre rendkívüli hadvezéri tehetségének, mellyel magához kapcsolta a seregeket, amelyek benne látták a vezért, aki diadalról diadalra viszi őket. A csaták zajában lassanként elveszett az eszme, amelyért a franciák eredetileg küzdöttek: a polgári egyenlőség és a köztársaság és helyét a dicsőség foglalta el. Napóleon katonáinak vállán emelkedett fel a császárságig. Történetírói közül az egyik csoport zseniális uralkodót lát benne, aki rajongó szeretettel viseltetett fogadott hazája, Franciaország iránt, aki rendet és nyugalmat teremtett bent és dicsőséges békét akart teremteni kifelé is, amiben csakis Anglia és a szárazföldi legitim dinasztiák folytonos aknamunkája akadályozták meg. A másik csoport elismeri hadvezért és szervező tehetségét, de azt tartja, hogy ez az újkori Nagy Sándor Franciaországban csak nagy arzenált és kaszárnyát látott, melynek segítségével önző terveit megvalósíthatja. Tagadhatatlan, hogy az utóbbi felfogásnak is van alapja, de nem szabad elfelejteni, hogy nagyfokú önzés nélkül Bonapartéból sohasem lett volna Napóleon. A jog, amelyen Napóleon állott, majdnem mindig az erősebb joga volt. A nagy hódítók lélektana azonban azt mutatja, hogy ők sohasem állnak doktrinér állásponton. Napoleon császárságában azonban mégsem szabad csupán a köztársaság háborúinak folytatását látni. Bizonyos, hogy császárkorában is elősorben katona maradt, de nyugalmat, belső békét biztosított a belsőleg zilált Franciaországnak s kiegyenlítette a régi rend és a forradalom ellentéteit. Taine azt mondja, hogy az Apponyi a nemzet jövőjéről. Az Újságíró Egyesület küldöttsége Apponyinál. A Magyarországi Újságírók Egyesülete legutóbbi közgyűlésén Apponyi Albert grófot tiszteletbeli tagjává választotta. A választásról szóló díszoklevelet az ujságírók küldöttsége ma délben tizenkét óraikor adta át Apponyi Albert grófnak, a ki a küldöttséget a képviselőház kupolacsarnokában fogadta. Márkus Miksa elnök üdvözlő beszédében a többi között ezeket mondotta: — Apponyi ama ritka politikusok közé tarozik, a kik sohasem hízelegtek az újságíróknak, de mindigbarátjaik voltak. Nem az újságírók Apponyiját választották meg, hanem az ország Apponyiját, az ország öreg Toldy Miklósát, aki nem mint az Arany János hőse az olasz bajvívóval, hanem a fél világ bajvívóivá vette föl a küzdelmet. Az ország pajzsát sajnos, egészében nem hozhatta vissza, de visszahozta fényesen, mocsoktalanul, makulátlanul az ország becsületét és mi is elmondhatjuk a francia királlyal, hogy mindenünket elvették, csak becsületünket nem. Ez elsősorban Excellenciádnak köszönhető. Apponyi Albert gróf a következőkben válaszolt: — Rendkívül nagy megtiszteltetésnek veszem.