Budapesti Hírlap, 1921. június(41. évfolyam, 117–141. szám)
1921-06-11 / 126. szám
Budapest, 1921. XII. évfolyam, 126. szám Szombat, június 11. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árarc: Egész évre 440 K, félévre 220 K, negyedévre 110 K, egy hónapra 40 K. Egyes szám ára 2 korona. Ausztriában 5 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. A men.“ Experto erese Huperto. Budapest, jun. 10. Rupert Rezső dr., veszprémi ügyvéd, a nemzetgyűlésnek — a mai áramlatok szerint — egyik legkevésbé népszerű, de egyébként egyik legképzettebb s mindenképpen emelkedett szellemű tagja. Ez a képviselő úr ma hang, forma és tartalom szerint is igen érdemes beszédet mondott. Nobilisan védte meg a magyar ügyvédségetés ideális talapzatra állította a bírói hivatást. Sok szép fordulatai volt a beszédének, amelyre nem kívánunk kiterjeszkedni, de mentül jobban méltányoljuk szónoklatának nívóját, annál nagyobb szükségét érezzük annak, hogy szembeszálljunk azzal, amit a vármegyéről mondott. Hogy Donkiholláda volna, a vármegyét még mindig az alkotmány védőbástyájának nevezgetni: az államjog e romantikus formája szerinte már régen iftérte magát. Az alkotmány és a szabadságjogok védelme, úgymond, ma már a független bíróság kezében van, a vármegye pedig immár nem egyéb, mint egy — bár fontos — közigazgatási testület. Hogy, mint ő véli, a vármegyék sohasem is igen voltak abban a helyzetben, hogy hathatós védelemben részesítsék a személyes és a polgári szabadságot, míg ebbeli feladatuknak a bíróságok mindig tökéletesen megfeleltek. Ezeket mondotta Rupert Rezső dr. a vármegyéről. Persze, van ebben igazság is, de csak kevés és van igazságtalanság, mégpedig sok. Rupert Rezső dr. nyilván csak az újabb évtizedek vármegyéit nézi. De a magyar vármegye egy nagy, a história által alkotott és fejlesztett specifikusan magyar intézmény és ha értékéről akarunk beszélni, ne csak arról szóljunk, amit újabban esetleg a vármegye vétett nekünk, hanem arról is, hogy mit vétettünk mi a vármegyének. Ne csak arról legyen szó, miben adósa a mai vármegye a nemzetnek, hanem arról is, miben maradt a vármegye régi intézményének adósa a modern nemzet. A régi vármegye nemcsak a közigazgatásnak volt romantikus formája, hanem a honvédelemnek és a törvényhozásnak és az igazságszolgáltatásnak is. Meghatárolt területeknek koncentrált alkotmányos szerve volt, mely követküldő és utasító jogával országgá és nemzetté foglalta össze az autonóm részeket. A negyvennyolcadiki átalakulásban a régi intézmény határkőhöz jutott, a nemzet pedig egy probléma elé, amelyet úgy formuláztak meg,ogy miként lehet a vármegyét összhangba hozni a felelős parlamenti kormányzattal. A magyar história e dicső és geniális alkotásának az újabbkori magyar nemzet azzal maradt adósa, hogy ezt a problémát meg sem próbálta oldani. Recipiálta a nemzet egyszerűen a nyugati parlamentarizmust, és megtartotta mellette formailag a vármegyét, ahelyett, hogy megvizsgálta volna, miképpen lehet vagy tanácsos, vagy kívánatos a modern, a haladott átlagnézet céljaira felhasználni történelmi intézményeinket, elsősorban a vármegyét. Ezt most csak érintem, ez nem egy rövid újságcikkre alkalmas téma. De megjegyzem, hogy a vármegye az idők szellemével, változásaival és szükségeivel szemben — úgy háborúk, invázióik, osztrák törekvések stb. dolgában — oly alkalmazkodó fejlődőképességet tanúsított mindenka, hogy nem lehetett volna boszorkánymesterség, ha Európa rooder intézményeit átvétel helyett megpróbáljuk kiegyeztetni ősi intézményeinkkel. Egész Európában nem volt olyan, a gyakorlati szükségeknek épp úgy, mint a közszabadságok védelmének megfelelő intézmény, mint a históriai magyar vármegye. Reális, állami öntartó és alkotmányvédő intézmény volt s nem romantikus forma, mint Rupert Rezső dr. véli, hanem az alkotmány védőbástyája, mint annak idején Kossuth Lajos mondotta. Mai formájában persze sem a közigazgatásnak nem ideális formája, sem nem hathatós védelme sem a köz-, sem a személyes szabadságoknak. De ez nem a vármegye hibája, hanem a miénk. És ha ki nem veszett volna belőlünk teljesen saját géniuszunknak és alkotásainak az önérzete és megbecsülése, és ha nem volnánk rabja minden külföldi jelszónak, divatnak, ízlésnek és hóbortnak, hanem a magunk vagy mondjuk őseink eszével gondolkoznánk, akkor a vármegyei reformban ma is nem egyszerű közigazgatási reformot látnánk, melyet kell demokratizálni, hanem azon gondolkoznánk, miképpen lehet a régi vármegye lényegét beleilleszteni a modern magyar állam szolgálatába. Nem kisgazda-ésszel, nem keresztény-szocialista pápaszemmel, hanem államférfiul és történeti felfogással ke® e kérdést szemügyre venni. A vármegye iskolája, akadémiája, egyeteme volt Magyarországon a közélet munkásainak. A vármegye a közszellem kohója, a közvélemény alakulásának lombikja, a nemzeti egység szerve és intézménye volt. A bécsi befolyás el tudott bánni felső bíróságainkkal, a vármegyékkel külön kellett megbirkóznia, és az a furcsa és különös valóság, hogy országgyűlésünkön ritka kivétellel a többség volt az ellenzék, mutatja alkotmány- és közszabadságvédő erejét a bécsi törekvésekkel szemben. Most egy összezsugorodott kis ország vagyunk, kis nemzetgyűléssel, nem tízszeres érdekünk-e, hogy a nemzeti önérzet, függetlenség és ellenállóerő el ne maradjon oly tápláló források nélkül, minek egy-egy területi egységnek! értelmi és anyagi érdekeltsége: a vármegyék! Minden magyar, a kiben él a múlt és a kiben lélekzik a jövő reménye, erre a kérdésre fordítsa figyelmét és szeretetét. Fiataljaink, a külföldet majmolva leberetválhatják a bajszukat, asszonyaink léha divatból megkurtíthatják alul és felül is a szoknyájukat. A bolond módi változik, a bajusz újra kinő, a szoknyát meg lehet toldani. De ha egy intézménynek a lelkét veszitek ki, az üres forma, értéktelen bútor ma, a rád, egy léha nemzedék lerombolja benne századok csodás alkotását. A nemzetgyűlés elfogadta a költségvetést. — Vita a Tisza-perről. —s jjáraskérdésben leszavazták az igazságügyminisztert. A nemzetgyűlés ma az igazságügyminisztérium költségvetését tárgyalta, meglehetősen gyéren látogatott Ház előtt, ide azért a kis társaság elég zajossá tudta tenni az ülést. Előbb Vitter László okozott zajos ellenmondást az ügyvédeket és a budapesti ügyvédi kamarát támadó fölszólalásával. Túlzott elszólásait Rupert Rezső, Bródy Ernő és Rassay Károly utasították vissza. De a nagyobb zaj a Friedrich-párti Hornyánszky Zoltán beszéde nyomán keletkezett, aki szóba hozta a Tisza-perben Friedrich István ellen folytatott eljárás miatt. Azt állította a többi közt, hogy a tanukat meggyúrták és hogy ugyanazon tényálladékok alapján (?) az egyik ügyész nem emelt vádat Friedrich ellen, a másik ügyész pedig vádat emelt ellene. Tomcsányi igazságügyminiszter ezekre a vádaikra válaszolva, tiltakozott az ellen, mintha bárki is a bíróságot befolyásolná akarná és rámutatott arra is, hogy nem ugyanazon tényálladékok alapján történt a vádemelés. A Friedrich-párt négy képviselője, név szerint Slornyánszky Zoltán, Weiss Konrád, Dinics Vidor és Zákány Gyula nagy zajjal zavarta az igazságügyminiszter higgadt fejtegetését. Az igaz, hogy, Rassayék padjairól is egy-egy közbeszólás alakjában többen támogatták a rajongókat. Az elnöklő Kenéz Béla már-már az ülés felfüggesztésével fenyegetőzött, mert alig tudta helyreállítani a csendet. Későre járván az idő, a miniszter délelőtt már nem tudta befejezni beszédét. A délutáni ülésen azonban újabb szenzáció következett. A miniszterugyanis szembehelyezkedett Rassay Károlynak azzal az indítványával, amely a párbaj legszigorúbb büntetését követelte. A szavazásnál azonban a többség a miniszterrel szemben 25 szóval 25 ellenében elfogadta az indítványt. Kisgazdapártiak és Schlachta Margit biztatására a keresztény egyesüléspártiak egyaránt szavaztak a párbaj ellen. A másik érdekes és nevezetes esemény Volt a délutáni ülésen Belitska Sándor honvédelmi minisztter beszéde és a nemzetgyűlés osztatlanul meleg és lelkes tüntetése a honvédelmi miniszter és a nemzeti hadsereg mellett. Belitskának már első parlammenti szereplését szimpátiával fogadták, de mai konciliáns parlamenti magatartása és érdemben katonás, energikus föllépése megszerezte az egész Ház becsülését és szeretetét. Beszéde után percekig meg megújuló éljenzés és taps hallatszott a Ház valami mennyi oldalán. Pártkülönbség nélkül hangoztatták, hogy a tüntetés nemcsak Belitska mellett, hanem különösen a nemzeti hadseregnek szólott A honvédelmi minisztere beszéde után a honvédelmi költségvetést elfogadták, majd letárgyaltád a költségvetés még hátralevő részét is, elfogadták Hegadűs Lóránt pénzügyminiszter módosításait. Ezzel a költségvetés részletes vitája is véget ért és holnap már harmadszori olvasásban fogják elfogadni. | az 1920—21. évi büdzsét. | Az igazságügyi tárca. A nemzetgyülés mai ülésének elején felszólalt Giesswein Sándor s tiltakozott Nagy János tegnapi beszédében tett ama kijelentése ellen, mintha minden pacifizmus őrültség volna. A Ház azután folytatta az igazságügyi tárért költségvetésének tárgyalását. Az első szónok Vitter.. László beszéde elején felhívta a figyelmet a sok elposványosodott büntető ügyre. A kommunista pörök ma is armadában hevernek az első bíróságok előtt. Majd azt hangoztatta, hogy az ügyvédi foglalkozást nem lett volna szabad pályává tenni, mert ez lesülyeszette ez ügyvédség tekintélyét. Az ügyvédi pályára is rászabadult egy fürge faj, amely minden ügyet vállal. A budapesti ügyvédi kamara élesen bírálja a mai kormányzatot, de a kommunizmus ellen nem volt ilyen szigorú. Nevezetesen védte a kommunistákat s a kommunista ügyvédek igazoltatását nem végezte el elég rigorozitással. Ezért történt, hogy például a hírhedt László Jenő, mint ügyvéd halt meg az akasztófán. Rassay Károly közbeszól- Mért nem mondja el ezt az ügyvédi kamaráiban?.