Budapesti Hírlap, 1921. október(41. évfolyam, 218–244. szám)

1921-10-14 / 229. szám

2 fez aranykorona értékével. A­milyen mértékben emel­kedett az arany értéke a papírkoronával szemben, olyan arányban emelte a kormány a búza hatósági térítési árát és ugyancsak ilyen mértékben emelke­dett a föld, az­ állatok, a gazdasági holt instrukciók értéke. A föld ára a mai napig egy­­fillért se vesztett eredeti vagyonából (legföljebb megkétszerezte), míg a bankár, a tőkepénzes ma annyival szegényebb, mint a­mennyivel kisebb értékű a papírkorona az aranykoronával szemben. A hatósági árak csak azt eredményezték, hogy a földbirtokos osztály nem száz­szorozhatta meg vagyonát, de a jogos egyéni érde­keket ezek alapjában nem sértették. (A konjunk­túra nem jogos vagyonszerzési alkalom.) 2. A falusi lakosság igenis óriási összegekkel rendelkezett, hogy azonban ezek a pénzlebélyegzés­kor már nem találtattak nála, ennek az oka az, hogy a mezőgazdasági termelőosztály minden vagyo­nát állatállományának megháromszorozására fordí­totta. Ha végigjárjuk a falut kezünkben az 1914. évi statisztikával, akkor látni fogjuk, hogy a­hol akkor egy marha volt bekötve, ott most legalább három áll. 3. Úgy lehet, ma több a falu adóssága, mint 1914-ben. De miért? Mert most 10—15 katasztrá­­lis hold földje van annak a falusi gazdának, a ki­ttek annakelőtte csak ,,vékás“ földje sóit (300 négy­szögöl). Igen, föld kell a falu népének és nyugod­tan veszi föl reá a kölcsönt, mert tisztában van azzal, hogy a mezőgazdasági konjunktúra még 4-5 évig okvetetlenül kedvez és a földből játszva fogja adósságait kifizetni. 4. Az is való igaz, hogy a magyar haza ára, a zürichi koronát véve alapul, itt-ott alul marad a­­világparitási áron, ám nem szabad elfelejteni, és éppen ez a fényes bizonyság arra, hogy a mi koro­nánk vásárló, ereje nagyobb a zü­riki megállapítás­nál. Ez tehát azt is jelenti, hogy a mezőgazdasági államokban nem mindig van pontosan egyenes arány­ban a föld termelvényeivel a külföldi pénz értéke. Ipari államokban az iparcikkekre áll fönn ez a törvény. íme, az igazság mindig csak ott van, a­hol se tárgyilagosság az úr. Nem lehet, nem szabad így néni érdekeket a közzel szemben védelembe venni. Adni pedig csak az adhat, a­kinek van. Viszont az ilszemérem soha sem segít, mert az emberek egy része jól tud számolni és a valóság egy-kettőre nap­fényre jut. De mondjuk, újra ismételjük, nem küz­­dlelmező tanács kell, hanem diktátor, a­ki végre jó kenyeret ad. Ez az ország ezer keservében, borzalmas szen­vedésében is különb a föld minden más országánál. Ha végre fölébredünnk és fölemelkedünk, megint a miénk lesz az ezeréves, nagy Magyarország. Ehhez azonban az kell, hogy eltűnjenek a politikának csú­­folt egyéni, önző gazdasági harcok! A maszterelnib­ilt várják a pártok­. — Bethlen visszaérkeztéig­ nem foglalnak állást a tegnapi határozat dolgában. — Tomcsányiék még nem léptek ki a kisgazdapártból.­­ A kisgazdapárt, tegnapi határozatának politikai következményeit teljes egészükben még mindig nem lehet mérlegelni. Kétségtelen, hogy a tegnap elfoga­dott­­második pont az eredeti javaslattal szemben a királykérdésre vonatkozóan lényeges enyhítést tar­­talmazott ugyan, de mégsem tudott a pártban álta­­lános megnyugvást kelteni. A pártnak egy igen te­kintélyes része, mintegy hamiincad, közöttük azok, a­kik már a tegnapi értekezleten is a javaslat ellen szavaztak, egyáltalában nem titkolja elégedetlensé­gét a tegnapi határozattal szemben. Ezek a képvise­lők ma este Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyi mi­niszternél bizalmas értekezletre gyűltek össze, a­me­lyen foglalkoztak az új pártprogram elfogadása folytán előállott helyzettel. Határozatot­­azonban az értekezlet nem hozott s a képviselők abban állapod­­tak meg, hogy végleges állé­sfoglalásukat felfüggesz­tik addig, a­mig Bethlen István gróf miniszterelnök Velencéből hazaérkezik és csak a vele való tárgya­lás után fognak dönteni, vájjon f­ennt maradnak-e továbbra is a pártban, vagy pedig együttesen ki­lépnek. Beavatott körökben úgy tudják, hogy a kis­gazdapártnak ezek a mérsékelt elemei meg akarják várni, a­míg a miniszterelnök a nyugatmagyaror­­szági kérdés elintézése után zászló­tont az egységes kis pártnak. A keresztény nemzeti egyesülés pártjának fel­fogását a párt egyik vezető tagja, a következőkben ifj.­eltette: A párt nem tudta megérteni, miért volt szükség a király kérdésben vallott felfogás új szövegezésére. Egy ízben a kisgazdapárt program közé sorozta már a sza­badkirályválasztást, ezt a pontot azonban, a­mint később kiderült, mindenki másképp értelmezte. Az lehetett volna a célja az új szövegezésnek, hogy kizárja a több­féle magyarázat lehetőségét, ez azonban nem történt meg. Abba a szövegbe, a­melyre a megegyezés történt, már közvetlenül a konferencián a nemmel és az igennel szavazók, a maguk felfogásának a kifejezését látták, a­mi világosan bizonyítja, hogy az új szövegezéssel a párt ugyanott van, a­hol volt az emlékezetes párthatározat­­tal, mely annak idején az egységes pártot felrobbantotta­ Egy homályos pontja mindenesetre így is van az új programnak. Hangsúlyozza ugyanis „a szabad királyvá­lasztás ősi jogának törvényes rendezését.11 Mi ennek az értelme? Az-e, hogy ezt az ősi jogot továbbra is fenn­­tarthatj ide? Ha ez, akkor felesleges mint a programpont, mert azt senki kétségbe nem vonta soha, hogy a magyar nemzet királyt választhat szabadon, ha nem lesz királya, vagy olyan, a­kinek a királyi trónra öröklési joga van. Ha pedig azt jelenti, ez a mondat, hogy a rendezés most aktuálissá lett, akkor eszerint­ vagy nincs király, vagy nincs trónörökös. Mit jelent tehát ez a pont? Mindegyik szavazó szerint azt jelenti, a­mit jónak lát. A keresztény nemzeti egyesülés pártja vezető­ségének ugyanaz a felfogása, mint a kisgazdapárt mérsékelt tagjainak, t. i. hogy a határozattal szem­ben mindaddig nem kell állást foglalni, a­míg a miniszterelnök haza nem jön. A pártban meg van­nak győződve róla, hogy Bethlen István gróf a teg­napi határozatot nem fogja magáévá tenni s ezzel megindul a párt felfogása szerint a tisztulásnak az a folyamata , melyre a politikai életnek a közel­múlt tapsztalatai és eseményei után feltétlenül szük­­sége van. A keresztény nemzeti egyesülés pártjában ma este bizalmas tanácskozás volt, a melyben a’a többi között Andrássy Gyula gróf, Rakovszky István és Ernszt Sándor vettek részt. A miniszterelnök és a külügyminiszter hazatérése. Bethlen István gróf miniszterelnök és Bánffy Miklós gróf miniszterelnök kíséretükkel, mint érte­sülünk, a holnapi nap folyamán érkeznek Buda­pestre. Az igazságügyminiszter lemondását nem fogadták el. A kisgazdapárt tegnapi értekezletén Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter a hatos bizottság által előterjesztett szövegezésben sem volt hajlandó elfogadni a királykérdésre vonatkozó második pon­tot s azzal szemben más módosítást ajánlott ,az értekezlet azonban a hatos bizottság szövegét fogadta el s a miniszter­­módosítását mellőzte. Tomcsányi Vilmos Pál ennek a határozatnak következtében a mai­ délelőtt folyamán kihallgatásra jelentkezett a kormányzónál és fölajánlotta lemondását. A kor­mányzó azonban a lemondást nem fogadta el és továbbra is bizalmáról biztosította az igazságügy­­minisztert. Választás Dorogon. Mint a Magyar Távirati Iroda jelenti, a belügy-,­­miniszter az esztergomi m megyei dorogi választókerü­letben elhalálozás folytán szükségessé vált időközi választás napját november 6-ára tűzte ki. A zalai nyílt levél eredete. A Magyar Távirati Iroda jelenti ■­ A Zalaegerszegen megjelenő Zalai M Megyei Újság írja a következőket: Isme­retes, hogy néhány héttel ezelőtt egy a nagyatádi Szabó Istvánhoz címzett levél jelent meg, a­mely úgy szerepelt és szerepel még ma is, mint a zalavármegyei kisgazda­­párt egységes állásfoglalása nagyatádi Szabó István ed­digi politkájával szemben. Megállapítható azonban, hogy a nyílt levelet Drózdy Győző, továbbá a kiviteli panamák miatt letartóztatva volt Marton János és a kommün alatt való magatartásáért letartóztatva volt és rendőri felügyelet alatt állott Szabó Lajos dr. Írták, és egyéni akciójukat a zalamegyei kisgazdapárt nevében csinálták. antanthoz, í írta M. I. A mit a természet alkota egésznek, A mi szembe néze ezredéves vésznek. A mit össze nem tört századok viharja, Béke széjjeltépni hiába akarja. A míg minden cseppje Kárpátok havának Harmatává lesz a délibábos tájnak, írhattok akárm­it, rája szűz pecsétet, Ronggyá tépi szét az alkotó termeszét. Ha a magyar folyók visszafelé folynak. Ha majd a Kárpátok földig leomolnak, Ha a Dráva vizét a homok felissza, Régi Magyarország akkor nem jő vissza. Falaival. A­mint az első köd rászállott a Dumára, meg­jelentek a fával megrakott uszályok. Erőskarú, bo­­zordos óriások siettek a hajóhídra és a part egy­kettőre meglelt keresztbe rakott, karcsú fahasá­bokkal. A fa érkezésének híre futótűzként terjedt el a parton. Az asszonyok arra kerültek a piacról és só­ ,vár szemet vetettek rá. A férfiak megállottak előtte és hozzáértően megmustrálták. . . — Jó fa! . . . Bükk, meg akác . . . Úgy ég, Ígvár a zsír. Aztán elhallgattak. Arra gondoltak, jó lenne i­előle egy szekérrel, de a férfi rilikán nyitja hiába*­­való sóvárgásra a szájat. A fát két rohamsisakos katona őrizte, hogy el ne lopják. Puskával a vállukon járkáltak a fara­­kás két végében, rettenetesen unatkozva. A kecské­ket nézegették, melyek bolondos öklelőzések és ug­­rándozások közben legelték a száraz földből Sarjadó Km füstigetüket. Néha egy-egy pontocskán felejtet­té­k a szemüket, kik a rábizott apró emberkét oda­­odaterelt­ék a közelükbe. Vagy a parthoz állottak, a nagy folyót bámulva, melynek ezüstös hullámain halk kacagások rendiek. Néha az íves szárnyú fe­hér sirálycsapat cikázását vigyázták. De ráuntak a sirályokra is és indultak, hogy körülsétálják a fát. A­mint a farakás túlsó oldalára kerültek, meiit egy fölzavart méhraj rebbent szét egy csomó mezítlábas gyerek. A környékbeli sihede­­rek voltak, a­kik összegyülekeztek egy kis falo­pásra. Különböző korú és különböző arcú suh­ancok­ból állott a kis csapat. Volt közöttük erős, elszánt­­szemű tizenötéves fickó és vékonylúdm, vékonykára, csenevész kis csavargór­a ki didergetett az egy szál vörös trikójában. A katona éppen a tanácskozást ugrasztotta széjjel. A mint megjelent rohamsisakja a fiuk feje fölött, mint a nyul szaladt el ész italkül valamennyi. Csak a kicsi vöröstrikós állott meg, mivel sejtelme sem volt róla, hogy ha lop , bűnt követ el. Szarka Jóskának hivtták és tavaly is annyi fát lopott, a­mennyit elbírt két kis karja. Mikor haza­ment a drága jószággal, az anyja ujjongva fogad­ta. Rögtön tüzet gyújtott belőle és jó forró leveskét fő­zött neki. A szomszédasszony betelepedett hozzájuk melegedni és elismerő hangon mondta a fiúnak: — Jóska! — ez a gyerek! . . . Bezzeg az én Karcsimi nem gondol az anyjára. Olyan rossz az a fitt, akár az apja. Jóska leült a tűz elé és a lángok játékát figyelte. Lelke a dicsérettől melegedett, testét a me­leg cirógatta. Mikor elégett a fa, kinyitották a tűz­hely ajtaját és a parázs izzóit, mint egy arany varacska. Jóska kinyílt­tózott, nem úgy, mint a hideg szobában, fűikor össze szokott húzódni egészen. És abban a boldog tudatlan, hogy ő m­a a nap hőse, ott a kis széken elaludt szépen. És most újra itt van a fa és újra itt vannak a hideg esték és a csípős hajnalok. És itt van újra az elszánt, mezítlábas had, és gyűjteni kezdi magá­nak a­­ meleget. .És itt van újra a zord katona, rohf kisisak­kal fején, puskával a vállán, a ki vigyáz­­hogy a lilik egy kis meleget haza ne vigyenek.A többi fél, mert tudja, mit csinál, de Jóska nem sza­lad, mert épp oly kevéssé ögnezi a félelmet, mint a bű­nt. Hol egyik, hol másik kis piszkos lábára áll és furcsa kis szám­­os képét a vitézre emelve, meg­szólal: — Katona bácsi! Szabad forgácsot szedni? Keze ezalatt a hasábokat próbálja, melyik lenne könnyebb és­­melyik mozdulna. — Minek neked a forgács? — évődik vele a katona. A fiú vállat von. A lábát cseréli, mint egy fia­ gólya, meg a fát tapogatja. — Eridj odébb. Itt nem szarka szedegetni. Jóska indul. Körüljárja a fát. Végre talál egy korhadt ágat. Azt le is tudná húzni, meg haza bírná cipelni. — Katona bácsi, — mondja újra — hadd szedjek egy kis forgácsot. — Kérdeztem már, minek neked a forgács? A gyerek belenéz az alkonyatba. Csenevész teste­­ fölösen didereg össze, a képe komoly lesz, a szeme csupa gond, a­mint mondja: — Jön a tél. Ez nem­ az a játszós gyerek, a ki kacagva kapdos a hópihék után, a ki erős csizmájában vígan sikánozik az utcán. Erinek ellensége a tél. Ez irtó­zik tőle. A katona is ösmeri a telet, mely bizony sokszor nem­csak pirosra csípi, hanem kékre marja az embert, a mely ellen nem véd sokszor még a prémes gúnya sem. És megértően bólint: — Jön a tél — mondja ... — A közös ellen­ség, — gondolja. — Erids­man innen — szól kellet­lenül és érzi az arcán az alkonyat csipős lehelletét. Aztán odébb sétál. A sirályok újra cikáznak a vizen és a sziget fái rozsdaszínbe hajló pompában mereng­nek a timnsi nyárról. A katona a másiknak mutogat válatóit a külső parton. Néha arra sandít, a­hol Jóska birkózik a nagy darab fával. És mikor látja, hogy a fiú már odébi­ állott, nagy komolyan a má­siknak az mondja: ' — Jön a tél, koma , . . . . Vándor Iván. . . * - Budapesti Hírlap (229.­­*) 1921 október 14.

Next