Budapesti Hírlap, 1921. november (41. évfolyam, 245–270. szám)
1921-11-26 / 267. szám
2 Budapesti Hírlap (267. sz.) 1921 november 26. az európai civilizáció előőrse Keleten. Az európai kultúrát kell egy balkánállamban konzerválnia. A Magyar Szövetség ma parlamenti passzivitásban van és bizonytolan, hogy politikai aktivitását mikor fejleszti át parlamenti aktivitássá is Vannak előfeltételei: a választói névjegyzékek korrekt összeállítása és a választásaik tisztasága. Mindaddig, mi a számarányának megfelelő képviselete, biztosítva nem látja, parlamenti aktivitásba nem lép. Mindaddig, míg passzivitásban van, a konzervatív politika fegyelmező erejét nem nélkülözheti és parlamenti aktivitása esetén is a nemzti fegyelem eminens fontosságú. Konkrét politikai céljaikat az erdélyi magyarok természetszerűen csak ők határozhatják mert. Fontos a magyarság szellemi közösségének kérdése. Ma a szigorúan őrzött határok miatt az erdélyi magyarság a magyar szellemi közösségből ki van zárva- Szigorú a cenzúra, könyvek és, hírlapok nem jutnak be. Elsőrendű érdekeink fűződnek ahhoz, hogy az erdélyi magyarság kulturális egysége helyreálljon. Oda kell hatnunk, hogy a maataar szenmi termékek szabadforgalma megkezdődhessen Nem szabad megengednünk, hogy az erdélyi magyarság szellemi fejlődése eltérő módon fejlődjön. Az erdélyi magyarság szellemi szukkreszcenciájának kérdés®is fontos. Csonkaország elismerésre méltó áldozatkészséggel a száműzött egyetemet Szegeden felállította és Vass miniszter szerint az egyetem feladata az, hogy megszállottterületek részére magyar intelligenciát neveljen. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a magyar egyetemek diplomáit ott nem nosztrifikálják. Lehetővé kell tenni azt, hogy ez az anomália megszűnjön és a magyar intellinenciónak a perifériák felé való áradása megkezdőhessen. A gazdasági közösségre is súlyt kell vetnünk. Helyzetünket nagy mértékben megnehezíti a nagy valutáris differencia. A gazdasági elzárkózás politikája meg fog szűnni és a gazdasági élet ereje keresztül fog törni az érzelmek és indulatok gazdasági politikáján. Románia gazdasági erejének lényeges része az erdélyi kereskedelem. A kereskedelem pedig magyar kézben van és Erdélyben éppen most folyik a magyar intelligencia transzformálódása a kereskedelmi pályákra. Ezt a nagy nemzeti értéket megfelelően gyükmöscsöztetnünk kell és oda kell hatni, hogy a magyar-román áruforgalomban az erdélyi magyar kereskedelem érdekei — legalább a mi részünkről — megóvassanak. Románk intenzív magyarellenes gazdaságpolitikát folytat. Célja: az erdélyi magyarság gazdasági bázisainak megvonása és gazdasági létalapjainak megsemmisítése folytán a magyarságot expanzió politikai működésre lehetetlenné tenni. Erdély földjén a fajok harca dúl. Minden életerős faj, ha nemzeti öntudatra ébredt, öncélnak érzi magát. De e küzdelem, — melynek egyik stádiumában vagyunk mostan — még nem végződött el. A szenvedések, a megpróbáltatások egybekovácsolták az erdélyi magyarságot. Eggyé váltak. A mi pártérdek volt — elnémult. A mi osztályérdek volt elnémult. Egybeforrva a magyarság egyetemes céljainak szolgálatában, megtörve, megszégyenitve, diadalmas harcosként indul küzdelmes útjára és eggyé forrott nemzeti lelkéből az élet örök ereje árad. Az európai politika. — A portońozei konferencia postaegyezségei. — Csehország nem engedi, hogy Románia közeledjék hozzánk. — Curson lord és az olaszok a francia politika ellen. — A portorozói konferencia — hiába — tűzhetétlenebben érdekel bennünket, mint a washingoni. Mára azonkívül, hogy a záróülésen a lengyel, a francia és a cseh, másfelől az amerikai delegátusok kissé összevesznek azon, hogy a jegyzőkönyv francia vagy angol szövege legyen-e hiteles, néhány életbevágóbb dolgot is megtudtunk. Éspedig azt, hogy a posta- és távíró-ügyekben Ausztria, Magyarország, Csehország és Románia között bizonyos könnyítéseket és tarifális leszállításokat magában foglaló egyezség kötöttek. Sajnos, a helynevek használatában az új államok az új helységnevek használását követelik legalább is hat hónap elteltével. Természetesnek tartjuk azonban, hogy a régi magyar helységneveket legalább zárójelben ezentúl is használni lehessen. Részben sikerült megoldani a távírói és telefonszolgálat dolgát, úgy hogy Magyarországnak új összeköttetése lesz Olaszországgal Trieszten keresztül, Csehországgal a Budapest— Prága és Budapest—Kassa vonalon s Ausztriával Szob—Pozsonyon át. Megnyitják Budapest—Bukarest, valamint Budapest—Zágráb és Budapest—Szabadka és Budapest—Belgrád között is a telefonöszszeköttetést. Említésreméltó, hogy amagyar delegátusoknak azt az indítványát, hogy a hirnapi beszél - getések 50 százalékos díjmérséklésben részesüljenek, felvetették. A megállapodásokról szóló jegyzőkönyvet az egyes államoknak természetesen még ralfikálni kell. Külön érdekessége azonban a konferenciának a trieszti L‘Era Nuova cikke, mely a tárgyalások atmoszférájáról szól. A cikk megállapítja, hogy a magyar és osztrák delegátusok között hűvös volt a viszony, mert — úgymond — Bécsből erednek azok a kacsák és riasztó hírek, melyek Európában elterjedve, növelik a magyar kormányok nehézségeit és ellenséges érzést támasztanak Magyarország iránt. Portorozóba is jöttek ilyen hírek, melyeknek különösen a délszlávok és a csehek örültek, a beavatkozás új reménysége villanván meg előttük. Romániára nem támaszkodhatik Magyarország, mert Romániára súlyosan nehezedik a cseh-román szerződés, mely lehetetlenné teszi, hogy Csehország hozzájárulása nélkül más állammal szerződjön. Ez a szerződés 1923-ban járt le. Hatása különben Portorozeban is muatkozott,, mert a románok kénytelenek voltak minden kérdésben fejet hajtani a cseh kívánságok előtt. * Benes politikájának kétségkívül újabb sikerét jelenti Hainisch osztrák államfőnek küszöbönálló prágai látogatása, amely gyámoltalanságunk mellett, úgy lehet, beforrasztása lesz annak a gyűrűnek, melyet körülötünk kovácsoltak. Az osztrákokvalamilyen lekötése épp úgy érdeke a németéibernem francia politikának, mint a formailag nem, de lényegileg Parisban megszületett cseh-lengyel egyezség. Franciaország „Európa békéjét" így akarja biztosítani Németországnak Keletről való teljes elszigetelésével. És ebbe a politikába beleillik szegény Magyarország elszigetelése is. A francia politikát legföljebb abban érhetné csalódás, hogy a csehek és a lengyelek semleges politikában egyezhetnek meg Németországgal szemben és akkor kitba esnek a germánellenes sorompó.* A washingtoni konferencia tükörképét Curtzon lord angol külügyminiszter londoni beszéde tartja elénk, amelyről már tegnap megemlékeztünk. Curzon óva int a túlzott reményektől, mert — úgymond — a világbékét nem efféle konferenciák, hanem a népek akarata fogja csak megteremthetni. Ennek a beszédnek azonnelül van egy passzusa, mely Brind washingtoni állítólagos sikerének is helyes értékelésére késztet. Eszerint ha Franciaország folytatja elkülönített és egyéni politikáját, ezzel csak kihívja Németországot és nem lesz képes egymagában védekezni. Mert Franciaország téved, ha azt hiszi, hogy ereje hadseregében rejtik. Franciaország ereje, abban van, hogy a világ-, hatalmak egyesült erői nem engedik, hogy Európa szivében egy új veszedelmes hatalom nőjjön nagyra és kardját csörtetve fenyegesse a világbékét. Ez világos beszéd és mit sem tesz, hogy Kalfour Washingtonban helyeseit Briandnak és hogy az Óceánon túl elismerték Franciaország különleges helyzetét. Amennyire jelenléktelen dolog, hogy a felfújt francia nagyságok egyikét, Foch marsallt, Washingtonban nem engedték szóhoz jutni, egyfelől mert nem volt hozzá felhatalmazása, másfelől, mert — mint azt az amerikai delegáció vezetője megállapította : Németország ellen akart vérmes kirohanást intézni, épp oly kevéssé célravezető, hogy főként a franciák követelésére a német kormány feloszlatta az úgynevezett monarhista egyesületüket. A moniarcista eszmét és vele, az egységes németséghez való tartozás érzését épp oly kevéssé lehet megóvni, mint ahogy korlátoltság, ha Franciaország azt hiszi, hogy a német magántulajdonhoz hozzányúlva hozzájut a jóvátételhez, vagy hogy Károly király kierőszakolt trónfosztása a magyar nemzet zömének a mentalitásában olyan változást idézett fel, aminőt akartak. Curzon lordnak igaza van, amikor a volt monarkia romjaiból megszületett új államok életképtelenségében látja a béke legnagyobb veszedelmét. És igaza van a washingtoni olasz delegátusnak is, aki szemére veti Franciaországnak, hogy ő az, aki ezeket az erkölcsi alappal nem bíró államokat támogatja. Ez megint csak a franciák rövidlátáspolitikájára jellemző. Olaszország Washingtonban ragaszkodik ezeknek az államoknak könyörtelen lefegyverzéséhez. A washingtoni konferencia során kétségkívül hatalmi eltolódások vannak folyamatban. Kialakulásuk még tisztán népi látható. Feltűnést keltő dolog, hogy az utolsó napokban Amerika és Japánország külön tárgyalgatnak. Elképzelhetetlen, hogy Amerika és Japánország oly külön titkos szerződést kössenek, melyben Amerika Japánország kínai megszállásait biztosítsa, csupán azért, amiért a japánflottát apasztja. Hiszen Amerikának egyéb gazdasági érdekeiről nem is szólva, elkerülhetetlenül Szüksége van élelmezési okokból Kelet-Ázsi humuszára. Divatos furcsaságok. Irta Szász Károly. Fiatal diákkoromban. — „vonj le negyven ével“, mondhatnám Arany Jánossal —, mikor néhanapján egy-egy borotváltajuszú úriemberrel találkoztam az utcán, érdeklődve néztem, utána fordultam s találgattam: „Melyik színész is ez?“ Mert akkoriban még más, mint katolikus pap, vagy Thá fia papja, akiket a kényszerűség vitt rá — bizony nem igen borotválta le ajkáról a férfiasság díszét, a magyar ember büszkeségét: a bajuszt. Ma már, bármennyire elszaporodtak is a színházak, annyi még sincs, hogy minden borotvált•bajuszt nem papi embert színésznek nézhessünk. Nem is fordulok most meg az ilyen bajusztalan gavallér után, — nem is győzném — inkább elfordítom róla tekintetemet, mert mi tűrés-tagadás, engem bosszant és bánt ez a nagymérvű elbajusztalanodás. . Hát hiszen nem mondom én, hogy a sudár bajszon fordul meg a magyar világ sorsa, sőt bizonyára lehet ezt a szegény hazát bajusz nélkül is szeretni s híven és sikeresen szolgálni is, valamint hogy magyar Tyrtaeusunk is tudott élni és halni a hazáért „nyakravaló nélküli* — de azért. Isten tudja: ez a bajusztalan divat — ha nem is akadálya a magyarságnak, ám a magyarosságnál, mindenesetre hijjával van. Már pedig nekünk illik is, kell, is, — manapság különösen — minden megnyilatkozásunkban , beszédünkben és írásunkban, képzőművészetünkben és muzsikáinkban, de külső magunk tartásában és föllépésünkben is magyarosságra törekednünk. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy rikító sujtás és sallang ékesítse minden szavunkat, minden ábrázolásunkat, de a szép magyaros vonásokat ne mellőzzük — még ábrázainkon se. Mert a bajusz — hogyha nem modern bajuszkötővel kunkoritva is, de szépen rendben tartva nem fölösleges csfkálkodása, hanem ősi hagyományokon alapuló, nemzeti jellegű, komoly dísze volt a magyarnak mindenha. .. lám szegény ..kopaszszájú" Szűcs György bátyánknak is mennyi gyötrelme vett és mennyi baja lett tolásztalanságának miatta! Ha szabadságharcunk idejében magyar honvéd arra, az akkor elképzelhetetlen merényletre mert volna vetemedni, hogy a kés alul adja bajuszát — néhai való jó Sáros.y Gyula, az Arany Trombita híres énekese, valószínűen csak fönntartással zengette volna amaz ismeretes sorait, hogy: . Menyecske, ha feléd huszár nyújtja száját: Csókold meg a világ első katonáját!" Bizonyára hozzáfűzött volna valami ilyesféle kádenciát: „Hanem azt megmondom, menyecskék és leányok: A borodált vajaszt meg ne csókoljátok".. Bár hiszen ez az óvás voltaképpen egészen fölösleges lett volna, mert bizonyos, hogy az akkori magyar fehérnép a világ süni kincséért sem adott volna csókot annaka huszárnak, aki világosujjára bajusz nélkül próbálta volna nyújtogatni, feléjük a száját! A ruai magyar úri fiatalság már szinte kérkedik ezzel, a bajusztalansággal, ami — sok más csúf divattal együtt vagy belefészkelte magát ebbe a mi idegenből jött minden különösségen kapni szokott, kiforratlan társadalmunkba, hogy ma már a korzó és a zsurok aranyifjúsága bizonyosan lenézi azt az elmaradott fiatalembert, aki bajusszal jelenik meg a szalonokban, vagy a Dunaparton. De az igazán finom gavallér a bajusztalanságon kívül másról is felismerhető: monoklit visel! Napjainkban a jóhiszemű, naiv megfigyelő arra a szomorú megállapításra juthat fővárosunk népes utcáin, hogy rengeteg sok olyan ember vala ebben a kevés gyönyörűséget nyújtó, sanyarú világban, akinek rossz a félszeme! Mert hát ,józan paraszti ésszel azt kell feltételezni, hogy monoklit csupán az visel, akinek csakaz egyik szeme rossz. Hát hiszen előfordulhat ez is — de én azt hiszem, a szemorvosok igazat fognak nekem adni, ha azt állítom, hogy a monokli-ipar mai óriási föllendülése nem a félszemek romlásával, hanem megint csak egy idegenből jött, sülletlen divat elterjedésével van szoros összefüggésben. A bajusznélküli’ jeunesse dorée szépnek és a mi fő: elegánsnak véli azt a kerek, pikáns üvegdarabot a félszemen, s igy esik meg, hogy ma legalább is annyi monoklis ember sétál Budapesen, mint ahány új kegyelmes és méltóságos minisztert és nagykövetet, kormánybiztost és államtitkárt termel ama hírhedt demokratikus forradalom — az őszirózsa jegyében. Pedig sokat termelt. " E divatragály alól nem mentes az idősebb kor sem: már a fiatalság tavaszán jóvaluljáró, előkelő férfiak, sőt államférfiak is akadnak, akiknek szem mel láthatóan mind a két szemük igen jó ugyan — tehát nem a rövidlátó politikusok közé tartoznak — talán nem is látni őket szemükön monoklival soha (bár lehet, azért, hogy az az ármányos jószág nem tud megállani minden szemen), de nehogy az előkelőségen csorba essék: finom aranyfonálon ott fityeg a divatos monokli e nagy férfiak nyakában, hogy legalább finoman játszani lehessen vele, egyegy nagy hordórepű póz alkalmával. A kamásli, — a mély köszvényes öreg uraknál hideg időben bizonyára teljesen megokolt ruházati cikk *— tekintélyes százalékban szintén a divatos