Budapesti Hírlap, 1921. december (41. évfolyam, 271–295. szám)
1921-12-08 / 277. szám
Budapest, 1921. XLI. évfolyam, 277. szám líra 3 korona. Csütörtök, december 8. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árait Egész évre 060 K, félévre 340 K., negyedévre 170 K, egy hónapra 60 K. Egyenszám ára 3 korona. Ausztriában 8 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok : József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. Bethién programra. Budapest, dec. 7. Ma bemutatkozott az újon kinevezett kormány a nemzetgyűlésen s Bethlen István gróf részletesen adta elő egy hosszú beszédben a munkaprogramját. Sem az ülésből azonban, sem a miniszterelnök beszédéből nem tudtunk meg semmit sem abból, a mit legjobban szerettünk volna megtudni, hogy voltaképpen miért is volt ez a kéthetes krízis? Minden, a mit láttunk és hallottunk, a válság előtti állapotra emlékeztetett. Ugyanazok a pártok, ugyanabban az elhelyezkedésben és szellemben, majdnem ugyanazok a miniszterek és ugyanaz a féktelen türelmetlenség, lárma és feleselés, hol jobbról, hol balról. És a miniszterelnök beszéde tele ugyanazokkal a kecsegtető szándékokkal, ígéretekkel és axiómákkal, amelyeket az és más miniszterelnökök bemutatkozásából ismerünk. Ha kevesebb miniszterválságot csináltak volna két év óta s ennek a programnak csak tizedrészét is megvalósították volna eddig, akkor sokkal közelebb volnánk a célhoz, mely felé Bethlen is törekszik, mint így vagyunk, a sok bemutatkozó és programos beszéddel. Ha végigtekintett a miniszterelnök a mai ülésen, ugyan mit gondolt magában, hogy azt a rengeteg programot hogyan fogja megvalósítani s ki és mi biztosítja neki az ő jószándékú munkájának az eredményét? Pártja nincsen, de van neki két párthatározata arról, hogy készek őt melegen támogatni. Meddig tart ez a melegség ebben a szénszűk világban? Hozzájárul, hogy mindaz, ami az egyik támogató párt hevét fűteni alkalmas, az a másik támogató párt kalóriáját alkalmasint lecsökkenti. És ezzel szemben van egy türelmetlen ellenzéke, amely nem tartotta azt se kötelességének, hogy őt legalább nyugodtan meghallgassa, hanem mint egy bomlott zenekar, a közbekiáltások macskazenéjével kísérte kijelentéseit. Minő kilátás ez a legközelebbi jövőre? Mert nekünk úgy tetszik, a válságból a miniszterelnök semmit se mentett meg, hanem ha a saját elszántságát. Azt a benyomást teszi ránk, hogy mindenre el van készülve. Erre látszik mutatni az is, hogy ellenzékei sűrű és zajos közbeszólásaira nem reagált. Nem hagyta magát eltéríteni az útról, melyet magának kijelölt és a mondanivalóktól, melyekkel hallgatóságára hatni akart. Hogy hatott-e, azt ma nem lehet megítélni. Attól tartok, hogy a latin szárnyas szó, verba volánt, könnyen beteljesül rajta s a várható vitában, mely beszéde körül meg fog indulni, el fog ez a hatás merülni, ha csak az ellenzék szilaj kedve valahogy szorosabbra nem kalapálja a két támogató pártnak laza viszonyát. Nekem nagyon sok volt a beszéd. Normális időkben örömmel lehetne dicsérni konciliáns szellemét, liberális felfogását, szociális érzékét és a reformok dolgában való buzgalmát és komolyságát. De ma, annyi vesztett idő, annyi hiú próba, annyi meddő versengés után se nagy programokra, se nagy reformokra, se nagy irány kitűzésekre nincsen se idő, se szükség. Ma én egy jó programot tudok, amely tán segítene rajtunk: a belületes, pártatlan, lelkiismeretes kormányzást, kiküszöbölésével mindennek, ami nem a legszűkebb jelen szükségeinek felel meg. Koncentrálni minden erejét a kormánynak ama visszásságok, eltévelyedések, balságok és ferdeségek legyőzésére, melyek állami és társadalmi életünket mérgezik és sorvasztják. Ha nincs a pártok közt párt, amely ebben támogat, akkor uj párttal; ha nincsen uj párt, akkor párt nélkül, sőt pártok ellen, mindenki ellen, ha tudom, mit akarok, ha tudom, mi szükséges és ha el vagyok rá szánva, hogy magamat is feláldozom a hazáért. A szó semmi, a beszéd nem több: cselekedni, dolgozni, kormányozni kell. Ehez pedig öntudatosság, bátorság, önzetlenség és erő kell. Ha Bethlen István azokkal a konciliáns elvekkel, melyeket ma hirdetett, kormányozni tud és hajlandó, amkor ne nézzen a pártokra, hanem nézzen a nemzetre. "Ne méricskélje, hogy a Wekerle-féle választójogi törvény egy kicsit szűk, a Friedrich-féle egy kicsit tág, mert a jó kormányzást megérzi a nemzet, mivelhogy arra van most legnagyobb szüksége s minden választójog mellett tudja honorálni. Ez a nemzetgyűlés és az ő lármás muzsikájára táncolt előző kormányok nem tudták megtalálni a tisztább s erkölcsösebb népszerű,ség útját. Nekik, ha élni akartak, a demagógia ösvényein kellett kalandozniok. De ez az ösvény csak a dekompozícióhoz viszen, nem az alkotások felé. Két év eredményeiből láthatja Bethlen, mely utakat nem tanácsos járnia, ha nemzetével boldogulni akar. Kétségbeejtő dolog lenne, ha még most sem látnák be, hogy csak két dolga lehet a kormánynak ma Magyarországon: minden erejével szolgálni a ma égető és romboló szükségeit és minden nagyobb reformot jobb időkre hagyva, helyreállítani a magyar alkotmányt. Ha lehet, alkotmányos utón, ha bebizonyul, hogy így nem lehet, akkor a maga erejével, elszántan, férfiasan. Mert a forradalom nemcsak becsületes embereket dobált a Dunába. Beledobta a vizbe a becsületes magyar alkotmányt is, amely már fuldoklik az országgal együtt. Hát lássuk be, hogy vizbehalóval van dolgunk, azt kell kimenteni. Azt pedig ki kell húzni s ha máskép nem lehet, hát durván, akár a hajánál fogva. A legdurvább kimentés többet ér, mintha ott hagyjuk pusztulni, ahova bűnös kezek dobták lelketlenül, tudatlanul és gonoszul. Asisi Bethlenkormány bemutatkozása — A nemzetgyűlés ülése. — A miniszterelnek előterjeszti programját. — Zajos közbeszólásose az ellenzék részéről. — Vihar a letartóztatott képviselők miatt. — Budapest, dec. 7. A második Bethlen-kormány annyi viszontagság után ma mutatkozott be. A miniszterelnök, úgy látszik, el akarta kerülni, hogy már az első megjelenéskor szokásos taps és éljen csendességéből vagy hangosságából következtethessenek az új kormány népszerűségére vagy népszerűtlenségére, az új alakulás sikerére vagy sikertelenségére. Minisztertársaival akkor vonult be, mikor az ülésteremben a házelnökön kívül még alig mutatkozott egy-két képviselő. A tömeges elnöki bejelentés alatt volt idő szemügyre venni az új minisztereket, hogy hogyan festenek a bársonyszékben és megállapítani, hogy a kibukott Nagyatádi el sem jött. Mindegyik pártnak volt min elgondolkozni. Kétségkívül, hogy nem ilyennek gondolták a válság megoldását. Fej nélkül, vezérek nélkül maradtak. A válság árvaságba döntötte őket. Nagyatádiból nem lehetett miniszter, Andrássyékat nem sikerült kiszabadítani a fogságból. Mégis mind a két többségi párt elhatározta, hogy támogatni fogja az új Bethlen-kormányt. Belső szükségből, mélyebb politikai belátásból-e, avagy csak külső indítékokból, ki tudná megmondani. A politikai kuvikmadarak baljóslatokat hallatnak. Az ellenzék megsürüsödött Oldalán a bagolyhuhogás és vércsevijjongás azt jelenti, hogy a tört remények és kielégítetlen ambíciók vert hadát könnyű lesz szétzilálni és hamarosan összeveszíteni. Bethlen célja az egység, az egyöntetűség volt és íme az a végzete, hogy az egymást sakkban tartó ellentétekre kénytelen támaszkodni és eszméit, törekvéseit úgy megfogalmazni, hogy a pártokat legalább esetről-fisetve együtt tarthassa és az ország várakozását is kielégítse. Ilyen bonyolult körülmények közt egyrészt céltudatos politikai érzékének köszönheti, másrészt a szerencse kedvezésének tarthatja, hogy kormányzati programját, vagy mint mondja, munkatervét mindkét többségi párt megelégedéssel fogadta, sőt a pártok fölött álló ország is a fejlődés, a kibontakozás néhány egészséges csíráját fogja benne fölfedezni. Bethlen munkaprogramja sok aktuális szükségletet ölel föl s ha a szó nem marad puszta szó, akkor ütött a kivételes hatalom utolsó órája és közeledik a szabadságjogok föléledése. A sajtócenzúra megszűnik, a munkásosztály panaszai orvosoltatni fognak. Bethlen az erre való elhatározását és készségét azzal okolta meg, hogy nincs már mit tartanunk a bolosevista mételytől. Mi jobb szerettük volna, ha a közszellem gyógyulására, a szellemi és erkölcsi járványok szűnésére, a magyar lélek föleszmélésére és megtisztulására hivatkozhatott volna. De úgy látszik, a magyar közélet talaja még anynyira nem javult meg, hogy a szabadság fái régi szépségükben és lombosságukban viruljanak benne. Az idők változásának az áramlatok, a népszenvedélyek szeszélyes hullámzásának szembetűnő bizonyítéka Bethlen Istvánnak a zsidókérdésről tett nyilatkozata. A nemzetgyűlés ellenmondása nélkül jelentette ki, hogy kész ő maga, kész az egész magyar társadalom együttműködni azzal a zsidósággal, mely nem üzent hadat a keresztény vallásnak és történelmi tradícióinknak. Bethlen politikai egyéniségét nem jellemezné a szívósság, ha az egységes párt kérdését mostani sikertelen kísérlete ellenére elejtené. Nemcsak hogy el nem ejti, hanem új beállításban próbálja kívánatossá tenni. Az egységes pártban a nemzeti demokráciát óhajtja megszervezni a falusi középbirtokososztályból, az intelligenciából és a jobbmódú iparosságból, nem zárva ki azokat a néprétegeket sem, amelyeknél a becsületes emelkedés előfeltételei megvannak. Ha nem szervezzük meg ezt a nemzeti de- A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal