Budapesti Hírlap, 1922. január (42. évfolyam, 1–25. szám)

1922-01-15 / 12. szám

_ _______ Kbmpesti Higue in­1932 január 14. . ___________________________„ tönk. Ellenkező esetben a nyomor, a gazdasági válság, a nemzeti katasztrófa tetejébe jön az Örökös hatalmi ingadozás, a belső villongás és a mitől Isten óvjon, a polgárháború. Ezt pedig csak ellenségeink akarhatják. Magyarán Javai az I’sza&illit tom­áw. Irta H. X. A nemzetgyűlési pártok ádáz tutáiban és a túlnyomóan személyi szempontok vagy ma­gánérdekek körül folyó meddő szócsatáknak és vitáknak tornridegében agyra jobban morzso-­­lódik le a nemzet egyetemes érdekeihez fűződő köz­tudat. A politikai porondról visszavonult nem­zeti középpárt több száműzött vezéregyéniségé­nek és közéletünk más kiválóságainak szórvá­nyosan hallatott intelmei pusztában kiáltó sza­vakként hangzottak el és procus negotiis haza­fias aggodalommal kellett látniok, hogy a man­dátumának végéhez közeledő, a konstruktív parlamenti munka iránt alig fogékony nemzet­­gyűlés, a nemzet ideiglenes alkotmányában a régi képviselőháznak utóda, mint apja örök­ségét a tékozló fiú, miként játszatta el azt a kulturális közkincset, a­melyet a mai nemzet­gyűlés színvonalát számos fogyatkozása e­le­­ttére is messze meghaladó­­képviselőházunk annak idején a nemzetre nézve jelentett. Mi­ként Tisza István gróf idejében a demagóg sajtó kaján gúnnyal ostromolta a vezért, a kinek sikerült elérnie, hogy a monarkia „súlypontja" a magyar képviselőhöz lett, a­melynek­­meg­nyilatkozásait a világháborút megvitt mindkét hatalmi csoport óriási érdeklődéssel kísérte, úgy most a politika jövevényei, mint a köpök a vadra, rohannak a vezér nélkül maradt seregre, ha valamelyik tagja az egyre jobban elhalvá­­nyolódó közérdek címén kér szó. De vannak a nemzet egyetemes érdekeit érintő kérdések, amelyeknek megoldása nem várhat addig, a­míg a nemzetgyűlés múlandó­sága beteljesedik, mert periculum in mora. En­gedőlmet kell kérnem tehát, hogy ilyen, nem pedig „személyes kérdésben" e lap hasábjain történelmi jelentőségű érdekek megvédelmezé­­sét szóvá teszem. Biztos hittel és erős meggyőződéssel állí­tom, hogy évszázadokra kiható jelentőségénél fogva a nemzetre nézve alig van ma nagyobb fontosságú kérdés, mint az, hogy miként gon­doztassanak és óvassanak meg a végenyészettől magyar állampolgároknái, vagy az utódálla­tulajdonosnője. Az özvegy nervanis Korsóssal harag­ban volt és szükségesnek látotta jelezni, hogy neki nem szól a jótaivánság. Haragban voltak pedig azért, mert Korsós szükségesnek tartotta megmon­dani az özvegynek, a­ki natívan tajtékosan bánt a fűtőanyaggal, hogy jó lesz vigyázni, ment a­meny­nyi fát itt a szegény albérlőkön megtakarít, az ör­dögök a pokolban annyival több szenet fognak alája rakni. Bojtorján özvegye a rejtelmes folyadékot le­tette az asztalra és eltávozott. Hogy ez a kávénak csúfolt ital tulajdonképen miből készült, az bizo­nyára egyike lesz a huszadik század megfejthetetlen problémáinak. Az özvegy vakmerően kávénak ne­vezte, de nagyon gyanús volt az, hogy míg az urak­nak ezt tálalta, ő maga a szomszéd kávémé­csbe járt reggelizni. Most a fiúk a reggelihez fogtak és mi­alatt ezt legyűrték, igen fontos beszélgetés indult meg köztük. Mindennap ennek a témának tárgyalá­sával kezdték napi életüket, de azért az cseppet se veszített fontosságából. Arról volt ugyanis állandóan szó, hogy ezen a napon, mely ma virradt rájuk, hol fogják hiányos táplálkozásukat kiegészíteni. Miután külső megjelenésükre nagy súlyt fektettek, modoruk kifogástalan volt és a társaságban divatos zsűrnyel­­vet kitűnően beszéltek, mindenfelé népszerű alakok voltak és ismeretségük széles körökre terjedt. Ennek köszönhették, hogy uzsonnájuk mindennapra bizto­sítva volt, a­mi a mai viszonyok közt igen nagy je­lentőségű egy szegénysorsú hivatalnokra nézve. A jó barátok életének eme nagy fontosságú része, e rész szervezése és vezetés­ Korsós Mihály kezeiben modnak a nemzeti kisebbségekbe sorozod ma­gyarjainknak az elszakított területen levő ma­gánjavai, jogai és érdekei. Ki hitte volna a trianoni békeszerződés megkötésekor azt, hogy mérhetetlen nyomorú­ságunkban az országunkat porba sújtott és darabokra tördelt trianoni béke lesz az a jog­alap, a­melyre az utódállamok jogalkotásaival és kormányaiknak gazdasági érdekeinket szét­zúzó intézkedéseivel szemben hivatkozni fo­gunk? Ez a jogalap a békeszerződés 250. cikke. Az e cikkben meghatározott jogainkból, mint egyetlen erősségünkből, szétzüllesztett magyar­jaink egyetlen mentsvárából nem adhatunk fel semmit sem. És mit látunk, miként alkalmazzák a békeszerződés 250. cikkét az utódállaamok ható­­ságai? Nyílt megszegésével a békeszerződés 250. cikkének és teljes félret­ételével a nemzetközi jog szabályainak, az utódállamok kényük-ked­vük szerint alkotják a békeszerződés 250. cik­kének rendelkezéseivel homlokclv­enest ellen­kező „jogszabályaikat" és kormányaik kimerít­hetetlen változatosságában alkalmazzák az ön­kény­t­”­v­itott eszközeit. Még aránylag legkevésbé agresszív a Cseh­szlovák Köztársaság, a­mely ellenséges állam­polgárok vagyona gyanánt foglaltatja le a köz­társaság iránt legtürelmesebb magyar állam­polgárok ingatlanait, melyeket kedvezőbb eset­ben a birtokpolitikai reform keretében vesz el. A románok kényszerbérlet címén 3 éven át potom bérösszeg mellett meghitt embereiknek osztogatták, most azonban már a múlt év kö­zepén hozott földreform-törvény végrehajtásá­nak keretében messzemenői nemzetiségi elfo­gultsággal sajátítják ki a magyarok ingatlanait. A szerbek kevésbé kényesek, ha nem egyszerűen elkobozzák, vagy jobb esetben zár alá helyezik magyarjaink ingatlanát és jövedelmét saját céljaikra fordítják. Az utódállamok kormányai politikai cél­jaik érdekében egyébként is ott törik le a ma­gyarok gazdasági érdekeit, a­hol érik. Elvisel­hetetlen adóval róják meg őket. Ingóikat, ter­ményeiket különféle álcimeken elszedik és ki­­utasítják őket Kidobják őket lakásaikból. Ki­teszik őket a részvénytársaság vagy szövetkezet igazgatóságából, betéteiket zár alatt tartják s belőlük egy fillért ki nem adnak stb. stb ... Bajos volna a gravameneknek hosszú sorát le­irni. Ezekkel az önkényes intézkedésekkel szemben egyetlen remédium a békeszerződés 250. cikke, a­melynek értelmében magyar ál­lampolgárok javait 1918. évi november hó 3. napjától kezdődőleg nem lehet lefoglalni, el­nyugodott, a­ki pedáns, lelkiismeretes és szorgalmas fiú volt. Megjegyzendő, hogy mindenüvé együtt jár­tak és ha megesett, hogy valamelyikük maga ment el egy zsúrra, ez sohse mulasztotta el legalább egy csomó szendvicset hazaszállítani a barátjának. Borsos: Mi a mai programot, Miska? Korsós: A mai programra gazdag és szomorú. Gazdag, mert három helyre vagyunk hivatalosak, de szomorú is, mert ha nem osztjuk be a dolgot okosan és ügyesen, egytől, vagy tán kettőtől is könnyen eleshetünk. Borsos: Melyik az a három hely? Korsós: Kettő a rendes szerda. Kovácsék és Kissék, a harmadik egy rendkívüli meghívó Oklán­­dyék uzsonnájára. Borsos: Külön meghívó? Ez figyelemreméltó, pajtás, mert ez nem egy hetenkint ismétlődő sablon­­szerű zsűr, hanem rendezett uzsonna meghívott elő­kelőségekkel. Bizonyos tehát, hogy itt szokatlanul gazdagon terített asztal fog reánk váratkozni. Ide tehát mindenesetre el kell mennünk. Korsós: Mind a háromra el fogunk menni fiacskám és hogy ez lehetségessé váljék, azért kell e dolgot okosan és ügyesen elrendezni. Kissék és Kovácsék szokásait ismerjük, tudjuk, hogy Kesék­nél korán szokták beadni a teát és a hozzávalót Kovácséknál pedig későbben. Először is te­hát, vagyis öt óra után Kisséknél fogunk megjelenni. Ott elfogyasztván minden elemózsiát, a­melynek az volt a rendeltetése, hogy Apaiunk fogyasztassék el, azalatt az ürügy alatt, hogy színházba megyünk, tovább vitorláznak az ígéret földjén. Következnek kobozni, felszámolni, kisajátítani vagy kény­­szerkezelés (kényszerbérleti), vagy sár alá venni. Kimondja ezekre a javakra a teljes in integrum restituciót. E rendelkezések nem teore­tikus jelentőségűek, mint a békeszerződés szá­mos más cikke, mert nekik feltétlen érvényt kívánt szerezni a békeszerződés azzal, hogy az érdekeiben sértett magyar állampolgár pana­szának elbírálására a Vegyes Döntő Bíróságot határozza meg nemzetközi fórum gyanánt. A­míg egyfelől az utódállamokban ma­­gyarjaink javaiban így garázdálkodnak, más­felől mélységes szomorúsággal kell megállapí­tanunk, hogy a szűk magyar otthonban is hiányzik az a szervezet, a­mely kellő eredmény­nyel vehetné fel a harcot az önkények légióival szemben. Teljes tájékozatlanság és szervezetlenség honol mindenfelé, a­hol a trianoni békeszerző­dés végrehajtásával találkozunk. A szóban lévő érdekek megvédelmezését nem lehet kizárólag a külügyminisztériumra bízni, mert a diplomáciai út bürokratikus és szövevényes útvesztőjében gyors és erélyes segít­ségre ez idő szerint nem számíthatunk. Nem tartom szerencsésnek azt sem, hogy a szóban lévő érdekek megvéd­el­mezése az Orszá­gos Menekültügyi Hivatalra bízatott, mert a maga jól felfogott hatáskörében dicséretesen működő hivatalban hiányzik az a megfelelő jogászi és közgazdasági szakértelem, a­mely az elszakított területen lévő javaink megvédelme­­zésére feltétlenül szükséges. Végül nem várhatunk addig, a­míg a békeszerződés 239. cikke szerint alakuló Vegyes Döntő Bíróság a százezrekre menő panaszok dolgában ítélkezni fog. Olyan szervezetre gondolok, a­mely orszá­gunk legkiválóbb gyakorlati jogászainak és pénzügyi szakértőinek soraiból kiválasztott egyénekből alakulna meg és a­melyet ki lehetne egészíteni a szövetséges és társult főhatalmak­­nak hazánk sorsa iránt érdeklődő, néhány mérvadó egyéniségével is. Korántsem tartom kizártnak, hogy egy megfelelően alkotott szer­vezetben helyet foglalhatnának az utódállamok állampolgárai közül meghívott jelesebb jogászok és pénzügyi szakemberek is, mert hiszen mi nem kívánunk mást, mint a trianoni béke­­szerződésen alapuló jog uralmát Nem vacsorázó, szavaló vagy ünnepélye­ket rendező testületre gondolok és nem is nem­zetközi konferenciára, hanem túlnyomó részben a társadalom vezető egyéniségeiből és az érdek­­képviseletek küldötteiből megalakult, bürokrá­ciától és politikától mentes szervezetre. Bethlen István gróf még miniszterelnöki állásának elfoglalása előtt mélyreható tamilmá-Kovácsék. Itt meglehetős bizonytalanság és rendet­lenség uralkodik. A két házikisasszony lázasan szi­mulálja a gondos háziasszonyt, céltalan szaladgálást fejt ki, minden ok nélkül kirohannak a konyhába és berohannak az ebédlőbe, a­helyett, hogy a vendé­gek táplálkozási ügyeivel foglalkoznának. Emellett az uzsonna beszolgáltatásának nincs meg a rendes ideje. Gyakran megtörtént, hogy oly keveset adtak be, hogy a későn jövőknek semmi sem jutott, mert egy morzsa ennivaló se volt a háznál. A® bizonyos, hogy később tálalnak, mint Kissék, ezért őket má­sodik helyre tettem. Ha látjuk, hogy rosszul men­nek a dolgok, fájó szível és bánatos gyomorral odébb állunk. Ne felejtsd el, hogy hangversenyre menés ürügye alatt. Most jön a legkecsegtetőbb rész, Oklándyék vacsorának ígérkező zsurja. Miután ez programmunknak rendkívüli pontja, nem tudok tá­jékozódni, de úgy sejtem, jó lesz, ha minél hama­rabb megjelenünk. Itt fájdalom, a koszton kívül egyéb élvezetek is fognak ránk várni. Az estnek ugyanis irodalmi és művészeti programút­ja is van. Azt hallottam, hogy a házikisasszony a saját költe­ményeiből fog egész csomót előadni. Nem baj, csak az uzsonna fő legyen. A legrosszabb költemény is elviselhető, ha mellesje finom hideg halat és hozzá két pohár rajnai fehér bort adnak. Remény­em, hogy Oklándyné műveit asszony és tudja, hogy a kritikánál a gyomor jóformán nagyobb szerepet ját­szik, mint a fej és ha a gyomor ki van elégítve és meg van elégedve, a kritika is kedvezőbben írt ki. Borsos: Miska, én csodállak! Neked több eszed van, mint a hét görög bölcsnek együttvéve. Ha ebben

Next