Budapesti Hírlap, 1922. január (42. évfolyam, 1–25. szám)

1922-01-28 / 23. szám

Ara korona. Budapest, 1922. XLI1. évfolyam, 23. szám Szombat, január 28. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. BljBi.t.ll .kr.il lgens *.ta 660 K, félévre 340 K, negyedévre 170 K, egy hónapra 60 K_ Egye. mn ár. a koron.. Ausztriában 8 kor Hirdetéseket 8nd.pe.ten felvesznek ni A.eze. hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. ez. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. ezAm. Telefonszámok : József 43, József 53, József 63, József 23—84. A Budapesti Hírlap álláspontja. Budapest, jan. 27. A Budapesti Hírlap életének egyik legne­vezetesebb szaka az a pár év, a­mely alatt szinte az egész magyar sajtóval szemben megvívta har­­cát az általános"tíziós választójog ellen. Ma­­ez­­ a Tkeretes“annyiban ismét aktuális tett, a­mennyi­­ben a nemzetgyűlés elé került a Bethlen-kor­­mány belügyminiszterének a javaslata erről az általános, titkosról. Ma is a helyzet az, hogy jó­formán minden vonalon azt követelik. Minket ezzel szemben, ha még igazolni kellene állás­pontunkat, igazol az, hogy a megfontoltabb po­litikusok mind keresik a korrektívumokat, a­melyek az általános választójog veszedelmeit paralizálhatnák vagy csökkentenék. Minek egy választójog, a­mely ellen védelemről kell gon­doskodni, mikor még nincsen is meg? Így, a­kik elvi álláspontján állanak ez eszmének, máris hangoztatják, hogy a kormány javaslata reak­­cionárius , kik barátai e javaslatnak, viszont azt mondják, alapján esetleg meg lehet menteni az értelmiséget a törvényezói munka SMUlttra. “ "hisszük, se egyik, se mánk alakjában nem felel meg a célnak, melyet szolgálni akar. A mi felfogásunk egy tételen alapszik, mely szól eképpen: az úgynevezett választói jog nem vele­született, természetes és emberi joga az állam­polgároknak. A polgároknak, hogy boldogulja­nak, nincsen szükségük választójogra, hanem rendezett államra van szükségük; az államnak ellenben szüksége van olyan választókra, a­kik­nek anyagi, szellemi és erkölcsi kvalifikációjára rá lehet emberi biztossággal építeni a szükséges állami rendet. A választójog —­ jobban mondva köteles­ség — az alapépítménye egy nemzet alkotmá­nyának. Mentül szilárdabb és megbízhatóbb ez az alap, annál erősebben áll, a­mit rá építünk; mentül ingatagabb, annál bizonytalanabb az egész közélet. Persze, nagy argumentum, hogy az újabb időben minden nemzet erre a hullámzó talajra épít. Nos, nem mondhatnám, hogy a nemzetek közélete ma több állandóságot mutatna, mint ennek előtte. De ha úgy volna is, a­hogy nincs, én akkor is azt mondanám, hogy a­mi jó más­nak, még igen rossz lehet nekem, mert min­denütt mások és mások a viszonyok. Ez az irány ma általános áramlat, mond­juk, politikai divat. De nem veszik-e észre az emberek, hogy ez a divat parallel fut a többivel; a tudományban és a költészetben a nyugatos de­kadensekkel, a képzőművészetben a kubisták­kal és egyéb bolondokkal; a zenében a kako­fónia, a hangzavar kicsapongásaival; a táncban a simmivel és a­ foxtrottal, az öltözködésben az emberi test harmóniájának, mozgása ritmusának eltakarásával és provokáló szemérmetlenségei­vel és így tovább. Mindez a kor áramlata és belső összefüggésben van egymással, és beisza­­polja a társadalmat, az irodalmat, a művészetet és a közéletet. A­ki tud védekezni ellene, meg­érheti e szellem, e kor reakcióját. Vannak nagy és gazdag nemzetek, a­melyek kibírják. Krőzus úr szórhatja a pénzt, marad neki még elég. A szegényebb ember pedig verje a fogához a ga­rast, mert felkopik az álla. Kivált az olyan sze­gény ember, a­kit csak imént raboltak és fosz­tottak ki lator szomszédok lelketlen s fenhéjázó hatalmasságok asszisztenciájával. A f.Hegyi beszéd/­ Irta Kozma Andor. Ferenczy Károly képeinek emlékk állítását néztük a Műcsarnokban. Nagy érdeme Petrovics­­nak, a Szépművészeti Múzeum igazgatójának, hogy a korán elhunyt művész­­ egész élete munkájának ezt a módnem teljes posz­tm­us reprezentációját kegyeletes gonddal és komoly hozzáértéssel kifá­­radozta. Ha még lehetett valakinek kétsége Feren­­czyben, ez a kiál­­­lás ellenállható.tanul meggyőzi, hogy a Ferenczy név nem csupán egy érdekes és különös, hanem valóban nagy magyar festőt jelent. A gyönyörűség és a szomorúság láthatatlanul együtt bolyong velünk a termekben. Mikor amaz egy-egy kép élő­­ fényes színeket és formákat ra­­gyogtat fel a magunk lelkében is, emez halkan gyászfátylat borít a ragyogásra. Mily szép és nagy stílusú befejezett alkotások! És mennyi nagyratörő küzködés, k­­érlet, vázlat, keresése a még szebbnek, még igazibbnak, még na­gyobbnak! Az elért megvalósulások mellett abban­­maradt remények megkapó töredékei. Mi lett volna még ezekből. . ..Hegyi beszéd*­ kompozíció-tervei és részlet­vázlatai előtt állunk. A­mi ezekben már színekben,, formákban, ‘ gondolatiban, áhítatban, sejtelemben megvan, az annyira sugalló erejű, hogy képzeletünk tovább festi azt is, a­mit a művész porladó keze nem teheted többé vászonra. Így szinte kész, befe­jezett műalkotást vélünk látn , mely fölkeltvén cso­dálatunkat, megengedi a kritikát. Mellettünk egy finom műérzésű hölgy annyira el van ragadtatva a részben megvázolt és egészben csak elképzelt képtől, hogy végre megijedt: nem len­dült-e tulságig az ő entuzazmusa? Védekezésül ez ellen, megkísérti a kritikát. A képnek a szó szoros értelmében vett festői elemeihez: a színekhez, a von­­nalakh­oz, a­ fény és árny váltakozásához, mindezek harmóniájához s a kezelés módjához a hölgy kriti­kája nem fér hozzá. Ellenben, a­mi a képben lite­ratúrai elem, vagyis az ábrázolás tárgya, hogy ne mondjam cselekménye, azon szerényen és igen in­telligensen talál valami kifogásolhatót. Ezek a Krisztus Urunk beszédét hallgató ala­­kok — mond a a hölgy valami ifjú festőhöz, a ki az ő kíséretében van — a koszorúzott bájos pogány­­fión s a középkori lovagon kvül mind a mi korunk­­béli modern emberek, asszonyok és gyermekek. Ar­caik, mozdulati helyzeteik, öltözésük, egész módjuk lehetetlenség abban a­ szent hajdanban és azon a mesés keleti szentföldön, a mikor és a­hol a hegyi beszéd elhangzott . — Bocsánat! — felel neki az ifjú festő azzal a felsőbbségérzettel, mely általános sajátja olya­noknak, a­kik éppen most ették nagy kanállal vala­mely szépmesterség legújabb, de azért nem okvezet­­lenül örök igazságait, — bocsánat, de ilyen kifogás a festiszethezértés más­­ nagy fejlettsége mellett szóba sem jöhet. Az egészen mindegy, mi jelent a kép vagy mi a címe. Minden csak az, hogyan van festve és mi a festői hatása. A hölgy, ettől az impozáns szW-^éstől leter­­i'orizílva k'ssé cp nd s k ^sé zavartan sz’lnia-bág'a szerény kritikai megjegyzését. Aztán tovább megy a szigorú is a festővel más képhez. Én, mint velük ismeretlen, nem állhattam vi­tába egyikükkel se­m. Holott éppen a helyi beszéd s általában a vallásos témák ábrázolása tekintetében semmiképp sem érthettem egyet a finom műérzésű hölggyel sem. A szigorú kijelentés emberével, az fiú festővel pedig, már éppen homlokegyenest ellenkező meggyőződésben voltam. Ha beleszólhattam volna eszmecseréjükbe, elő­ször is ig­y szóltam volna az ifjúihoz: — Ugyan kérem! Hisz’ azt mindenki tm,.. és minden korban, még a Tiziánéban is tudta, hogy 8 festett képnek mindenekelőtt jól festettün­k és fedői­nek kell lenni. E bölcseség kedvéért kár éppen a ha­nyatló, züllő, kellemetlen huszadik században meg­születni, s nem feltétlen szükséges e század kép-tuli produkciójában okleveles festőül résztvenni. A­mi azonban az i­lleti, hogy a kép literatúrai része.­­ Vagyis a mű­ jelentése, a címével megjelölt tárgya­­ szóba sem jöhet, mert az mindegy vagy éppen­­ semmi, az nem igaz. Ma éppen olyan nem igaz, mint volt akár Apelles korában, a­ki ha szőlőt festett az annyira szőlő volt és nem pusztán festék, hra rá­szálltak megcsipkedni a madarak. És holnap sem, holnapután sem és soha a legmesszebb jövőben sem lesz az sem igaz, hogy valamely kitünően f­ ett kép, mely c'rac szerint például Akhillest flhrizn,ún. nem minősíthető stílusérzéket sértő operett-sületlen­ségnek a miatt, mert az ősi hellén hérosz ^om­dra esetleg mod­ern katonai egyenruha feszül. Igenis, a spüvésznek örök joga akármiféle k&.e deszkó*,''TÜ szin- és forma-pompát halmozni szőnyeg­e fára, falra, papirosra vagy akármire, de ha egyszer ő maga nyakig belement a steraturába azzal, tm­v festésével valamit ábrázolni is akart és ábrázolásá­nak olyan címet­ adott, melyből bizonyos társvra. A Budapesti Hírlap mai száma 10 oldal. Az új választási törvény. Választásra készülnek és még nincsen vá­lasztási törvény. Az indemnitási vita, a pártala­kulások, a politikai megnyilatkozások már mind a közeledő választásokra szólottak és szólanak, a belügyminiszter azonban csak ma volt abban a helyzetben, hogy az új választási törvényt a Ház asztalára tegye. Egy választási törvény si­keres megalkotása nyugodtabb időre való, mint a mostani. De már körmére égett a kormánynak és a törvényhozásnak, a kitérés előre vészes ziva­tarokat idézett volna fel. A kormány javaslata megfelel az idők áramlatának, még inkább a divatnak. Általános, titkos, a nőkre is kiterjedő, kötelező és közsé­genként való. Számol a pártigényekkel, óvatos és rugalmas. Hogy a választók számát leszállítja egy félmillióval, azt bizonyítja, hogy igyekezett levenni a­ Friedrich-féle választójognak tanul­ságait, de még így is a legszélesebb választójog­gal akarja megajándékozni az országot. A Budapesti Hírlap álláspontja ismeretes. Ugyanaz, a­mi volt és ezen nem változtathat sem az ország megcsonkítása, sem a demokrácia követelődzése, sem a nyugati bekapcsolódás jel­szava. Az utolsó két évben a megcsonkított Ma­gyarország sorsa egy olyan parlament kezében volt, mely a legáltalánosabb és legtitkosabb vá­lasztójogon alapult. Ez a parlament nem volt sem szabadságszerető, sem demokratikus, sem nemzeti, sem keresztény, sem munkaképes. Most már tapasztalásból tudjuk, hogy ránk nézve mit jelent a szélsőséges választójog. Minden buzgó kísérlet ellenére nem tudott megszületni az egy­séges kormányzati párt, a kormányok féléven­­ként váltakoztak, a rövid életű kormányok nem

Next