Budapesti Hírlap, 1922. január (42. évfolyam, 1–25. szám)
1922-01-28 / 23. szám
Ara korona. Budapest, 1922. XLI1. évfolyam, 23. szám Szombat, január 28. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. BljBi.t.ll .kr.il lgens *.ta 660 K, félévre 340 K, negyedévre 170 K, egy hónapra 60 K_ Egye. mn ár. a koron.. Ausztriában 8 kor Hirdetéseket 8nd.pe.ten felvesznek ni A.eze. hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. ez. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. ezAm. Telefonszámok : József 43, József 53, József 63, József 23—84. A Budapesti Hírlap álláspontja. Budapest, jan. 27. A Budapesti Hírlap életének egyik legnevezetesebb szaka az a pár év, amely alatt szinte az egész magyar sajtóval szemben megvívta harcát az általános"tíziós választójog ellen. Maez a Tkeretes“annyiban ismét aktuális tett, amennyiben a nemzetgyűlés elé került a Bethlen-kormány belügyminiszterének a javaslata erről az általános, titkosról. Ma is a helyzet az, hogy jóformán minden vonalon azt követelik. Minket ezzel szemben, ha még igazolni kellene álláspontunkat, igazol az, hogy a megfontoltabb politikusok mind keresik a korrektívumokat, amelyek az általános választójog veszedelmeit paralizálhatnák vagy csökkentenék. Minek egy választójog, amely ellen védelemről kell gondoskodni, mikor még nincsen is meg? Így, akik elvi álláspontján állanak ez eszmének, máris hangoztatják, hogy a kormány javaslata reakcionárius , kik barátai e javaslatnak, viszont azt mondják, alapján esetleg meg lehet menteni az értelmiséget a törvényezói munka SMUlttra. “ "hisszük, se egyik, se mánk alakjában nem felel meg a célnak, melyet szolgálni akar. A mi felfogásunk egy tételen alapszik, mely szól eképpen: az úgynevezett választói jog nem veleszületett, természetes és emberi joga az állampolgároknak. A polgároknak, hogy boldoguljanak, nincsen szükségük választójogra, hanem rendezett államra van szükségük; az államnak ellenben szüksége van olyan választókra, akiknek anyagi, szellemi és erkölcsi kvalifikációjára rá lehet emberi biztossággal építeni a szükséges állami rendet. A választójog — jobban mondva kötelesség — az alapépítménye egy nemzet alkotmányának. Mentül szilárdabb és megbízhatóbb ez az alap, annál erősebben áll, amit rá építünk; mentül ingatagabb, annál bizonytalanabb az egész közélet. Persze, nagy argumentum, hogy az újabb időben minden nemzet erre a hullámzó talajra épít. Nos, nem mondhatnám, hogy a nemzetek közélete ma több állandóságot mutatna, mint ennek előtte. De ha úgy volna is, ahogy nincs, én akkor is azt mondanám, hogy ami jó másnak, még igen rossz lehet nekem, mert mindenütt mások és mások a viszonyok. Ez az irány ma általános áramlat, mondjuk, politikai divat. De nem veszik-e észre az emberek, hogy ez a divat parallel fut a többivel; a tudományban és a költészetben a nyugatos dekadensekkel, a képzőművészetben a kubistákkal és egyéb bolondokkal; a zenében a kakofónia, a hangzavar kicsapongásaival; a táncban a simmivel és a foxtrottal, az öltözködésben az emberi test harmóniájának, mozgása ritmusának eltakarásával és provokáló szemérmetlenségeivel és így tovább. Mindez a kor áramlata és belső összefüggésben van egymással, és beiszapolja a társadalmat, az irodalmat, a művészetet és a közéletet. Aki tud védekezni ellene, megérheti e szellem, e kor reakcióját. Vannak nagy és gazdag nemzetek, amelyek kibírják. Krőzus úr szórhatja a pénzt, marad neki még elég. A szegényebb ember pedig verje a fogához a garast, mert felkopik az álla. Kivált az olyan szegény ember, akit csak imént raboltak és fosztottak ki lator szomszédok lelketlen s fenhéjázó hatalmasságok asszisztenciájával. A f.Hegyi beszéd/ Irta Kozma Andor. Ferenczy Károly képeinek emlékk állítását néztük a Műcsarnokban. Nagy érdeme Petrovicsnak, a Szépművészeti Múzeum igazgatójának, hogy a korán elhunyt művész egész élete munkájának ezt a módnem teljes posztmus reprezentációját kegyeletes gonddal és komoly hozzáértéssel kifáradozta. Ha még lehetett valakinek kétsége Ferenczyben, ez a kiállás ellenállható.tanul meggyőzi, hogy a Ferenczy név nem csupán egy érdekes és különös, hanem valóban nagy magyar festőt jelent. A gyönyörűség és a szomorúság láthatatlanul együtt bolyong velünk a termekben. Mikor amaz egy-egy kép élő fényes színeket és formákat ragyogtat fel a magunk lelkében is, emez halkan gyászfátylat borít a ragyogásra. Mily szép és nagy stílusú befejezett alkotások! És mennyi nagyratörő küzködés, kérlet, vázlat, keresése a még szebbnek, még igazibbnak, még nagyobbnak! Az elért megvalósulások mellett abbanmaradt remények megkapó töredékei. Mi lett volna még ezekből. . ..Hegyi beszéd* kompozíció-tervei és részletvázlatai előtt állunk. Ami ezekben már színekben,, formákban, ‘ gondolatiban, áhítatban, sejtelemben megvan, az annyira sugalló erejű, hogy képzeletünk tovább festi azt is, amit a művész porladó keze nem teheted többé vászonra. Így szinte kész, befejezett műalkotást vélünk látn , mely fölkeltvén csodálatunkat, megengedi a kritikát. Mellettünk egy finom műérzésű hölgy annyira el van ragadtatva a részben megvázolt és egészben csak elképzelt képtől, hogy végre megijedt: nem lendült-e tulságig az ő entuzazmusa? Védekezésül ez ellen, megkísérti a kritikát. A képnek a szó szoros értelmében vett festői elemeihez: a színekhez, a vonnalakhoz, a fény és árny váltakozásához, mindezek harmóniájához s a kezelés módjához a hölgy kritikája nem fér hozzá. Ellenben, ami a képben literatúrai elem, vagyis az ábrázolás tárgya, hogy ne mondjam cselekménye, azon szerényen és igen intelligensen talál valami kifogásolhatót. Ezek a Krisztus Urunk beszédét hallgató alakok — mond a a hölgy valami ifjú festőhöz, a ki az ő kíséretében van — a koszorúzott bájos pogányfión s a középkori lovagon kvül mind a mi korunkbéli modern emberek, asszonyok és gyermekek. Arcaik, mozdulati helyzeteik, öltözésük, egész módjuk lehetetlenség abban a szent hajdanban és azon a mesés keleti szentföldön, a mikor és ahol a hegyi beszéd elhangzott . — Bocsánat! — felel neki az ifjú festő azzal a felsőbbségérzettel, mely általános sajátja olyanoknak, akik éppen most ették nagy kanállal valamely szépmesterség legújabb, de azért nem okvezetlenül örök igazságait, — bocsánat, de ilyen kifogás a festiszethezértés más nagy fejlettsége mellett szóba sem jöhet. Az egészen mindegy, mi jelent a kép vagy mi a címe. Minden csak az, hogyan van festve és mi a festői hatása. A hölgy, ettől az impozáns szW-^éstől leteri'orizílva k'ssé cp nd s k ^sé zavartan sz’lnia-bág'a szerény kritikai megjegyzését. Aztán tovább megy a szigorú is a festővel más képhez. Én, mint velük ismeretlen, nem állhattam vitába egyikükkel sem. Holott éppen a helyi beszéd s általában a vallásos témák ábrázolása tekintetében semmiképp sem érthettem egyet a finom műérzésű hölggyel sem. A szigorú kijelentés emberével, az fiú festővel pedig, már éppen homlokegyenest ellenkező meggyőződésben voltam. Ha beleszólhattam volna eszmecseréjükbe, először is igy szóltam volna az ifjúihoz: — Ugyan kérem! Hisz’ azt mindenki tm,.. és minden korban, még a Tiziánéban is tudta, hogy 8 festett képnek mindenekelőtt jól festettünk és fedőinek kell lenni. E bölcseség kedvéért kár éppen a hanyatló, züllő, kellemetlen huszadik században megszületni, s nem feltétlen szükséges e század kép-tuli produkciójában okleveles festőül résztvenni. Ami azonban az illeti, hogy a kép literatúrai része. Vagyis a mű jelentése, a címével megjelölt tárgya szóba sem jöhet, mert az mindegy vagy éppen semmi, az nem igaz. Ma éppen olyan nem igaz, mint volt akár Apelles korában, aki ha szőlőt festett az annyira szőlő volt és nem pusztán festék, hra rászálltak megcsipkedni a madarak. És holnap sem, holnapután sem és soha a legmesszebb jövőben sem lesz az sem igaz, hogy valamely kitünően f ett kép, mely c'rac szerint például Akhillest flhrizn,ún. nem minősíthető stílusérzéket sértő operett-sületlenségnek a miatt, mert az ősi hellén hérosz ^omdra esetleg modern katonai egyenruha feszül. Igenis, a spüvésznek örök joga akármiféle k&.e deszkó*,''TÜ szin- és forma-pompát halmozni szőnyege fára, falra, papirosra vagy akármire, de ha egyszer ő maga nyakig belement a steraturába azzal, tmv festésével valamit ábrázolni is akart és ábrázolásának olyan címet adott, melyből bizonyos társvra. A Budapesti Hírlap mai száma 10 oldal. Az új választási törvény. Választásra készülnek és még nincsen választási törvény. Az indemnitási vita, a pártalakulások, a politikai megnyilatkozások már mind a közeledő választásokra szólottak és szólanak, a belügyminiszter azonban csak ma volt abban a helyzetben, hogy az új választási törvényt a Ház asztalára tegye. Egy választási törvény sikeres megalkotása nyugodtabb időre való, mint a mostani. De már körmére égett a kormánynak és a törvényhozásnak, a kitérés előre vészes zivatarokat idézett volna fel. A kormány javaslata megfelel az idők áramlatának, még inkább a divatnak. Általános, titkos, a nőkre is kiterjedő, kötelező és községenként való. Számol a pártigényekkel, óvatos és rugalmas. Hogy a választók számát leszállítja egy félmillióval, azt bizonyítja, hogy igyekezett levenni a Friedrich-féle választójognak tanulságait, de még így is a legszélesebb választójoggal akarja megajándékozni az országot. A Budapesti Hírlap álláspontja ismeretes. Ugyanaz, ami volt és ezen nem változtathat sem az ország megcsonkítása, sem a demokrácia követelődzése, sem a nyugati bekapcsolódás jelszava. Az utolsó két évben a megcsonkított Magyarország sorsa egy olyan parlament kezében volt, mely a legáltalánosabb és legtitkosabb választójogon alapult. Ez a parlament nem volt sem szabadságszerető, sem demokratikus, sem nemzeti, sem keresztény, sem munkaképes. Most már tapasztalásból tudjuk, hogy ránk nézve mit jelent a szélsőséges választójog. Minden buzgó kísérlet ellenére nem tudott megszületni az egységes kormányzati párt, a kormányok félévenként váltakoztak, a rövid életű kormányok nem