Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)

1922-06-24 / 142. szám

Budapest, 1922. XLII. évfolyam, 142. szám­ ára 3 korina. ~rrr~i-----ímrm—;■■■—■ m i „ Szombat, junius 24. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 1100 K,félévre 560 K, negyedévre 980 K, egy hónapra ICO K. Egyes szám ára 5 korona. Ausztriában 100 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rilkk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József­ körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A Treuga Dei, Budapest, jun. 23. Mióta ezen a helyen megírtuk, hogy, ezen­túl mindennap üldözni fogjuk a Drágaságnak nevezett hétfejű sárkányt, mely az országot s az exisztenciákat progresszív módszer szerint fajjaiéi, azóta körülbörül a sajtóban napi­rendre került ez a téma. Nagyon érdekes cik­ket olvastunk, ma Szterényi József báró tollá­ból, mely konkrét viszonyok s példák felsoro­lása mellett egy országos bizottság felállítását javasolja — Németország példájára, — mely az ország pénzügyeit rendbe szedné s a sokat emlegetett takarékosságot komolyan és kö­nyörtelenül keresztülvinné. De ez a dolog kilá­tástalan abban a pillanatban, a­mikor a kor­mány új politikáját az őrlési adó leszállításá­val kezdi, a­mi Vadnay Bélának a Budapesti Hírlapban, írt cikke szerint is katasztrófával fog járni.­ Mert hiszen a rengeteg milliókat, melyek ezzel kiesnek a pénzügyi kormányzat kezéből, másonnan kell pótolni. De ha vannak még valahol kisajtolni való milliók, azokra is égető szüksége­ van a országnak az őrlési adón kívül is. Terv is nyilatkozott ma a Budapesti Hírlapban. Elhagyja a helyét, mert kilátásta­lannak látja a helyzetet. Ellenben talán majd vállalkozik megint az ő munkájára a volt kultuszminiszter, a­ki most népjólétinek megy, de egyszer már volt közélelmezési is. Igazán szimbolikus jelentőségű dolog lenne. Mintha már csak a pap imádsága tarthatná bennünk a lelket. De, hogy egy híres mondatot idézzek az októberi napokból: nemcsak forradalmat nem lehet szentelt vízzel csinálni, az anyagi romlás elhárításához is nem papi tudomány kelletik. Pályi Ede vetette fel ugyancsak a Buda­pesti Hírlapban a Treuga Dei, az Isten-béke jelszavát. Kössenek a giártok egy évre politikai fegyverszünetet s feküdjenek neki egyesült erő­vel az ország gazdasági talpraállításának. El­kapták és kommentálják a kérdést mind a két­­oldalon. A kormányon is, az ellenzéken is. Ta­­nácskoztak tegnap is, ma is. Tanácskozni fog­nak holnap is, tán holnapután is. De mind a két fél javaslata vagy föltétele, vagy kikötése úgy tele van spékelve politikával, hogy egyik fél dolgát sem vehetjük komolyan. Mindenik a gazdasági nyomorúságot mintha annak a trójai falónak nézné, a­melynek a bendőjében becsempészheti a maga vitézeit az ellenséges várba.­­ ■ Ily körülmények közt csakugyan kilátás­talannak kell látnunk helyzetünket. Valutánk folytonosan bukdácsol Zikrikben. Tegnapelőtt fölment ötvenhatra, ma már megint lecsúszott ötvenháromra. Most olvasom egy bécsi lap ki­mutatását a bécsi áralakulásokról és megret­tenve veszem észre, hogy egy évvel ezelőtt Bécsben még kisebb árak voltak, mint minek ma vannak Budapesten. Hova fogunk jutni, ha nem merünk magunkon segíteni, hova fogunk jutni egy év leforgása alatt. Áruba kell bocsá­tanunk az európai uzsora kezére országunkat, mint a­hogy most Bécs kénytelen tenni. Ki­csodán fogunk akkor kereskedni? A miniszte­rek megbuknak s otthagyván automobiljaikat az ország koldustarisznyájában, elmennek a nyugdíjba. Az ellenzék pedig még nagyobb lár­mát fog csapni és akkor is a választójogi tör­vényt és a választási atrocitások megtorlását fogja követelni. Mi pedig nemhogy elrablott tartományaink visszaszerzésére gondolhat­nánk, hanem azt sem fogjuk tudni miként tartsuk meg azt a magunkénak, a­mit Trianon el nem vett tőlünk. Azt hiszem néha kétségbeesésemben, hogy a szemem káprázik. Mert olyan képnek látom közéletünket, mint mikor a falu ég, a gyermekek pedig a libapáston rablósdit játszva egymást püfölik s nevetve kergetőznek. Mit ér nekünk, ha megtoroljuk az atrocitásokat, ha új választójogot csinálunk, ha elítéljük So­mogyi gyilkosait és a többi egyfelől és más­felől mire megyünk a felsőház és a közigazgatás reformjával s a választási rende­letek tudomásul vételével s hasonlókkal, ha egy év múlva európai komissziók és külföldi bankárok veszik kezükbe sorsunkat, hogy megszabadítsanak bennünket az éhínségtől, a csődtől és a végleges elzülléstől. Félre tehát minden politikával. Egy le­gyen a program: a gazdasági élet megmentése. Elszántsággal, önmegtagadással, kegyetlenség­gel, senkit és semmit, főképp magunkat nem kimérve lássunk a dologhoz. Azt hallottam sokszor épen azoktól, a­kik a háború végén az elzüllesztésében nem kis szerepet játsztak: az volt a szerencsétlenség, hogy Tisza kimondotta a Házban a végzetes szót: elvesztettük a há­borút, ily férfiak lettünk volna, nem pedig pipogya figuránsok, silány bábok, tehetetlen stréberek és nagyszájú népbolondítók, elvesz­tettük volna ugyan a háborút, de nem vesztet­tük volna el vele az országot is, akármit mon­dott volna Tisza. A­mit ő mondott, annak fel kellett volna bennünket rázni, ki kellett volna bennünket józanítani, ha férfiak lettünk volna. De mi inkább szétfutottunk, mint a csirkehad és görényeknek meg rókáknak engedtük át a helyet, hol máskor emberek ültek. Most vagyunk a második katasztrófa kü­szöbén. Ez annál gyilkosabb, mert rajtunk állt három év óta, hogy elhárítsuk magunkról. De mi sürgősebbnek tartottuk a népünket meg­­mámorosítani keresztény jelszókkal és kis­gazda önzéssel; játsztunk országgyűlésdit, be­rendeztünk egy ceremóniás királyságot, buk­tattunk kormányokat, csináltunk privilégiu­­mos ú­j kereskedőosztályt, a­­­mely most már kezd tönkre menni, míg az a kereskedőosztály, a­mely rendelkezésünkre állt volna, privilégium nélkül, sőt ellenére is megúszta ezt a kegyet­len, és terméketlen időt. És most itt állunk, vészkiáltások hangoznak felénk minden oldal­ról és mi folytatjuk égő falunk mellett gyer­mekes politikai játékainkat. És nincs egy Cicerónk, a ki ebben a rettenetes időben fel­álltra és a szemünkbe vágná: Quo usque tan­dem . . . Meddig még, Gat­lina urak? Harc az indemnitás körül. — A pártok készülődése. — A vitarendező-bizottság ülése. — Andrássá a szövetkezeti keresztény ellenzék elnöke. — Apponyi a pártonkivü­­liekkel hétfőn tanácskozik. — Nem alakulhat egységes ellenzéki párt. — Az ellenzék az indemnitás 6. szakasza ellen. — A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága ma dél­után kezdte meg az indemnitás tárgyalását. A bi­zottság üléséről részletes tudósításban számolunk be, itt csupán annak a megállapítására szorítko­zunk, hogy a bizottsági tárgyalás legalább három napig eltart, úgy­hogy keddnél előbb aligha kerül a javaslat a nemzetgyűlés elé. A Hogy a javaslat körül milyen méretű vita fej­­­lődik, az a bizottsági tárgyalástól fü­gg. Kormány­körökben ugyan a dolgot o­ptimisztikusan ítélik meg, de az egységes párt mégis mindent elkövet, hogy a vita készületlenül ne találja. A vitarendező­­bizottság ma Almási László elnöklésével ülést tar­tott, a­melyen nemcsak a szónokok kijelölése, ha­nem a Ház tanácskozóképességének biztosítása te­kintetében is megállapodás jött létre. A bizottság te­kintettel volt arra, hogy a többségi pártnak sok gazda-képviselője van, a­kiket az aratás és a mező­gazdasági munka mostanában elszánt a fővárosból és ehhez képest tette meg intézkedéseit a határozat­­képesség fenntartására. A többségi pártból eddig Si­mon László, Berky Gyula, Ráday Gedeon gróf, Al­mási László, Zsésj Imre és Orffy Iare jelentkeztek, hogy az indemnitás vitájában felszólalnak. Az egy­séges pártban egyébként ma igen sokan fordultak meg. A kormány tagjai közül Bethlen István gróf miniszterelnök, Rakovszky Iván belügyminiszter és Bánffy Miklós gróf külügyminiszter időztek a párt­­körben. Az egységes párt elhatározásaival szemben az ellenzék is le­készül a parlamenti harcra. Azt mond­ják, hogy az ellenzék nem gondol obstrukcióra, de — nézete szerint — az indemnitás javaslatában olyan politikai természetű kérdések vannak, — mint például a választási rendeletek jóváhagyása, a kivé­teles hatalomról szóló intézkedések. — a­melyek megokolják, hogy az ellenzék szélesebb mederben bírálja a kormány működését. A pártonkivüli ellenzéki " képviselők" hétfőn délelőtt tizenegy­ órakor Auvonius Albert gróf elnök­lésével a Ház elnöki fogadóiéban jönnek össze, hogy az indemnitás tárgyalásával kapcsolatos kérdéseket megvitassák. — Andrássyék és Hátterek szövetke­­zése már annyira megérett, hogy a két párt, vezetői ma, a parlamenti ülés után, értekezletet tartottak, a melyen a szövetkezeti, keresztény ellenzék elnö­kévé Andrássy Gyula grófot választották, a ki mel­lett öttagú intézőbizottság fog működni. Ilogy ennek a bizottságnak kik lesznek a tagjai, holnap dől el, bizonyos azonban, hogy Friedrich István és Ra­­kovszky István az egyik párt részéről. Staller István a másik részről tagjai lesznek az intézőbizottságnak. Rassayék körében nagy az elkeseredés a miatt, hogy a mai bizottsági választásokon Drezdy Győző, a­kit a földművelési bizottságba a párt hivatalosan jelölt,, kibukott "" helyébe Czettler Jenő került- Ra­ssay kijelentette, hogy e miatt az indemnitással kapcsolatban semmiféle pártközi megállapodásban nem vesz részt mindaddig, a­míg ezt, a sérelmet, nem orvosolják. Ezt a fölfogását közölte Ganl Gaszton­­nal, a nemzetgyűlés elnökével, a­kit arra kért, hogy elhatározásáról értesítse a miniszterelnököt is. Az úgynevezett egységes ellenzéki párt, a­mely­­nek létrehozásán Szilágyi Lajos fáradozik, csak neve tud megszületni. Az ellenzéki frakciók elnökei ne­­ hajlandók feláldozni­­ elnökségüket, de még nagy elvi ellentétek is elválasztják az egyes pártokat egy­mástól. Szilágyinak az volt a terve, hogy a polgári ellenzéket nemzeti alapon egyesíti Apponyi Albert gróf elnöklete alatt. De Rassay Károlynak már ez ellen is kifogása van. Mert, a­mint ma a Ház folyo­sóján kijelentene, őt Apponyitól, minden nagy tisz­telete és becsülése mellett, közjogi felfogás tekinte­tében óriási ellentétek választják el. Rassay egyedül a demokratákban látja szorosabb feffyverbarátait, mert velük állítóan meg tud állapodni abban, hogy a királykérdés elintézését népszavazásra kell bízni. A szociáldemokraták parlamenti frakciója ne­vében az indemnitás vitájában elsőnek Peidl Gyula szólal fel, a­ki hosszabb beszéd kíséretében dekla­rációt fog felolvasni, a­mely nyolc pontba foglalva ismerteti a szociáldemokraták követeléseit. Ezek között szerepel a­ meg nem torolt büntettek kider­- A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal.

Next