Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)
1922-06-24 / 142. szám
Budapest, 1922. XLII. évfolyam, 142. szám ára 3 korina. ~rrr~i-----ímrm—;■■■—■ m i „ Szombat, junius 24. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 1100 K,félévre 560 K, negyedévre 980 K, egy hónapra ICO K. Egyes szám ára 5 korona. Ausztriában 100 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rilkk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A Treuga Dei, Budapest, jun. 23. Mióta ezen a helyen megírtuk, hogy, ezentúl mindennap üldözni fogjuk a Drágaságnak nevezett hétfejű sárkányt, mely az országot s az exisztenciákat progresszív módszer szerint fajjaiéi, azóta körülbörül a sajtóban napirendre került ez a téma. Nagyon érdekes cikket olvastunk, ma Szterényi József báró tollából, mely konkrét viszonyok s példák felsorolása mellett egy országos bizottság felállítását javasolja — Németország példájára, — mely az ország pénzügyeit rendbe szedné s a sokat emlegetett takarékosságot komolyan és könyörtelenül keresztülvinné. De ez a dolog kilátástalan abban a pillanatban, amikor a kormány új politikáját az őrlési adó leszállításával kezdi, ami Vadnay Bélának a Budapesti Hírlapban, írt cikke szerint is katasztrófával fog járni. Mert hiszen a rengeteg milliókat, melyek ezzel kiesnek a pénzügyi kormányzat kezéből, másonnan kell pótolni. De ha vannak még valahol kisajtolni való milliók, azokra is égető szüksége van a országnak az őrlési adón kívül is. Terv is nyilatkozott ma a Budapesti Hírlapban. Elhagyja a helyét, mert kilátástalannak látja a helyzetet. Ellenben talán majd vállalkozik megint az ő munkájára a volt kultuszminiszter, aki most népjólétinek megy, de egyszer már volt közélelmezési is. Igazán szimbolikus jelentőségű dolog lenne. Mintha már csak a pap imádsága tarthatná bennünk a lelket. De, hogy egy híres mondatot idézzek az októberi napokból: nemcsak forradalmat nem lehet szentelt vízzel csinálni, az anyagi romlás elhárításához is nem papi tudomány kelletik. Pályi Ede vetette fel ugyancsak a Budapesti Hírlapban a Treuga Dei, az Isten-béke jelszavát. Kössenek a giártok egy évre politikai fegyverszünetet s feküdjenek neki egyesült erővel az ország gazdasági talpraállításának. Elkapták és kommentálják a kérdést mind a kétoldalon. A kormányon is, az ellenzéken is. Tanácskoztak tegnap is, ma is. Tanácskozni fognak holnap is, tán holnapután is. De mind a két fél javaslata vagy föltétele, vagy kikötése úgy tele van spékelve politikával, hogy egyik fél dolgát sem vehetjük komolyan. Mindenik a gazdasági nyomorúságot mintha annak a trójai falónak nézné, amelynek a bendőjében becsempészheti a maga vitézeit az ellenséges várba. ■ Ily körülmények közt csakugyan kilátástalannak kell látnunk helyzetünket. Valutánk folytonosan bukdácsol Zikrikben. Tegnapelőtt fölment ötvenhatra, ma már megint lecsúszott ötvenháromra. Most olvasom egy bécsi lap kimutatását a bécsi áralakulásokról és megrettenve veszem észre, hogy egy évvel ezelőtt Bécsben még kisebb árak voltak, mint minek ma vannak Budapesten. Hova fogunk jutni, ha nem merünk magunkon segíteni, hova fogunk jutni egy év leforgása alatt. Áruba kell bocsátanunk az európai uzsora kezére országunkat, mint ahogy most Bécs kénytelen tenni. Kicsodán fogunk akkor kereskedni? A miniszterek megbuknak s otthagyván automobiljaikat az ország koldustarisznyájában, elmennek a nyugdíjba. Az ellenzék pedig még nagyobb lármát fog csapni és akkor is a választójogi törvényt és a választási atrocitások megtorlását fogja követelni. Mi pedig nemhogy elrablott tartományaink visszaszerzésére gondolhatnánk, hanem azt sem fogjuk tudni miként tartsuk meg azt a magunkénak, amit Trianon el nem vett tőlünk. Azt hiszem néha kétségbeesésemben, hogy a szemem káprázik. Mert olyan képnek látom közéletünket, mint mikor a falu ég, a gyermekek pedig a libapáston rablósdit játszva egymást püfölik s nevetve kergetőznek. Mit ér nekünk, ha megtoroljuk az atrocitásokat, ha új választójogot csinálunk, ha elítéljük Somogyi gyilkosait és a többi egyfelől és másfelől mire megyünk a felsőház és a közigazgatás reformjával s a választási rendeletek tudomásul vételével s hasonlókkal, ha egy év múlva európai komissziók és külföldi bankárok veszik kezükbe sorsunkat, hogy megszabadítsanak bennünket az éhínségtől, a csődtől és a végleges elzülléstől. Félre tehát minden politikával. Egy legyen a program: a gazdasági élet megmentése. Elszántsággal, önmegtagadással, kegyetlenséggel, senkit és semmit, főképp magunkat nem kimérve lássunk a dologhoz. Azt hallottam sokszor épen azoktól, akik a háború végén az elzüllesztésében nem kis szerepet játsztak: az volt a szerencsétlenség, hogy Tisza kimondotta a Házban a végzetes szót: elvesztettük a háborút, ily férfiak lettünk volna, nem pedig pipogya figuránsok, silány bábok, tehetetlen stréberek és nagyszájú népbolondítók, elvesztettük volna ugyan a háborút, de nem vesztettük volna el vele az országot is, akármit mondott volna Tisza. Amit ő mondott, annak fel kellett volna bennünket rázni, ki kellett volna bennünket józanítani, ha férfiak lettünk volna. De mi inkább szétfutottunk, mint a csirkehad és görényeknek meg rókáknak engedtük át a helyet, hol máskor emberek ültek. Most vagyunk a második katasztrófa küszöbén. Ez annál gyilkosabb, mert rajtunk állt három év óta, hogy elhárítsuk magunkról. De mi sürgősebbnek tartottuk a népünket megmámorosítani keresztény jelszókkal és kisgazda önzéssel; játsztunk országgyűlésdit, berendeztünk egy ceremóniás királyságot, buktattunk kormányokat, csináltunk privilégiumos új kereskedőosztályt, amely most már kezd tönkre menni, míg az a kereskedőosztály, amely rendelkezésünkre állt volna, privilégium nélkül, sőt ellenére is megúszta ezt a kegyetlen, és terméketlen időt. És most itt állunk, vészkiáltások hangoznak felénk minden oldalról és mi folytatjuk égő falunk mellett gyermekes politikai játékainkat. És nincs egy Cicerónk, a ki ebben a rettenetes időben felálltra és a szemünkbe vágná: Quo usque tandem . . . Meddig még, Gatlina urak? Harc az indemnitás körül. — A pártok készülődése. — A vitarendező-bizottság ülése. — Andrássá a szövetkezeti keresztény ellenzék elnöke. — Apponyi a pártonkivüliekkel hétfőn tanácskozik. — Nem alakulhat egységes ellenzéki párt. — Az ellenzék az indemnitás 6. szakasza ellen. — A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága ma délután kezdte meg az indemnitás tárgyalását. A bizottság üléséről részletes tudósításban számolunk be, itt csupán annak a megállapítására szorítkozunk, hogy a bizottsági tárgyalás legalább három napig eltart, úgyhogy keddnél előbb aligha kerül a javaslat a nemzetgyűlés elé. A Hogy a javaslat körül milyen méretű vita fejlődik, az a bizottsági tárgyalástól függ. Kormánykörökben ugyan a dolgot optimisztikusan ítélik meg, de az egységes párt mégis mindent elkövet, hogy a vita készületlenül ne találja. A vitarendezőbizottság ma Almási László elnöklésével ülést tartott, amelyen nemcsak a szónokok kijelölése, hanem a Ház tanácskozóképességének biztosítása tekintetében is megállapodás jött létre. A bizottság tekintettel volt arra, hogy a többségi pártnak sok gazda-képviselője van, akiket az aratás és a mezőgazdasági munka mostanában elszánt a fővárosból és ehhez képest tette meg intézkedéseit a határozatképesség fenntartására. A többségi pártból eddig Simon László, Berky Gyula, Ráday Gedeon gróf, Almási László, Zsésj Imre és Orffy Iare jelentkeztek, hogy az indemnitás vitájában felszólalnak. Az egységes pártban egyébként ma igen sokan fordultak meg. A kormány tagjai közül Bethlen István gróf miniszterelnök, Rakovszky Iván belügyminiszter és Bánffy Miklós gróf külügyminiszter időztek a pártkörben. Az egységes párt elhatározásaival szemben az ellenzék is lekészül a parlamenti harcra. Azt mondják, hogy az ellenzék nem gondol obstrukcióra, de — nézete szerint — az indemnitás javaslatában olyan politikai természetű kérdések vannak, — mint például a választási rendeletek jóváhagyása, a kivételes hatalomról szóló intézkedések. — amelyek megokolják, hogy az ellenzék szélesebb mederben bírálja a kormány működését. A pártonkivüli ellenzéki " képviselők" hétfőn délelőtt tizenegy órakor Auvonius Albert gróf elnöklésével a Ház elnöki fogadóiéban jönnek össze, hogy az indemnitás tárgyalásával kapcsolatos kérdéseket megvitassák. — Andrássyék és Hátterek szövetkezése már annyira megérett, hogy a két párt, vezetői ma, a parlamenti ülés után, értekezletet tartottak, a melyen a szövetkezeti, keresztény ellenzék elnökévé Andrássy Gyula grófot választották, a ki mellett öttagú intézőbizottság fog működni. Ilogy ennek a bizottságnak kik lesznek a tagjai, holnap dől el, bizonyos azonban, hogy Friedrich István és Rakovszky István az egyik párt részéről. Staller István a másik részről tagjai lesznek az intézőbizottságnak. Rassayék körében nagy az elkeseredés a miatt, hogy a mai bizottsági választásokon Drezdy Győző, akit a földművelési bizottságba a párt hivatalosan jelölt,, kibukott "" helyébe Czettler Jenő került- Rassay kijelentette, hogy e miatt az indemnitással kapcsolatban semmiféle pártközi megállapodásban nem vesz részt mindaddig, amíg ezt, a sérelmet, nem orvosolják. Ezt a fölfogását közölte Ganl Gasztonnal, a nemzetgyűlés elnökével, akit arra kért, hogy elhatározásáról értesítse a miniszterelnököt is. Az úgynevezett egységes ellenzéki párt, amelynek létrehozásán Szilágyi Lajos fáradozik, csak neve tud megszületni. Az ellenzéki frakciók elnökei ne hajlandók feláldozni elnökségüket, de még nagy elvi ellentétek is elválasztják az egyes pártokat egymástól. Szilágyinak az volt a terve, hogy a polgári ellenzéket nemzeti alapon egyesíti Apponyi Albert gróf elnöklete alatt. De Rassay Károlynak már ez ellen is kifogása van. Mert, amint ma a Ház folyosóján kijelentene, őt Apponyitól, minden nagy tisztelete és becsülése mellett, közjogi felfogás tekintetében óriási ellentétek választják el. Rassay egyedül a demokratákban látja szorosabb feffyverbarátait, mert velük állítóan meg tud állapodni abban, hogy a királykérdés elintézését népszavazásra kell bízni. A szociáldemokraták parlamenti frakciója nevében az indemnitás vitájában elsőnek Peidl Gyula szólal fel, aki hosszabb beszéd kíséretében deklarációt fog felolvasni, amely nyolc pontba foglalva ismerteti a szociáldemokraták követeléseit. Ezek között szerepel a meg nem torolt büntettek kider- A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal.