Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)
1922-06-24 / 142. szám
2 Budapesti ftiRtAP .142. «.» 1922 Ijumofi 24 ü lése és megtorlása és a közszabadságok helyreállítása. A bizottságok megalakulásával kapcsolatban sok szó esett arról, hogy Heinrich Ferenc kimaradt a pénzügyi bizottságból és hogy Szentpáll Istvánt, aki a MagyarVárosok Országos Kongresszusának egyik megalapítója és alelnöke, nem választották be a közigazgatási bizottságba. A nimbusz. Irta Lőrinczy György. Odafenn, a rimavedzvi szelíd lankák és a Mátra legalsó nyúlványai között, büszkélkedett hajdanán, Gedővár, Fülek, Ajnácskő. Salgó közelében Serke vára is, a tudós Lorántfayak bagolyfészke. Ma már az emléke is alig pislog, falai i pedig végképpen széllel porladtak, de alant, hosszú pántlikaképpen húzódik a Rima partján a kálomista falu. Serke, ahol valaha Kiss József élte a gyerekkorát, és az ősi nagyúri domínium, noha mostanában mindez a rabló cseh mostoha kezén. Serdülő gyerekkoromban még az a domínium ai Kemény János báróé volt, a ki közvetetten atyafieág révén a Lorántffyaktól örökölte s a kiről nemsokára hasonló vérségi jusson Bánffy Dezső báróra szállott. Az uradalom tiszttartója Fiaskó György volt, tanult ember, kiváló gazda, édesapámmal együtt jogászkodott Sárospatakon. Félig táblabíró, félig földmivelő, sajátságos keveréke a gondokozó filozófusnak és az egyszerű szántóvetőnek. Azóta ez a típus is végképp kiveszett a magyar életből. Akkor az ilyen gazda nem hordott bricseszt, de lóháton járt. Most már bricseszt, hord, de gyalog jár. Az ilyen jelentéktelen apró disztinkciók sokat elkotyognak abból, amit a hivatalos krónikás elhallgat. Fiaskó Györgyöt mi gyerekek mindközönségesen ugyancsak Fiaskó bácsinak hívtuk, de ő azért rettentő nagyhatalom volt előttünk. Szinte azt mondhatnám, hogy népszerű tekintély, ami pedig ritkán fér össze. Szűkszavú, de bőkezű. Ha vásári vagy ünnepi tumultusok kedvéért bejött, a városba, akkor a szárnyai alá vett, és vele jártuk sorra a panorámákat és, a többi hangos bámulnivalót. Azonfelül Fiaskó Györgynek impozáns tajtékpipái voltak, gazdasági emblémákkal, királyi koronával, nemzeti címerrel, sőt kacér és fengeöltözetű dámákkal kifaragva, és ezek a tajtékcsudák selyemkötésű, tarka gyöngyökkel kivarrott dohányzacskóból táplálkoznak. Mindez bizonyos nimbuszt, teremtett a Fiaskó György máskülönben húsos és vörösbe luszó feje körül. Olyanformán, hogy Kemény János bárót afféle, félistennek képzeltük, a ki a halandók elől a magasság felhőibe rejtőzik és akiből csak Fiaskó bácsi látható, a tajtékpipás tiszttartó, vagyis, a misztikus égi hatalom földi vikáriusa. Csak a gyereknek van ilyen titokzatos, magafaragta bálványa. És egyszer csak ez a bálvány összeomlott, a szemünk láttával A koronás tajtékpipák és a selyem dohányzacskó varázsa szétesett, a Fiaskó bácsi nimbusza elszállt, mint a könnyű tavaszi köd! Az történt ugyanis, hogy Kemény János báró megjelent Serkében. Ez nagy esemény volt. A fejedelem akkor a politikai, sőt a nemzeti élet ormán állott, mint képviselőházi elnök, az ország egyik gazdája és márványoszlopa, az optimatesek legjavából. Nem ért rá arra, hogy a maga dolgával, a kis Serkével bíbelődjék. Esztendők óta nem is látták ott, csak a hírét hallották az újságokból. Most is úgy kellett, majdnem fenyegetőzve lecsalogatni Pestről, hogy valami fontos jogügyletet, ami az ő személyes jelentléte nélkül meg nem köthető, nyélben, üthessen a tiszttartója. E végett hívták a helyszínére az Édesapámat i, mint az uradalom helyi fiskálisát. Hintát küldtek értünk a városba, mert engem is kivittek Serkébe — iródiáknak, s ez nagy és emlékezetes fordulat volt az életemben. Mert eleven bárót akkor láttam legelőször és a fejem tele volt az akkori idők Rocambolejaival, baronetjeivel és márkijaival. Rendkívüli embereknek képzeltem őket, fantasztikus lényeknek, akik csak arra valók, hogy regényeket szőjenek, akik különleges emberi fajták, nemcsak a társadalmi kiváltságaik, de az arcuk, a beszédjeik, az ételük szerint is. És Kemény János báró nem törte meg ezt a babonás hitemet Daliás, gyönyörű típusa volt az erdélyi büszke, ősmagyar mágnásnak: olyanok lehettek a Jókai regényhősei, akik a hatalmas török szultánokkal és basákkal kevélyen újat húztak. Kemény János báró nagy, fekete attilát, ragyogó lakkcsizmát, zsinóros magyar nadrágot hordott. Az alakja is csakugyan fejedelmi, az arca tiszteletet parancsolóan komoly, és a beszéde! Még nyájas és vidám tréfáiban is mindig volt valami dekórum, valami majestas, ami a leereszkedéstől épp úgy visszatartja, mint a gőgtől. Hát mindez, együttvéve bizony nagyon megtépázta a Fiaskó bácsi nimbuszát. Hát még a többit Mialatt, a szerződést megírtuk, azalatt asztalt térít,eltek és, azután ebédhez ültünk. A szűkre szabott kisvárosi ebédhez képest lukullusi lakoma volt, az. Csigaleves, sonka, borjúkotlett, mogyorótorta. És közbe egy kis fakó cikszer: a spenát. Én titokban ugyan, de annál őszintébben és hevesebben gyűlöltem a spenátot és tulajdonképpen csak kisegítő szükségétesnek, pótfogásnak tartottam, valami olyan pedagógiai taneszköznek, amit csak azért kell megenni, hogy az embert engedelmességhez szoktassák. És most ide merik tenni, a hatalmas báró elébe! A fejedelemnek — spenótot! Kiváncsia, majd lehangoltam szégyenkezve és szepejíve néztem a nagyimra. Mit csinál a spenóttal? Semmit se csinált. Hozzá se nyúlt. Ilanem jóízűen nagyot nevetett. — Na, Fiaskó. — szólt, és vidáman dobolt, a villájával az asztalon. — ha maga engem ilyen zsalugáter-festékkel traktál, akkor én nem jövök többet Serkébe ebédelni! A szegény Fiaskó maga is, olyan zöld volt, már ijedtében, mint az a zsalugáter-festék. Nimbusza ebben a pillanatban a mélységbe zuhant előttem. Nem imponált többé. Ellenben a báró óriássá nőtta szememben. Jupiterré, aki mennydörögve töri össze villámaival a tajtékpipákat és zivatarával spenótot csapkod az esében a kopott zsalugáterhez. * Kemény János báró nemsokára elköltözött. Az élő nagyok közül a halhatatlan emlékek közé követte nagy vezérét, a haza bölcsét. A helye körülbelül éppúgy üresen maradt, mint a Deáké. De a serkei domíniuma csak gazdát cserélt: anyai ág szerint való örökségül a Bánffy Dezső báróé lett. Uj szerződésekre, uj okiratokra lett szükség, a bürokrácia szent formalizmusa szerint, a minél. -----------------------------------------——— Kállay expozéja a pénzügyi bizottságban. — Az indemnitás tárgyalása. — Tizenkét milliárd deficit a múlt költségvetési évben. — A tisztviselőlétszám csökkentése. — A föld-, ház- és kereseti adókat a békepártiéira kerekítik ki. — Az ország nem tud jóvátételt fizetni. A 6. szakasz elejtésének feltétele: a választási vita kikapcsolása. A pénzügyi bizottság ma este öt órakor Ráday Gedeon gróf elnöklésével ülést tartott, amelyen az indemnitást tárgyalták. Az ülésen megjelent Bethlen István gróf miniszterelnök és Kállai Tibor pénzügyminiszter is.Az ülés inkább általános eszmacsere körében mozgott, amennyiben a pénzügyi bizottságnak már az összehívásánál megegyeztek arra nézve, hogy mivel az indemnitási törvényjavaslat áttanulmányozására kellő idő még nem volt rendelkezésre, csak a pénzügyminiszternek a pénzügyi helyzetről szóló előterjesztése és az előadónak a javaslat ismeretésére vonatkozó jelentése lesz a mai napirend anyaga, s az általános és részletes vitát csak a szombat délután tartandó ülésén fogja megkezdeni a pénzügyi bizottság. Az értékérzét jelentős eseménye volt Kállay Tibor pénzügyminiszter expozéja, amelyet alább bővebben ismertetünk. Részletes tudósításunk a következő: A pénzügyminiszter felszólalása, izén az államháztartás szanálása csak akkor lehetséges, ha az antant lehetetlen jóvátételi követelésekkel nem akadályozza meg az ország fejlődését, mert Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében nem képes semmiféle jóvátételi számla kiegyenlítésére. H Ha ezt kérik, akkor az ország még abábom előtti, álatláti jogi ügyletekből származott, követeléseknek, aem tud eleget tenni. A kedvezményes ellátásiból ki sikarja venni azokat a tisztviselőket, akiknek annyi A javaslatot Ivády Béla előadó ismertette. Utána Kállay Tibor pénzügyminiszter szólalt, föl. Sándor Pálnak első közbevételi kérdésére kijelentette, hiszt az őrlési adót azért kellett, leszállítania mert antiszociális volt és a fociszegényebb nénporfásul "sújtotta. A pénzügyminiszter ezután áttért az ország gazdasági helyzetének ismertetésre. Megállapította, hogy a múlt, költségvetési évben a deficit, 12 milliárd vol. Az álamháztartás egyemnulváriak helyreállítását cssak úgy tudja vállalni, ha a megtakarítási intézkedéseket, úgymint a tisztviselő-létszám csökkentését, s azután az őrlési adó eltörlésével szemben a föld-, hús- és kereseti adók kikerekítését megindítják. Ezt a három adónemet ő békebeli paritásra akarja kikerekíteni. Természetevagyonuk van, hogy magukat természetben is elláthatják. , ' 'r , | Vázsonyi a 0. szakasz kihagyását kéri. Ezután Vázsonyi Vilmos szólalt fel. Véleménye szerint az indenttitást meg lehetne szavazni, ha nem volna’ tele politikummal. Különösen két szakasz az, amely ellen kifogása van. Az első a hatodik szakasz, amely véleménye szerint a választójogi rendelet törvényesítését jelenti. Azt nem lehet követelni az ellenzéktől, hogy az indemnitás mellett csak úgy mellesleg törvényesítse a választójogi rendeletet és a választást. A szakasz szükségességét nem lehet azzal megokolni, hogy 1920-ban is így jártak el, mert akkor nem indentitásban, hanem alkotmányjogi törvényben törvényesítették a választásokat. Ezenkívül a törvényesítésre akkor szükség volt, mert akkor nem lehetett másképp választani, mint a Friedrich-féle rendelettel. Az ellenzék módot szeretne adni a kormánynak arra, hogy az indenttitást rövidesen letárgyalják, mert ez nem bizalom kérdése, hanem szükségesség, hogy a kormány az államháztartást tovább vihesse. Ha azonban a hatodik szakasz a javaslatban bennemarad, mit az ellenzék kénytelen volna a vitába belevinni az egész választási anyagot, mert ebben a szakaszban erős politikum, sőt pártpolitikai kérdés van. Kéri a 6. szakasz kihagyását. Bethlen feltétele. Bthlett István gróf miniszterelnök a felszólalásra válaszolva kijelentette, hogy a hatodik szakaszra nem a kormánypártnak van szüksége, mert a többség amúgy is törvényesnek ismeri el a választási rendeletét. Ezt a szakaszt azért vette be, — mondotta a miniszterelnök, — hogy az ellenzéknek módot adjon arra, hogy ebben a kérdésben a törvényhozás határozatát provokálja. Konkretizálva az ajánlatot, kijelentette Bethlen, hogyha az ellenzék garanciát ad a tekintetben, hogy nem fog választási vitát provokálni, a kormány a hatodig szakaszt elejti. ......„......... • . 0'. r-- V j Vázsonyi megadja a garanciát, Balsay nem. Vázsonyi Vilmos ezt a garanciát az ellenzéki részéről vállalta is. A következő pillanatban azonban felszólalt Rassay Károly, aki a kérdésnek ilyen módon való elintézésében nem volt hajlandó belemenni, úgy hogy Vázsonyi és Rassay között nyílt színen megtörtént az első összekülönbözés. Vázsonyi a kivételes hatalom ellen. Vázsonyi a hatodik szakasz után a hetediki szakaszt bírálta. Ez a szakasz, úgymond, az első bekezdésben kimondja ugyan, hogy megszűnik a kivételes hatalom, a következő szakaszban mégis fentartja azt a jogát a kormánynak, hogy a kivételes rendeletekből annyit tartson meg, amennyit jónak lát. A kormány nem kívánhatja az ellenzéktől, hogy ilyen bizalommal legyen iránta. A kivételes rendelkezések, folytatta tovább beszédét Vázsonyi, három csoportra oszthatók. Először a magánjogi és gazdasági, másodszor a közjogi természetűekre, (közszabadságok), harmadszor pedig a büntetőjogi vonatkozásúakra. A magánjogi és gazdasági rendelkezéseknél meg lehet érteni, hogy addig, amit a mai abnormis gazdasági helyzetben élünk, csak lépésről-lépésre közeledhetünk a normális gazdasági rend felé. Viszont a közszabadságok és a büntetőjog terén nem hajlandó a kormánynak semmiféle kivételes felhatalmazást adni, mert, nemcsak a békekötéstől, hanem a béke ratifikálásától is elmúlt már egy esztendő. Áll ez különösen a sajtó terén. A kormány megszünteté ugyan a cenzúrát, de azt, ha kivételes hatalom van, rendeleti uton bármikor érvénybe léptetheti, sőt még az a joga is megvan, hogy csak olyan időszaki lapot engedélyez, amely neki megfelel, nem beszélve arról, hogy még a betiltás jogával is rendelkezik. Ez lehetetlen helyzet. Épp így teljesen jogosulatlannak véli a szakasznak büntetőjogi rendelkezéseit. Kéri a miniszterelnököt, hogy hagyja ki a hetedik szakaszt, Bethlen módosítást ajánl. Bethlen István gróf miniszterelnök kijelentette, hogy hajlandó a hetedik szakaszt módosítani, azonban azt teljesen nem mellőzheti, ő maga a legjobban szeretne a kivételes hatalomtól megszabadulni, de ez most még nem tehetséges. Ezután konkrét példákat sorolt föl állításának igazolására. Megemlítette, hogy például a lakásrendeletet minden évben új törvénnyel kellene szabályozni, ami minden évben hosszabb vitát provokálna a nemzetgyűlésben. Ezzel is kevesebb jutna az alkotómunkára. A kormány egy évben körülbelül ezer rendeletet ad ki s ha most ezt mind törvényhozási úton szabályoznák, ez nagyon sok időt vonna el a nemzetgyűléstől. A miniszterelnök ezután javasolta, hogy holnap az ellenzék a hatodik és hetedik pontra vonatkozóan tegyen konkrét javaslatokat. A bizottság ezt tudomásul vette. Vázsonyi Vilmos a két vitás szakaszra az ellenzék módosításait a holnapi ülésen fogja benyújtani.- 1