Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)
1922-06-24 / 142. szám
1922 junius 24. Budapesti Hírlap (142. m.) Bethlen István gróf miniszterelnök a pénzügyi bizottság tárgyalásairól. Bethlen István gróf miniszterelnök, aki a pénzügyi bizottság ülése után fölkereste az e,~-'-is párt körét, a bizottsági tárgyalásokról a következőket mondotta munkatársunknak: — A pénzügyi bizottság tárgyalásainak képe még nem alakult ki, mert a javaslatot csak ma délelőtt osztották ki és az ellenzéknek nem volt ideje azt tanulmányozni. Ezért ma semmi érdemleges dolog nem történt; az ellenzék holnap teszi meg javaslatait. Vázsonyi kétszer is felszólalt, a 6. és 7. szakasznál tette meg kifogásait. E körül kisebb vita fejlődött, de nekem az az érzésem, hogy inkább közeledés jött létre a két fél között. — Én úgy látom, hogy nem kizárt dolog a megegyezés lehetősége. És ha az ellenzék éppen olyan becsülettel törekszik erre, mint a milyen becsületesen én törekszem rá, azt hiszem, hogy az indemnitást idejében sikerül tető alá hozni. Apponyi Albert gróf az indemnitásról. A Budapesti Hírlap munkatársa kérdést intését Apponyi Albert grófhoz, mi a véleménye ez indemnitásról. — Még nem ismerem jól a javaslatot és így hevenyészve nem is nyilatkozhatom róla. Legföljebb annyit mondhatok, hogy a javaslat annyira telítve van nem pénzügyi, hanem tisztán politikai természetű javaslatokkal, hogy a vita fölötte igazán nem mellőzhető. A hatodik szakasz nem törvényesíti a választójogi rendeletet. — A kormány felfogása. A Budapesti Hírlap mai közlése megállapította, hogy a kormány az indemnitásban jóvá akarja hagyatni a választójogi rendeletet. Ez a hír az ellenzék körében nagy konsternációt keltett. Az ellenzéknek ugyanis az a felfogása, hogy a kormány ezzel törvényesíteni akarja a választójogi rendeletet és a választást, amihez ők semmilyen körülmények között sem hajlandók hozzájárulni. Ezzel a magyarázattal szemben a kormány felfogásáról illetékes helyen a következőket mondották a Budapesti Hírlap munkatársának: — Szó sincs a választójogi rendelet törvényesítéséről. Az indemnitás hatodik szakasza szórólszóra egyezik az 1920. évi I. t.-c. 1. szakaszával, azaz csak annyit mond ki, hogy „jóváhagyatnak a kormánynak ama rendeletei, amelyeknek alapján a nemzetgyűlés öszegyűlt“. Az ellenzék nagyon jól tudja, hogy a kormány a februári választójogi vita során azt a felfogást vallotta, hogy ez a szöveg egyáltalán nem törvényesíti a választójogi rendeletet, és éppen ezért vált lehetővé, hogy a választójog törvény híjján rendeleti úton szabályoztatott. Minthogy az 1920:1. t.-c. 10. szakasza és az indemnitás hatodik szakasza szóról-szóra megegyezik, világos, hogy itt nem lehet törvényesítésről szó, mert a kormány nem adta föl az egyizben már leszögezett és az alkotmányjogi értekezlet által is honorált alkotmányjogi felfogását. A képviselők fizetése. A nemzetgyűlés gazdasági bizottsága ma, a nemzetgyűlés ülésének végeztével, ülést tartott. Az ülés egyetlen tárgya a képviselők illetményeinek új megállapítása volt. Mint illetékes helyen értesülünk, a bizottság úgy határozott, hogy a nemzetgyűlésnek oly értelmű javaslatot terjeszt elő, hogy a képviselők ugyanolyan illetményben részesüljenek, mint a VI. fizetési osztály első fokozatába sorozott álami tisztviselők. Ez az összes illetmény — a természetbeni járandóságokat, is pénzben véve — havonként körülbelül kilencezer koronának felel meg, kül se az élet, se a halál nem érvényes. Egyszóval: megint ki kellett mennünk Serkére. Az uj gazda, a fiatal Bánffy Dezső báró mindent alaposan számon szedett uj birodalmában, mint aki tisztába akar lenni és ezért tudni akarja, mije van. Kocsin jártuk be a majorokat, aklokat, istállókat. A hátulsó ülésen a báró ült az Édesapámmal, a nothsitzre én kerültem és Fiaskó bácsi ki, a bakra, a kocsis ■mellé. Ez már a zsalugáterfestékes ebéd óta meg se lepett. Természetesnek, magától értetődőnek láttam, hogy Fiaskó bácsi a bakon ül. Sőt a Bánffy báró tekintélyét se igen respektáltam már. A fiatal báró könnyed, derűs és szinte polgáriasan egyszerű egyéniségében semmi se volt a Kemény János patetikus fenségéből. Csak olyan embernek látszott, amilyennek Fiaskó bácsi meg az Édesapám. .Vagy, amint a gyerekfejem magyarán gondolta: nem látszott bárónak. Kemény János elnézett a fejem fölött, észre se vett, mintha a világon se volnék, ellenben Bánffy báró nemcsak szóba állott velem, de még úgy el is beszélgetett, mint hogyha majdnem egyenrangú volnék. A báró közlékenysége föl is oldotta a nyelvemet és ugyancsak szorgalmasan kotnyeleskedtem, ami Fiaskó bácsit észrevehetően bosszantotta. Feszengett, hátrapislogott, kényelmetlenül érezte magát, de tehetetlen volt és én némi elégtétellel néztem a zavarát. Egyszer hozzám somfordált, mialatt a báró valami gazdasági tüneményt nézegetett, és Fiaskó bácsi az elfojtott méreg hangján súgta: — Fráter! Vigyázz a nyelvedre! A báróval nem lehet csak úgy komázni! Konfidensül a szemébe nevettem. — Miért? — Úgy nézd meg, hogy ebbül az emberbül még — miniszter is lehet! Bizonyosan valami nagyon nagyot akart mondani. Hiszen Fiaskó bácsi nyilván még soha se látott életében minisztert, hogy ilyesmit képzel. Micsoda vakmerőség! Hát a minisztereket éppen csak terkében keresi a király? Igazán nevetséges a faluk és a tiszttartók együgyű nagyralátása! Nem hiába kacag rajtuk annyit a büszke nagyváros. Nem is tudtam többé komolyan venni, akármit mondott. Nemcsak a nimbusza foszlott szét, de Fiaskó bácsi bukott emberré lett előttem. A Kemény János zsalugáterfestéke és a Bánffy Dezső minisztersége buktatta meg. És a szegény Fiaskó bácsi el is költözött az árnyékvilágból, anélkül, hogy a rehabilitációt megérte volna. Pedig csak egy-két esztendő hiányzott hozzá. Még Fiaskó bácsi sírkövét ki se faragták, mikor már hire kerekedett az erdélyi havasok felől a keménymarkú székely bárónak. Hogy lobogtatja a magyarság zászlóját! Milyen művészettel teszi lóvá az ellenfeleit a politikában! Csalafintaságairól, fogásairól és energiájáról legendaszerű anekdoták jártak szájról-szájra a klubokban és a parlament folyosóin. Aztán az anekdoták nyomán bejött a folyosóról ő maga is. Nemcsak a terembe, hanem egyenesen föl a legmagasabb pulpitusra: a törvényhozók elnöki székébe. És onnan már aztán hamarosan ott termett, fönn, a magaslaton, nem is a miniszteri, hanem mindjárt a miniszterelnöki rezidenciában. Királyokkal, császárokkal, hadvezérekkel poharazott. A serkei kis szürke báró, aki húsz évvel előbb csak a Fiaskó György minisztere volt. A magyar közvélemény először nevetett, épp, mint én nevettem valaha Serkében. Négynapos uralkodást jósolt neki. Azt hitték, hogy a legelső gáncsvetéstől hasravágódik, az újoncaival együtt. Talán csak én nem nevettem. A húsz esztendő homályzó emlékein keresztül Fiaskó Györgyöt láttam, a serkei tiszttartót, aki mindezt még akkor megjósolta, mikor senkinek másnak eszébe sem jutott. Most ő mosolygott rám. Nagy, vörös, húsos fejét ámulva néztem, mintha a régi megtépett koszorú környékezné. Mintha ő maga ülne a miniszterelnöki székben, nem Bánffy Dezső báró. Szótlanul, komolyan és méltóságosan, mintha csak Kemény János volna ő is: a tekintélyes fejedelem. Maga a nimbusz. Husztriff általános hivatalnoksztrálh ezott Bécs, jún. 23. Tudósítónk jelenti telefonon: Az állami alkalmazottak fizetésemelése tárgyában ma egész nap folyt a tanácskozás. Az állami alkalmazottaknak a júniusi indexszámok értelmében 1921. március havi fizetésüknek a tizenhatszorosa járna, ha a hetvenegyszázalékos drágaságnak megfelelő arányban emelnék a fizetésüket. A hivatalnokok az állam pénzügyi helyzetére való tekintettel már eleve lemondottak az 1921. márciusi illetmény tizenhatszorosáról és kijelentették, hogy megelégszenek a tízszeresével. A kormány azonban ugyancsak az állam pénzügyi helyzetére való tekintettel csak az ötszörös fizetésemeléshez akar hozzájárulni, amit az állami hivatalnokok és alkalmazottak nem tartanak elégségesnek. Az állami alalmazottak szervezete erre ultimátumot adott át a kormánynak, amely péntek délután négy órakor járt le. A kormány ma a minisztertanácson foglalkozott, ezzel az üggyel és hoszszas tanácskozás után úgy határozott, hogy a márciusi illetéket, ugyan nem emeli föl, de hajlandó családos embereknek bizonyos kedvezményt, illetően pótlékot adni. Ezeknek a pótlékoknak havi összege 81 milliárddal, egy évben körülbelül 1000 milliárddal terhelné meg az állam költségvetését.. A forgalmi alkalmazottak ezt a határozatot nem fogadtták el s egy holnap délután hat órakor lejáró ultimátumot adtak át a kormánynak. Ennek az ultimátumnak hatása alatt, a Technikus Szövetség is ultimátumot adott át a kormánynak. Ennek határideje holnap négy órakor van. Ausztria tehát, az új pénzügyi tervezetek megvalósulásának pillanata előtt általános hivatalnoksztrájk előtt áll, amelynek súlyos voltát csak növeli a telefonosok, telegráfusok és postások harci készsége. A nemzetgyűlés ülése. — A bizottságok megalakítása. — A pénzügyminiszter előterjesztette az indemnitási javaslatot. — Az első interpelláció. A nemzetgyűlés ma csupán alakiságokkal foglalkozott és ezt a munkáját ma körülbelül be is fejezte. Választott még két jegyzőt, megválasztotta a bizottságokat, melyek nyomban meg is alakultak. Káday Tibor pénzügyminiszter azután benyújtotta a hat hónapra szóló indemnitási javaslatot. Elhallatszott az első sürgős interpelláció is. Köttevényi Szabó István a veszettség terjedése ellen kért sürgős intézkedést, amire Szabó István földmivelésügyi miniszter megnyugtató választ adott. Gaal Gaszton pontosan tíz órakor nyitotta meg az ülést. Az elnöki bejelentések után kisorsolta az osztályokat. A képviselőket négy osztályba sorozták. Azután két jegyző és a bizottságok választása következett. Beadtak összesen 104 szavazatot. Jegyzők lettek: Csik József 94 szavazattal, Hébert Ede dr. 95 szavazattal. A bizottságokat a megállapított lista szerint választották meg, csupán a földmivelésügyi bizottságban történt változás. Drózdy Győző csupán 43 szavazatot kapott és helyébe Czettler Jenőt választották be a bizottságba. Az indemnitás. Kállay Tibor pénzügyminiszter beterjeszti az 1922—23-ik év hat hónapjára szóló indemnitási javaslatot és kérte a pénzügyi bizottsághoz való utalását. A Ház így határozott. Az elnök fölhívta a bizottságokat, hogy azonnal alakuljanak meg s az alakulásról még az ülés folyamán tegyenek jelentést. Az ülést felfüggesztette. A szünet után az elnök jelentést tett a bizottságok megalakulásáról és kihirdette, hogy az igazságügyi bizottság elnöke Nagy Emil, jegyzője Eródy. Harrach Tihamér lett, a földmivelésügyi bizottság elnöke Mayer János, jegyzője Neumayer Ferenc, a kivándorlási bizottság elnöke Patay Tibor, jegyzője Doboczky Dezső, a pénztári bizottság elnöke hivatalból a képviselőhöz elnöke, jegyző Édes Antal lett, a közgazgatási bizottság elnöke Putnoky Móric, jegyzője Bessenyey Zénó, a közjogi bizottság elnöke Kenéz Béla, jegyzője Berky Gyula, a közlekedésügyi bizottság elnöke Hegyeshalmy Lajos, jegyzője Krakker Kálmán, a külügyi bizottság elnöke Teleki Pál gróf, jegyzője Mózer Ernő, a mentelmi bizottság elnöke Fáy Gyula, jegyzője Zsilinszky Endre, a munkásügyi bizottság elnöke Nagy János (egri), jegyzője Dénes István, a naplóbíráló bizottság elnöke Meskó Zoltán, jegyzője Kéri Szabó Dezső, a pénzügyi bizottság elnöke Ráday Gedeon gróf, jegyzője Neubauer Ferenc, a számvizsgáló bizottság elnöke Orbán Péter báró, jegyzője Szabó Sándor, a véderő bizottság elnöke Karafiáth Jenő, jegyzőjeParányi Ferenc, a zárószámadást vizsgáló bizottság elnöke Hadházy Zsigmond, jegyzője Kovács Nagy Sándor. Nem alakultak még meg a gazdasági, kérvényi, közegészségi, közoktatásügyi, összeférhetetlenségi állandó és vízügyi bizottságok. Ezeknek megalakulásáról az elnök legközelebb tesz jelentést a Háznak. Az elnök indítványára a holnapi ülésen az összeférhetetlenségi állandó bizottság tagjai leteszik az esküt, megállapítják a további napirendet és az interpellációkat terjesztik elő. Az elnöki széket Huszár Károly alelnök foglalta el. Következett a sürgős interpelláció. A vedettség terjedése, Köttevényi Szabó Istvánt interpellációjában elpanaszolta, hogy a veszettség már 423 községben terjedt el. Állandóan érkeznek a panaszok a földmivelésügyi minisztériumhoz, mert a kór terjedése az állatállományban is erősen pusztít. Interpellációjában azt kérdezte a földmivelésügyi minisztertől, hogy hajlandó-e a bakteriológiai intézetnek nagyobb anyagi eszközöket rendelkezésére bocsátani és az oltóanyag díjtalan kiutalását kérte. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter válaszában elismerte, hogy a veszettség nagyobb mértékben terjedt és ennek megakadályozására a földmivelésügyi minisztérium mindent elkövet. Sok községben valóban más állati veszettségek is előfordulnak. Sajnos, a Pasteur-intézetben nincs elegendő oltóanyag. Az állati szérumot most próbálják ki és még nem lehet szabad forgalomba hozni. A minisztérium ingyen bocsátja rendelkezésre az oltóanyagot. Baj, hogy nem lehet elég kísérleti nyulat beszerezni. A szükséges pénzt csak a pénzügyminiszter utalhatja ki, mert minden kiadás ma a pénzügyminisztertől függ. (Közbekiáltás balról: Hát választási célokra?) Egyébként minden konkrét esetben sürgősen intézkedni fog. Az interpelláló és a Ház a választ tudomásul vette, mire az ülés véget értt -- 3