Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)

1922-06-24 / 142. szám

tevékenység egész körének lendületét és mozgást adni. A kérdés fontosságára való tekintettel a ja­vaslatnak ezzel a részével más helyen részleteseb­ben foglalkozunk. A javaslatnak az a szakasza, mely az őrlési és forgalmi adóról szóló törvény rendelkezéseit to­vábbra­ is érvén­yben kívánja tartani, ma már meg­haladott dolog. Az őrlési adó ügye, a­mint erről már részletesen beszámoltunk, új szabályozást nyer. Az eddigi 15 százalékos kulcs a jövőben csak 10 százalék lesz, vagyis a tulajdonképpeni őrlési adó megszűnik és csupán a malmok vámkeresete marad meg. A­mi az arányban teljesítendő fizetéseknek rendeleti útán leendő szabályozására vonatkozó fel­hatalmazást illeti, ez, többek között, módot ad a kormánynak, hogy a vámfelpénzek ügyét tovább is szabályozhassa a szükséghez képest mindaddig, a­míg mi vámtarifánk el nem készül és életbe nem lép. Az államadósságokról csupán egy fontosabb rendelkezés van a javaslatban, a­mely a magyar háborús államadóssági címleteknek a vagyonváltsá­­gukkal kapcsolatos kérdéseit szabályozza átmeneti­leg. Ennek a szakasznak a felvételét a Hegedüs-féle vagyonváltsági törvények rendelkezéssei tették szük­ségessé. Ezek szerint a helyzet az, hogy a vagyon­­váltság alól mentes államadóssági címletek helyett a tulajdonos­i közintézményeknek stb. 50 száza­lékkal kamatozó törlesztése­s állami kölcsön kötvé­nyeket kellene adni. Ma ennek keresztülvitele lehe­tetlen, miért is a miniszter arra kér felhatalmazást, hogy a jogosultaknak ily kötvények helyett annyi nosztrifikált­ hadikölcsönt adhason, hogy az illetők­nek va­gyonváltságmentes hadikölcsönállományuk eredeti névértéke után évi 5 százalékos kamatozás biztosíttassák. • - ■«*·*■ -• * ■ ` *•*• Hasznothajtó lesz a felhatalmazási törvény alapján eszközlendő folyósítások közül a földre, farm gyors végrehajtására megszavazandó öt millió korona is, a­mit a kereskedelmi miniszter az új költségvetési előirányzatból útépítésre előre meg­kap. Az az összeg, a­melyeket a javaslat a MÁV­ céljaira akar fordítani, alapjában már felhasználta­­tott. A mozdonyok és a kocsik már használatban vannak s most csaló kifizetésükről van szó. Végigtekintve a felhatalmazási törvényjavaslat által felölelt anyagot, megállapíthatjuk, hogy ez olyan új különös fontosságú intézkedéseket, melyek akár az államháztartás rendezése tekintetében, akár pedig más gazdaságpolitikai tekintetben különös mérlegelést vagy­ méltatást kívánnának, az építés előmozdítása érdekében kibocsátandó jelzálogköl­csönök kérdésén kívül, alig tartalmaz. Lényegében nincsen más célja, mint a parlamentáris kormány­zás elveinek megfelelően megszerezni a szükséges felhatalmazást az államháztartás ügyeinek a nor­mális keretek között való viteléhez. A gazdasági érdekeltség és az ország közvéle­ménye inkább azokra a javaslatokra kiváncsi, me­ Pénzügyminiszteri javaslat az építkezés ■jlőmozdiíására. — Szövetkezet alakul jelzálogkötvények kibocsátá­sára. — A szövetkezetet a Magyar Pénzügyi Szindi­kátus alapítja. — A jelzálogkötvények biztosítására az államnak átengedett váltságrészvények, illetve azok ellenértéke fog szolgálni. — Kincstári haszon­­részesedés a házadó alapjául szolgáló haszonérték után a lakásépítő akció céljaira. — Az építkezés megindításáról sok szó esett már. Ezt a célt szolgálta az a törvényjavaslat is, a­me­lyet a múlt nemzetgyűlés elfogadott és a­mely 300 millió koronát szavazott meg állami hozájárulás­­képpen a kislakások építéséhez. Már akkor első pillanatban is tisztában volt a gazdasági közvélemény azzal, hogy ez az akció nem elégséges az annyira kívánatos építkezés elő­mozdítására. Hosszas tárgyalások indultak meg, egyrészt a bankok és a nagyvállalatok, másrészt a kormány között, miképpen lehetne az építkezést elősegíteni. Ezekről a tárgyalásokról annak idején részletesen beszámoltunk és lapunk olvasói bizo­nyosan emlékeznek arra, hogy az érdeklődés kö­zéppontjában Walder Gyula javaslata és terve állott, mely szerint kötvénykibocsátásra jogosított szindikátust kell az építés megindításának elősegí­tésére alakítani. Ez a javaslat annak idején a pénz­ügyminiszter tetszését is megnyerte, a­ki felkérte Waldert javaslata részletes kidolgozására. Közben a pénzügyminisztérium költségvetési osztálya külön bizottságot is szervezett, mely ezzel a kérdéssel be­hatóan foglalkozott. A­ munka eredménye itt áll előttünk a felhatalmazási törvényjavaslatban, a­me­lyet ma nyújtott be a pénzügyminiszter. A javaslat az építkezés előmozdítását úgyne­vezett jelzálogkötvények kibocsátásának lehetővé­­tétele által akarja elérni. E célból felhatalmazást kér a pénzügyminiszter, hogy a Magyar Pénzügyi Szindikátust ilyen jelzálogkötvény kibocsátásával foglalkozó szövetkezet alapításával bízza meg. A szóbanforgó kötvények teljesen tehermentes, vagy az építkezés idejében mutatkozó forgalmi értékük­nek legalább 10 százaléka erejéig megterhelt ingat­lanokon épülő­ épületek építési költségeit, továbbá a kölcsön kibocsátási költségeit és az árfolyam­­veszteséget meg nem haladó, előre meghatározott számú évek alatt törlesztendő kölcsönök alapján lennének kibocsáthatók. A kibocsátandó kölcsönök biztosítására szolgálnának: a) a­ kölcsönből létesítendő építkezésekre szol­gáló ingatlanok, továbbá ezeknek tartozékai, min­dennemű haszonvétele, haszonélvezete és bérjöve­delme; b) az állam, állami intézetek, közterhek kive­tésére jogosult testületek, vagy ilyen társulatok, végre más hitelt érdemlő jogi vagy természetes sze­mélyek részéről minden feltételtől mentesen vállalt az a kötelezettség­, hogy esedékességükkor pontosan kiegyenlítik a kölcsön tőketörlesztési, kamat- és kezelési­ költség szükségletének fedezésére szükséges összegeknek azt a részét, a­mely az a) pont értel­mében lekötött jövedelmekből bármely okból tény­leg nem fedeztetnék. A kibocsátandó jelzálogkötvények biztosítá­sára külön alap létesíttetnék a kincstárnak átenge­dett váltságrészvények, illetve azok értékesítéséből befolyt vagy befolyó ellenérték lekötésével, a­mi több 100 millió koronát tenne ki. A jelzálogkötvé­nyek csak ez alap tulajdonát vevő vagyon forgalmi értékének kétszeres erejéig lennének kibocsát­hatók. A javaslat további részében a miniszter fel­hatalmazást kér arra, hogy a kötvénykibocsátókkal és birtokosokkal szemben az esedékessé vált köt­­vény­szelvények, vagy a visszafizetésre esedékessé vált kötvények beváltására kötelezettséget, vállaljon, addig a mértékig, a­meddig a kölcsönök biztosítá­­s­ábra lekötött jövedelmi források fedezetet nem nyújtanak. Ennek ellenében a javaslat szerint a kötvénybiztosítási alap vagyonának az a része, a­mellyel e vagyon forgalmi értéke meghaladja a mindenkor kibocsátott jelzálogkötvények névérté­kének idejét, a kincstár tulajdonába menne át. A kölcsöntőke és kölcsönkamat fenti törlesz­tésének biztosítására a javaslat évi 60 millió koro­nát irányoz elő és­ ezt úgy akarja fedezni, hogy a házadó alapjául vett haszonérték után 60 százalék kincstári haszonrészesedést­ vet ki. Ezt­ a kulcsot összeköti a lakbéremelésekkel s ott, a­hol a bér jobban emelhető lesz, az új rendeletben további 20 százalékkal felemeli. A javaslat természetesen megadja a tervezett kölcsönkötvényeknek a szokásos kedvezéseket, hogy biztosítékul elfogadhatók, hogy a postatakarék­pénztár betéteit ily kötvényekben elhelyezheti, hogy a kölcsönök és kamatai mentesek a tőkekamat és járadékadó alól stb. A javaslat teljes áttekinthetősége érdekében még megemlítjük, hogy a szövetkezet alapítására jogot kapó Pénzügyi Szindikátus alkalmi egyesülés és Hegedűs idejében alakult, a vagyonváltsággal kapcsolatos pénzügyi kérdések lebonyolítására. — A földhaszonbér szabályozása. Ismételten megírtuk, hogy a földhaszonbérletek szabályozása körül nagy ellentét merült föl a földtulajdonosok és a bérlők között. A tulajdonosok, hivatkozással a korona elértéktelenedésére, búzában követelik a bért, ezzel szemben pedig a bérlők azt mondják hogy az ilyen alapon való fizetés tönkremenetelük­kel járna és a virágzó bérgazdaságok pusztulásá­val a közellátás érdekeit is veszélyeztetné. Legutóbb megkísérelték a tulajdonosok és bérlők a megegye­zést, azonban a Somssich László gróf elnöklése mel­lett folytatott tanácskozások nem vezettek ered- H PHRBR1. — finTOS ELBESZÉLÉS. - Irta­­JQ5EPH CONRAD. 19 ? — Igen, a világ Franciaországban megválto­zott — jegyezte meg nyugodtan d’Hube­rt. — En­nélfogva nem is fogadhatom meg az ön tanácsát. Biztosíthatom, hogy Fer­aud nem az az ember, a­kit holmi bocsánatkéréssel vagy elutasítással vissza lehetne riasztani. De van ennek más módja is. Én például megtehetném, hogy a csendőrség főparancs­­noként figyelmeztessem. Egy szavamra mind a három okvetetlenkedőt becsukják. Igaz, hogy ezt­ a had­seregben, úgy a királyi, mint a régi hadseregben,, szóvá tennék — kivált a régiben. Mindnyája Canaille — ön szerint. De egy időben, valamennyien Armand d’Hubert bajtársai volta­k. De mit törődik egy d’Hub­ert az olyan népséggel, melynek már lét­­jogosultsága sincs. Ám ennél még hathatósabb el­járás lenne, ha a sógorom elhivatná a polgármes­tert és figyelmeztetné őt. Több se kellene és nosza, nekiesnének vasvilláival, kapával a három „brigand­­nak“ és belekergetnék őket valamely jó mély vizes­­járóikba —­* és ezzel végig is tenne az egész dolognak! Hiszen alig tt mérföldre innen ugyanígy járt a vörös gárdisták három nyomorult embere, kik haza­­,felé­­igyekeztek. Mir szól ehhez az ön lelkiismerete, Ghevalier? Megteheti-e ezt egy d’Hubert három­­olyan emberrel szemben, a­ki — ön szerint nem is ■ létezik? . .Néhány csillag bukkant elő a kristálytiszta, sötétkék homályból. A Ghevalier száraz, éles hangja ■ érdesen csengett. • — M­iért mondja ön el nekem mindezt? A tábornok erős szorítással markolta meg az­­­öreg ember sovány kezét. — Azért, mert teljes őszinteséggel tartozom ■önnek. Ki mondhatná el Adélenek, ha ön nem? Most már megérti, ugy­e, miért nem bíztam rá ezt ,a dolgot sem­ a sógoromra, sem az édes­­testvé­remre? Pedig Istenemre! Oly­ közel álltam már hozzá, hogy ezt a dolgot megtegyem, hogy most is borzadok, ha rágondolok. Ön nem tudja, ez a pár­baj milyen rémes jelentőségű számomra. És ennek dacára, nem menekedhetem meg tőle. Segédek nél­kül állok ki. Ha a sors úgy rendeli, hogy e­lpusz­­tuljak, legalább ön tudtani fogja, a­mi ebben a do­logban egyáltalán megtudható. Az ancien régime kísérteties megszemélyesí­tője a beszélgetés folyamán szinte összetöpörödött. — Hogy mutassak most má­r közönyös arcot ma este a két nő előtt? —• nyögte keservesen. — Tábornok! Sehogy sem tudok önnek megbocsájtani! D’Hubert nem felelt. — Ugye igaz ügy-e legalább? — Ártatlan vagyok. A tábornok egyúttal könyökön felül markolta meg a Ghevalier karját és erősen megrázta. — Megölöm azt az embert! — sziszegte, majd sarkon fordult és az országúton lefelé haza indult. Szerető nővére teljes mozgásszabadságot biz­tosított neki a kastélyban. Sőt külön befutója is volt a narancsházon át,­­így tehát most nem volt kénytelen fölind­ulását a háziak előtt palástolni. És ő örült ennek, úgy érezte, ha megszólal, rögtön rémes és céltalan szitkozódásban tör ki, tör-zűz bú­tort, edényt, üveget. De mikor szobájába fölért, föl­­indulása némileg lecsillapult és olyan testi kime­rültség jelentkezett nála­, hogy a székek karfájába kellett megkapaszkodnia, míg a divánhoz ért és azon végiig feküdt . D’Hubert tábornok akkor éjjel, mialatt el­­nyugtazva, mozdulatlanul hanyatt feküdt, az érzel­mek kálváriáját járta végig. Képtelen helyzete un­dorral töltötte el, elkeseredetten kétségbe vonta, hogy a saját sorsát, helyesen tudja-e kik­ínyítani, nem bízott többé legnemesebb érzelmeiben sem (mert várjon mi az ördög késztette rá­, hogy Fouchét fölkeresse?). — Hülye, bolond vagyok, — morgott magá­ban — se több, se kevesebb, érzelgős hülye. Mert a kávéházban véletlenül kihallgattam két ismeretlen ember beszélgetését Hülye vagyok, ki hazudni mer, már pedig az életben csak hazugsággal lehet boldogulni. Többizben kikelt az ágyból és harisnyá­ban — nehogy odalent meghallják — rótta a szo­bát és ezalatt az összes vízkészletet elfogyasztotta. És a féltékenység kínjait is megizelte. Adélé más­hoz fog férjhez menni. E gondolatra szive görcsösen összeszorult. Mint a kegyetlen végzet rendelkezését, úgy tekintette most annak a Ferajudnak, annak a vad baromnak a kérlelhetetlen kitartását. Reszkető kézzel tette le az üres vizeskancsót. — Ez az ember vesztem lesz mormolta el­keseredetten. És d’Hubert tábornok most megízlelte az élet minden keservét. Kiszáradt ajkához a félelem ke­sernyés íze tapadt, nem a gyáva halálfélelemé, ha­nem a becsületes ember félelme, hogy netán gyává­nak látják majd. De a valódi bátorság abban áll, hogy egy oly veszedelemmel szembenézzünk, a melytől fes­ünk­­lelkünk és szivünk eg­yaránt undorodik s ezt d’Hu­bert tábornoknak most először nyílt alkalma magán tapasztalni. Lelkesült bátorsággal rohamozta meg­ a csatatéren az ágyuüteget és a gyalogsági carrét, nyugodtan vágtatott a golyózáporon át, hogy egy-eg­y parancsot kézbesítsen. De most az volt a teendője, hogy sötét hajnalban, lopva és nesztelenül kiosonjon a­ házból a dicstelen halál elé. De nem habozott. A vállán egy bőrtáskában két pisztolyt vitt magával. Mikor a kis rácsajtóhoz ért, újra ke­serű izt érzett a szájában. Két narancsot hámozott meg. És csak akkor, mikor a rácsajtót halkan be­csapta maga mögött, észlelt mag­án némi bágyadt­­ságot. Mikor a­z erdő széléhez ért, leült egy kőra­kásra és mialatt tovább szopogatta a narancsot, szemrehányást tett magának, miért is jött ilyen ko­rán. Nemsokára azonban suhogni hallottam a bokro­kat, léptek neszét hallotta a keményre száradt tala­jon és hangos szóváltás egy.egy mondatát. Valahol mögötte ezt mondta egy hang: : — Úgy lepuffantom, mint a nyalat. jFoszt, kftv-A .­lyek a gazdasági ujáépitési megkezdésének alátá­masztását kívánják szolgálni. Ezek körvonalai bi­zonyára csakhamar ki fognak bontakozni. '4 110 flUDAP^Ti &ÍÍ3LAP (142. sz.) 1922 junius 24.

Next