Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)
1922-06-24 / 142. szám
tevékenység egész körének lendületét és mozgást adni. A kérdés fontosságára való tekintettel a javaslatnak ezzel a részével más helyen részletesebben foglalkozunk. A javaslatnak az a szakasza, mely az őrlési és forgalmi adóról szóló törvény rendelkezéseit továbbra is érvényben kívánja tartani, ma már meghaladott dolog. Az őrlési adó ügye, amint erről már részletesen beszámoltunk, új szabályozást nyer. Az eddigi 15 százalékos kulcs a jövőben csak 10 százalék lesz, vagyis a tulajdonképpeni őrlési adó megszűnik és csupán a malmok vámkeresete marad meg. Ami az arányban teljesítendő fizetéseknek rendeleti útán leendő szabályozására vonatkozó felhatalmazást illeti, ez, többek között, módot ad a kormánynak, hogy a vámfelpénzek ügyét tovább is szabályozhassa a szükséghez képest mindaddig, amíg mi vámtarifánk el nem készül és életbe nem lép. Az államadósságokról csupán egy fontosabb rendelkezés van a javaslatban, amely a magyar háborús államadóssági címleteknek a vagyonváltságukkal kapcsolatos kérdéseit szabályozza átmenetileg. Ennek a szakasznak a felvételét a Hegedüs-féle vagyonváltsági törvények rendelkezéssei tették szükségessé. Ezek szerint a helyzet az, hogy a vagyonváltság alól mentes államadóssági címletek helyett a tulajdonosi közintézményeknek stb. 50 százalékkal kamatozó törlesztéses állami kölcsön kötvényeket kellene adni. Ma ennek keresztülvitele lehetetlen, miért is a miniszter arra kér felhatalmazást, hogy a jogosultaknak ily kötvények helyett annyi nosztrifikált hadikölcsönt adhason, hogy az illetőknek vagyonváltságmentes hadikölcsönállományuk eredeti névértéke után évi 5 százalékos kamatozás biztosíttassák. • - ■«*·*■ -• * ■ ` *•*• Hasznothajtó lesz a felhatalmazási törvény alapján eszközlendő folyósítások közül a földre, farm gyors végrehajtására megszavazandó öt millió korona is, amit a kereskedelmi miniszter az új költségvetési előirányzatból útépítésre előre megkap. Az az összeg, amelyeket a javaslat a MÁV céljaira akar fordítani, alapjában már felhasználtatott. A mozdonyok és a kocsik már használatban vannak s most csaló kifizetésükről van szó. Végigtekintve a felhatalmazási törvényjavaslat által felölelt anyagot, megállapíthatjuk, hogy ez olyan új különös fontosságú intézkedéseket, melyek akár az államháztartás rendezése tekintetében, akár pedig más gazdaságpolitikai tekintetben különös mérlegelést vagy méltatást kívánnának, az építés előmozdítása érdekében kibocsátandó jelzálogkölcsönök kérdésén kívül, alig tartalmaz. Lényegében nincsen más célja, mint a parlamentáris kormányzás elveinek megfelelően megszerezni a szükséges felhatalmazást az államháztartás ügyeinek a normális keretek között való viteléhez. A gazdasági érdekeltség és az ország közvéleménye inkább azokra a javaslatokra kiváncsi, me Pénzügyminiszteri javaslat az építkezés ■jlőmozdiíására. — Szövetkezet alakul jelzálogkötvények kibocsátására. — A szövetkezetet a Magyar Pénzügyi Szindikátus alapítja. — A jelzálogkötvények biztosítására az államnak átengedett váltságrészvények, illetve azok ellenértéke fog szolgálni. — Kincstári haszonrészesedés a házadó alapjául szolgáló haszonérték után a lakásépítő akció céljaira. — Az építkezés megindításáról sok szó esett már. Ezt a célt szolgálta az a törvényjavaslat is, amelyet a múlt nemzetgyűlés elfogadott és amely 300 millió koronát szavazott meg állami hozájárulásképpen a kislakások építéséhez. Már akkor első pillanatban is tisztában volt a gazdasági közvélemény azzal, hogy ez az akció nem elégséges az annyira kívánatos építkezés előmozdítására. Hosszas tárgyalások indultak meg, egyrészt a bankok és a nagyvállalatok, másrészt a kormány között, miképpen lehetne az építkezést elősegíteni. Ezekről a tárgyalásokról annak idején részletesen beszámoltunk és lapunk olvasói bizonyosan emlékeznek arra, hogy az érdeklődés középpontjában Walder Gyula javaslata és terve állott, mely szerint kötvénykibocsátásra jogosított szindikátust kell az építés megindításának elősegítésére alakítani. Ez a javaslat annak idején a pénzügyminiszter tetszését is megnyerte, aki felkérte Waldert javaslata részletes kidolgozására. Közben a pénzügyminisztérium költségvetési osztálya külön bizottságot is szervezett, mely ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozott. A munka eredménye itt áll előttünk a felhatalmazási törvényjavaslatban, amelyet ma nyújtott be a pénzügyminiszter. A javaslat az építkezés előmozdítását úgynevezett jelzálogkötvények kibocsátásának lehetővététele által akarja elérni. E célból felhatalmazást kér a pénzügyminiszter, hogy a Magyar Pénzügyi Szindikátust ilyen jelzálogkötvény kibocsátásával foglalkozó szövetkezet alapításával bízza meg. A szóbanforgó kötvények teljesen tehermentes, vagy az építkezés idejében mutatkozó forgalmi értéküknek legalább 10 százaléka erejéig megterhelt ingatlanokon épülő épületek építési költségeit, továbbá a kölcsön kibocsátási költségeit és az árfolyamveszteséget meg nem haladó, előre meghatározott számú évek alatt törlesztendő kölcsönök alapján lennének kibocsáthatók. A kibocsátandó kölcsönök biztosítására szolgálnának: a) a kölcsönből létesítendő építkezésekre szolgáló ingatlanok, továbbá ezeknek tartozékai, mindennemű haszonvétele, haszonélvezete és bérjövedelme; b) az állam, állami intézetek, közterhek kivetésére jogosult testületek, vagy ilyen társulatok, végre más hitelt érdemlő jogi vagy természetes személyek részéről minden feltételtől mentesen vállalt az a kötelezettség, hogy esedékességükkor pontosan kiegyenlítik a kölcsön tőketörlesztési, kamat- és kezelési költség szükségletének fedezésére szükséges összegeknek azt a részét, amely az a) pont értelmében lekötött jövedelmekből bármely okból tényleg nem fedeztetnék. A kibocsátandó jelzálogkötvények biztosítására külön alap létesíttetnék a kincstárnak átengedett váltságrészvények, illetve azok értékesítéséből befolyt vagy befolyó ellenérték lekötésével, ami több 100 millió koronát tenne ki. A jelzálogkötvények csak ez alap tulajdonát vevő vagyon forgalmi értékének kétszeres erejéig lennének kibocsáthatók. A javaslat további részében a miniszter felhatalmazást kér arra, hogy a kötvénykibocsátókkal és birtokosokkal szemben az esedékessé vált kötvényszelvények, vagy a visszafizetésre esedékessé vált kötvények beváltására kötelezettséget, vállaljon, addig a mértékig, ameddig a kölcsönök biztosításábra lekötött jövedelmi források fedezetet nem nyújtanak. Ennek ellenében a javaslat szerint a kötvénybiztosítási alap vagyonának az a része, amellyel e vagyon forgalmi értéke meghaladja a mindenkor kibocsátott jelzálogkötvények névértékének idejét, a kincstár tulajdonába menne át. A kölcsöntőke és kölcsönkamat fenti törlesztésének biztosítására a javaslat évi 60 millió koronát irányoz elő és ezt úgy akarja fedezni, hogy a házadó alapjául vett haszonérték után 60 százalék kincstári haszonrészesedést vet ki. Ezt a kulcsot összeköti a lakbéremelésekkel s ott, ahol a bér jobban emelhető lesz, az új rendeletben további 20 százalékkal felemeli. A javaslat természetesen megadja a tervezett kölcsönkötvényeknek a szokásos kedvezéseket, hogy biztosítékul elfogadhatók, hogy a postatakarékpénztár betéteit ily kötvényekben elhelyezheti, hogy a kölcsönök és kamatai mentesek a tőkekamat és járadékadó alól stb. A javaslat teljes áttekinthetősége érdekében még megemlítjük, hogy a szövetkezet alapítására jogot kapó Pénzügyi Szindikátus alkalmi egyesülés és Hegedűs idejében alakult, a vagyonváltsággal kapcsolatos pénzügyi kérdések lebonyolítására. — A földhaszonbér szabályozása. Ismételten megírtuk, hogy a földhaszonbérletek szabályozása körül nagy ellentét merült föl a földtulajdonosok és a bérlők között. A tulajdonosok, hivatkozással a korona elértéktelenedésére, búzában követelik a bért, ezzel szemben pedig a bérlők azt mondják hogy az ilyen alapon való fizetés tönkremenetelükkel járna és a virágzó bérgazdaságok pusztulásával a közellátás érdekeit is veszélyeztetné. Legutóbb megkísérelték a tulajdonosok és bérlők a megegyezést, azonban a Somssich László gróf elnöklése mellett folytatott tanácskozások nem vezettek ered- H PHRBR1. — finTOS ELBESZÉLÉS. - IrtaJQ5EPH CONRAD. 19 ? — Igen, a világ Franciaországban megváltozott — jegyezte meg nyugodtan d’Hubert. — Ennélfogva nem is fogadhatom meg az ön tanácsát. Biztosíthatom, hogy Feraud nem az az ember, akit holmi bocsánatkéréssel vagy elutasítással vissza lehetne riasztani. De van ennek más módja is. Én például megtehetném, hogy a csendőrség főparancsnoként figyelmeztessem. Egy szavamra mind a három okvetetlenkedőt becsukják. Igaz, hogy ezt a hadseregben, úgy a királyi, mint a régi hadseregben,, szóvá tennék — kivált a régiben. Mindnyája Canaille — ön szerint. De egy időben, valamennyien Armand d’Hubert bajtársai voltak. De mit törődik egy d’Hubert az olyan népséggel, melynek már létjogosultsága sincs. Ám ennél még hathatósabb eljárás lenne, ha a sógorom elhivatná a polgármestert és figyelmeztetné őt. Több se kellene és nosza, nekiesnének vasvilláival, kapával a három „brigandnak“ és belekergetnék őket valamely jó mély vizesjáróikba —* és ezzel végig is tenne az egész dolognak! Hiszen alig tt mérföldre innen ugyanígy járt a vörös gárdisták három nyomorult embere, kik haza,feléigyekeztek. Mir szól ehhez az ön lelkiismerete, Ghevalier? Megteheti-e ezt egy d’Hubert háromolyan emberrel szemben, aki — ön szerint nem is ■ létezik? . .Néhány csillag bukkant elő a kristálytiszta, sötétkék homályból. A Ghevalier száraz, éles hangja ■ érdesen csengett. • — Miért mondja ön el nekem mindezt? A tábornok erős szorítással markolta meg azöreg ember sovány kezét. — Azért, mert teljes őszinteséggel tartozom ■önnek. Ki mondhatná el Adélenek, ha ön nem? Most már megérti, ugye, miért nem bíztam rá ezt ,a dolgot sem a sógoromra, sem az édestestvéremre? Pedig Istenemre! Oly közel álltam már hozzá, hogy ezt a dolgot megtegyem, hogy most is borzadok, ha rágondolok. Ön nem tudja, ez a párbaj milyen rémes jelentőségű számomra. És ennek dacára, nem menekedhetem meg tőle. Segédek nélkül állok ki. Ha a sors úgy rendeli, hogy elpusztuljak, legalább ön tudtani fogja, ami ebben a dologban egyáltalán megtudható. Az ancien régime kísérteties megszemélyesítője a beszélgetés folyamán szinte összetöpörödött. — Hogy mutassak most már közönyös arcot ma este a két nő előtt? —• nyögte keservesen. — Tábornok! Sehogy sem tudok önnek megbocsájtani! D’Hubert nem felelt. — Ugye igaz ügy-e legalább? — Ártatlan vagyok. A tábornok egyúttal könyökön felül markolta meg a Ghevalier karját és erősen megrázta. — Megölöm azt az embert! — sziszegte, majd sarkon fordult és az országúton lefelé haza indult. Szerető nővére teljes mozgásszabadságot biztosított neki a kastélyban. Sőt külön befutója is volt a narancsházon át,így tehát most nem volt kénytelen fölindulását a háziak előtt palástolni. És ő örült ennek, úgy érezte, ha megszólal, rögtön rémes és céltalan szitkozódásban tör ki, tör-zűz bútort, edényt, üveget. De mikor szobájába fölért, fölindulása némileg lecsillapult és olyan testi kimerültség jelentkezett nála, hogy a székek karfájába kellett megkapaszkodnia, míg a divánhoz ért és azon végiig feküdt . D’Hubert tábornok akkor éjjel, mialatt elnyugtazva, mozdulatlanul hanyatt feküdt, az érzelmek kálváriáját járta végig. Képtelen helyzete undorral töltötte el, elkeseredetten kétségbe vonta, hogy a saját sorsát, helyesen tudja-e kikínyítani, nem bízott többé legnemesebb érzelmeiben sem (mert várjon mi az ördög késztette rá, hogy Fouchét fölkeresse?). — Hülye, bolond vagyok, — morgott magában — se több, se kevesebb, érzelgős hülye. Mert a kávéházban véletlenül kihallgattam két ismeretlen ember beszélgetését Hülye vagyok, ki hazudni mer, már pedig az életben csak hazugsággal lehet boldogulni. Többizben kikelt az ágyból és harisnyában — nehogy odalent meghallják — rótta a szobát és ezalatt az összes vízkészletet elfogyasztotta. És a féltékenység kínjait is megizelte. Adélé máshoz fog férjhez menni. E gondolatra szive görcsösen összeszorult. Mint a kegyetlen végzet rendelkezését, úgy tekintette most annak a Ferajudnak, annak a vad baromnak a kérlelhetetlen kitartását. Reszkető kézzel tette le az üres vizeskancsót. — Ez az ember vesztem lesz mormolta elkeseredetten. És d’Hubert tábornok most megízlelte az élet minden keservét. Kiszáradt ajkához a félelem kesernyés íze tapadt, nem a gyáva halálfélelemé, hanem a becsületes ember félelme, hogy netán gyávának látják majd. De a valódi bátorság abban áll, hogy egy oly veszedelemmel szembenézzünk, a melytől fesünklelkünk és szivünk egyaránt undorodik s ezt d’Hubert tábornoknak most először nyílt alkalma magán tapasztalni. Lelkesült bátorsággal rohamozta meg a csatatéren az ágyuüteget és a gyalogsági carrét, nyugodtan vágtatott a golyózáporon át, hogy egy-egy parancsot kézbesítsen. De most az volt a teendője, hogy sötét hajnalban, lopva és nesztelenül kiosonjon a házból a dicstelen halál elé. De nem habozott. A vállán egy bőrtáskában két pisztolyt vitt magával. Mikor a kis rácsajtóhoz ért, újra keserű izt érzett a szájában. Két narancsot hámozott meg. És csak akkor, mikor a rácsajtót halkan becsapta maga mögött, észlelt magán némi bágyadtságot. Mikor az erdő széléhez ért, leült egy kőrakásra és mialatt tovább szopogatta a narancsot, szemrehányást tett magának, miért is jött ilyen korán. Nemsokára azonban suhogni hallottam a bokrokat, léptek neszét hallotta a keményre száradt talajon és hangos szóváltás egy.egy mondatát. Valahol mögötte ezt mondta egy hang: : — Úgy lepuffantom, mint a nyalat. jFoszt, kftv-A .lyek a gazdasági ujáépitési megkezdésének alátámasztását kívánják szolgálni. Ezek körvonalai bizonyára csakhamar ki fognak bontakozni. '4 110 flUDAP^Ti &ÍÍ3LAP (142. sz.) 1922 junius 24.