Budapesti Hírlap, 1922. október(42. évfolyam, 224–249. szám)

1922-10-31 / 249. szám

Budapest, 1922. XIII. évfolyam, 249. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. JEVffüzete.­­árai­: Egy hónapra 300 korona, negyedévre 660 korona. Egyes szám ára 10 kor. Ausztriában egy polztónt ára 1000 osztrák kor. Jugoszláviában egy példny ára 3 msoszláv korona. Hirdetéseket Budapesten felvesznek ez összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Mára IP korona. Kedd, október 31. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-24, i­tt Gárdonyi Géza. 1853-1322. Az irodalomnak van ismét halottja, még pedig nem közönséges halottja. Gárdonyi Géza, az egri remete, jelenkori irodalmunk egyik disze, meghalt mára virradóra Egerben, magá­nyos házában, hosszas és gyötrő betegség után. Barátai, hozzátartozói, kik aggódva nézték fé­lelmes betegségét, nem tudták rávenni, hogy Budapestre jöjjön védekezni a halál ellen. Mi­kor pedig akaratereje megtört s jött volna, ké­sőn volt, akkor már a halál nem eresztette, út­ját állta háza küszöbén s rövidesen végzett vele. Gárdonyi Géza szinte a különcségig egyéni alakja volt irodalmunknak s irodalmi életünk­nek. Néptanító volt s huszonkét éves korában lépett az irodalom terére. Emlékszem rá, hogy piros borítékos ponyva-kiadásban került a neve először a szemem elé. Adomaszerű rövid kis elbeszélések voltak a füzetben s én megírtam e lapokban, hogy a győri nyomtatvány lapján egy igazi író revelálódik. Ennek vagy negyven esztendeje lehet. Azóta gazdag termést hordott be a nemzet szellemi kincsesházába. Egyéni és eredeti volt úgy életében, mint írásában. Életmódja, szokásai, modora máig egy csendes, szerény néptanítóé maradt egészen a kedves hosszuszáru pipájáig. Minden irói am­bíció vágya és Mekkája a centrum, Budapest. Ő addig maradt itt, m­íg muszáj volt neki. Mihelyst módja megengedte neki, menekült innen vidékre, Egerbe, ott sem a városba, ha­nem a szőlőkbe. De emléket emelt e kedves városnak az Egri csillagok című regényében fényeset, minek az égi csillagok. A­mi írásait illeti, sem nyelve, sem előadó modora, sem stílusa, sem gondolkozása szerint nem lehet sehova se beosztani, ő maga volt mindenben, teljesen egyéni. Nekem legbősége­sebb alkotása A láthatatlan ember, regény Atilláról, az isten ostoráról. Nagy tanulgatás­.­­ Tisia napján. Budapest, okt. 30. Mikor a katolikus ember belép a tem­plomba, jobbját megmártja a szenteltvíz-tartó­ban s keresztet vet magára. Nekem, mikor e he­lyen szólok a Budapesti Hírlap olvasóihoz, mindig az az érzésem, hogy templomba lépek. De mielőtt ma belekezdenék abba, a­mit októ­ber 31-én parancsolnak a világ eseményei tol­lamra, ime, egy országos gyászelet fordulónap­ján, megmártom kezem Tisza István kiontott vérében s keresztet vetek magamra s rátok, a kik olvassátok e sorokat. Tisza István emléke immár kezd kibonta­kozni a gyászból. A nagy emberek tulajdon­ága, h­ogy haláluk után uj életre kelnek. A gyász elmarad tőlük, a feledés nem fér hozzá­juk. Szellemük pedig fényforrás lesz, mely su­garait a jobbak elméjére és a nemzet útjaira­­ szórja. Van egy testület, a Tisza-emlékbizottság, a mely Tisza emlékének oltártüzét éleszti. A­­Tisza-kultusznak papjai ezek, s hogy igéik las­san átmelegitik a nemzetet, mutatja az, hogy mind sűrűbben halljuk a vidékről is a Tisza­­­ünnepek hírét. Mert igenis, immár nem sim­ításra, hanem ü­nnep­ülni gyűlnek össze a h­aza­­­­fiak, a­kikben föléledt Tisza szelleme, melyből föl fog ébredni a nemzet és feltámad az ország . . . Mert a világ máris vajúdik és feszegeti a kereteket, melyekbe megpróbálta beleszorítani emberi gőg, önkény és képmutatás. A drót­posta meghozta ma a hírét, hogy az olasz király Mussolinit, a faseisták vezérét bízta meg kor­mányalakítással. Ez egy különös és meglepő jelensége a modern államélet fejlődésének, a minőre a históriában alig találunk példát. Nyil­vánvaló, hogy Olaszország vezérpolitikusai sem Mussolinival, sem nála nélkül nem merték ha­zájuk sorsa in­t­ését vállalni. Mert a modern választójog szerint egy se képes magával oly többséget vinni a parlamentbe, mely a nyugodt kormányzást lehetővé tenné. Mussolininak ma­gának van néhány híve a mai olasz parlament­ben, de pártja nincsen. Ő tehát, a­ki pályafutá­sát mint radikális szocialista kezdte, a parla­menten kivid csinált magának nacionalista szel­lemben szinte nem is pártot, hanem formális hadsereget. Elsőbb régi hívei, a szocialisták, majd az összes létező pártok, mondhatni az egész régi Olaszország ellen. Az ő mozgalma egy új Olaszország megszületésének a vajúdása. Milyen lesz az új Itália, azt ma talán még a vezér maga sem tudja. Nyilvánvaló azonban, hogy Mussolini egyenes utóda d’Annunziónak, a­miből világos, hogy a mozgalomnak nemcsak belpolitikai jelentősége van, hanem kihat az olasz föld határain túl is és hullámai ki fogják kezdeni a rettenetes és kontár békéket is, me­lyekkel a világháború győztesei Európát a feje­­tetejére állították. A győztesek! Mily különös, hogy ezek közt van Olasz­ország is és az a felfordulás, mely ma politika viszonyaiban végbemegy, s melyet az állam­tudósok nem tudnak ismert kategóriáikba elhe­lyezni, mert sem nem forradalom, sem nem lá­zadás, sem nem polgárháború, sem nem állam­csíny, sem semmi az eddig ismert dolgokból­­­• ez a csodálatos modern evolúció nem a nyo­­morba, megaláztatásba és kizsákmányolásba döntött legyőzött országokban megy­­végbe, ha­jlam­ abban a győzedelmesben, a­mely területe gyarapodásában minden álmát meghaladott mértékben részesült, de a­melyet a békék által sanyargatott országok gazdasági ínségének jár­ványa kérlelhetetlenül elkapott kontágiumjá­­val. Meddig bírják az állapotukat a jegyőzöt­­tek? Addig, a­míg a lett embere nem szólítja őket. Kemál basa és Mussolini! Nem a diploma­tikus jegyzékek, nem a beszédek, nem a bele­nyugvás és meglapulás, hanem a cselekvés em­berei. Karddal törnek át az uj idők küszöbén, át a ködös jövőbe. Uj formákat keresnek új emberek az uj eszmék számára. Ők fogják-e megtalálni, henye kérdés. Egy államalkotó ké­pességekkel felruházott nép mindig megtenni a szükséges formákat magának.. Csak a mely nép magának nemzeti formákat nem termelt évszázados küzdelmekben, s arra van utalva, hogy idegen nemzetek szelleme által termelt formákba szorítja magát, vagy a mely nemzet gondtalanul, könnyelműen vagy esztelenül el­veti, cserben hagyja a saját géniusza alkotásait, az veszendő s kiesik az értékes nemzetek so­rából . . . . . . E gondolatokkal lépjünk ki templo­munk küszöbén át ismét a szabadba, s invokál­­juk újra Tisza István szellemét, a tipikus ma­gyar államférfinét, a­ki élt és harcolt a magyar alkotmányért és meghalt, mert jobban szerette magyar felebar­átját, mint önönmagát és jobb szerette magyar hitet­­ vallva meghalni, mint meggyőződését megtagadva élni. Pál, búvárkodással, gyönyörű fantáziával gon­dolta ki, írta meg, de se tanulmány, se a világ­verő téma nem fosztotta meg vonzó naivitásá­tól, mellyel alakjait és történetét a magyar nép lelkivilágából formálta ki. Másik gyönyörű históriai regénye az Isten rabjai, IV. Béla király idejét festi s benne a margitszigeti barátokat s apácákat csodás szín­gazdagsággal, őserővel és búvár talentummal. Históriai levegő, örök emberi lélek s nyugodt epikai kezelés mellett emberi szenvedelmek és szenvedések mélységei tárulnak eléd ez elbeszé­lésben. E nagy koncepciókhoz sorakoznak más vonzó kötetek, regények, elbeszélések, színdara­bok, mind egyéni alkotások, senkire sem emlé­keztetők, mind csupa Gárdonyi, a dunántúli nagy elmék és tehetségek egyik különös és im­ponáló példája. Mert ott született Agárdon, Fejér megyében (1863-ban), ott nőtt fel, ott szívta be magába a dunántúli nép józan és ter­mékeny lelkét, gondolkozását, humorát és csen­des méltóságát. Nem az irodalomból nőtt ki, hanem a földből, de hatalmasan belenőtt az irodalomba. __0. A kormányzó kerália. — A kormányzó Salgótarjánban és Balassagyar­maton. — „Anarkia nem írsz többé ebben az országban.** — Horthy Miklós kormányzó vasárnap folytatta a nyáron megszakított körútját. Ezúttal Salgótar­jánban és Balassagyarmaton járt. A különvonat reg­gel 1 órakor érkezett a salgótarjáni állomásra. A díszszázad tisztelgése után Förster Kálmán polgár­mester üdvözölte a kormányzót, a­ki az állomási épü­let, mellett fölállított emelvényen­­fogadta a kül­döttségek tisztelgését. A keresztényszocialisták ne­vében Ferenc József acélgyári munkás, a szociál­demokrata bányamunkások­­nevében pedig Gurszky István munkás üdvözölte a kormányzót, a­ki a többi között ezeket mondotta: — Őszinte örömmel és megnyugvással hallot­tam a hazaszeretet kicsendül­ését a szónokok beszé­déből. Ma az egyetlen és legfőbb cél, a­melyért min­denikinek vállvetve küzdenie kell, az ország talpra­­állítása. Hitem és meggyőződésem, hogy belátható időben jobb napoknak nézünk elébe, de ehhez kell­evev rend és nyugalom legyen az országban. Anar­kia ebben az országban többé nem lesz! És ha vol­nának még olyanok, a­kik terveiket erre építik, azok szemben fogják magukat találni az államhatalom kérlelhetetlen erejével és a halálát szerető magyar­ság ércfalával A gyengeség a főn forgó törekvésekkel szemben a legnagyobb bűn. Különös örömmel hal­lotta a munkások részéről a hazaszeretet hangozta­tását. Legyenek meggyőződve, hogy nincsen ebben az országban számottevő tényező, a­ki az ő munká­jukat meg nem becsülné. De a termelő munkának egy percre sem szabad megakadnia. A kormányzó azután katonai szemlét tartott és kilenc órakor folytatta útját Balassagyarmat felé. Délután harmadfél órakor érkezett meg Ba­lassagyarmatra. Nagy Mihály alispán és Molnár, János főbró üdvözlésére a kormányzó azt felelte, hogy büszke örömmel hallotta itt a végeken a ma­­gyar jövőbe vetett erős hit szavait. Ha élni akar, élni fog a magyar. Délután leplezték le az 1919 január 29-iki cseh kiverés alkalmával elesettek emléktábláját. A Himnusz éneke után Huszár Aladár volt főispán ünnepi beszédet mondott, mire a kormányzó néhány meleg szóval emlékezett meg a hazáért elesettekről és megadta az engedelmet a leleplezésre. A kor­mányzó azután katonai szemlét tartott és a MOYE sportelepét avatta föl. Sztranyavszky Sándor főispán később teát adott a kormányzó tiszteletére s azután a kormányzó az egyházi, társadalmi és hatósági küldöttségeket fogadta. Este a vármeg­yeházán 300 terítékes vacsora volt, melyen a főispán felköszöntötte a kormányzót, a­ki még este visszautazott a fővárosba.

Next