Budapesti Hírlap, 1922. december (42. évfolyam, 275–298. szám)
1922-12-07 / 280. szám
Budapest, 1922. XLII. évfolyam, 280. szám Csütörtök, december 7 óra 10 korona* Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SSS fizetési árait: Egy hónapra 200 korona, negyedévre 860 korona. Bffyek szám ára 10 kor. Ausztriában egy példány ára 1000 osztrák kor. Jugoszláviában egy példány ára 3 jugoszláv korona. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-kiirat 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. IS höszeml fokozottabb védelme. Budapest, dec. 6. Mikulás-napján Miklós püspök keresi föl ti jó gyermekeket ajándékkal, a Krampusz a rosszakat ijesztő habitusban, virgáccsal. Mi nagyon rossz gyermekek lehetünk, mert egyébként szelíd természetű belügyminiszterünk éppen a mai Mikulás-napjára jelent meg a nyilvánosság előtt, nyakába terítvén a közrend fokozottabb (magyarul hathatósabb) védelméről szóló törvényjavaslatot ijesztő palástnak. Nem tudnánk a Budapesti Hírlap közönségének feketébb olvasmányt ajánlani ennél a javaslatnál, melyet e számban más helyen bővebben ismertetünk. Amiért ez a nemzet a múlt század negyvenes évei óta küzdött s amit belőle meg is valósított, az ebben a javaslatban mind halomra dűl. A jogállamból, amely a letűnt háromnégy nemzedék ideálja volt, e javaslattal elcsapásra rendőrállam lesz. Az alkotmányos kormányzatból abszolutisztikus uralom. A bírói jogkör megszűkül, a közigazgatási önkény területének viszont nem lesznek határai. A közrend, meglehet, fokozottabban lesz biztosíta vele, de az egyéni jog és szabadság teljesen bizonytalanná válik. És mindez törvény útján készül egy nemzetgyűlésen, melynek minden pártja hivalkodik a maga demokratikus szellemével. Engem természetesen nem a tervezett intézkedések mint ilyenek ijesztenek meg. Elvégre nincsen bennök semmi új dolog. Részben vagyegészben tapasztalta a közrend e fokozottabbvédelmét a magyar nemzet a maga testén, mégpedig, ami súlyosbító körülmény, idegen érdekekért. A Dózsa-lázadás után a magyar diéta is csinált valami hasonlót, után az egyetlen leset a magyar történelemben — de ez a mohácsi vész előtt volt, nem utána. És történetíróink szerint ez a dolog is ott harcolt a Cselepatak partján, mégpedig a török — javára. .Tudom azt is, hogy vannak népek, melyek csak olyan eszközökkel kormányozhatók, minőneke javaslat kíván mozgósítani, sőt meg kell engednem, hogy egy különben politikai érettségit nemzetre nézve is támadhat helyzet, melyben a kormányok csak ezek segítségével boldogulhat- nak nem a maguk, hanem a nemzet érdekei szempontjából. így, ismétlem, nem a belügyminiszter javaslatai magukban véve riasztanakmeg. Ami megrettent, az e javaslatok abbeli néma vallomása, hogy immár az ezeréves magyar nemzet úgy lezüllött, hogy kirendelt pásztorai azt hiszik, hogy csak ilyen eszközökkel lehet immár rendbeszedni. Azután szörnyű elgondolni, hogy ezt a munkát egy nemzetgyűlés végezze el magán. Az alkotmányosság elsőrendű szerve rendezzen be magának közrendet, az abszolút uralkodás legismertebb s leggyűlöletesebb intézményeivel és kisebb eszközeivel. Én itt vallomást teszek arról, hogy Bethlen István grófot, belügyminiszterét és még egypár minisztertársát a legtiszteletreméltóbb éshivatásukra rátermett kormányférfiaknak tartom. Hozzá ezek mind rendezettebb és tisztábbidők és viszonyok növendékei, a kik egy féltucat meddő és hiú kísérletezés kudarcai után hivattak el, jóformán mint utolsó menedék, az ország sorsa intézésére. Ha te,hát,őket eddigi kormányzásuk tapasztalása arra tanította meg, hogy más eszközökkel, mint amelyek a belügyminiszter úr javaslatában foglaltatnak, itt a közrendet és — ami ezzel egy , az államot fenntartani nem lehet, ezt vallják meg nyíltan, szedjék össze hatalmukat, és csinálják meg vele a saját szakállukra, saját férfias felelősségükre és ne a testület mögé állva, melyet ők a szuverén nemzet képviseletének tartanak. Én három év óta ismételve hirdettem e lapokon, hogy e meghalt nemzetet a forradalom jogfolytonosságában nem lehet újra szervezni. Megbomlott állami szervezetünk mellett se közrendet, se közszabadságot, se társadalmi békét, se egészséges gazdasági életet, se mindezekben állandóságot és biztosságot teremteni nem lehet. Ez csak a magyar alkotmány teljessége, integritása helyreállítása és tisztelete mellett lehetséges. Ettől, ami három év óta itt történt, akár törvényhozás, akár rendelet útján, mind csak távolabb, nem hogy hozzá közelebb vitt volna bennünket. És erre nyomja rá hitelesítő pecsétjét a belügyminiszter javaslata, ha csakugyan törvénnyé válik. Csak azért nem lenne, ha megvalósul, meztelen abszolutizmus, mert a törvényhozó testület akasztja rá a maga alkotmányos köpönyegét, mitől iskolás példáját teremtené meg az alkotmányos abszolutizmusnak. Senki sem érezheti át jobban a szomorú szükségét a tervezett javaslatnak és senki jobban becsületes kormányférfiak súlyos és kegyetlen helyzetét, amely e javaslatot sugallta nekik. Én nem tudom az ő hátsó gondolatukat. Lehet, hogy azonos az enyémmel. Lehet, hogy érzik, hogy alkotmányos után az országot sarkaiba, melyekből kivettetett, visszaemelni nem lehet. Keresnek tán arra módot, hogy visszaszökkenthessék. De meg kell gondolniok, hogy egy nyíltarcú abszolutizmus tiszteletreméltóbb, mint az, amely álarcban jár közöttünk. Minden abszolutizmusnak — a mellett, hogy abszolutizmusa— megvannak a maga visszaélései, fonákságai, hibái. De semmiféle abszolutizmus nem olyan veszedelmes, nem oly melegágya mindenfajta korrupciónak, önkénynek, igazságtalanságnak, mint az alkotmányos abszolutizmus, ahol országutat tapos magának a visszaélés* mert nem egyesek, hanem egész pártok aknázzák ki a helyzetet. Mi könnyes szemmel és sóvárogva nézünk szűk határainkon kifelé, elrablott tartományokra, üldözött magyarokra. S míg integritásról ábrándozunk, azzal lepnek meg bennünket, hogy a kormány a kényuralom fegyvereit kéri magának a nemzetgyűléstől, hogy, itt benn hathatósabban megvédhesse a közrendet, befelé, tehát az ország polgárai ellen. És a nemzetgyűlés meg fogja neki adni a kért fegyverzetét, mert nem tehet mást, mert ő adja három év óta a nemzetnek a kormányait. És az állapotért, melyben vagyunk, melyben a közrend . „fokozottabb 14 védelmére rendkívüli eszközöket kell igénybevenni, a felelősség a kormányról visszaesik a nemzetgyűlésre. Ha többet mondtam és nem kevesebbet, mint mondanom kellett, bocsánatot fogok kérni — olvasóimtól. is ezadék telelés®, haterpel Bácséle. — A nemzetgyűlés ülése. — Délelőtt munkia, délután személyeskedés. — Begya és a szocialistáit. — Usam és Hassay szócsatája. — Az elnök intelme a Képviselőlrhöz. — A szerdai nap az interpellációk napja. Mivel szombati napon, mely szintén interpellációs nap, a nemzetgyűlés rendszerint nem tart illést, a szerdai napra torlódnak össze az interpellációk. Ma is két órától kezdődően az esti órákig ostromolták a kormányt kérdésekkel, szemrehányásokkal és több efféle jóval. Többnyire szűkkörű ezeknek az interpellációknak az érdekeltsége, úgyhogy ez a különben szép és fontos parlamenti jog inkább a képviselők szereplési vágyát elégíti ki, mint a közügyet. Valamiképpen segíteni kellene ezen az elfajuláson. Napirenden a közadók kezeléséről szóló törvényjavaslat állott. Egymagában fontosabb ügy, mint a temérdek interpelláció együttvéve, mégsem volt különösebbérdeklődés iránta. A javaslat az adókezelési törényt a most kialakuló adórendszerhez alkalmazza, az adóreformokhoz módosítja. Új elvek nincsenek igen benne, inkább csak szigorítások, hatásosabb ellenőrzés, nagyobb bírságok és büntetések. Most senki sem tudja, hogy mennyi adót fizet, általános az aggodalom, hogy ezentúl sem fogjuk tudni. Őrffy Imre előadó bevezető beszéde után Gadl Gaston szólt a javaslathoz, mint mondotta, az adózó közönség nevében. Kevesen ismerik annyira a falu pszichológiáját és szükségleteit, kevesen harcolnak a faluért annyi tudással és tapasztalással, mint ő. Ez az ezerholdas, bőrkabátos úr a falu népének legharciasabb patrónusa. A nép közt él, részt vesz falujának kormányzásában, mint törvényhozó pedig mindig résen van, hogy a falut fölösleges, igazságtalan teherrel ne sújtsák. Ebből a szempontból végigment a mai javaslat paragrafusain és észrevételeit, kifogásait nagy figyelemmel hallgatta a pénzügyminiszter és a Ház. A legsúlyosabb kifogása az, hogy a javaslat intézményessé teszi a borravalórendszert, mely a magyar bürokratikus életet máris megfertőztette. A tisztviselő ne kapjon külön jutalékot az adófelhajtásért. Bocsássák el a fölösleges, munkában tisztviselőket, az országnak háromszor annyi tisztviselője van, mint amennyit elbír, és jó fizetéssel biztosítsunk gondtalan életet annak a tisztviselőkarnak, amelyre az országnak szüksége van. Ma már a pincérek is a borravaló-rendszer ellen küzdenek. A tisztviselőnek ne legyen módja, joga vállalatok érdekében intézkedni. Egész közéletünknek ez a rákfenéje. Ez okozza, hogy a lekenyerezés, ez a balkáni állapot, ezen az országon erőt vesz. Hajlandó minden áldozatot meghozni a tisztviselőkarért, de abba nem egyezhetik bele soha, hogy a tisztviselőt részesévé tegyék annak az öszszegnek, melyet behajt. Ez szégyene a politikának, szégyene a tisztviselőkarnak, szégyene az országnak, melyben ilyen törvényt alkotnak. Minden oldalról helyeselték Gaal Gaszton szavait. Györki Imre és Szeder Ferenc szociáldemokrata szónokok is magukévá tették bírálatát. A szo,ciáldemokraták különösen a motozó rendszert ítélik el. A motozás a munkás, a kisiparos, kiskereskedő ellen irányul, a sikereket és bankárokat nem merik majd megmotozni. Kállay Tibor pénzügyminiszter kijelentette, hogy fontolóra veszi Gaal Gaszton egynémely esz-méjét és módosítását. Célja ezzel a javaslattal egy-szerűséget, áttekinthetőséget és takarékosságot vinni az adókezelésbe. Az új adótörvények végrehajtása igen szépen halad előre. Borravalórendszerről nincs szó, csak jutalékrendszerről, ezt is csak szűk területen alkalmazzák. Különben egyetért Gaal Gastonnal a tisztviselőkérdésben. Az alkalmazottak helyzetén segíteni kell, de ez nagy erőfeszítést és megfontolást, igényel. Kérdés, hogy a tisztviselőlétszám apasztásával eredmény érhető el. Az a helyzet, hogy azokban a kategóriákban, ahol akasztásnak helye volna, alig vihető keresztül a létszámredukció. A költségvetés tárgyalásánál lesz alkalma előterjesztéseket tenni a tisztviselői akasztásra vonatkozóan. Elsősorban az üzemek személyzeténél és a tanítók A Budapesti Hírlap mai száma 10 oldal.