Budapesti Hírlap, 1923. február (43. évfolyam, 25–47. szám)

1923-02-01 / 25. szám

Budapest, 1923. XLIII. évfolyam, 25. szám Ára 20 korona. Csütörtök, február 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árait: Egy hónapra 400 korona, negyedévre 1120 korona. Egyes szám ára 20 korona. Ausztriában egy példány ára JOOO osztrák kor. Jugoszláviában egy példány ara­b jugoszláv korona. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kérőjét, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. kér., József­ körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Külpolitikai beszédek: Budapest, jan. 31. A külpolitika van ma napirenden. Már tegnap megindította az érdeklődést Daruváry mint külügyminiszter, ma megnevezte egy uj beszéddel s betetőzte a dolgot Apponyi Albert gróf azzal a plasztikus, szabatos és felsőséges hang­gal és okfejtéssel, a mely oly vonzóvá, szinte esztétikai gyönyörködéssé teszi az ő beszédeit. . Bizonyos megnyugvással emelhetjük ki, hogy a helyzet megítélésében s a politikai irányban, melyet követnünk tanácsos külügyi kérdésekben, mind e beszédek találkoznak s kiegészítik egy­mást. Ez még azokra nézve is örven­detes jelenség lehet, a­kik más eszme­­körben gondolkoznak s más irányokra vetik szemüket. Mert vannak órák a nemzetek életében, a­mikor az az irány is, a melyet esetleg nem helyeslünk, többet ér, ha egyetértés támogatja, mint kedvezőbbnek tartott álláspont, ha nem áll mögötte a politikusok egyeteme, a­mely ma tapsol Apponyinak, ma és tegnap pedig tapsolt Daruvárynak, így bizonyos megnyugvással nézhet­nék a mai külpolitikai helyzetet (per­­s­­e a körülmények igen nagyon rela­tív értékre szállítják le ezt a megnyug­vást is), ha, mint elég fekete háttér, egy negyedik beszéd nem állana a mi uraink beszéde mögött: a­­ Benesé. : Való, hogy a cseh államférfiú barát­ságos akkorddal végezte rólunk való hosszú mondanivalóját, de ezt oly hosz­­szú, a mi nyakunkba akasztott bűn­­lajstrom előzte meg, hogy nem tudjuk, kettő közül melyiket vegyük komolyan: a legvégevárhatatlanabb szentiváni ének Bosszúsága vádpontokat-e, vagy a rö­vid „baráti kezet“ nyújtogató befeje­zést-e. Mert ha mindaz, a­mivel végig vádol majd egy órán át bennünket Be­nes úr, ha mindaz igaz volna, akkor sehogy sem értenék, hogyan lehet ve­lünk a barátságot keresnie, a­kik meg­bízhatatlanság dolgában véleménye sze­rint — ha különben őszintén beszél — mustra-nemzet lennénk. Ha pedig se nem igaz, se nem őszinte, a­mit ránk felpanaszol, akkor minek a kinyújtott baráti kéz? Ha akarja a velünk való szövetséget, akkor bevezetésül miért hord le bennünket oly buzgalommal; ha pedig nem akarja, akkor minek kí­nálja és tesz úgy, mintha akarná? Ha emberileg gondolkozik, akkor természetesnek kell találnia, hogy a magyar emberből ki-ki kell törnie a méltatlanságnak, panasznak és elkese­redésnek azért, a­mit rajtunk a tria­noni béke elkövetett. Ellenben, mint a cseh állam vezérpolitikusának, a kinek kémjei szaladgálnak közöttünk s kinek itt akkreditált követe is van, tudnia kell, hogy a fegyverkezés, mozgósítás, hábo­rús szándék, mellyel minket ismét és ismét próbálnak Európa előtt meg­vádolni, humbug és szemfényvesztés. Apponyi, a miniszterelnök, a külügy­miniszter nem tudom már, hányadszor jelenti ki azt, a­mit azután vizsgálat után a külföldi kirendelt kommissiók is megerősítettek, hogy mind­ennek nyoma sincs, ellenben a szomszédálla­mok szinte megszállva tartják határ­vonalainkat fegyverbe hívott seregeik­kel. Hát miért ismétli meg e rugalmas meséket Benes úr újra meg újra, hozzá miniszteri székéből, hogy azután hival­kodjék a békejobbal, melyet már nem tudom hányszor nyújtott volna felénk, mi pedig mindig találtunk rá módot, hogy el ne fogadjuk, hogy az ő békés szándékait meghiúsítsuk. Én csak egyszer láttam egy jókedvű színdarabban, hogy két ember szembe­került, egy darabig farkasszemet nézett egymással, aztán az egyik kitört: Te betyár, tudom, hogy dühös vagy, tu­dom, hogy boszut forralsz, tudom, hogy a minap is be akartál törni, te csirke­A nemzetgyűlés tegnap óta külpolitiká­val foglalkozik. Benes cseh külügyminisz­ter, a kis-antant diplomáciai kárán este­re, tegnap nyilatkozott a magyar-cseh viszony­ról. A két körülmény összetalálkozása tette lehetővé, hogy Apponyi Albert gróf és Da­ruvá­ry Géza külügyminiszter már ma vá­laszolhatott Benesnek. Apponyi konciliáns­­nak találja Benes hangját, a­mi azt a re­ményt kelti benne, hogy a kis-antantnál olyan belátás fog kibontakozni, mely Ma­gyarország méltóságát respektálni fogja. A lefegyverzés ellenőrzése kérdésében a limire vissza kell utasítani a kis-antantnak abbeli követelését, hogy részt vehessen benne. Ez valósággal megdöntené a trianoni szerződést. Daruváry külügyminiszter is bizakodik egy kedvezőbb atmoszféra kép­ződésében, de szükségesnek tartja rámu­tatni arra, hogy Benes a tegnapi beszédé­ben sem ejtette el a közismert vádakat. Megcáfolja ezeket a vádakat, visszautasít minden provokációt, fentartja a magyar kormány készségét, hogy a vitás ügyek európai fóru­m elé kerüljenek és kijelenti, hogy milünk csupán egy külpolitika van, a magyar kormány külpolitikája, melyben a­ nemzetgyűlés minden pártjára támasz­­kodha­tik. Apponyinak és a külügyminiszternek megfontolt, mindamellett határozott kije­lentései igen jó hatást, tették az egész Házra. Ezekre a kijelentésekre szükség is volt. A magyar közvélemény felháborodva észlelte, hogy a kis­antant szeretné fel­használni a zavaros európai helyzetet. A franciák a németeket szorongatják, az­ an­golok a törököket, miért ne kezdené ki a kis­antant a magyarokat. Csakhogy ez a vállalkozás n©m olyan könnyű és a kis­­antant a nézve meglehetős rizikóval jár.­­Apponyi nagyszerű fejtegetése a népszövet­ségről fényesen bizonyította be ezt a tételt. A népszövetségi intézmény ugyan a hábo­rús mentalitás szülöttje, de fejlődésképes­­sége mellett bizonyítanak a módosítások, melyeket most tárgyal a nemzetgyűlés. Ap­ponyi ellene lett volna annak, hogy Ma­gyarország belépjen a népszövetségbe, ha a népszövetségi alapokmány a békeszerző­dések revíziójának még a gondolatát is ki­zárná. De ennek éppen az ellenkezője áll. Az alapokmány maga mutat rá a revízió lehetőségére.­­Hamarább, mint hony hisz­­szük, a népszövetség útján lesz aktuális a revízió kérdése. De egyéb haszna is van a népszövetségbe való belépésünknek. Mint tagállam a népszövetségnek bejelenthetjük a békét veszedelneztető jelenségeket és a népszövetség összehívását kérhetjük. A ta­gok nem léphetnek fel támadóan egymás ellen, mielőtt a vitás kérdést a szövetség elé nem hozták volna. Attól természetesen még messze vagyunk, hogy a népszövetsé­get pártatlan fórumnak tekinthessük. Min­denekelőtt méltányosan kell rendezni a le­fegyverzés kérdését, a­melynek mostani egyoldalú állapota az új európai érának legnagyobb botránya, továbbá a kisebbsé­gek kérdését.­Magyarország felfegyverke­zése új stádiumba lépett azzal, hogy belép­tünk a népszövetségbe. A kisebbségek kéz­fogó, te gézengúz, te semmiházi, no, hát itt a kezem, legyünk jóbarátok. A másik ámulva nézte és hallgatta ezt, sőt bambán mosolygott a vakmerő fordulatra, a publikum pedig jóízűen kacagott a jeleneten. Mert ez megjárja a színházban, a komédiában két bolond ember között. De mikor népek állanak szemben egy­mással, akkor az ilyen jelenetekből gyakran sírás lesz, nem pedig kacagás. désébe® szintén egészen megváltozott a helyzetünk, ■ módunkban lesz hatalmas er­kölcsi erőket megmozgatni. A lélektani mo­tívumok még nem érkeztek el, hogy ha­marosan összes reménységeink megvalósu­lását­­várhatnék, de útban vannak. Ezt je­lentik a módosítások is, melyeket most esz­közölnek a népszövetségi alkotmányon, há­rom évi fennállása után. Apponyi ezt a beszédet már tegnap akarta elmondani, a­mikor a népszövet­ségbe való felvételünkről szóló javaslat volt napirenden, de közbejött akadályok miatt csak ma fűzhette fejtegetéseit egy másik javaslathoz, "a népszövetség alapok­mányának módosításáról szóló javaslat­hoz, melyet Móser Ernő előadó" ismerte­tett. Szemmel tartva a külpolitikai helyzet feszültségét, a kis­antant mozgolódását, és ennek következtében a magyar közvéle­mény izgulását, nyilvánvaló, hogy Ap­ponyi felszólalásának célja nem puszta el­vont fejtegetés volt, hanem a magyar ön­bizalom alátámasztása és a népszövetség­ben társult hatalmak erkölcsi éberségének felfrissítése. Igen érdekes vita fejlődött ki a harma­ ■—Imm»ami»— miwi ■■ i ii.tnt i—— 1 népszövetség és a stiiipaBitffisai helyzet. Mgsgeongi a llégssai füstségrről és a külpolitikai hely­zetről. — Izaraváry külügyminiszter válasza Kenes­nek. — Lers K­ilmos a keresked­elmni szerződések­ről. — interpelláció­. - A9 nemzetgyűlés ülése­­ dik külügyi javaslatnál, mely felhatal­mazza a kormányt, hogy a külföld álla­maival ideiglenes gazdasági megállapodá­sokat köthessen. A javaslatot Móser Ernő előadó ismertette. Görgey István határozati javaslatot adott be, hogy a kormány csi­nálja meg a vámtarifát. Sándor Pál heve­sen támadta a kormányokat, hogy 1918 óta egyetlen kereskedelmi szerződést sem kötöttek. Ez, valamint az, hogy az export meg az import is protekciós, oka a drága­ságnak és annak, hogy a magyar kereske­delem ma nullla. Sándor Pál támadása megszólaltatta nagyatádi Szabó István földművelési minisztert, a­ki a kiviteli en­­ged­elmek kérdésében nyilatkozott és Lets Vilmos bárót, a­ki nagybecsű felvilágosí­tásokat adott külkereskedelmi politikánk­ról. Svájccal, Bulgáriával, Németországgal és újabban Ausztriával vannak megállapo­dásaink, de a trianoni szerződés olyan bék­lyót rakott szabad mozgásunkra, hogy a szerződéskötést nagyon is meg kellett gondolnunk. A külföld elzárkózása nem is olyan végzetes. Az elzárkózás alatt gyö­nyörű lendületet vett az iparunk. Nem is kell bánkódni azon, hogy a trianoni gaz­dasági­­béklyó még másfél évig tart. Nagy figyelmet keltett az is, a­mit a vámtarifá­ról mondott. A vámtarifa legfontosabb anyagát a bizottságokban kell tárgyalni és nem a plénumban. Még Dénes István be­szélt és aztán áttértek az interpellációkra. Az ülés lefolyása. Scitovszky Béla elnök az ülés megnyi­tása után­ felolvastatja az összeférhetetlen­ségi bizottság jelentését, a­mely megál­la­pít­ja, hogy Lingauer Albin ügyében nem forog fenn az öszeférhetetlenség esete. Az interpellációs könyv felolvasása után a nemzetek szövetségébe való felvételről szóló javaslatot részleteiben is elfogadták. Azután áttértek a nemzetek szövetsége egy­­ségokmányának módosításáról szóló tör­vényjavaslat tárgyalásáb­a. Móser Ernő előadó részletesen ismerteti a javaslatot, felsorolja azoknak a módosí­­tásoknak a történetét, a melyeket a nemze­tek szövetsége elfogadott és a melyek Ma­gyarország szempontjából is kedvezőek. Apponyi Albert gróf beszéde. A javaslathoz elsőnek Apponyi Albert gróf szólalt fel. Azzal kezdte, hogy mindig barátja volt annak, hogy Magyarország belépjen a nemzetek szövetségébe. Két ka­tegóriába sorozhatók az ellenérvek, a me­lyeket a belépés ellen felhoznak. Az első kategóriába tartoznak azok, a kik nem hi­szik, hogy egy intézményesen szervezett nemzetközi fórum hatásosan működhessék. A­kik e szempontból ellenzik belépésünket a nemzetek szövetségébe, mondotta Appo­­nyi, azokkal én elvileg szemben állok, mert én igenis hiszek azoknak az intézmények­nek a hatályosságában­, ha nem is a jelen­ben, de a jövőben. A­kik fölényes mo­sollyal azt mondják, hogy a háborút úgy sem lehet megszüntetni, tehát már ezért sem kell a nemzetek szövetségi?, azoknak én azt mondom, hogyha így van és ilyen szempontból indulunk ki, akkor azt is le­het mondani, szüntessük meg a kórháza­kat, mert a betegségeket nem lehet kikü­szöbölni, szüntessük meg az iskolákat, mi­vel a tudatlanságot nem le­het kikü­szöbölni, szüntessük meg a templomokat, mivel a bűnt nem lehet az teljesen kiküszöbölni. — Az érvek második kategóriája, mely m­ivel a népszövetségbe való belépésünket ellenzik, már közelebb áll hozzám. Azt mondják, hogy a nemzetek szövetsége semmi egyéb, mint az antanthatalmak szö­vetségének más alakban való föntartása, mint akaratuknak rátukmálása a többi né­pekre. Ebben sok igazság van. De bár az intézményen rajta van a háborús eredet bélyege, mégis lehetőséget és módot nyújt a javításra. Láttuk, hogy módosítások le­hetségesek, láttuk, hogy máris adtak be indítványt. — Argentina adta be — ama cenzúra ellen, mellyel a domináló antant­hatalmak a fölvétel jogát gyakorolhatják. Meg tudom állapítani, hogy a nemzetek szövetségének tagjai közt állandóan terjed is a jobb fölfogás és érvényesül az önálló­­suló semlegeseknek a befolyása, mely elöl nem zárkózhatnak el. A nemzetek szövet­sége kialakulhat azzá, a­minek lennie kell: pártatlan fórummá. Addig azonban­, a­míg két nemzetközi jog van, az égjük a győzők, a másik a legyőzöttek számára, addig nem is beszélhetünk békéről, addig a háború tovább folyik, a vérontás ideiglenes fel­függesztésével. Apponyi Albert gróf ezután sorra veszi azokat a szakaszokat, a­melyek azt bizo­nyítják, hogy országunk biztossága néző­pontjából igen fontos, hoggy a nemzetek szövetségének tagjai legyünk. Az erkölcsi erők Hatása. — Fölmerülhet az a kétely, — folyatta Apponyi — hogy ez végiül is csak papiros­garancia. Ez nem egészen van így, mert a 16. szakasz igen erős szankciókat tartal­maz az e tekintetbeni hibás államokkal szemben. Itt nagy az erkölcsi garancia, mert erkölcsi erők lépnek mozgásba. Ne méltóztassék ezeket lekicsinyelni. Az er­kölcsi erők igenis reális dolgok. Csodála­tos, hogy a világháború tanulságai utáni ezt még kétségbe lehet vonni. Nagyon ké­tes, hogy a háború kezdetén Angliát be le­­hetett volna-e vonni a háborúba, ha a né­metek stratégiai okoktól nem követik el azt a politikai hibát, hogy Belgium semle­gességét megsértik. Az már nem is kétes, hogy Amerika beavatkozása, a­mely a há­borút eldöntötte, lehetetlen let volna, ha az a propaganda nem szaturálja az ameri­­kai közvéleményt, hogy a középponti hatal­mak vétkesek a háború fölidézésében és hogy a demokrácia védelmére szükséges Németország letörése. E nélkül semmi ha­emberiségből

Next