Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)
1923-03-01 / 48. szám
ft» » —j——————*·'»■ -a—«*—«a— rselotea. idgShs magyar Elfefcel. Nem kimél bensőnket, de masát sem kíméli. Nem :dd3 kérte a szamaEigyetést, hogy költség\«fésffl fw&dna eb hanem arra, hogy bírálja meg, rostálja meg szigorúan. KfClay értékes egyénisége ma nagy ha- Önadottsággal jelcefffcoziott. Minden oldalrólgratuláltak neki, a többség meséltenezsevi Jé SdkfKsBkxsa sokat beszéltek a caiaesiEffSzegi ioteanátus sorsáról. A többségiben ás hódítás: a nézet, hogy a magyar álam gyengeségét árulnáld, ha kivételes íntézményra szoruim a tflelforgalék fékentartásáfeam I jPafettőkor átfiSrtek az interpellációkra. 'J AamleapeBadok! során éndelflődésse!tfiaflsztráfc Kállaa Teror pét az egy miniszttermesc Straitz István interkifáteréljára adottkedvező forhrvásleáitását a delivaellálásról. ’ Nagyobb nemi «ment föl Rupert Rezsőnek SntencelVcWjit a kortDímvsónak a Sfáffimnvj«ycBPdawalle»form'd s az ott készülő A Hép fe a Szózat cünü lapnál teilt látogatásáról. HSwper* vajsertette » poétikai helyzetet, a "két rrjeésí ingatá cikkeit és vöszit a kormai ryf tette fölelSesé a kormányzó látogató feáért. Etzsébe közben, csaknem állandó volt a tej és a tűláros jelenetek során a rendreutasítások s zuhataga hallatszott az elnöki székből. Rakovszky Iván belügyminiszter tett néhány megjegyzést Rupertbeszédére és nyomatékosan tiltakozott az államfő megtámadása ellen. Az interpellációra egyébként a minisztérdijük fog válaszolni. Még a négy zalaegerszegi interpellátíó következett volna, de az idő már este hatra járt és a belügyminiszter, valamint a Ház elnöksége hozzájárult ahhoz, hogy tednatp sürgős hztenzonádék formájában tárgyalják meg az internáló tábor dolgát. ’ a pémügyminiszter beszéde. —■ Tisztelt nemzetegükjsl A magyar állaim 1922—23. évi köteéövetése 400 milliárd deficittel zárult. Ez a költségvetés két ézezből, alakok. Egyik a közigazgatáss és a kormányzat szükséglete és a közadókbólfolyó bevétel, a másik rész az üzemek kiadása és bevétele. Ami az első részt illeti, a kiadás 118.3 milliárd, a félsvvel pedig 1103 miliárd, tehát itt 15.3 milliárd deficit jelentkezik. Ha a másik részt nézzük, az üzemeitnél, a kiadásra 70.8, a bevételre pedig 45,8 miliárd van előirányozva. Végeredményében itt 25 milliárd deficit mutatkozik. Átlagban a kiadások ha szoros, a bevételek pedig az előző költségvetéshez képest hétszeres emelkedést mutatnak. Ha az üzemek költségvetését nézzük, a kiadások nem egészen 9, a bevételek pedig 8-szorosan emellkedtek. H Ha a tényleges eredményeket, vesszük figyelembe, akkor azt látjük, hogy az elnúlt esztendőben 48,5 milliárd kiadással szemlén 37 milliárd bevételt tünteti fel a költségvetés, úgy hogy 11,5 milliárd a deficit. Azonban figyelembe kell venni, hogy a költségvetésnek akkori elkészítése OS 1-es korona mellett folyt le és ha ezzel a mostani helyzetet összehasonlítjuk, látjuk, hogy a kiadások emelkedése valamivel- kevesebb, mint négyszeres, a bevételekemelkdése pedig valamivel több.Ez megfelel annak az aránynak, a mely a 0.84-es és a 0.23-as korona között fennáll. — A változó korona értékváltozást és átalakulást jelent a gazdasági életben s igy az átszámításból soha sem hapuk meg azt a képet, a mi a való helyzetnek megfelelne. A békebeli költségvetésbe fel van véve az állami kölülönszolgátatások teljes kielégítését. A mostani kötségvetésben is be van álltva 15 milliárd, ami 31 millió aranykoronának felel meg. Tekintetbe kell venni, hogy akkor nyugodt konszolidál gazdasági helyzetnek néztünk elébe és nem meredtek a jövőből reánk , van problémák, mint most. Nem volt előtérben a kielégítetlen tisztviselőkérdés, a különböző kívánságok és törekvések, amelyek a mostani gazdasági helyzetre jelentékeny befolyást gyakorolnak. Lényeges különbség az is, hogy a felmerült deficitet, amely a felmerült költségvetésben mutatkozott, akkor lehetetttküi alföldi kölcsönné fedezni, most azonban külföldi kölcsön lehetősége nem áll fenn. A miniszter nem azonosítja magát a ktltsgvetéssel. Többször felhangzott az a kívánság, hogy a viszonyok konszolidálása érdekéében térjünk át az aranykoronaszámításra, amely nincsen kitéve folytonos változásnak. Ezt nem valósíthatjuk meg addig, amíg nincsenek meg belső előfeltételei. — Most pedig szokatlan dolgot jelentek be: azt, hogy a költségvetéssel annak mostani formájában nem azonosítom magamat. — Előterjesztettem a költségvetést azért, mert szükséges, hogy megvitassák és minden tétel megbeszélés tárgya legyen. Amikor másfél évvel ezelőtt idejöttem és előterjeszettem programomat, azokra a kérdésekre voltam elsősorban figyelemmel, amelyek abban az időben aktuálisak voltak. Bevételeink akkor nem voltak. Az adótörvényeink nagyon nehezen voltak végrehajthatók. Hiányzott egy jól működő adóügyi apparátus. Azóta látjuk, hogy bizonyos fejlődés állott be az iparban, bizonyos megerősödés mutatkozik közgazdasági téren, amit csak az nem lát, aki nem akar látni. Feladatunk volt megteremteni az új adórendszert, amely egyszerűen végrehajtható. Fokozni kellett az adóbevételeket a gazdasági helyzetnek megfelelően és biztosítani kellett bizonyos állandóságot a valuta alakulásában. Kállay Tibor pénzügyminiszter ezután részletesen ismerteti az egyes adónemekből várható bevételeket (ezeket a költségvetésről írott cikkünkben találja az olvasó), majd így folytatja: — Szeretnék sokszor úgy feltüntetni, hogy az elért jövedelemtöbblet a közönség újabb megterheltetését jelenti. Ezzel szemben kijelenthetem, hogy a költségvetésben nincsenek olyan intézkedések, amelyek új megterheltetés elé állítanák a közönséget. •lent kell rendszerváltozás az adózás terén. ■— Most kell megállapítanunk azokat a módozatokat, amelyek szerint a jövőben dolgozni kívánunk. Adórendszerünk teljesen ki van építve és befejezettnek tekinthető. Redszerváltoztatásra nincsen szükség, csak programmunkát kell befejezni, nevezetesen a jövedelmi adótörvény megalkotásával és a többségi adóztatás helyes mederbe való terelésével. Ami az elsőt illeti, nem kívánok róla bővebben nyilatkozni, hiszen erről az adótörvényről már bővebben szólottam. Ami a másodikat illeti, bejelenthetem, hogy a mai vagy a holnapi nap folyamán át fogok nyújtani egy törvényjavaslatot az érdekelteknek, mely a községi adóztatás kérdésével foglalkozik. A benyújtandó törvényjavaslat alapelveit összefoglalva azt mondhatjuk, hogy másodrendűvé kívárja süllyeszteni a pótadókat és új jövedelmi forrásokat kíván megnyitni a községek előtt. Hangoztatom, hogy a korona stabilizálása megnyugvást hozott a társadalomban. Azt várjuk, hogy a közhangulatba igyekezzék mindenki belevinni más felfogást, mint ami idáig a közgazdasági életben megnyilvánult. Tisztában kell lennünk a trianoni szerződés által teremtett helyzettel. Megis kell jó mi hiúnk lemondani az élet minden vonatkozásában, mert jöliet egy olyan idő, amikor már nem a saját akaratunkból leszünk kénytlenek lemondani. A takarékosság szellemét kell belevinni a társadalomba, hogy megteremtsük azt az alapot, amelyen a jövő generáció építhet. A mi közgazdaságunkban sok értékes anyag van, ebből a meglévő anyagból kell a jövőnket felépíteni. Elsősorban a parlamentre számítok elnél a munkánál, a parlamentnek kell vezetnie ebben a kérdésben. 19 kiadások tételei. 9 A mostani költségvetésben huszonöt milliáddal vannak előirányozva a kiadások. Ez az összeg azonban csak részben kerül kiadásra a mostani esztendőben. Ami az államadósságok állagát illeti, teljes számszerűséggel nem állhatok elő. Az adósságok elosztása, most folyik csak és több elintézetlen kérdés van még. A háború előtti adósságunk hárommilliárd korona békebeli paritás alapján számítva és ugyancsak békebeli paritásra számítva 61,4 milliárd a háború alatti adósságunk. Összegezve tehát, egy öt,1 milliárdnyi átterhelési szám áll elő. Ez azonban tényleges képet adósságainknak összességéről nem ad. A háború előtti állami adósságok terhe a mai koronaértékben négyszázmilliárdot tesz ki. A békeszerződésből eredő terhek és hátralékok Angliával, Franciaországgal, Belgiummal és Törökországal szemben 170 milliárdot képviselnek, kétségtelen azonban, hogy ez az összeg az időközi barátságos érintkezés és összeköttetés révén csökkenni fog. Másik jelentékeny tétele a költségvetésnek a közalkalmazottak természetben való ellátása, ami a lisztellátással együtt 21 milliárdot tesz ki. Ebben nincs beleszámítva az a haszon, amit erre a célra az exportvámokból és a vámgabonából kapunk. A megterhelés azonban olyan nagy, hogy ebben az irányban tovább kell folytatnunk a leépítést. A tisztviselőik ellátása. Határozott szabályokat kell fölállítanunk és a természetes ellátásból ki kell zárnunk jóformán mindenkit, kivéve a tisztviselőket. A köztisztviselők részére fenn kell tartanunk, egyrészt azért a ragaszkodásért, amellyel hivatásukat ellátják és azért, mert ez biztosítja életstandardjuk bizonyos stabilitását. Nagyon fontos kérdésről van itt szó, úgyhogy a számbeli adatokat is föl kell tárnom. Összesen 280.100 állali alkalmazotta1 éóónő igényjogosult marad. Ebből 42.000 nő elesik, tulajdonképpen tehát kétszázezer tisztviselő természetbeni ellátásáról kell gondoskodni. — A családi pótlékok megállapításánál is csökkentenünk kell a kiadásokat és csökkenteni kell a községi s városi alkalmazottak ellátásánál, amit vissza kell hárítanunk a községekre és a városokra, mert lehetetlen, hogy az állam lássa el az autonóm tisztviselőket. ■— Korlátozni kell a nagyobb kvalifikációjú fogalmazói alkalmazottak számát, akik megmaradnak, azokat felelősségteljesebb munkára kell használni. Meg kell vonni a határt, ameddig ezek a nagyobb kvalifikációiú alkalmazottak munkateljesítményük terén elmehetnek, oda kell hatni, hogy a jövőben egyáltalán ne lehessen túllépni a megállapított számhatárt. Ezzel a4 tömeggel nem ilyen kis országnak, de egy nagy világbirodalomnak adminisztrációját is el lehet végezni. Igen sok intézmény és ■hivatal van ebben az országban, a meze megszüntethető volna. ? Gaál Gártor.: Az erdészeti hivatal. Meg kell változtatni a státust. Kállay Tibor pénzügyminiszter. Meg kell változtatni a tisztviselői státust is. Nem tartható fönn az az állapot, hogy ma már majdnem mindenki miniszteri tanácsos ebben az országban. Egyszerűsíteni kell az illetményeket is összevonással. Ami a nyugdíjazást illeti, az az álláspontja, hogy teljes erőben levő, munkaképes emberek, hagyták el az államot, és ha ezek meg tudják találni egyébként is elhelyezkedésüket Livingstone Dávid. Irta Viczmándy Tamás. . . . Eh, hagyjátok most a minden hájjal megkent vén Európát, ahol annyi a könny és a sok könny között annyi a krokodil-könny, — és — legalább Telki szemeitekkel — nézzetek egy kicsit Afrikára, erre a még most is hiányosan öltöztetett hamupipőkére, akit Európa nagyon sokáig nem akart észrevenni, de akire most széles ábrázattal, éhesen reávigyorog, bizonyosan — krokodil-mosollyal . . . A skót Livingstone Dávid juttatja őt(Afrikát) eszünkbe, ez a nagy Afrika-utazó rés még nagyobb apostol, a ‘ki, — hogy a nagy évfordulóknak ebben a nevezetes esztendejében ez se maradjon feljegyezetlenül,— éppen 50 évvel ezelőtt halt meg Közép- Afrikában, már öregen, egy nagy tónak, a s Bangveulónak a déli partján, a Nílus forrásának éveken át tartott eredménytelen keresése közben. Micsoda óriási változás történt azóta Afrikában! Nem Észak-Afrikában, mert az a civilizáció fészke volt már azóta, amióta az arabok betették oda a lábukat, sőt még sokkal régebben is, hiszen Napóleon ottkiáltotta harcba indigó katonáinak: „40(!) esztendő néz le reátok a piramisokról, katonák, úgy verekedjetek“, hanem Szaharától délre, messze-messze a Fokföldig, ahol a négereket olyan hiányos öltözetben bámulhatták meg fehér Afrika-utazóink, hogy hozzájuk képest, amint az élénkeszű amerikai újságíró, Stanley valamikor mondta, Ádám apánk és Éva anyánk, azzal a bizonyos fügefalevéllel, valóságos szalópruhában, — „en grande jenne“, amint .Stanley franciául hozzátette, —jértak-keltek a paradicsomban Ez az Afrika valamikor nem kellett bükinek! Nyugati részét igen sokáig még az Egyenlítőig is alig ismerték és hogy azon túl mi van? azzal nem törődött senki sem, talán azért, mert a tenger azokon a tájakon, mint a pehenyes, úgy játszott az akkori hajókkal, a szárlattfökön pedig a malária pusztította el az odavetődött európai embert. Egy szó, mint száz: majdnem Kolumbusz idejéig várt a világ azzal, hogy Afrikát körülhajózza, de a belseje később is ismeretlen maradt, hiszen a déli csúcsát, a Fokföldet is csak azért foglalta el valamikor 100 esztendővel ezelőtt Anglia, hogy úgy tegyen akkori, évszázados ellenségével, Franciaországgal, mint az a kisasszony, aki csak azért megy férjhez, hogy a barátnője megpukkadjon. Igaz, hogy egy tekintetben elég régen kapós volt Afrika Anglia szemeiben. A Niger-folyó vidékén, az úgynevezett „Rabszolga part“-on vette Olcsó áron a sok fekete embert és szállította ingyen munkára • Amerikába• Azért mondták egy időben a rabszolgakereskedésből meggazdagodott Liverpoolról, hogy az utcái néger koponyákkal voltak kikövezve. És egyszerre csak, vagy 80 évvel ezelőtt, ebbe a mindenképpen legsötétebb, ismeretlen és vad Afrikába jött Livingstone azzal az apostoli hivatással, hogy keresztény hitre térítsen és a rabszolgakereskedés ellen izgasson és hogy Közép- és Dél-Afrika ismeretlen tájait az emberiség részére kikutassa! Jól nekikészülődve kezdett bele ebbe a nagyszerű küldetésbe! Orvos volt, — otthon, Angliában a hittudományokba is bevezettette magát — valamennyire a mérnökséghez is értett és — már Afrikában is— megtanult egy néger nyelvfajtát is (a bechuanák nyelvét) és ezzel a pompás szellemi felszereltséggel, meg persze az ő elődeitől örökölt, tiszta, nemes jellemével, indult el esztendőkig tartott és három ízben lett afrikai vándorlásait. Ahol azóta már régen luxus-vonat jár és ahová a háború előtt — Istenem, micsoda káprázatos idők! — Angliából a visszautazással együtt és a luxusellátást is beleértve, mintegy 2300—2500 koronáért el lehetett jutni: a Fokvárostól az azóta megnyitott kimberley-i gyémántbányák irányában felfelé, vagy harmadfélezer kilométer távolságra, a gyönyörű Viktória vízesésig, ott Livingstone még gyalog és ökölbálon utazott és ugyanúgy ment, persze, mindig megfelelő, felfegyverkezett arab vagy bennszülött néger személyzettel, ökrökkel és felszereléssel, a Viktória vízeséstől ki nyugatra az Atlanti-óceánig és ki keletre az Indiai-óceánig, majd — második utazásában— a Zambezi-folyó vidékéhez és végül — harmadik utazásában — Zanzibar felől a Tanganyika-tóhoz és még több más tóhoz. „Könnyebb az utazás, mint leírása“, mondta Livingstone, aki valóban nem volt valami nagy íróművész, de mennyivel nehezebb volna még röviden elmondani mindazt a nehézséget, amellyel neki ezekben az utjaiban meg kellett küzdenie. Nem a fenervadak voltak legfélelenetesebb ellenségei. Pedig hányszor hallotta a kecske- és ökörhúsra vágyakozó oroszlán éjjeli ordítását, amely épp úgy hangzott, mint a strucc nappali kiáltozása. — hányszor hallotta a gyáva hiéna emberi nevetését, — hányszor látott szelíden néző elefántcsordákat, de látott olyan nőstényelefántot is, a mely a fiát testeivel védve, támadóira nem is hederitett, de a mikor már érezte, hogy sebeiben elvérzik, hirtelen, egy utolsó fellobbanássak a támadói, ellen fordult, — hányszor látott vad Sivalycsordákat, a melyek támadóikat üzeme vették és őket szarvaikkal a levegőbe hajingálták, vízilovakat, melyek a rájuk vadászok dereglyéitelfordították, — emberzsákmánnyal elillatni akaró krokodilokat, — mérges kígyókat, amelyeknek első harapása azonnal öl -— és hányszor érzett testén tűrhetetlenül kellemetlenkedő hangyákat, meg moszkitókat és ökröt megölő tsezselegyeket! Livingstone legveszélyesebb ellensége Afrikában az ember és a betegség volt. Igaz, hogy amikor egy-egy néger falun a karavánjával végigvonult, a legtöbb helyen, ahol még fehér embert sohasem láttak, minden látható, rosszakarat nélkül csak élénk derültséggel, pontosabban kifejessve: rt egy röhögéssel fogadták, amit Livingstone fölényes bölcseségel tűrt, hiszen■'ki volt bőven oka mosolyogni a nők felülmúlhatatlan ruhátlan táfeán, hegyesre, reszelt metszőfogaikon, föleit pedig azon, hogyha felsőajkaikon karikát vtec-Mek, és leggömbölyűbb testrészeiken tetovált cifraságok voltak láthatók, de nyugatafrikai útjában sokszor fenyegetően követelőzve is felléptek ellene, és amikor Lívik néger törzs terültéről a másik törzs területére lépett át, az átbocsátásért ellenértékűi nemcsak marshát, de embert is követeltek tőle. A kért ökröt Livingstone rendszerint odaadta de azt, hogy kíséretéből rabszolgának bárkit is átengedjen, mindig megtagadta, és szilárdan kijelentette, hogy ennek a követelésnek fegyverrel is kész ellenállni. Ilyen nemesen és bátran viselte magát egész majdnem harminc évig tartott afrikai tartózkodása alatt, pedig a mocsaras vidék március L hiifiAPcati »iaiLIt?^*ID« a#*) az ülés lefolyása. Scitovszty Béla elnök háromnegyed tizenegy órakor ,megnyitva az ülést, felolvashatja az indítvány- és interpelációs könyvet. A Ház harmadszori olvasásban is elfogadja a mérnöki rendtartásról szóló javaslatát Ennek megtörténte után Kállay Tibor pénzügyminiszter benyújjtja az 1922—23. évi költségvetést és kéri, hogy azt tárgyalás céljából a pénzügyi bizottságihoz utasítsák. A miniszterkisérő beszédéből közöljük a következő részeket: