Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)
1923-03-28 / 71. szám
ára 3© korona. Budapest, 1923. , XLIII. évfolyam, 71. szám Szerda, március 28. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak : Egy hónapra 600 korona, negyedévre 1700 korona. Egyes szám ára 30 korona. Külföldi előfizetések fenti árak kétszerese. Ausztriában egy példány ára 1200 osztrák kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Infláció, defláció. — Wälder Gyula cikkéről. — Budapest, márc. 27. A napokban igen érdekes cikket olvastam Wälder Gyula úrnak, az Első Hazai vezérigazgatójának a tollából. Az inflációs és deflációs pénzügyi politikáról beszélt az elsőnek a rovására, az utóbbinak, amennyiben mostani pénzügyminiszterünk politikáját deflációsnak mondják, hathatós és beszédes támogatására. Wälder Gyula úr cikke világosan, természetesen volt megírva, nem a pénzügyi tudósok zsargonjában, hanem a gondolkozni tudók egyszerű nyelvén ■úgy, hogy nem tudom ,Mi, imponált-e a fináncenzbereknek, de tanúságot tehetek róla, hogy józan ésszel, különösebb pénzügyi embíció nélkül is meg lehetett érteni. Sajnos azonban, okosabb nem lettem tőle, ami tudniillik a két szó jelentőségét, az inflációt és deflációt illeti. Azt tanítja Wälder Gyula, hogy az infláció, magyarul tán bankó özön, minden körülmények közt betegség, melynek halál a vége. A deflációról, magyarul bankóhiány, nem érdemes beszélni,mert ha ez is betegség, ezt könnyű gyógyítani, csak meg kell ereszteni a bankóprést. Veszedelmes a bankészüke akkor lesz, ha minden körülmények közt fentartják, ha politikai rendszerül használják. Mert ekkor mindenféle gazdasági forgalomban pangást csinál, megdrágítja a pénzt s a törvényes kamat helyébe megszüli törvénytelen porontyát is, a — kosztpénzt. Már most mint okosodjunk el e két cifra fogalom közt? El kell fogadnunk, hogy az egyik gyógyítható betegség, a másik, ha meg nem állítják, gyógyíthatatlan. Az utóbbi érdekesebb eset a — professzorokra nézve, mindkettő pedig nyomorúság a — közönségre nézve, mert azon törnek ki a betegség gyötrelmei. Az ember józan gondolkozása pedig azt mondja, hogy ha már mindenik betegség, úgy is kell kezelni, mint a beteget: egyszer csillapító, lázellenes szerekkel, egyszer instigáló, izgató orvossággal. Amaz a defláció, emez az infláció. Nem rajtunk áll, hogy válasszunk a kettő közül, hanem úgy áll a dolog, hogy benne vagyunk a legrombolóbb gazdasági válságban, melyet nem ez a két idegennevű ikertestvér csinált, hanem ellenkezőleg a válság hozott bennünket abba a helyzetbe, hogy e két Szcüila és Karibdisz között hányódik ide-oda a hajónk. Hogy melyiken fog összetörni, azt nem tudtam Wälder Gyula cikke előtt s nem tudom most sem, Wälder cikke után. Annyit tudok, hogy ő az inflációban látja a biztos veszedelmet, amiben igaza is van. De azt nem bizonyítja meg, hogy ha három évvel ezelőtt nem féltünk volna az inflációtól s nyomtattunk volna építésre s egyéb befektetésre, az ipar táplálására bankót, ha felhasználtuk volna meglevő pénzintézeteinket s nem költünk megszámlálhatatlan milliókat újak alapítására és fentartására; ha szolid, tapasztalt, külföldi összeköttetésekkel bíró kereskedelmünk érdekeit és nem politikai érdekeket favorizálunk kivitel, bevitel, közvetítés, vállalkozás dolgában, akkor is várjon kirázna-e most bennünket minden negyednapon az inflációs és deflációs hideglelés. Szóval, talán senki sem olyan botor, hogy szószólója legyen a könnyelműn kezelt bankóprésnek, hogy borúraderűre bocsássa ránk az írt pénzjegyet. .Ellenben világosnak látszik, hogy egy bizonyos ponton túl botorság a defláció is. Innen vagyunk-e még ezen a ponton vagy túl vagyunk-e már rajta, a gazdasági politika érdekeltjei döntik el, nem én. De hogy a bankokról, börzéről, devizavásárról és a kasztpénzről kell represszív törvényekről és rendsetekről gondoskodni, ezt komoly tünetnek tartom, mely óvatosságra int. Ezekből látszik, hogy Wälder Gyula cikkének nem az a fontosabb része, mely a bankóforgalomról elmélkedik. Bankója a cikkének az, amit megemlít, de amiről beszélni nem kíván. Azt gondolja, hogy ha minden egyéb adó- és pénzügyi, gazdasági módot és eszközt kimerítettünk, egész a legkérlelhetetlenebb takarékosságig, akkor is bajunkat meg nem ráboljuk külföldi kölcsön nélkül. Erre pedig kilátásunk mostanában nincsen. Miért? — Itt van a hamleti mondás, a többi hallgatás. Nem mintha nem lenne biztosítható a kölcsön. Nem is mintha nem volna, aki tudna is, akarna is adni. De most nem ad. Miért nem ad? Wälder Gyula nem mondja meg, én megmondom: nem tetszik neki az orrunk. Nem tetszik neki a beszédünk. Nem tetszik neki, amit csinálunk és nem tetszik neki, hogy hogyan csináljuk, amit csinálunk. Egyszóval Európa és Amerika pénze nincsen velünk megelégedve. Ha tehát kölcsön nélkül vagy a defláció vagy az infláció múlhatatlanul elpusztít bennünket, mi ellenben elpusztulni nem akarunk, akkor kölcsönt kell kapnunk. Kölcsönt pedig csak akkor kapunk, ha megváltozunk. És nem akad ember, aki ezt nyíltan a magyar ember fülébe harsogja, félreérthetetlenül, hogy végre tudjuk és fontolóra vegye minden teremtett lélek, hogy érdemes-e megváltozni alaposan, vagy érdemesebb-e inkább elpusztulni. Ezt olvastam ki Wälder Gyula érdekes és tanulságos cikkéből. Ha félreértettem, helyre lehet igazítani. a sszetetek megifcBgsssiJáh m franciáik részéről hit»et@9f feltétlen megsadáfff. 0! némáét nép forjjfafiroc 5©oEeb a passssaw — 15 kfiltigyminBszStspfit&igfses a nemzetközi SaöBc?st»stPöS és a ^ukr°kérdésF0!. £3 birodalmi !&3£ÍS£3§g|^ gsiadilsrsigáarsia&s ülése. Berlin, márc. 27. A birodalmi gyűlés külügyi bizottsága ma délben ülést tartott, amelyen Rosenberg külügyminiszter és a kabinet több tagján kívül részt vett Braun porosz miniszterelnök, továbbá a bajor és szász követ, valamint a bizottság számos tagja. A beteg Cuno dr. birodalmi kancellár helyett Rosenberg külügyminiszter részletes bizalmas jelentést tett a politikai helyzetről. Arra a kérdésre, hogy a birodalmi kormány milyen álláspontot foglal el azzal a javaslattal szemben, amelyet Hughes államtitkár december 29-én Newhavenben, a történeti társaság ülésén tartott beszédében kifejtett, a külügyminiszter azt felelte, hogy a birodalmi kormány nézete szerint a Hughes államtitkár részéről indítványozott, kereskedőkből álló nemzetközi bizottságnak, vagy szakértő és pártatlan testületnek, amelyben Németország és Franciaország a teljes egyenjogúsítás alapján vennének részt, mielőbb össze kellene ülnie, hogy a következő kérdésekre válaszoljon: 1. Mit teljesített eddig Németország? 2. Mit lehet és kell Németországnak még méltányosan teljesítenie? 3. Milyen módon lehet ezeket a teljesítményeket megvalósítani? Ha erre vagy más hasonló útra lépnének, a birodalmi kormány kész volna a nemzetközi pénzpiachoz fordulni egy lehető nagy kölcsön engedelmezése iránt, amelyet Németország a kölcsönző csoport részéről szükségesnek látott garanciákkal ruházna fel és azonnali készpénzelőleg gyanánt kiszolgáltatna Franciaország és a szövetségesek kezeihez. A német kormány az Európa sorsában érdekelt, de a ruhrvidéki konfliktusban közvetetlenül nem részes hatalmakat értesítette erről a nézetéről, de egyúttal a probléma nehézségeire is rámutatott. A probléma azért is igen súlyos, úgymond a miniszter, mert a kormány el sem képzelheti, hogy valamely szakértő testület megbízható véleményt adhatna Németország tényleges teljesítőképességéről, mielőtt a német gazdasági életbe történt erőszakos beavatkozásnak és az ezáltal okozott értékpusztításnak véget nem vetnek. A birodalmi kormány annak lehetőségét sem látja be, hogy a német nép letegye egyetlen fegyverét, a passzív ellenállást, anélkül, hogy ellenfele a status quo ante vonalára visszavonulna. A politikai biztosság kérdése tekintetében, amelyet Franciaország az utóbbi időben előtérbe tolt, a miniszter hivatkozott a rajna tartományi paktumra és a békét biztosító megállapodásokról szóló német javaslatokra, amelyeknek a kölcsönösség alapján kell felépülniük. Utána Müller-Franken képviselő okolta meg a szociáldemokraták nevében a bizottság ülésének összehívására tett indítványt és egyúttal felvilágosítást kért a birodalmi kancellár müncheni beszédének több pontjára nézve. A vita során, amelyen valamennyi párt képviselője részt vett, kialakult az az egyhangú elhatározás, hogy a francia kormány részéről követelt feltétlen megadást megtagadják és folytatni fogják a passzív ellenállást, hogy ezzel és a nemzetközi megállapodásoknak segítségével megszabadítsák a Ruhr-vidéket a jogellenes betöréstől. Stinises SSssg© Rómában. — Tárgyait az amerikatarikus, Mussolini megosztottársl és a pápa is fogadta. — Berlin, márc. 27. Rómából jelentik: Stinnes Hugó a kereskedelmi kamarák nemzetközi kongresszusa alkalmából ideérkezett. Stinnes a kongreszszus előtt beszélt az amerikaiakkal és jelentést tett Németországnak a jóvátételi és újjáépítési kérdésben elfoglalt álláspontjáról. Hosszasan tárgyalt Kent amerikai delegátussal, aki az amerikai kereskedők jóvá-. tételi tervezetét mutatta be a kongresszus nak, és Gorg-val, az amerikai acéltröszt elnökével, Mary, aki 1920-ban még franciabarát volt, nyomatékosan támogatta a jó kongresszuson Kent határozati javaslatát. " Stinnes tárgyalásairól konkrét részletek nélkül mindössze az került nyilvánosságra, hogy a tanácskozások a vitánig kicsínítő eredménnyel jártak. Stinnes Hugót Mussolini megbízásából tegnap Contarini, az olasz külügyminisztérium főtitkára fogadta, aki Szinnesszel a ruhrvidéki problémáról, Németország gazdasági és politikai helyzetéről és a német, orosz kereskedelmi kapcsolatokról tárgyalt. Az egy óra hosszat tartott tanácskozásokról Contarini Mussolininek Milánóban fog jelentést tépni, ahol Mussolini Jaspar belga külügyminiszterrel találkozik. Mussolini és Stinnes nem találkoztak és erre a találkozásra nem is került sor, mert Stinnes egyenesen Münchenbe utazott. A Giornale d’Italia jelentése szerint Stinnest a pápa és Gasparri bíboros-államtitkár is fogadta. A temzettaözSi isszsstffság a méswet hötssön dofagáisan. — JS kereskedelmi fcsmaráís nsmhOngresssnisanaf« határozzaSsso — Róma, márc. 27. A kereskedelmi kamarák nemzetközi kongresszusának határozata értelmében a német kölcsön ügyében nemzetközi bizottságot küldtek ki, amelynek az a feladata, hogy az amerikai közvéleményt a háborús tartozások leszállítására előkészítse, a német kölcsön elhelyezéséről gondoskodjék. Európa pacifikálása érdekében működjék és a háborús készülődések csökkentését lehetővé tegye. A bizottságban hét ország van képviselve. „Szaissai*0 kereskedettem VSolitBSBiMfeast.. . Berlin, márc. 27. A lapok bokhumi jelentése szerint a város francia polgári parancsnoka felhívta a bokhumi kereskedőket, akik üzleteiket a francia rekvirálások ellen való tiltakozásuk jeléül már négy hét óta zárva tartják, hogy április 1-éig ismét nyissák ki rendesen üzleteiket, mert különben az üzletek tulajdonosait vagy vezetőit egy esztendőn túl terjedő fogházbüntetéssel fogják sújtani. A franciák ezenkívül kijelentették, hogy maguk fogják az árusítást végezni. 13 szabatosási pápít föloszlassa. — A porosz kormány helyesli a belügyminiszter eljárésait. — Berlin, márc. 27. A porosz kormány ma foglalkozott Severin belügyminiszternek a nagynémet szabadságpárt ellen életbe léptetett intézkedéseivel. A minisztertanács kimondta, hogy ezekre az intézkedésekre szükség volt és egyértelműen helyeselte a belügyminiszter eljárását. A német kormány hivatalos közlése szerint a szabadságpárt és a nemzeti szocialisták által közösen előkészített puccs meghiúsultnak tekinthető és elmúlt a veszedelme annak, hogy ez a mozgalom célját elérhesse. Ez a kijelentés bizonyára nagyon megnyugtatóan fog hatni nemcsak magában Németországban, hanem a külföldön is, amely valószínűen nagyon is megérezte volna azt a földrengést, amelyet ez a szabadságpárti összeesküvés Németországban fölidézett volna. Mert az összeesküvők most, leleplezésük után, bármennyire is tagadják fölforgató szándékaikat, a német kormány kezébe került adatok kétségtelenül igazolják, hogy itt nem az alkotmány, által megengedett szervezkedésről volt szó, hanem a jelenlegi alkotmány félretételével egés egészen új rendszer életbeléptetéséről. A három évvel ezelőtt olyan szerencsétlenül végződött Kapp-puccsot akarták megismételni, azzal a különbséggel, hogy okulva az akkor történteken, működési terüket nem Berlin városára szorították, hanem az egész országot bevonták előkészületeikbe, hogy a kormánynak ne legyen hol menedéket találnia. A mozgalom elsősorban a szocialista pártokat vette célba és amint a lefoglalt iratokból kitűnik, a szocialista vezérek láb alól való eltérése a program egyik kimagasló pontjaként szerepelt. A német kormány szerint, most minderre többé nem