Budapesti Hírlap, 1923. június(43. évfolyam, 122–145. szám)

1923-06-01 / 122. szám

Budapest, 1923. XLIII. évfolyam, 122. szám. (Ára 50 kor.) Szombat, junius 2. --------r.—rr . DAPESTI Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egy hónapra 1000 korona, negyedévre 2800 korona, 25gyes szám ára 50 korona. Külföldi előfizetések fenti árak kétszerese., Ausztriában egy példány ára hétköznap 1500 o. kor., vasárnapon 2000 o. kor. Hirdetéseket Budapesten, felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csaj­tinay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József-körut 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Párosság: Budapest, jan. 1. Legyen .világosság, mondották teg­­nnap ezen a helyen, és­­ nem jön vilá­gosság. Mindazonáltal mintha némileg mégis derengene. A miniszterelnök a minap egy, pártjához intézett beszédé­ben világosan kimondotta, hogy nem fogja megtűrni a szélsőségeket. Ezt pártjának szélsőjobb része magára vette és e töredék egyik vezére kije­lenti, hogy a fővezérrel nem ért egyet s meg fogja kérdezni az egységes pár­tot, hogy tartja-e magát vagy sem ere­deti programjához. Ez annyi, hogy Gömbös keztyünek nézte Bethlen mi­napi szavait és most bevallottan fel­vette a keztyüt. A lappangó s eddig mindig látszólag sikeresen elkompromittált két ellenté­tes áramlat az egységes pártban ezzel nyilván, elvetette az álarcát és immár nyílt sisakkal száll egymással szembe. Ha röviden akarnék összefoglalni a kitörőfélben levő mérkőzés értelmét, azt mondhatnék, hogy arról van szó: a kurzus-szellem legyen-e továbbra uralkodó, vagy kezdődjék a keresz­tény éra. Mert úgy van igazában, hogy a keresztény szellem már erősen je­lentkezik és a kurzus látja, ha így fej­lődnek a dolgok tovább, akkor neki bealkonyodik. Ezért élesedik ki az el­lentét az egységes pártban. A kurzus azt hiszi, ma meg lehet győznie, ha elbre állítja a dolgot. A holnap már bi­zonytalan. Az az igazság azonban már teljesen kiderült, hogy az ilyen vegyes elemek­ből alakult egységes párttal az ország dolgát előbbre vinni nem lehet. Állandó meg- és lealkuvásokkal, örökös kom­promisszumokkal se egységes politikát csinálni, se harmonikus és logikus al­kotásokat létrehozni nem lehet. Csinál­nak egy földbirtokreformot. Két évig vesződnek a végrehajtásával. Akkor ki­egészítik egy novellával. Még ez meg sincsen törvényes formában, csak éppen javaslatképpen és máris új pro­bléma elé kerülünk: a novella módo­sításával. Mily jellemző felületesség, hebehurgyaság és könnyelműség ily elsőrendű érdekszféra körül egy agrár­államban. A föld az életünk. Attól re­méljük boldogulásunkat, a­hogy a föl­det termésre kényszerítjük, s mert a földnélküli földmunkások helyzete igen szomorú és méltán javításra szorul: nem tudunk, nem is keresünk más mó­dot, mint hogy az egész mezőgazdasá­got bizonytalanságba, ta­lán válságba döntjük és beérjük azzal, hogy a több­termelésről cikkeket, könyveket írunk és egyesületekben beszédet mondunk, azokat pedig, a­kiktől a többtermelést várjuk, elkeserítjük és tétlenségre ser­kentjük, így van ez más tereken is. Nincsen lakás, a leglehetetlenebb, szinte fan­tasztikus körülmények uralkodnak ebben a birodalomban. Ha valaki la­káshoz akar jutni, a­hány szobára van szüksége, annyi millió korona lelépési díj fejében juthat hozzá, ha valahol valaki abba a helyzetbe jut, hogy át­adhatja a lakását. Építeni nem érde­mes, mert a házakba fektetett tőke nem vet annyi kamatot, hogy érdemes le­gyen építeni. A tőke nem szolid vállal­kozásba, hanem a spekulációba, a bör­zejátékba menekül vagy kosztba megy.­­Vannak jeles iparosaink s gyáraink. De megmondotta egy szókimondó gyá­ros a mintavásáron a kormányzónak, hogy negyven asztalnál kell (a hivata­lokban) inkvizitórius eljáráson keresz­­­­ülmennie, míg egy szőnyeget kiszállít­hat az országból. A drágaság meg oly fojtogató­ mértékben nő a boltokban s az élelmipiacon, hogy ha a bankó­prés és a külföldi kölcsön összeálla­­nak, azok se tudnak már rajtunk segí­teni, a rajtunk alatt a sokaságot ért­jük, a­mely munkájából kívánna meg­élni, ha lehetne. Folytathatnám a dol­got a vasúton, villamoson, minden közlekedési eszközön, a gázon, szénen, tűzifán, villamosságon, postán, sőt a vízen is keresztül, mert mindez ma már luxusszámba megy. És ez tart már három-négy éve és egy pillanatra sem csökkent, hanem mindig — néha geo­metrikus mértékben — folyton emel­kedett és emelkedik. És akárhogy csóválja is valaki a fe­jét, mindennek alapja a pártviszonyok, melyek megkötik a kormányzat kezét. Az országnak boldogtalan helyzetében gyors és nagy cselekvő erőre van szük­sége. Nem nagy, reformokra, hanem a mindennapi élet szorongató szükségei­nek szabályozására és kielégítésére. Értem a cseheket, románokat és szer­­beket. Azoknak az agrárreformra azért vann szüksége, hogy kipusztítsák­ a ma­gyarságot. Kit akarunk mi kipusztí­­tani? Nyilván a magyar értelmiséget. Másképpen nincsen értelme a heve­nyészett nagy reformoknak, melyek végre is meg nem valósíthatók, mert a­kikért tervezik, azokon nem segítenek, a­kiknek a bőrére megy, azokat tönkre teszik vagy elkeserítik. Szép álma volt Bethlennek az egy­séges párt álma. De ennél az egységes­nél még alig látott a világ kétségesebb dolgot. Ezen a helyen ismételve kife­jezést nyert az az aggodalom, hogy a mi meghalt, kaotikus állapotunkból ilyen alkotmányos útán, a­milyenre sorsunk terelődött, kibonyolódni nem lehet. Most folyik, hitem szerint, az erőfeszítés az utolsó kísérletre. Vagy sikerül Bethlennek egy egyakaratú, egységes szellemű pártot maga köré tömöríteni, akkor még megpróbálkoz­­hatik­. Vagy nem sikerül s akkor olyan probléma elé kerülünk, a­milyenre van a történelemben példa, de nincsen mindig hozzá — ember. ifeflf izgfafens RSémetopszSighan a zuhanása és a dragasag gsfin@ig&ilés® miatt. — Zavargások Ssife réséstől félnek. — Bécs, jan. 1. Tudósítónk jelenti telefonon: Berlini je­lentés szerint a márka zuhanása és a drá­gaság rohamos növekedése rendkívül fel­izgatta a lakosságot. A lapok rámutatnak arra, hogy a német márka immár keveseb­bet ér, mint akár az osztrák, vagy a lengyel korona és biztosra veszik, hogy nemsokára eljön az ideje annak, hogy még a szovjet­pénznél is kisebb értékű lesz. A vasút sze­mélyi tarifája, a kenyér alig néhány nap alatt a duplájára emelkedett és rövidesen még további drágulás várható, mert a ga­bona mindenképpen a világpiac árait akarja elérni, ötven százalékkal drágult a szén is, s hatvan százalékkal a cipő. A mun­kásság helyzetére vonatkozóan a Vorwärts azt írja, hogy a műhelyekben igen nagy­fokú az elkeseredés, mert a fizetések nem elegendők a megélhetésre. Nagyon kevés kell már ahhoz, hogy a nélkülözések kö­vetkeztében zavargás törjön ki és hogy a kínzó éhség tébolya úrrá legyen az emberek öntudatán. Pápistán he­lyezőbbb a hangulai, mint az els»ö­st&t&ssf jj@gjsszé& Sdejjésa. Bécs, jun. 1. (Saját tudósítónktól.) A­­ Times párisi tudósítója azt írja, hogy Franciaországban a hangulat most sokkal kedvezőbb, mint volt az első német jegyzék idejében. Akkor ugyanis már a jegyzék közzététele előtt is nyilvánvaló volt, hogy a német javaslatot elvetik. Most más a helyzet. Semmiesetre sem akar túlzott reményeket kelteni, úgy­mond, de végre is dőreség lenne azt hinni, hogy a franciák minden német javaslatot vissza fognak utasítani. Tinta Imfmmm­inf emlékezete Pápán és Üskolcon. — ?isza°aic sk­ép@f8 leleplezése a dunántúli református egs­i2cEzftsE’£iS@fi és Borsod vármegye díszközgyűlésén. — Fölemelő, diszes ünnepség keretében ál­dozott Tisza István gróf dicső emlékezeté­nek a dunántúli református egyházkerület, a melynek Tisza István főgondnoka volt. Az egyházkerület Balló Ede festőművész által elkészíttette Tisza István gróf arc­képét, a melyet díszközgyűlés keretében lepleztek le Pápán, a kollégium felvirágo­zott tornatermében szerdán délelőtt. Kilenc órakor nyitották meg a közgyű­lést Németh István püspök és Balogh Jenő főgondnok. A kormányzó képviseletében Magyar Károly veszprém megyei főispán jelent meg, a kultuszminisztert pedig Tóth István miniszteri tanácsos képviselte. A megjelent egyházi és társadalmi előkelősé­gek között ott voltak: Kozma Andor, Szász Károly, Kenessey Miklós, Chernel Antal, Kenessey Gyula, Segesdy Ferenc, Huszár Aladár, Miskolczy Imre, Konkoly-Tege Béla, Darányi Kálmán, Kiss Albert, Lipcsei­ Lajos, Szabó György stb. világiak, továbbá Antal Géza, Medgyasszay Vince, Csizmadia Lajos, Czeglédy Sándor, Szűcs József stb. egyházi képviselők. Veszprém vármegye küldöttségében Bibó Károly alispán, Jókay- Ihász Miklós, Vécsey Tamás, Pápa város képviseletében Tentzlinger József polgár­mester jelentek meg, a testvér evangélikus egyházat Gyurátz Ferenc nyug. püspök, a katolikus egyházat pedig Töreky Árpád apátplébános képviselte. Németh István püspök magasan szár­nyaló megnyitó beszéde után Kozma Andor egyházkerületi tanácsbíró mondott ünnepi beszédet. — Valahányszor szemembe ötlenek —­­mondotta a többi között — többé nem élő, csak élethűen festett vonásai ama dicsőnek, a­kiért szomorú az én lelkem halálig, min­dig szeretném odakiáltani az egész ország­nak Hamlet szavait, melyeket anyjához intéz, a meggyilkolt király arcképére mu­tatva: „Tekints e képre!... Nézd, milyen fenség ül e homlokon... Oly összetétel és idom valóban. Hogy minden isten, úgy látszik, pecsétet Nyomott reája, biztosan ! Egy férfit a világnak.“ — Ha valaha illettek ezek a szavak, nemcsak a Shakespeare képzelte királyi alakra, hanem valóban élt igazi férfiúra is, úgy az a férfi — Tisza István volt. — Ám, ha lázadó keservemben átk­o­­zódnám, hogy ennek a lélekben és testben fenséges férfinak drága életét is orgyilko­sok oltották ki — s ha égbe kiáltanék, Is-­­ten­ büntetését kérve nemcsak a gyilko­­­sokra, hanem azokra is, a­kik évtizedeken­­át szították a gonoszok és buták dühét a leghívebb magyar ellen, elnémítana Tisza Istvánnak emlékemben éledő utolsó szava: „Ennek így kellett lennie.“ — S ha elkeseredésemben még közös: anyánknak, a hazának is fölpanaszolnám,-­ hogy nem védte őt eléggé a hűség és szere­e­tét pajzsával, — magának Tisza Istvánnak szelleme vágna tiltóan szavamba, mint­ Hamletébe a meggyilkolt királyé: „Ne tör­j­jön anyádra lelked!“­­ Azután a predesztináció fogalmát fejte­getve, utalt arra, hogy ez az a tan, a mely, — ha beleütközünk a szörnyű emberi igaz-­ ságtalanságok kemény kiszögeléseibe, —a lelkünkbe kiált, hogy e miatt kétségbeesni annyi, mint bünbeesni. Majd méltatva­ Tisza főgondnoki tevékenységét, beszédét e szavakkal fejezte be:­­ — Én jól tudom, hogy a mi vallásunk' senkit sem kanonizál szentté, ment hitünk* szerint halandó nem vághat elébe az Örök, Bíró Ítéletének. De azért nekünk i­s vannak szent életű és szent halálu dicsőink. És,­ ha az Örök Biró itélőszéke előtt ugyanazok* az emberi ,keresztyéni és hazafius erények' döntők, a­melyek tiszteletére és csodála­tára bennünket az írás tanít, akkor bizony, mondom, mától fogva egy szentnek képe is függ itt, a mi puritán tanácstermünk fa­lán. Áldott legyen Tisza István emléke mindörökké! A beszéd mély hatást tett a hallgató­ságra. Utána Medgyaszay Vince mezőföldi esperes szavalta el ez alkalomra szerzett" nagyhatású ódáját és ezzel a lélekemelő" ünnepség véget ért. Az ünnep után a kollégium udvarán a főiskola Tisza István­ cserkészcsapatának zászlaját áldotta meg Németh István püspök. A fölavatás előtt Simon Sándor cserkészkerületi felügyelő mondott haza­fias beszédet.­­ Az egyházkerületi közgyűlés ezután foly­tatólagosan tanácskozott és több fontos egyházi kérdést intézett el. Délben lakoma fejezte be az ünnepséget. CB miskolci arckép leleplezése. Borsod vármegye törvényhatósága Mis­­kolcon tartotta díszközgyűlését, a­melyen Tisza István gróf arcképét leleplezték. Kedden délelőtt 11 órakor nyitotta meg a közgyűlést Borbély-Maczky Emil főispán előkelő közönség és a Tisza-emlékbizottság tagjainak jelenlétében. A tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után Görgey László főjegyző tett jelentést a megyei Tisza-bizottság működéséről, majd fölolvasták Tisza Istvánné grófné köszönő és a megyét üdvözlő levelét. Tarnay Gyula volt főispán mondotta el ezután emlékbeszédét Tisza Istvánról, a nemzet történelmi h­ivatású vezéréről, a­ki „fölfokozta a nemzeti energiát és növelte a kitartást a háborús évek megpróbáltatásai közepett“.­­ Tisza István gróf arcképét Zsóry György alispán vette át, majd Almásy László, a nemzetgyűlés alelnöke mondott nagyszám­ítású beszédet a Tisza Emlékbizottság kép­zeletében. Almásy a többi között Tisza István gróf-­ nak a háború kitörése körül való szerepe-:­­ről szólt és fölemlítette Tiszának 1914., julius 7-ikén Ferenc József királyhoz inté­­­zett fölterjesztését, a melyben végzetesnek jelenti ki Berchtold gróf ama kifejezett álláspontját, hogy a szerajevói rémtettet a­ Szerbiával való leszámolásra kívánja fel­használni és már ez alkalommal kijelen­­tette Tisza István, hogy ezért nem vállalja a felelősséget. Alig néhány nap múlva tar­tott közös minisztertanácson Tisza István­ újra ezt az álláspontot foglalta el az összes jelenlévő szereplőkkel szemben. Azután barabási Kun József kir. kama-­­­rás, a debreceni Tisza István Tudomány- Egyetem tanára mondott, lendületes beszé­det. — Egyetemünk Tisza István nevét irta zászlajára — mondotta a többi között — mert az ő vezérlő eszméit akarja szolgálni, az Ő államférfim és emberi nagyságának kivan ezzel a tiszteletadással hódolni és mert szilárd meggyőződése, hogy nemzeti föltámadásunk nagy ügyét szolgálja, mi­

Next