Budapesti Hírlap, 1923. június(43. évfolyam, 122–145. szám)

1923-06-10 / 129. szám

Van-e az embernek szabad akarata ? — A természet ötödik alaptörvénye. — Irta Pályi Ede dr. Mi a szabadság? Nem az, hogy a ki szakad, az ok és cél nélkül, törvény és irány nélkül azt teszi, a mit akar, hanem szabadság az, hogy önmagunk szabjuk meg cselekvésünknek törvényeit. Az állami szuverenitás például azt jelenti, hogy az állam a saját maga törvényei szerint, más külső parancs nélkül határoz és cselekszik. Szabadság tehát az autonómia, az önrendelkezés, az öntörvényszerűség. Szabad akarat tehát nem egy minden logikai összefüggés nélkül történő elhatározás és cselekvés, hanem a saját törvények szerint való elhatározás és cselekvés. Akaratnak a tudatos akaratot szokás érteni, amikor is tudatunk kormányozza az akaratot. Ez azonban egyrészt tévedés, mert az akaratjelenségeknek csak mérhetetlen kis része válik tudatossá is. Másrészt pedig nincs különbség akaratunk kormányzása tekintetében tudatos és tudattalan akaratjelenségek között. E két tételt meg kell világítanunk. Ha a megoperálandó embert narkotizálják, akkor elveszti a nagy agyban rejlő öntudatát, de éppenarra vigyáznak, hogy szervezetének tudattalan akaratjelenségei, gerincagya reflexműködése zavartalan maradjon. Kivették kutyáknak és galamboknak a nagy agyát és az állatok tudattalanul jártak, akadályokat kikerültek, megszurkált testrészeiket megvakarták, a szájukba tett ételt megrágták és lenyelték, mert a reflexmozgásokat kezelő gerincagy még működött. Elvágják a béka gerincagyának összeköttetését nagy-agyával és ekkor egymástól függetlenül működik a nagy-agy és a gerincagy. Egész testünk szervezete tudattalanul végzi feladatait, milyen baj az, milyen fájdalmas, ha szívünk, emésztőrendszerünk munkáját már érezzük. A tudattalan szervi működéseknél, az akaratreflexeknél bonyolultabb akaratjelenség az ösztön. A most született gyermeknek nagyagya még teljesen fejletlen, teljesen tudatlanul kapaszkodik anyja emlőihez és mozgatja száját, hogy táplálkozzék. Az ösztönben az ősök által gyakorolt tudatos akarat jelenségeket is az utódok tudattalan , akaratjelenségekként öröklik. A fecskefiók első röpülése csupa tudattalan ösztönös akaratnyilvánítás, melyet őseinek tudatos röpüléséből örökölt át szervezetében. Sőt, a fecskefiók fészket is tud rakni tanulás nélkül, mert agyrendszere nemcsak a fészekrakás ösztönét, de a fészekrakás tudományát is örökölte tudattalanul agysejtjeiben, mint veleszületett tehetséget. Tudattalan akaratjelenségek a növények életműködéséi is, sőt a kő is tudattalanul akar a földön maradni, erőszakot kell vele szemben kifejtenem, hogy a földről fölemeltem és ha már fölemeltem, akkor is tudattalanul vissza akar a kő jutni anyjának, a földnek kebelére, ezt érzem én kezemben a kő súlya gyanánt. Tudattalan vak akarat tölti be az élettelen világot is. Az akaratjelenségeknek mérhetetlen kis része az saját magunkban, ami tudatossá válik. Képzeljük el, hogy agyunk egy parlament, amelyben az érzések és ösmeretek folyton összetevődnek és szétválnak, hogy akaratjelenségekké alakuljanak át. Ez alakulások idegrendszerünknek saját szerkezete, saját törvényei szerint jönnek létre. A kialakult akaratjelenségek egy része tudatossá válik, ami csak annyit jelent, hogy a tudatban tükröződnek, mintha valaki a parlament karzatáról látja és hallja, ami lent a teremben történik. De a tudatnak nincs hozzászólása a teremben lefolyó eseményekhez. A karzati látogató csak tudomást szerezhet az eseményekről és ahogy a karzat nem vehet részt a parlamenti tanácskozásban és elhatározásokban, éppen úgy nincs a tudatnak sem tanácskozási és szavazási joga az agyban történő eseményeknél. Mi csak úgy hisszük, hogy tudatunk dönti el akaratelhatározásunkat, holott mindent elintéznek maguk közt az agysejtek és mi csak az agysejtek végső határozatait és ezeknek összekapcsolódó rendszereit „tudjuk“ meg. Az a hitünk, hogy tudatunk rendelkezik, éppen abból ered, hogy nem tudunk mindent, ami az agysejtekben lefolyik. Mi csak az agysejtműködéseknek egyes eredőit „tudjuk“, ellenben nem látjuk tudatunkban a tudat adatainak tudataluli működő agysejttényezőit, tehát azt hisszük, hogy tudatunk az a tényező, amely az akaratelhatározások eredőit az elmében létrehozza és összekapcsolja. Képzeljük el, hogy agysejtjeink minden működése, kivétel nélkül, tudatunkba jutna, mint ha „látnák“, hogy mikép kapcsolódik az okozatiság rendje szerint minden agyjelenség a másikba: várjon akkor is azt hinnők-e, hogy tudatunk végzi ez összekapcsolásokat és hozza létre az öszszekapcsolódások végeredményeit? Ha tudatunkban minden agyműködésünk tükröződnék és így azt látnók, hogy tudatunk nem egyéb, mint összes agyműködésünknek tükröződése: vájjon akkor is azt hinnék-e, hogy tudatunk különállva az öszszes agyműködésektől, azok felett uralkodik, azokat kormányozza? Ez az oka annak, hogy én mindenfajta akaratnyilvánítást, akár tudatos az, akár nem tudatos, egy kategóriába foglalok össze. De ha ezt teszem, ha az élő lény tudattalan ténykedéseit is akarat-ténynek, megkülönböztető névvel: vak-akaratnak nevezem, akkor miért különböztessem meg ezektől a nem élő lényeknek ténykedéseit? A mint kezem tudatosság nélkül visszarándul az őt érintő tövistől, a rugalmas gummiszalag is önmagától visszaugrik előbbi helyzetébe. Mind a kettő tudattalan cselekvés. Mód szerint nincs különbség a világtörténésben az akaratjelenségek között, csak sok szerint. Nyilvánvaló ezek után, hogy nem tételezhetünk föl szabad akaratot olyan értelemben, mintha az ember minden előzménytől függetlenül cselekedhetne. Tapasztalásunk rendje, vagyis logikánk nem tűri meg azt a feltevést, hogy valami máskép történik, mint ahogy tapasztalásunk szerint mindig kivétel nélkül történni szokott. Ámde azt igenis beláthatjuk, hogy az érzés- és ösmeretrendszernek, mely bennünk minden külső benyomás és belső gondolkodás után folyton újjá és újjá alakul, — ami nem egyéb, mint az akaratmegnyilvánulás, — megvannak a saját törvényei, amelyek szerint kialakul. És éppen a léleknek ez „öntörvényszerűség"-e tekinthető akaratszabadságnak. Az ember lelke szabad, mert saját természete és ennek törvényei szerint érez, tud és cselekszik. Ámde az ember örökli lelki természetét, nevelik is ezt és a környezete is befolyásolja. Lehet-e tehát felelősségre vonni az embert cselekedeteiért? Ez a felelősségnek és gyakorlatilag a büntetőjognak nagy problémája. A felelet e kérdésre az, hogy ha egy ember önmaga élne a világon, akkor nem is lehetne, nem kellene felelősségre vonni, mert minden történés a saját következményeiben hordja jutalmát és büntetését, a szerint, hogy célszerű, vagy célszerűtlen-e a történés. De az ember nem él sem térben, sem időben izoláltan: az ember társadalmi lény, az ember lelke a társadalom lelkének egy darabja, a hazafi lelke a közteteknek egy darabja, a vallásos lélek Isten országának közérzéséből egy darab. Mindnyájan összefüggésben vagyunk egymással és kötelezve vagyunk egymás iránt egymásnak, a köznek, a közérzésnek, a közléseknek céljai tekintetében. A büntetés erkölcsi megokolása így nem abban ál, hogy lakoljon az az ember, aki a törvényeket be nem tartja, hanem azért büntetünk, hogy a törvényeket, melyeket elméletileg közérdekűeknek, a közlélek kívánalmainak vélelmezünk, az emberek betartsák. A büntetés tehát soha sem megtorlás a bűnözővel szemben, hanem javítás azokkal szemben, akik bűnözhetnének, ha érzésüket nem befolyásolná a büntetés nevelő tanítása. A „szabados“ értelemben vett ok és céltalan „szabad“ akarat feltételezése lehetetlenné tenné a nevelést is, mert hiába volna minden felvilágosítás és minden lelki hatás, ha egyszer az ember a nevelő behatások dacára és ezektől tökéletesen függetlenül, ok- és cél nélkül azt tenné, amit belső szabadossággal „akarna“. Ha ellenben szabad akaratnak tekintjük a léleknek saját autonóm törvényhozását, a maga öröklött konzervatív alapjain és szerzett adatain, vagyy is, ha okszerűen (és célszerűen) determináltnak tekintjük az emberi akaratot, akkor lehető a nevelés, a javulás és az emberiség fejlődése. Most már kialakultan látjuk a dilemmát. Vagy van szabad akaratunk, vagy nincs. Ha nincs szabad akaratunk, akkor ne törődjünk semmivel; minden úgy lesz, ahogy Isten előre elrendelte, vagy ahogy az okozatiság láncolatából önmagától folyik. Akkor nincs érdem és nincs bűn, nincs jutalom, nincs büntetés. Akkor az ember nem több, mint a tollpehely, melyet minden szellő ideoda fut,s valahol ottragad. Még szörnyűbb a helyzet, ha van szabad akaratunk. Mert ha nem élünk e szabad akaratunkkal, akkor ez annyi, mintha nem is volna szabad akaratunk s akkor áll, amit az előbbiekben a szabad akarat hiánya esetére mondottunk. Ha pedig élünk a szabad akaratunkkal, akkor ez azt jelenti, hogy okszerűtlenül gondolkodunk és cselekszünk, mert szabad akaratunkkal túltesszük magunkat a tények okszerűségén és a gondolatrendszer logikáján. Akkor hiába tanítnánk és tanulnánk, hiszen szabad akaratunk a megtanultnak ellenkezőjét is beállíthatná és akkor hiába nevelünk és nevelődtünk, mert szabad akaratunk az ok- és célszerű szempontok ellenére is fog bennünket cselekvésekre indítani. A dilemma szerint tehát akár van szabad akarat, akár nincs, az ember a képtelenségeknek gondolat- és cselekvőrendszere. Hogy jussunk ki e hínárból? Nagyon egyszerűen. Egy példa utat fog világítani. Higyjük el, hogy a föld nyugatról kelet felé másodpercenként 30 kilométer sebességgel mozog. A gyorsvonat percenként csak másfél kilométert halad és mégis, ha nem zakatolna és rázna a vonat, azt hinnék, a gyorsvonat ablakából, hogy a fák és tornyok rohannak el mellettünk. A föld a gyorsvonatnál ezerkétszázszorta nagyobb sebességgel rohan velünk és mi azt észre sem vesszük, hanem nyugodtan sétálunk a föld forgási irányával szemben és 1—2 lépéssel másodpercenként. Hogy lehetséges az ügy, hogy a földhöz és környezetéhez képest mi kis paránycseppek, akik az egész, végtelennek érzett földkörnyezet mozgásának részesei vagyunk, nem vehetjük észre az egész földkörnyezetnek velünk együttes mozgását. Az érzékeink számára mérhetetlen nagyságú földkörnyezet mozgásának hullámival úszunk a nélkül, hogy erről érzékeink tudomást bírnának szerezni. A példa teljesen ráillik a szabad akarat kérdésére. Az ember részese az általános isteni és természeti világrendnek, melynek ő csak egy paránycseppje s a melynek öntörvényszerüségét érzékeivel tapasztalni nem tudja. Predesztinációval és okozatisági dogmákkal előre megállapíthatná történéseinket egy olyan lény, aki a világtörténések összességét, ennek összefüggéseit és törvényszerűségét áttekinteni tudná. Mi e nagyszabású világtörvényszerűséget nem, hanem csakis a mi saját szűk világunk történéseit érzékelhetjük, csak a saját másodpercenkénti egy-két lépésnyi sétáinkról tapasztalunk, de a világtörténésnek mértékeihez még fantáziánk szárnyaival sem tudunk közel röpülni. Ezért hiszünk a mi szabad akaratunkban, mely szembeszállhat a világmindenség irányzatával. Elménk szűk határai okozzák, hogy mi ily végtelenül hatalmasnak érezzük magunkat. Ezért életboldogságunk, hogy ily szűk határok közé vagyunk szorítva, mert minden pillanatban összeroskadnánk a borzadálytól, ha semmiségünket érzékeinkkel tapasztalni tudnék. Állapítsuk meg tehát a természet ötödik alaptörvénye szerint a következőket: „A világrendnek öntörvényszerűségee van, amelyet az ember szabad akarata nem téphet széjjel; mi mégis hisszük akaratunk független szuverenitását, mert nem érzékelhetvén az egész világrend általános öntörvényszerűségét, ennek helyébe a gondolathiány pótlásául a saját énünk önrendelkező hatalmát helyettesítjük be. A gyakorlati élet számára azonban a szabad akarat meglétét éppen úgy el kell fogadnunk, mint ahogy saját testi mozgásunkat a föld mozgásának érzése nélkül gyakorlatilag végezzük. Csak a világrend megértésénél kell a világmindenség egységes öntörvényszerüségét megállapítanunk", gyönyörü uj, modern mintákkal. Elsőrangú újdonságok KLEIN ANTAL divaftáruházában Király uses 53. BUDAPESTI fflSUP 1923 julius 10. (129. p.) Iwmomen VÁLASZTÓJOGA ? ál9»»fi® a" • most rendel-e PYROS Y' p-JAl'IO*» tűzoltókészínéket 7000 koronáért vagy később sokkal magasabb áron FEHTŐ 3EXA műszaki Ji.i|rykereskedteiben elefon: 121-04. Budapest, V/Cv&ky ucca 43 Nincs zug ellen, Expozéjában rosszfélszemű és vaSátLan vádakat szőrt Magyarországra. A szkupstisna tagja Emagyarország ekksipálását követelt® . A magyar követ eltávozott a belgrádi parlamenti üléséről. Belgrádi jelentés szerint Nincsics jugoszláv külügyminiszter ma a szkupstinában hosszasan nyilatkozott a jugoszláv külsőpolitikáról s ennek során példátlan élességgel s a valóság teljes elferdítésével támadta meg Csonka-Magyarországot. Az Avala jelentése szerint Nincsics a Magyarországgal való viszonyról a következőket mondta: — Szomszédainkhoz való viszonyunk máris nagyon jó, vagy az állandó javulás útján van. Ezen a ponton sajnálattal állapítom meg, hogy az egyetlen kivétel Magyarország. Amióta a trianoni szerződés ratifikálása után Jugoszlávia és Magyarország között a viszony helyreállt, a királyi kormány igyekezett megvitatni és szabályozni sok kérdést, hogy normális szomszédi viszonynak vethesse meg alapját. A királyi kormánynak ez a törekvése nem járt sikerrel, mégpedig azért, mert a másik oldalon mindig rosszakarat nyilvánult meg. Az első nehézség onnan van, hogy magyar oldalon hiányzik a lojalitás a trianoni szerződés határozatainak végrehajtására. Az a jóakaró magatartás, amelyet magyar oldalon bizonyos nacionalista, soviniszta és imperialista szervezetekkel szemben tanúsítottak, az a különös mód, ahogyan a hadsereg újjászervezésére és megerősítésére törekedtek, végül az a magatartás, amely a magyar sajtó részéről megnyilvánul, ország-világ előtt igazolja, hogy a magyar kormány a trianoni szerződést csupán időleges nemzetközi egyezségnek tekinti, amelynek helyébe hamarosan a dolgok régi rendje kerül. Ez megmagyarázza, hogy a jóvátételi bizottság a maga működésében a magyar állam szervei által okozott nehézségekbe és akadályokba ütközik állandóan, úgy hogy ezzel az erős ellenállással szemben megbízatását csak a legnagyobb ügygyel-bajjal tudja teljesíteni. Szomszédaival szemben tanúsított magatartásával Magyarország nem adja bizonyságát annak, hogy jóakarattal igyekszik jobb viszonyok helyreállítására törekedni. A miniszter tiltakozott ezután, hogy a magyarok önkényesen lecsuknak jugoszláv állampolgárokat. A miniszternek e kijelentésére a képviselők viharosan tüntettek Magyarország ellen és néhány képviselő megtorlást követelt a magyar állampolgárokkal szemben. Korosec dr. képviselő ezt kiáltotta: — Internálni kell a magyar követet! Egy másik képviselő igy kiáltott közbe: — Okkupálni kell Magyarországot! Erre az egyik páholyban ülő magyar követ elhagyta az üléstermet. A szkupstina a kormánynyilatkozat fölötti vitát fél egy órakor fejezte be. Szavazás nem volt, mert erre vonatkozóan indítványt senki sem terjesztett elő.* A viszonyokat jól ismerő előkelő politikus Nincsics beszédéről a következően volt szíves nyilatkozni: Nincsics expozéjáról megállapítható, hogy békés és békét kívánó időkben külügyminiszter részéről páratlan megnyilatkozás. A beszéd és a kisérő közbekiáltások világosan mutatják, milyen a hangulat ott, ahol békét hangoztatnak s ahol a mi szemünkre vetik, hogy barátságtalanok és békét megbontani akarók vagyunk. Belgrádban internálással és okkupálással fenyegetőznek, de azért — így mondja Nincsics — mi volnánk, akik nem tartják meg a békeszerződést. A magyar miniszterelnök legutóbb is kijelentette, hogy arra törekszünk, hogy viszonyunk az utódállamokkal egyre zavartalanabb s barátságosabb legyen, de ők azok és különösen Jugoszlávia az, mely minden ily közeledést a legmerevebben visszautasított. ‘Emlékezhetünk rá, hogy a híres génuai konferencián akkori külügyminiszterünk éppenséggel kereste Nincsicscsel az érintkezést s Genfben a népszövetség ülésén folytatta ezt a munkát s a barátságos tanácskozásoknak már-már ugy látszott, va n -térnemü - kelengye vá'-xon, a**talftolaa, Jutányos árban. FEHORSCH IMNÉ S&tt? Fürdőruhák Fürdőtrikók a Fürdő cikkek ‘81ívSZ 11. ÉS T$9 Teniszcikkek VI Andrássy-út 36. szim Sportcikkek pilK—»)