Budapesti Hírlap, 1923. augusztus (43. évfolyam, 171–195. szám)
1923-08-01 / 171. szám
gr»- ............ ...... Budapest, 1923. ..................................■■■ ...................................................................-■------------------------------JJJÜ -------YLI—W XLIII. évfolyam, 171. szám. (Ára 120 kor.) Szerda, augusztus . Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egy hónapra 2400 korona, negyedévre 7300 korona. Auztriában egy példány ára hétköznap 1500 o. kor., vasárnapon 2000 o. kor. Egyedáram ára hétköznap 120 korona. Külföldre az előfizetés kétszerező. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az Összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, II JőkedvU neiBiiefmUlós. Budapest, jul. 31. Azt gondolom, igen nehéz megérteni, miért nem engedi a nemzetgyűlés elnöke akármelyik képviselőt (még ha nem is Gaal Gaszton) még egy pár óráig beszélni, amikor az indemnitási vitára már hat hetet minden komoly eredmény nélkül elpazaroltak. Elvégre ha nyomtatókul még elbeszélnek pár órát, az nem fordít a haza sorsán. És azt sem könnyű megérteni, hogy, ha már a Ház elnöke így határoz, miért köti magát az ellenzék ahhoz, hogy még egy pár órát hegyibe beszéljen a hat hétnek. És miért lendül neki egy meddő házszabályvitának s elvitáz annyi időt vele, amennyiből kiteltek volna a záróbeszédek is. Ez igazán nem magyar szokás. A jó magyar szokás az lett volna, hogy a hosszú és meddő vita végének örömére összeölelkezzenek és pártközi bankettet csapjanak, ahol szintén lett volna alkalmuk magukat kibeszélni. Sem a valahára kielégített köztisztviselők örömén csorbát nem üt, sem a ma már három alá (0.023/1) esett zürichi kurzus sebeit be nem köti, ha sikerül is valahogy megegyezni a hivatkozott házszabályok értelme és a parlamentarizmus szelleme dolgában. De ez még soha sem sikerült, hát igazán cél és haszon nélkül ugráltak bele a vitába s a paragrafusok értelmezésébe. Van eset, hogy ez is bír elvi vagy politikai fontossággal. De hogy ma a házszabályokra, az indemnitásra és az országra nézve abszolúte semmi jelentőséggel nem bír, hogy kinek volt igaza, az egészen világos. Mindenkinek abban fő a feje, hogy mit fogunk csinálni a terméssel; hogy mily további lépéseket tesz a kormány a nélkülözhetetlennek hirdetett külföldi kölcsön dolgában; hogy meddig esik még a pénzünk kurzusa és meddig emelkedik fel a drágaság, hogy mit csináljunk a sinaiai békával, melyet mosolyogva prezentálnak nekünk, hogy nyeljük le, hogy hol keressük és különösen hogy hol találjuk meg a fedezetet (ha nem a bankóprésben) a köztisztviselők fizetése nagylelkű rendezésére. És még több hasonló baj veri el a komoly hazafiak ágya tájékáról az álmot s akkor a mi vidám lelkű, gyermeteg nemzetülési képviselőink egy óránál tovább vitatkoznak azon, hogy a Ház szabályai szerint van-e joguk vagy nincs, még egy óráig vitatkozni. Azt mondja, gondolom a Piso-fiúkhoz írt levelében Horáciusz: Difficile est satiram non serbere. Magyarul: nehéz a dolgot nevetés nélkül megállani. De hát nevetéses idők várjon ezek? Számítsa ki valaki a hatheti indemnitási vita költségét és higyje el azután, hogy van erkölcs és józanság abban, hogy azon vitatkoznak, van-e joguk tovább vitatkozni. Egy költségvetést lehet tételről-tételre vizsgálni, bírálniés megjavítani akár henye kiadások törlésével, akár produktív kiadások beiktatásával. Ez a bölcs és okszerű takarékosság munkája. De a 1.-ai sanyarú időben hat hétig ráncigálni egy indemnitási törvényt, az a merő pazarlás. Pazarlása a törvényhozás idejének és az ország pénzének. Nagyon különös dolog ez. Anglia, Franciaország és Belgium között élére van állítva Németország (Európa legnagyobb nemzete) sorsa. Hogy merre dől el a legközelebbi napokban s mely pillanatban veszti el a filozófusok nemzete eddigi nyugalmát s mi lesz Közép- Európa koldushadával azután, azt huszonnégy éveia, se tudja senki se megjósolni. Sinaiában pedig döntöttek mi rólunk. Hogy hogyan, az csak utóbb fog kiderülni. A mi régi testvérnemzetünk, a Zrínyiek nemzete lázban van és szembe került izzó kölcsönös gyűlölettel a felszabadítójával. Milyen fordulatot vesznek a dolgok ott, azt sem lehet tudni. Mi pedig költségvetést most sem tudunk csinálni, az indemnitásokat vég nélkül tárgyaljuk, rá sem érünk megfontoltan komoly törvényekkel gyógyítani próbálni helyzetünket, fontos és terhes adótörvényeket módosításképpen kell beszúrni, mint mellékmondatot az indemnitási törvénybe, amiről az esti ülésen újabb parázs vita kerekedett, mely holnap megújul és újabb pár heti vitává könnyen fajulhat: — úgy, hogy kérdeznünk kell, mit veszünk mi még komolyan? Hivatásunkat? Kötelességünket? Az országot? Magunkat? Nem, attól félek, azt a minden pillanatban kitörésre kész vulkánt sem, amelyen Európa táncol s mi különösen bolond jókedvünkben Európával együtt táncolunk. HsensrazéEs vitája a häzeBfistähfeeß. — £3 Eiless. -- IS säi*öSse5z£de&. — Vita a zäröEssszödofc keretéről. — fit telfaafsSswssfial Jnssslinot eitsSAnossegisan ©SS®*gsas3» ftßf« a rärssSeSss firgfstils alapfEssS. — A miniszterelnök és a pénzügyminiszter pénteki beszéde után ma a záróbeszédekre került a sor. A felhatalmazási vita során hat olyan határozati javaslatot nyújtottak be, melyeket tíz képviselő írt alá, tehát hat képviselőt illette meg a zárószó joga. A benyújtás sorrendje szerint Gaal Gaszton állott fel elsőnek, hogy határozati javaslatát megokolja és megvédelmezze. De alig mondott néhány szót, Scitovszky Béla elnök figyelmeztette a szónokot, hogy a záróbeszéd nem terjeszkedhetik túl a határozati javaslat témáján, mert különben minden egyes határozati javaslatnál újabb általános vita kerekedhetnék. Az ellenzék az elnök házszabálymagyarázatában a szólásszabadság korlátozását látta és heves ostromot indított ellene. Az elnök azonban nem volt megingatható és mindvégig szilárdan védte álláspontját. Hivatkozott a gyakorlatra, a precedensekre és a házszabályok szellemére. Arra sem volt hajlandó, hogy a vitás kérdést a nemzetgyűlés döntése alá bocsássa, mert, mint mondotta, a házszabályok őre az elnök és nem a többség. Rosszul járhatna a kisebbség, ha a házelnöknek ezt a jogát kétségbevonnák. Az ellenzéki szónokok hosszú sora szállott szembe az elnöki felfogással. A záróbeszédek helyett egy hosszadalmas házszabályvitára fordították az időt, melyből nem volt haszna senkinek, legkevésbbé az országnak. A paragrafusokból nem lehetett az igazságot kihámozni. Az elnök és az ellenzék közt támadt küzdelemben talán messzebb célok is tüzelték az egyes felszólalókat, bár argumentumok nélkül ők sem szűkölködtek, ők is hivatkozhattak a gyakorlatra, precedensekre és több esélére, de az argumentumok közül annak volt legtöbb nyomatéka, hogy a kormány pont az általános vita és a pénteki kormánybeszédek után két új szakasz beiktatását jelezte, amelyeknek megvitatása céljából a szólásszabadságot teljes korlátlanságában kell fentartani. Az elnök jó darabig egymaga állotta az ellenzék ostromát. A többség szemmel látható kishitűséggel nézte szorongatását. Maguk közt azt suttogták, hogy Gaal Gasztont nem kellett volna figyelmeztetni és korlátozni, az ő beszéde volt az általános vita tengelye, a miniszterek is túlnyomóan vele vitatkoztak. De aztán mégis akadt néhány kormánypárti felszólalás az elnök álláspontja mellett, igaz, nem sok köszönet volt bennök. Végre megjelent a küzdőtéren Bethlen István gróf miniszterelnök, aki politikai irányba terelte a viaskodást és éles offenzivába lépett. A parlamentarizmus szellemét, mondotta, nem idézhetik azok, akik egy egyszerű indemnitásról másfél hónapig vitatkoznak és éppen a felhatalmazási viták elnyújtásával akadályozták meg az alkotó munkát. Az ellenzék még néhány lövést váltott, aztán kétórai próbálkozás után abbahagyta az ostromot. Scitovszky Béla elnök meg nem rendülve ült székében és álláspontjából semmit sem adva fel, a zárószóra jogosultakat hívta fel szólásra. A záróbeszédek gyorsan leperegtek és délután 2 órakor nagy többség szavazta meg általánosságban a felhatalmazási javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. A ma délutáni ülés jóformán csak szavazással telt el. Nevezetes és parlamentünk történetében szinte példátlan eset, hogy az indemnitás során 104 határozati javaslatot nyújtottak be. Ezek közül a kormány alig néhányat fogadott el. Nevezetesebbek ezek közül Alföldy Bélának a diáknyomor enyhítésére vonatkozó javaslata. Érdekes eseménye volt az ülésnek, hogy a választójogra vonatkozó határozati javaslatnál Bethlen István gróf miniszterelnök bejelentette, hogy a választójogról ősszel terjeszt be törvényjavaslatot. Volt még egy érdekes szavazás is, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter a numerusz klauzusz eltörlésére vonatkozó javaslat mellőzését kérte, mert Nagy-Magyarországban ellene foglalna állást, de Csonka- Magyarországon az intelligence túlzsúfoltsága miatt helyesli a numerusz klauzuszt. Este negyed nyolckor ért véget a szavazás és ekkor rátért a Ház a részletes tárgyalásra. Mindjárt a vita során nagy izgalom támadt, mert Őrsi Imre előde a vagyon- és jövedelmi adóra vonatkozó legújabb pénzügyminiszteri javaslat beillesztését kérte, mire az ellenzék nagy fölháborodással tiltakozott ellene. Ebből azután parázs házszabályvita kerekedett s noha a pénzügyminiszter az ügy fontosságánál fogva a két szakaszt a pénzügyi bizottsághoz utasítani kérte, az ellenzék azzal fenyegetőzött, hogy ha a kormány ezt a kétszakaszos javaslatot nem külön törvényjavaslatban terjeszti újra elő, akkor holnap nemcsak nagy házszabályvitát provokál, hanem a részletes tárgyalást is el fogja hozni. ISgglBlgff! Ülés. Scitovszky Béla féltizenegy órakor nyitotta meg az ülést. Strausz István személyes kérdésben válaszolt Orsi Imre előadónak, aki leckéztető hangon peremizált vele. Az elnök háromszor figyelmeztette Strausz Istvánt, hogy ne térjen el a tárgytól, aki azzal fejezte be szavait, hogy nem fogad el Orsi Imrétől leckét. Az elnök jelenti, hogy a felhatalmazási vita pénteken véget ért és most a határozati javaslatok beterjesztőit illeti a szó. II záróbeszédek. Baross János határozati javaslata arról szól, hogy a kormány még a nyári szünet előtt terjessze be a földreform-novellát. Az utóbbi hetek eseményei arról győzték meg, hogy javaslatát föntartsa. Orsi Imre előadó tiltakozik Strausz István vádja ellen, hogy az állami alkalmazottak valamelyik kategóriáját megtámadta volna. Gaál Gaszton szélesebb alapon kívánja határozati javaslatát megtámogatni. Az elnök: A zárószó csakis a határozati javaslat témáinak keretében mozoghat, Házssabályyira a zápor beszédeiről. Gaál Gaszton a házszabályokhoz kér szót. A gyakorlat nem igazolja az elnök álláspontját. Az elnök éppen a múltra és precedensekre hivatkozva, ragaszkodik álláspontjához, mely egyébként is a házszabályok szelleméből folyik. A sürgősségnél még csak kérni sem lehet a tárgytól való eltérést. Gaal Gaszton: Ha a képviselők általános érvényű határozati javaslatokat nyújtanának be, akkor az elnöki felfogás mindig ki volna játszható. Szakács Andor a házszabály magyarázásában Gaal Gasztonhoz csatlakozik. Az elnök kijelenti, hogy nem térhet el a gyakorlattól. Szilágyi Lajos sajnálja, hogy a házszabályvita miatt a felhatalmazási vita ismét elhúzódik. A kormány közvetetlenül az általános vita bezárása után két új szakaszt jelentett be az indemnitáshoz, már ez a körülmény is megköveteli, hogy a zárószóra jogosultakat felszólalásukban ne korlátozzák. Kéri az elnököt, ragaszkodjék a régi liberális kezeléshez. Farkas Tibor azt indítványozza, hogy, döntsön a Ház. Az elnök: A kérdést nem lehet a Ház döntése alá bocsátani. Egy konkrét esettel igazolja fölfogása helyességét. Farkas István szerint a parlamentarizmus fikció lenne, ha nem lehetne reflektálni a miniszterek beszédére, akik rendszerint a vita végén szólalnak föl. Gaál Gaszton felolvassa a paragrafust, mely azt bizonyítja, hogy a záróbeszédeket a házszabályok egyáltalán nem korlátozzák. Az elnök felfogása házszabályellenes. A Háznak joga van ebben a kérdésben dönteni. Östör József: Novum előtt állunk, mert még sohasem történt meg, hogy a kormány a vita bezárása után nyújtott volna be újszakaszokat. Nóvumról lévén szó, a gyakorlatra nem lehet hivatkozni. Az elnök: Nincs nóvum, mert a kormány még nem terjesztette be az új szakaszokat. A Gaal Gaszton által idézett szakasz csupán a felszólalás jogát biztosítja, de csak bizonyos keretekben. Gaal Gaszton ismét azt vitatja, hogy a házszabály semmiféle korlátot nem szab a záróbeszédek dolgában. Az elnöknek nincs abszolút joga a házszabály-magyarázathoz. A döntés joga a Házé. Az elnök. A házszabályok őre az elnök és nem a többség. Ha nem így volna, akkor könnyű volna a kisebbség elnyomása. Szakács Andor kérdi, hogy a két új szakaszt mikor fogja beterjeszteni a kormány? Talán a javaslat harmadik olvasásánál? Propper Sándor: A rossz precedenseket, melyekre az elnök hivatkozott, meg lehet változtatni. Már volt rá eset, hogy a jóktól is eltértek. Szabó Sándor (kormánypárti): Az elnök nem kívánja korlátozni a szólásszabadságot, viszont meg van arról győződve, hogy a zárószóra jogosultak sem akarnak új általános vitát. Az új szakaszok dolgában természetesen fenn kell tartani a korlátlan szólásszabadságot. (Helyeslés.) Létay Ernő az ellenzéki állásponthoz csatlakozik. Őrsi Imre maga ellen zúdította az ellenzéket, mert az elnökkel való feleselést vetette a szemére. Az ellenzék óriási zajban követelte a rendreutasítást. Örü csak nagy nehezen jut szóhoz. Az, elnök felfogása a Ház munkaképességét biztosítja. Friedrich István: A pénzügyminiszter.