Budapesti Hírlap, 1923. szeptember (43. évfolyam, 196–220. szám)

1923-09-01 / 196. szám

t a hultuszmlási sztep beszéde. Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter elismeri, hogy a létszámcsökkentés talán egyik tárcánál sem olyan fontos, mint a kultusztárcánál. A kultusztárca már elbo­csátotta összes felesleges alkalmazottait. Ha mi itt egy lépéssel tovább akarunk menni, akkor már szervezeti intézkedé­sekre, reformokra van szükség. Az iskolák terén a rosszul alkalmazott takarékosság végzetessé válhat. Sikerült keresztülvinni, hogy a­z óvónők, néptaní­tók és polgári iskoláknál alkalmazott tan­erők ne kerüljenek elbocsátásra. Megállapítja, hogy egy pénzügyminisz­ternél sem talált még akkora megértésre, amint Kállaiinál, a­kinek támogatása nél­kül a magyar kultúra omló épületét nem lehetett volna épen tartani. Reméli, hogy a létszámcsökkentést úgy­­fogja keresztülvinni, hogy a magyar kul­­­túra kárt ne szenvedjen. Vigyázni kell,­­mert a 6 éven felüli analfabéták száma ma Magyarországon 1 millió 900 ezer. A­­tanítóság száma tehát nemcsak, hogy nem torgy, de kevés. A polgári iskolák terén rendkívül ör­­­vendetes mozgalom indult meg. Egymás­után érkeznek hozzá magyar falvak kérvé­nyes polgári iskolák fölállítása iránt. Min­denütt engedélyezni fog polgári iskolát, a­hol a lakosság száma elbírja. Fontos, hogy a polgári iskolai oktatást gazdasági irányba tereljük. A közoktatásügyi tanács­b csal kidolgoztatott egy tervezetet egy első­­­fokú gazdasági iskoláról. A tanterv és a­­törvényjavaslat készen van, csak bürokra­tikus hatásköri villongások miatt nem terjeszthette be. A javaslat kiterjed nem­csak a középfokú, de a felsőfokú gazda­sági okt­atásra is. A polgári iskolák felügyeletét is refor­málni kell, mert ezek szakszerű felügyelet­­nélkül állanak. A reform emelni fogja a­­polgári iskolák nívóját. Meggyőződése sze­­­rint Magyarországon nincs felesleges fává nő, tanító és polgári iskolai tanár. Felkiáltások a szociáldemokrata párton:­­!'Az­ elbocsátásoknál ne érvényesüljön a­­bosszúállás. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter:­­ Mutassanak kinevezésem óta egyetlen ren­­­delkezést, a melyben bosszuállás vagy po­­l­iti­kai és pártszempontok vehetők észre. Felkiáltások­ a szélsőbaloldalon: Koráb­­­ban történt dolgok! Klebelsberg Kunó gróf: Elődeinek intéz­ik édeseiért őt, nem lehet, felelősségre vonni. Horváth Zoltán: Hozunk konkrét ese­teket. Klebelsberg Kunó gróf: Állok elébe. Klárik Ferenc:­­Vissza kell helyezni az ,­ártatlanokat. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter ezután arról szól, hogy az első lépés lenne •a kinevezések decentralizációja, a­melynél kéri, hogy ne lássanak benne politikai lé­pést. Fölszólítja az ellenzéket, hogy mond­jon egyetlen tényt, a­mikor tudatosan pártpolitikai célokat elegyített annak a nagy célnak a szolgálatába, hogy a nehéz viszonyok között megmentse azt a magyar művelődést, melyet föntartani e szerencsét­len nemzedéknek becsületbeli kötelessége. Ma nem jöhet, eszményi reformokkal. Minisztersége tragikumának azt tartja, hogy ezt a gondolatot kénytelen egy bol­dogabb jövőnek átengedni. Most egy mo­dern jövendőt tud csa­k javasolni, hogy ne kelljen iskolákat rombolni. (Zajos he­­ilyeslés.) Mint felelős miniszter, nemcsak a nem­­­zetgyű­lésnek, hanem az egész országnak beszél. Azt akarja, hogy meghallja hangját­­a tanítóság is. A tanítói kinevezéseket a jö­vőben olyan garanciákhoz kívánja kötni, a­melyek mindenkit megnyugtathatnak. Horváth Zoltán: A tanfelügyelő nevezze ki a tanítókat, ne a főispán. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter­­kifejti, hogy adminisztrációs apasztást akar, nem iskolarombolást. A kisgazdák részéről soha nem hallott kifogást azért, hogy a magas kultúrát igyekszik fejleszteni, csak a honorad­orok támadták politikai okból. (Úgy van! Úgy Van!) De nem is igaz, hogy az alsóbb fokú oktatást elhanyagolta volna, egy évi kul­tuszminisztersége alatt a népoktatás 880 új osztálya nyílt meg. Az az igyekvése, hogy leépítse az adminisztrációt. Kijelenti, hogy készen van a gazdasági szakoktatás reformjáról szóló törvényjavaslat is. Új is­kolatíflust létesít: a reálgimnáziumot. — A­mikor odaállottam mint kultuszmi­­niszter és láttam a magyar kultúra épüle­tén a repedéseket és láttam azt a veszedel­met, a­mely a nemzet katasztrófájára ve­­zet, hogy ez a mű, a­melynek alapkövét Bessenyei tette le, a melyet Kazinczy és a többi nagyjaink tovább építettek, hogy ez ma ma veszedelemben van, (Úgy van! Úgy Van! a jobboldalon.) akkor éreztem csak annak végzetszerű komolyságát, hogy ilyen körülmények között micsoda súly Magyar­­ország kultuszminiszterének lenni. (Élénk­­helyeslés a jobboldalon.) Tisztelt Nemzetgyűlés! Politizálhatunk, s becsmérelhetünk­, személyeskedhetünk ez újabban divattá lett, ezzel azonban a nem­zeti jövőt nem bizosíthatjuk. Ezt csak azzal biztosíthatják, ha megmaradunk a jövőben is Kelet-Európa legműveltebb népének. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebben a szent feladatban kell együttműködni, a napi poli­tika válságait ki kell küszöbölni és minden alantjáró megfontoláson túl kell emelkedni.. Vanczák János: A zalaegerszegi egyetem is hozzátartozik. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter: ■ Ezek a szempontok vezettek engem ennek a javaslatnak a megkonciliálásánál, ezek­től a megfontolásoktól vezetve kérem a javaslat elfogadását. (Helyeslés a jobbol­dalon.) Csik József: Egy államnak nem a kato­naság a főereje, hanem a népoktatás, ebbe tehát politikát bevinni nem szabad. A ta­nítóságot ezzel a törvényjavaslattal lezül­­■lesztenék a politikai ágensek színvonalára. Megnyugvással veszi tudomásul, hogy csak az adminisztratív oktatási tisztviselőket fogják redukálni. Fontos, hogy minden el­bocsátott munkaalkalmat találjon. Östör József fölszólalása után az elnök öt perc szünetet rendelt el, a­mely után még Kiss Menyhért szólt a javaslathoz. Több felszólaló nem lévén, az elnök a vi­tát bezárta. feszuisgspi­asisiiszflsB» Sü&'szérász. Most Rakovszky Iván belügyminiszter kért szót, hogy vázolja a szempontokat, ■a melyek a kormányt a javaslat benyújtá­sára késztették. Kötelességemnek tartom, — mondotta a belügyminiszter — kifejezést adni annak, hogy a javaslat a nemzet életében és az egész ország közigazgatásában nagy hord­­erővel bír. Mikor a kormány a javaslatot beterjesztette és a nemzetgyűlés afelett szavazni fog, igen szomorú feladatot telje­sítünk. Nemcsak az ország megcsonkítása, nemcsak a trianoni szerződés következmé­nyei voltak azok, melyek a tisztviselői létszámapasztást szükségessé tették, hanem elsősorban az ország gazdasági és pénzügyi helyzete. Bizonyos, hogy a létszámcsök­kentés mindenkire nézve csak fájdalmas lehet. El kell végezni ezt a szomorú kö­telességet és vállalni is kell azért a felelős­séget. Gondolni kell arra, hogy már az or­szág területi épségének megcsonkítása előtt is szükség volt bizonyos fokú létszámcsök­kentésre. A­ki Magyarország közigazgatásának rej­­tekutait ismeri, nem tagadhatja le, hogy vannak fölösleges hivatalaink és hogy a hivatalok komplikáltabbak, mint a­hogy ez szükséges. Vannak hivatalok, melyeket­­a háború nehéz gazdasági viszonyai terem­tettek meg. Most, a­mikor a fokozatosan, lépésről-lépésre át kell térnünk a békegaz­dálkodásra, ezeket a hivatalokat meg kell szüntetni. El kell bocsátanunk azt a létszá­mot, a­mely az ország területi megcsonkí­tása révén vált feleslegessé, másrészről pe­dig meg kell válnunk attól a létszámfeles­legtől, a­mely eddig a­helyett, hogy javí­tani tudta volna a közigazgatás menetét, csak komplikáltabbá tette és elnehezítette azt. Az állam módját igyekszik ejteni an­nak, hogy állami és társadalmi eszközök­kel az elbocsátott tisztviselőket valamikép­pen kárpótolhatja. A belügyminiszteri tárcát érdeklő részlet­kérdések közül eminente a legfontosabb a vármegyék egy részének összevonása, ille­tőleg megszüntetése. Vissza kell utasítanom azt az érvet, hogy azáltal, hogy bizonyos megcsonkított vármegyék közigazgatását a kormány egyszerűsíteni kívánja, ezáltal már az ország, a nemzetgyűlés, a kormány pregnáns kifejezését adná annak, hogy a trianoni békeszerződést igazságosnak is­meri el. Ezt nem lehet a törvényjavaslattal kapcsolatba hozni, mert a létszámapasztási javaslat a vármegyék közigazgatásának egyszerűsítését célozza és csak annyiban függ össze valóban a trianoni szerződéssel, hogy az ország megcsonkítása a szerződés következménye volt. Mindenki tisztában van azzal, hogy kizárólag adminisztratív és pénzügyi intézkedésről van szó. Nincs arról szó, hogy végképp megszüntessünk egyes vármegyéket, a szükség azonban azt kí­vánja, hogy ideiglenesen egyesítsük egyes törvényhatóságok közigazgatását. Az egyes vármegyék meg fogják tartani elnevezésü­ket is, éppen a tradíciók ápolása érde­kében. Ezután az egyes megjegyzésekkel foglal­kozik a belügyminiszter. Klárik azt kér­dezte, hogy miért nem szüntetik meg leg­alább részben a főispáni állásokat, a bel­ügyminiszter erre azt válaszolja, hogy negyvenhét törvényhatóságunk van, ebből csak tizenegynek van önálló főispánja, a többinek összesen tizenhat főispánja van, tehát nem lehet itt azt mondani, hogy túl­ságosan sok volna a főispáni állás. A me­gyei székhely jelentőségét túlzottan ítélik meg. A gazdasági élet nem mindig követi a megyei életet. Hogy az elbocsátandó tiszt­viselőket a törvényhatósági bizottságok vá­lasszák ki, gyakorlatilag lehetetlennek tartja. Azt sem lehet állítani, hogy az elbo­csátásoknál a­ főispán.’'politikuii szeri I­ vita vége. Ezután az elnök a zárószó jogán Szilágyi Lajost szólítja fel a felszólalásra. Szilágyi Lajos a zárószó helyett a házszabályokhoz kér szót. — A tanácskozást — mondja — foly­tatni nem lehet, mert a pénzügyminiszter úr, a­ki benyújtotta a javaslatot, nem nyi­latkozott azokra az észrevételekre, a­me­lyeket a vita során a javaslatra vonatko­zóan megtettek, de nem nyilatkozott a be­nyújtott határozati javaslatokra vonatko­zóan sem. Kétszázezer közalkalmazott hol­napi fizetéséről van szó és mégsem hang­zott el semmiféle nyilatkozat erre vonatko­zóan. Kérem, hogy a tanácskozást függesz­­szék fel addig, a­m­íg a kormány a parla­­mentarizmus útjára nem tér. Rassay Károly: Akkor sokáig kell fel­függeszteni! Rakovszky Iván belügyminiszter: Sajná­lom és sajnálja az egész kormány, hogy a pénzügyminiszter úr nem jelenhetett meg és nem reflektálhatott az elhangzott észre­vételekre. Ebben azonban súlyos betegsége akadályozta meg. A­mi az ügy érdemét illeti, nem tudok olyan házszabályról, a­mely szerint a vitát nem lehetne lezárni azért, mert az illetékes miniszter erre vo­natkozóan nem adta le nyilatkozatát. A pénzügyminiszter úr az első alkalmat meg fogja ragadni, hogy az észrevételeket vá­lasz nélkül ne hagyja, — addig is azonban határoznunk kell. Ezután Hegymegi Kiss Pál és Szakács Andor kér szót a házszabályokhoz. Majd ők is Szilágyi Lajos álláspontjához csatla­koznak. Szilágyi Lajos jelentkezik szólásra a zárószó jogán. Scitovszky elnök: A képviselő urat az előbb fölszólítottam már és akkor elállott a szólás jogától. Szilágyi Lajos: A­mire most akarok rá­mutatni, azt voltaképpen a tegnapelőtti interpellációs napon akartam elmondani. Akkor azonban a kormány mindenfélekép­pen megkörnyékezett, hogy ne mondjam el interpellációmat, hogy ne mondjam itt el, hogy a pénzügyminiszter úr beteg. In­terpellációmat elhalasztottam azzal, hogy másnapi beszédembe olvasztottam bele mindazokat a dolgokat, a­melyeket fölszó­­lalásom keretében akartam elmondani. Föltétlenül azt vártam volna, hogy lehe­tően azonnal nyilatkozzék a helyettes­­miniszterelnök úr, vagy a kormány egy tagja, de ha már ezt nem tették, akkor el­vártam volna, hogy a miniszter urak záró­­beszédükben nyilatkozzanak. Most én tet­szésem szerint magyarázhatom ezt az illet­len eljárást, mert ez a legenyhébb kifeje­zés, a­mivel a kormány eljárását illethe­tem. Farkas István: Mondjon le a kormány. Szilágyi Lajos: Én a kormánynak a nagy nyilvánosság előtt azt vágtam a szemébe, hogy alkotmányellenesen kormányoz és a parlamentarizmus megölője. Megjósoltam azt is, hogy a következése ennek a dolog­nak az lesz, hogy a többségi párt teljesen és tökéletesen megsemmisül. (Derültség a kormánypárton.) Az elnök: Figyelmeztetem Szilágyi La­jos képviselő urat, hogy maradjon határo­zati javaslata tárgyának keretei között. Szilágyi Lajos: Arról van szó, hogy hol­nap reggel milyen fizetést kap kétszázezer közszolgálati alkalmazott Magyarországon. A legutóbbi minisztertanács határozata el­lentétbe került a pénzügyminiszter úr nyi­latkozataival. Szilágyi Lajos: Soha semmiféle közal­kalmazott gyűlésen nem vett részt, a sajtó­ban nem cikkezett erről a kérdésről, most azonban kijelenti, hogy mától fogva ki fognak menni arra a térre, a­hol több meg­értéssel fognak találkozni. (Nagy zaj a jobboldalon.) Felkiáltások a jobboldalon: Újból lází­­tani akarnak! Scitovszky elnök rendreutasítja Szilá­gyit a beszéde közben használt sértő kife­jezéséért. Ezután az elnök fölteszi a kérdést, hogy a Ház elfogadja-e a törvényjavaslatot ál­talánosságban részletes vita alapjául. A többség elfogadja. Majd sorra kerülnek az általános vita folyamán benyújtott határozati javaslatok, a­melyeket a Ház elvet. Ezután a részletes tárgyalás következik. A javaslat címét változatlanul elfogadja a Ház. Az idő előrehaladottságára való tekin­tettel az elnök a vitát megszakítja és ja­vasolja, hogy a legközelebbi ülés szep­tember 4-én, kedden délelőtt 10 órakor legyen és annak napirendjén a létszám­­csökkentési törvényjavaslat részletes tár­­gyyalása továbbá, a borra és­ a szőlőtelepí­tésre vonatkozó törvényjavaslatok tárgya-­­lása szerepeljen. Szakács Andor szól a napirendhez. El­mondja, hogy a gazdasági év küszöbén tömegesen mondják fel a kishaszonbér­­leteket és a bérlők tízezrei veszítik el megít­élhetésüket. Beszéde a közbeszólások ára­, hatát kelti fel. Szakács Andor érthetetlennek találja, hogy a­mikor százezer ember érdekében beszél, akkor ilyen türelmetlenek a nem­zetgyűlés tagjai. Az történt, hogy a­hol­t földreformot már dűlőre juttatták, de a la­kosság óhajára póteljárás indult, tehát a kishaszonbérleteket nem lehetett meg­vonni, a földesurak ezt mégis megvonták. Elfogadja az elnök napirendi javaslatát, de indítványozza, hogy utolsó pontnak a mezőgazdasági kishaszonbérletek kérdé­sének tárgyalását tűzzék ki. Schandt Károly államtitkár kijelenti, hogy kétféle kisbérlet van, a húszholdon aluli és az, a­melyet a Rubinek-féle ren­delet léptetett életbe. Az utóbbiakról már rendeletileg gondoskodás történt. Nincsen szükség arra, hogy ezt az ügyet sürgősen kelljen tárgyalni, mert a miniszteri rende­let teljesen megvédi mindkét illetékes osztály érdekeit. Az elnök napirendi indít­ványához csatlakozom. Szakács Andor félreértett szavait ma­gyarázza. Csik József pártolja Szakács napirendi indítványát. A Ház többsége azonban az elnök napirendi indítványa mellett dön­tött. A Ház ülése fél négy óra előtt néhány perccel véget ért. BUDAPESTI Ho­llAP 1923 szeptember 1. (196. o.) ből fog dönteni A belügyminiszter azzal végzi felszólalását, hogy fájdalmas műtét ez a javaslat, roszul esik benyújtani, rosz­­szul esik elfogadni, a kormánynak azonban kötelessége volt benyújtani és kötelessége az elfogadása is, a jövő generáció érde­kében. Beetes és b­aftolini tanácskozása, — a wolti osztrák-magyar Mncs­­tári javak megváltása és a folyami flotta felosztása. — Róma, aug. 31. A Messagge.ro szerint Mussolini és Benet közt fontos tanácskozások folytak a Cseh­szlovákiának, Jugoszláviának, Romániának és Lengyelországnak jutott volt osztrák­magyar kincstári javak ügyében. A négy utódállamnak be kellett volna fizetni aj jóvátételi bizottsághoz e javak megváltá­sának megfelelő ellentértéket, de Cseh­szlovákia vonakodása akadályozza magát­ a megváltást A lap szerint Benes köte­lezte magát Mussolinival szemben, hogy gondoskodni fog a jogos olasz kívánságok­ teljesítéséről. Állítólag döntöttek a volt osztrák-magyar folyami flotta felosztása ügyében is. A magyar kölcsön ügyében Benes kijelentette Mussolininak, hogy fel­hagy ellenzéki magatartásával. Valószínű tehát, hogy ez a kérdés rövidesen a meg­oldás stádiumába lép. (Vérit.) A fiumei kérdés szerb megvilágításban. — Nincsics külügyminiszter genfi útja. — Belgrád, aug. 31. (Avala.) Nincsics külügyminiszter ma este Genfbe utazik, hogy ott részt vegyen a népszövetség gyűlésén. Útközben meg­állapodik Bledben, hogy jelentést tegyen a királynak a fiumei kérdésre vonatkozó tárgyalások állásáról. Ennek a kérdésnek a rendezése Rómával rövid idő kérdése. A­ lapok hangsúlyozzák, hogy a fiumei kér­dés rendezésének halogatása egyáltalán nem a jugoszláv kormány hibájából tör­tént, mert a kormány őszintén óhajtja, hogy e kérdésben méltányos és lojális megoldásra jusson. A Novosti evvel kapcsolatban a követ­kezőket írja: Mi a rapallói szerződést akarjuk érvényben tartani és úgy hisz­­szük, hogy alkalmazása huszonnégy óra alatt megtörténhetik. Sajnos, a mi akara­tunk egymagában nem elégséges, a végre­hajtáshoz Olaszország akarata is szüksé­ges. Ha Olaszország ugyanolyan készséget tanúsít, mint mi, akkor a vitás kérdések elsimulnak és a jövőben jóbarátok és jó szomszédok maradunk, a­mint kölcsönös érdekünk kívánja. Ha azonban Olaszor­szág nem mutat hajlandóságot a rapallói szerződés elismerésére és Fiumét afnnek­­tálja, akkor csa­k arról tesz bizonyságot, hogy a szerződéseket papírrongynál többre nem becsüli. Az olasz-jugoszláv paritásos bizottság teljes ülése. Grác, aug. 31­. A Grazer Tagespost jelenti Belgrádból Római jelentés szerint az olasz-jugoszláv paritásos bizottság ma délelőtt teljes ülést tart, a­melyen a fiumei kérdés végleges megoldása várható. Mussolini akként nyi­latkozott, hogy Olaszország néhány pont­tal csökkentette legutóbbi követeléseit és­ hogy figyelembe vették a délszláv ellen­javaslatokat. Mára várják a végleges meg-­­egyezés létrejöttét.

Next