Budapesti Hírlap, 1924. február (44. évfolyam, 27–50. szám)
1924-02-29 / 50. szám
18. február 29. (50. sz.) Budapesti Hirap gokból, Horvát-Szavon- és Dalmátországok három — egy királyságból, Bosznia-Hercegovinából, Krajnából, Isztria, Karintia, Szíria és Dél-Magyarország részeiből — Magyarország a magyar területre szorítva, teljesen függetlenné legyen és korrupt és politikailag csődbejutott oligarkiáját elsöpörve, szélső demokratikus formát vegyen fel.“ Így bántak el velünk a győztesek és ebből látható, hogy a mindenáron való cél Magyarország feldarabolása volt és ennek volt azután következése az, hogy egy nemzetiség lakta moraarkia helyett három nemzetiségi állam keletkezett Közép-Európában a nyugati győzők nagyobb dicsőségére. Mondani is felesleges, hogy ez a három állam imperialisztikus célokat követve, a „felszabadított“ nemzetiségek kiirtására törekszik- A javaslatot elfogadja. (Zajos helyeslés és taps.) Zsirkay János nem fogadja el a javaslatot. Az a meggyőződése, hogy Trianont a nemzetiségi kérdés idézte elő, de nem a kisebbségek elnyomása miatt, hanem ellenkezően, azért, mert mi túlságos szabadelvűséggel bántunk a nemzetiségi kisebbségekkel. Ma is egyedül állunk ebben a szabadságnyújtásban. Az utódállamok nem védik meg az ottani magyarság érdekeit, így például az új szerb alkotmány szerint csak szláv nemzetiségű polgár lehet állami tisztviselő. Ugyanígy elvették a magyarok választójogát. A Háznak inkább a magyarság védelmével kellene foglalkoznia. Pintér László: A tisztviselőket nyelvtudásuk szerint kell megfelelő helyre beosztani. A kisebbségek szabadelvű kezelését igenis helyesli és különösen az oktatás terén kell engedményeket tenni. Nagyon helyesnek tartaná a cseregyerek-akció felelevenítését. A javaslatot elfogadta. (Helyeslés.) flis§n£sx$®i‘®!is»15 ancsaseflissgs kérezéssel. Bethlen István gróf miniszterelnök azzal kezdte beszédét, hogy a törvényjavaslat tulajdonképpen csak, egy láncszeme a kormány intézkedésének és kiegészítője a tavalyi rendeletnek. Csodálkozik, hogy ez a kis javaslat olyan széleskörű vitát idézett elő és a szónokok olyan kérdésekre is kiterjeszkednek, amelyek a tulajdonképpeni kérdéssel csak lazán függenek össze. Ő nem akarja a szónokokat követni és nem szól a szomszéd államok bánásmódjáról sem és Zsirkaynak is csak annyit mond, hogy nem volna helyes, ha a magyar kormány abból indulna ki, hogy a szomszéd államok kormányai nem tartják be a kisebbségek védelméről szóló törvényt s nem volna helyes, ha a magyar kormány ebből azt a következtetést vonná le, hogy ezt ő maga sem fogja betartani. Nem akar védője lenni a háború előtti nemzetiségi politikának, annál kevésbé, mert aktív részt ven benne s így érdekelt fél. Hogy a háborút elvesztettük, s hogy ennek következményeit szenvedjük, ebből még nem lehet azt a következtetést levonni, hogy rossz nemzetiségi politikát csináltunk. Pár szóval reflektál Koalier Győző megjegyzéseire, amelyek nem helyesek. A magyar közigazgatás soha senkit nem üldözött a múltban nemzetisége miatt és hogyha voltak a közigazgatásnak hibái, azok egyformán nyilvánultak meg magyar s egyéb nemzetiségetekkel szemben. Ami azt a vádat illeti, hogy a nemzetiségeket igyekeztünk tudatlanságban tartani, ennek éppen az ellenkezője igaz. A román, szerb, tót nemzetiségeknek nálunk kevesebb analfabétájuk volt, mint a magyar határon túl lakó fajtestvéreiknek. A magyarországi románok között kevesebb az analfabéta, mint a királyságbeliek között. Ezek tények, amelyeket nem lehet megcáfolni. Ami most már azt illeti, hogy a magyarországi szászok nem tudták nemzeti kultúrájukat fentartani, erre azt mondja, hogy ha valakinek nem volt oka a panaszra, akkor ezek éppen a szászok, akiknek képviselői a kormánypártban ültek és módjukban volt a szászok sérelmeit orvosolni. Az 1899—1900. iskolai évben Magyarországon 10.325 magyar nyelvű, 3319 nemzetiségi és 3404 vegyes elemi iskola volt, tehát 6700 olyan elemi iskola volt, amelyekben nemcsak magyarul tanítottak. Néptanító volt 28 600, ebből nem magyar nyelvű 9225 s 1761 olyan tanító volt, aki egy szót sem tudott magyarul. Ezek a számok mindennél jobban beszélnek, de a vitában arról is szó esett, hogy tulajdonképpen mi idézte föl a nemzetiségi kérdést? Knaller szerint nem adtunk nekik jogokat. Erre nézve Ausztria példája megcáfolja Knaller állításait. Ausztriában az utolsó évtizedben általános választói jog volt. A nemzetiségek kiváltságos jogokat élveztek. Nem mondhatja senki, hogy Ausztriában nem adták meg a nemzetiségeknek mindama jogok teljességét, amelyeket Knaller gondol. Vájjon Ausztriát nem darabolták-e fel? Nem a csehek voltak-e az elsők, akik az állam egységét megbontották? Ilyen tételeket könnyű felállítani, az igazságot azonban meg nem cáfolják. Szakács Andor a nemzetiségi kérdés főokául a jobbágysági kérdést tekinti. Valami igazság van a tételben, de óva int attól, hogy a kérdést ilyen gyökerekre próbálják visszavezetni. Sajnos, a középkorban voltak harcok a jobbágyság és a földesúr között, de ezek a harcok nemcsak nálunk, hanem Németországban, Franciaországban és egész Európában meg voltak. Nálunk a nemzetiségi kérdés kifejlődése és akuttáválása inkább a török megszállásra vezethető vissza. A törökök kivonulása után ugyanis Ausztria a megüresedett területekre szándékosan telepített be nemzetiségieket, hogy ezzel is megbontsa a magyarságot. Ezt különösen most, a napvilágra kerülő bécsi aktákból láthatjuk és állapíthatjuk meg. Mindenki tudja, hogy Magyarországon a nemzetiségi kérdés soha nem vált volna olyan akuttá, ha ez nem lett volna fegyver ellenünk az osztrák centralisták kezében. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) A háború után megváltozott a nemzetiségi politika. A Károlyi-éra alatt, sajnos, teljesen elhibázott volt ez és a Károlyi-kormányzat nemzetiségi politikája csak egy láncszeme annak a bűnsorozatnak, amelyet ez az éra elkövetett. Ez csak arra volt jó, hogy fegyvert adjon azok kezébe, akik ellenségei voltak országunknak. Láttuk ezt az aradi és a gyulafehérvári gyűléseken. Ez a politika nem volt nemzetiségi politika, hanem csupán egy láncszeme Magyarország tönkretételének. A bolosevizmus bukása után Bleyer nemzetiségi miniszter adott ki rendeletet s most a kormány újabb rendeletének oka nem az, mintha ezt a Bleyer-féle rendeletet akarná eltörölni, hanem az, hogy ez a rendelet nem tartalmaz olyan precíz körülírásokat, mint amilyenekre nálunk szükség van. Új nemzetiségi politikát kell csinálni Magyarországon. Lehetővé kell tenni a nemzeti kisebbségek számára, hogy oktatásukat anyanyelvükön kaphassák. Ez nincs ellentétben semmiféle magyar hazafiassággal. Aki tótul tanul, azért még lehet jó magyar és megfordítva. (Knaller Győző: Helyes!) Az államnyelv oktatását ezenkívül minden iskolában biztosítani kívánjuk. (Általános, élénk helyeslés.) Szóvátette Knaller, hogy a most kibocsátott 4000. számú rendeletet nem hajtottuk végre. Nyílt ajtókat dönget, mert a múlt évben a rendelet egy héttel az iskolák megnyitása előtt jelent meg és most dolgoznak az egyes szakminiszterek, hogy az alaprendelet végrehajtási utasítását minden tekintetben kidolgozzák és hogy ennek kulturhatását a jövő tanévre biztosítsák. Öszszeírta azokat a községeket, ahol a nem magyar lakosság az összlakosságnak legalább 20 százaléka. Azoknak a községeknek száma 400, ahol a német lakosság legalább húsz százalékát teszi az összlakosságnak. E négyszáz község közül 240 iskolában már német, vagy pedig vegyesen német és magyar nyelven folyik az oktatás. A görögkeleti szerb iskolákban tisztán szerbül folyik az oktatás. Ez is bizonyítja, hogy a rendeletet végrehajtották. Sopronban tizennyolc iskolában németül, vagy vegyesen németül és magarul folyik az oktatás. Még nagyobb ez a szám Tolnában és Baranyában. Van olyan hely is, ahol tévesen értelmezték a rendeletet és az államnyelv tanítását teljesen elhanyagolták, vagy mellőzték. Megállapítja, hogy ez a magyar nyelvnek sérelme. Hivatkozott Knaller arra is, hogy több népgyűlés Komáromban, Leányvárott és más helyeken, amelyeket a szociáldemokraták kívántak összehívni, a hatóságok nem engedelmezték, de nem hozott föl konkrét eseteket, mert ha ezt tette volna, akkor a belügyminiszternek esetleg módja lett volna az orvoslásra. Bocsánatot kér, de a Knaller által fölhozott esetekben mindent lehet csinálni, csak nemzetiségi politikát nem. (Helyeslés a jobboldalon.) Mert a nemzetiségekkel épp úgy bántak a hatóságok, mint a magyarokkal. Klárik Ferenc: A gyűlést a magyaroknak sem engedelmezték! Bethlen István gróf miniszterelnök: Ez lehet sérelmes a közszabadságok szempontjából . . . Klárik Ferenc: Az ifi Bethlen István gróf miniszterelnök ... de semmiesetre sem jelent nemzetiségi sérelmet. Ez is bizonyítja azt a helytelen fölfogást, hogy a közigazgatás esetleges mulasztásából nemzetiségi sérelmeket igyekeznek megállapítani, így rossz hírét keltik az országnak. A törvényjavaslat kisebbségi jogokról szól, de ez nem jelenti azt, hogy ahol a szülők magyar nyelvű oktatást akarnak, ott mi másnyelvű oktatást vezetünk be. A szülő akarata ellen nemzetiségű nyelvű iskolát nem diktálhatunk egy községre sem. Erre egy állam sem vállalkoznék. Sokan azt kívánják ugyanis nemzetiségi községekben, hogy gyermekeiket elsősorban magyarul oktassák és csak azután anyanyelvükön. Ezt a kérdést nem mint kötelességet, de mint jogot kívánjuk kezelni. (Élénk tetszés.) A kormány azt a rendeletet, amelyet kibocsátott, a legkomolyabban veszi, végre akarja és végre is fogja hajtani. A kormány kéri azokat a képviselőket, akik bizalmatlanok ezzel a rendelettel szemben, hogy személyesen hozzák a miniszterelnök tudomására adott esetben azokat a sérelmeket, amelyeket tapasztalnak, mert a magyar kormány e tekintetben kötelességét végre akarja hajtani. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) A Ház a javaslatot általánosságban elfogadta. A részletes tárgyalás során Szakács Andor a cím helyett a következő címet ajánlja: A nemzetiségi egyénjogúságról szóló 1868. évi 44. tc. kiegészítéséről szóló törvényjavaslat. Bethlen István gróf miniszterelnök az eredeti cim elfogadását kéri. Nem helyesli ugyanis, hogy itt régebbi törvényjavaslatra történjék utalás. Ahhoz szívesen hozzájárul, hogy a szövegben hivatkozás történjék az 1868. évi 44. t.-c. 27. szakaszára. A Ház az eredeti címet fogadja el. Szakács Andor azután az első szakasznál nyújtotta be előbbi módosítását, melyet Bethlen István gróf minszterelnök és a Ház is elfogadott. A Ház azután a javaslatot vita nélkül elfogadta, és országos festüszelési alap. Bodó János előadó ismertette az országos testnevelési alapról szóló törvényjavaslatot és elfogadásra ajánlotta. Reisinger Ferenc a mentelmi bizottság határozata alapján megkövette a Házat. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter szólalt föl azután. Nevelési programjának két pontjára kíván rámutatni. Az egyik az iskolán kívüli népművelési javaslat a másik pedig a szóban forgó testnevelési törvényjavaslat. A 19. század huszas éveiben már Széchenyi István gróf teljes kulturprogramot adott, a melynek lényeges pontja a sport volt. Széchenyi kezdése termékeny talajra talált s a sport meg az atlétika terén a magyar fiúk nemcsak idehaza, hanem a külföldön is dicsőséget szereztek a magyar nemzetnek. A sportot azonban szélesebb területen is művelni kell és demokratizálni kell a sportot is, hogy űzését a legszélesebb rétegek számára is lehetővé tegyük. (Helyeslés.) A futballmérkőzéseket tízezrek nézik, de tovább kell mennünk, hogy a nézők maguk is sportolók legyenek. Különösen súlyt kell vetni erre most, a háború utáni időben, mert hiszen a háború fizkai antiszelekciót hozott. Hatalmas közegészségügyi akciót kell indítani a háború szomorú következményeinek elhárítására. A testnevelési akcióra tehát kétszeresen szükség van. A középiskolai reform terén meg akarja szüntetni az értelmi nevelés túlterhelését, mert ez nem több tudáshoz, hanem csak felületességhez vezet. Egészséges új nemzedékre van szükségünk. (Élénk helyeslés.) E tekintetben sokat vár a sporttól az erkölcsi nevelés szempontjából is. Nagyon fontosnak tartja a szabad sportot. Ez a javaslat a szükséges anyagi eszközöket is rendelkezésére bocsátja a kultuszkormánynak s így a sport fejlesztésére hatásos segítséget nyújt. E helyen is köszönetet mond Kállay Tibor volt pénzügyminszternek, aki mindenkor a legnagyobb megértéssel volt a kulturális és sportintézmények iránt. Neki köszönheti, hogy a klinkát fölszedhette, a gyógyszereket beszerezhette és hálátlanságot követne el, ha ezt itt nyilvánosságra nem hozná. A kultuszkormánynak azonban nemcsak több pénzre van szüksége, hanem azt még nagyobb tervszerűséggel kell megkapnia, hogy a hiányokat pótolhassa, így például sok tornatermet kellene felállítani. Nagy szükség van itj sportpályák létesítésére is és valamennyi községben játszóteret kell fölállítani. Az akciónak betetőzése lesz a nemzeti stadion fölállítása Kéri mindazokat, akik a magyar nemzet egészséges fejlődését szívükön viselik, fogadják el ezt a javaslatot. (Nagy éljenzés, taps és helyeslés.) Szilágyi Lajos a legnagyobb örömmel üdvözli a javaslatot és csak szerencsét kíván hozzá a miniszternek. Ez a javaslat méltó arra, hogy egyhangúan fogadják el. A Ház engedelmét kéri azután, hogy a tárgytól eltérhessen. A Ház ezt megadta, mire Szilágyi azzal folytatta, hogy az ellenzéki pártok erkölcsi kötelességüknek tartották, hogy a pártellentéteket félretéve, keressék meg azokat az eszközöket, melyekkel az ország súlyos gazdasági helyzetén segíteni lehet. Ezért az egész ellenzék három értekezletet is tartott, de a hozott határozathoz a politikai lapok egy része különféle kommentárt fűzött Néhány lap szemére vetette a szociáldemokrata pártnak, hogy elveit felrúgta, ugyanezt vetették szemére a fajvédőknek is. Sorra megtámadták azután a többi ellenzéki pártot is. Arra kéri a sajtót, hogy ebben a dologban hagyjon nekik békét. A sajtó engedje meg nekik, hogy saját belátásuk szerint ítéljenek A legutóbbi ellenzéki pártközi értekezleten olyan határozatot hoztak, hogy az ellenzék a pénzügyi javaslatokkal szemben egységesen lép fel Baross János az ő távollétében, tudta és beleegyezése nélkül, azt javasolta, hogy a vita intézőjéül őt (Szilágyit) válasszák meg. Ennek folytán valamennyi ellenzéki vezetővel tárgyalt s ennek alapján bejelenti hogy a pénzügyi tárgyalásnál az ellenzéki oldal egységesen fog föllépni. Elvföladás egy párt részéről sem történt. Hamis és rosszhiszemű az a beállítás, mintha a szocialista képviselők egy polgári politikusnak, kvázi katonai engedelmességet fogadtak volna. Határozottan megcáfolja egyik estilapnak azt a közlését is, mintha ez a mozgalom koncentrációs kabinetet akarna kierőszakolni. Az ellenzék vezéreinek már volt alkalma a miniszterelnökkel értekezni és akkor az egyik ellenzéki képviselő közölte is a koncentrációs kabinetre vonatkozó óhaját. Fölkiáltás balról: Ki volt az? Szilágyi Lajos: Ez a képviselő Rassay Károly volt. Nem osztoznak képviselőtársuk óhajában és most is távol áll tőle a koncentrációs kabinet kívánsága. Ők nem szövetkeztek obstrukcióra, ünnepiesen kijelenti és becsületszavát adja, hogy egyetlen értekezleten sem ejtették ki az obstrukció szót. Ezt a gyanúsítástvisszautasítja. Valamint a hatalmi versenyfutásról szóló gyanút is. Valótlan az is, hogy Vázsonyi Vilmos epés hangon visszautasította az együttműködést. Az oktobrizmust sem szolgálják. Most nem érdekli őket az, hogy ki milyen minőségben vett részt a forradalomban, ez nem aktuális, mint ahogy aktuális a királykérdés vagy a zsidókérdés sem. Ma egyetlen aktuális kérdés az ország gazdasági válságából való kibontakozás. Ebben akarnak egységesen föllépni. A napirend. Az elnök javasolja, hogy holnap folytassák a tárgyalást. Gömbös Gyula azt indítványozza, hogy holnap Győrffy László őrnagyhadbíró áthelyezéséről tegyen jelentést a honvédelmi miniszter és ezt a jelentést tűzzék ki napirendre. Úgy látja, hogy a honvédelmi miniszter elhamarkodott intézkedést tett csak azért, hogy az ellenzéknek kedvében járjon. Elismeri, hogy Győrffy formailag hibát követett el, mert nem volt helyes az újságírók előtt a tárgyalóteremben nyilatkozatot tennie, de az előzményekből ezt megérti. Kéri indítványa elfogadását. Rothenstein Mór: Isten veled Gyulát (Derültség.) A Ház túlnyomó többséggel az elnök javaslatát fogadta el, jóformán az egész ellenzék is erre szavazott. Ezzel az ülés véget ért A cseh panamák. — Felvidéki tudósitónktól. — A legújabb cseh panamabotrányok foglalkoztatják a Felvidék közvéleményét Ennek az országnak köztársasági elnöke Masaryk tanár, a jóakaratu szobatudós, a kinek hatalmával azonban semmiféle havasalji falu kisbirája sem cserélne. Mert arra még csak hallgatnak néhányan, de amit Masaryk mond, az zengő szó és száltól fuvalom, melynek nyoma sem marad. Pedig Masaryk ismeri a maga népét. Lássuk csak, mit mond a cseh néppárt Czech című napilapjának január 10-iki vezércikke: „Masaryk elnök cseh földre való lépésekor ezzel üdvözölte népét: Ne félj és ne lopj! Az elnöknek igen jó előérzete volt. Micsoda erős botrányok fordultak már elő a köztársaságban annak fennállása óta. Ha mind összeállítanák őket, ez olyan dokumentum volna, mellyel szemben az egész világ csak végtelen undort érezhetne. Ez a dokumentum államunkat olyan világításba helyezné, hogy az Abruzzók és rablói a becsületesség mintaképe lennének. Ott ugyanis a gonosztevő meg is vallja, hogy az, és nem játssza egy civilizált állam becsületes polgárának a szerepét.“ A prágai cseh klerikális lapnak ez a vallomása maga fölmentene a bizonyítástól, hogy itt csakugyan minden téren virul a panama. Utóvégre ennek a lapnak a hercegérsek a patrónusa, s nem engedne ilyet iratai a maga állítólagos híveiről, ha nem lenne igaz. A teljesség kedvéért azért soroljunk föl a nagyvilág okulására mégis egy-két panamarészletet. A bútor-ügy már régi, de azért elég elevenen él a felvidékiek emlékezetében. Ha a „bútor“ szót hallják, a népszerű József királyi herceg tapolcsányi kastélyára gondol mindenki, hogy lopta el annak minden bútorzatát részint Micsura Máté felvidéki miniszter, részint utódjának felesége. Ha földről van szó, álljon itt Juriga Nándor egykori magyar, jelenleg prágai képviselő lapjának, a Slovenske Ludové Noviny-nek február 5 iki számából ez a kis idézet: „A külföldi sajtó ugyancsak kitett magáért panamistáink kipellengérezésében. Ott élő honfitársainknak szégyenük ég arcukon. Hosszú idő óta szesztől, Prasektől, földcsalástól hangos az egész külföldi sajtó. Panamistáink azonban mindennek ellenére még mindig nem tűntek el a közélet színpadáról, hanem még mindig szabadon járnakkelnek és még mindig basáskodnak Félő, hogy ezek után a külföldön semmibe sem vesznek, megvetnek lenéznek bennünket s akkor fáj nekünk! Jóhirnevünk megmentése érdekében azonban akadtak becsületes ellenzéki férfiak, akik a háború óta elefer 3