Budapesti Hírlap, 1924. március (44. évfolyam, 51–75. szám)
1924-03-28 / 73. szám
F 5924 március 28. ,(73. sz.) Budapesti Hírap mára könyvtárakat fogunk alapítani és itt is előadásokat fogunk rendezni. Ezekben kívánt Gömbös interpellációjára választ adni. Ehhez még csak pár szót, mert bár nagy a nézeteltérés közte és Gömbös között, vannak dolgok, amiben egy véleményen vannak. Rupert ugyanis egy múltkori beszédében azt indítványozta, hogy minden katonát el kell bocsátani, Gömbös ez ellen felszólalt. Hát ebben a kérdésben tökéletesen egyetért Gömbössel. Csodálatosnak tartja, hogy a szomorú események után, melyeket Isten tudja meddig fogunk még nyögni, egy magát magyarnak mondó képviselő ebben a házban beszélhetett a hadsereg hazaküldéséről. (Úgy van Úgy van! — taps a jobboldalon.) Nem tételezhet akkora naivitást a szóbanforgó képviselőről, hogy ne tudta volna, hogy a háború előtt még a legkisebb semleges államokban is, amelyeknek semlegességét a nagyhatalmak garantálták, fenntartottak haderőt. Nem akarja feltételezni, hogy arra spekulálnának, hogy olyan helyzet állhat elő, mint 1918-ban, amikor nem volt katona. Ismétli, hogy nem tételezi fel, hogy ilyen intenciói lennének Rupertnek. Horváth Zoltán: Van elég csendőr és rendőr a rend fenntartására! Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter: Méltóztassanak visszaemlékezni, mi történt öt esztendővel ezelőtt, hogy hová vezetett a pacifizmus. Az urak nem találnak többé olyan hadügyminisztert, aki nem akar többé katonát látni. Igenis, fognak látni annyi 1 15 magyar katonát, amennyinek tartását csak megengedik nekünk. Ha az antantbizottság hozzájárul ahhoz, hogy hadseregünket fenntartsuk, bámulatos, hogy magyar képviselő akadhatott, aki ez ellen felszólalt. Kéri válaszának tudomásulvételét. (Zajos helyeslés és éljenzés jobbról.) Gömbös Gyula: A miniszter válaszának néhány pontját köszönettel fogadja ugyan, de magát a választ nem veheti tudomásul. A honvédelmi miniszter másképpen is érvényesíthette volna a fegyelmi szabályzatot. Nagyon sajnálja, hogy a miniszter a Ház előtt bírálta Győrffy hadbírót. Egy hibás alárendeltet is meg kell védenie a miniszternek. (Fábián Béla: Mint például Francia Kiss Mihályt! Derültség.) A választ már azért sem veszi tudomásul, mert a kormány ma olyan törvényjavaslatot terjesztett be, amely Magyarország sírbatételét készíti elő. A Ház nagy többsége a honvédelmi miniszter válaszát tudomásul vette. Ezzel az ülés három órakor véget ért. i nryrnHTHiiiiiniiiiiiiinn—i^jui Ük Mjjüépüf© akció. Fenyő Miksa a G^OSz. igazgatójának, Nyulászi János dr.-nak, Rfiuisthenisacher Emil az OMGE h. ügyvezető igazgatójának és Balkányi Kálmán dr. az OMHE igazgatójának cikkei. Az arany költségvetésről. — Természetbeni szállítás a délszláv állam részére. — Elengedjük a román kárszámlát. Pansgugfopítás programja. Irta Fenyő Miksa. Három vaskos füzet az a három törvényjavaslat, mellyel a kormány a Népszövetségi bzottsággal történt megállapodás alapján a magyar újjáépítés végrehajtásának nekilendül. E három javaslat közül elvi jelentőségű és úgyszólván a jövő évtizedek magyar fejlődését eldöntő, csupán két törvényjavaslat. Az egyik az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról, a második a magyar nemzeti bank létesítéséről, míg a harmadik törvényjavaslat, mely a francia hitelezőkkel szemben fennálló tartozások kérdését rendezi, csak kisebb jelentőségű. A magyar nemzeti bank alapításáról szóló törvényjavaslat azoknak az elveknek alapján jött létre, amelyek a jegybankok fejlődésében világszerte kialakultak, felfrissítve azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket eddig az új osztrák nemzeti bank alapításánál szereztek és belevive a szellemet, amelyet hazai közgazdaságunknak speciális viszonyai, az országnak gazdasági és szociális tagozottsága parancsolóan előír. A bank részvénytőkéje 30 millió aranykorona lesz, melyre egyelőre 50 százalékos befizetés eszközlendő. Bankjegykibocsátási szabadalma 20 esztendőre szól: az állami fedezetlen jegykibocsátás megszűnik; a bank üzletei ugyanazok, mint a milyeneket a jegybankok általában folytatni szoktak s e tekintetben csupán az ország mezőgazdasági jellegének megfelelően egy eltérés van, t. i., hogy három havi lejáratú váltók helyett, hat havi lejáratunkat is leszámítolhat A fedezeti aránynál elérendő cél, hogy a jegyforgalomnak egyharmadát érccel kell fedezni, ércfedezet alatt értetvén az arany és az állandó értékre szóló külföldi valuták, devizák és követelések. Az első öt esztendőben a fedezeti arány 20 százalék, a rákövetkező öt esztendő alatt 28 százalékra kell emelni fokozatosan és végül tíz esztendő után az előírt egyharmad fedezeti alapot kell biztosítani. Az ez idő szerint külön működő Devizaközéppont megszűnik és a devizaforgalom lebonyolításával járó feladatokat a Jegybank fogja teljesíteni. Ezek a lényeges kérdések, amelyek, mint látszik, túlnyomórészt technikai jellegűek, s hogy a Jegybank a maga hivatását teljesíthesse, ehhez természetesen az szükséges, hogy a kitűnő vezetés mellett, amelyre biztosíték Popovics Sándor személye, a másik törvényjavaslatnak célja az államháztartás egyensúlyának biztosítása, eléressék. Már az első pillantás ebbe a másik javaslatba arról győzhet meg, hogy olyan embernek a munkája, aki állanti költségelőirányzatok készítésében otthon van, ismeri azt az egyensúlyozó művészetet, mellyel pénzügyi emberek az államháztartás kiadás és bevétel oldalát kibalanszírozzák, ki tudja számítani a tisztviselői létszámcsökkentésnek, az adóemeléseknek matematikai következményeit, egyszóval mérget lehet rá venni, hogy ezekben az előterjesztésekben számítási hiba nincs, hogy papíron csinálva még az ellenpróbát, mindenki ugyanezekhez a számszerű eredményekhez fog jutni. Más kérdés, hogy ezek a számítások, melyek egy kissé légüres térben eszteltek meg, annak a népszövetség által adott feladatnak keretében, hogy az ország államháztartásának egyensúlyát öt és fél esztendő alatt kell helyreállítani, a való életbe átültetve, az ország élő testén kipróbálva, megállják-e helyüket, végrehajthatók-e, nem bontják-e meg a termelés rendjét, nem súlyosbítják-e meg olyan mértékben a teherviselést, hogy az egyik-másik termelési ág vagy ezen belül egyik-másik termelő csoportnak összeroppanására vezet? Ezekre a kérdésekre, bevalljuk, nem tudunk felelni, mert a törvényjavaslat csupán kereteket állapít meg, melyeken belül az államnak bizonyos fontos reformok keresztülvitelére a törvényhozás felhatalmazást ad. Sőt tulajdonképpen még ilyen keretet sem állapít meg, mert hiszen a törvényjavaslat második szakasza felhatalmazza a kormányt, hogy a kiadások apasztása, valamint a bevételek fokozása céljából a javasolt kereteken túlmenjen, adótételeket emelhessen stb. stb. Ez magyarul szólva, azt a pénzügyi diktatúrát jelenti, mely ellen éppen a Budapesti Hírlap egy pompás vezércikkben felszólalt. Le,het azonban, hogy ezt a népszövetség így kívánta, hogy tehát erre szükség van, de kétségtelen, hogy egy ilyen intézkedés mellett az öt és fél esztendő budget-részleteinek ismerete nélkül a javaslatban foglalt intézkedések hatásait kiszámítani csaknem lehetetlen. A fontosabb intézkedések, melyekről referálni akarunk, a következők: a tervezett tisztviselői létszámot 1926. június 1-éig 15.000 fővel kívánja apasztani, — ma a létszám 200.000 körül lehet, — ami százalékos arányban nem jelent sokat, de igen sokat jelent annak a 15.000 embernek, akik kenyerüket vesztik. Kétségtelen, hogy meg kell lenni, kétségesen, hogy ez valamelyes pénzügyi könnyebbséget jelent is, de ugyanakkor egy nagy szociális probléma felfakadását is, amelynek megoldását e pillanatban kellőkép nem tudjuk előrelátni. Az adminisztráció egyszerűsítésére, a takarékosságra vonatkozó elvi kijelentéseket csak helyeselhetjük, itt az eredmény természetesen attól függ, hogy ezek milyen szellemben fognak végrehajtatni. Egyébként csak takarékosságról lehet szó, de megtakarításról nem, mert hiszen az állami kiadások, melyek ez időszerint 300 millió aranykorona körül lehetnek és 1924-re körülbelül 340 millió aranykoronában vannak előirányozva, 1926-ra, tehát az újjáépítés utolsó esztendejére, körülbelül 400 millió aranykoronára fognak emelkedni. Ez az emelkedés két körülménnyel magyarázható, egyrészt a tisztviselőknek aranykorona alapon való jobb fizetésével, másrészt a dologi kiadásoknál a korona stabilizációjával és a szabad forgalommal bekövetkező drágasággal. A bevételek fokozásáról szóló javaslat megokolása egy sóhajtással kezdődik: ,,az állami bevételek eddigi kedvezőtlen befolyásának egyik oka abban keresendő, hogy az adóügyi adminisztráció csak nehezen bírta elérni a teljesítőképességnek azt a fokát, amelyen a háború kitörésekor állott.“ Nyilvánvaló, hogy az újjáépítési javaslat le akarja vonni ennek konzekvenciáját és megfelelő szervezeti változásokkal úgy fejleszteni az adóügyi adminisztrációt, hogy ez az előirányzott bevételeket mindenkor teljesen biztosítsa az államnak. A deficit másik oka, a korona állandó értékcsökkenése volt; a kiadások a korona értékcsökkenésével nőttön nőttek, viszont a jövedelmek állandóan rosszabb pénzben folytak be, úgy, hogy a háztartási hiány egyre növekedett. Ezen a javaslat most már gyökeresen javítani készül; a közszolgáltatásokat ezentúl aranykorona értéknek alapul vételével kell teljesíteni és ezen az alapon kell a hátralékokat is beszedni. Ezt az intézkedést csak helyeselhetjük. Hogy ez meddig marad érvényben, hogy váljon az új jegybank működésének megkezdésével és a korona várható stabilizálásával szükség lesz-e erre, az csak később fog eldőlni; kétségtelen, hogy mindaddig, amíg a stabilizációnak maradandóságáról az egész közgazdasági közvélemény meg nem lesz győződve, addig ez az intézkedés fenntartandó. Az aranykorona alapon most már a javaslat az egyes adónemeket átreformálja, helyesbbíti, felemeli, s a költségvetés bevétel oldalán olyan számszerű eredményeket produkál, melyek 1926-ra már teljesen fedik a kiadásokat és eltüntetik az előirányzatból a hiányt. Így, jelesül a földadó reformjával kezdi és ennél a kataszteri tiszta jövedelem kulcsát 25 százalékban állapítja meg. Mit jelent ez? Csonkamagyarország földjének adójjövedelme a háború előtt 28 millió aranykoronát tett, amihez még a 30 százalékos általános jövedelem pótadó és 20 százalékos betegápolási pótdíj járult, úgy hogy a földbirtok összes állami adóterhe a kataszteri tiszta jövedelem 27 százalékát tette ki, körülbelül 38 milllió aranykoronát. Az újjáépítő javaslatban megállapított földadó a kataszteri tiszta jövedelemnek csak 25 százalékát teszi, tehát 2 százalékkal kevesebbet, mint a békében. Ha meggondoljuk azt, hogy a földbirtok adója a legutolsó 300.000 koronás búzaalapon már körülbelül 29 millió aranykoronát tett, hogy az újjáépítő javaslat az őrlési adót eltörli, a búzakivitelt, nagyon helyesen, szabaddá teszi, hogy szemben a békebeli földbirtokkal, mely jelzálogilag erősen meg volt terhelve, Csonka-Magyarország földbirtoka teljesen tehermentes, úgy a földbirtoknál nyomasztó adóemelésről alig beszélhetünk. A földbirtok adójával szemben túlzottnak és csaknem elviselhetetlennek tartjuk azt az adóterhet, amelyet az állam a házakból házadó és házhaszonrészesedés címén kipréselni kíván s ami 1926. évben már összesen 56—57 millió aranykoronában van előirányozva, tehát közel 80 százalékkal nagyobb" összegben, mint a földbirtok adója. A talpraállításnak legfontosabb pillére a jövedelem- és vagyonadó eredményeken nyugszik. A helyes kivetés, a gyors végrehajtás itt igen jelentős eredményeket produkálhat, maga a törvényjavaslat 60 millió aranykoronában irányozza elő 1926-ra az ebből eredő bevételeket. Tény az, hogy az adóprás ennél az adónál kegyetlen buzgósággal működik: 500 aranykorona az, amit érintetlenül hagy, viszont 200.000 aranykorona értékű jövedelemnél már a 40 százalékos kulcshoz ér el. Teljesen elhibázott dolog, mindenfajta gyűlölködés fölkeltésére, kormányzati önkény provokálására alkalmas intézkedést kell látnunk abban, hogy egy demagóg jelszónak engedve, a javaslat hat esztendővel a háború befejezése után visszatér a háborús vagyonok megadóztatásához és fölhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy ezekre a vagyonokra és a háború óta tett szerzeményekre egy nagyobb adókulcsot alkalmazzon. Legnagyobb mértékben helytelenítjük ezt és helytelenítjük a visszanyúlást a Hegedüs-féle vagyonváltságra is, ahol a törvényjavaslat abból a fikcióból kiindulva, hogy ez a váltság annak idején nem volt egyenletes, azoktól a részvény- társaságoktól, amelyek akkor vagyonváltságukat készpénzben fizették meg, részvényeik 5 százalékának beszolgáltatását követeli meg. Nem tudjuk, miért teszi, mire szánta ezt az összeget, mi szüksége van a kormánynak vagyonalapot gyűjteni, holott az egyetlen feladat csak az évről-évre viszszatérő természetes kiadásoknak fedezése lehet, mi szükség ezt az odiózus dolgot a közvéleménybe bedobni akkor, amikor az állam megterheli a társulatokat a külföldi kölcsönnek zsirálásával, tőlük devizaelőleget igényel és várja, hogy a jegybank alaptőkéjéből megfelelő részt jegyezzenek, hogy mire való ez, micsoda pénzügyi vagy gazdasági szükség diktálta, nem tudjuk megérteni. Joggal vetődik föl a kérdés, hogy ha visszatérünk régi és már konzumált törvények arányosítására, hogy vájjon akkor, szabad-e itt megállni, hogy vájjon akkor nem kell-e azt is vizsgálni, hogy az 1000 holdon aluli birtok, hogy a kisbirtok ugyanazt a váltságterhet viselte-e, mint a nagybirtok, hogy az, aki 10.000 koronás búzaár mellett 5000 koronás alapon és még 20 százalék engedménnyel fizette be a maga váltságát, nem éppúgy vonassék-e revízió alá, mint ahogy ez a részvénytársaságoknál történik? Mondanom sem kell, hogy ez csak költői kérdés és ezzel csak alátámasztani kívánjuk azt a felfogásunkat, hogy akkor, mikor az ország talpraállításához látunk, hogy amikor a terhek elviselésére minden termelési ágat megerősítenünk kell, hogy akkor egyetlen termelési ágat nagy vagyonadóval sújtsunk, tehát tőle produkciójának eszközeit elszedjük, ezt elhibázott, káros politikának tartjuk s ebben tisztán annak a politikai gyöngeségnek a kihasználását látjuk, melyben az ipar parlamentenkívüliségénél fogva van. El voltunk készülve arra, hogy amikor egy 180 millió aranykoronás deficit rendezéséről van szó, arról, hogy mikor komolyan hozzálátunk pénzügyi bajaink orvoslására, kemény adók fognak ránkzúdulni. De ezt a kemény megadóztatást egy dolgozó és öntudatos polgárság csak úgy viselheti el és csak úgy bízhatik abban, hogy a kormányzat ezt a leghelyesebben fogja felhasználni, ha a terheket igazságosan, egyenletesen osztja meg és vigyáz arra, hogy puszta számjátékok kedvéért a termelésnek fejlődését meg ne bénítsa. Az újjáépítést célzó tervbe egy csomó kardinális hiba csúszott be: egy becsületes revízió még mindent jóra fordíthat. 3