Budapesti Hírlap, 1924. március (44. évfolyam, 51–75. szám)

1924-03-28 / 73. szám

F 5924 március 28. ,(73. sz.) Budapesti Hírap mára könyvtárakat fogunk alapítani és itt is előadásokat fogunk rendezni. Ezekben kívánt Gömbös interpelláció­jára választ adni. Ehhez még csak pár szót, mert bár nagy a nézeteltérés közte és Gömbös között, vannak dolgok, a­miben egy véleményen vannak. Rupert ugyanis egy múltkori beszédében azt indítványozta, hogy minden katonát el kell bocsátani, Gömbös ez ellen felszólalt. Hát ebben a kérdésben tökéletesen egyetért Gömbössel. Csodálatosnak tartja, hogy a szomorú események után, melyeket Isten tudja med­dig fogunk még nyögni, egy magát ma­gyarnak mondó képviselő ebben a házban beszélhetett a hadsereg hazaküldéséről. (Úgy van Úgy van! — taps a jobboldalon.) Nem tételezhet akkora naivitást a szóban­­forgó képviselőről, hogy ne tudta volna, hogy a háború előtt még a legkisebb sem­leges államokban is, a­melyeknek semleges­ségét a nagyhatalmak garantálták, fenntar­tottak haderőt. Nem akarja feltételezni, hogy arra spekulálnának, hogy olyan hely­zet állhat elő, mint 1918-ban, a­mikor nem volt katona. Ismétli, hogy nem tételezi fel, hogy ilyen intenciói lennének Rupertnek. Horváth Zoltán: Van elég csendőr és rendőr a rend fenntartására! Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter: Méltóztassanak visszaemlékezni, mi történt öt esztendővel ezelőtt, hogy hová vezetett a pacifizmus. Az urak nem találnak többé olyan hadügyminisztert, a­ki nem akar többé katonát látni. Igenis, fognak látni annyi 1 15 magyar katonát, a­mennyinek tar­tását csak megengedik nekünk. Ha az an­tantbizottság hozzájárul ahhoz, hogy had­seregünket fenntartsuk, bámulatos, hogy magyar képviselő akadhatott, a­ki ez ellen felszólalt. Kéri válaszának tudomásulvételét. (Zajos helyeslés és éljenzés jobbról.) Gömbös Gyula: A miniszter válaszának néhány pontját köszönettel fogadja ugyan, de magát a választ nem veheti tudomásul. A honvédelmi miniszter másképpen is érvé­nyesíthette volna a fegyelmi szabályzatot. Nagyon sajnálja, hogy a miniszter a Ház előtt bírálta Győrffy hadbírót. Egy hibás alárendeltet is meg kell védenie a minisz­ternek. (Fábián Béla: Mint például Francia Kiss Mihályt! Derültség.) A választ már azért sem veszi tudomásul, mert a kormány ma olyan törvényjavaslatot terjesztett be, a­mely Magyarország sírbatételét készíti elő. A Ház nagy többsége a honvédelmi mi­niszter válaszát tudomásul vette. Ezzel az ülés három órakor véget ért. i nryrnHTHiiiiiniiiiiiiinn—i^jui Ük Mjjüépüf© akció. Fenyő Miksa a G^OSz. igazgatójának, Nyulászi János dr.-nak, Rfiuisthenisacher Emil az OMGE h. ügyvezető igazgatójának és Balkányi Kálmán dr. az OMHE igazgatójának cikkei. Az arany költségvetésről. — Természetbeni szállítás a délszláv állam részére. — Elengedjük a román kárszámlát. P­ansgugfopítás programja. Irta Fenyő Miksa. Három vaskos füzet az a három törvény­­javaslat, mellyel a kormány a Népszövet­ségi bzottsággal történt megállapodás alap­ján a magyar újjáépítés végrehajtásának nekilendül. E három javaslat közül elvi je­lentőségű és úgyszólván a jövő évtizedek magyar fejlődését eldöntő, csupán két tör­vényjavaslat. Az egyik az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról, a második a magyar nemzeti bank létesítéséről, míg a harmadik törvényjavaslat, mely a francia hitelezőkkel szemben fennálló tartozások kérdését rendezi, csak kisebb jelentőségű. A magyar nemzeti bank alapításáról szóló törvényjavaslat azoknak az elveknek alapján jött létre, a­melyek a jegybankok fejlődésében világszerte kialakultak, fel­frissítve azokkal a tapasztalatokkal, a­me­lyeket eddig az új osztrák nemzeti bank alapításánál szereztek és belevive a szelle­met, a­melyet hazai közgazdaságunknak speciális viszonyai, az országnak gazdasági és szociális tagozottsága parancsolóan előír. A bank részvénytőkéje 30 millió aranykorona lesz, melyre egyelőre 50 szá­zalékos befizetés eszközlendő. Bankjegyki­bocsátási szabadalma 20 esztendőre szól: az állami fedezetlen jegykibocsátás meg­szűnik; a bank üzletei ugyanazok, mint a milyeneket a jegybankok általában foly­tatni szoktak s e tekintetben csupán az or­szág mezőgazdasági jellegének megfelelően egy eltérés van, t. i., hogy három havi le­járatú váltók helyett, hat havi lejáratunkat is leszámítolhat A fedezeti aránynál el­érendő cél, hogy a jegyforgalomna­k egy­­harmadát érccel kell fedezni, ércfedezet alatt értetvén az arany és az állandó ér­tékre szóló külföldi valuták, devizák és kö­vetelések. Az első öt esztendőben a fedezeti arány 20 százalék, a rákövetkező öt esz­tendő alatt 28 százalékra kell emelni foko­zatosan és végül tíz esztendő után az előírt egyharmad fedezeti alapot kell biztosítani. Az ez idő szerint külön működő Devizakö­­zéppont megszűnik és a devizaforgalom le­bonyolításával járó feladatokat a Jegybank fogja teljesíteni. Ezek a lényeges kérdések, a­melyek, mint látszik, túlnyomórészt technikai jellegűek, s hogy a Jegybank a maga hivatását teljesít­hesse, ehhez természetesen az szükséges, hogy a kitűnő vezetés mellett, a­melyre biz­tosíték Popovics Sándor személye, a másik törvényjavaslatnak célja az államháztartás egyensúlyának biztosítása, eléressék. Már az első pillantás ebbe a másik­ javaslatba arról győzhet meg, hogy olyan embernek a munkája, a­ki állanti költségelőirányza­tok készítésében otthon van, ismeri azt az egyensúlyozó művészetet, mellyel pénzügyi emberek az államháztartás kiadás és bevé­tel oldalát kibalanszírozzák, ki tudja szá­mítani a tisztviselői létszámcsökkentésnek, az adóemeléseknek matematikai következ­ményeit, egyszóval mérget lehet rá venni, hogy ezekben az előterjesztésekben számí­tási hiba nincs, hogy papíron csinálva még az ellenpróbát, mindenki ugyanezekhez a számszerű eredményekhez fog jutni. Más kérdés, hogy ezek a számítások, melyek egy kissé légüres térben eszteltek meg, an­nak a népszövetség által adott feladatnak keretében, hogy az ország államháztartásá­nak egyensúlyát öt és fél esztendő alatt kell helyreállítani, a való életbe átültetve, az ország élő testén kipróbálva, megállják-e helyüket, végrehajthatók-e, nem bontják-e meg a termelés rendjét, nem súlyosbítják-e meg olyan mértékben a teherviselést, hogy az egyik-másik termelési ág vagy ezen be­lül egyik-másik termelő csoportnak össze­roppanására vezet? Ezekre a kérdésekre, bevalljuk, nem tudunk felelni, mert a tör­vényjavaslat csupán kereteket állapít meg, melyeken belül az államnak bizonyos fon­tos reformok keresztülvitelére a törvényho­zás felhatalmazást ad. Sőt tulajdonképpen még ilyen keretet sem állapít meg, mert hi­szen a törvényjavaslat második szakasza felhatalmazza a kormányt, hogy a kiadá­sok apasztása, valamint a bevételek foko­zása céljából a javasolt kereteken túlmen­­jen, adótételeket emelhessen stb. stb. Ez magyarul szólva, azt a pénzügyi diktatúrát jelenti, mely ellen éppen a Budapesti Hír­lap egy pompás vezércikkben felszólalt. Le­,­het azonban, hogy ezt a népszövetség így kívánta, hogy tehát erre szükség van, de kétségtelen, hogy egy ilyen intézkedés mel­lett az öt és fél esztendő budget-részleteinek ismerete nélkül a javaslatban foglalt intéz­kedések hatásait kiszámítani csaknem le­hetetlen. A fontosabb intézkedések, melyekről re­ferálni akarunk, a következők: a tervezett tisztviselői létszámot 1926. június 1-éig 15.000 fővel kívánja apasztani, — ma a létszám 200.000 körül lehet, — a­mi szá­zalékos arányban nem jelent sokat, de igen sokat jelent annak a 15.000 ember­nek, a­kik kenyerüket vesztik. Kétségtelen, hogy meg kell lenni, kétségesen, hogy ez valamelyes pénzügyi könnyebbséget jelent is, de ugyanakkor egy nagy szociális pro­bléma felfakadását is, a­melynek megol­dását e pillanatban kellőkép nem tudjuk előrelátni. Az adminisztráció egyszerűsíté­sére, a takarékosságra vonatkozó elvi ki­jelentéseket csak helyeselhetjük, itt az eredmény természetesen attól függ, hogy ezek milyen szellemben fognak végrehaj­tatni. Egyébként csak takarékosságról le­het szó, de megtakarításról nem, mert hiszen az állami kiadások, melyek ez időszerint 300 millió aranykorona körül lehetnek és 1924-re körülbelül 340 millió aranykoro­nában vannak előirányozva, 1926-ra, tehát az újjáépítés utolsó esztendejére, körülbe­lül 400 millió aranykoronára fognak emel­kedni. Ez az emelkedés két körülménnyel magyarázható, egyrészt a tisztviselőknek aranykorona alapon való jobb fizetésével, másrészt a dologi kiadásoknál a korona stabilizációjával és a szabad forgalommal bekövetkező drágasággal. A bevételek fokozásáról szóló javaslat megokolása egy sóhajtással kezdődik: ,,az állami bevételek eddigi kedvezőtlen befo­lyásának egyik oka abban keresendő, hogy az adóügyi adminisztráció csak nehezen bírta elérni a teljesítő­képességnek azt a fokát, a­melyen a háború kitörésekor ál­lott.“ Nyilvánvaló, hogy az újjáépítési ja­vaslat le akarja vonni ennek konzekven­ciáját és megfelelő szervezeti változásokkal úgy fejleszteni az adóügyi adminisztrációt, hogy ez az előirányzott bevételeket min­denkor teljesen biztosítsa az államnak. A deficit másik oka, a korona állandó érték­­csökkenése volt; a kiadások a korona ér­tékcsökkenésével nőttön nőttek, viszont a jövedelmek állandóan rosszabb pénzben folytak be, úgy, hogy a háztartási hiány egyre növekedett. Ezen a javaslat most már gyökeresen javítani készül; a közszol­gáltatásokat ezentúl aranykorona értéknek alapul vételével kell teljesíteni és ezen az alapon kell a hátralékokat is beszedni. Ezt az intézkedést csak helyeselhetjük. Hogy ez meddig marad érvényben, hogy váljon az új jegybank működésének megkezdésé­vel és a korona várható stabilizálásával szükség lesz-e erre, az csak később fog el­dőlni; kétségtelen, hogy mindaddig, a­míg a stabilizációnak maradandóságáról az egész közgazdasági közvélemény meg nem lesz győződve, addig ez az intézkedés fenn­tartandó. Az aranykorona alapon most már a javaslat az egyes adónemeket átre­formálja, helyesbbíti, felemeli, s a költség­­vetés bevétel oldalán olyan számszerű eredményeket produkál, melyek 1926-ra már teljesen fedik a kiadásokat és eltün­tetik az előirányzatból a hiányt. Így, jele­sül a földadó reformjával kezdi és ennél a kataszteri tiszta jövedelem kulcsát 25 százalékban állapítja meg. Mit jelent ez? Csonkamagyarország földjének adójjöve­­delme a háború előtt 28 millió aranykoro­nát tett, a­mihez még a 30 százalékos álta­lános jövedelem pótadó és 20 százalékos betegápolási pótdíj járult, úgy hogy a föld­birtok összes állami adóterhe a katasz­­teri tiszta jövedelem 27 százalékát tette ki, körülbelül 38 milllió aranykoronát. Az újjáépítő javaslatban megállapított föld­adó a kataszteri tiszta jövedelemnek csak 25 százalékát teszi, tehát 2 százalékkal ke­vesebbet, mint a békében. Ha meggondol­juk azt, hogy a földbirtok adója a leg­utolsó 300.000 koronás búzaalapon már körülbelül 29 millió aranykoronát tett, hogy az újjáépítő javaslat az őrlési adót eltörli, a búzakivitelt, nagyon helyesen, szabaddá teszi, hogy szemben a békebeli földbirtokkal, mely jelzálogilag erősen meg volt terhelve, Csonka-Magyarország föld­birtoka teljesen tehermentes, úgy a föld­birtoknál nyomasztó adóemelésről alig be­szélhetünk­. A földbirtok adójával szemben túlzottnak és csaknem elviselhetetlennek tartjuk azt az adóterhet, a­melyet az ál­lam a házakból házadó és házhaszonré­szesedés címén kipréselni kíván s a­mi 1926. évben már összesen 56—57 millió aranykoronában van előirányozva, tehát közel 80 százalékkal nagyobb" összegben, mint a földbirtok adója. A talpraállításnak legfontosabb pillére a jövedelem- és vagyonadó eredményeken nyugszik. A helyes kivetés, a gyors végre­hajtás itt igen jelentős eredményeket pro­dukálhat, maga a törvényjavaslat 60 mil­lió aranykoronában irányozza elő 1926-ra az ebből eredő bevételeket. Tény az, hogy­ az a­dóprás ennél az adónál kegyet­len buzgósággal működik: 500 aranykorona az, a­mit érintetlenül hagy, viszont 200.000 aranykorona értékű jövedelemnél már a 40 százalékos kulcshoz ér el. Teljesen elhi­bázott dolog, mindenfajta gyűlölködés föl­­keltésére, kormányzati önkény provokálá­­sára alkalmas intézkedést kell látnunk ab­ban, hogy egy demagóg jelszónak en­gedve, a javaslat hat esztendővel a háború befejezése után visszatér a háborús va­gyonok megadóztatásához és fölhatal­mazza a pénzügyminisztert, hogy ezekre a vagyonokra és a háború óta tett szerzemé­nyekre egy nagyobb adókulcsot alkal­mazzon. Legnagyobb mértékben helyte­lenítjük ezt és helytelenítjük a vissza­­nyúlást a Hegedüs-féle vagyonváltságra is, a­hol a törvényjavaslat abból a fikcióból kiindulva, hogy ez a váltság annak idején­ nem volt egyenletes, azoktól a részvény-­ társaságoktól, a­melyek akkor vagyonvált­­ságukat készpénzben fizették meg, részvé­nyeik 5 százalékának beszolgáltatását kö­veteli meg. Nem tudjuk, miért teszi, mire szánta ezt az összeget, mi szüksége van a kormánynak vagyonalapot gyűjteni, holott az egyetlen feladat csak az évről-évre visz­­szatérő természetes kiadásoknak fedezése lehet, mi szükség ezt az odiózus dolgot a közvéleménybe bedobni akkor, a­mikor az állam megterheli a társulatokat a külföldi kölcsönnek zsirálásával, tőlük devizaelőle­get igényel és várja, hogy a jegybank alap­tőkéjéből megfelelő részt jegyezzenek, hogy mire való ez, micsoda pénzügyi vagy gaz­dasági szükség diktálta, nem tudjuk meg­érteni. Joggal vetődik föl a kérdés, hogy ha visszatérünk régi és már konzumált tör­vények arányosítására, hogy vájjon akkor, szabad-e itt megállni, hogy vájjon akkor nem kell-e azt is vizsgálni, hogy az 1000 holdon aluli birtok, hogy a kisbirtok ugyan­azt a váltságterhet viselte-e, mint a nagy­birtok, hogy az, a­ki 10.000 koronás búza­ár mellett 5000 koronás alapon és még 20 százalék engedménnyel fizette be a maga váltságát, nem épp­úgy vonassék-e revízió alá, mint a­hogy ez a részvénytársaságok­nál történik? Mondanom sem kell, hogy ez csak költői kérdés és ezzel csak alá­támasztani kívánjuk azt a felfogásunkat, hogy akkor, mikor az ország talpraállítá­­sához látunk, hogy a­mikor a terhek el­viselésére minden termelési ágat megerő­sítenünk kell, hogy akkor egyetlen terme­lési ágat nagy vagyonadóval sújtsunk, te­hát tőle produkciójának eszközeit elszed­jük, ezt elhibázott, káros politikának tart­juk s ebben tisztán annak a politikai gyön­­geségnek a kihasználását látjuk, melyben az ipar parlamentenkívüliségénél fogva van. El voltunk készülve arra, hogy a­mikor egy 180 millió aranykoronás deficit rende­zéséről van szó, arról, hogy mikor komo­lyan hozzálátunk pénzügyi bajaink orvos­lására, kemény adók fognak ránkzúdulni. De ezt a kemény megadóztatást egy dol­gozó és öntudatos polgárság csak úgy visel­heti el és csak úgy bízhatik abban, hogy a kormányzat ezt a leghelyesebben fogja felhasználni, ha a terheket igazságosan, egyenletesen osztja meg és vigyáz arra, hogy puszta számjátékok kedvéért a ter­melésnek fejlődését meg ne bénítsa. Az újjáépítést célzó tervbe egy csomó kar­dinális hiba csúszott be: egy becsületes re­vízió még mindent jóra fordíthat. 3

Next