Budapesti Hírlap, 1924. augusztus (44. évfolyam, 156–180. szám)
1924-08-01 / 156. szám
-■------------------ ■ ■ -------------------------------------------4 1924 augusztus V. ZTSz. Ez.) Budapesti hírlap fogják a tisztviselők létszámát itt apasztani, a mai meglévő komplikált eljárást kevesebb tisztviselő nem fogja tudni ellátni. Harmadik az anyakönyvi törvény. (1894. évi XXXIII. t.-c.) Itt is az első, amit mondani a törvényről kell, a legnagyobb tisztelet és elismerés. Vannak azonban a törvénynek a törvényalkotó szempontjából lényegtelen kis olyan rendelkezései, amelyek a gyakorlatot nehézkessé teszik. Ilyen például a házassági kihirdetés. A törvény szerint a házasulókat két hétig ki kell hirdetni. E hirdetéseket a fővárosban a középponti városházán és az illetékes anyakönyvvezetőségeken teszik ki. Célja ennek pedig az, hogy ha valakinek a házasulandókra vonatkozóan házassági akadályról tudomása van, ezt az anyakönyvvezetőnek jelentse be. Az elgondolás kétségtelenül helyes, azonban az anyakönyvi törvény immár 30 év óta van érvényben, de a székesfővárosban még soha senki házassági akadályt házasulandókra vonatkozólag nem jelentett be. Nem tette-e tehát a gyakorlat ezt az intézkedést feleslegessé? Meg kell szüntetni az egész hirdetési eljárást, hisz ez alól úgyis bárki felmentést kaphat a törvényhatóság első tisztviselőjénél. Ha pedig valaki fennforgó házassági akadályt elhallgat, úgy is a törvény szerint fog bűnhődni. A kihirdetés megszüntetésével még egy nagy könnyebbség fog beállni, t. i. nem szükséges igazolni a háromhavi hdybenlakást. Elegendő, ha a felek bemutatnak egy-egy bejelentő lapot, ami az anyakönyvvezető illetékességét igazolja. Kis dolog ez is, de aki már szerzett be lakbizonylatot, az tudja, mi a különbség a két eljárás között. Végül van ennek egy nagy előnye: a kihirdetés megszüntetésével megszűnik a kihirdetés alól való felmentés (dispensatio) is. Negyediknek vegyük az építkezési engedélyek ügyét. Ez speciálisan fővárosi ügy. A székesfővárosban az építkezési engedélyeket a főváros tanácsa adja ki. Hisz magában ez is elég bonyolult eljárás útján történik, sok bizottsági tárgyalás után, de van ennek még egy nehezebb része. Az építési engedély megadásához hozzá kell járulni csaknem minden esetben a fővárosi közmunkák tanácsának is. A közigazgatási eljárások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatokban ismételten hallottuk azt, hogy a felebbezési lehetőségeket korlátozni kell, háromfokú felebbezés helyett két fokút kell csinálni stb. Azt hiszem, elsősorban azt kellene megcsinálni, hogy elsőfokon a közigazgatás tényleg csak egyfokú legyen és ne legyen az első fok már magában is két fok. Nem akarom ezáltal sem a fővárosi közmunkák tanácsát megtámadni, sem a székesfőváros tanácsát. De nem lehetetlen helyzet-e az, hogy egy engedélyt első fokon két építési hatóság adjon meg? Ha nem bíznak a főváros tanácsában, ám adja meg az építési engedélyeket a közmunkák tanácsa, csak az lehetetlen állapot, hogy ehhez két hatóság legyen szükséges. Ötödiknek a közjótékonysági közigazgatásnak az illetőséggel kapcsolatos része. Ha valakit segítségben részesítenek, szegényházban helyeznek el stb., az az illetőségi község terhére történik. Előbb leírtam az illetőségi törvény bonyolódott voltát, itt csak arra a tapasztalatra hivatkozom, hogy van olyan szegényházi ápolt, akinek az illetőségi ügye 15—20 éve húzódik már. Valamelyik egykori tartózkodási helyére megállapítják, hogy odavaló községi illetőségű s akkor annak a községnek meg kell fizetni az időközben felmerült tartási költségeket. Mennyire helytelen és igazságtalan ez a rendszer. Nem volna célszerűbb azokat az összegeket, vagy azoknak egy hányadát, amelyeket az egyes községek évente ilyen szegényügyi kiadásokra költségvetésükbe felvesznek, egy középponti alapba, mondjuk az országos betegápolási alapba, befizetni s a szegények tartási költségeit ez az alap fedezné aztán, a hosszú illetőségi tárgyalás pedig teljesen feleslegessé válna. Olyan volna ez, mintha a községek biztosítanák magukat az elllen, hogy valakinek a tartási költségeit meg keljen egyszer téríteni, ami esetleg egy összegben igen nagy megterhelés lehet valamely kis község részére. Ugyanígy kellene a kórházi ápolási költségeket is fedezni. A mód, a keretek megvannak, csak az országos betegápolási alapot kell kibővíteni. Ne csak 3 betegség után vállalja ez az alap a költségeket, hanem minden betegség után. Sok ilyen javaslatot lehetne még felsorolni, de nem akarok túlságosan a részletekbe merülni. Különben is az egyszerű törvények csak alapjai a jó közigazgatásnak, ehhez kell a jó végrehajtás. A végrehajtásra vonatkozólag nem is bocsátkozunk hosszabb fejtegetésbe, mert ott kisebbek is a hibák, de még könnyebben is kiigazíthatók. Egy-egy erélyes, ügyes, jóakaratú vezető sokat tehet e téren saját hatáskörében is, ha erre a törvények neki módot adnak. E kérdés azonban annyira szakszerű megvilágítást igényelne, hogy a nem a szakembereket bizonyára nem érdekelné. Ezért a törvénymódosító javaslatoknál is csak nagy általánosságban maradtunk s a részleteket itt is mellőzzük. Amiket felsoroltunk, mind csekély változtatással, gyakran 3—4 soros törvénymódosítással, el lehet érni, a következményekben pedig nagy jelentőségű dolgok. Megegyszerűsítjük a hatósági eljárásokat, rengeteg tisztviselőt, nyomtatványt, hivatali helyiséget, fűtést, világítást takarítunk meg és még egyet, amit legkevesebbé szoktak számítani, pedig a mi a legértékesebb: a hivatalokat felkereső feleknek rengeteg munkaóráját, a mi pedig talán a legnagyobb vagyonunk. Szeretném, ha illetékes tényezők is figyelembe vennék ezeket a szempontokat, teljesen politikamentes kérdések, de szerintem létkérdései a nemzetnek. Méltóztassék elhinni, nem fog összedőlni a világ, ha a házasulandókat nem hirdetik két hétig, hanem rögtön összeadják őket. Szegény ország, szegény emberei takarékoskodjanak mindennel. S a takarékoskodást ne mindig a hatósági autóknál kezdjük, mert ez lehet alkalmas hangulatkeltésre, de ezek költségei egy ezredrészét sem teszik annak, amit a felsorolt és sok más hasonló egyszerűsítés útján el lehet érni. Észak Sorrentójában, Bastad*), július végén. Ha nem látok magam előtt egyebet, csak ezt a csodás szinváltozatú laholmi tengeröblöt a fölé boruló verőfényes, kék égboltozattal s mögöttem a hollandi hegyek festői szépségű erdős lejtőivel, bizony nem nehéz elhinnem az útmutatónak, hogy Sorrentóban vagyok. Szinte érthetetlen, hogy cseppent ide Svédországba ez a remek táj. De ha jobban körülnézek, egyebet is látok. Az északon tipikus, fából épült, könynyű, finomvonalú, verandás, erkélyes villákat, hófehér vagy sárga függönyökkel az ablakokon és sok-sok virággal a házban és a kertben. És a ragyogó, ünnepi tisztaság mindenütt, a modern kényelem minden járulékával. Nem, ez mégsem Olaszország! De még kevésbé az, ha az embereket nézem. Ezren felül van itt a fürdővendégek száma s köztük erősen képviselve a rangban, pénzben, vagy művészetben előkelők csoportja. De az európai nagyvilági fürdők észvesztő zsibongása, a hiúság vásárának nemzetközi típusa itt még sincs sehol. Aki akarja, szépen, zavartalanul élvezheti a tengert, vagy a természet egyéb szépségeit. Mert a svéd ember nem zajos és óriás természetszeretete valósággal elnémítja az Úristen egy-egy csodás természeti megnyilatkozása előtt. A divat szép, vagy kevésbé szép, sőt néha rut hóbortjai nem hiányoznak itt sem. Finom, drága, divatos öltözetekben, hihetetlenül finombőrű szőke, vagy világosbarna szépségek, fiatal és kevésbé fiatal férfiak oldalán; ez a kép itt is csak úgy látható, mint Abbáziától Osztendéig és még tovább, mindenütt. De viselkedésük nem hangos, nem ízléstelen, nem megbotránkoztató. A legszembetűnőbb különbség mindenesetre az, hogy ez a sok szépség itt hamisílatlan. Festéknek az arcon, vagy hajon semmi nyoma. Itt-ott egy kis arcport sejtető hamvasság, de ez is csak annyi, hogy az ember nem is egészen bizonyos benne. Szép, selymes hajuk sütés, vagy bodrozás nélkül, de a sok mosástól hullámosan, könnyedén simul hátra. Divatosan és mégis mesterkéletlenül. Itt-ott akad egy-egy divatos homlokszalag is, de inkább szabadságukat élvező irodáskiasszonyokon, semmint előkelőségeken. A teljesen ujjatlan ruha nappali viselet gyanánt ritkaság. Ez a táncos esték toalettje. S én mindig úgy érzem, a jóizlés legefőbb fokmérője nem az, hogy mit visel az ember, hanem az, hogy mit, hogyan és mikor visel. A svéd nőn még modern öltözetben sem jut eszembe megbotránkozni, mert a lényükből nem kiabál az érzékiség. Valami tiszteletet parancsoló komolyság van még a vidámságukban is. Hogy pedig a férfiak viselkedése a nőké után igazodik, az már régi igazság. Talán nem is olyan szépek ezek a fiatalok itt, ha arcvonásaikat nézem. Főleg a szemöldök kifejeződve hiányzik, vagy mosódik el gyakran arcukon. De az igazi, hamisítatlan fiatalság olyan bájjal vonja be őket, ami nálunk már-már ismeretlen. Hogy csakugyan inkább természetességük, fiatalságuk üde varázsa az, ami oly vonzóvá teszi őket s nem a tényleges szépség, annak bizonyítéka, hogy bár olyan a legtöbb fiatal leány, mint az illatos, harmatos virág, a — nálunk elég gyakori — szép öregasszony itt ritkaság. Egészségesek, frissek, rokonszenvesek, de nem szépek. Sajnos, a rengeteg modern, ultramodern és futurista tánc nemzetközi nyavalyája ide is elkerült. S ha hozzávesszük, hogy a svéd fiatalság általában nehézkesebb mozgású, mint a miénk, bizony ezek a táncok még kevésbé illenek hozzájuk, mint más kultúrnéphez. De azt meg kell hagynom, hogy ez a mindenféle tánc itt mégsem olyan minden emberi méltóságról megfeledkezően érzéki, mint nálunk. Aminek oka, hogy akik táncolják, bárha a divatnak ezt a ragályos hóbortját nem is tudták elkerülni, mégis — svédek. Bizonyos, hogy a svéd nők járásában nincs meg az a ringó mozgás, ami a mi leányainknál olyan szép, ha természetes. De viszont valami ruganyosság, valami lendületesség van benne, ami a nézőben az egézség, a frisseség érzését kelti. A sporthoz szokott test egyenes és ruganyos mozgása ez. Sporthoz szokott. Ez az! Mi magyarok, akik pedig nem vagyunk utolsók a sportügyességben, nem is tudjuk, mi a testedző sport. Nem alkalmi játék, hanem mindennapi életfeltétel gyanánt. Itt Baszádban éppen úgy, mint minden svéd fürdőhelyen és a városokban is, naponta vannak játékgyakorlatok gyermekek számára, képzett tornatanárok vezetése mellett. Minden gyermek részt vehet benne. S nem is igen akad, aki részt ne venne. A játszóteret maga az Úristen szerelte fel pompás, tönkretehetetlen pázsittal, közvetetlenül a tenger partján. Fegyelmezetten, de mégsem iskolás kötöttséggel folyik itt a különböző, felváltott csoportokban a játék. Futás, távol- és magasugrás, különböző labdajátékok és sok más egyéb. Ezenkívül külön úszás, labdarúgás, tennisz, kroket, stb. Mostanában folytak le a gyermekversenyek. A legifjabb versenyző 3 esztendős volt és a mulatságos zsákfutásban vett részt. A legidősebb csoportban 15—16 évesek voltak. A versenyt követő díjkiosztásnál minden gyerek kapott valamit. Ki első, ki tizedik, vagy tizenötödik díjat. Mindegy. A fő, hogy a versengés sem végződött irigységgel s leggyengébb részéről sem. A gyermekversenyen épp ugy ott volt a közönség szinejava, fiatalja és öregje, mint a néhány nappal ezelőtt lezajlott tenniszversenyen, amelyen az ország első tenniszbajnokai is részt vettek, lévén éppen itt Svédország egyik legkitűnőbb betonpályája. Ahogy elnéztem a gyermekverseny érdeklődő, vidáman kacagó közönségét, eszembe jutottak F. P. cikkei a B. H.-ban a mondain fürdőkről, ahol a hölgyek és urak pizsamában korzóznak és flörtölik agyon a gyönyörű nyarat. Hát hiába, testileg és lelkileg egészségesebb nép ez idefönt. Más tekintetben is. Ez a fürdőváros, ahol mindig több a lakást kereső, mint a lakás, nem ismeri a vendégnyúzó fogadós, vagy parasztgazda típusát. Egy-egy külön szívességért, vagy a kényelemhez kívánt külön dologért, a világért sem fogadnának el köszönetnél egyebet. S valósággal lesik az ember gondolatát, így aztán nem csoda, ha az évről-évre épülő új világ, penziók ás szállók dacára megtelnek az idevalósiak csinos, verandás, kertes, tiszta házacskái is, és a gazda, ha nem is gazdagszik meg a vendég lenyúzott bőréből, de nyáron át megél a lakás árából, sőt még félre is tesz belőle valamit. Viszont a svéd közönség fegyelmezett és nem rontja le saját rendetlenségével sem a ház, sem az utca rendjét. A pompás sétautakon, pázsitokon, de bent az erdőkben és a község utcáin sem talál az ember egy papírszeletet sem. Olyan az mindig, mintha éppen az imént söpörték volna fel. Egyébként az utcák ilyetén tisztasága feltűnő még Stokholmban is. A villamoskocsik leszálló oldalán láda függ az elhasznált jegyek számlára. Ez ugyan magában véve nem olyan különös dolog. De az már mégis csak nagyszerű, hogy a közönség tényleg bele is dobja a ládába az elhasznált jegyet. S ha velem, ittlétem első telén megesett néha, hogy elfeledtem bedobni, bizony a kézitáskámban, vagy a zsebemben vittem haza, mert az utcán eldobni nem mertem. Ugyan ki is ejti szívesen a tiszta fehér abroszra az első pecsétet? Külön dicsőségéneket kell zenegenem ennek a vidéknek a kosztjáról. A kenyerük majd hogynem magyar kenyér. A mi nem ie csoda, mert az országnak ez a déli része a legtermékenyebb, földmivelésre is alkalmas területe, ahol — a földmivelés modern berendezkedésénél fogva — jóval nagyobb az egy-egy négyzetméterre eső termésátlag, mint a mi Istenadta, pompás talajú magyar Alföldünkön. Gyümölcs is van bőven, de az idei szokatlanul hosszú tél miatt, alaposan megkésve. Most van a földieper- és málnaszüret. Óriási földieprek ! És mennyi! És milyen olcsón! A cseresznye már (?!) érik, sőt ehető is, épp így a ribiszke és az egres. Az almakörte is piroslik, de megérését nem érem meg itt. Hanem a mi legtöbb és legjobb, az a tej. Korsókban áll minden étkezésnél az asztalon és a penzióba beleértve, akár víz helyett ihatja és issza is az ember. Épp így állandóan ott áll az asztalon a friss vaj. A tejszínnek meg egyenes Eldorádója ez itt. De aki ezek után azt hiszi, hogy itt fenékig tejfel minden, annak elárulom, hogy sokért nem adnám, ha ehetnék egy kis igazi, magyar — paprikáscsirkét: gerely Jolán. *) A Bastad első „a"“betűje fölé egy kis karikaszerű ékezet tartozik, amely az „a“ svéd kiejtését ..ó"-ra változtatja. A magyar „o“ a svédben ..u“-nak ejtetik ki és egészen más nót adt Németh István püspök temetése. Székesfehérvár, jul. 31. (Saját tudósítónktól.) Ma délelőtt öt órára volt kitűzve Németh István dunántúli református püspök temetése Székesfehérvárott, de már nyolc órakor igen nagy számban gyülekezett a gyászoló közönség. Az ég csatornái megeredtek, de az idő nem tartotta vissza a gyászolókat. Tíz óra tájban már teljesen megtelt a templom és nagy tömeg állott az udvarban, sőt a szomszédos utcákban is. A papiak kapujához az államrendőrség adott diszőrséget. A templomnál a vármegye hajdúi állottak díszmagyar ruhában. A templom kapuját fekete drapériával vonták be. A templom közepén emelvényen helyezték el a kettős érckoporsót, melyet a koszorúk nagy tömege vett körül. A temetés szertartásán résztt vettek: a kormány képviseletében Tóth Imre dr. és Jancsoviczky Kálmán miniszteri tanácsosok, a dunántúli egyházkerület részéről Révész Imre dr. egyházkerületi főjegyző, a püspöki kar részéről Ravasz László református és Kapi Béla evangélikus püspökök, azonkívül Balogh Jenő volt miniszter, a dunántúli egyházkerület főgondnoka. Megjelentek: Szász Károly v. b. t. t., Kovács I. István ny. államtitkár, a budapesti teológia igazgatója, Magyar Károly veszprémi főispán, Tenzhuber József pápai polgármester, Medgyaszai Vince és Czeclédy Sándor esperesek, Huszár Aladár kúriai bíró, Huszár Dezső nemzetgyűlési képviselő, Darányi Ignác dr. főgondnok. Darányi Kalmár dr. győri főispán, főiskolai gondnok, Kozma Andor író, Kulin Sándor kúriai biró, Szegedi Ferenc dr.. Szabó György dr. Szűcs Dezső, Pápa város volt nemzetgyűlési képviselője, a katolikus egyház részéről Mátrai Rudolf főgimnáziumi igazgató, Kistelky István és Bilkey Ferenc esperesek, a város részéről Zavaros Aladár polgármester, Lipcsei Lajos h. polgármester, Bokor Attila és Simon Sándor tanácsosok, a hadsereg részéről Molnár Elek tábornok és Szabó Elemér ny. tábornok. A gyászünnepséget a pápai főiskolai hallgatók énekkarának gyászdala kezdte a Te benned bíztunk kezdetű zsoltárral, melyet a székesfehérvári polgári daloskor gyászéneke követett. Ezután Ravasz László református püspök imája következett. A gyászbeszédet szintén Ravasz László mondotta. Elmélkedése alapjául Hoseás próféta könyvéből választott szöveget. Elmondotta, hogy az elhunyt Németh István püspök szálas, egyenes ember volt, tartásának volt azonban egy sajátságos hajlása, amely azokat az embereket jellemzi, akik nagy terhet hordanak vállukon. Meghajlott az alatt a súly alatt, amit hordott, de biztosan hordta, ő viselte az egyház legnagyobb súlyát. Ez a hoseási vonás volt reá nézve a legjellegzetesebb. Komoly ember volt, egész életében megfeszített erővel dolgozott. Szerette az igazságot és megvetette a népszerűséget. Németh István igazi pátriárka volt. Belátta, hogyha meg is kapta az egyházat, csak külső látszat szerint vezeti őket. Hogy igazi híveivé tegye egyházának tagjait, ahhoz meg kellett hódítania a lelkeket. Ebben is mindig elől volt és példát mutatott paptársainak, miképpen álljanak az egyház és a haza szolgálatában. Ravasz László beszéde után egyházi ének következett, melynek éneklése alatt kivitték a koporsót a templomból. A gyászmenet tizenegy órakor indult el. Elől haladt a főiskolai énekkar, utána a koszorúkkal telt kocsik. Majd a koporsó következett, mely mögött az elhunyt családja és rokonsága haladt. Az egyházi és világi méltóságok követték a családot, míg a gyászmenetet a közönség nagy tömege zárta be. A sírnál Medgyaszai Vince mondott nagyhatású imát. A szertartást a Polgári daloskor éneke zárta be. Délben egy órakor Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok elnöklésével ülés volt, amelyen szóba került az elhalt püspök helyének betöltése is. Értesülésünk szerint Czeglédy Sándor győri esperest fogják megválasztani az elhunyt püspök utódjául. Gs. Sz.* Németh István püspök halála alkalmából a kormányzó a következő táviratot intézte Balogh Jenő egyházkerületi főgondnokhoz: A kormányzó úr őfőméltósága nagy sajnálkozással értesült Németh István püspök elhunytáról s a református egyházat ért nagy veszteség alkalmából benső részvétét kifejezni méltóztatott. Uray kabinetirodái főnöke. A magyar királyi kormány nevében Vass József miniszterelnökhelyettes a következő táviratot intézte Balogh Jenőhöz: őszinte megilletődéssel értesültem Németh István dunántúli református püspök úrnak ,a kiváló egyházi férfiúnak és magyar hazafinak elhunytáról. Méltóztassék