Budapesti Hírlap, 1924. október(44. évfolyam, 205–231. szám)

1924-10-01 / 205. szám

1924 ok­tób­er 1. (205­. sz.) Budapesti Hirlap zónát leszedték róla. És itt-ott helyet foglal benne­­ a francia generalis. Mainz városának még szomorúbb a hely­zete. A főpolgármestere épp velünk együtt tért­ haza másfél esztendei száműzetéséből. Szállóban kénytelen lakni, mert villáját le­foglalták a franciák. Az iskolák 38 száza­lékában a megszálló sereg lakik. Miután a franciák 1573 lakást elrekviráltak és még vagy 4000 lakásra tartottak számot, a város egész új utcát építtetett számukra. De még így is 3296 családnak nincs ren­des lakása és a gyermekek 30 százaléká­nak nincs rendes ágya! Van-e ennél szo­morúbb statisztika a világon? .. . A megszállás minden keservét átérzi e kis város naponta és óránként, de a sze­paratista kísérletek letörése után, a­mely egy táborba egyesítette az egész lakosságot, kezdve a nemzeti pártiakon és végezve a kommunistákon, bizalommal tekint a jö­vendőbe. ők mondják, hogy sokszor bizony­­ csak egy vigasztalójuk maradt: a rajnai bor, az egyetlen jó barát, a­mely ebben a rettenetes időben a szívet és lelket erő­síteni tudta. Természetesen végigkóstoltat­­ták velünk e borok minden fajtáját és végül elvitték Kupferbergék pezsgőgyárába. Hogy hogyan lesz a borból pezsgő, nem kell elmondanom. A pezsgő jósága egyedül a borok kínál­tságától függ. A Kupferbergék titka, hogy hogyan keverik a boraikat. Hogy sok boruk van, azt láttuk, hisz van hordójuk, a­mely csekély 100.000 litert tud elnyelni. Kisebb tíz-húsz ezer literes hor­dóikból van néhány tucat, össze-vissza öt­venhat pincében rejtegetik kincseiket. Az ötvenhat pince csak hat emeletnyi mélység­­ben terjeszkedik ki, egy óriási ház a föld alatt, a­mely még egyre nő és gyarapodik, mert a sok millió palacknak egyre több hely kell. A tulajdonos büszkén meséli, hogy egykor Bismarck is házukba járt és nagyon dicsérte termésüket. Hogyne, hisz 1870-ben a Kupferbern-házban kapta az első diadalmis jelentéseket. Egyébként na­ponta pontosan 15200 palack pezsgőt ter­melnek és ha a jó sors is úgy akarja, las­san elérik a húszezret — száz munkással. Miután végighaladtunk a rettenetes hosz­­szú palack-raktárakon, a­melyekben egy rövid esztendeig érnek a gyár büszkeségei, szerényen megkérdeztük, várjon mennyit adnak el hónaponként a Kupferbern Gold­ból, meg Rieslingből. — A mi produkciónk­­ volt a felelet. — teljesen a kereslethez alkalmazkodik. Men­tül többet adunk el, antál többet gyártunk. Miután manapság 15200 palack készül el naponta le lehet szögezni a tényt, hogy az emberiség pezsgőfogyasztása a nagy pénztelenség ellenére is nem csökkent. A Rajna vidékének bora és pezsgője tagadha­tatlanul versenyképes maradt...­ ­. P ítélet ügye a tisiisácsSic&zásSi­eleit. — Csak perPendszes’U SittogásoSinsk­­as? hclije a tsípős Ítélet ellen. — Rabovszky és Csáky miniszterei* írásos panasza az Efgasszagság^mi mniniszter Sioez. — Pál fel­é igyeseiB jogon alapwSö vizsgálta fo­­iean­t. — Nincsen szó kormányvátlásról.­­ A szolnoki ítélet körül fölkavart politi­kai hullámok a mai nap folyamán tovább tornyosultak, hogy aztán a végén tökéle­tesen elsimuljanak. Rakovszky Iván bel­ügyminiszter tegnap este kiadott nyilatko­zata, mint előre is gondolható volt, a leg­szélesebb mederben megmozdította a leg­különfélébb politikai áramlatokat. A bel­ügyminiszter ma délelőtt újabb nyilatko­zatban válaszolt azokra a megállapítá­sokra, melyek előbbi nyilatkozata nyomán elhangzottak s a­melyeknek többé-kevésbé éles, támadó jellege is volt. Az újabb nyilatkozat tiltakozott az ellen a beállítás­­ellen, mintha a belügyminiszter a bíróság ítéletét kívánta volna bírálat alá venni. Bírálata — úgymond — a bírói eljárás egyes fázisaira és a megokolásban mutat­kozó jelenségekre vonatkozott. Neki, mint miniszternek, ki a közügyek egyik ágaza­nem tudott tőle elmaradni és nem tudta a fejét elfordítani, csak nézni, nézni tudta folyton. Valami önkínzási vágy, mint az aszkétáké, ha testüket sanyargatták, oda­­hajtotta őt közelükbe, mintha csak el akart volna pusztulni a nézésükbe. Látta, a­mint a nagyterem előtt Ulászló kézen fogta a ki­rálynét és elsőnek lépett vele a roskadásig megrakott asztalhoz, melyen délszaki virág koszorúzta tálakban, Marcone ötvözte ved­rekben nápolyi aranyalmák, kisázsiai ana­nászok, burgundi szőlők diszlettek. Az asz­talfőre ültek, mintha ők ketten volnának a vendéglátók, mint a­hogy ők ketten voltak itt az első emberpár, a kimagaslók, az el nem érhetők, — az egyedü­liek. S az apród odaállt mögéjük, mint egy álomjáró. — Menj odébb, ha nem értesz hozzá, — szólt a hopmester, a­mint nem vette észre a feléje nyújtott arany mosdótálat. Menj a királyné ajtaja elé, ott a helyed. Ne aludj, —– tette hozzá bosszúsan, sértőn. A fiú ment tántorogva, mint a részeg. A hosszú folyosókon kétszer is eltévedt. Végre elérte az ajtót. Az édenkert ajtaját, honnan ki lesz csukva! Mintha valamit széttéptek volna keblében, irtózatos fájdalom ütötte meg s hangosan felzokogott. De csak egy percre. Azután megigazitotta szőke fürtein a bársony süveget, feszesen állt az ajtó elé és várt. Várta a királynét. A nercek órákká váltak, az órák na­pokká, meg nem mérhetőkké, el nem ér­­hetőkké. Távolról zene és zajfoszlányok csapódtak a folyosó mély csendjébe, mint egy képzeletbeli hallomás és még messzebb vitték az elmúlt percet, ez látott valót. Las­sanként a hely varázsa feltámasztotta benne az elsiratott tegnapot — és még jobban várt. S ebben a feszültségben már nem érezte az idő múlását. A nagy mozdulatlan­ság merevségében külső környezete kiesett öntudatából s csak belső kínja élt tovább benne külön életet. Hallotta, hogy a zaj közelebb jön. Lép­tek, fegyverek csörrenése, hangos beszéd közeledett a folyosón. A fordulónál a Sárkány Rend terme elé fáklyások sora­táért viseli a felelősséget, megvan a joga arra, hogy a vezetése alatt álló ügykört érintő kérdésekben a bíróság eljárását és nem az ítéletét, szóvá tegye. Megállapí­totta nyilatkozatában, hogy a­mennyiben a rendőrségi hatóságok nyomozó munkájá­ban hiányok, vagy bajok mutakoznak, ezek orvoslására a bíróságnak megvan a módja, de nem tartja helyesnek, ha min­den ellenőrzés mz­ellőzésével fölényes és sértő kritikával illetik a hatóságok nyomo­zását. Ilyen előzmények után valósággal feszült érdeklődés előzte meg azt a rendkívüli mi­niszteri tanácskozást, melyet ma délutánra hívott össze Bethlen István gróf miniszter­­elnök, amelyen, mint előre hivatalosan be­jelentették, a kormány a csongrádi bombá­­nati politikai fejleményével is foglalkozott. A sajtó minden mást felülmúló részletei­koztak. Apródok tárták fel az ajtókat. Jött az udvar, a király és királyné, majd az idegen hercegek és előkelőségek, hogy Zsig­­mond király a keresztes Sárkány Renddel tüntesse ki őket, melyet a Husz János kö­vetői ellen küzdők számára készíttetett. S jöttek a Sárkány Rend magyar lovagjai: Garai Miklós, Laczk István, Tamássi Já­nos és ez atyja hosszú menetben a Sárkány­­terembe. Kezdődött a ceremónia. S a fiú állt mereven tovább. Mint távoli, számára nem élő­ként vonult el szeme előtt minden. Az is, midőn egy idő múlva, — melyet gondolata nem mért meg, — ismét ugyan­abban a sorrendben kivonultak a teremből és eltűntek a folyosó fordulójánál. Atyja, egyike az utolsók közül, még visszafordult és felére nézett, de nem ismerte meg s neki most oly idegen volt, mintha most látta volna először. És sötét és csend lett ismét a folyosón, csak a távolban erősbödött a mulatozás zaja. Egyszerre — mintha villám ütötte volna. Két magas alak tűnt fel a homályban. Kí­séret nélkül, fáklyások nélkül, csak ketten, szorosan egymás fölé hajoltam Lassan lassan közeledtek feléje, már látta, kivehette Cilei Borbála szemét, mely mámoros ön­­fejledtséggel tapadt a férfi arcára. S jöttek közelebb, közelebb. Feléje csapott a belő­lük áradó szenvedély heve. Már ott vol­tak mellette, de nem látták meg. Csak egy­mást látták. A királyné keze reszketett, a­mint a kilincsre tette s az ajtón együtt lép­tek be termeibe — Ulászlóval. S az apród egy pillanatig még ott állt mereven. Azután rekedt, halk torokhang hagyta el inkát és imbolyogva, támolyogva, mint hajótörött gálya magányos árboca a viharvert, sötét habok fölött, rohant végig a folyosókon, ű­zve, hajtva tébolyító két­ségbeesésétől, ösztönös öntudatlansággal le ei lépcsőkön, le a meredek váratom le a Dunához. A homokos part még visszatar­totta egy percig, azután szerelme sodorta a folyam árjába s a folyam sodorta odébb­­odébb, az enyhülés, a vigasztalás felé. .­séggel tárgyalta egész nap a várható fejle­ményeket. Nemcsak a belügyminiszter nyi­latkozatát, hanem a belügyi és az igazság­ügyi tárca között az eset miatt fölmerült állítólagos ellentéteket és azok konzekven­ciáit is tárgyalták, az esethez fűzött kom­mentárok komoly politikai válságot állapí­tottak meg. Mindezekre a mai miniszteri tanácskozás rövid és egyszerű választ adott. Határozata a csongrádi ügyben simán és békésen elintézte a fennforogni látszó ellen­téteket. A ma esti miniszteri tanácskozás. A ma esti miniszteri tanácskozás a mi­niszterelnöki palotában hat órakor kezdő­dött és féltíz órakor ért véget. Bethlen Ist­ván gróf elnöklésével részt vettek benne a kormány összes tagjai. A tanácskozás az egyes minisztériumok szakügyeivel foglal­kozott, melyeket előzetesen a miniszterek már meg is tárgyaltak a miniszterelnökkel. A tanácskozás nagy részét az arany költség­­vetés tárgyalása töltötte be, melyet Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter mutatott be. A költségvetést alapos és széleskörű vita után főbb vonásaiban elfogadta a minisz­teri tanácskozás, csak egyes részletkérdé­sekre hagyták későbbre a döntést. A tanácskozás végén került a sor a cson­grádi bombamerénylettel kapcsolatos po­litikai és igazságszolgáltatási ügyek meg­vitatására. Ebben az ügyben a tanácskozás­­ egészen rövid ideig tartott. Foglalkoztak a szolnoki ítélet ügyében felmerült aggályok­kal s a miniszteri tanácskozás megállapí­­totta, hogy a csongrádi bombaügyben ho­zott bírói ítélet ellen minden felszólalás és aggodalmaskodás kifejezetten csak a Per­­rendtartás legszigorúbb megtartásával bí­rálható el. A királyi ügyész a megfelelő tör­vényes után bejelentette a maga felebbezé­­sét az ítélet ellen s így az ügy további ille­tékes bírói ítélkezés alatt áll s végleges be­fejezését a független bíróság ítéletében való teljes bizalommal és megnyugvással kell bevárni. Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a szolnoki tárgyaláson észlelt egyes jelenségek miatt írásban fog­lalt panaszt nyújtott be az igazsánygymi­­niszterhez. Értesülésünk szerint a honvédelmi mi­niszter körülbelül ugyanazokból az okok­ból tette meg panaszát, mint a belügymi­niszter. Az alája tartozó csendőri nyomozó­közegeknek a szolnoki tárgyalás során és a bírói ítélet megokolásában történt keze­lését kifogásolja és teszi panasz tárgy­ivá. Rakovszky Iván belügyminiszter is beje­lentette, hogy a­mennyiben a most megin­dított vizsgálatok befejezése után szüksé­gesnek mutatkoznék, hasonló módon írásos panaszt tesz az általa kifogásolt jelenségek miatt az igazságügyminiszternél. (Ehhez egyébként minden polgárnak is joga van. Ezúttal csak annak a szokatlansága teszi különösen feltűnővé ennek a jognak a gya­­korlását, hogy miniszterek élnek ezzel, a felelősségük alatt működő hatóságok és nyomozó közegek védelmében.) A két miniszter bejelentése után a mi­niszteri tanácskozás akként határozott, hogy Pesthy Pál igazságügy miniszter a panaszok alapján felügyeleti jogát gyako­rolva, vizsgálat alá veszi a szolnoki tár­gyalás egész menetét s a mennyiben erre szükség látszik fennforogni, megteszi a szükséges törvényszerű lépéseket. A mi­niszter által indítandó felügyeleti vizsgá­lat természetesen nem érinti magát a bí­rói ítéletet, melyet az elsőfokú bíróság ho­zott, a­mely a törvényes úton kerül má­sodfokú elbírálás alá. A miniszeri tanácskozás után illetékes helyen külön is megállapították, hogy a csongrádi bombaüggyel kapcsolatos politi­kai vonatkozások elintézést nyertek, a fennforogni látszott ellentétek kiegyenlítőd­tek és egységes megegyezés történt az ügy minden vonatkozásában, válságról tehát egyáltalában nincs szó. Itt említjük meg, hogy a Diószegh­y miniszteri tanácsos által önma­ga ellen kért fegyelmi eljárás vezetésével nem Nádassy Imre országos főkapitányt, hanem Schreiber Lajos helyettes államtitkárt bízták meg. 3 lengyelomag rárelsajtja a Hisenlsségi (Saját tudósítónktól.) A lengyel minisz­tertanács elfogadott már egy törvényja­vaslatot a közigazgatás egységesítéséről s a belügyminiszter be is nyújtja a nemzet­­gyűlés őszi ülésszakán. Lengyelországban eddig területenkint az osztrák, orosz és né­met közigazgatás volt érvényben s éppen ideje a háromféle rendszerből az önálló lengyel közigazgatási törvényt megalkotni Annál is sürgősebb és szükségesebb a he­lyi autonómiák törvénybeiktatása, mert a mai nappal, — október elsejével­ — élet­­be lép a júliusban megszavazott nemzeti kisebbségi törvény. Ez pedig elsősorban a helyi önkormányzatok terén érvényesül. Lengyelország egyelőre az 1919 december 9-iki kisebbségi nemzetközi egyezményt rutén, fehérorosz és litván nemzetiségeivel szemben vezette be ebben a speciális tör­vényben. Az elszórtan lakó németek ki­sebbségi jogviszonyának rendezése külön törvényben fogja követni. A zsidó zsar­gonnyelvet nem ismeri el a lengyel tör­vényhozás külön nemzetiségi nyelvnek, valamint a zsidókat sem nemzetiségnek, így tehát ezekre nem terjeszti ki a párisi egyez­mény hatályát. ♦ Lengyelország ruténjei zárt és összefüggő tömegekben laknak az öt keleti vajdaság területén. Ugyanilyen tömegei vannak a fehéroroszoknak a két északkeleti vajda­ságban és az északinak egy járásában. A félszázezret alig kitevő litvánság a vilnai kormányzóság egy járásában alkot több­séget. A három nemzeti kisebbség nyelvi jogai nem országosan, hanem csak ezeken a területeken érvényesülnek az új törvény szerint. A közigazgatás terén, a törvény­kezésben s az alsó és középfokú iskolázás­ban teljesen egyenlőnek mondja ki a tör­vény a rutén, fehérorosz és litván nyelvet ezeken a területeken a lengyel államnyelv­vel. A községi, járási és vajdasági vagy kormányzósági képviselőtestületek tárgya­lásain szabadon használhatják a képvise­leti tagok anyanyelvüket, ezen nyújthat­nak be beadványokat és ezen kapják meg a választ. A jegyzőkönyv nyelvére nézve az illető képviselőtestület maga dönt, de a nemzetiségi­­­nyelv mellett párhuzamosan az államnyelvet is kell használni. A törvény csak a városokra nézve tesz kivételt, mert ezekben a városi tanács határozza meg, hogy milyen mértékben ad helyet a kér­déses kisebbség nyelvének használatára. A törvénykezés egész vonalán szintén ér­vényesül az anyanyelv. Perbeadványokat ezen lehet megszerkeszteni, a vallomásokat ezen veszik jegyzőknyvbe és a lengyel for­dítástól való eltérés esetén az eredeti anya­­nyelven készült jegyzőkönyv az irányadó. Az ítélet is a kisebbségi nyelven folytatott perekben ezen a nyelven közli az első- és másodfokú bíróság. A közoktatásra vonatkozólag azt a meg­állapítást teszi a törvény, hogy teljes kikép­zést akar nyújtani a kérdéses területen az államnyelven és az illető kisebbségi nyel­ven a növendékeknek. Nem zárja el egy­mástól a lengyel és a más anyanyelvű gyer­mekeket, hanem a­mint a nemzetiségeket meg akarja taníttatni az államnyelvre, ép­pen úgy a köztük élő lengyelajkú növendé­keket is ki akarja képeztetni az illető ki­sebbségi nyelvre. Kétségtelen, hogy nagy gyakorlati jelentősége van ennek az intéz­kedésnek nemcsak a társadalmi béke szem­pontjából, hanem azért is, mert a kisebb­ségi nyelveken is kiképzett lengyel tisztvi­selői kar fog kikerülni az új nemzedé­kekből. A törvény részletesen intézkedik az egyes­ községek iskoláinak tanítási nyelvére vonat­kozólag A melyik községben huszonötnél több kisebbségi növendék szülője hatósági­lag láttamozott nyilatkozatban kívánja gyer­meke anyanyelvű tanítását, az illető iskolá­ban külön tanfolyam lesz a növendékek anyanyelvén. Ha negyvennél több ilyen jee­lentkező van, a lengyel növendékek száma pedig nem éri el a húszat, vagy ha ezen felül is van, de nem kívánják a lengyel nyelvű tanítást, az iskola tanítási n­yelve tisztán az illető kisebbség nyelve lesz. Húszi­nál több lengyel növendék szülőjének kifej­­jezett kívánságára .Az iskola vegyes nyelvű, még­pedig pontosan egyforma óraszámban érvényesül a tanításban az államnyelv és az illető kisebbség anyanyelve. Ugyanezek az elvek érényesülnek a kö­zépiskolai oktatásban is. Ha valamely járás­i­ban legalább százötven növendék részére óhajtják a szülők az anyanyelvű oktatást, a járás legalkalmasabb községében két­nyelvű állami középiskolát állítanak fel s ezekben szintén mindkét nyelven egyfor­mán folyik a tanítás. Minthogy a litvánok számaránya nem akkora, hogy önálló kö­zépiskolára és tanítóképzőre tarthatnának igényt, a törvény nekik annyiban biztosítja ezekben az iskolatípusokban az anyanyelvi oktatást, hogy legalább egy középiskolában és egy tanítóképzőben kötelező tárgyként vezetik be a litván nyelvet. A ruténeknek az osztrák uralom alatt már számos saját trifrésziskolájuk is volt, ezek most tovább

Next