Budapesti Hírlap, 1924. október(44. évfolyam, 205–231. szám)

1924-10-07 / 210. szám

8 —­­A kamaraénekesnő és a varrónője,) Meszler Margit varrónő néhány héttel ez­előtt följelentést tett Roeder Sarolta kamara­­énekesnő­ ellen személyes szabadság meg­sértése miatt. A varrónő följelentésében el­mondta, hogy az énekesnőnél, ki a Ritz­­szálóba­n a negyedik emeleten lakik, volt alkalmazva s három hónapig nem tudta el­hagyni a 101. és 102. számú szobákat, mert az énekesnő nem engedte. Ezalatt az idő alatt a följelentés szerint bántalmazta is a tizenkilenc éves leányt. A följelentés dolgá­ban, a­mely igen valószínű­tlenü­l hangzik, most folynak a főkapitányságon a kihallga­tások. A tanúk, a szálló személyzete és az énekesnő alkalmazottai, azonban mit sem tudnak arról, a­mivel a varróleány az éne­kesnőt vádolja. Roeder Saroltát csak csü­törtökön hallgatják ki az ügyben, mert bete­gen fekszik.­­ (Autó és kocsi összeütközése.) Tegnap délután Tóth Kálmán péksegéd a feleségével kikocsizott. A­mint a Kisdiófa­ utcából be akar­tak fordulni a Dohány-utcába, egy autó neki­ment a kocsinak, feldöntötte s a rajta ülők az úttestre zuhantak. Tóthnak semmi baja sem történt, de a felesége oly szerencsétlenül esett, hogy agyrázkódást szenvedett. A mentők a Rókus-kórházba, szállították. A gépkocsi veze­tőjét Hortobágyi Emilt a főkapitányságon őri­zetbe vették. — Ingyen Pak­sban! Ha cipőszü­kségletét ok­tóber hóban a Hungária cipőüzletben, Rákóczi­­út 6. szerzi be, ingyen vízummal, ingyen utaz­hat Pak­sba és 14 napig élhet ott teljesen in­gyen. Tájékoztatás kirakatainkban. _Dollár, — lira — és angolfont kölcsönt folyósittat budapesti bérházakra és mezőgaz­dasági birtokra a Róth Bank Jelzálogkölcsön Osztásra Budapesten. Vilmos császár­ ut 45. Alapítva: 1906. Tib­isaTOR. Bratianu Bécsben. Bécs, okt. 6. Bratianu román miniszterelnök ma ide­érkezett. A pályaudvaron Mitilencu román követ, Grünberger dr. külügyminiszter, Krofta cseh követ, valamint a szövetségi elnök és a szövetségi kancellár képviselői fogadták. A román miniszterelnök a pá­lyaudvarról Grünberger dr. külügyminiszter kíséretében az Im­perial-szállóba hajtatott. A román miniszterelnök Mitilineu követ kíséretében délelőtt felkereste a szövetségi kancellárt, a­ki őt Grünberger külügymi­niszter jelenlétében fogadta. Ismételten meg­állapították, hogy az általános politika né­zőpontjából, a­mely csupán az általános béke megerősítésére irányul, azonos mo­dorban haladnak Románia és Ausztria ér­dekei. Ezután Hainisch szövetségi elnök fo­gadta a vendég miniszterelnököt, a­kinek az osztrák köztársaság arany érdemkereszt­jét adományozta a szalagon és ezt a kitün­tetést személyesen adta át neki. Este Bratianu miniszterelnök tiszteletére Grünberger külügyminiszternél díszebéd volt, a­melyen Zimmermann dr. főmegbi­­zott is részt vett. Grünberger üdvözlő beszé­dében legőszintébb örömének adott kifeje­zést a fölött, hogy a miniszterelnököt ven­dégül láthatja. Kifejtette azután, hogy a román kormány politikai fáradozásai ugyanazt a célt követik, mint a­melyet az osztrák kormány politikája elérni óhajt, tudniillik, az ország újjáépítését és gazda­sági és pénzügyi fejlődését. A külügyminiszter beszédére válaszolva, Bratianu hangoztatta azt a jó viszonyt, a­melyben a két ország él. A békével és a béke biztosította termékeny munkával — mondotta Bratianu — akarjuk megala­pozni a felső és alsó Duna mentén népeink jólétének és az európai civilizáció haladá­sának új korszakát. A szövetségi kancellár a díszebéden nem vett részt. Személyét Grünberger dr. kül­ügyminiszter képviselte, a­ki felköszöntő­­jében hangsúlyozta, hogy a szövetségi kancellár szigorú orvosi rendelet követ­keztében legnagyobb sajnálatára nem je­lenhetett meg az ebéden. Az angol belpolitikai válság. London, okt. 6. A Times politikai tudósítója azon a né­zeten van, hogy szerdán az alsóházban el fogják vetni a konzervatívok bizalmatlan­sági szavazatát, ellenben elfogadják a libe­rálisok ama követelését, hogy a Workers Weekly kommunista hetilap szerkesztője el­len emelt vád visszavonása zárgyában vizs­gálatot indítsanak. Macdonald miniszterel­nöknek dönteni kell tehát, vajjon elrendel­hető-e ilyen vizsgálat a nélkül, hogy a kor­­mány méltósága csorbát szenvedjen. A­míg ez a döntés meg nem történik, addig az egész" politik­ai helyzet zavaros marad. 1. , London, okt. 6. (Wolff.) A mai minisztertanács két óra hosszat tartott. Valamennyi miniszter je­len volt. Hastings főállamügyész, a­ki nem tagja a­­kormánynak, húsz percig ugyan­ Budapesti Hírlap 1924 október 7.­­(210. sz. csak az ülésen időzött. Hivatalos kommü­nikét később adnak ki, de nem hiszik, hogy a helyzet a mai minisztertanáccsal a múlt csütörtöki helyzettel se­mben meg­változott, nevezetesen, hogy a kormány a Workers Weekly büntetőjogi üldözésének kérdésében ragaszkodik nem a vizsgálóbi­zottság, hanem az alsóházi szavazás dönté­séhez. Ha ez a döntés a kormáim ellen ütne ki, akkor elkövetkeznék a parla­ment föloszlatása, mert a kormány elhatá­rozta, hogy úgy a konzervatív bizalmatlan­sági indítvánnyal, mint a vizsgálóbizottság kiküldésére vonatkozó liberálispárti javas­lattal szemben a legszilárdabb ellenállást tanúsítja, a két javaslat között ugyanis lé­nyeges eltérés nincs. Herriot és a német belpolitika. Paris, okt. 6. (Saját tudósítónktól.) Itteni lapjelentések szerint, politikai körökben az a vélemény, hogy a német belpolitikai helyzet kialaku­lása igen erősen fogja éreztetni hatását a francia belpolitikában is. Herriot-t bizo­nyos oldalról rá akarták venni, hogy vala­milyen formában figyelmeztesse Németor­szágot azokra a károkra, a­melyek a német nemzetiek előretörésével a francia-német viszonyt érnék, de Herriot kijelentette, hogy semmi körülmények között nem avat­kozhat be egy idegen állam belpolitikájába. A német jóvátételi kölcsön. London, okt. 6. A Daily Telegraph diplomáciai tudósítója jelenti: Schacht dr. visszatért Londonba, hogy a Dawes-kölcsön tekintetében befe­jezze a tárgyalásokat, a­melyeknek bere­kesztését csütörtökre várják. A belga nem­zeti bank képviselője ugyancsak London­ban van és tárgyal az Angol Bank kor­mányzójával a kölcsönnek Londonban ster­lingekben kibocsátásra kerülő része belga aranyszámáról. Nagybritannia nagy fontos­ságot tulajdonít úgy a belga, mint a francia részvételnek. Mint hírlik, Montague Nor­man, az Angol Bank kormányzója, kijelen­tette, hogy a kölcsön valamennyi európai kölcsön között a legjobban biztosított hitel­ügylet. Herriot levele a népszövetségi közgyűlés elnökéhez. Paris, okt. 6. Herriot a most befejeződött népszövet­ségi közgyűlés elnökéhez, Mottóhoz, távira­tot intézett, melyben a következőket jelenti ki: Franciaország, a­mely még a dicsősé­ges, de szomorú megpróbáltatás látható je­leit hordozza, a legőszintébben óhajtja, hogy a genfi megállapodás végrehajtását oly módon lehessen folytatni, hogy a békés szándékú népeknek meg legyen az a biz­tosságuk, a­melyre szükségük van ahhoz, hogy a romboló fegyverkezésnek véget ves­senek, mert csak ily módon szentelhetik a népek magukat aggodalom nélkül az igazi haladásnak és a civilizációnak. Cailiaux helyesli Herriot külpolitikáját. Páris, okt. 6. Cailiaux tegnap Le Mansban politikai beszédet mondott. Beszéde folyamán kitért arra a hajszára is, a­melyet éveken keresz­tül folytattak ellene a miatt, hogy 1917-ben azt a nézetet képviselte, hogy a világ han­gulata kilátást nyújt a béke megkötésére. Ezért a nézetéért fogságba is vetették. Be­széde további során, mint a Journal des Débats írja, foglalkozott az elzász-lotarin­­giai kérdéssel is. Több szocialista író — mondotta — azt írta, hogy jobb lett volna ha Franciaország nem kapja vissza ElzásZ­­Lotaringiát és nem visel háborút. Ezt a kijelentést ő is magáévá teszi abban a for­mában, a­mint azok történtek, hozzá kell fűznie azonban, hogy a­mikor a naciona­lizmus tartotta a kormányhatalmat a keze­lben, akkor nem értett hozzá, hogy az em­ber- és véráldozatot összhangba hozza az elért győzelemmel. A nacionalizmus a múlt emlékeivel eltelve és veszedelmes imperia­lizmusról álmodozva figyelmen kívül hagyta a valóságokat. Caillaux végül kijelentette, hogy helyesli Herriot külpolitikáját és Clementel 1925-iki költségvetési tervezetét. Ez a költségvetés az előkészület és az őszinteség költség­­vetése. . A berlini világbéke-kongresszus. Berlin, okt. 6. (Wolff.) A világbékekongresszus ma dél­előtt tartotta a birodalmi gyűlés épületében első teljes ülését. Az ülést Quidde egyetemi tanár nyitotta meg. A vita első szónoka, Lafontaine elnök, utalt arra, hogy úgy a legyőzött, mint az úgynevezett győztes államok kormányai csak a költségvetésük rendezésén dolgoznak, a­nélkül azonban, hogy radikális demokra­tikus reformokra szánnák el magukat. Genf­­ben azonban az emberiség nagy kérdéseit illetőleg új felfogás jelentkezett. Kessler, a következő szónok, magasztalta a genfi határozatokat, a­melyek főleg azért jelentenek nagy haladást, mert ilyen kon­gresszuson először mutatkozott a feszültség valódi enyhülése és a háborús szellem elleni védekezés. Erre viharos tetszés közepette Nansen szólalt fel. A háborús éveket a világtörténe­lem legborzalmasabb korszakának minősí­­tette. A háború utáni idők csalódásának oka a bizalom hiánya. Az egyetlen remény­sugár a Nemzetek Szövetsége, a­mely a be­léje helyezett reménységeket már most iga­zolta. Példaképpen utal a jugoszláv-albán viszály, az Aaland-kérdés és a korfui ügy kapcsán támadt háborús lehetőségek meg­akadályozására. Ausztria talpraállítása is a Nemzetek Szövetségének köszönhető. Az a nap, a­mikor Németország a közös béke és a saját egyéni érdekeinek védelmére helyet foglal a Nemzetek Szövetségében, nagy nap lesz. A német kultúrát senki sem akarja nélkülözni. Még nagy feladatokat kell telje­sítenünk — mondta Nansen. Viharos tet­széssel fogadott fejtegetéseit azzal a re­ménnyel fejezte be, hogy ez a nap csakha­mar eljő. Az ülés végén a kongresszus táv­iratot küldött a dán kormánynak és a dán országgyűlésnek, a­melyben gratulált neki a teljes leszerelésről szóló törvényjavas­lathoz. Délután a birodalom elnöke teára hívta meg a békekongresszus küldöttségét. A kínai polgárháború, London, okt. 6. A Reuter-iroda jelenti Mukdenből: Csang- Cso-Lin főhadiszállása jelenti, hogy a har­madik dandár egy része a Csi-Li csapatok visszavonulását elvágta. A Csa-Ping csapa­tok kilencedik hadosztályát, arcvonalának áttörése után a Feng-Tien csapatok üldö­zőbe vették, a­mely alkalommal számos lö­­veget, fegyvert és lőszert, továbbá élelmi­szerraktárt zsákmányoltak. Peking, okt. 6. (Wolff.) Hivatalosan jelentik, hogy a kormánycsapatok Sanghaj-kvan frontján Hung-csuang-csut bevették. FŐVáROS. A farlE&SFéfi temet!» ügye. Jelentettük, hogy a farkasréti temető ki­bővítése nagy ellenszenvet váltott ki a kör­nyék lakosai között és küldöttség útján fog­nak tiltakozni a tervezet ellen. Ezt a kül­döttséget ma délelőtt vezette Hegedűs Gyula Ripka Ferenc kormánybiztos elé. Hegedüs felsorolta a kibővítés ellen szóló érveket és felhívta a kormánybiztos figyelmét arra, hogy a törvényhatósági bizottság már 1915 ben kimondotta, hogy a farkasréti temető soha sem bővíthető ki, már­pedig ezt a ha­tározatot csak az új törvényhatóság változ­tathatja meg, nem pedig a tanácsülés. A kibővítés elviselhetetlen terheket jelent a fővárosra, mert a kisajátítandó területen épületeket, drága villákat is meg kell vá­sárolni és lerombolni. Elmondotta még, hogy van a kibővítésnek egy másik, ke­vésbé költséges módja is, mert a temető tőszomszédságában fekszik a fővárosnak nyolcholdas rétje, mely ma potom pénzért bérbe van adva. Rámutatott más megoldási módra is, például az óbudai temető kibőví­tésére és arra is, hogy a kerepesi­ úti temető példájára a harmincéves parcellákat ürítsék ki és így új nagy területeket kapnak, az ingyenhalottakat pedig helyezzék el az óbudai temetőben és így is sok sírhelyhez jutnak. Ripka Ferenc kormánybiztos jóindulatá­ról biztosította a küldöttséget és megígérte, hogy megvizsgálja az ügyet. Az ingyenhalot­­taknak Óbudán való elhelyezését magáévá teszi és meg fogja vizsgáltatni azt a nyolc­holdas városi területet, mely a temetővel határos. Ha ez alkalmas temetői célokra, akkor igénybe fogják venni. — A jövő évi költségvetés. A főváros pénzügyi osztályában már megkezdette a jövő évi költségvetés előmunkálatait. A költségve­tés legfontosabb tételének, a személyzeti illet­ményeknek aranyalapon való összeállítását. Ha ezzel elkészülnek, akkor az egyes ügyosztályo­kat és intézményeket fel fogják szólítani a költségvetés összeállításában való közreműkö­désre. — A külföldi kölcsönök. Csupor József tanácsos, a főváros pénzügyi osztályának ve­zetője a külföldi kölcsön ügyében kiküldött bizottsággal tudvalévően együtt utazott Bázelba, a tanácskozás után azonban Csupor egyéb ügyek elintézése végett egy hétig még a kül­földön maradt, a­honnan most szombaton ér­kezett haza és ma délelőtt átvette ügyosztá­lyának vezetését. Csupor tanácsos küldetésé­nek eredményéről ma referált Sipőcz Jenő polgármesternek. A Bázelben járt küldöttek egyébként a külföldi kölcsön bizottságának a legközelebbi napokra összehívandó ülésén szá­molnak be tárgyalásaik eredményéről. NYILTTÉR. Irkeisst: valódi üiiiiii issna (a legzamatosabb, legerősebb kávé feketének) kg.-ja R is5.000. Eredeti 25 kg.-os faráéban (gyékény­zsák) kg.-ja K 1 60.000. Pörkölt Casino keverék kávé (most már békeminőségű 83°/0 Hadeida Moccával) kg.-ja K 145.000. Naponta nyers és csonton főtt legfino­mabb prágai s©Hísa. Valódi­láízzal saláta- és mayonaise-' Olajj (l’huile vierge extráim). A „Kaen“ komísínia és cukrászda házon kívüli megrendeléseknek teljes üzemben. A cég­­körkülönle­­­tességes, a „d­aen Dry“ és „ftpriEoS Kory“ bármilyen legfino­mabb francia vagy hollandi likőrt pótolnak. Hördül­ Nándor Telefon: 181—01 11—48 m­. kir. üdv­szállító IV., Türr István ucca 7. Alapítva 1864. ikai ftsilunk...«. til'ndenütt kapható! — t­­őraktarTörök József K.-T. r.vogyszertára. Budapest, VI., Király ucca 1. szám Mély fájdalommal ‘.jelentjük, hogy in­­tézetünknek alakulása óta érdemekben­­ dús vezérigazgatója Vadász Hír ar I­I. hó 3-án hosszas betegség után elhunyt. Emlékét kegyelettel fogjuk megtírizni! A Mándoki Takarékpénztár r.-t. Igazgató­­rar® sági, Felügyelőbizottsága és Tisztikara. mwm iTOBimsfi á 31 n rs sá ö nagy k í á­l í­t á s a. Teljes lakberendezések Üllői­ ut 14. és Baross ucca 11. Szabad megtekintés. Césztulajdonos­­ GÁSPÁR NÁNDOR. E­züst evők és sietek, nászajándékok, brilliant ékszerek, gyönp,*v­oros, Dicsőn vásárolhatók Schmelczer K­erkönél, Károly-körút 26. -Központi városház "ekapanftl. T­IBÚTOR, RÉZBI­TOR "* ágybetétek, összecsukó­ ágyak, kárpitozott matracokat ó­­cson szállít. Javításokat vállal: PIROVASZKA JÁNOS gyáros, VI., Gróf Zichy Jenő ucca 46.a városhoz 46 tekintettel óriási V« 5SAC5 készleteinkre mély®» SessaBistoStul­. Böhm­­­álmán kerástgyár r.-i. Budapest. VI., Szabolcs ucca 19. Tolplon 148-12­6« 1*29 01 vuligenro­m • Hordósböhm ZSOLDOS TANUÍTÉZOT vizsgákra. Algebra és geometria, a középiskola­, teljes tananyaga, röviden, világosan Összefoglaló tankönyv osztály teljes tananyaga két kötetben megrendelhető» Budapest. VXI., Dohány teven 84. " a legjobb közlekedés tájékoztató. Megjelenik minden l6­­-én És 15-én. TARTALMAZZA A MÁV, valamint az összes magyar magánya utak­ , és hajózási vállalatok legújabb menetrendjét, díjszabását, külföldi csatlakozásokat, útlevél ügybeni eljárásokat stb., stb. Ára 16 666 korona

Next