Budapesti Hírlap, 1925. január (45. évfolyam, 1–25. szám)
1925-01-01 / 1. szám
k .1924—1925. Budapest, dec. 31. A ma éjféli órán megszületendő uj esztendő, az első negyede ennnek az emberevő századnak, a római katolikus apyaszentegyháznak szent esztendeje. A katolikus világ vigasztalást és festfényt keres az Istennél. Mit talál sebből, amit keres, erre a kérdésre a római pápa is csak kegyes óhajtásokkal felelhet. A vallásban, a hitben valógyermeki megnyugvás minden körüítmények közt nagy és végleg semmivel sem pótolható kincse az emberiségnek. A modern tudománynak nagy fogyatkozásai, hogy alkalmasarra, hogy az emberekben e hitet megrendítse, de sem tud helyette se oly tudást, se oly erkölcsöt adni, mely a hivés áldásait pótolni tudná. Ami azonban a politikai világot ihleti, abban ez az anno santo is csak olyan szent lesz, akinek a maga felé és nem mifelénk szegény szenvedő nemzetek felé hajlik a keze. " Európa egén ismét felhők tömörülnek. E pillanatban a nemzetek, melyeknek elhatározásától földrészünk sorsa függ, visszatértek a háború által szántott véres csapásokra, amikor már úgy látszott fordulni a dolog, hogy a béke trzolidebb szellemei kezdenek szóhoz jutni. Éveken át azon folyt a Toll harc a nyugati népek közt, hogy ki okozta a háborút. Most angol, francia és né- sijet politikusok a körül hadakoznak, hogy ki szegte meg a versaillesi béke egy-egy paragrafusát. A lefegyverzett fémetország-e, melynek területén az ellenőrző kopórendszer egy pár száz puskát szimatolt ki; vagy Franciaország, mert elhatározta, hogy Anglia a széke világos rendelkezése ellenére ne érítse ki a kölni megszállott területet. Ezzel a perrel lépnek át az antant s a legyőzött nemzetek a haldokló esztendőből a születendőbe. Magából abból is, ha nem talál komolyabb bonyodalom származni e vitából, nem lesz pozitív haszna a világnak. Ha ellenben nem tudják megoldani a kérdést, akkor súlyos kárvallás és veszedelmek árnyéka esik rá az új esztendőre. Mi magyarok is pörrel lépjük át a két év közti küszöböt. A pártindulat erősebben forr a politikusok ereiben. A nemzetgyűlés, mely amúgy se tartozik az egészségesebb lelki szervezetek közé, abban a meghasonlásban szenved, hogy az ellenzékhez tartozó pártok, ha nem is egészen, passzivitásba vonultak és nem vesznek részt a parlamenti munkában. A kormány erre a kis tűzre még olajat öntött azzal, hogy lapjai bejelentették, hogy az annak idején szinte gyűlölettel fogadott s utóbb vissza is vont némely törvényjavaslatát legközelebb újra benyújtja. Persze, mert a házszabály szigorítva van, mondják gyanakvó ellenfelei. Én sem a hírhedt rendtörvény, sem a hozzá hasonló javaslatok újra való beterjesztésében nem hiszek. A kormány tudtommal hajlik a békére. Azt tartom, az ellenzéknek is éreznie kell, hogy a hebehurgyán kimondott paszszivitás komolyabb kötelességei körén kívül esik, ami szintén kell hogy békülésre hajlítsa őket. Helyzete kényelmetlen, s kapnia kell azon, hogy meneküljön a zsákutcájából. De felettébb kellene sajnálnunk, ha csak a kényelmetlenségért akarna az ellenzék s a parlamenti dekórumért a kormánypárt a dolgon segíteni, hogy azután folytassák a frivol viszonyt, melyben eddig áldatlan szerepüket játszták. Azzal az elhatározással kell a békét az új esztendőre megkötniük, hogy ezt a békét fenn is tartsák és gyümölcsöztessék a közérdek javára. A meddőségből, a viszálykodásból, a személyeskedésből, a kölcsönös megvádolásokból elég volt. Termékeny munkát, objektív tárgyalásokat, a szent célokban való egyetértést, kölcsönös megbecsülést várunk tőlük. 1924-re borítson fátyolt 1925 és a boldog újesztendő jókívánsága ne legyen üres Budapest, 1925. XLV. évfolyam, 1. szám. (Ára 2000 kor.) Csütörtök, januári. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Btöfletési árak Egy hónapra 40.000 korona, negyedévre 130.000 korona. Apestriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 3700 o. kor. Egyes arám ára hétköznap 2000 kor. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. A szerkesztésért felelős: Csajthay Ferenc helyettes főszerkesztő. Szerkesztőség- Vili, kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. igazgatóság és kiadóhivatal: Vili, ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. VsSikH várok... Irta : Marton Pál. Áasvot zuhantam, — fáj, mig felállok. — Még félek élni, szédülve járok. — De már titokban várok a fényre. •— J- Bús sírok fátyla, a műitek árnya. Most hull az éjbe. — Virágok, álmok, emlékek múlnak. — Suhan az óra. — Uj tüzek gyúrnak. — Kéklő ködökből szebb álom támad, Csábit az Élet. — remény s igézet Szivemre árad. — Lelkem még arezik. — Viszi az Álom, .Végigvonszolja ezelmi vágyon. —.. S kilépsz a ködből. — Szemed a csillag Derengő éjben. — A hajnalt érzem ... ■f Könnyezek ... Hívlak ... Temető bokrán madárdal ébred ... /.. Mintha csak látnám — magamat. — Véled ... ti- Miért is jöttél? — S ki vagy? — A Mámor? — Téboly ül rajtam! — Reszket az ajkam lyérszomjú vágytól! — |s ébred a lelkem. — ünnep így élni! |S meghal a bánat — szivem ugy érzi. — Itt megszakad titkon egy régi átok ... Valahol halkan egy bimbó pattan .. . Valakit várok ... Árpád-szobor. írta Szász Károly. Mi budaiak persze jól ismerjük a Tigrisutcát , amit azonban inkább a kígyóról lehetett volna elnevezni, olyan tekervényesen kanyarog fölfelé a Naphegy lejtőjén. Ám a pestiek is jól megjegyeznék maguknak a régi kedves Krisztina-város ez újabb keletű utcáját, ha egyszer bekopogtatnának az 55. számú uriás formájú családi házba, és ott meglátnák Vastagh György szobrászunk műtermében azt a hatalmas Árpád-szobrot, amiről alig tud valaki, pedig újabb szobrászművészetünk egyik legértékesebb alkotása. Ennek az egyelőre csak omlatag gipszből készült szobornak felületén már egy évtized pora ül. Még a nagy háború előtt történt — nem is nagyon régen, s mégis olyan régnek tetszik — hogy nemes Munkács városa, oda fönn, Nagy-Magyarország északkeleti határán, elhatározta, hogy honszerző Árpád fejedelemnek ,szobrot állít, emlékezetére annak, hogy a magyarság ezer esztendővel ezelőtt ott, azon a tájon lépett először arra a földre, mit aztán karddal, észszel, hazául szerzett meg magának. S megbízta a város Vastagh Györgyöt, hogy készítse el művészi ihlettel a bronzba öntendő szobrot, mely hivatva lesz hirdetni a jövendőnek a múltak nagyságát, dicsőségét. A művész „homlokán kigyűlt az eszme“ — s a műterem csöndjében, magányában elkészült a szobor. 1914. elején — félévvel a világot megrengetett háború kitörése előtt — az Országos Képzőművészeti Tan A Budapesti Hírlap mai száma 20 oldal. szólam, hanem szívben gyökerező testvéri érzelem. * Béke minden házra, remény minden szívbe és áldás a hazára: ezt a sóhajt küldi a Budapesti Hírlap olvasóinak. Jöni fog, mert igeni holt... Budapest, dec. 31. Tizenkétszer újult meg az esztendő azóta, hogy a balkáni háború kitörésével megindult Európában a nagyobbarányú háborús mozgolódás. Az 1913. évi bukaresti békét követő őszeleji napok egyikén kisebb társaság verődött össze pár negyedórára kiváló történettudósunk, Thallóczy Lajos bécsi lakásán. Csupa nagyképzettségű, a nemzetközi viszonyokban alaposan tájékozott, az eseményeket egyetemes, történelmi szempontokból mérlegelő férfiú. Egyikük megjegyezte, hogy a műveit világ újabb 30 éves háborús időnek néz elébe, aminek a lezajlott két balkáni háború csak az előjátéka volt. A rövid idő alatt, mert kevés, de súlyos mondatokkal lefolyt vitának általánosan elfogadott eredménye az volt, hogy: bár a gőz és villamosság mostani korszakában a harminc év túl nagy időnek tetszik az emberiség nyugalmát háborgató, elméjét betegesen izgató közgazdasági, szociális és hatalmi bonyodalmak elegyengetésére, kétségtelenül eltelik pár évtized a békés eszmeáramlatok uralomra jutásáig. A használt érvek és szempontok rövid foglalata a következő: " A műveit európai és a félmüvelt balkáni meg orosz nemzetek közéletét csupa olyan elemek irányítják, akik erőszakos kívánalmakat képviselnek, más népeket sértő vagy károsító feltételeket szabnak s politikájuknak otthon jelentékeny, többségi erőt adó tábora van. Mint a második balkáni háború tanúsítja, az emberek többségének észjárása könnyen hajlik a háborúra és nincs érzéke a békét biztonács szobrászati szakosztálya, a még akkor a Váci utcában lévő műteremben a szobor nagy mintájának elfogadás szempontjából való megtekintésére ülést tartott, melyen Forster Gyula báró elnökölt, Strobl Alajos töltötte be az előadói tisztet, mint tagok pedig: Benczúr Gyula, Maróti Géza, Róna József és Teles Ede jelentek meg, a jegyzőkönyvet Huszka Jenő vezette, a munkácsi Árpád-szobor bizottságot pedig Buttykay Ferenc főispán és Bay Gábor polgármester képviselte. És ez az illusztris társaság kimondván, hogy Vastagh György valóban művészileg oldotta meg feladatát, egyben jegyzőkönyvileg fejezte ki a szakosztály szerencsekivánatait a boldog művész előtt. A szerencsekivánatok eddig bizony nem fogantak meg. A mintának egyhangú lelkesedéssel történt elfogadása után a művész az agyagmintát leöntötte gipszbe, s átadta a Haraszti József bronzöntő cégnek, amely hozzá is látott a formák készítéséhez. A formák elkészültek, a viaszöntvények chamotte-ba beformáltattak, szóval, az eljárás eljutott a bronzöntés küszöbéig. De hajh, akkor már dúlt a háború, s ami ércanyag valahol csak található volt, azt mind lefoglalták ágyuöntésre, de kellett hát szolgáltatni az Árpádszobor öntésének céljaira már beszerzett ércet is. • Oh, nem is a magyar ágyukon múlt, hogy nem tudták megőrizni Árpád országának határait! Az „őszirózsás“ forradalom hitvány ..hősei“, és a trianoni béke gonosz erőszaka veszejtettek el bennünket . .. ... Még diadalmasan álltuk a harcot, mikor a háború derekán, 1916-ban a misitó megoldások iránt. A szerbek és görögök példát adtak rá, hogy a siker esetére kötött szövetségi megállapodást is föl lehet borítani. A háború nemcsak a közvetetlenül érdekeltekre terjedt ki, mert hiszen átplántálta a háborús esz,mekért az összes európai nagyhatalmakra s ezek érdekköréhez csoportosuló kisebb egységekre is. A balkáni háborúk alatt és után, attól kezdve, amikor Poincaré ki merte tálalni a kettős monarkiával szemben a Balkánra vonatkozó desinteressement (érdektelenség) követelését, a nemzetközi légkör éppen úgy, mint az egyes nemzetek belső politikai élete teli lett izgató, bántó, képtelenül erőszakolt szélsőségekkel. És sehonnan sem jött megnyugtató szó, cselekedet, befolyás. Nemrégiben még, a Kesseler kínai nagykövet meggyilkolását követően, a német császár által használt véres fenyegetés izgalmát le tudta csillapítani John Hay-nek, az amerikai Unió külügyminiszterének jegyzéke, mellyel Kínában, minden európai hatalomra nézve, a nyitott ajtó (open door) irányelvét dobta ki. Most csak az izgalmakat, a bonyodalmakat mélyítő nyilatkozatok hangzanak. Az emberiség fogalmi köréből a békét munkáló észjárás szinte kiveszett. Kicsinek indult súrlódásokból, érdekellentétekből nagyok lettek és senki, még csak nem is gondol a tompításukra. A szerencsétlen, erőszakos békéből fakadt balkáni feszültség ráterjedt az egész világira, de főleg a vezető nagyhatalmakra s ezek kapcsolatába az angolok által tíz esztendő előtt kezdett németellenes propaganda az E.A. Egyesült Államok politikai életét is bevonta. A világ irányítói a sajtóban, a politikai szószéken, a nemzetközi iratváltásban egyszerűen megerősítették a balkáni hangkeverőknek azt az állítását, hogy a törökkel való elbánás után újabb, nagyobb háború kívánatos is, szükségszerű is. Az országok nagy többségében száz meg százezer harciasan lármázóra esik egy-egy öntudatos békepolitikus. És a harcias lármának talpvész beadványt intézett a miniszterelnökhöz, Tisza Istvánhoz, hogy adasson ki neki néhány, az ellenségtől elfoglalt ágyút, hogy azok anyagából öntettessék bronzba a diadalmas honalapítónak lelkesítő szobra. A miniszterelnök egy kis türelmet kért a művésztől , de megbiztatta őt, mihelyt befejeződik a háború (ki hitte akkor, hogy még csak a felében vagyunk?) — jelentkezzék, meglesz a bronz. Hejh — hová lett minden szép reménységünk?! Nem csak az idegen ágyukat vették vissza a kevély hatalmasok, elvették a mieinket is — el, gáládul, még azt a földet is, ahonnét Árpád először tekintett végig az elfoglalandó országon ... Ránk szakadt a keserves magyar éjt,szaka, a szomorú napok borultak a szegény Árpád-szoborra is. Több esztendei fekvés, hányódás folytán a kész formák elromlottak, a bronzöntő minden munkája kárba veszett, időközben bezárták az öntőműhelyt is, megszűnt benne az üzem. A művész, hogy gyönyörűséges nehéz munkája ne menjen egészen veszendőbe, tizenkét darabra vagdalva elvitette a gipsz szobrot tigris-utcai új műtermeibe, s ott összeállította. A kötalapzat — a mi Andreetti kőfaragó-műhelyében már egészen elkészült volt, elkallódott, s a szobor most ideiglenes, forgatható faállványon van elhelyezve a Vastagh György műtermében. Ott láttam én nemrégiben, s amint belépve, megpillantottam: egészen megilletődtem. Árpád fejedelem páncélingbe öltözötten ül paripáján, fejét sastollas sisak fedi. Míg jobbjában őseink kurta görbe kardját tartja, balját a nyereg kápán nyugi: