Budapesti Hírlap, 1925. február (45. évfolyam, 26–48. szám)
1925-02-07 / 30. szám
2 el ezt a rengeteg vizsgázót? Ki fog rájuk két hétig felügyelni? És hogy tudjanak vizsgázni ezek a növendékek, amikor nyugodt, megszokott környezetükből kirángatva, ismeretlen tanárok elé állítják őket, ott kik nem tudásukat vizsgálják, hallom politikai szempontból keresnek ürügyet, hogy a továbbtanulásból kizárhassák. De anyagi szempontokat is kell figyelembe venni. A Nagyváradra csődítendő 400 s a Nagyszebenire összehajtandó 900 növendék elszállásolási és étkezési költségeit ki fizeti? Mind olyan kérdések ezek, melyeknek föltárásával akarják a magyar anyák a királyné beavatkozását megszerezni. Pedagógiai szempontbólnagyon érdekes román szakemberek állásfoglalásai a javaslattal szemben. Előbb Háncs bukaresti főigazgató ítélte el az egész javaslatot a Álrumul Romaneseben megjelent cikkében, most ugyanabban a lapban Bartojan giurgiui, tanár mond éles bírálatot. Megállapítja, hogy a jövő román nemzedék műveltségének színvonalát semmiesetre sem fogja emelni ez a vizsga. „Nem pedig azért, — mondja, — mert a tanári testület teljesítőképességétől függ minden, az pedig •teljesen független a tanulók vizsgáitól. Ugyanaz a tanári testület ugyanazt az eredményt fogja produkálni, akár van érettségi, • akár ■ nincs.“ Hogy pedig milyen ez a tanári testület az állami tanintézeteknél, arról szép adatokat tud Bartolan. Megemlít olyan főgimnáziumot a királyságban, ahol egy volt falusi jegyző ,s egy olyan leányfőgimnáziusmnot, ahol egy gépírónő adja elő a román történelmet- Egy harmadik középiskola egyik tanára hat osztályt végzett, a másik falusi tanító volt, a harmadiknak egészként****** négy elemi osztály. De aztán olyanokat is felelnek ezeknek az. .iskoláiknak tanulói, hogy Periklész egy „Demokrácia“ nevű országnak volt a királya, Mihály vajda meg Laguna érsekkel vivett harcokat Nagybánya mellett. Ghibu kolozsvári egyetemi tanár az Adeverulban írja le dési kirándulásának emlékeit. Elmondja, hogy a magyar állami polgári leányiskolából leánygimnáziumot csináltak, de egyetlenegy képesített tanárnője nincs, az igazgatóval együtt mindnyájan csak nyári kurzust végzett elemi iskolai tanítónők, vagy még azok sem. Felállítottak egy kereskedelmi iskolát is, amelynek tanerői vagy elemi iskolai tanítók, vagy kurzust végzett mindenféle elemek. Ő maga" állapítja meg, hogy ilyen tanári karokkal kultúrát terjeszteni nem lehet. Minthogy pedig a saját kultúrájukat emelni nem tudják, gondoskodik róla a közoktatásügyi miniszter, hogy a kisebbségekkultúráját züllesszék le legalább anynyira, mint a magukét, esetleg még lejebb, ha tehet. divatos diákstikli volt, ami a diáktanyákon tekintélyt, sőt nimbuszt szerzett, pláne, ha csengő rímekben világgá is kürtötték a hírét. Az ilyen név szállott városról városra, iskoláról-iskolára. A színészek büszkén, szavalva emlegették, mint a művészetbódítását s dicsekedtek, hogy Kenézy Csatár az övék. Nemcsak költő, hanem színész is. Így jutott az arcképe a kortinára, Shakespeare mellé. Persze, a kiábrándulás mihamar elkövetkezett. A szoboszlói ember sohase született koplalásra és Kenézy Csatár a szoboszlói volt. Arról a tarlóról származott, melynek fekete vögében az a hires fehér cipó terem, a miről piátlógó hexameter járt szájróls zajra. — Jó puha, jó foszló kenyeret tud sütni Szoboszlai A ki azon a fehér cipón növekedett, a csavargó komédiás fekete kenyérhéját meg nem rágja. Hiába enyhitgette és csillapitgatta magát a Vasárnapi Ujságban megjelent ábrándos, tréfás és epedő versekkel és a kisvárosi lapokban szanaszét szórt humoros novellákkal, végre is megtanulta, meg kellett ■ tanulnia a filiszterbölcsesség főfő törvényét, hogy „többet ér egy hold föld Midtessexben, mint tízezer hold — Utópiában!"De hátha Midtessexben Utópiát is föltalálhatjuk! — gondolta magában és eszébe se jutott, hogy máris Utópiába került viszsza. Mert kell-e annál utópisztikusabb képzelgés, mint ha valaki lehetségesnek tartja azt, hogy realizálja az álmait és a vágyait! Kenézy Csatár ilyesvalamit próbált, mikor a vándorszínész sátorából a bürokrácia csarnokába költözködött. Nyilván Burns Róbert emléke lebeghetett előtte, akinek kedves, érzelmes, hévülékeny és pajzán költészetével az ő költészete leginkább rokon; a skót fináncé, aki a legprózaiasabb élet viaskodásait költői álmodozások közé ringatta. Kenézy is a francia szolgálatába állott. Nyitrai találkozásunk idején már lelkiismeretes, sőt jóformán pedáns tisztviselő volt, mint általában a magyar tisztviselő, aki emberül megfelel annak, a mát vállalt, aki a hazáért és a nemzetért dolgozik, lelkesen és magaföláldozóan, nem pedig bérért, pozícióért, haszonért és nem amerikázva, látszatra, vagyis nem az álmagyar idegenektől importált új elméletek tanítása és erkölcse szerint. Persze, minden hiába volt. Mi, magyarok, ezer esztendő óta mindig másokért verekedtünk és másoknak dolgoztunk. Hiába volt Kenézy is kitűnő pénzügyigazgatósági titkár és hiába írta szép verseit, annyira sohase tudott fölvergődni, amennyire puritán becsületessége, alapos jogászi képzettsége és vasszorgalma számot tarthatott és megérdemelt volna. A nemzeti színre festett színtelenek mindig ebbe vágtak. Akadt azonban őszinte jóakaróra is, aki hímezéshámozás nélkül kereken a szemébe mondta, hogy pénzügyigazgatónak nem nevezhetnek ki olyan embert, aki verseket ír. Az akták világában gyanús a vers! Pláne olyan vadmagyar névvel: Kenézy Csatár! A méltatlan, oktalan, sőt gonosz mellőzés keserűsége rágódott a lelkén, de ezt a keserűséget Kenézy Csatár meg tudta édesíteni szelleme kifogyhatatlan derűjével, művészi humorával és költői felhevüléseivel, a mikre a bűvös-bájos magyar Felvidék természeti szépségei és magyar fajunk szakadatlan küzdelmei ragadták, ősi hagyományaink és a magyar nyelv szent jogainak védelmében. Sohase nevezték ki arra az állásra, a melyre vágyott s a melyet nálánál jobban soha senkise érdemelt meg; sohase lehetett pénzügyigazgató. De mint pénzügyi tanácsos és helyettes pénzügyigazgató is páratlanul népszerűvé tudta tenni népszerűtlen hivatását és rideg munkakörét. Emberszeretete, igazságossága, jósága, kedvessége és tüzes magyarsága mindenkit tiszteletre kényszeritett s hálára és szeretőire indított. Zengő versei, melyekkel március idusának évfordulóit, a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület gyűléseit és egyéb ünnepeit, Erdősinnek, a branyiszkói hős piaristának emlékét és nyitrai szülőházát, Gvadálnyinak, a magyar lovasgenerálisnak humorát és szakolcai lakóházát megkoszorúzta és megdicsőitette s a fölolvasások, a mikkel a szláv tenger apró magyar szigeteit földiszitette, a magyar öntudatot és nemzeti hitet ébren tartotta s becsületes tót népünk hűségét és testvéri szeretetét ápolgatta, visszhangosan csöngtek keresztül-kasul a felvidéki lelkes magyarság társadalmában és baráti lakomáin. Kenézy Csatár olyan áldozó-kehely volt, melyben lélek van s a melyből dal, humor és áldomás gyöngyözik! Könnyű itt, a nagyvárosi palotákban, az aranyozott emelvényeken és a dúsan stilizált asztalok körül szónokolni! De mi a sáros kis tót városokat és falukat jártuk! Küzködtünk a félreértés és a meg nem értés lidérceivel s szivünk tüzet és szűkös garasainkat együtt szórtuk széjjel, hogy magyarságunkat megőrizhessük és a nemzetnek gyarapithassuk. Zoborhegyi nyájas nyaralónk terebélyes diófája s a Dombay Hugó szarkahegyiszölleje és borháza, ha a zsivány cseh piszkos körme között nem volna, sokat beszélhetne a vívódásokról, a miket átszenvedtünk; a nemzeti álmokról, a mikkel egymásban az illúziókat, a reményt, hitet és bizalmat föntartottuk s a fantasztikus terveikről, a miket a dalok mámora közben szövögettünk és mint fáklyákat gyújtogattunk. Nekünk semmi részünk sincs a mai romlásban! Mi megtettük a magunkét! Többet is, a másét is. Mindenünket odaadtuk s mikor még ráadásul és jutalmul a munka és az élet eszközeit is kicsavarták a kezünkből, hogy rajtuk, mint a koncon, élelmes idegen haszonlesők osztozzanak meg épp úgy, mint az elrabolt gyönyörű magyar végeken ... hát megtartottuk a koldusbotot. Az is fegyver! És győzni fogunk azzal is! Mindezt, persze, elefelejtik. És lassanként elfelejtik Kenézy Csatárt is. Pedig legalább kedves novelláskönyve, melyet Regények dióhéjban cím alatt a lelkes Aigner Lajos adott ki, s Kalászok című verskötetének sok szép gyöngye megérdemelné, hogy mint a magyar lélek, mint a magyar szellem eredeti világát, a nemzet kincsei között és az egymást követő és fölváltó nemzedékek kegyeletében a várva-várt szebb jövendőnek megőrizzék!* Csak halvány vonásokban idéztem vissza emlékét, hogy baráti meleg érzelmeimmel megbecsüljem. Az utolsó sóhajtások, amiket már csak levélben váltottunk, mikor más-más vidékre szakadtunk, levelesládámból néha-néha élembe kerülnek és a magány óráiban segítenek, hogy legalább képzeletben felújítsam magam körül a régi, az elrabolt magyar világot. Nyári csavargásom közben egyszer, a füleki vár alatt, a vasúti kocsiban olvastam az újsághírt, hogy Csatár valami legfelsőbb királyi kitüntetést kapott. Képes levelezőlapon, mely a füleki várat ábrázolta, rögtönzött klapanciákban gratuláltam neki Reád néz büszke, vén, konok falával, ősi sasfészek, a füleki várrom; Dacolva idős vihar ostromával, Épp, mint te. Csatárom! Üzen, hogy írjál versét versre róla, Sose fogyjon el lantodról a nóta; S uj dicsőséghez friss babért szerezz: Dalolj! mosolyogj! szeress! Néhány nap múlva versben felelt rá.. Azt hiszem, az a pár strófa: ő maga. Kenézy Csatár. Ott áll ma is, berámázva, az íróasztalomon, arcképével együtt; néha azt se tudom, melyik a vers, melyik a fotográfia. A kettő együtt mindenesetre ő: a költő, a humorista, a hű barát, a keserű magyar apostol: Kenézy Csatár. Dicsőséget? Babért? Én nem kívánok! Még zokon vennék a költőkirályok. Hogy nagyralátok! Dalolni, szeretni, mosolyogva élni. _ Ma csalódván, holnap újra remélni, Lázban elégni!..* * igen, ez az! Ennyi a tudományom! Majd okosabb leszek a másvilágon. Előre látom. Ott kerülöm Lédát s a korhelyeket. Az Erény köve? útján én vezetek, (Vénnek születek!) „ Addig... csakugyan, múlhatnak az évek’. Ifjúi hévvel dicsőilek téged. Dal, mosoly, élet! Aláírva: ölel és szeret ifjú barátod Kenézy Csatár.• Jót nevettem; az én ifjú barátom akkor hetven éves volt. Pár év múlva végképp itt hagyott. S most, mikor már nincs, s verseiben és emlékében él és föl-fölkeres ... ilyenkor érzem igazába, hogy tréfája mennyire kedves valóság volt és az ma is. Hogy milyen ifjú volt, csakugyan. Örök ifjú A magyar álmok várdorgyermeke, atyámfia. Budapesti Hírlap 1925 Montán V.: '(30. Sg-if A külügyi és belügyi tárca költségvetése. — Katalógus-olvasás. — A nemzetgyűlés ma — a költségvetés részletes vitájának során — Scitovszky Tibor külügyminiszter beszéde és rövid vita után elfogadta a külügyi költségvetést. A miniszter beszéde nyomán támadt vitában Beck Lajos, Bogya János, Farkas Tibor és Huszár Károly szólalt fel. Bogya az olasz orientáció helyességét hirdette, Huszár Károly pedig az állítóan már megkötött szovjetszerződés ellen beszélt. A külügyi tárca elintézése után a belügyi tárcára került a sor. A vitát Irakovszky Iván belügyminiszter beszéde vezette be. A miniszter a belügyi igazgatás minden ágára kitért beszédében, amelynek végén a költségvetés megszavazását kérte. A külügyi tárca költségvetése feletti szavazás kissé nehezen ment, mert a Ház —mint rendesen — határozatképtelen volt. Petrovácz Gyula ismételt felszólalása után az elnök elrendelte a katalógusolvasást, ami az új házszabályok értelmében az igazolatlan képviselőikre a napidíj elvesztését vonja maga után. Erről különben lapunk más helyén számolunk be. A az ülés lefolyása. A mai ülést háromnegyed tizenegykor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. Napirenden a külügyi tárca költségvetése szerepelt. Honos Miksa gróf ismertette a költségvetést és a külügyminisztérium és a külügyi szolgálat megszervezését. Adatai szerint tizennyolc követségünk, tizennégy konzulátusunk és harminchét tiszteletbeli konzulátusunk van. A központi igazgatásra 1.736.000 koronát, a külföldi szolgálatra 4.254.000, a nyugdíjellátásra 160.000 koronát fordítunk, a bevétel mindössze 1.936.000 korona. Szerinte határozott orientáció a külpolitikában ma lehetetlenség, inkább az a feladat, hogy Magyarországot a külfölddel megismertessük, meggyőzzük a békés szándékainkról és óvi,takarásunkról. Elfogadásra ajánlotta a költségvetést. A külügyminiszter beszéde. Scitovszky Tibor külügyminiszter mondott ezután nagy beszédet, melyben a nemzetközi helyzetről számolt be. A háború előtt — mondotta — nem volt önálló külpolitikánk. Bécs intézte ezt s a magyar nemzetgyűlés ülése. A közönség elszokott a külpolitikai gondolkozástól. Addig a külpolitika csak az osztrák szempontok érvényesülési tere volt. Utána jött az összeomlás, mely alatt hibás, dilettáns külpolitikát űztek s ennek a következménye volt, hogy Magyarországról a nélkül ítéltek, hogy ismerték volna történelmi szerepét, hivatását. ígéretet tett, hogy az új magyar diplomáciai nemzedéket a legrátermettebb magyar fiatalemberekkel egészíti ki és neveli fel. Elismerte, hogy a külügyi képviseletek dotációja a belföldivel szemben nagy. Ennek oka az, hogy a külföldi államok drága megélhetését figyelembe kellett venni a követségek személyzetének dotációjánál. Fölemlítette, hogy a washingtoni követ 25.000 dolláros javadalmazásából csak lakásra 15.000 dollárt kénytelen fordítani. Kifejtette, hogy külföldi képviselőink feladatuk magaslatán állanak, de őket mindenkinek segíteni kell. Megállapította, hogy a nemzetközi életben még mindig a háborús viszonyok szerint való szembenállás az irányadó, még mindig a békeszerződés biztosítását tűzik ki a külföldi államok célul. A népszövetségi eszme is ennek alapján áll, a gazdasági rendszabályok, a katonai ellenőrzés is ezt célozza. Most ugyan gazdasági téren bizonyos mérséklet tapasztalható. A válságok mindenütt egymást érik, a gazdasági felbomlás megrendítette a győztes államokat is, csak a legutóbbi évben kezd javulni a helyzet, melyre az a jellemző, hogy Anglia kivételével szükségesnek láttak az összes államok egy védő- és dacszövetségi rendszert fölépíteni. Magyarország csak sajnálhatja, hogy békés szándéka mellett éppen e szövetség központjában áll. A népszövetség súlya és szerepe. A népszövetséggel a külpolitikának ma már számolnia kell. A magyar helyreállítás is ennek támogatásával folyik tovább és ettől várhatunk eredményeket a kisebbségi jogok kezelésében is. A népszövetség ebbéli működésére azonban meg kell állapítani, hogy ez Magyarországon nagy csalódást okozott. A népszövetség a fegyverkezések korlátozásával foglalkozik elsősorban. Ez ügyben a genfi jegyzőkönyv hala-Aljisse jelenti, „de elfogadása ma még kétséges. ’Magyarország sem foglalt e tekintetben állást. A népszövetségben mi azokat támogatjuk, akik az egyenlő jogok és egyenlő kötelességek elvét képviselik és a nemzetek között is a demokrácia elvét igyekeznek érvényesíteni. Hálával említette meg az északamerikai Egyesült Államoknak gazdasági helyzetünkkel szemben megnyilvánuló érdeklődését. Az orosz kérdésről A többi szónok, Beck Lajos szólalt ezután föl s az önérzetes külpolitikát hangoztatta. Elismerte, hogy határozott orientációt még a nagy államok sem tudnak ma követni. Foglalkozott a német talpraállítás, az orosz-balkáni probléma, az amerikai gazdasági helyzet kérdésével s felhívta a figyelmet arra, hogy Anglia és Amerika előrelátható szorosabb együtteműködésébe. Magyarországnak aktív politikával kellene bekapcsolódni. Andrássyval szemben a lengyel orientáció ellen nyilatkozott mely szerinte épp ugy elképzelhetetlen számunkra mint a franciák felé való tájékozódás. A franciák szláv terveiben mi az ütköző állam szerepét töltjük be és útjában állunk e tervek megvalósításának. Viszont a német-olasz terv keretében báston szerepünk volna a szláv államokkal szemben. Az Oroszországgal kijelentette, hogy csak akkor foglalkozik vele, hogyha a szerződés a Ház asztalárakerül. A nemzetközi szerződésekre irányelvül Magyarország tekintélyének és szuverénitásának feltétlen megóvását tűzte ki és hangoztatta, hogy a szomszédos államokkal való jó viszonyra nagy gondot akar fordítani.. .Kiemelte Angliának és Olaszországnak az első ízben felénk fordult szimpátiáját, Angliának a talpraállítás és Franciaországnak a reparáció kérdésében nyújtott támogatását. A szomszédokkal való jó viszony érdekében mindent elkövetünk, de ehhez legjobban az vezet, ha ott künn az elszakított magyarokkal szemben megfelelnek a kisebbségi jogokban előírt kötelezettsejteknek. A szomszédokkal jó viszonyra törekszünk. Az utódállamokkal különböző kérdésekben kötöttünk egyezményeket, ma is több ilyen van tárgyalás alatt. Középeurópában egyedül állunk a szabadkereskedelem álláspontján és ezzel a legmesszebbmenő lehetőségeit biztosítjuk a szomszédokkal valóegyüttműködésnek. A forgalom javítása érdekében is elkövettünk mindent. E tekintetben Cseh-Szlovákiában mutatkoztak bem’ kézségek, most folyik a velük való viszonyunk bensőbbé tételére megindított tárgyalás. Az útlevél-ügyek revízióját sürgeti a külügyminisztérium. Itt is Cseh-Szlovákiával szemben vannak panaszok, bár most már ők is hajlandók az útlevél-ügy revíziójára. Külön kiemelte a végén a szentszékkel fennálló szíves jóviszonyunkat és külön köszönetet mondott a pápai nunciusnak karitatív tevékenységéért. (Zajos ellenzés.) Politikai elvként az volt a külügyminiszter megállapítása, hogy az ország belső megerősdése lehet az eredményes külpolitika feltétele, melynek keresztülvitelében őt magyar ügy rendületlen igazsága támogatja, ehhez kéri a nemzetgyűlés segítségét. (Zajos éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.)