Budapesti Hírlap, 1925. szeptember (45. évfolyam, 195–219. szám)

1925-09-11 / 203. szám

12 látta, addig most már két rendes és három kisegítő­ titkár vezetésével folyik a munka s naponkint több mint 100 vágón ,,kifogá­solt“ árut kell hogy felülvizsgáljanak. Úgy látszik, sok vevő azzal a céllal él ezzel a fegyverrel, hogy a megszorult eladót az áru átvétele ellenében rákényszerítse bizo­nyos árleengedésre. — A fixkam­atozásu papírok hivatalos jegyzése. A fixkamatozásu papírok piacán az utóbbi időben kialakult nagy forgalom s az a körü­lmé­ny, hogy különösen a zálog­levelek piacán mutatkozik a legnagyobb érdeklődés aktuálissá tette eme papí­rok előforduló kurzusának hivatalos jegy­zését. Erre annál inká­­b szükség van, mert a hivatalos árfolyamjegyzés hiánya igen sok visszaélésre ad alkalmat és az üz­leti forgalomban káros kilengésekhez vezet. A tőzsdetanácshoz legutóbb beadvány is érkezett, amely sürgeti a zálogleveleik hiva­talos jegyzését. A kívánság teljesítésétől, mint jelentik, a tőzsdetanács nem idegen­kedik, azonban a keresztülvitelnek techni­kai nehézségei vannak. Igen sok záloglevél van ugyanis s ezek között is többféle típus, a szerint, hogy kisorsolt vagy kisorsolat­­lan. Ennek megfelelően minden árfolyamot — ami előfordul — külön kell majd je­gyezni. Így azután körülményes annak a megoldása, hogy ez a sok jegyzés miként nyerjen elhelyezést a hi­vatalos árfolyam­lapon. — Az épitő­munkások kívánságai. Az Épitőmunkások Országos Szövetsége ma memorandumot nyújtott át a helyettes mi­niszterelnöknek. Ebben felsorolja az építő­ipari munkásoknak kívánságait és javasla­tait a beruházással kapcsolatos építő akció végrehajtásával kapcsolatban. Az emlék­irat fontosabb javaslatai a következők: A közmunka pályázatok feltételei közé vegyék fel, hogy a vállalkozó köteles a kollektív szerződést betartani. Történjenek előzetes intézkedések abban az irányban, hogy a korhadt és hasznavehetetlen állványok fel­­használásával ne fordulhassanak elő épít­kezési balesetek. Hívjon össze a kormány ankétot és tegye lehetővé, hogy a munka­adók és munkások képviselői a munkafel­tételek tekintetében egységes megállapo­dást létesítsenek. Végül kéri a memoran­dum, hogy a Lakásépítő Állandó Bizottság­ban adjon helyet a kormány az építőipari munkások képviselőjének is. Fass József népjóléti miniszter szombat délelőttre ké­rette magához a Szövetség megbízottait, hogy velük a svánságokat letárgyalja és azok megvalósításának módozatait tisz­tázza. — Románia és a magyar cukor. A ro­mán kormány az ottani répatermelő gaz­dák és cukorgyárak sürgetésére az elmúlt télen tíz aranybard­ról harminc aranybanira emelte a cukor behozatali vámját. Ezzel akarta ugyanis megakadályozni a magyar cukor további behozatalát, ami erős ver­senyt támasztott a belföldi cukoriparnak és veszélyeztette a cukorgyártás rentábilitását. Romániában a cukor forgalma bizonyos fokig még korlátozás alatt áll, amennyiben az árakat a bukaresti cukorközpont szabja meg. A központ a nyújtott vámvédelem se­gítségével egymásután emelte a cukor árát, ugyannyira, hogy a maii árak mellett a magyar cukor bevitele a román piacra is­mét hasznot hajtó üzletnek mutatkozik. A magyar cukrot ugyanis a­ határ 2,56 cseh­­koronával adják, amihez még 13 leu vám jön. Az így kikerülő ár, hozzászámítva a kereskedői hasznot, még mindig alatta ma­rad a jelenlegi kg-kénti 23 jenes cukorár­nak, amelyet csak legutóbb állapított meg a bukaresti Cukorközpont. — A magyar mérlegrendelet — a francia gazdasági közvélemény megítélésében, Paris­ból jelentik. A Feuille de Jour című párisi pénzügyi szaklap részletesen ismerteti a­­ma­gyar pénzügyi kormánynak azt az intézkedé­sét, mely a rész­vén­yt­árs­a­ságokra az arany­­mérleg bevezetését tette kötelezővé. Ennek a rendelkezésnek az alkalmazása — írja a fran­cia szaklap — jó úton van és eredményei máris kezdenek mutatkozni. Ha a magyar tör­vényhozás követelményei talán első percben szigorúaknak látszanak, mindenesetre nagy előrelátás és céltudatos szanálási törekvés jellemzi azokat. Ez különben szükséges is olyan országban, ahol az infláció a legszertelene­b­­bül és a legmakacsa­bbul jelentkezett. Ennek az inflációnak a­ hatásai egyébként mégis sok­kal kevésbé voltak itt veszélyesek, mint má­sutt, mert Magyarország a megélhetéshez szükséges nyersanyagok nagy részét saját te­rületén termelheti ki. Élelmezni tudja népes­ségét alvóival, hogy importra volna kénysze­rülve, sőt mezőgazdasági kivitele igen kielé­gítő módon növekszik. Teljesen jogosult te­hát, ha optimizmussal tekintünk annak az or­szágnak jövője elé, amely újjáépítési törekvé­sének ilyen biztos zálogait nyújtja. — Ausztria pénzügyei a­ XIX. százmi elején. Érdekes és­­ értékes tanulmány jelent m­eg Lázár Andor dr. ügyvéd tollából. A szerző alapos előtanulmányok után tömör összefoglalásban s a laikusok számára is tel­jesen megérthetően adja azoknak az állam­­­pénzügyi intézkedéseknek történetét és rövid tartalmát, amelyet Ausztria a napóleoni hábo­rúk során megromlott pénzügyi helyzetének helyreállítása, céljából tett. Szerző a mai fraze­ológiát használva írja meg tanulmányát s ha nem látnánk az­ évszámokat, azt hinnénk, hogy a legutóbbi évek közgazdasági történe­tét kapjuk. Pedig több mint száz évvel ezelőtt történtek azok a gazdasági intézkedések, ame­lyeket a tanulmány elénk tár. Lázár dr. nem vonja le az események tanulságait, hanem azt az olvasóra bízza. Mindössze ennyit szögez le történelmi visszapillantása végén: „Historia est megistra vitae“. A tanulmány a Magyar Gazdaszövetség kiadásában jelent meg. — Növekedést mutat a lengyel cukor­termelés. Varsóból jelentik. Hivatalos statisz­tikai kimutatás szerint ebben az évben 171.600.000 hektárt vetettek be cukorrépával. Ez a terület öt százalékkal nagyobb a múilt évben bevetett területnél, míg a termés való­színűleg 2,4 százalékkal fogja meghaladni a tavalyi termést. Hozzávető becslés szerint kris­tálycukorban 449.700.000 tonnára, nyerscu­­korban pedig 549.000.000 millió tonnára szá­mítanak. — Kényszeregyezségek és csődök. A budapesti kir. törvényszék, a következő cégek ellen rendelte el a csődönkívüli kényszeregyez­ségi eljárás megindítását. Hirschfeld Dániel és fia budapesti (Dohány-utca 71.) bejegyzett bornagykereskedő cég és annak egyedüli tu­lajdonosa, Hirschfeld László. A követelések bejelentése nov. 10. egyezségi tárgyalás nov. 24. d. e. 9 óra Orbán József dr. törvényszéki bíró előtt (Alkotmány-utca 14. III. 1/b). — Vajda István budapesti (Ferenciek-tere 7.) vendéglős. Köv. bej. okt. 20. egyezségi tár­gyalás nov. 7. d. e. 11 óra Csíki Károly dr. törvényszéki bíró előtt, (Alkotmány-utca 14. III. 45.). — Modor Tivadarné budapesti (Vö­­rösmarty-utca 43.) vendéglős. Köv. bej. nov. 17. egyezségi tárgyalás nov. 27. d. e. 9­ A óra Nagy István dr. törvényszéki biró elött (Al­kotmány­ utca 14. III. 46.1. Csődöt nyitott: a kecskeméti törvényszék Papp Imréné, Sós Rozália gazdálkodó, a szolnoki törvényszék Szikra István jászberé­nyi könyv- és papirkereskedő, a soproni tör­vényszék Winkler Izidor beledi kereskedő, Winkler Lipót beledi kereskedő vagyonára. — Lehet-e szó hadikölcsön és zálog­levél valorizálásról címmel igen érdekes eredeti információkat közöl a Pesti Tőzsde mai száma. Az összes záloglevelekről, kötvé­nyekről, hadikölcsönökről figyelemreméltó híreket közöl a lap, amelyben cikket találunk a betétkartelről, a Magyar-Német Bankról, a Nasi­iról, a Transcanubiáról, az Élelmiszer­­szálli­­óról, a Lichtigról, a német tőzsdék ár­javulásáról. Érdekes tárcák, párisi, berlini, londoni tudósítások egészítik ki a tartalmas számot, amely információkat közöl az áru­tőzsdéről, gabonatőzsdéről stb. Ára 5000 ko­rona. — Lókiállítás a Tatterszallban. A szé­kesfőváros Tatterstall-telepén szeptember 12-én, szombaton nyitják meg a díjazással egybekötött LX. luxusló-kiállítást. A vásár anyagát szeptember 14-én délelőtt bírálják. A luxusló-kiállításnak szeptember 16-iki bezá­rását követően , a Tatterszallban lovardát nyitnak, amelyhez a rendelkezésre álló 4400 négyzetméter lovardás helyiség területénél fogva legfeljebb a londoni lovaglócsapott hasonlítható. Szeptember 22-én és 23-án rem­­­dezik ugyancsak a Tatterszallban a XXXVI. számú menló-kiállítást, október 2-ától 6-áig­­pedig az igá­slé-kiállítást és vásárt, melynek keretében vontató­verseny lesz. ffUDAPESTI HÍRLAP 1925 szeptem­ber 11. (208. sí ) ÉpSörepapirpiac, Budapest. Az üzlet lanyhán indult, később, fedezői vásárlásokra némi javulás állt be, úgy hogy egyes papírok 1—2%-kal a tegnapi záró­­kurzus felett maradtak. Szilárd a Ganz, az Acél és a Lipták, melyet különösen nyitás­kor erősen vásároltak. Egyébként az üzletet a spekuláció teljes tartózkodása jellemezte. A Nova újabb 5000 K-val esett. Megállapí­tást nyert, hogy ebben a papírban a teg­napi erőltetett eladások nem mint általában­ hitték, egyik vezető bankunk megbízásából történtek. Az eladó az a tőzsdebizományo­­sunk volt, ki már kezdet óta személyi okokból bizonyos ellenszenvvel áll a Nova tőzsdei menazsírozásával szemben. A dolog pikantériájához tartozik, hogy ez a tőzsde­­bizományos tegnap az eladásokat nem a sa­­ját, hanem az emlegetett nagybank ügynö­kével végeztette, ami természetesen megté­vesztette a tőzsde közönségét az eladó szem­­mélyére nézve. A fix kamatozású papírok piacán megfors­­ult a hadikölcsönökben való irányzat, annyira, hogy 25—30% -ig terjedő áresések­ fordultak elő. Általában ezekben az állami címletekben a tegnapi nap árnyeresége kö­rülbelül odaveszett. Sokkal jobb volt a helyzet a záloglevelek piacán, ahol egyes papírok árlemorzsolódása mellett erősebb emelkedések is voltak feljegyezhetők. Ja­vultak a Pesti Hazai, a Kereskedelmi Bank, a Moktár, a Magyar Általános Takarék és legjobban a Jelzáloghitel kötvényei, melyek 225-ről 310-ig ugrottak. Az utótőzsde irányzata tartott. A délutáni magánforgalomban tartóz­kodó és üzletfélél­ámázat érvényesült. Elő­fordultak: M. Hitel 337, O. Hitel 133, Ke­reskedelmi Bank 070, Ganz D. 2620, Ganz V. 1330, Rima 114, Brassói 457, Cukor 2005, Georgia 335, őstermelő 225, Nova 267, Gumi 312, Gschwindt 293, Bécs. Az értéktőzsde mai megnyitása a hol­napi rendezési napra való tekintettel gyenge volt. A spekuláció a hét elején vásárolt pa­pírjait a piacra dobta, úgyhogy az interven­ciós bizottságnak kellett közbelépnie, hogy a további áresést megakadályozza. A magyar értékpapírok piacán az üzlet igen minimális volt, alig egy-két kötés jött létre. Zárlat felé A budapesti évés Sdzsde hivatalos jegyzései ezer koronákban. Legutóbbi záró (1.5, mai legkisebb (11.5, legnagyobb (911.5 és záró (IV.5 árfolyamok. t­a n m. Államadóssági kötvények: Népsz. kötes. IV. II. III. IV. 1918—1923. 1918—1925. Helyiérd. vasút Hazai B. vasút Vasutforgalmi 1897. évi 1903. évi 1906. évi 1918. évi 1920. évi Záloglevelek és Belvárosi Tak. Egyesült főv. Kisbirtokosok M. Ált. Takarék Agrárbank ■Földhitelintézet Beszámitolók. Moktár Tp. Közp. feszk. Pesti Hazai Pesti Ház. Közs. Keresk. Bank Angol­ M. Bank , Atlantica ..... Bosnyák agrár .. Budapesti bank. Fabank ..... Földhitelb. . . . Hazai ..... Hermes ..... Horvát jelzálog .. Magyar Hitel . . Ingatlan ........... 280 M.­Cseh Iparb. Forgalmi .... Jelzálog .... Keresk. Hitel. . . Leszámít. .... Általános ......... Jerner, Bank­, T°, 66 65 66 65 105 80 SÜ tt 43 88 4­2 42 55 33 £0 43 33 a? £4 33 35 27 31 31 89 26 10 29 23 17 21 20 18 15 16 15 18 15 16 ló kötvények:Tism: 71 70 60 31— 21 I­U0 no— 160 lesönkötvények: 220 200 230 180 160— 175 £0 90— ICO 75 76— 80 25 23— 27 kölcsönkötvények: 190 170 190 170 140— 170 125 no— 120 325 £10— 240 200 £00 210 160 140— 155 280— — — £20 2­0— 280 80 70 -----75 190230— 236 1­0 100— 110 225 215—250 tikok: r \ tö 35 35 859 11 12 IS te 64 656 — — 6 4 4 4 4 225 £28 233 232 121 1-24 3?6 124 17 16 17 17 69 89 90 Stf 318 335 340 839 2B0230 234 230 14 14 14 14 btf— 36 5:6 31— 31 31 17— 17 1? 66 66 68 66 11— 11 11 mmm •mmW Me Magyar-Német . — Olasz-bank ... Központijelzálog — Városi Bank . . — Merkur ...... ® Nemzeti ..... 10 Osztr. Hitel. . . . 136 ...........................376 Wiener Bankver. 9. 6 10 13 1 960 6 16 6 10 135 970 97 5 16 6 20 ItS 865 97 Belvárosi . » Lipótvárosi • Fővárosi . . . általános • . Moktár Takarékpénztárak. 36 34 5 — 30 — 115 117 170­­35 5 80 1­8 170 34 6 20 118 170 Hazai...............­3160 2106 2165 2160 Biztosítók:­­. M. B..............5700 5725 5800 5725 Fonriére ..... 104 105 110 ICO Pannónia bizt . — — — — Nemzeti baleset. — — — — Pátria ..... — — — — Malmok. . 40 40 41 40 , . 65 65 67 50 , . 187 197 199 199 ... 91 - - 91 , . 148 143 147 140 , 75 74 75 70 ,,111 110 111 111 , , 26 25 26 25 , , 486 437 439 43$ , 75 74 75 74 Concordia . . Back-malom . Borsod-Misk. Békéscsabai.. Budapesti . . Gizella • t . , Hungária ■ . Király . . . « Pesti Victoria Transdanubia Bányák és téglagyárak: Asphalt és kátr. — — — — Bauxit tr............ 720 720 725 720 Beocsini...........HCD 1100 1100 1150 Borsodi szén . « 47 91 60 49 Szentlőrinzi ... — — — — Csepeli építő . . — — — — Cement .....­­48 — 149 148 Kohó............. , 345 236 240 236 István tégla . . » — 17 17 17 Köb. göztégla . » 160 Dräsche . A. .. 165 — 177 160 Magnezit .... ,1470 —■ 1470 1470 Aszfalt ...... 84 — — — Alt. kőszén . . .2960 2980 2965 2976 Kerámia •••• “ — — Móri szén......... — — — — Nagybátonyi . . 120 115 118 115 Sab­ó .... 1.484 476 470 478 Újlaki ...... Athenaeum , • . Fővárosi nyomda Franklin . . . , Globus . . . . , Pallas ...... Révai................ Bigler ..... s Stephaneum . « Wodianer........... Nyomdák. . . 67 64 4 — 64 — 35 IC 8. 35 64 3 4 Unkán ví 1C45 1045 1045 Faipari vállalatok! ISTIr-Merkuria........... — — — — Magyar Cserző... — — — — Dunaharaszti fa.. 1—11 Egres. fa . . . . 4 — 4 4 bournir...........rj. 11 — 11 11 Gutmann .... 510 — — — Hazai fa ... » ht 60 52 51 Hon. fa............. 12 — 12 12 Kőrösbányai .... — — — — Kronberger...., 3—83 III. IV.L n. III. IV.l n. DL r*. v­T Lignum .. •». H— 13 18Királysör .... — 70 70 63 6bHitelta ......• ■• ~rt— — —Polgári sör ... 150780 780 7804 4Nemz. fa • ••. 4­5— 420 430Krausz szesz . . 67 79 6S 65 tuLichtig . . . . —•— —Pannónia sör.... 16 15 18 Iá 86 £6Ifi Ófa ... .•. 550 —540 540 «—— Rézbányái ...•. S3— 36 3S — —Szlavónia . .•. 51 63 63 14 Század­ík és gyógyfürdők: VT* 66 65Union Naáci•.197519.518S01980 30 81 E63 3Viktoria b. ..• — — —Lukács-fürdő.... 17 18 1s4 4Zabolaj . . .• 13— 18 17 Vasművek és gépgyárak: 110 — 110 110 Erődi vagyon Corvin gép m — — Csáky .............. 6 6 Gazd. Gép ... .­­39 2­ ° Fábián............... 15 — Fegyver ..... 690 680 Fémkereskedelmi £5 — Frankl A. H. . Ganz-Dan. . . . Ganz-Val. .... Kistarcsai • « » 62 Györtír W. . . . — Hoffherr . . . » • Kaszab ..».», 21 Kissling ~~ Kühne .....• 13 Láng ....1, Lipták ..... 40 Más............... 1* Magyar acél . • Belga fém .... 140 Lámpa ...... 1°2 Mérleggyár........ 9 Motor................ 17 Ólom árugyár ... — Chaudoir........... 160 Vegyipari gépgyár 19 Győri vagongyár 49 Rima , 117 Roessemann ... 40 Rothmüller ... • Schlick . . . . • 49 Schuster ..... 26 TendlotT ..... 50 Vulkán , 1 • 1 30 Wörner ..... 9 7 238 15 700 25 73 72 •2595 2590 2655 1320 1I05 1340 69 63 144 26 29 97 40 13 178 160 16 113 6 49 Sl 9 146 23 80 ICO 44 14 180 140 163 17 160 49 117 40 6 60 26 45 32 9 6 280 15 680 25 70 SS40 13 25 62 IC 5 20 19 98 43 14 178 138 150 16 165 19 49 114 40 6 49 26 45 hl 9 Közlekedési vállalatok. . . 850 —­­Adria .... Közúti ..... 7 Városi . . . • ■ Búr ........ Délivasut . • Mftr­o . . . . Levante ■ . . Miskolci vill. Nova ..... Államvasut . Tröszt .... 45 217 125 140 270 ■510 242 97 46 210 117 205 390 240 106 166 47 215 118 116 271 405 241 Textilipari vállalatok 1 96 160 46 215 117 115 265 405 210 Cukorgyárak! 498­­498 490 Délcukor .... Horvát cukor » • — — — — M. cukor . . . .1990 1995 2015 2000 Georgia ..... 656 351 356 352 Mezőheev. cuk. 139 121 122 126 Stummer ... .»^10 1410 1530 1510 Élelmiszervállalatok: Haltenyésztő .... 17 17 18 17 16 16 16 16 Püspöki ....7 7 6 8 X okaji • • • • •••• ••— — — — Vili. pezsgő . • •30— — — Gáz- és villamossági vállalatok: Általános gáz ... 8 — — 8 Egyesült izzó . . 1350 1860 1865 1860 Auer ....... 995 — — 995 Phöbus . .­­ . . 90 90 104 102 Vasmegyei ~ 150 145 Olaj Olajmé­vek. .... 67 69 59 53 Sörgyárak és szeszipari vállalatok: Barót!­­Részvénysör . • ^65 605 530 620 Temesi szesz « . 250 — £50 250 Fővárosi sör . . 1-4 54 54 54 Gschwindt i.ii 292 292 296 291 Kegteviebi !.— — — — Vegyipari vállalatok! Ch­inoin . • » . Danica Diana ..... Spódium ... Flóra ...... Műtrágya . . . . Keleti-Murányi Klein és Fia.... Klotild ..... Pharmacia . . Szikra ...... Török................ W­ander........ 8 8 85 — 19 18 39 84 39 33 115 113 82 — 2 2 19 — 5 — 60 28 22 61 20 22 Különféle vállalatok: ........... 68 59 449 460 Béni.............. Brassói .... Gorvin-film....... Dorogi gummi... Dun. sertéshizlaló Papir ...... Fetten ..... Győri bőr • . . . Hangya • • . . . Kábel ...... őstermelő •. . Gummi........... Német mező.. . Vasút? forg. . . Interexim........... Nemz. kiv.-beh. , Star-filip ....... Telefon . . . . . Unioszinház . Szolnoki . . • Zilhon nálffu­td 15 — 43 — 88 85 1420 1500 83 — 22 — 225 525 315 310 12 70 190 191 10 10 55­­148 145 ~1 — 6 — •5» 87 45 Gyapjumosó..... 87 86 37 Szövő-Kötő . . 45 — 46 Goldberger . . 129 — 1 3° 1­2 Győri textil..... 86 36 —s7 33 juta ..................230 - 230 230 Karton .»► • . j12 64 53 Pamut* . ! ! 228 283 237 245 Szegedi kender . 970 366 370 865 Unió textilművek. 4 — 4 4 8 £5 19 86 40 8 £5 19 £4 89 11S 1­6 80 30 2 172 17 62 61* 22 20 22 22 60 60 472 465 15 35 43 43 36 35 1540 1635 83 £B 22 22 £28 224 312 310 70 70 192 191 10 11 £6 65 146 145 1 7 1 9

Next