Budapesti Hírlap, 1925. december (45. évfolyam, 272–295. szám)
1925-12-01 / 272. szám
Budapest, 1925. ^ XLV. évfolyam, 272. szám. (Ára 2000 kor.) Kedd, december 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak Egy hónapra 50.000 korona, negyedévre 135.000 korona* Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groschen, Eg^Ica szám ára hétköznap 2000 kor. Költőidre az előfizetés kétszerese* Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőirodi Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. az. Telefonszámok: József 43, József 93, József 63, József 23—84. Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55. Budapest, nov. 30. A magyar őserdő egyre ritkul. Most újabb hatalmas rés támadt benne: meghalt Matlekovits Sándor. A tudomány, a politika, a szabadság, a nemzet halottja ő, akit pártállásra való tekintet nélkül fog megsiratni mindenki, akiben magyar szív dobog. Matlekovits Sándor tipikus képviselője volt a Ferenc Józsefi nagy időknek, tettekkel tényezője annak a nagy fellendülésnek, mely erre a korszakra rányomta bélyegét. Ott állott bölcsőjénél a nagy kiállításoknak, melyek hivatva voltak tanúságot tenni közgazdaságunk fejlettsége mellett, ott állott a front élén, mikor ipart és kereskedelmet kellett teremteni ebben az ipar nélküli országban. Politikus volt, de csak addig, amíg a politika nem ágazott el gazdasági meggyőződésétől, mely a legtisztább szabadság, egyenlőség forrásaiból táplálkozott. A közgazdasági szakirodalom ezt úgy fejezi ki, hogy a kereskedelmi szabadság rendíthetetlen híve volt. Ez a felfogása dogmává sűrűsödött lelkében és akkor sem változott, meg, amikor némiképpen ellentétbe került a gyakorlati lehetőségekkel. Ő következetes maradt mindvégig, de ez a következetessége tiszteletreméltó volt, nemcsak azért, mert a tudomány gazdagon felszerelt arzenáljából szedte elő fegyvereit (sok kitűnő könyvet is írt össze), hanem azért is, mert nála egyenes folytatása volt annak az" érzésnek, mely lelkét nagy korának tanításai és tanulságai révén betöltötte. A régivágású, legszebb értelemben vett liberalizmus kisugárzása volt ez a gazdasági meggyőződése, annak a liberalizmusnak, amelynek a név egyformaságán kívül semmi közössége sem volt azzal, amit később liberalizmusnaak neveztek. Matlekovits Sándor, aki a pátriárkák korát meghaladta (83 esztendőt ért el), majdnem halála napjáig töretlen testi és szellemi frisseségben élt közöttünk. Fiatal maradt felhevüléseiben, szenvedélyes vitatkozó modorában, lobogó kritikai érzésében. Fiatal a magyar tudomány és a magyar ipar iránti lelkesedésében. Ez a két pillér állott legerősebben lelkében. Mutatja, hogy mindvégig vezető és dolgozó elnöke maradt a Közgazdasági Társaságnak és az Országos Iparegyesületnek. Mutatja, hogy még a halál árnyékában is sorompóba hívta a magyar kisipart az aranykoszorús mesteri címért, amely hivatva volt szárnyat adni a magyar kézműipar teremtő erejének. Ritka halandóról mondhatjuk, amit Matlekovitsról. Hogy egyaránt ismerte el vezérének az egyszerű iparos és a tudós. Hogy konzervatív volt, amikor meg kellett óvni a régi tradíciókat és haladó, amikor új érveket kellett recipiálni régi meggyőződésének alátámasztására. Hogy friss és fiatal maradt haláláig és egy hajszálnyit sem tágított attól a tantól, melyet szíve vérével festett elevenre. Matlekovits Sándor merkantil ember volt, de ez a merkantilizmusa egészen jól összefért a föld érdekeinek tiszteletével. Mint valóságos belső titkos tanácsos kegyelmes úr volt, de ez a címe nem hátráltatta abban, hogy címre és rangra való tekintet nélkül a tudományos analízis mérőeszközével állapítsa meg az emberek értékét. Mindenekfelett pedig dolgos munkása volt ennek a magyar anyaföldnek, melynek humuszát jobban termékenyítette meg, mint sokan azok közül, akik az ő életében a vezéri pálcára tartották magukat érdemesnek. Nyugateurópa őslakói között. Irta Paikert Géza. Lequeitio, nov. 25. Tudósok találgatják róluk, hogy rokonaink lennének, hogy bölcsőjük szintén valahol Ázsia steppéin ringott, hogy a hánykolódó halászbárkát ficánkoló paripa előzze meg; nem tudom, mi áll ebből, de Róma vasvértü légionáriusai, Attila kóborló őrsei ipar mint régi kultúrával biró, minden idegen befolyás ellen utolsó csepp vérükig harcoló népet találta itt őket. a mai Spanyolország vizcavai tengerpartján halászó, sziklák között földet túró, ezer veszedelmen átment, minden őslakónál régibb fajtát, a bátorszívű baszkokat. Bevallom, jómagam sem tudtam róluk többet, mint azt, hogy egyáltalában léteznek. Roppant csodálkoztam tehát, amikor először érkeztem Spanyolország északkeleti francia határára és a várt nagykalapu, színes ruhájú spanyol helyett egyszerű sötétkék halászzubbonyba öltözött, kis fekete posztósapkás, magas, fekete, markánsvonalú embereket láttam. Még jobban csodálkoztam azonban, amikor beszélni hallottam őket, összeszedve minden latin tudományomat, hegyezett füllel lestem erősen tagolt, monoton, csupa á-val teletűzdelt szavaikat. Semmit sem birtam belőlük kivenni. Annyira nem hasonlít beszédjük Európa egyetlen nyelvéhez sem, hogy már ezen az alapon rokonoknak fogadtam őket, bár egy szót sem értek még mostan sem, közel egyévi közöttük tartózkodás után nyelvükből. .Pedig éppen ebben találnak grammatikusaink és, érdekes, az övéik is hasonlóságokat. De mivel nem vagyok tudós, minden tudományt kizárok s csak egy pár sort szándékozom furcsa, délvidéki életükről írni. Igazán megérdemlik, mert meleg, becsületes szivükkel végtelen barátságos ideiglenes otthont adtak a száműzött, tragikussorsú Zita királynénak, egész családjának és szerény királyi háztartásnak. Magam is innen Leoueitioból (baszkul : Lekéitió) tanultam meg őket becsülni, mert politikai, meglehetősen kemény meggyőződésük ellenére, ami a spanyol- ultranacionalista elvekkel élesen szembenáll, mégis nagy szeretettel és tisztelettel veszik körül a felséges családot, amely pedig, hiába, mégis csak a lovagias spanyol király vendégszeretetét élvezik. A baszk Uribarren gróf palotáját, a tartományi ülés szintén baszk frgurai teljesen ingyen bocsátották Zita királyné rendelkezésére és ezzel a nemes aktussal végtelen finoman igyekeztek — mint jólnevelt, örök ellenzék — politikai ellenfeleiknek lovagiasságát túlszárnyalni. De bőségesen megjutalmazva érzik is magukat a királyné roppant tapintatos és szeretetreméltó, hálás viselkedésével.* Halászok. Legalább is nyolcvan percentje a baszkoknak a vízzel birkózik. Csodálatosan jó tengerészek. Nem szorgalmuk és nem munkabírásuk, hanem hi hetet leír szívósságuk miatt. Olyanok, mint a diófa. Magasak, barnák, csontjaikon, csak izmok feszülnek, fejüket végtelen gőggel hordják magasan. Vannak közöttük arcok, melyek nyugodtan szolgáltathatnának mintát a szobrász vésőjéhez. Különösen az öregek között látni kolosszális fejeket, sajnos, mindig szebbeket, mint amilyeneket szegény agyon dolgozott asszonyaik hajtanak megadással a templom alacsony, gyékényfonatú térdeplőire. A halászok bajuszt, szakállt nem viselnek, sötétbarna arcukon kékes színijén játszik a kiborotvált szakáll helye. Neveik olyan hosszak és olyan nehezek, hogy ennél hosszabbakat csak az indiánok produkálhatnak, talán. Mosónénkat Francisco de Aguireamalloa-nak, cipészünket Juan de Trotiaga-nak, asztalosunkat José Maria de Garay-nak, (érdekes, hogy Ugyanúgy iratik, mint a hasonlóhangzású magyar név) égjük leghíresebb festőjüket Zuluaganak hívják. Vasco di Gama, Velazquez szintén baszk eredetű világnevek. De ime, egypár helységnév: Ondárroa, Guetarrá, Zumaga, Azpeitia, Usurbil, vagy a szomszéd tartomány neve: Guipozcoa, házunk neve: Echezabai (széles ház), hotelünk neve: Gom Bum (— Föl a fejjel!) Majdnem minden második ember nemes, nevük előtt ott díszeleg a sokat jelentő de szócska. Büszkén viseli is, mosónőnk, halászunk és útkaparónk pedigréjének eme eklatáns bizonyítékát. Istenem, nekem ilyenkor mindig a mi drága, szegény elszakított felvidékünk egypár megyéje jut eszembe, ahol falvak voltak nem nemes ember nélkül! Viseletükben csak a kis fekete posztósapka, a boina baszkuli tsapel gorri, (nálunk svájci sapka néven hölgyeink, motorciklista sapka néven ifjaink viselik), fehérkötéltalpú, vászoncipőjük az abarkela és földműveseknél a nyitott bőrlúz, a zsamar külömbözteti meg őket a rendes városi lakosságtól. Azaz még egy lényeges pánt, nyakkendőt, bizonyos politikai demonstrációképpen szűkebb hazájukban, még főuraik sem viselnék. Roppant erős faji öntudattal bírnak s bár az évezredes spanyol befolyás erősen kiütközik, mégis megtartják ősi szokásaikat, beszélik több ezeréves nyelvüket és jogaikért, szabadságukért készek mindenüket feláldozni. Boldog Spanyolország, hát íme, Te sem vagy nemzetiségek nélkül! Pelota labdajátékuk (pilóta) világhírű, minden faluban megvan az a magas, sima kőfal, ahol a fiatalság állandóan gyakorolja magát e roppant fárasztó sportban, ami a tennisz ősapja lehetett. A spanyoloktól átvett szokásképpen elmaradhatatlan még az itten egészen természetes bikaviadal is. Az állatkínzást és kegyetlenséget alaposan megtanulták déli szomszéd,jaiktól. Van egy eredeti baszk zenekari összetétel, mely két fuvolásból és egy dobosból áll, akik csekély számuk ellenére mégis hihetetlen lármát tudnak csapni. Ennek hangjaira táncolják a helység fői terén — sajnos, mind ritkábban — eredeti csárdás- és kólószerű társas táncukat, amely roppant karakterisztikus dobbantásokból és graciózus férfi-női szólókból áll. A végén egy nagy láncot alkotnak és kígyószerűen rohannak, míg az utolsó, markos suhanc ostorszerűen nagyot nem ránt rajtuk, úgy hogy óriás jókedv között szerteszét repülnek.Hihetetlen muzikálisak, a legkisebb kölyöknek is koloszszális hallása van. Az idegenhez meglehetősen bizalmatlan nők, de velünk — kiváltságos megtiszteltetésképpen — roppant barátságosak. Gyakran voltam benn egészen egyszerű halászok vagy parasztok csak meglehetősen tiszta lakásaiban, ahol mindig kendővel letörült székkel, majd egy disznóbőrkulaccsal, amiben rendesen jófajta logrond bor szokott lenni, kínáltak meg, nagyon szeretik a faragott dolgokat, a mi tulipános ládánk faragott mását, majdnem minden baszk házában megtalálni. Kézimunkáik, edényeik, háziiparuk ornamentikája is sok-sok hasonlóságot mutat a mienkkel, igaz, hogy ezekben a primitív dolgokban nehéz klasszifikálni. Spanyolország legkedvezőbb analfabéta statisztikája a baszk provinciákról kerül ki, relatíve meglepően kulturált faj, annyiban feltétlenül megegyezik a magyarral, hogy, a politikát mindenek fölé becsüli. Az utcának, mint mindenütt délen, úgyi itt is óriási szerepe van. Markáns vonalú, barna fejüket magasan hordva sétálgatnak egy csomóban a legtöbbször munkanélküli suhancok, miközben mindegyik egy-egy mozicsillagnak, Rodolpho Valentinónak, vagy Ramon Novarronak képezli magát. A Genf és London, Budapest, nov. 30. •Holnap, kedden írják alá Londonban a locarnoi szerződéseket, Genfben pedig megint összeül a népszövetség, hogy folytassa tatarozó munkáját a párisi békeműveknek alapjában elhibázott épületén. Genfben eddig még nem sikerült olyan művet létesíteni, mely olyan általános örömet és megelégedést keltett volna, mint a locarnoi eredmény. A tartózkodó angolok maguknak tartották fenn a szerencsét, hogy hét országra szóló lakodalmat csapjanak a locarnoi szerződések aláírása alkalmából. Az anyakirályné halála közbejöttével ugyan meg kellett nyirbálni az ünnepi programot, de még így is nyilvánvaló, hogy Anglia a locarnoi megállapodásoknak különös jelentőséget tulajdonít. Angliában nincs és nem volt ellenzéke a locarnoi eredményeknek, ottcsak a domíniumok külön álláspontját kellett kímérni és számításba venni. Az angol közvélemény nem látott közvetetten érdekeltséget a local"■"fin határbiztosításokban és döntőbírósági szerződésekben, de látta bennök az európai béke alapkövét, melyen, tovább lehet építeni, mely lényegesen csökkenti európai gondjait, hogy annál zavartalanabbá és osztatlanabb erővel követhesse Európán túl terjedő világpolitikai céljait. Más-más az érdekeltsége a többi szerződő félnek és ennek megfelelően a locarnoi eredményeket másképpen fogadta a francia közvélemény, mint a német, vagy az olasz. Franciaországban csaknem egyhangú megelégedést keltett Locarno. A franciák azóta kormányválságon mentek keresztül, amelyben azonban a hanyatló frank játszotta a főszerepet. Locarno szóba sem került, sőt Briand, Locarno egyik főaktora került az új kormány élére, ami természetesen azt jelenti, hogy a kormányváltozás nem jelent irányváltozást a francia külpolitikában. Távolról sem ilyen egyhangú a megelégedés Locarnoval Németországban. A német kormánynak kemény harcokat kellett megvívni a birodalmi gyűlésen és a birodalmi tanácsban, hogy megkapja a felhatalmazást a locarnoi megegyezések aláírásához. A német nemzeti önérzet különösen azzal a gondolattal tudott nehezen megbékélni, hogy önként mondjon le egy darab német földről. De az önuralom az önérzet fölé kerekedett és hogy jól történt, ahogy történt, mutatja, hogy Hindenburg aláírta a kormány megbízatását, márpedig Hindenburg van olyan jó német, mint a német nemzeti párt legintranzigensebb tagja. Olaszország is ott lesz a londoni aláírásnál. Hogy nem Mussolini fogja képviselni, az legfeljebb a londoni ünnepség érdekességét fogja csökkenteni, de nem a jelentősségét. Bár Locarno kedvelő hatását Magyarország sorsára mi is reméljük és ennek következtében a londoni ünnepségeket sem nézzük közömbösen, a mi figyelmünket elsősorban mégis Genf vonja magára. Nem árulunk el titkot, ha őszintén megmondjuk, hogy a magyar közvélemény némely fájó tapasztalása óta nem tekint vérmes várakozással a népszövetség felé. Már most már tagja volnánk a népszövetségnek, Magyarország nemzetközi helyzete alig változott. Elszigeteltségünk a régi. Kapunk ugyan néha jó szavakat Angliából, Olaszországból, sőt Franciaország- A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal.