Budapesti Hírlap, 1926. február (46. évfolyam, 26–48. szám)
1926-02-02 / 26. szám
Budapest, 1926. _______________XLVI. évfolyam, 26. szataf. (Ara 2000 kor.) Kedd, február 2. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak : Egy hónapra 50.000 korona, negyedévre 135.000 korona. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groscken. Egyes szám ára hétköznap 2000 kor. Külföldre előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Szerkesztőség: Vilikerfilet, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József-körút 5. sz. Telefonvámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, Levelekn: Budapest 4. Postafiók 55. A vádirat. Budapest, febr. 1. Szokatlan dolog az, hogy vádirat kerül a nagyközönség elé, amikor a törvény kifejezetten tiltja a vádirat hírlapi közlését. De nagyon helyesen cselekedte azt a királyi ügyészség, hogy a mai egészen kivételesen furcsa viszonyok között eltért a rendes szabálytól, s maga adta közre a vádirat teljes szövegét, hadd ismerje meg az egész világ a leplezetlen tényállást, úgy, amint az józan ítélőtehetségű emberek szeme előtt kibontakozik. Vannak benne megdöbbentő részletek, amelyekre ennyire nem voltunk elkészülve. De mi most nem akarunk részletekről szólni, lesz erre még idő máskor. Mi mindenekelőtt szívből jövő elismerésünket akarjuk kifejezni a magyar kir. ügyészségnek, ezért a klasszikusan szép jogi munkáért. Úgyis annyira megtépázta különösen az országos főkapitány szerencsétlen eltévelyedése a magyar hivatali kar tekintélyét, hogy jólesik magyar lelkünknek az ügyészség eme gyorsan létrejött és mégis magas színvonalú munkáját végigolvasni. Nem titkol semmit, nem kímél senkit, rendíthetetlenül törekszik az igazság fele. Természetesen romlott aggyal, görbe szívvel másképpen is lehet látni mégezt is, s akadnak ilyen hangok is, sőt az ilyenek talán érdekesebbek is a tömeg egy része előtt. De belőlünk nem pusztult még ki egészen a hit a magyar közönség jobbik részének józan és tisztességes ítélete iránt, s így azt gondoljuk, hogy ennek a vádiratnak a figyelmes elolvasása talán csak fog belehozni némi nyugalmat a túlcsigázott fantáziák munkájába ennek a pénzhamisításnak az ügyében. Csak azután a politikai bizottság el ne rontsa azt, amit a bűnök üldözésére hivatott fórum olyan korrektül cselekedett meg ezzel a vádirattal. Mert hisz ebből a vádiratból nemcsak az ügy büntetőjogi mozzanatai tűnnek elő egészen világosan, hanem az is plasztikusan domborodik ki, amit az ügy politikai hátterének szoktak nevezni. Világosan látjuk, hogy a miniszterelnök már genfi útja előtt hallott valamit a frankhamisításról. Kozma Miklós szólt neki. Mi tudjuk, hogy ez nem valami hivatalos jelentésben került eléje, hanem Kozma Miklós a Ház folyosóján közölte a hírt a miniszterelnökkel. Annyi mindenféle félig legális, egészen illegális, megengedett és meg nem engedett tonmentési ügy burjánzik nálunk Trianon óta éppen a jobb lelkekben (ami mondjuk meg, nem is olyan meglepő), hogyha a miniszterelnök minden felbukkanó hírnek maga személyesen akarna utánanézni, akkor igazán megérdemelné, hogy fölvehesse címei közé a fődetektív címet is. Mégis, a sok bolond és nem bolond gomba között a frankhamisítás olyan díszes példány, hogy ennél meg kellett állnia a minisz- terelnöknek is. Levélben kérte, föl, te-hát a legkomolyabb formában Petényi Zsigmond bárót, ezt a tetőtől talpig megbízható, higgadt elméjű férfiút, s hogy nézzen utána ennek a bolond hírnek, s annak ellenére, hogy Pere- Inyi írásbeli válasza egészen megnyug-tató volt, mégis közvetetlenül elutazása előtt, már a keleti pályaudvaron külön utasította meg államtitkárát, hogy sürgősen keresse föl az országos főkapitányt azzal az utasítással, hogy a hivatali hatáskörében azonnal győződjék meg, hogy mi az igaz, s tegye kötelességét. Azt igazán nem gondolhatta a miniszterelnök, hogy maga az országos főkapitány a pénzhamisítók között van. Az igazságos és tárgyilagos megítélésnél még azt se szabad figyelmen kivül hagyni, hogy magának a genfi útnak az anyaga is eléggé elfoglalta a miniszterelnököt s abban a lelki állapotban nehéz méltányos ésszel többet várni, mint amit a miniszterelnök tett. Mi igy látjuk az úgynevezett politikai háttért, s szerintünk ilyen tényállás mellett a politikai felelősség csak akkor állott volna be, ha a miniszterelnök el akarta volna tussolni a dolgot, de erre a föltevésre nem hogy semmi adat nincs, de éppen az ellenkezője közismert. Úgy olvassuk, hogy a franciák elégedetlenek a vádirattal egyik oldalról, s a fajvédők elégedetlenek a másik oldalról. De hát ennél a kétféle irányból jövő elégedetlenségnél eszünkbe jut a régi mese a molnárról, a fiáról és a szamárról. Az se volt jó, ha az apa ült a szamáron, az se volt jó, ha a fiú ült rá,s az se volt jó, hogy ha ők vették nyakukba a szamarat. Nem lehet mindenkinek eleget tenni. De azt hisszük, hogy az igazi bírónak, a lelkiismeretnek eleget tett az ügyészség munkája. Persze, persze politikailag szépséghiba, ha egy miniszterelnököt becsap a rend legfőbb őre. Ezt elvitatni nem lehet. Aki tehát mindenáron akar politikai bűnbakot keresni, annak van erre is alkalma. De mi előttünk csak az ország érdeke lebeg, s megbocsáthatatlan bűnnek tartjuk azt a törekvést, hogy sokan a miniszterelnök úgyis nehéz helyzetét még nehezebbé akarják tenni, mert ezzel egyúttal az ország dolgát is nehezítik. Éppen úgy megbánná később Bethlen István mai távozását a nemzet, mint ahogy megbántuk, hogy válságos időkben egy, másik miniszterelnököt állítottak le a posztjáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy majd nyugodtabb időpontban mi is ne hívjuk föl Bethlen István figyelmét néhány olyan momentumra, amin neki is változtatni kell. Akkor majd ezek haszonnal fognak járni az országra. Ma minden gáncsvetés, amit Bethlennek szánnak, az országot is éri. Mi ezt szilárdan így látjuk ma, s reméljük, hogy így látja a helyzetet a a nemzet tárgyilagosan gondolkozó része is, s megnyugtathatja a vádirat a külföld ama részét is, amely velünk együtt keresi az igazságot. Reméljük, hogy még ezek vannak többségben bent is, künn is. Vádirat a frankhamisítási bűnpörben Windischgraetz Lajos herceget mint tettest, Nádosy Imrét mint bűnsegédi bűnrészest, Zadravecz püspököt mint bűnsegédi bűnrészest vádolja az ügyész, Nádosy ellen azonkívül többszörös közokirathamisításért emel vádat. A királyi ügyészség tegnap kézbesítette ki a terhelteknak a vádiratot s egyúttal közölte a sajtóval is. A vádirat, mely első hivatalos ismertetője a nagy bűnpör tényállásának plasztikus képét adja a frankhamisítás genezisének és lebonyolításának s szabatosan jelöli meg minden egyes terhelt szerepét. Nyoma sincs benne valamely politikai vonatkozásnak s mint közönséges bűntettet állítja be a bűnkrónikák történetében példátlanul álló esetet, melyet az érdekeltek nyilván anyagi haszonlesésből követtek el. Megállapítja azonban, hogy a terheltek egy része hazafias célzattal támasztják alá védekezésüket, de hogy miben állott, mire irányult ez a hazafias szándék, arra nézve megtagadtak minden fölvilágosítást. Nem sikerült a nyomozás során megállapítani azt sem, amihez a francia kiküldöttek olyan szívósan és nyomatékkal ragaszkodtak, hogy hol szerezték be a hamisításhoz szükséges gépeket és papiros anyagot. A terheltek erre vonatkozóan is állhatatosan megtagadtak minden felvilágosítást, így tehát előrelátható, hogy a franciák kívánságára elrendelt pótnyomozás sem fog erre a körülményre világosságot deríteni. Mivel vádolja az ügyészség a terhelteket. A 78 gépírásos oldalra terjedő vádirat rendelkező részében az egyes terheltek felelősségét s cselekményük minősítését állapítja meg. Az ügyészség Windischgraetz Lajos herceget, mint tettest, Gerő László mérnök, altanácsost, Virág Jánost, a Térképészeti Intézet fényképészeti osztályának vezetőjét, Parragh Ferencet, a Térképészeti Intézet főművezetőjét, Haála Józsefet, az intézet feleadóját, Ágoston Árpádot, az intézet művezető tisztviselőjét, Kiss Lajos Kornélt, az intézet tisztviselőjét, Vetésy Bélát, a Térképészeti Intézet segédművezetőjét, Schaff Nándort, a Térképészeti Intézet tisztviselőjét, Hampel Ferencet, az intézet művezetőjét, Spannring László művezetőt, Nádosy Imrét, állásától felfüggesztett magyar kir. államrendőrségi országos főkapitányt, fiába Dezső magántitkárt, Klaits Lajos nyugalmazott vezértanácsost és Kurtz Sándort, a Térképészeti Intézet főtanácsosát, mint bűnsegédi bűnrészeseket, a btk. 503. szakaszának első pontjába ütköző pénzhamisítás bűntettével. Olchváry Ödönt, ifjabb Andor Endrét, Schwetz Tibor dr.-t, Szörtsey Józsefet, Zadravecz István tábori püspököt, Ferdinándy László drt, Winkler Istvánt és Héder Jánost i a btk. 206. szakaszába ütköző hanuspénz forgalomba hozásának bűntettével, végül Baross Gábort, a Postatakarékpénztár elnökigazgatóját, a btk. 374. szakaszába ütköző bűnpártolással. Kovács Gáspárt és Mankovics Bélát pedig hamispénz csalárd használatának bűntettével vádolja. A hamis útlevelek. A vádirat továbbá Nádosy Imrét hadrendben közokirathamisítás bűntettében mint felbujtói bűnrészest, Windischgraetz Lajost hatrendbeli, Rába Dezsőt háromrendeben, Andor Endrét, Winkler Istvánt és Schwetz Tibort egy-egy rendbeli közokirat-hamisítás büntette miatt mint bűnsegédi bűnrészeseket vádolja. Nádosy azért, hogy Windischgraetznek, azaz az általa tervbe vett ismeretlen célok érdekében közreműködni hivatottaknak jogtalan vagyont, hasznot szerezzen, egy ismeretlen nevű bizalmasát rábeszéléssel és pénz adásával szándékosan rábírta arra, hogy 6 darab hamis útlevelet készítsen. Erre az ismeretlen egyén Andor Endre fényképének és személyi adatainak felhasználásával André Anders néven, Winkler Istvánnak Valacsek Iván néven, Schwetz Tibor úrnak Selezán Műsét néven, Mankovich Györgynek Georg Metz néven, Marschovszky Györgynek G Georg Meliusz, Olchváry Ödönnek Olcsók Dimitre néven, mindig az illető fényképének és személyi adatainak felhasználásával hat darab hamis útlevelet, készített, azokat Románia különböző városaiban keltezetteknek tüntette föl s a keltezés helyére nézve illetékes román rendőrhatóság hamisított bélyegzőjével és hamisított román vízumokkal látta el, ami által azokra a hatóságokra, amelyek ilyen tartalmú valódi útlevelek kiállítására jogosítottak lettek volna, jogsérelem háromlott. A vádlottak beismerésben vannak. A vádirat szerint a vezetők úgyszólván valamennyien beismerésben vannak. Windischgraetz beismerte,, hogy már 1923-ban határozta el ő és néhány barátja, hogy valamely külföldi állam papírpénzét hamisítani fogja. Nádosy beismerte, hogy részt vett a cselekmény elkövetésében. Beismeri, hogy több izben résztvett a forgalomba hozatalra vonatkozó megbeszéléseken. Többször járt a Térképészeti Intézetben és megtekintette a hamisítványok készítését; beismerte, hogy, a miniszterelnöktől utasítást kapott a nyomozat megindítására, de ezt a parancsot nem teljesítette, és beismeri, hogy hamis útleveleket és futárigazolványokat szerzett. Zadravecz beismerte, hogy a hozzá küldött fiatalembereket megeskettette, beismeri, hogy lakására több ládában elhozták a hamis bankjegyeket, amelyek hoszszabb ideig ott maradtak, azonban azt állítja, hogy nem tudta, hogy a bankjegyek hamisak. Baross Gábor beismerte, hogy 1925 augusztus végén Nádosytól megtudta, hogy, hamis frankosokat gyártanak, beismerte, hogy 400 millió kölcsönt adott a Hágában letartóztatott Mankovics György fivérének, Mankovics Bélának, hogy ez a Tűzhelybankban elzálogosított hamis bankjegyeket kiválthassa, azzal védekezik, hogy ő volt az, aki a bűncselekményről a Genfbe utazó miniszterelnököt két nappal utazása előtt értesítette. Jankovichék kiadatását egyelőre nem kérik Végül a főügyész indítványozza, hogy a már letartóztatásban lévő gyanúsítottakkal szemben az előzetes letartóztatást a főtárgyaláson hozandó határozatig tartsák fenn. Értesíti a főügyész a törvényszéket, hogy a Hamburgban letartóztatott Olchváry Ödön kiadását az ottani hatóságok felajánlották. Olchváry kiadatása iránt az eljárást már folyamatba is tették. Jankovich, Mankovics és Marsovszky kiadatása kérdésében csak a holland bíróság ítélete után fog a főügyész állást foglalni. Szitz Jánossal, Polnay Péterrel, Halász Sándorral, Pipigh Antallal, Pazulik József dr.-ral, Kovács Tivadarral és Kovács Gáspárnéval szemben a főügyész a nyomozást különhatározattal megszünteti. A vádirat megokolása- A vádirat rendelkező részét a részletes megokolás követi, mely a frankhamisítás egész történetét foglalja magában. Wíndischgraetz herceg ötlete. A megokolás szerint Wíndischgraetz 1923-ban több barátjával, akiknek személyét azonban megnevezni nem hajlandó, elhatározta, hogy valamely külföldi állam papírpénzét utánoztatni fogja. A francia ezerfrankosok mellett döntöttek. A teljes beismerésben levő Wíndischgraetz azt adja elő, hogy nem saját maga vagy valaki A Budapesti Hírlap mai száma 20 oldal. ,dr.