Budapesti Hírlap, 1926. február (46. évfolyam, 26–48. szám)

1926-02-02 / 26. szám

Budapest, 1926. _______________XLVI. évfolyam, 26. szataf. (Ara 2000 kor.) Kedd, február 2. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak : Egy hónapra 50.000 korona, negyedévre 135.000 korona. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groscken. Egyes szám ára hétköznap 2000 kor. Külföldre előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Szerkesztőség: Vili­­kerfilet, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József-körút 5. sz. Telefonvámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, Levelekn: Budapest 4. Postafiók 55. A vádirat. Budapest, febr. 1. Szokatlan dolog az, hogy vádirat ke­rül a nagyközönség elé, amikor a tör­vény kifejezetten tiltja a vádirat hír­lapi közlését. De nagyon helyesen cse­lekedte azt a királyi ügyészség, hogy a mai egészen kivételesen furcsa viszo­nyok között eltért a rendes szabálytól, s maga adta közre a vádirat teljes szö­vegét, hadd ismerje meg az egész világ a leplezetlen tényállást, úgy, amint az józan ítélőtehetségű emberek szeme előtt kibontakozik. Vannak benne meg­döbbentő részletek, amelyekre ennyire nem voltunk elkészülve. De mi most nem­ akarunk részletekről szólni, lesz erre még idő máskor. Mi mindenek­előtt szívből jövő elismerésünket akar­juk kifejezni a magyar kir. ügyészség­nek, ezért a klasszikusan szép jogi munkáért. Úgyis annyira megtépázta különösen az országos főkapitány sze­rencsétlen eltévelyedése a magyar hivatali kar tekintélyét, hogy jól­­esik magyar lelkünknek az ügyészség eme gyorsan létrejött és mégis magas szín­­vonalú munkáját végigolvasni. Nem­ titkol semmit, nem kímél senkit, ren­díthetetlenül törekszik az igazság fele. Természetesen romlott aggyal, görbe szívvel másképpen is lehet látni még­­ezt is, s akadnak ilyen hangok is, sőt az ilyenek talán érdekesebbek is a tö­­m­eg egy része előtt. De belőlünk nem pusztult még ki egészen a hit a magyar közönség job­bik részének józan és tisztességes íté­lete iránt, s így azt gondoljuk, hogy ennek a vádiratnak a figyelmes elolva­sása talán csak fog belehozni némi nyugalmat a túlcsigázott fantáziák munkájába ennek a pénzhamisításnak az ügyében. Csak azután a politikai bizottság el ne rontsa azt, amit a bű­nök üldözésére hivatott fórum olyan korrektül cselekedett meg ezzel a vád­irattal. Mert hisz ebből a vádiratból nemcsak az ügy büntetőjogi mozzana­tai tűnnek elő egészen világosan, ha­nem az is plasztikusan domborodik ki, amit az ügy politikai hátterének szok­tak nevezni. Világosan látjuk, hogy a miniszterelnök már genfi útja előtt hallott valamit a frankhamisításról. Kozma Miklós szólt neki. Mi tudjuk, hogy ez nem valami hivatalos jelen­tésben került eléje, hanem Kozm­a Mik­lós a Ház folyosóján közölte a hírt a miniszterelnökkel. Annyi mindenféle félig legális, egészen illegális, megen­gedett és meg nem engedett tonmen­­tési ügy burjánzik nálunk Trianon óta épp­en a jobb lelkekben (ami mondjuk meg, nem is olyan meglepő), hogyha a miniszterelnök minden fel­bukkanó hírnek maga személyesen akarna utánanézni, akkor igazán meg­érdemelné, hogy fölvehesse címei közé a fődetektív címet is. Mégis, a sok bolond és nem bolond gomba között a frankhamisítás olyan díszes példány, hogy ennél meg kellett állnia a minisz-­­ terelnöknek is. Levélben kérte, föl, te-­­­hát a legkomolyabb formában Petényi­­ Zsigmond bárót, ezt a tetőtől­ talpig­­ megbízható, higgadt elméjű­ férfiút, s hogy nézzen utána ennek a bolond­­ hírnek, s annak ellenére, hogy Pere- I­nyi írásbeli válasza egészen megnyug-­­­tató volt, mégis közvetetlenül elutazása­­ előtt, már a keleti pályaudvaron kü­­­­­lön utasította meg államtitkárát, hogy­­ sürgősen keresse föl az országos fő­­­­kapitányt azzal az utasítással, hogy a hivatali hatáskörében azonnal győződ­jék meg, hogy mi az igaz, s tegye köte­lességét. Azt igazán nem gondolhatta a miniszterelnök, hogy maga az or­szágos főkapitány a pénzhamisítók kö­zött van. Az igazságos és tárgyilagos megítélésnél még azt­ se szabad figyel­men kivül hagyni, hogy magának a genfi útnak az anyaga is eléggé elfog­lalta a miniszterelnököt s abban a lelki állapotban nehéz méltányos ésszel töb­bet várni, mint amit a miniszterelnök tett. Mi igy látjuk az úgynevezett poli­tikai háttért, s szerintünk ilyen tény­állás mellett a politikai felelősség csak akkor állott volna be, ha a miniszter­­elnök el akarta volna tussolni­ a dol­got, de erre a föltevésre nem hogy semmi adat nincs, de éppen az ellen­kezője közismert. Úgy olvassuk, hogy a franciák elé­gedetlenek a vádirattal egyik oldalról, s a fajvédők elégedetlenek a másik oldalról. De hát ennél a kétféle irány­ból jövő elégedetlenségnél eszünkbe jut a régi mese a molnárról, a fiáról és a­­ szamárról. Az se volt jó, ha az apa ült a szamáron, az se volt jó, ha a fiú ült rá,­s az se volt jó, hogy ha ők vették nyakukba a szamarat. Nem lehet mindenkinek eleget tenni. De azt hisszük, hogy az igazi bírónak, a lelki­­ismeretnek eleget tett az ügyészség munkája. Persze, persze politikailag szépség­hiba, ha egy miniszterelnököt becsap a rend legfőbb őre. Ezt elvitatni nem lehet. Aki tehát mindenáron akar poli­tikai bűnbakot keresni, annak van erre is alkalma. De mi előttünk csak az ország érdeke lebeg, s megbocsát­hatatlan bűnnek tartjuk azt a törek­vést, hogy sokan a miniszterelnök úgyis nehéz helyzetét még nehezebbé akarják tenni, mert ezzel egyúttal az ország dolgát is nehezítik. Éppen úgy megbánná később Bethlen István mai távozását a nemzet, mint­ ahogy meg­­bántuk, hogy válságos időkben egy, másik miniszterelnököt állítottak le a posztjáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy majd nyugodtabb időpontban mi is ne hívjuk föl Bethlen István figyel­­mét néhány olyan momentumra, amin neki is változtatni kell. Akkor majd ezek haszonnal fognak járni az or­szágra. Ma minden gáncsvetés, amit Bethlennek szánnak,­­ az országot is éri. Mi ezt szilárdan így látjuk ma, s reméljük, hogy így látja a helyzetet a a nemzet tárgyilagosan gondolkozó ré­­sze is, s megnyugtathatja a vádirat a külföld ama részét is, amely velünk együtt keresi az igazságot. Reméljük, hogy még ezek vannak többségben bent is, künn is. Vádirat a frankhamisítási bűnpörben Windischgraetz Lajos herceget mint tettest, Nádosy Imrét mint bűnsegédi bűnrészest, Zadravecz püspököt mint bűnsegédi bűnrészest vádolja az ügyész, Nádosy ellen azonkívül többszörös közokirathamisításért emel vádat. A királyi ügyészség tegnap kézbesítette ki a terhelteknak a vádiratot s egyúttal közölte a sajtóval is. A vádirat, mely első hivatalos ismertetője a nagy bűnpör tény­állásának plasztikus képét adja a frank­hamisítás genezisének és lebonyolításának s­ szabatosan jelöli meg minden egyes ter­helt szerepét. Nyoma sincs benne valamely politikai vonatkozásnak s mint közönséges bűntettet állítja be a bűnkrónikák történe­tében példátlanul álló esetet, melyet az érdekeltek nyilván anyagi haszonlesésből követtek el. Megállapítja azonban, hogy a terheltek egy része hazafias célzattal tá­masztják alá védekezésüket, de hogy­ miben állott, mire irányult ez a hazafias szándék, arra nézve megtagadtak minden fölvilágosítást. Nem sikerült a nyomozás során megállapítani azt sem, amihez a francia kiküldöttek olyan szívósan és nyomatékkal ragaszkodtak, hogy hol sze­rezték be a hamisításhoz szükséges gépe­ket és papiros anyagot. A terheltek erre vonatkozóan is állhatatosan megtagadtak minden felvilágosítást, így tehát előrelát­ható, hogy a franciák kívánságára elren­delt pótnyomozás sem fog erre a körül­ményre világosságot deríteni. Mivel vádolja az ügyészség a terhelteket. A 78 gépírásos oldalra terjedő vádirat rendelkező részében az egyes terheltek fe­lelősségét s cselekményük minősítését ál­lapítja meg. Az ügyészség Windischgraetz Lajos herceget, mint tettest, Gerő László mérnök, altanácsost, Virág Jánost, a Térképészeti Intézet fényképészeti osztályának vezetőjét, Parragh Ferencet, a Térképészeti Intézet főművezetőjét, Haála Józsefet, az intézet f­elead­óját, Ágoston Árpádot, az intézet művezető tisztviselőjét, Kiss Lajos Kornélt, az intézet tisztvise­lőjét, Vetésy Bélát, a Térképészeti Intézet se­­gédművezetőjét, Schaff Nándort, a Térképészeti Intézet tisztviselőjét­, Hampel­ Ferencet, az intézet művezetőjét, Spannring László művezetőt, Nádosy Imrét, állásától felfüggesztett magyar kir. államrendőrségi országos fő­kapitányt, fiába Dezső magántitkárt, Klaits Lajos nyugalmazott vezértanácsost és Kurtz Sándort, a Térképészeti Intézet főtanácsosát, mint bű­nsegédi bűnrészese­ket, a btk. 503. szakaszának első pontjába ütköző pénzhamisítás bűntettével. Olchváry Ödönt, ifjabb Andor Endrét, Schwetz Tibor dr.-t, Szörtsey Józsefet, Zadravecz István tábori püspököt, Ferdinándy László drt, Winkler Istvánt és Héder Jánost i­­­­ a btk. 206. szakaszába ütköző hanuspénz forgalomba hozásának bűntettével, végül Baross Gábort, a Postatakarékpénztár elnökigazgatóját, a btk. 374. szakaszába üt­köző bűnpártolással. Kovács Gáspárt és Mankovics Bélát pedig hamispénz csalárd használatának bűntettével vádolja. A hamis útlevelek. A vádirat továbbá Nádosy Imrét hadrend­ben közokirathamisítás bűntettében mint felbujtói bűnrészest, Windischgraetz Lajost hatrendbeli, Rába Dezsőt háromrendeben, Andor Endrét, Winkler Istvánt és Schwetz Tibort egy-egy rendbeli közokirat-hamisítás bün­tette miatt mint bűnsegédi bűnrészeseket vádolja. Nádosy azért, hogy Windi­schgraetznek, azaz az általa tervbe vett ismeretlen célok érdekében közreműködni hivatottaknak jog­talan vagyont, hasznot szerezzen, egy isme­retlen nevű bizalmasát rábeszéléssel és pénz adásával szándékosan rábírta arra, hogy 6 darab hamis útlevelet készítsen. Erre az ismeretlen egyén Andor Endre fényképének és személyi adatainak felhasználásával André Anders néven, Winkler Istvánnak Valacsek Iván néven, Schwetz Tibor úrnak Selezán Műsét néven, Mankovich Györgynek Georg Metz néven, Marschovszky György­nek G Georg Meliusz, Olchváry Ödönnek Olc­sók Dimitre néven, mindig az illető fény­képének és személyi adatainak felhasználá­sával hat darab hamis útlevelet, készített, azokat Románia különböző városaiban kel­­tezetteknek tüntette föl s a keltezés helyére nézve illetékes román rendőrhatóság hami­sított bélyegzőjével és hamisított román ví­zumokkal látta el, ami által azokra a ható­ságokra, amelyek ilyen tartalmú valódi út­levelek kiállítására jogosítottak lettek volna, jogsérelem háromlott. A vádlottak beismerésben vannak. A vádirat szerint a vezetők úgyszólván valamennyien beismerésben vannak. Windischgraetz beismerte,, hogy már 1923-ban határozta el ő és néhány barátja, hogy valamely külföldi állam papírpénzét hamisítani fogja. Nádosy beismerte, hogy részt vett a cse­lekmény elkövetésében. Beismeri, hogy több izben részt­vett a forgalomba hozatalra vonatkozó megbeszéléseken. Többször járt a Térképészeti Intézetben és megtekintette a hamisítványok készítését; beismerte, hogy, a miniszterelnöktől utasítást kapott a nyo­­mozat megindítására,­­ de ezt a parancsot nem­ teljesítette, és beismeri, hogy hamis útleveleket és futárigazolványokat szerzett. Zadravecz beismerte, hogy a hozzá kül­dött fiatalembereket megeskettette, be­ismeri, hogy lakására több ládában elhoz­ták a hamis bankjegyeket, amelyek hosz­­szabb ideig ott maradtak, azonban azt állítja, hogy nem tudta, hogy a bankjegyek hamisak. Baross Gábor beismerte, hogy 1925 augusztus végén Nádosytól megtudta, hogy, hamis frankosokat gyártanak, beismerte, hogy 400 millió kölcsönt adott a Hágában letartóztatott Mankovics György fivéré­nek, Mankovics Bélának, hogy ez a Tűz­­helybankban elzálogosított hamis bankje­gyeket kiválthassa, azzal védekezik, hogy ő volt az, aki a bűncselekményről a Genfbe utazó miniszterelnököt két nappal utazása előtt értesítette. Jankovichék kiadatását egyelőre nem kérik­ Végül a főügyész indítványozza, hogy a már letartóztatásban lévő gyanúsítottak­kal szemben az előzetes letartóztatást a fő­tárgyaláson hozandó határozatig tartsák fenn. Értesíti a főügyész a törvényszéket, hogy a Hamburgban letartóztatott Olch­váry Ödön kiadását az ottani hatóságok felajánlották. Olchváry kiadatása iránt az eljárást már folyamatba is tették. Janko­­vich, Mankovics és Marsovszky kiadatása kérdésében csak a holland bíróság ítélete után fog a főügyész állást foglalni. Szitz­ Jánossal, Polnay Péterrel, Halász Sándor­ral, Pipigh Antallal, Pazulik József dr.-ral, Kovács Tivadarral és Kovács Gáspárnéval szemben a főügyész a nyomozást külön­­határozattal megszünteti. A vádirat megokolása- A vádirat rendelkező részét a részletes megokolás követi, mely a frankhamisítás egész történetét foglalja magában. Wíndischgraetz herceg ötlete. A megokolás szerint Wíndischgraetz 1923-ban több barátjával, akiknek szemé­lyét azonban megnevezni nem hajlandó, elhatározta, hogy valamely külföldi állam papírpénzét utánoztatni fogja. A francia ezerfrankosok mellett döntöttek. A teljes beismerésben levő Wíndischgraetz azt adja elő, hogy nem saját maga vagy valaki A Budapesti Hírlap mai száma 20 oldal. ,dr.

Next