Budapesti Hírlap, 1926. február (46. évfolyam, 26–48. szám)
1926-02-28 / 48. szám
1926 február 28.. (48. sz.) Budapesti Hírlap alkotmányszerű jóváhagyás után ,életbeléptetik. Számítani lehet arra, hogy a most kötött széleskörű szerződés a két állam kölcsönös kereskedelmi érintkezését lényegesen elő fogja mozdítani. Alább következnek a fontosabb tételek, amelyeknél Ausztria javára mérsékelték a magyar vámtételeket. A megállapított tételek mellett az autonóm magyar vámtétel áll zárjelben: Furnirozott bútorok 70, illetőleg 200 (90—300), papíroslemez 4 és 0.25 (5 és 7), csomagolópapiros 7,50 (10), egyágú nyers pamutfonalak: az angol számozási mód szerint 12. számig bezárólag 19,50 (24), a 12—27. számig 27 (36), 27—32. számig 31 (36), 32—50. számig 40 (50); ugyancsak a fonalak, két- vagy többágyak, egyszer cérnázva 32, 46, 55, 80 (40, 76, 75, 110); ugyanezen fonalak után fehérítési pótlék 14 (20), mercerizálási pótlék 22 (30), festési pótlék 28 (45); varrócérna pamutból facsévéken 280 (400); finom pamutszövet 50—100; számi fonalakból: festve 400 (120); nyomva vagy tarkák: szőve 430 (400—650); viaszosvászon 210, illetőleg 280 (300—400); kötszövött áruk: gyapjúból 650 (750), egészen mit selyemből 1600 ( 4000), gyapjúból 15—15% műseiyént hozzáadásával 1000 (4000); férfi és gyérrock felel tök: konfekcionálási pótlék 100, illetőleg 125% (250%); gyermekruhák: konfekcionálási pótlék 100% (200%); női és leány felsőruházatok: konfekcionálási pótlék 100% (200%); női fehérnemű pótlékok 90, 120, 140 és 170% (150, 200. 2. 300%); talpbőrök hátdanik 75 (120), bőrökben 62.50 (100); hulladék bőr 50 (Sí. hajtószíjak 160 (240—265); luxuscipők páronként 4, illetőleg 4.50 ifi); bőröndösáruk bőrből 260, 300, 450, 550 (400—800); kerékpár pneumatik 240 (360); vasdrót: fekete 2,5 milliméteres és vékonyabb 9,50, 11,75, 14 (12, 15, 18); kocsirugók 35, illetőleg 40 (55); közönséges szekértengely 22 (28); különleges tengely 32 (60), más kocsitengely 48 (60) ; ekevas 20 (24); lapát 22— 28 (28—34); reszelők 40, 65, 80 (40, 80, 100); vörös- és sárgaréz rudak és drótok 19, 22, 25, 27,50, 33 (25, 35, 45); vöröses sárgaréz lemezek 20, 24, 29, 34 (30— 40); drótszögek 16 (20); drótkötelek 29 (35); láncok 32—55 (45—80); biztossági lakatok 80 (120); egyéb lakatok 45—70 (90—120); szerelvények 22, 32, 50, 65, 70 (30, 45, 60, 80, 100); robbanó és égési erőgépek 39, illetőleg 40 (50—60); vas,szivattyúk 38, 50, 42 (70) ; szőlősajtolók 21 (30); dinamógépek 55, 75, 85, 95, 120 (80, 110, 125, 140, 160); villamoskészülék 90, 105, 130, 170, 200 (120, 140, 160, 190, 220); díszműáruk bőrből 900, illetől. 1100(3000), bőrből finoman bélelve 1500 (3000), selyemből, nyiselyemből stb. 2200—2700 (3000) aranykorona. Azok a legfontosabb áruk, amelyeknek Ausztriába való bevitelével Magyarország vámmérsékléseket kapott, a következők: Őrölt paprika 50 (125); liszt, ha a gabona vámja 0.25—1.50 aranykorona, akkor a lisztvám 1.45 (3) aranykorona, ha a gabonavám 1.50 s annál több. a liszt vámja 1.65 (3), szőlő 10—15 (40), sárgabarack 4 (20), dinnyék vámmentes (20), cseresznye és meggy 5 (20),-; hagyma és fokhagyma 3 (6), korai burgonya vámmentes (20), saláta 1.50 (20), közönséges uborka 2 (20), zöldbab és zöldborsó 3 (20), paradicsom 1 (20), kiszerelésben 25 (30), juh (darabonként 0.2), bárány (darabonként 0.50), vágóállat (mázsánként 5), haszonállat (darabonként 25), növendék állatok (darabonként 15), sertés drbonként 40— 110 kilogram súlyban 9 korona, hízott sertés drbonként 110 kilogrammon felül 3 (5); használati lovak 30—60 (40—80): élőszárnyas 8 (12): leolt szárnyas 15 (25): friss hal 5 (20): tojás vámmentes; sertészsír 3.80: bor és must hordókban, fokra való tekintet nélkül 30 (60); bor palackokban 80 (120); szalámi 60 (100); keksz és egyéb sütemények 55, 70, 75, 85(100—150); gyümölcskonzervek 55—60 (65); paradicsomkonzerv 30 (45); malomimiriépek 25, 30, 36 (35—40—45). tovább... Itt az óra... talán az utolsó óra. Különben szétrepeszti az agyát... Sietnie kell vele ... Jaj, hogyha elkésne! Ha most elmegy az asszony és ő itt marad a rettenetes, meggyónatlan terhével... — Krisztina! — Az asszony nem felel. Halkan nyög. A szeme le van hunyva. —• Krisztina! — ébreszti az ember újra. — Mondani akarok neked valamit. Hallod, Krisztina, meg kell mondanom. Meg kell hallgatnod. Próbáld meg. Próbálj meg a szavaimra figyelni! — Az asszony megmozdul. — József... Istenem, csak egy kis vizet kaphatnék ... — De az embert most szinte eszméletlen, kegyetlen önzés keríti a hatalmába. — Várj Krisztina ... Próbálj egy kicsit tűrni... És hallgass ide, Krisztina ... Hallgass meg engem. Muszáj, hogy’ megtudd, Krisztina! — Olyan az öreg ember hangja, mint egy könyörgő, kétségbeesett imádság. Az asszony elcsendesedik egy’ kicsit. Csak a szempillái rebbennek nyugtalanul. —.. Húsz esztendővel ezelőtt.. . Mindszentek felé volt... Emlékezzél Krisztina, tudod azután, hogy a műhely leégett és nem volt beasszekulálva ... Értesz engem Krisztina? — Az asszony egy kicsit felnyitja a szemét, aztán lehunyja megint... — ... ránkszakadt az Isten verése... és nem tudtunk zöld ágra vergődni... Egy vasárnapon te átmentél a szomszéd faluba, keresztelőre ... Krisztina, hallgatod? — Az asszony fájdalmasan felnyög. — Én egyedül voltam otthon ... Te akkor elmaradtál késő estig... Akkor egy vándorlegényféle jött a házunk felé és szállást kért éjszakára. — Most úgy tetszett, hogy az öreg asszony fel akar könyökölni. De nyögve visszahanyatlott. — A vándor, úgy látszik, fáradt volt, mert a műhelyben lepihent egy kicsit. Véletlenül benéztem a műhelybe. "Akkor láttam, hogy erszényét az asztalon hagyta. Duzzadt erszény volt, kék bankók kandikáltak ki belőle. A műhelyben csak egy kis sárga mécs égett... És akkor megfogta kezem a kísértő. .. Krisztina, hallod? — Az asszony nem felelt. A foga közül nehezen, süvítve szedte a lélekzetet. Fakólila árnyak borultak a tarlóra. Az asszonyon látszott, hogy didereg. — És én.. . most, most hallgass ide Krisztina — és az öregember szaporán, sietve, lázasan lihegve ejti a szavakat — kinyújtottam a kezem egy pár bankóért... Te is beteges voltál Krisztina... és a tél közelgett... azt gondoltam, nem veszi majd észre... és egyszer majd visszatérítem ... De észrevette ... Rettenetes volt... Kiáltani fog ... és egy perc múlva az én régi, becsületes nevem be lesz szennyezve ... Ki fogja kiáltani! . .. Odaugrottam és befogtam a száját.. . Krisztina, hallgass ide ... Befogtam a száját. — Az öreg asszony felnyögött. — Sokáig viaskodtunk. Tudod, hogy erős ember vagyok, de a másik se hagyta magát. Még most is látom az arcát. Rettenetes, Krisztina.. . Kék szeme volt, és puha, barna szakálla. Megmarkoltam a nyakát a szakálla alatt... Aztán egyszerre ...Istenem, Krisztina, hisz te... te nem hallod már. — Az öregasszony felnyitotta a szemét és különös, révedező szemmel nézett az öreg emberre. — Krisztina .... Istenem, ne halj meg ... ne hagyj itt engem... hisz még nem hallgattad végig. — Az öreg ember megtörölte az asszony verejtékező homlokát és a kezébe vette hülő kezét. Ekkor olyan mozdulatot érzett, mintha a kéz visszahúzódna az övéből. — Ne... ne, Krisztina... nem is tudom, hogy esett. Az az ember egyszerre csak elnémult, a szeme kifordult. Meg volt halva ... Megöltem őt, Krisztina! Embert öltem! — Az asszony fölemelte a fejét. Furcsa, rekedt hang szakadt föl a torkán. — Igen. Rémes volt... El kellett tüntetnem a nyomokat, amig hazajössz . . . .Elcipeltem a kukoricafökbe. Ott ástam el, A pénzét pedig a pincében... De nem mertem hozzányúlni soha... ott rothadt el a pénz .. . talán szétrágták a patkányok . .. azóta más pénz van már... És megvert az Isten, Krisztina. Attól a naptól szótlan lettél. Akkor adta reád az Isten ezt a kórságot, büntetésül nékem ... Azóta tette, hogy ne lássalak mosolyogni többé... És azóta van átok mindenen ... És aztán élni Krisztina, élni a rettenetes titok tudatával. ...Szólj, Krisztina, le lehet vezekelni... Krisztina, szólj az Istenért... Asszony, mondd, megértetted, amit most mondtam? Krisztina, hisz te már... Az öreg ember lerogyott a kocsi mellé. Szinte hipnotizáló mozdulatot tesz, hogy visszahívja még egyszer az életbe az elröppenni készülő öntudatot. — Krisztina, csak egy szót mondj... — Közel, egészen közel hajol az asszony arcához. Ősz szakálla ráhull az asszony mellére. Akkor az asszony hirtelen kinyitja a szemét. Az arca rettenetesen eltorzul. Kisértetiesen kinyílik a szája és fuldokolva, hörögve, mintha egy egész élet iszonyú, emésztő gyűlöletét köpné az öreg ember arcába, fuldokolja: — A kedvesem volt... Akkor jött értem, hogy elvigyen magával örökre ... Az asszony teste vonaglóan még egyszer fölvetődött. A szeme megenyvesedett. Felhördült,aztán leesett az álla. Az öregember mereven bámult hol a halott asszonyra, hol az alkonyi égre, melyen fekete felhők száguldoztak, mintha rég elköltözötteknek volnának fekete ünneplői. A nap hályogos, piros szemmel bukott a szemhatár mögé. A szél belekapott az öregember üstökébe. Az ember megfogta a kocsi rúdját. El akart indulni. Azután tétován, mint aki nem tudja, merre forduljon, letérdelt a kocsi mellé és úgy maradt, míg besötétedett. Az ismeretlen Magyarország. Budapest, febr. 26. (S. K.) Messziről, nagyon messziről kezdem. Nem egy ezredév távolságából, amikor a magyarról a propagandát a st.-galleni kedves kiruccanástól halálra rémült kolostor barátjai szőtték meg a Nyugat számára, messzebbről kezdem: 1918-ból. Hiszen ami közben van, nyolc esztendő, az több a mi világtörténelmünkben, mint ezer év. Annak a nyolc évnek az elején élt at az öreg magyar kúria, udvarán minden növénytant megcsúfolva vagy ezeréves szilfa, egykor vezérek ültek alatta, a bolthajtásos termekben az ősök képe mellett a középkori Európa barbár, népelnyomó, jogait magcsúfoló, emelkedett lelkű Werbőczykötel, nagy, közös emberi eszményekért küzdő Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Arany, Eötvös József, Jókai kötetei, a negyvennyolcas törvényeknek a XX. századba is átvilágító felvilágosultsága. A nyolc évnek a végén nincs öreg kúria, csak bús, tetőtlen romfalak, kiégett padlók, leroskadt bolthajtások. Kezdem a nyolc évet 1918-ban, végzem ma, 1926-ban. Temérdek okát olvastam már össze romlásunknak, az egyetlen igazit csak most látom, mióta a világlapokban a frankügy lámpájának kétes fényében látom e nagyszerű, de szerencsétlen- hirű ország baljóslatú sziluettjét. Tömérdek okot olvastam már, ami mind öszszeomlásunkat magyarázza. Olvastam a Hieterlandot erőtlenítő belső nyomorúság és izgatás expanzív erejéről, az éhség karjáról, mely csontig úszva, a vérben úszó harcterekig ért, egy ujja fölemelve: Ne tovább. Olvastam a gigász haláláról, mely nélkül a frontok hadserege talán itt állt volna föl a határszéleken, ha a Quoseget bele nem fojtja a gigászba néhány katonaharamia fegyverének dördülése. Olvastam a forradalomról, mely az első nap halálra döbbent a Múzeum-körútról az Asztúria felé igyekvő, de oda sohasem ért csendőrszakasz lépéseitől, hogy másnap azt mondja hazasiető, hazamentő, Alpesek magasságaiból ágyukkal érkező vitézi ezredeknek, le a fegyvert, nem akarok több katonát látni. Olvastam fejtegetéseket, hogy az összeárás igazi oka az volt, hogy a határokat biztosító páduai fegyverszüneti egyezmény után nem lett volna szabad Belgrádba menni s ott aláírni azt, amit aláírni nem lett volna szabad. Olvastam róla, hogy a bolosevizmus mennyiben szolgált Trianon logikai előzményéül. Az igazi okot, vagy mondjuk, minden okok között a legtőbbet csak most látom. Amiért elvesztünk, az a propaganda teljes hiánya, Magyarország nem ismerőse volt, az, hogy rólunk kint a világban— Bécs műve s a magunk müve — senki sem tudott. S ma, a frankügy világdobszavánál, amikor félünk feketéink minden világlap, el kell egyet-mást mondanunk. Nézzük, mi része volt elveszésünkben a magyarról nem tudásnak s az ellenünk indítón, főként cseh propagandának, meg annak, hogy ezen a téren jómagunk , mi mindent mulasztottunk nyolc év óta s mimindent mulasztunk ma is. Lloyd G George miniszterelnök 1918. január 5-én kijelentette, hogy „A háborús tervek céljai között nem szerepel Ausztria-Magyarország felosztása." Pár hét múlva megalakult Angliában Northrliffe lordnak, a Times tulajdonosának elnöklésével a Department of Propaganda in Enemy Countries, melynek magyar referense Seton-Watson (Scotus Viator) londoni ■professzor volt s ez új szervezettől Balfour lord pár nap múlva egy emlékiratot kapott, melynek lényege az volt, hogy nem kell ilyen könynyelmü, Lloyd George-féle kijelentéseket tenni, sőt igenis a kettős monarchia összetörését kell célul kitűzni s ebből a célból föl kell használni az erre alakult ügynökségeket, a Cseh Nemzeti Szövetséget s a Délszláv Komitét . . . Nagy-Magyarország halála innen kezdődött. Sőt előbbről. Benes 1916-ban Párist, Londont elárasztja bennünket felaprózó propagandairataival, ő és Masaryk, a háború első éveitől úgyszólván a békeszerződések aláírásáig személyes adatszolgáltatásokkal, a Times, a Malin, stb., sőt az amerikai vezércikk rovatok felhasználásával száz ember munkájával felérő sajtópropagandát indít s juttat diadalra, rengeteg cikkben világosítja föl Európa ellenünk küzdő többségét, hogy nem hatvanegynéhány megye illet meg bennünket, csak tizegynéhány. S az ellenséges sajtó- és szóbeli propaganda elveszítő erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Seton-Watson, e zord skót ellenségünk — kivel itthon húsz év óta vezércikkek szidalmazó százaiban harcoltunk, de nem jutott egy magyarnak sem eszébe sem akkor, sem azóta a harcteret a Timesbe, vagy a Matinbe áttenni, honnan mindenki meghallotta volna a mi álláspontunkat is. Prezident Masaryk az „I know him“ című, 1923-ban megjelent tanulmányában a következő érdekes beismeréseket teszi: 1914. októberben Masarykkal titokban találkoztunk Rotterdamban. Két napon át cserélgettük gondolatainkat az általános európai helyzetről. Európa területi elrendezésének az a programja, melyet ő akkor előadott nekem, főbb vonalaiban megvalósult a háború eredményeként . . . Nincs Európában még egy államférfi, aki azt követelhetné magának, amire Masaryk méltán tarthat számot, hogy a háború alatt részletes és tudományosan észszerű tervezetet csinált s hogy a maga jóslatai szerint látta Európa új térképét kialakulni." Seton-Watson, Benes. Masaryk személyes és sajtópropagandájával szemben, amely olyan erős volt, hogy a Wilsormal rokon Masarykot nem tudta ellensúlyozni az sem, hogy a francia tigris menye magyar leány, ott állott a békeszerzők előtt Magyarország, egy ismeretlen ország, melynek valódi belső viszonyait nemzetiségi sérelmeinek gonosz feifti itt ágát, városait, kultúráját, földrajzi egységét, ezeréves egybeforrását annyira nem ismerte e három Luciferen kívül senki odakinnn, hogy — amint az A trianoni béke megalkotása című kitűnő magyar tanulmányban olvasható, a trianoni békeszerződés volt az egyetlen, melyet csaknem az egész világ részvétlensége mellett alkottak meg. A három ember vészes propagandája elhitette velük, hogy Észak - Magyarországon cseh községek vannak, hogy a trianoni béke Magyarország állami önállóságát teremtete meg, melyért még hála jár, hogy Magyarország a nemzetiségi országrészeket (Felvidék, Erdély stb.) csak néhány évtizeddel ezelőtt zsákmányolta. (L. Kiff nev" művét: Nas ’ stát a svetovo mir.) Köteteket írhatnánk erről. De szemléltetőül elég ennyi is. Múltúnk bűnei ezek, mert a magyar kormányok s a magyar tudósok is tehettek volna a béke idejében az ország valódi viszonyainak ismertetése érdekében annyit, amennyit két cseh meg tudott csinálni. De . . . Mi volt a mi mindenkorikormányaink s tudósaink mindenkori külföldi sajtópropagandája? Volt például egy kitűnő újságírónk, akinek ügyes és fényes tollú tudósításai a mi viszonyainkról egykor eljutottak egy külföldi sajtóhatalmasság szívéig s íróasztalán keresztül a világsajtóig. Itthon lekicsinyelték, lefújták, mint feleslegeset elhallgatatták. Egyes vezérlő államférfiaink világtekintélye előtt ma nyitva állanak egy-egy ünnepi felszólalásra a világlapok, de az igazi propaganda nem ez. Az igazi propaganda a külföldön levő magyar tudós ifjúság munkáján kezdődik s magyar tudósok és becsületes magyar újságírók munkáján végződik. Nem sajtóattasék dolga ez, hanem kitűnő tollú, külföldi összeköttetésekkel rendelkező, külföldi nyelveket biró magyar gondolkodású, hazaszerető hírlapírókra s írókra, tudósokra kell bizni a külföldi sajtó örökös figyelemmel kisérését, a külföldi sajtóhatalmasságokkal — nem kvalerkával, hanem megbízható, mindig komoly munkával való — összebarátkozást, a magyar imformáló toll világszerte udvarképessé tételét. Mert senki ne mondja azt hogy a világlapokat meg kell venni, s erre nincs pénzünk. A világlapokba be lehet jutni másként is, ahogy be tudott jutni Benes, Masarok stb. Nem elég oda csak kormánytáviratokat juttatni. A kormányoknak a legügyesebb, a külföldi sajtóhoz leghamarabb hozzáférkőző, vérbeli újságírókat s írókat kell igénybe venniük, akik nem átiratokban fordulnak a külföldi lapokhoz vagy külföldi sajtóirodák útján, hanem közvetetlenül szemtől-szembe adják elő a mondókáikat s becsületes tollal szereznek künn hitelt írásaiknak és közléseiknek. . Ma, mikor harminc ember frankmirigyét egy közel nyolcmilliós nemzetre akarnak reákenni, amikor Bolíviától Franciaországig s Jokohamától Stockholmig gúnyos hahota között ismertetik meg Magyarországot, ma látnunk kell a végzetes nemtörődömség következéseit. Ez a nemtörődömség tovább nem mehet, különben femehet ennek a csonka országnak becsülete hitele, holnapja. 1921-ben a térképét tették tönkre a testét bestiálisan szétmarcangolták. 1926-ban alig öt évre reá, a becsületünket akarja megölni a külföldi betű.S ha nem vesszük fel künn, de mindennap, s minden órában, örökké figyelve, szem kinyitva, kard- kirántva, fegyver tűzre készen a sajtóküzdelmet bizony el is veszik nyolcmillió becsület himporát. Ártatlanul. A világot ma nem a politikusok vezetik, hanem a sajtó. A sajtó irányítja a legtöbb politikust is. A Northcliffe-sajtó kormányozta Balfourt s nézzük a legújabbal, Lloyd George világvezércikkei egy nap egy órában öt világrészt világosítanak fel. Csak gyenge országokat vezetnek ma egyes politikusok. Az önös országokban a sajtót megafonja, a hangnagyitója az okos politikus gyenge, halk szavának. Azért is sehol se nézik le a sajtót, megbecsülik s titáni erejét félve tisztelik. A múlté az a felfogás, hogy az újságíró — skribler. Egyetlen egy . 3