Budapesti Hírlap, 1926. április (46. évfolyam, 74–97. szám)
1926-04-01 / 74. szám
2 Lovászy hazatérésének körülményeiről alábbi tudósításunk számol be: Lovászy útja és fogadtatása. Ma este féltíz óra után szocialista és radikalista politikusok kisebb csoportja jelent meg a Keleti pályaudvaron a Bécsből hatévi távollét után hazaérkező Lovászy Márton üdvözlésére. A bécsi gyorsvonat negyedórás késéssel futott be a pályaudvar üvegcsarnokába és az egyik elsőosztályú kocsiból mosolygó arccal, jókedvűen lépett ki Lovászy Márton a kíséretében lévő Nagy Vince és Ruppert Rezső nemzetgyűlési képviselőkkel. Az emigrációból hazatért politikust sorra öszszecsókolták fogadására megjelent barátai, majd virágcsokrot nyújtottak át neki és a pályaudvar előtt beültették egy autótaxiba. A megjelent újságírók kérdezősködésére Lovászy Márton elmondotta, hogy volt ugyan egy kisebb kellemetlensége az utón, de szerencsére elmúlt és most nagyon boldog, hogy itthon lehet, mert a felesége beteg és ő ápolni akarja. További kérdezősködésre kijelentette, hogy itthon marad, de politikával nem foglalkozik a jövőben. Amíg Lovászy az újságíróknak interjút adott, az autótaxi mellett egy nagy magánautó várakozott detektívekkel, s amikor Lovászy autója barátainak kalaplengetése közben megindult a város felé, a detektívek autója szorosan a nyomában haladva követte. Munkatársunk utána járt a Lovászy által, említett kisebb kellmetlenségnek és a következőket sikerült megtudnia: Lovászy Márton hétfőn ígéretet kapott a bécsi magyar követségen, hogy legkésőbb szerdán hazautazhat Budapestre. Az útlevelet pótló hazautazási igazolványt azonban szerdán délután két óráig nem kapta meg és amikor a követségen érdeklődött, tudomására hozták, hogy a külügyminisztériumból még nem érkezett meg a hozzájárulás hazautazásához. Két óra után Nagy Vince nemzetgyűlési képviselő, aki azért utazott Bécsbe, hogy Lovászyt Budapestre kísérje, kereste fel Nagy Árpád báró bécsi főkonzult, aki azután közölte, hogy megjött Budapestről a felhatalmazás, és így kiállíthatja a hazautazási engedélyt. Háromnegyed ötkor indult el Bécsből Lovászy Márton és Hegyeshalomig minden akadály nélkül utazott. Hegyeshalomnál Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselő szállt fel a vonatra és az Országos Kossuth Párt nevében üdvözölte Lovászyt. Néhány perccel később megjelent Lovászyék fülkéjében a vonaton szolgálatot teljesítő Szlovák Lajos rendőrkapitány és udvariasan felszólította Lovászyt, hogy csomagjaival együtt kövesse őt a rendőrség részére fentartott fülkébe. Lovászy eleget tett a felszólításnak és a képviselőkkel együtt átment a rendőrségi fülkébe, ahol a képviselők megkérdezték a rendőrkapitányt, hogy miért történt ez az intézkedés. Szlovák rendőrkapitány egy számmal megjelölt és február 12-éről kelt belügyminiszteri rendeletre hivatkozott, amely arra vonatkozóan tartalmazott utasítást, hogy ha Lovászy a határt átlépi, aki szörnyen unja magát s ha itt-ott vendége nem jött volna, bizonyosan megőrül ebben a fészekben. Nem-e volna kedve most sétálni jönni az erdőbe? Oly szép, oly költői most künn. Lombsuttogás, madár dal, vadvirág, mézédes szamóca! — A fiam nem mehet, mert velem jön a mezőre. — szólt oda kurtán, ridegen Grizné. — Úgy? — Na jó. — talán majd máskor, ugye Griz úr? — Csábítóan pillantott a fiú felé, majd elköszönt. — Haszontalan rosszposztó. — morgott Grizné. — már az én* beteg fiamra is kiveted a hálót? Nem hagyom, inkább megfojtalak, te kigyó. Moroghatott Grizné amit akart, nem hallott abból egy szót sem Gyula. Előtte csak a karcsú, szép, fényesszemü legányalak lebegett, lombzugás, madárdal, vadvirágok, mézédes eprek között. Mire a delet harangozták, már készen volt az első szerelmes vers „Olgához" — mert igy hívták Kolyaba tiszteletes úr leányát. Beszélhetett, könyöröghetett, sírhatott, dühönghetett Grizmanra, amennyit akart, ettől kezdve Gyula hűséges rabja, árnyéka lett Olgának, különösen akkor, mikor verseit szavaltatta vele s kijelentette, hogy Griz egy helyes fiú, nem való Beharóra, de még Eperjesre se, majdnem olyan jó kiállítású gyerek, mint assán a Lengyelföldy báró. Az egy nagyszerű káné. Elegáns, bátor, sőt néha szemtelen a prepákkal szemben, szinte csoda. Neki is küldött már virágcsokrot, nem volt mellette más, csak egy névjegy. Az is minő elegáns. Csak annyi rajta. ..Lengyelföldy és felette egy hétágú korona. Nem kercik, nem eredeti? A fehér kamásni, meg monokli senkinek sem áll olyan jól, mint neki. Legfeljebb magának állna úgy, kedrendőri felügyelet alá helyezendő. A képviselők felvilágosították a rendőrkapitányt, hogy ez a rendelet idejét múlta, mert Lovászy nem a kormány tudta nélkül utazik Budapestre, különben is erre hatósági engedelme van. A rendőrkapitány erre hivatali úton, a képviselők pedig táviratban fordultak a belügyminisztériumhoz, azonnali intézkedést kérve és mire a vonat Komáromba érkezett, már meg is történt az intézkedés: Lovászy Márton szabad, a februári intézkedés megsemmisíttetett. Komáromtól Budapestig azután Lovászy Márton már zavartalanul tette meg az utat. A kormány hozzájárult, hogy Lovászy szabadlábon védekezzék. Iovászy Márton hazatérésével kapcsolatban beavatott helyen a következőket mondották a Budapesti Hírlap munkatársának: — Tény az, hogy Lovászy Márton a kormány tudtával és hozzájárulásával érkezik vissza Budapestre. A kormánynak az emigráció kérdésében elfoglalt álláspontja ismeretes. Minden emigráns hazatérhet, ha hajlandó a bíróság előtt felelni azokért a tettekért, melyeket külföldi tartózkodása alatt elkövetett. Ez természetesen vonatkozik Lodászy Mártonra is. Ehhez még hozzá lehet fűzni azt, hogy olyan esetekben, amikor enyhébb bűncselekménnyel van az illető vádolva, vagy ha az illető nem vett részt a Magyarország ellen külföldön folytatott propagandában és kampányban és ezekben az ellenséges indulatú akciókban passzív magatartást tanúsított, úgy — mint ez Lovászy Márton esetében is történt, aki a legutolsó másfél esztendőben semmiféle magyarellenes akcióban nem játszott szerepet, — a kormány hozzájárulhat ahhoz, hogy az illető szabadlábon védekezhessék. Így történt ez a jelen esetben is ,amikor is Lovászy Márton megkapta az engedelmet ahhoz, hogy az ellene emelt vádak ügyében szabadlábon várja l e a bíróság ítéletét. Lovászy Márton hazaengedését az a körülmény is elősegítette, hogy felesége súlyos betegen fekszik. Lovászy Márton ellen egyébként magyarországi szereplése miatt semmiféle vádirat nincsen és csupán külföldön írott újságcikkei miatt többrendbeli sajtóvétséggel van vádolva. A szocialisták és a kormány között nincsen paktum Lovászy ügyében- nak az aláírását Lovászy eddig megtagadta, azzal a megokolással, hogy az megalázó lenne reá nézve, most azonban, tekintettel felesége súlyos betegségére, rászánta magát ennek a reverzálisnak aláírására. Hasonló eset történt egyébként Kernstock Károly ügyében is, aki ellen pedig sokkal súlyosabb okok miatt tettek vádat, mint Lovászy ellen. Mikor Kernstock felesége meghalt, akkor megengedték neki, hogy hazatérjen Budapestre, a reverzálist azonban nem íratták alá vele, mivel Kernstock kijelentette, hogy nem szándékszik Magyarországon maradni. Egy heti budapesti tartózkodás után tényleg vissza isutazott Berlinbe. Lovászy Márton azonban, értesülésünk szerint, végleg Budapesten akar maradni. Budapesti Hírlap 1926 április 1.Ti. sz.) A szociáldemokrata párt részéről a következőket mondották munkatársunknak: " Az a hír, mintha Lovászy Márton hazatérése nevében a szociáldemokrata párt és a kormány között paktum jött volna létre abban az irányban, hogy Lovászyt ne tartóztassák le, nem felel meg a valóságnak. Ellenben tudjuk azt, hogy már hosszabb ideje folynak a tárgyalások arról, hogy Lovászy Márton hazatérését valamilyen formában lehetővé tegyék. Ezeknek a tárgyalásoknak eddig azért nem volt eredménye mert Bécsben Lovászával is alá akartak íratni egy reverzálist, amelyben kijelenti, hogy Magyarországra való hazatérése után politikával egyáltalában nem fog foglalkozni. Ennek a nyilatkozatves Gyula, mert nagyon hasonlít a megjelenése a báróéhoz. Még úgy griz nem volt soha megfőzve mint Griz Gyula. A szálka belé volt verve. — Néki úgy kell kinézni, mint a bárónak — mindenképpen tetszeni akar. — Miként? — Venni kell fehér kamásnit, monoklit, s csináltatni kell névjegyet. Nem lesz rajta más, mint csak a „Griz“ és — és? — Itt a bökkenő. — A báró hétágú koronát nyomtatott, de mit nyomasson ő? — Eh, — ha a kissárosi Ring zsidó lószerszámlán lehet ötágú korona, miért ne lehetne az ő névjegyén? — Úgy sem fogja ő ezt mutogatni, használni, csak egyet küld Olgának vadvirágcsokorral. A harangozó fia majd elviszi. — Pénze van, itt a mellényzsebben a talált tízforintos, ebből telik bőven minden, csak be kell menni Eperjesre. A hónap első szerdáján Hudcsik megint ment portékáért, hozzá csatlakozott Griz Gyula is. Hűvös éjjeli kocogtak a város felé. Éjféltájban annyira megfáztak, hogy az öreg tót tanácsára, — egy felvert korcsmárostól, — Gyula szilvóriumot vett. Az ingyenes fuvarért Griz szívesen kínálgatta Hubcsikot, úgy annyira, hogy mikor a fiaskó közepetáján járták, az öreg beszédes lett. Miről beszélhetett volna másról, mint a Baharóról, annak belső életéről, így különösképpen Kolyaba tisztelendő urékról. Ennél a pontnál még jobban kínálta Gyula a szilvázist. — Bár ne tette volna, mert igy megtudta, hogy az öreg Kolyaba, — hiába pap, mégis csak vén szamár, a felesége meg méltó párja. Mit neveltek a szép gyerekeikből? — A fiuk rablás miatt ül Illaván. A nagyobbik leányuk rossz személy valahol Miskolcon, vagy Gyöngyösön, s ez lesz a kicsiből is, aki most itthon van. — Ugyanugyan Jósika bácsi, már hogyan mondhat ilyet, — hördült fel Giiz Gyula. — Mondom, — százszor mondom, — pattogott az öreg, — ide járnak ki a városi gavallérok vendégségbe. Az a két vén ember traktálja őket, mint leánynézőket, az Olga meg jár velük az erdőbe sétálgatni ... sétálgatni ... , S az öreg Hubcsik nagy megvetésre biggeszti a száját. Mint a háborodott, olyan volt kora reggel Griz, mikor Eperjesre értek. Ödöngött a mellékutcákon, míg csak szerelmes szive meg nem győzte, hogy ez az öreg tót bizonyosan berúgott, azért beszélt ilyen lehetetlen dolgokat az ő imádott Olgájáról. — Bolond a paraszt, ha részeg. Mindent megvásárolva, kora délután indultak haza. Nagy volt a teher, majd mindig lépésben mentek, öreg este volt már, mikor a Svidniki nagy korcsma előtt megálltak etetni. Míg a lovacskák jóízűen ropogtatták a lucernát, addig ők befordultak a nyitott ajtójú ivóba, egy kis italra, egypár harapásra. A pislogó lámpafény mellett csak egy vendég bóbiskolt, az is valami vándorszínész félének nézett ki, bár később kassai jogásznak mondta magát. Gyalogszeres ember volt, látszott a poros cipőin. Persze, hogy összeismerkedtek, hogy is lehetne az másként egy útszéli korcsmában. A második pohár bornál már koccintottak, sört vittek bort az útra is, mikor kitudódott, hogy az új ismerős is Beharóra megy. A két fiatalember legtöbbnyire a szekér után ballagott, mégpedig Griz hallgatagon, míg az idegen vígan beszélt összevissza mindenfélét. Úgy látszott, hogy már előzően ihatott, de most útközben is gyakorta kortyangatott a borosüvegből. Grízt hiába kínálta. — Mi járatba, — kihez megyen Behatóba, — kérdezte nagysokára Griz. A fiatalember nevetgélve felelt: — Megmondjam? — No, nem bánom, de ígérje meg szavára, hogy senkinek sem mondja el. — ígérem. — Hát a papákhoz, jobban mondva az Olguskához, akivel Kassáról vagyunk nagy barátságba. Az öregek előtt majd úgy teszünk, mintha én leánynézőbe járnék. Olgus pompás kis jószág. — Ismeri? Griz majd összeesett. Leült az ut árkába s fejét lehorgasztva, homlokát simogatta, s panaszkodott, hogy igen fáj a feje. Az utitárs mellételepedett s borozgatva mulattatni akarta a szótalan Grízt. — Bizony pajtásom, az Olgus pompás leány. Micsoda temperamentum, hogy tudja ugratni a balekot. — Istenem Atyám! — nyögött magába Griz, — az én Olgám, az, akit én szentnek tartottam, — ilyen lenne. — Hát mégis igazat beszélt az öreg Hubcsik? — Jó anyáimnak oka volt sírni, kétségbe esni! Útitársát a szekér után küldte, ő majd a királyhegyi ösvényen elébük kerül. Többé senki sem látta Griz Gyulát. Az volt az általános hiedelem, hogy ittas fővel beesett a királyhegyi feneketlen buliba. Itt a mélység szélén találták meg Griz verseit, átkötve fekete zsinórral, ezen monokli lógott, letakarva egy pár fehér kamásnival. A beharóiak beszélik, hogy a fehérhajú öreg Grizné azóta a templomot járja, s a Mária-szobor előtt valakit, átkoz nap-nap után. Anglia nem aél kegyelmet az elítélt kommunistáknak. Az alsóház ülése. London, márc. 25. (Saját tudósítónktól.) Az alsóház minapi ülésén Lansbury munkáspárti képviselő felhívta a kormány figyelmét azokra az elítéltekre, akik különféle politikai természetű cselekményekért börtönben vannak. Megemlékezett az írországi forrongások elítélt szereplőiről, a sztrájk miatt rendbontó bányászokról, majd rátért felszólalásának tulajdonképpeni céljára, a nemrégiben elítélt kommunisták ügyére. Elismerte, hogy ezek a politikai agitáció hevében mondottak és tettek olyan dolgokat, amelyek a jelenlegi rend és a kormányzat alapelveivel nem férnek össze, és így a lázítás és izgatás jogi minősítése alá estek. A ház élénk derültsége közben figyelmeztette a kormányt arra, hogy az angol történelem mindenkori tanúsága szerint a „ma“ rebellisei népesítették be a „holnap“ kormánypárti padjait. Azoknak az embereknek a közszabadságok értelmében felttétlen joguk volt azt mondani, ami nekik tetszett s a kormánynak nem lett volna szabad addig közbelépni, míg valóban a cselekvés terére nem léptek. Semmi panasza sincs a foglyok bánásmódja miatt. Mindamellett az a véleménye, hogy ezeket az elítélteket, mint politikai foglyokat, külön osztályban kellene elhelyezni és a szerint is kezelni, ha már nem minősítették őket államfoglyoknak. Figyelmezteti a kormányt, hogy a katonák ma már szavazópolgárok s mindenkinek, aki meg akarja szabadítani a közt a háborús és katonai terhek átkától, teljes joga van, hogy ezt a véleményét a polgárok elé terjessze s felhívja őket, hogy szavazatukkal az ilyen programot valló jelölteket támogassák. Lansbury javaslatához több más munkáspárti képviselő is csatlakozott s felszólították a kormányt, hogy az elítélt kommunisták hátralevő büntetésének elengedését eszközölje ki. A kormány nevében Sir William Johnson-Hicks belügyminiszter válaszolt. A kommunista foglyokra vonatkozóan kijelentette, hogy súlyt kell helyeznie arra, hogy a ház és a közvélemény tisztán lássa, hogy ezek az emberek nem azért kerültek börtönbe, mert bármiféle politikai véleményt nyilvánítottak. Erskine lord annakidején törvénnyé tette, hogy Angliában senkit sem lehet bebörtönözni azért, mert egy vagy más véleményt vall, sem azért, mert e véleményét alkotmányos eszközökkel és módokon terjeszteni igyekszik. Ilmsbury képviselő azt javasolta, hogy a ház orvosolja azt az állítólagos igazságtalanságot, amely ezekkel az emberekkel történt, mert máskülönben — úgymond — mi is Oroszország sorsára juthatunk. Megállapítom, — folytatta a belügyminiszter — hogy a panaszok orvoslásának módjára nézve Oroszországot és Angliát egymástól egész világ választja Anglia a világ legszabadabb demokráciájának a hazája. Tudja meg mindenki, benn és künn, hogy azoknak, akik a legszélsőségesebb nézeteket vallják, akár a tulajdon, akár más dolog, vagy intézmény tekintetében, módjukban áll ezt a nézetüket alkotmányos eszközökkel terjeszteni és alkotmányos utón többségre is juttatni azt a parlamentben. Ha így cselekszenek, senki sem fog útjukban állni. És ha Lansbury úr, vagy azok az emberek, akik most börtönben vannak, egykor alkotmányos uton hatalomra jutnának és alkotmányos kormányt alakítanának és ez ellen a kormány ellen ő (a belügyminiszter), vagy bármely más tagja a konzervatív pártnak, megpróbálná föllázítani a király katonáit, akik ekkor ezt a kormányt szolgálnák ha megpróbálnák a katonákat eltéríteni ennek a kormánynak tett hűségesküjüktől — úgy ez a kormány föl volna jogosítva rá, hogy őket börtönbe vesse és ők ezt meg is érdemelnék akkor. Majdnem minden nap intéznek hozzá kérelmet és iparkodnak rá befolyást gyakorolni a végett, hogy különféle embereket bocsásson ki a börtönnek Személy szerint neki a világon a legkönnyebb dolog volna ezt teljesíteni. Ám, az állásával járó kötelességek egyik legkellemetlenebb és legnehezebb része az, hogy visszautasítsa az efféle kérelmeket, ha azokat nem találja jogosnak. Éppen azért ebben az esetben is nyíltan meg kell mondania a Háznak, hogy semmi okot sem tudna fölhozni a saját mentségére akkor, ha őfelségének azt a javaslatot tenné, hogy ezeknek az elítélteknek kegyelmezzen meg. A Ház a választ nagy tetszéssel vette tudomásul. Anglia a kommunista perben állást foglalt és ebből — mint látszik — se fenyegetésre, se jó szóra, nem hajlandó engedni.