Budapesti Hírlap, 1926. július (46. évfolyam, 145–171. szám)
1926-07-01 / 145. szám
2 sasági igazgatóság és vezérigazgatók ügyletkötési joga megfelelően korlátozva lett volna részvényjogunkban, nyagában a törvényben, a Viktória s a Viktóriák nem sötétítették volna ela magyar közgazdaság egét s maga az állam sem lett volna kényes helyzetek elé állítva. Budapesti Hírlap 1926 július 1. (145. sz.) Bacher Emil és társa a fogházban. A Bacher-ügy — politikai szemszögből. Erdélyi Aladár szerint a magyar közgazdasági életet csak a részvénytörvény módosításával lehet meggyógyítani. — Temesváry Imre szerint a Viktória-konszern szanálása független a Bacher-ügytől. A legnagyobb malomkonszern teljhatalmú ura, Bacher Emil, aki gazdasági tevékenységével hatalmas vagyont gyűjtött magának, tudvalévően most a fogház egyik cellájában elmélkedik minden földi boldogság múlandóságáról. Tragikumát — mint mondják — fektélén hiúsága okozta, mely arra unszolta, hogy mindig magasabbra és magasabbra vergődjék föl a gazdasági élet horizontján. Mint a Viiktória gőzmalotti igazgatón, éles este hamar észrevette a versenyt, amelyet a vidéki gőzmalmok okoztak a fővárosi malmoknak és ekkor gyors elhatározással egy konszernbe egyesítette a vidéki malmokat fővárosi malmaival. De jött a Háború és legfőképpen az ország megcsonkítása és Bacher Emil nemhogy leépítette volna vállalkozásait, hanem a konszernt még ki is építette, elannyira, hogy abban nem kevesebb, mint huszonhét malom foglalt helyet. A trianoni Szerződés megrendítette az alapot, amelyre Bacher vállalkozását alapította és ekkor Bacher a külföldhöz fordult hitelért, hogy vállalatát a bukástól megmentse. Azonban ez a hitel sem segíthetett már rajta, mert — mint tudjuk — a kormánynak kellett a szanálás művéhez hozzájárulnia. Úgy látszott, hogy ez a mentőakció megváltoztatta aBacher malom-konszernjét az anyagi zavaroktól. A most bekövetkezett fordulat azonban azt mutatja, hogy a kormány segítése is hiábavaló volt. A konszern összeroppant s Bacher Emil hűtlen kezelés bűntettéért fogságba került. Az angol hitelezők panasza. A tragikus fordulathoz hír szerint az angol hitelezők adták meg a lökést, akik panaszt tettek a magyar kormánynál, hogy Bacher könyvelésében szabálytalanságokat és visszaéléseket állapítottak meg. Minekutána ugyanis sikerült az angol hitelezőkkel, akikhez az Angol-Osztrák Bank és egy tizennégy angol bankból álló szindikátus tartozott, megállapodást teremteni, egy ellenőrző szervet szerveztek, amelynek hatásköre a konszern összes malmaira kiterjedt. Az egy és egynegyedmillió fontnyi angol kölcsönt egy év alatt kellett volna visszafizetni és ezt a kölcsönt megfelelő fedezettel kellett biztosítani. Ennek ellenőrzésére a konszernhez tartozó minden malomnál ellenőrző közeget alkalmaztak, akiknek kötelességük volt, hogy az angol ellenőrző szervezetnek időről-időre kimutatásokat közöljenek. Ezek a kimutatások a zálogul szolgáló búzamennyiségre, az abból kiőrölt lisztmennyiségre, az engedményeket számlakövetelésekre és az ezekből befolyt összegekre vonatkoztak. Ennek ellenére megtörtént, hogy az elszámolásban szabálytalanságok fordultak elő, ami az angol hitelezőket annyira elkeserítették, hogy a kormánynál Bacher gazdálkodása ellen panaszt tettek. Megtörtént a többek között az is, hogy a Cseh-Szlovákiában behajtott követeléseket nem a befolyó összegek központi kezelésével megbízott Angol-Osztrák Bankhoz, hanem a prágai testvérintézethez fizették be. Ebből ismét differenciáik támadtak, amelyeket az angol hitelezők a kormánynál szóvátettek. A hamisan elkönyvelt összegek állítóan 160 milliárdot tesznek ki. Mivel vádolja az ügyészség Bachert és Fábryt? Az ügyészség, mint tudjuk, még tegnapelőtt indítványt tett, hogy a vizsgálóbíró úgy Bacher Emil, mint Fábry Oszkár ellen az előzetes letartóztatást rendelje el. Az iratokat az indítvánnyal együtt a törvényszék elnöke elé terjesztették, aki Medves-Medico Istvánt jelölte ki vizsgálóbírónak. Az ügyészség letartóztatási végzése elsősorban a büntetőtörvénykönyv 141. paragrafusának 2. pontjára hivatkozik. Ennek alapján az előzetes letartóztatás elrendelése azért megokolt, mert a jelen esetben óriási kárösszegről van szó és mert tekintettel a kiszabandó súlyos büntetésre, a terhet szökésétől lehet tartani. Az ügyészség a hüllei kezelés bűntettét abban látja, hogy Bacher Emil Chicagóban merész tőzsdei spekulációba bocsátkozott, hogy az itthoni hiányt fedezze. Ezzel Bacher, aki évtizedeken át egy nagy gazdasági sikereket elért konszern élén állott, mint ennek a vállalkozás részvény többségének tulajdonosa, magának akart tetemes anyagi hasznot szerezni. Miután ez a spekuláció balul ütött ki, angol bankoktól vett fel kölcsönt. A kölcsön 473 milliárdra rúgott, amelyet egy esztendőn belül, kellett kiegyenlíteni és melyért pusztán csak kamatokban milliárd koronát kellett volna kifizetni. Ez a kölcsönügylet alkalmas volt arra, hogy a malomkonszern romlását idézze elő, ami tényleg be is következett. Fábry Oszkárt illetően az ügyészség végzése hangoztatja, hogy Fábry, aki a Konkordia malom igazgatója volt, ezt az állását ezévi február havában hagyta el, röviddel azelőtt azonban félmilliárd korona előleget vett fel. A vádhatóság ebben az eljárásban is a hűtlen kezelés bűntettét látja. Bacher Emil letartóztatása egyszeriben élénkséget vitt a nemzetgyűlés elnapolásával kissé színtelenné és eseménytelenné vált politikai életbe. Igaz ugyan, hogy Bacher letartóztatásában semmiféle politikum nem játszott közre, azonban a politikusok egy része, éppen a Viktória-konszern állami szanálása miatt, mégsem tudja különválasztani Bächer személyét a politikától. Miután ennek az ügynek így bizonyos politikai vonatkozásai vannak, úgy kormánypárti, mint ellenzéki politikusok sorra hozzászólnak a Bachier-ügy legújabb fejleményéhez. Erdélyi Aladár dr. nemzetgyűlési képviselő, aki a Viktória-konszern szanálásával kapcsolatban annak idején interpellációt mondott a nemzetgyűlésen és akinek tudomása van ennek a sok vihart támasztott ügynek legapróbb mozzanatairól is, a következőket mondotta munkatársunknak: — Az a meggyőződésem, hogy a Bacherügyben ismert fejleményeknek el kellett következniük, mert véleményem szerint soha nem is kellett volna a Viktóriás konszernt szanálni, ha ott — hogy enyhe kifejezéssel éljek ■— legitim módon kezelték volna az ügyeket. A legitim megjegyzés főként Bacher Emilre vonatkozik, mert mint ismeretes, Bacher, mint egy középkori kényur, önkényesen vezette az ügyeket. Amikor a Viktória-konszern szanálásával kapcsolatban interpelláltam a nemzetgyűlésen, két cél lebegett szemem előtt. Egyrészt fel akartam tárni azt a nagy veszedelmet, amit abban láttam, hogy mindenki és minden intézmény, amelynek vezetői vagy üres frázisokkal, hozzá nem értéssel juttatták bajba a reájuk bigott intézményeket, vagy ráadásul még lelkiismeretlen kapzsissal vezették dolgaikat, elérkezvén a leszászlás órája, egytől-egyig az állammal akarták magukat szanáltatni, sub titulo: közgazdasági érdek. Meggyőződésem tehát, hogy csak szolgálatot tettem a pénzügyi kormányzatnak is, amikor megmentettem a további rohamoktól. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a már idézett egyének és intézmények közül, ha talán más formában és szerényebb keretek között, de sokan ne remélnék még ma is, hogy szélcsendes időben sikerül állami segedelemhez jutniok. Ezekre persze bombaként hathat a Macier-ügynek ez a legújabb fejleménye, ami másrészről viszont kiáltó memento az illetékesek számára. Felszólalásom másik célja az volt, hogy végre tényekkel is alátámasszam azt az állandóan hirdetett álláspontomat, hogy a magyar közgazdasági életet, amely főként részvénytársaságok formájában fejti ki nem éppen egészséges tevékenységét, csak úgy lehet meggyógyítani, ha a részvénytörvényt módosítjuk. Vagyis a hatalmas vezérigazgatók és társaik törvény előtti felelősséggé írott malaszt helyett élő valósággá tesszük és megakadályozzuk, hogy a részvényeseket, úgy, amint ez az utóbbi években történt, a szó szoros értelmében kifoszthassák. Mindenki előtt tudott és azt hiszem, a Bacher-ügy is újabb pozitív adatokat szolgáltatott arra, hogy ezeknél az uraknál az ügyletek megkötésekor az határozott, hogy sikerül-e vagy sem és e szerint történt azután az elkönyvelés. Arra is sokan emlékezhetnek, hogy egyes vezérigazgatók világkörüli útjukat, kockáztatva bár intézetük romlását is, a részvényesek pénzével fizettettek meg, noha mindenki tudta, hogy nem egyszer kéjutazásról volt szó. Az meg egyenes kedvezően fokozódott ez olvasmányok hatása alatt. Hogy egy ilyen kalandos darab előadása közben én, mint vad indiánus, jelenésemre várva, a színfalat helyettesítő nyitott szekrényajtó mögött, hirtelen elhatározással annyira élethű vadember-jelmezre vetkőztem, hogy színpadra léptemkor szegény jó édesanyám — ,,peleskei nótáriusaként a színpadra felrohanva — engemet, indián-főnöki méltóságom alapos megcsúfolásával, a szó szoros és ugyancsak fájdalmas értelmében fülön fogva lódított ki dicsőségem színhelyéről, azt már csak a történeti igazság kedvéért mondom el, valamint intő például, mai műkedvelő gyerekek számára, nehogy az indián-kosztüm megtervezése terén ők is a naturalizmus szélsőségeibe essenek és annak nyomán a közrendészeti felügyelet részéről fülük épsége veszélyeztessék. Az idő haladt, én mentem előre gimnazista pályámon, ám műkedvelő vágyaim nemcsak nem lankadtak, hanem erősbödtek. Elkezdődött műkedvelő pályafutásom komolyabb korszaka. A 70-es évek legvégén — talán IV. gimnazista lehettem, —műkedvelő Színpadunk az ebédlőből a szalonba, vagy mint akkor hívtuk: vizitszobába, helyeződött, de már nem gyermek-szereplők vitték rajta a szót. Az idősb Dumas Sándor kedves, költői ■vigjáíékót a Felhívás keringőre című egyfelvonásost választotta ki előadásra a rokoni és baráti körből összeverődött műkedvelő társaság. Én egy maist adtam, szereplésemmel kapcsolatban azonban, megelőzőleg egy nevezetes jelmezkérdést kellett megoldani. Mr. Pinte, az előkelő francia háznak inasa csakis frakkban jelenhetett meg,• de hol volt még az én alsógimnazistaságom a frakktól? Miután azonban a világtörténelem minden nehéz problémát megold, — megoldódott ez is. Szalay László, kedves rokonunk, — akkor ifjú joghallgató, ma az egykori bécsi közös pénzügyminisztérium nyugalmazott államtitkára volt az a szerencsés, akinek frakkja az én diákosan karcsú termetemre simulhatott, s az összjáték által kivívott nagy sikernek egyik parányi tényezőjévé válhatott. Tanárky Júlia — Tanárky Gedeon államtitkár leánya — adta — és pedig tréfa nélkül mondhatom: Prielle Kornéliára emlékeztető franciás finomsággal — a kis darab egyik fő női szerepét, a fiatal özvegy D‘Ivryne-ét. Tanárky Béla pedig, a nagy világháború hős katonája, a brassói csata diadalmas tábornok-vezére volt a néma szerepet vivő, süket zongorahangoló, aki púpossá tömött vállal, mulatságosan eltorzított arccal, nyiltszini harsogó tapsot aratva, játszott. De irodalomtörténeti szempontból azt az adatot is meg kell rögzítenem, hogy részt vett az előadásban Vargha Gyula is, aki már akkor is jó névvel biró ifjú költő volt s később — sógorom lett. Ez a sógorrá válás megint egy bizonyság ama régi igazság mellett — s ezt szíveskedjenek a tisztelt fiatal hölgyek és urak, de a papák és mamák is megszívlelni, — hogy a műkedvelő előadások jelentékeny tényezők a házassági statisztika népmozgalmi adatainak sűrüsítésében. Mert az ifjú poéta Vargha Gyula, — aki hatalmas fekete bajuszt* ragasztva, az afrikai harctérről hazatért Maurice lovas kapitányt játszotta az említett kis darabban, s nem csupán szerepében vallott színpadi szerelmet a kedves Mathilde-nak, hanem a jól sikerült eszményi próbaházasság után nemsokára az élet színpadán is örök hűséget esküdött a Mathilde-ot bájosan ábrázoló nénikémnek. De van még közvetlenebb adatom és érvem is ez irányban. Mert mikor évek múlva ,megint, csak azon a kedves Kiskunhalason, már mint kész fiatalember, megint összetoborzottam egy műkedvelő társaságot s előadtuk a jeles lengyel írónak, Fredro grófnak Egyetlen leány címü végtelenül mulatságos egyfelvonásos vígjátékét: az előadást megelőző sok-sok felejthetetlenül kedves próba, a minden diskréció mellett is mindjobban fölmelegedő színpadi nyájaskodások és ölelgetések az én szerény életsorsomra is döntő befolyást gyakoroltak. A darabka hősét,‘Szumbalinszky öreg földbirtokost játszottam, — persze ál-hajjal és ál-hassal — akinek voltaképpen öt leánya van, de az öreg nagy furfanggal — hogy tudnillik könynyebben ,férjhez adjam őket, — mindegyiket külön nevelteti titokban, úgy, hogy mindenki azt hiszi, maguk a lányok is, hogy Szumbalinszky papának egyetlen egy leánya van. Az előadás kitűnően sikerült. Nemcsak, mert tapsok és virágbokréták özöne zúdult felénk, hanem mert én és az én öt leányom egyike annyira megértettük egymást, hogy a szülői-gyermeki színpadi röpke viszonyt az életben a hitvektársi elszakíthatatlan kapcsolattal cseréltük fel. Lehet, hogy ezért emlékezem én ilyen nagy szeretettel műkedvelő pályámra s ezért ajánlgatom olyan meggyőződéssel a műkedvelősködést különösen a házasodni és férjhez menni óhajtó fiatalságnak és különösen most, mikor a házassági szándékok fölött annyira megnehezült az idők viharos járása. Elkövetkezett aztán az idő, mikor a színjátszó diadalokat a szerző dicsőségével óhajtottam megtetézni. Elkezdtem tehát — egyelőre kizárólag műkedvelők használatára — darabokat írni, s azután elő is adtuk őket. Két ilyen bűnt követtem el. Egyiknek címe: Diána kisasszony volt, a másiké pedig: Feleséges vőlegény. Miután ezek további előadásából sem számíthatok szerzői fantiémere , feszélyezettség nélkül elárulhatom, hogy ez az utóbbi egyfelvonásos bohózat megjelent a Protestáns Naptár egyik régebbi évfolyamában, természetesen akkor, mikor ezt a derék kalendáriumot még én magam szerkesztettem. De mégis: valamennyi műkedvelő előadásunkközül legnyomósabb a legutolsó volt. Fokozni kívánván a szerző érdekességét, egyszerre nem kisebb auktorhoz, mint Moliére-hez fordultunk. A legszebb, leghangzatosabb, legsikerültebb Moliére-fordítások egyike a Tudós nőké, s mi ennek az Arany Lászlótól gyönyörűen fordított darabnak harmadik felvonását választottuk műkedvelői előadásra, s azt, amelyikben a tudákos hölgyek az ájuldozásig áradoznak a szenvelgő poéta felolvasásán, s rajonganak a pedáns tudósért, míg nem aztán költő és tudós csúnyán összemarakodnak. Én voltam a szonettköltő Trissotin, Béla öcsém — ma közigazgatási bíró és szintén Kisfaludysta — Vadius, tudós. A régi Népszínház ruhatárából kaptuk kölcsön a jelmezeket — én, emlékszem, a ,,hosszú" Solymosinak Rip van Winkle-beli fekete kosztümjét —az a Hongó-parókákat pedig a Nemzeti Színház fodrásza, Pásztory mester szállította. A hölgyek csapata feleségemből, testvéreim,ből, s egy rokon leányból telt ki. S hogy a közönségről is szóljak: ott ült az első sorban minden idők legnagyobb kritikusa, Gyulai Pál — házunk, családunk régi barátja. És én talán sohasem voltam életemben büszkébb, mint azon az estén, mikor előadás után Gyulai bácsi nagyon megdicsérte játékunkat, engem nem csak trónt színészt, hanem mint rendezőt is t-bitterésével tüntetve ki. Talán ezért nem mertem azután sohasem műkedvelő előadásban résztvenni, mert féltem, hogy a sikernek ilyen teteje után már csak a hanyatlás köövetkezhetik. De most, hogy emlékeimet így — elsősorban a magam gyönyörűségére — felújítottam, megint megmozdult bennem a színjátszás utáni vágy. S arra gondolok, hogy ha ifjú koromban olyan sikerülten tudtam adni a sokleányú öreg papát most talán, az ellentét törvényénél fogva, valami fiatal szerelmes szerepében arathatnék babérokat. Azért tehát, ha valahol, műkedvelőiktől előadandó darabban előforduló ifjúi szerepre hirtelenében nem találnának alkalmas megszemélyesítőt, bizalom, mar kérem ez utánn a rendezőket — gondoljanak reám. A vizsgálóbíró elrendelte az előzetes letartóztatást. A vizsgálóbíró ma délelőtt utasította a fogház igazgatóságát, hogy Bacher Emilt kisérjék fel hozzá kihallgatásra. Dél felé járt az idő, amikor Bacher Emilt fegyveres fogházőr a vizsgálóbírónak harmadik emeleti hivatali szobájába kisérte. Bachert a néhány napos fogház szemmel láthatóan megviselte. Feltűnően sápadt volt és fáradt lépésekkel haladt a folyosókon a vizsgálóbiró szobája felé. Kihallgatása órákon keresztül tartott és annak végeztével a vizsgálóbiró kihirdette a határozatát, amely szerint az ügyész indítványa értelmében az előzetes letartóztatást elrendeli ellene. Mialatt Bacher kihallgatása folyt, a folyosón tartózkodott a felesége, Székely Lajos védő kíséretében. A vizsgálóbíró Székely Lajos dr.-ról is közölte határozatát. Maga Bacher sírva vette tudomásul, hogy a vizsgálóbiró hűtlen kezelés címén az előzetes letaróztatást fentartja s úgy ő, mint a védője a végzés ellen felfolyamodást jelentettek be. Az ügy iratai tehát legközelebb a vádtanács elé kerülnek. Bacher kihallgatása után Fábry Oszkárt kísérték a vizsgálóbiró elé. Fábry kihallgatása is hosszabb ideig tartott és annak befejezésével a vizsgálóbiró vele is közölte, hogy az előzetes letartóztatást fentartja ellene. A vizsgálóbiró élőszóval kihirdetett végzése a letartóztatást mind a két esetben a szökés veszedelmére alapítja. Házassági évforduló a fogházban. . Tegnap délelőtt megjelent Sztreiche főügyésznél Bacher Emil felesége és arra kérte a főügyészt, hogy engedje meg, hogy férjének egy virágbokrétát nyújthasson át, miután ma van házassági évfordulójuk. A főügyész megengedte Bachernének, hogy a bokrétát urának a fogházban átadhassa, azt a kérését azonban, hogy az urával beszélhessen, a főügyész a fogházszabályaikra való hivatkozással megtagadta.