Budapesti Hírlap, 1926. július (46. évfolyam, 145–171. szám)

1926-07-11 / 154. szám

10 A XX—XXV. század fémje. A száz esztendős aluminium-fém. — Mi az a bauxit? — Európa és Amerika aluminium-ipara. — Az alumínium a jövő fémje. Irta Gaál István dr. Az utóbbi években színte egymásra tor­lódó centenáriumok sorába kívánkozik egy olyan fém kohászaténak századik év­fordulója is, amely fémet az ezüsthöz ha­sonló szép színe, mechanikai feldolgozásá­nak könnyűsége és nagyfokú rozsdaálló­sága kisebb igényű fényűzési cikkek gyár­tására már egy-két évtized előtt is rend­kívül alkalmassá tett. Ez a fém az alumí­nium, amelynek kohászati uton való elő­állítását 1827-ben Wöhter göttingai ké­mikus kezdte. Az ő módszere azonban annyira kezdetleges volt, hogy még 20 év­­múlva is csak egyes apró golyócskákat tudtak előállítani, s az alumínium ipari felhasználására még nem is gondolhattak. Az aluminiumfém itt nem részletezhető kémiai sajátságai miatt, előállításának ne­hézségeit csak lassan-lassan sikerült any­­nyira legyőzni, hogy ma már száz esztendő előtti tömegének több milliószorosát hoz­hatják forgalomba. Térhódításának rohamossága szerves összefüggésben van gyártásának egysze­rűbbé válásával, illetőleg egységárának csökkenésével. Mert míg 1 kg. alumínium ára 1854-ben 1000 arany K 1 „ „ „ 1860-ban 200 „ „ 1 „ „ „ 1887-ben 100 „ „ volt, huszonöt év óta, vagyis amióta nagy­ipari utón állítják elő, az egységár 2—3 koprna közt ingadozik. Az is jellemző erre a kis fajsúlyú fémre, hogy míg a világháború, s a nyomában járó gazdasági leromlás a vas, réz, ólom, an nikkel bányászatának színvonalát érezhe­tően lenyomta, s ezek termelése még ma is jóval alatta mozog a békenívónak, addig az alumínium-termelés minden gazdasági válság ellen­ére is a háború előttinek négy­szeresére emelkedett. Míg ugyanis 1913- ban is csak 68.000 tonna alumíniumot állítottak elő, ezzel szemben az 1925. évi produkció ennek csaknem négyszeresét, kereken 250.000 tonnát érte el. S habár ezzel a számmal még ma is csak az évi egy-egy millió tonnányi réz, ólom és hor­gany­termelés mögött foglalhat helyet az alumínium egynegyedmillió tonnányi vi­lágtermelése, előállításának üteme az utóbbi években rendkívül élénk. Könnyű előre bemondanunk, hogy egy-két esztendő múlva a vasat kivéve, minden más fémet meg fog előzni. Az alumínium előfordulását illetőleg ér­dekes, hogy míg ez a fém a Föld kérgét alkotó ásványokban és­ kőzetekben igen gyakorinak mondható, tisztán, vagyis fém­állapotban nem található. Még a snorgli­­nek, rubinnak és szafirnak is alumínium a főalkotórésze. Kétségtelen azonban, hogy ilyen ásványokból nem lenne gazdaságos az aluminium-fém előállítása. Nagyipari méretekben való gyártására egy legújabban emlegetett érc, a bauxit a legalkalmasabb. A legtöbb ember az 1923-as tőzsdei kon­junktúra alkalmával ismerkedett meg a ,,bauxit“ elnevezéssel. De valószínű, hogy azokat akkor sem érdekelte közelebbről ennek a nagyon szerény, sőt semmit­mondó külsejű ércnek valódi minéműsége. •Sokáig még a geológiával és bányászattal foglalkozó szakemberek is csak vastartalmú agyagnak vagy márgának minősítették, s általában rossz (15—30 százalékos) vasércként kezelték. A fakó sárgától a sö­tét lilás vörösig mindenféle színárnyalatban előfordul. Keménysége is változó. Néme­lyik fajtája egészen földnemű. A Bauxit-név helyes kiejtése, illetőleg a magyar nyelvbe való áthozása is vitákra nyújtott alkalmat. Mert noha szigorúan véve „brit“ lenne a helyes kiejtés, de vi­szont a francia bányászok és szakemberek „baxit“-nak mondják. S ha már ők sem tartják magukat a ,,forsrift“-hoz, mi bíz­vást elkeresztelhetjük egyszerűen bauxit­­nak is. A dél-franciaországi bauxitot, amelyben Bershier elemzése 52% alumíniumot talált, 1873-ban kezdték nagyban termelni. S minthogy a Rhone alsó folyása környé­kén mintegy 60 millió tonnára becsülték ennek az alumíniumnak a tömegét, s vi­szont egészen a háborúig aránylag kicsiny volt a kereslet e fém iránt, könnyen meg­érthető, hogy az alumínium-gyártás alig kí­vánkozott ki a megadott keretekből. Mont­­pellier környéke egymaga könnyedén ki­elégíthette egész Európa szükségletét. Lassanként azonban Svájc is berendez­kedett az aluminium előállítására, jól­lehet neki semmiféle bauxitja sincs. De ezzel szemben nagy­ előnye, hogy vízűerő­­ből előállított villanyenergiájával nagyon olcsóvá tudta tenni a tiszta fém előállítá­sát. E­gy vasúti kocsi bauxit földolgozásá­hoz csaknem egy vagon szóda és 3—4 va­gon szén szükséges. Ez utóbbinak meg­felelő hőenergiát kel tehát lehetőleg vízi energiával előállítani. Az elektrolikus uton való gyártás tulajdonképpen csak a di­namógépek föltalálásával kezdődött, s ezen a téren kivált Héroulinak vannak érde­mei. Svájc után Németország is belépett a fémaluminiumot produkáló államok so­rába, ámbár eddig az ő földjén sem ta­láltak jelentősebb mennyiségű aluminium­­ércet. Kohóinak üzeme tehát bevitelre van alapítva. A bevitel eleinte kizáróan Magyar­­országból, a Biha­rhegységből történt. Ké­sőbb — 1919 után — azonban, minthogy az oláh kormány akadályokat gördített a bauxit kiszállítása elé, Isztriában, Dalmá­ciában s a görög szigeteken is kutatott és talált megfelelő ércet. Bizonnyal senkit sem lephet meg, hogy Amerika szédületesen fejlődő ipara az alu­minium előállítás és földolgozás terén is fölébe került a vénhedt Európának. S mi­után szakértőinek becslése szerint Amerika bauxit-telepeit a szükséglet 20 év alatt el­fogyasztja, más földrészek aluminiumférceit iparkodik a maga számára biztosítani. A legújabb hírek szerint főképp Kína és Ja­pán bauxit kincseire áhítozik. S hogyha első hallásra talán nem is egészen érthető, hogy a nagy iparűző álla­mok miért helyeznek ma oly nagy súlyt az aluminiumérc biztosítására, ez könnyen átlátható akkor, ha az aluminiumtermelés honvédelmi fontosságát s különösen a mai viszonyok közt szociális jelentőségét is szem előtt tartjuk. Hiszen emlékezhetünk rá, hogy már a háború folyamán is mind több és több hadifölszerelési cikk készült ebből a rendkívül kis fajsúlyú, s mégis megfelelően szívós és szilárd fémből. Még nagyobb lendületet nyert az aluminium ipar a repülőgépek rohamos megszaporo­dása folytán. Azóta pedig a mindennapi élet szükségletein, s a vasúti kocsik fölsze­relésén kívül legfőként a gigászi méreteket öltő automobilgyártás van szerves kapcso­latban az alumínium földolgozásával. S itt elég csak megemlítenünk, hogy legújab­ban egy rendkívül előnyös tulajdonságú aluminium-ötvözet föltalálása révén, az automobilok fémalkatrészeinek már 80— 90%-a áll alumíniumból. Ezek alapján pedig valóban természetes­nek találhatjuk, hogy az európai államok nyíltan vagy burkoltan monopólium tár­gyává teszik az alluminiumot, s a nyers érc vagy félgyátmányok kivitelét gátolják. A körülbástyázást szociális szempontok indo­kolják, hiszen Németországban 1925-ben ez az ipar mintegy 50.000 munkást foglal­koztatott.­ Ismételjük tehát, a nagy iparűző álla­mok ma épp olyan szívós versengést foly­tatnak a bauxittelepekért, mint a petró­­leumos területek birtokáért. S mind­ezeket a tényeket nekünk, ma­gyaroknak egy pillanatig sem szabad sze­münk elől tévesztenünk. Mint ahogyan minden német polgár világos tudatában van annak, hogy az ország erejének mi­lyen fontos tényezője a német vas, kőszén és káliumsó, minden magyarnak is tudnia kell, hogy a jövő félezredév fémje az alu­mínium. Ennek ércei pedig Európa egyet­len országában sincsenek meg olyan tö­megben, mint Magyarországon. A magyar bauxittal tehát érdemes lesz legközelebb részletesebben foglalkoznunk. Budapesti Hírlap 1926 július 11. (154. sz.) ▲ ! Bolond világ. Az időjósok csődje. — A rajnai tivornya. — Meg le­­jjet-e az igazi bortól tsalni­? Egy különös statisztika. Havi bevétel: negyven márka. Berlin, jul. 9. (Saját levelezőnktől.) Ami most a leve­gőben és a földön történik, röviden az idő­jóslás csődjének nevezhető. A tudósok nem is tagadják, hogy az időjárás tudo­mányában forradalmi jelenségek mutat­koznak. Régi igazságnak tartott tételek értéktelen föltevéseknek bizonyulnak. Az a mesés mennyiségű víztömeg, amely e napokban Berlin nyakába zúdult, elmosta az elméletek egész sorát, a tudós képzelet eddig el nem ért magasságokban kalan­dozik, új légi áramlatok útjait keresi, üstö­kösökről beszél, napfoltokkal bizonyítgat, de azért nap-nap után szélnek bocsátja új jövendöléseit, amelyek sohasem válnak be. Csak az bizonyos, hogy állandóan felhő­szakadás, rettenetes ég­háború fenyeget, hogy büntetlenül holmi kirándulásokra még gondolni sem szabad, hogy az eső csak szünetel, de nem szűnik meg és hogy a vízpárákkal terhes levegő tropikus me­leget szül. A mai 24 fok felér a normális 40 fokkal. Rendőrség és tűzoltóság állan­dóan hadakoznak az időjárással, a villám öl és gyújt, a víz pusztít és az égbolt nem mutat barátságos képet, állandóan telve van viharfelhőikkel. Az egész ezután meg­oszlik apró tragédiákra, a metropolis egyik felében a napsugarak áttörik a fekete fel­hőket, amíg a szomszédos városrészben felhőszakadás pusztít, Berlinben csak mesz­­sziről villámzott, amikor Wollersdorfban a lázáradat elmosta a kuglizót és gyászba borított sok szerencsétlen családot. Így fest ez a nyár, amely egy sereg új prob­lémát adott föl a tudósoknak. Már úgy vallják, hogy hosszú hetekbe fog kerülni, amíg légkörünkben úgy, ahogyan a régi rend helyreáll, amikor újból jósolni lehet a felhők járásából, addigra azonban vé­get ér a nyár is, amelyet az elemek harca tesz bizonyára emlékezetessé. És ebben a bolondos időjárásban szinte megfeledkezett a világ a gazdasági nyomo­rúságról. Talán ma sem beszélnének róla sokat, ha az a boros tragikomédia, amely e napokban a Boljna partján lejátszódott, nem mutatta volna ijesztően, hogy hová sülyedtünk. Hogy egy pusztuló hajó rako­mányát a parti lakosság minden áron a kezébe keríti és megosztozik rajta, nem új dolog. És ha a rakomány bor vagy pá­linka, bizony részegre is isszák magukat a szerencse fiai. Zola egyik novellájában megírt egy hasonló esetet. Ott snapszot találtak a parti lakók, egy hajó elsülyedt, számos hordó teli pálinkával a halászok kezeibe került. És ünnepeltek napokon keresztül. Az ünnep vasárnap este, írja Zola, oly sokáig tartott, hogy az emberek­nek nem volt erejük hazamenni. Tehát a parton töltötték az éjszakát, azaz egysze­rűen elestek és fekve maradtak. A kilenc hordó körül, melyeknek a tartalmát az utolsó cseppig kiitták. Hja, az egész falu ott volt és horkolt. Gyermekek, asszonyok, aggok és férfiak. Egyikük sem tudott már a lábán á­llani. Egyesek a hasukon feküd­tek, mások a hátukon, amint éppen a má­moros véletlen magával hozta. Egy nagy hálóterem volt Isten szabad ege alatt, amelyben a tökéletes kedélyesség uralko­dott . . . Zola így látta, m­a azonban ezer­­szerte visszataszítóbb volt a kép. Az em­berek törték magukat a boroshordók után. Mndenki ivott, mint a kefekötő, amíg csak bírta. Nem is fértek meg egymás között, mint Zola emberei, hanem véresre verték egymást. Félig meztelenül vad táncra keltek és ugráltak zene nélkül, míg össze nem estek. Zola hősei békésen ittak, amíg éppen a készlet tartott, a Rajna partján egy párat­lan tivornya undok jelenetei játszódtak le, több mint 80 ezer liter bor fogyott el rö­vid huszonnégy óra alatt, az egész kör­nyék csavargói összegyűltek és próbáltak maguknak egy jó napot csapni. Nem hasz­nált e csőcselék ellen, amely lerészegedett, sem rendőrség, sem katonaság és az ég sem könyörült meg rajtuk. Mert amíg másutt nap-nap után szakadt az eső, a Rajna partján meleg napsugaras idő ural­kodott, könnyű volt a sü­lyedő hajó teli hordóit a partra cipelni, léket ütni és az­után inni, inni, inni. Pedig a bor olcsó és a Rajna vidékén nem egyszer nyílik alkalom jó bor élvezetére. De ma kevés a pénz, a munkanélküli talán csak híréből ismeri a bort, hajó sem sülyed el mindennap, tehát rajta ... És dúlt a csata, a­meddig a bor tartott. Négy halott, számos sebesült az ál­dozata. És alkoholmérgezést állapítottak meg az orvosok is. Azonban a szerencsétlenek nem ittak igazi bort. A szállítmány feladói vegyi után elvették a bor zamatját, megkeserítették, hogy az után a hajó legénységének kedve ne kerekedjen valahogy a hordókat meg­­lékellni. És ezt a keserű italt öntötték ma­gukba a parti lakók abban a tudatban, hogy jó bort isznak! Talán észre sem vet­ték, vagy úgy gondolták, hogy így jó a bor. És hogy a komédia teljes legyen, je­lentkeznek a moseli vincellérek. Tiltakoz­nak ama feltevés ellen, hogy az ő boruk révén bárki is alkoholmérgezést kapjon. Fittyet hányva minden tudománynak kere­ken kijelentik, hogy a jó bortól becsíphet ugyan az ember, ami nem megvetendő do­log, ha jó kedve kerekedik, de alkoholmér­gezést még senki sem kapott tőle. Tessék inni jó bort literszámra, amíg a gyomor bírja, nagyobb baj sohasem lesz belőle. Tehát, ha a Rajna partján a dőzsölök bele­haltak nagy mulatságukba, nem is volt igazi bor a sülyedő hajón. Most az a kér­dés, hogy mit is szállítottak a Rajnán? Bort, vagy nem bort? Ezt a kérdést pedig nem a tivornya áldozatai vetik el, hanem a bortermelők. Mert itt a jó bor hírneve fo­rog a kockán. Már úgyis több bort termel az emberiség, mint a­mennyi elkel, de mi lesz a rettenetes bortermésből, ha az embe­rek megijednek az alkoholmérgezés rémé­től? A bor tragédiájáról valóban félelmetes volna beszélni . . . Pedig éppen azok a körök, amelyekben szívesen ittak valaha egy-egy pohár tüzes bort, szenvednek a legtöbbet a gazdasági válság közepette. Íme erről a kérdésről egy kis statisztika. Berlinben összeállították ama művészek névsorát, akik kereset nélkül ál­lanak. Van közöttük 513 színész, 186 operaénekes, 25 karmester és 2 színigaz­gató. Ezeknek valaha havonként több mint 500 márka jövedelmük volt és ma kapnak, heti­­ tíz márka segítséget, mint a többi munkanélküliek. Hogy ebből az összegből hogy tudnak megélni, lakásbért fizetni, ru­­házkodni, ama titkok közé tartozik, ame­lyekkel manapság ki sem törődik. A mai világ más bolondságokon töri a fejét . . .­ ­. Ráfi vezet Legyőzte Takácsot. — Zinner az új magyar mester. — A nemzetközi sakkverseny tizenkettedik fordulója. A mai tizenkettedik forduló kiemelkedő eseménye Réti Richard győzelme Takács fölött, aki szívósan védekezve sem tudta megakadályozni, hogy ellenfele az élre ne küzdje föl magát. A mai fordulón egyébként Rubinstein gyönyörűen vezetett játszmában (elhárított vezércsel) kettős toronyáldozatal győzött Vajda dr. ellen, így Rubinstein is a vezetők közvetlen közelébe dolgozta föl magát. Yates hatodik világos bábokkal vezetett j­ászmáját is megnyerte. Rendkívül finom huszármanővere ellen Kmoch nem talált védelmet. Monticelli és Nagy dr. között a játszma változatos küzdelem után remisvel végző­dött, Snosko-Borowskinak is sikerült Tar­­takower dr. ellen remist elérnie. Grünfeld Steiner ellen jobban áll, mi­után Steiner kedvezőbb állását nem tudta realizálni. Mattt­son ellen Havasi jobban áll, a játszma függőben maradt. Colle és Prokes között sincs döntés. A versenyzők állása: Réti, Takács 7 és fél. Rubinstein, Grünfeld (1) Kmnoch, Monticelli 7, Colle (1), Tartkower, Yates 0, Nagy dr. 5 és fél stb. A mesterversenyen Walter győzött a puha Gruber ellen és így egyedül vezet, követve Tschepurnofftól, aki az Aljechin­­védelemben a Krivoss-féle támadással lepte meg ellenfelét a cseh Rejfirt. Sárközi­ győzött Lovas ellen és így má­sodik helyen áll Tschepurnoffal együtt . . . Elekes dr. szépen győzött Fazekas dr. el­len, Földes pedig Jakab állását törte át a centrumban, a nap első győzelmét aratta. A verseny állása: Walter Q. Tschepumoff, Sárközi) 8, Lovas, T­heten (l) 7, Elekes dr. dr. 6 és fél stb. Zinner Sándor az új magyar mester. A főtornán a Bakonyi—Zinner Skandi­náv nyitású játszma döntetlenül végződve a mesteri címet és oklevelet Zinner Sándor nyerte meg 6 ponttal 75 százalékos ered­ménnyel. A fiatal (született 1900-ban) sak­kozónak sikere nem jött váratlanul. Ő és Bakonyi annyira kifejezett tehetséges a magyar sakkozásnak, hogy az úgynevezett vegyes mesterversenyen sem szerepel olyan tehetséges sakkozó mint ok. A verseny végállása: Zinner GV2, Anhony 6, Poschenko 5, S­evay dr. 4­/s; következ­nek Szabó dr., He­in, Scharf és Szijjártó és Szabó. Dolgozzunk vasárnap is! A földmivelésügyi miniszter rendelete. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Mayer János földmivelésügyi miniszter valameny­­nyi vármegye alispánjához és törvényható­sági jogú város polgármesteréhez rendele­tet intézett, amelyben rámutat arra, hogy az i­dőjárás rendkívüli, folytán fontos közgazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy a mezőgazdasági termények betakarí­tásával kapcsolatos munkák végzésére tel­jes mértékben kihasználjanak minden olyan időt, amikor az időjárási viszonyok e munkálatok elvégzését lehetővé teszik. Éppen ezért a belügyminiszterrel egyet­értve a július 11., 18., 25 és augusztus 1. és 8. napjaira eső vasárnapokon az említett mezőgazdasági munkálatok végzését elke­rülhetetlenül szükségesnek jelenti ki, vagyis ezeken a felsorolt vasárnapokon a szóban­­lévő munkálatok végezhetők. liAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Most jelent meg a 9-1 . kiadás MÓRICZ ZSIGMOND SÁRARANY dmü gyönyörű regénye a magyar parasztról, a magyar lélekről és magyar földről. A­ra 70.000 korona. Kapható és megrendülhető a BUDAPESTI HÍRLAP könyvkereskedésében, VIH., József-kötet 5. sz. fTffyymyrTyyyTmvyTmyffyff>TTryfTTfiTI

Next