Budapesti Hírlap, 1926. december (46. évfolyam, 273–298. szám)
1926-12-01 / 273. szám
2 termelési területe. Alföldünk mezőgazdasági élete kiemelkedik előbbi sivárságából. A búza-, kukoricatermelés primitív szintája, a nyári pihenéstelen verítékezés és a téli naplopás rezsimje máris eltűnőfélen van. A földmivelési kormány szakemberei szinte ott laknak télen a falvakban s bemutatásokra, előadásokra, tanfolyamokra gyűjtik össze a földmivelő népet. Nagyot fejlődött a háziipari foglalkoztatás, S°k helyi ünnepséget rendeznek a Faluszövetség emberei. Aki a mi téli falusi életünk egyhangúságát, tétlen aluszékonyságát ismeri, tudja, hogy milyen hasznos lélektani hatása van ezeknek az akcióknak. Jelentőségben vetekednek ezek a népoktatási intézmények szaporításával s közvetetten jó hatással vannak a gazdálkodás és termelés javulására. Fontos munkálkodása gazdasági, hivatalos és társadalmi szerveinknek az, amelylyel Alföldünk tanyavilágába viszik a kulturális és gazdasági haladás csíráit, ösztönző eszközeit. Rendkívül értékes mezőgazdasági népréteg kapcsolódik bele ezúton a nemzet felsőbbrendű életműködésébe. Olyan réteg, amely eddig a haladás népföltételeitől jóformán el volt zárva s a maga elzártságában, szinte kiesett a nemzeti élet vérkeringéséből. Itt vannak a legmélyebbre ható változások, nemzeti munkánk eredményességének javára. Jó lesz, ha a most folyó választási mozgalmak során ezek a jelenségek behatóbban foglalkoztatják a politikusokat és a fölrázott érdeklődési választóközönséget. Mert az e változásokat eszközlő munkálkodásnak még sok elvégezni valója van. A termelés és a forgalom érdekei például élénk alkotó tevékenységet kívánnak az útépítés terén is. Hiszen éppen az Alföldnek van a legkevesebb kiépített útja. Vadszertelenséggel lecsonkított vasúti hálózatunk csak a gépkocsi szaporításával egészíthető ki úgy, hogy a nemzet közgazdasági érdekeit teljes effektivitással szolgálja. De ennek megint a jó utak nagyarányú szaporítása az alapföltétele. A jó utak fogják szilárd alapra helyezni azt a haladást, amit Alföldünk mostanáig is fölmutathat. A fölsorolt adatok és akciók mindenesetre arra vallanak, hogy a magyar nemzet komolyan veszi lezsugorított állami területének intenzív kimunkálását. Milyen derék dolog lenne, ha országgyűlésünket is túlnyomóan e munkálkodás mozzanatai foglalkoztatnák, nem pedig az eddig tapasztalt pártos torzsalkodások, destruáló lármázások és botrányok. Úgy látszik, az ország választóközönsége erős selejtező munkát akar végezni a mandátumra aspirálók között. Nagy nemzeti érdekünk, hogy ez a törekvés sikerüljön. Mert bár az eddigi haladásban parlamentünk életműködésének semmi része sem volt, kétségtelen, hogy könnyebb és szélesebb lesz az útja, ha a törvényhozó testületek maguk is fölkarolják a haladást szóban levő munkáit. ronázatlan uralkodó szentesitett magyar törvényeket hatálytalanitott s a pápával szemben tanúsított megalázkodásában teljességgel megváltoztatta a magyarországi katolikus egyház helyzetét. A második (VII.) részben a krími háborút 1856. márciusában befejező párisi béke utáni viszonyok és események ismertetése következik. Az uralkodó pár körútja Magyarországon eleinte némileg enyhített a közhangulat feszültségén — ami jórészt a bájos ifjú császárné hódító megjelenésének volt tulajdonítható — s ez bátorította a konzervatív főrendűseket arra, hogy kérvénnyel járuljanak az uralkodó elé, az 1848. előtti állapotok visszaállítása iránt, amiben a 48-as törvényeken sarkalló jogfolytonosságot követelő Deák Ferenc persze nem érthetett velük egyet. Mikor aztán a kis Zsófia kir. hercegnő halála miatt megszakított körutat később a császár maga folytatta, a lelkesedés nagyon lelohadt. Sőt fokozta az elégedetlenséget a körút végeztével kibocsátott laxenburgi kézirat, melyből kiviláglott, hogy a fiatal császár még mindig makacsul ragaszkodik az elnyomó kormányzat alapelveihez, ha a kivitelben hajlandónak mutatkozik is némi könnyítésekre és szűkmarkú kedvezményekre. A keserű közhangulatnak Széchenyi maró gúnnyal adott kifejezést a Bach által íratott Rückblickre Blick címen adott híres válaszában. A következő rész az 1859-iki olaszországi háborúról és Bach bukásáról szól, s az előadás érdekességében szinte párját ritkítja. A világtörténelmi jelentőségű de hazánk különleges szempontjából is végtelenül fontos olasz háború előzményeit kitűnő csoportosításba, a rejtett okokat és a következményekkel való okozati összefüggésüket nagy históriai érzékkel, a diplomáciai kérdésekben való kiváló jártassággal tárja elénk Berzeviczy Ausztria külpolitikai helyzete már nagyon megromlott a krími háborúban, mely alatt a monarchia távol tartván magát a tényleges beavatkozástól, Európa minden állama részéről bizalmatlanságot keltett maga ellen. Mikor aztán helyzete a lombard-velencei királyságban mindinkább tarthatatlanná vált, s diplomáciája nem tudta Franciaországot visszatartani a Piemonthoz való csatlakozástól, és a háború kitört, Ausztria egyetlen szövetséges nélkül, egymaga volt kénytelen állani a harcot az egyesült olasz-francia haderőkkel. Tragikumát fokozta megfelelő hadvezér hiánya. Gyulay Ferenc gróf tábornok elvesztette a magentai csatát, a helyébe fővezérül lépő Ferenc József pedig a solferinói véres küzdelem után kénytelen volt Villafrancában hirtelen békét kötni, s egyik legszebb tartományáról Lombardiáról, lemondani. A gyűlölt osztráknak ez a hatalmas kudarca örömére és szerencséjére szolgált szegény hazánknak. Mert „az a politika rámondja e fényesen megírt lapokon Berzeviczy, — amely benn a birodalomban az erőszakot ismerte egyedüli eszközének, hogy az erőszakolt békével és erőszakolt nyugalommal félelmes tekintélyt szerezzen kifelé, most egyszerre elveszettnek látta tekintélyét, s megszűnvén félelmesnek lenni kifelé, nem tudott többé félelmes lenni befelé sem“. A megvert hadsereg szomorú állapotától s a pénzügyi bajoktól végtelenül súlyos helyzetbe sodort Ausztriát látva az elnyomás békáit töredezni érezte a magyar nép, amely tíz éven át erős öntudattal és bölcs erővel szorította magát a passiv resistantia korlátai közé, s a nemzeti szellem újból hatalmasan fellobogott. A hitvány Bach-rendszer— mely annyi bűne és annyi ostobasága mellett legfeljebb az igazságügyi kormányzat terén mutathatott föl némi érdemeket — elérte méltó sorsa: csúfosan megbukott. Ez azonban még — sajnos — nem jelentette az abszolutizmus végét, mert az osztrák intézőkörök sokkal merevebbek voltak és sokkal kevésbé bölcsek, hogysem a magyar alkotmány és szabadság visszaállításában ismerték volna föl a birodalom és a trón legerősebb oszlopát. Sőt megint egy elvakultságra valló intézkedés következett. Hosszasabb előkészületek után 1859. szeptember 1-től keltezve jelent meg a magyarországi protestáns egyházak belszervezetére, iskolaügyére és államjogi helyzetére vonatkozó császári nyílt parancs. Ez a hírhedt pátens elkobozván a protestáns egyházak önkormányzatát, nemcsak a közvetetlenül érdekelt híveknek felháborodását vonta maga után, hanem mint a magyar közjog elleni újabb, alattomos támadás, minden jó hazafit — felekezeti különbség nélkül — a küzdőtérre szólított. E küzdelemről s annak eredményeiről majd a mű harmadik kötete fog szólani. Itt a II. kötetben a következő, szintén rendkívül érdekesen megírt rész az emigrációnak az 1853-tól 1859-ig terjedő időszak alatti eseményeiről szól, kitűnően jellemezvén az emigráció szereplőit, helyzetüket s egyéniségük szerint váltakozó hangulatukat. Lelke és vezére természetesen Kossuth volt az emigrációnak, a maga sokszor — mint pl. a keleti terveit magában foglaló s a török kormányt a mozgalmakba belevonni akaró emlékiratban —■ szédületes kalandorpolitikájával, melynél csak a III. Napóleon lelkiismeretlen biztatásai vezették félre a szegény emigránsokat. De a higgadtabb és belesebb emigránsok eléggé aggódtak s eléggé hibáztatták is a hevülékeny képzeletű Kossuthot. Legerősebb ellenfele ,Szemere Bertalan volt, a 49-es miniszterelnök, az első magyar felelős kormány belügyminisztere. Szemere rendkívül élesen támadta Kossuthot, aki mint mondotta , jogtalanul ágál Magyarország nevében, hiszen Aradon 1849 augusztus 11-én, a legnagyobb veszély idején, alkotmányellenesen letette kormányzói méltóságát. De elítélte Kossuth szereplését Klapka is, a jeles hadvezér, valamint Vukovics Sebő, volt igazságügyminiszter s Jósika Miklós, a híres regényíró. Kossuthot azonban sem a támadások, sem a sikertelenségek nem verték le lábáról. A krími háború elején elkedvetlenedett kissé, de azért tovább agitált, hol mint népgyülések szónoka, majd mint hirlapíró. Lelkes tevékenysége szinte lázassá fokozódott az olasz háború kitörésekor s éppen azért vált aztán sok-sok csalódása közt is legkeserűbbé az, amit Napóleon magatartása következtében a villafrancai békekötés után érezhetett, Magyarország felszabadítása iránt immár egész bizonyossággal táplált reményét szétfoszolni látván. A kötet két utolsó része a gazdasági, társadalmi, irodalmi és művészeti életét vázolja, az ötvenes években könnyen áttekinthető, igen ,jól tájékoztató képet nyújtva hazánk anyagi és szellemi kultúrájának e korbeli állapotáról. Az osztrák uralom az egész birodalomra nézve összpontosított kormányzat mellett egy birodalmi társadalom kialakítására törekedett, ez az igyekezet azonban hajótörést szenvedett s a magyar társadalom jobban összetömörült s nemzetibb életet élt, mint valaha. Az addig inkább elkülönült városi osztály is kezdett mindjobban összeforrni a régi nemesi osztállyal s a politikai létről leszorítod egységes nemzet lelkesen fogott hozzá a gazdasági munkához és társadalmi szervezkedéshez. A passzív rezisztencia nem közönyt és a sok-sok sirva-vigadds nem medd. Budapesti Hírlap 1926 Hecember T.(273. sz) Tót egyetem, amelynek nincs tót tanára. Miről keseregnek a lótok a cseh parlamentben. Prága, nov. 27. (Saját tudósítónktól.) Cseh miniszterelnöknek lenni aligha valami nagy élvezet a mai világban. Legalább is azzal a munkával, amit Svehla miniszterelnök naprólnapra, söt éjszakáról-éjszakára kifejt, hogy biztosítsa a költségvetés megszavazását, tisztességes pályán maradandót alkothatna, így kénytelen húsz parlamenti párt vezérével és alvezérével órák hosszat tárgyalni. Ígérni olyanokat, amikről meg van győződve, hogy úgysem teljesítheti, s kapacitálgatni, hogy mondjanak le olyan követelésekről, melyeket azok maguk sem vesznek komolyan s csak azért támasztanak, hogy legyen miről alkudozni. A költégvetést általánosságban 137 szóval 80 ellen megszavazta ugyan a képviselőház, de 83 képviselő tartózkodott a szavazástól. Ha ez a 83 a 80 nemmel szavazóhoz csatlakozik a részletes tárgyalás során, a kormányra szomorún végződik a költségvetési vita és vagy kormány bukás vagy ex lex lett volna a vége. Kormány, bukás semmit sem javítana a helyzeten, mert az alkotmány szerint a májusi államfőválasztás miatt fel nem lehet már oszlatni a házat, tehát megint csak a mai parlamenti erőviszonyok alapján bukdácsolhatna bármiféle új kormány. Legnagyobb jelentőségű a tót néppárttal folyó tárgyalás, mely hol megszakad, hol újra kezdődik. A tótok képviselete abba a szomorít helyzetbe jutott, hogy sem megbékélni nem tud a csehekkel, sem szakítani velük, így csak tárgyalnak vég és eredmény nélkül. Időnként megjelenik ezV egy nyilatkozat, hogy a tót néppárt megszavazza a költségvetést csak azért, hogy a Svehla-kormány életét megmentse, egyébként azonban a párt képviselőinek parlamenti felszólalásai kifogástalanul ellenzéki beszédek. Tegnap például Szívók képviselő beszélt az iskolaügyi minisztérium költségvetésénél s elpanaszolta, hogy a cseh uralom máig sem épített otthont a pozsonyi egyetemnek, melynek hajlékául a magyar kormány olyan gyönyörű tervet dolgoztatott ki, csak a háború miatt nem tudta megépíttetni. Azóta névleg tót főiskolává változtatták ezt az egyetemet, csakhogy csehül hivataloskodnak benne, csel nyelven jelennek meg a hirdetmények és egyetlen tót tanár sem tanít benne. A diákok barakkokban laknak, mert a kormány szerint internátusra nincs meg a szükséges hatmillió, ellenben nyolcvanmillió koronás rendőrigazgatósági palotát tudtak építeni Pozsonyban. Az importált cseh tanítók a tót iskolákba bevezették a vallástalanságot. A felvidéki minisztérium 17 alkalmazottja közül 110 cseh, a banktisztviselők közt alig van már tót; a középiskolákat évenként nagy tömegben végzi a tót fiatalság, de nem tud elhelyezkedni, mert a Felvidéken minden pozíciót a bevándorolt csehek kerítettek a kezükbe. A tót kulturegylet egy fillér államsegélyt sem kap, a tót kultúráért, népművészetért semmit sem tesz a cseh kormány, ellenben potikai szolgálatokért nyalcra-főre adja ki az italmérési engedélyeket, úgy hogy tizetnnyi korcsma van a Felvidéken, mint volt a magyar uralom alatt. A magyar keresztényszocialistákkal nem is próbált tárgyalni a miniszterelnök, elégedetlenségüket oly élesen ecsetelte a képviselőházban Szüllő Géza, a párt elnöke és Gbregorovics Lipót. A magyar egyetemet, a négy új magyar középiskolát, illetőleg a bezártak megszüntetését Rozsnyón, Léván, Eperjesen és Ungvárott; magyar szakiskolák, mezőgazdasági középiskolák, szőlészeti és borászati iskola, magyar tanító-, tanítónő-, óvónő- és bábaképzőintézet fölállítását, a magyar iskoláknak tisztán magyar tanerőkkel való ellátását, még kortesigéretképpen sem vállalja soha semmiféle cseh kormány. Így tehát magyar részről csak a Szentivány-féle nemzeti párttal kezdte meg a tárgyalást, hogy milyen alapon volna hajlandó megszavazni a költségvetést. Szentivány tizennégy pontba foglalta követeléseit és a miniszterelnök kiadta referádára ezeket a pontokat az egyes szakminisztereknek. A legbiztosabbnak látszik, hogy a kormány a költségvetés egyes tételeire különkülön igyekszik többséget összetaktikázni. Egyes tételeket a cseh és német polgári pártokkal együtt megszavaznak Hlinkáék, ami ellen ők állást foglalnak, mint az elnökség, a külügyminisztérium és a kultuszköltségvetés, azt megszavazzák a szocialisták. Szóval valahogy csak lesz, mert még sohasem volt úgy, hogy sehogy sem lett volna. Még Csehországban sem. Miért lép be a tót néppárt a Svehla-kormányba. Prágából jelentik, hogy a tót néppárt a Slovak hasábjain nyilatkozatot tesz közzé, amelyben kifejti, mily okok késztetik a pártot a kormányba való belépésre. A belépésnek az az oka, hogy újból jóvátegyék azokat az erkölcsi és anyagi károkat, amelyeket az eddigi radikális és szocialista irány okozott. E mellett a polgári pártok megegyeztek abban, hogy az egyes országrészek autonómiájának végrehajtása keretében a Felvidéken is autonómiát létesítenek. Fontos kulturális, egyházi, gazdasági és szociális kérdések megoldásáról van szó. Szó van végül a kommunizmus ellen való küzdelemről. A tót néppárt teljes erővel akar szembeszállni a kommunistákkal. Az aktivitás azonban nem jelenti, hogy a párt végleg kormányon marad. ,A tót néppárt ellenzéki álláspontra fog visszatérni, ha a Svehla-kormány nem váltja be az autonómia megteremtésére vonatkozó reményeit és várakozásait. A POLITIKA HÍREI. Olasz elismerés Bethlen István gróf politikájáról. A Corriere della Sera vezetőcikkben foglalkozik Bethlen István gróf ötesztendei miniszterelnökségével és a képviselőválasztások esélyeivel. A cikkíró a bevezető sorokban kategorikusan kijelenti, hogy Bethlen grófnak a legnagyobb nehézségekkel kellett megküzdenie amelyeken reális és okos politikájával úrrá is lett. Semmi kétség, hogy a mostani választásokból a kormány, párt óriási többséggel kerül ki. Főispán székfoglaló. Balassagyarmatról jelentik: Nógrád és Hont vármegyék törvényhatósági bizottságának. Baross József alispán elnöklésével, novemer 30-án tartott közgyűlésén tette le hivatali esküjét Pállyi Pál főispán, ugyszólván az egész vármegye jelenlétében. A közszeretésben álló főispánt a tisztviselői kar részéről Palotay Zoltán dr. vármegyei főügyész, a törvényhatóság részéről pedig Jeszenszky Kálmán prelátus, apátplébános üdvözölte. A székfoglaló után 300 terítékes lakoma volt. A zsidó hitfelekezet képviselőinek választása a felsőházba. Az országgyűlés felsőházáról szóló törvény rendelkezésének megfelelően a vallás- és közoktatásügyi miniszter az igazságügy- miniszterrel egyetértve rendeletben megállapította az izraelita vallásfelekezetet a felső*házban képviselő lelkészek választásának szabályait. A rendelet értelmében a választási jog gyakorlására a hazai önálló izraelita hitközségek jogosultak; fiókhitközségek és egyes városok imaegyesületei vagy templomi körzetei a választásban nem vehetnek részt. A hitközségek a választási jogot két-két kiküldött útján gyakorolják; ezek egyike a hitközség elnöke, akadályoztatása esetén alelnöke, másika pedig a hitközség szabályszerűen megválasztott lelkésze. A budai, óbudai és kőbányai önálló kongreszszusi hitközségek és a budapesti ortodox hitközség két-két kiküldött útján vesz részt a választásban, a pesti kongresszusi hitközség ellenben a két kiküldöttön felül még tizennyolc kiküldött útján; ezek közül kilencet a hitközség elöljárósága a hitközség tagjai közül választ, kilencet pedig a hitközség lelkészei közül jelöl ki. A választás kijelölés alapján történik; a jelölést a belügyminiszter által a felsőházi tagok választására kijelölt határidő kezdetéig kell megejteni. A kongresszusi alapon álló szervezet kijelölő bizottsága három lelkészt hoz javaslatba; ezek közül az egyiknek a pesti izraelita hitközség egyik lelkészének, a má.