Budapesti Hírlap, 1927. január (47. évfolyam, 1–24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
4Bmupest! ffltw 19TJ msmSx T, fi, Rj ellenmondási kedve ott sem hagyta el. Jöttek komolyabb összeütközések is. Vámbéry művét ismertettem és bíráltam. Szembeszállottam az akkor az Akadémián uralkodó finn-ugor iskolával ésa török rokonság mellett foglaltam állást. Ez a finnek törzsfőjének, a tudós, derék Hunfalvy Pálnak olympusi haragját zúdította reám. Iparkodtam kellően megfelelni neki és Gyulai nekem adott igazat. Mint igazi tudós, Hunfalvy csakhamar békejobbot nyújtott nekem. Más veszedelem következett, az eddigieknél sokkal viharosabb. Az Akadémia történeti bizottságnak rendszertelenséget, mulasztást vetettem szemére. Erre Fraknói Vilmos felelt nagyon fölényesen. Ugyanazon a hangon válaszoltam. Szilágyi Sándor, régi jóakaróm is annyira sértve érezte magát, hogy megvonta tőlem az engedelmet, hogy az egyetemi könyvtárban folytassam tanárképző leckéimet. Mikor a harc megkezdődött, Gyulai, miután cikkemet elolvasta, azt kérdezte: „Jól felkötötte-e azt, mije mint a németnek?"* Igenlő válaszomra teljes tűzzel ment bele. Már arról beszéltek, hogy az Akadémia udvarában vérpadot állítanak, előbb Gyulait végzik ki, aztán engem. De úgy látszik, igazam volt. Salamon egész erővel mellém állott és a bizottság elfogadta javaslataim egy részét. Ebből megtanultam, hogy olyan ügyért, melyet igaznak tart, kész a végsőkig harcolni. Hogy eljárását más is vezette, a hadakozáshoz való kedve, nem kétséges. Bennem is azt becsülte. Egyben úgy fejezte ki ezt a gondolatát: „Jó, ha összecsapnak a kardok, úgy pattan ki az isteni szikra: az igazság". Tudni kell, minő szentség volt előtte az Akadémia, melynek titkára, meg a Kisfaludy-Társaság, melynek elnöke volt. Látni kellett őt, mint sürgött-forgott ott, mint beszélte meg az Akadémia nagy hete előtt, Arany Jánossal, később főképp Lévayval, ki olyankor nála szállott meg, a legkisebb részleteket is. És mégis, kész volt ennek az annyira kegyelt nemzeti intézmény főemberei ellen fellépni, ha valami ott nem volt rendben. Annyira tisztelte, hogy tökéletesnek óhajtotta volna. Volt vele még egy összetűzésem Schöffle, a híres nemzetgazda osztrák miniszter Hohenwart idejében, kiadta emlékiratait. Azokról bírálatot írtam a Szemlének. A könyvben, mely a magyar viszonyokra is kiterjeszkedik, szó van Apponyi Albert grófról is, kiről mint „kitűnő szónokról". Ezt egy idézőjelben megírtam. Jó hozzám Vojnovics Géza, hogy Gyulai törölni kívánja ezt a jelzőt. Ebbe nem egyeztem bele és kértem, mondja meg a főszerkesztőnek. Másnap magához kért Gyulai, kinek megmondtam, hogy inkább meg se jelenjék a cikk. Kérésre fogta a dolgot: ebben az egy dologban tegyek kedvére, soha többet ilyent nem kíván. Engedtem, emberismerő volt, tudta, hol kell az embert megfogni. Na, uram! Ez volt rendes megszólítása, miután valami csipkedés következett. Ezt a szokását hamar kitanultam és magam kezdtem a támadást. Eleinte meglepődött, de aztán természetesnek találta és inkább örült, hogy van min vitatkozni. Mert igazi ereje a vitában nyilvánult meg. Tudása nem volt széleskörű, hanem annál szilárdabb alapon nyugvó. Az irodalom és a kritika terén ember legyen, ki megállott ellene. Logikája egyszerű és meggyőző. Politikai kérdésekben is érvényesíteni tudta, nagy belátással véleményét. Ha komoly tárgyról volt szó, minden személyeskedéstől tartózkodott. Hogy mennyire talpraesett és gyors az eszejárása, a következő eset bizonyítja. Nálam voltak egyszer Lévayval, Görgei Artúrral, ott volt Feszty Árpád is nejével. Jókaira terelődött a beszéd és Gyulai csipkedni kezdte a termetre is nagy regényírót. Görgei ellentmondott, én is hozzá szegődtem. Gyulai körülnéz, nem érti, hogy egyedül maradt. Aztán egyszerre a tábornokhoz fordul: „Hallgass, te hazaáruló voltál!" „De én csak nem voltam hazaáruló", vetem közbe, „ön meg elhitte, hogy Görgei hazaáruló." Erre olyan kacagás támadt, hogy rengett bele az asztal és Gyulai megelégedten törölte bajszát. Mese, mintha udvariatlan lett volna. Ellenkezőleg, finom volt a modora. De a léhák, nagyképűek ellen erősen kikelt. „Vén szamár, vagy fiatal szamár, mindegy" volt egy kedves mondása. Szembe dicsérni ellenkezett természetével. A milleneumi akadémiai nagygyűlést követő banketten nekem kellett felköszönteni a nap hősét, Kállay Bénit. Feladatomnak igen röviden feleltem meg. Gyulai hozzám jó: „Soha sem hittem volna, hogy ennyi esze van“. Ilyen volt, mikor dicsért Mit szólt volna, ha nem tetszik beszédem? Egyszerűsége, igénytelensége páratlan. Meg is tréfáltam egyszer. Mikor a főrendiházat átformálták, Gyulai is kinevezett tagja lett. Nyáron, 1875-ben, dolga akadván Pesten, eljött hozzánk is. Meg kell látogatnia Vay Miklós bárót, az elnököt. Az elnök visszaadja a látogatást. Hová ültet? Arra a kis pamlagra, melyen minduntalan valami pipacsutorába ütközhetik az ember. Rábeszéltük, hogy mégis szerezzen az ilyen jeles és előkelő vendégekhez méltó bútort. Soká ellenkezett, jó az igy is. Végre engedett és ősszel büszkén mutogatta a „Schöberl“-t: nappal szék, éjjel ágy. Ezzel a jellemvonásával összefüggött, hogy esküdt ellensége volt minden ünnepeltetésnek, jubileumnak. De az ő órája is ütött. Beöthy Zsolt Eötvös Lóránttal elment hozzá, mert 70 éves lesz, azt mégis meg kell ünnepelni. Ridegen, lármásan visszautasított mindent. Ekkor hozzám fordultak. Beállítok hozzá adatokért. Igaz-e, hogy ő már 1825 végén született és mivel csak 1926 jan. 25-én ünnepelték meg, ezt a napot vették születése napjának? Azt felelte, nagyon valószínű, hogy így esett. Erre azt mondtam: január 25-én 11 órakor elmegyünk az Akadémia kistermébe, jöjjön el Ő is velünk. Csupa jó barát: Beöthy, Eötvös, néhány hölgy, köztük Bánffy Györgyné báróné, akit különösen tisztelt. Hozza el fiát és szép menyét is. Első a miniszterelnök is, Bánffy Dezső, — más senki. Semmi dikció, de ezzel nekünk, barátainak tartozik, mert mi mindenesetre ott leszünk. „így hát mégis csak megjubilálnak!" kiált fel. Soha se felejtem el azt a keserű, lemondó arckifejezést, mellyel az el nem kerülhetőbe belenyugodott. Nem is történt ott más, mint az, hogy Bánffy átnyújtotta neki a Szent Istvánrendjelet, melyet Arany János is ékesített. Mély családi érzés hatotta őt át és sok súlyos csapást mért rá a sors. Neje ifjan halt meg, leánya, a gyönyörű szép Margit, kit legsikerültebb művének szoktam nevezni, korán elhunyt. Aranka leánya soká volt beteg. Egyetlen fiának koporsóját is követte. Mint igaz férfi nem vitt más érzést költeményeibe, mint azt, mivel tele volt szive. Ezt a mély érzést átvitte barátaira is. Minden iránt érdeklődött, mi őket érintette: örült, busult velük. Péterfy Jenő öngyilkossága mélyen megrendítette. De mikor hírül vittem neki, hogy Riedl Frigyest megválasztották egyetemi tanárnak, szinte táncolt örömében. Mikor 1908 őszén lábam kificamodott tottan Herendy Ödön. — Éppen a lapzárás pillanatában halljuk, hogy Palotás Dóra, a bájos művésznő, a közönség és a szépség bálványa megmérgezte magát. Az orvosok minden kísérlete, hogy megmentsék, hiábavalónak bizonyult: a művésznő a hajnali órákban meghalt. Tragédiáját egyelőre a titok mély homálya veszi körül." Herendy Ödön tisztán látott keresztül azon a mély homályon. És amit még nem látott, azt az a levél magyarázta meg, ami ott feküdt az újság alatt. Palotás Dóra írta: „Kedves Ödön! Csak ezt az egy módját tudtam találni annak, hogy magát megmentsem. Hogy eladjam magamat, ahhoz még volt elég erőm, de, hogy oda is adjam, ahhoz már nincs. Ha a magáé nem lehetek, nem leszek senkié sem. Felejtsen el és legyen boldog. Dóra." Herendy Ödönnek összeszorult a torka is, a szive is. Fuldokolt. Kapkodott a szalmaszálért, a mentőcsónakért. De a víz, az élet vize, megtagadta a további szállítást. S a szél, az élet szele fagyosan feléje süvített: fűlj meg! Herendy Ödönnek kidülledt a szeme. Víziók táncoltak előtte. A szép, a hófehér halott, akinek tiszta viráglelke elsuhan és fölemelkedik a kék végtelenség azúrjába. És akivel ott száll, a messziségbe a halott árnyék is, a harmadik játszópajtás, aki bujósdit játszik Herendy Ödönnel. Elbújik és sohasem kerül többé elő. A gondos szülő nagyon jól tudja, hogy nem csokoládé, nem cukorka az, amire a fejlődésben lévő gyermeki szervezetnek szüksége van. Azok közül a fontos tápanyagok közül, amelyek a szervezet felépítésére és erősítésére szolgálnak, a cukorka csak a cukrot, a csokoládé pedig ezenfelül a kakaó szerény tápértékét tartalmazza. A növekedést, a csont- és idegrendszer erőteljes fejlődését előidéző vitaminok főleg a malátában, a tejben, a tojásban vannak felhalmozva. Ezeknek a természetes tápszereknek minden tápértékét koncentráltan és összes vitaminjeit változatlanul egyesíti magában az OVOMALTINE, de csak az let. A zsebében ott van minden. Minden? Igen. Minden. Az egyik milliárdot Harács visszaadja Dórának. A másik milliárd megmarad neki, a zsebében van. A hivatalos sikkasztás csak mese, bizonyosan ürügy, amitHarács azért talált ki, hogy a formátlan üzletnek formát adjon. Az üzlet leleményessége kifogyhatatlan. Jókedvűen sétált az utca éjszakájában, minden lélekzetvételével a gondatlanság gyönyörét szürcsölte. A kivilágított, a ragyogó ablakok mögött olyan élvezeteket találhat, amilyenekre éppen véletlenül megfájul a foga. Az élet mégis csak szép! Dóra nélkül is szép! . . . Dóra . . . Eszébe jutott a kis mese, amit valaha, régesrégen, gyerekkorában, az iskolában olvastak. — Bujósdit játszott a víz, a szél és — a becsület. A viz elbújt. De a patak h imarosan kifecsegte, hol van, merre !. Megtalálták. Azután a szél bujt el. Ám volt nehéz ráakadni. Ma már mindenki tudja, honnan fúj a szél. Aia becsületre került, hogy elbújjon. de a becsület szabadkozott. — Gondoljátok meg! Ha én egyszerbújok, sohase találtok meg többé! Herendy Ödön elmosolyodott, majdnem nevetett. Milyen naivitás! Az erős ember a becsületen is kifog. Az erős ember elől a becsület nem mer elbújni. Herendy Ödön erősnek érezte magát. Céltalan ődöngése közben lármás mulatóhelyhez ért. Tánc és muzsika zsongott ki az utcára. Bement. Megviselt idegeit a pezsgő felizgatta. De a búvócska meséje minduntalan előtolakodott. És Herendy Ödön már nem nevetett. Hogy az ember néha meg nem tud menekülni egy-egy ócska melódiától! Trombiták recsegnek, dobok peregnek, szirének énekelnek. Nem halljuk. De valahonnan messziről előreszket a méla sóhajtás: cserebogár, sárga cserebogár! És csak azt halljuk és csak azt hallgatjuk. Ha én egyszer elbújok! . . . Még egy üveg pezsgőt! Szabad a mámor! Szabad az élet! Minden szabad! — Dóra! . . . Bosszúsan rántotta föl vállát. Mit akar? Végre is a maga életét mindenki úgy rendezi be, ahogy jónak látja. Nem tartozik neki semmivel sem. Az életével semmi esetre sem. A milliárdját pedig visszakapta. Az ember nem vehet el mindenkit, aki egy ideig tetszik. Az ügy rendben van.* Mámorosan, hajnaltájban vetődött haza és mindjárt elaludt. Csak késő este ébredt föl. Annyira elmerült a szabadság, a milliárd és a gondatlanság gyönyörébe, hogy alig tudta rendbeszedni gondolatait. Félt, hogy álmodik és majd fölébred. De a milliárd ott volt a zsebében. És a Harács nyugtája a másik milliárdról: a Dóráéról. Kétségtelen tehát, hogy nem álmodik. Szórakozottan nézte a postát. Legelőbb az újság akadt a kezébe és fütyörészve futott át rajta. De a fütty a szájához fagyott. Arcát a vér öntötte el. „A művésznő halála — olvasta izga Dr. Wander-féle OVOMALTINE, amely táplál, erősít, hizlal. Ha tehát azt akarjuk, hogy gyermekeink egészségesek és ellentállóképesek legyenek, a tanulás és iskola fáradalmait ne érezzék, adjunk nekik a reggeli és uzsonnatejhez 2—3 kávéskanál OVOMALTINE-t, amelyet jó és kellemes izénél fogva úgy a gyermekek, mint a felnőttek szívesen szednek. Egy doboz ára 1 pengő 50 fillér, forgalmi adóval együtt. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban, fűszer- és csemegekereskedésben. Magyarországon gyártja, mintát és ismertetést ingyen küld a Dr. Wander gyógyszer- és tápszergyár rt., Budapest, X., Kereszturi út 30. és nem járhattam ki, 82 éves korában még felbotorkált hozzám. „Szegény, ilyen fiatalon", így köszöntött be hozzám. De követelő is volt. Abban az állapotban nem igen írhattam. Kapok tőle levelet: „Ön nem törődik velem, én sem törődöm magával". Sikerült egy cikkel teljesen kibékítenem. De ez volt az utolsó levele hozzám, írói munkájából lehet csak megismerni. Nem volt nálánál pontosabb szerkesztő, de mint író éppen oly lelkiismeretes és körültekintő. Minden szót latra tett, verseknél sokszor eldúdolgatott minden taktust, hogy teljesen helytálló-e a ritmusa. Prózája kétségtelenül utol nem ért mintája a magyar írásnak. Nagy bibelődésének és megfontolásának köszönhető, hogy valóban alig van művében kivetni való. Viszont azzal a nagy kárral járt, szinte a túlzásig menő vigyázata, hogy csak szűk marokkal nyújtotta nekünk Múzsája adományait. Reá valóban áll az, hogy amit könnyedén írnak, azt nehéz elolvasni, mi nagy vesződséggel készült, könnyen. Romhányiát soha sem fejezte be. Pedig meg volt fejében az egész, el is mondta nekem részletesen, hogy akarja befejezni, de a sok A csuksamájolaj gyermeknek, szülőnek, orvosnak egyaránt gy Az angolkór, tüdőbaj, a szervezet leromlása pedig elsősorban a csukamájolaj rendszeres használatával előzhető meg, illetőleg gyógyítható. JEIKIÜLT a legkellemesebb csokoládéizapor alakjában tartalmazzá a csukamáolajat.Minden gyermek valósággal intene csemege gyanánt fogyasztja. Orvosok, szülők, tanítók ezrei a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak a JEMALT-re! Prof. Stoeltzner stb. gyermekorvosok véleménye szerint, minden csecsemőnek 2 hónapos korától kezdve rendszeresen kellene csukamájolajat adni. A csukamájolajat csak kínnal szedik, a JEMALT pedig élvezetet jelent a gyermeknek és szülőnek egyaránt. Kapható minden trógyszertárban Iscy doboz ára K 31 .(ion DRBudapest, X., Keresztúrnéát 30.