Budapesti Hírlap, 1927. január (47. évfolyam, 1–24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
Budapest, 1927. XIV11. évfolyam, 1. szám. Ünnepi szám ára: 10 fillér. Szombat, január 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Kifizetés: axaks Egy hónapra 4 pengi, negyedévre 10 pengi 80llér. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 ötösében, vasárnapon 40 Groschon. Kg7«« Mém Ára 16 fillér. : Külföldre az előfizetés kétszerező. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Szerkesztőség: VIII. kerület, Bökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal, VII., József-körút 5. szám. Telefonszámok: J. 43, J. 53, J. 63, J. 23—84. Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55. Újév, Budapest, dec. 31. Nem marasztaljuk egy pillanatra sem az esztendőt. Csak illanjon el minél gyorsabban. Nem mintha nem hozott volna semmi jót. Van mit meghálálnunk a Gondviselésnek, mert megpróbáltatásaink megritkultak és az erőgyűjtés megindult. Az elmúlt éveket a letűnővel együtt a megpróbáltatások korszakának tekintjük. A göröngyös utat a Gondviselés mérte ránk, a Gondviselés pedig tudja, hogy mit mivel. Éreznünk kell, hogy az égiek kegyelmét nem veszítettük el. Miért is veszítettük volna el? Legrettenetesebb kétségbeesésünkben sem fordultunk el a legszentebb fogalmaktól: Istentől, hazától, emberiségtől. Rendeltetésünk tudata ismét fellángolt. Ismét felemelkedtünk történelmi hivatásunk magaslatára. A finis Hungáriáé csak gyáva agyak kipárolgása volt. Ellenségeink eltorlaszoltak előlünk minden járható utat, hogy életképtelenségünket bizonyítsák. A világraszóló merénylet nem sikerült. Élünk, bebizonyítottuk, hogy van jövendőnk és méltó, nélkülözhetetlen tagja vagyunk az európai népcsaládnak. Mindez persze nem történik kínos vajúdás, véres szenvedések és hallatlan áldozatok nélkül. A mai nemzedéknek sokkal súlyosabb a feladata, mint volt a Rákóczi Ferenc, vagy a Kossuth Lajos nemzedékének. Voltak gyászos órák, mikor szembetaláltuk magunkat az egész világ érzéketlenségével, elfogultságával, semmibevevésével. És a leggyászosabb volt, mikor önmagunkkal hasonlóttunk meg. De most már nem vonhatja senki kétségbe, hogy a lét és nemlét kérdésén túlestünk. A Nagy-Magyarországtól még igen messze vagyunk, kisajátított testvéreinket még nem ölelhetjük magunkhoz, de van már magyar állam, az oldott kévét egybefoglaló, élő, dolgozó, erő- és hatalomgyűjtő organizmus, melyet nem lehet többé megsemmisíteni. Volt már úgy, hogy nem volt magyar állam, volt már úgy, hogy csak a trianoni papíron volt meg, de most már megvan élő valóságban. Már nem ismétlődhetik meg egykönnyen, hogy kényszerítve legyünk idegen akaratot, idegen parancsot törvénybe iktatni. Már nem történhetik meg egykönnyen, hogy önállóságunk legcsekélyebb életjelére fegyvercsörgetéssel válaszoljanak a szomszédból. Az ilyen megalázás ellen oltalmat nyújt az immár tisztábban látó nemzetek tisztessége, embersége és jogérzete. Nem vagyunk már bedeszkázva, ismét belekapcsolódtunk a nemzetközi élet láncolatába. Talán már szabad mondanunk, hogy úgy lelkiekben, mint anyagiakban kiállottük az iszonyú teherpróbát. A megpróbáltatások éveiben nem lettünk gyöngébbek, ellenfeleink nem lettek erősebbek. Mindazáltal ne bízzuk el magunkat. Létünk, boldogulásunk, fejlődésünk nemcsak tőlünk függ, hanem attól a nagy átalakulástól is, melytől forrong, nyugtalan egész Európa, sőt az egész világ. A világháború nem oldott meg semmit, annál több nyomorúságot, bizonytalanságot hozott. Elméletek, áramlatok követelődznek, melyek ismeretlen tájak felé sodorják a népeket. A múlt század éltető eleme a szabadelvűség és a parlamentarizmus volt. Ma ezekről, mint elhasznált rekvizitumokról beszélnek. A mostani század uralkodó planétája a demokrácia. Nevűi idegen gondolat ez tőlünk. Be lehet bizonyítani, hogy a magyar fejlődés, ha vontatottan is, mindig a demokrácia felé haladt. Legfrissebb bizonyíték e mellett az új felsőház. De már bő tapasztalatunk van arról, hogy a demokratikus gondolat még nem minden, még nem maga az üdvösség. Épp úgy vissza lehet vele élni, mint a múlt században visszaéltek a szabadelvűséggel. A nagy világrendezés alkalmával megrágalmaztak bennünket a reakcionáriussággal, hogy annál értbertelenebbül bánhassanak el velünk a demokrácia nevében. Ki ne emlékeznék a wilsoui pontok csábításaira. Megkóstoltatták velünk a demokraták uralmát. Hogy megkozmásodtak alatta a szabadságok, a kultúra, a jólét! De látjuk a nagy nyugati demokráciák vergődését is és éppen nem irigylendő boldogságát. És nem a demokrata kicsapongások eredménye-e az antidemokratikus diktatúrák? Mégis minden áron „nyugati" értelemben vett demokratákat akarnak belőlünk gyúrni. Mi csak maradjunk demokraták a magunk módja szerint. A nagy párt a liberalizmus, demokratizmus, radikalizmus és kommunizmus közt, döntsék el mások. Nekünk a megfigyelés és a tanulságok levonása a feladatunk. Egyelőre fontosabb dolog vár ránk. Az államot, a társadalmat kell megerősítenünk a közöttünk és körülöttünk ólálkodó veszedelmek és áramlatok ellen, hogy önálló nemzeti életet tudjunk élni. Ez az egyetlen út Nagy- Magyarországhoz. Nem kell ehhez más lelki dispozíció, mint hogy egymással összeférjünk. Hogy türelmesek legyünk a türelmetlenekhez, és gyöngédek a türelmesekhez és szenvedőkhöz. Ha azok leszünk, akkor könnyebben lesznek elkerülhetők az anyagi, szellemi és erkölcsi megrázkódtatások, amelyek oly vigasztalanokká tették a közelmúlt időket. Tudjuk, hogy az új év sem fog mindent meghozni. Hiszen olyan sok a pótolni való. Mindazáltal optimisták vagyunk, mert bízunk a leghatalmasabb sorsfordító erőben, a Gondviselésben. A genfi merénylet ügye. Budapest, dec. 31. Nemcsak Magyarország, hanem az egész művelt világ méltó érdeklődéssel tekinthet a jövő év január 24-ikére kitűzött genfi esküdtszéki tárgyalás elé, amikor Juszt Iván magyarországi szökevény bűnügyét tárgyalják Bethlen István gróf, m. kir. miniszterelnök súlyos megsértése címén emelt vád miatt. A vádat a svájci szövetségi államügyész képviseli s az ítélkezést a szövetségi esküdtszék hatáskörébe utalták, amelynek hatáskörébe egyébként az állam biztossága ellen elkövetett büntettek tartoznak s az ötvenes évek óta mindössze kétszer hívták össze. Azt hinnék, hogy maga ez a tény a legnagyobb érdeklődést keltette a tárgyalásra kerülő bűnügy iránt a svájci közvéleményben. Sajnos, nem így van. Maga az esküdtszéki tagválasztás a legnagyobb közöny mellett szokott lefolyni Svájcban s ez az anyagi érdekeit kitűnően igazgató nép az eddigi fejlemények szerint a bűnügy nagy nemzetközi jelentőségét nem fogta fel. Amint tudjuk, múlt év október 18-ára volt kitűzve ebben a bűnperben a főtárgyalás, amelyet a vádlott kérelmére annak betegsége miatt elhalasztottak. E főtárgyalást megelőzően történtek egyes bírói intézkedések, amelyek megdöbbenést, sőt, minek tagadjuk, a felháborodást robbantották ki Magyarországban. Az történt ugyanis, hogy a bíróság elnöke, az esküdtszék s a sértett félként szereplő m. kir. miniszterelnök, sőt az államügyész meghallgatása nélkül a vádlott indítványára igen különös bizonyító eljárás lefolytatására jelentette ki készségét. Elrendelte nevezetesen Magyarország közállapotainak megvizsgálását a vádlott tanúi útján, annak a kérdésnek tisztázását, hogy a köztársasági mozgalom üldözése a legsötétebb barbársággal történik-e, úgy hogy e miatt a legjobb hazafiak és a legértékesebb polgárok, a szabadság és a jog rajongói Magyarországról menekülni kénytelenek. Még több hasonló kérdés megtárgyalásáról is szó volt, olyan kérdésekről, amelyek Magyarország elvitathatatlan belső ügyei s amelyekről egy idegen állam a tanúk sokasága mellett sem képes véleményt alkotni, de ezt a jogosultságot magának semmiféle jogi szabály alapján nem is igényeiben. A svájci bíróság ezzel az intézkedésével tehát elsősorban kétségtelenül beleavatkozott Magyarország belső ügyeibe, s másodsorban pedig vitássá engedte tenni a vádlott bűnösségét a bűnügyre nem tartozó tényektől, harmadsorban pedig megsértette a népszövetségi egyezségben vállalt ama kötelezettséget, amely szerint Svájc területén a népszövetségi gyűlés kiküldötteinek cselekvési szabadságát minden feltétel nélkül biztosítja. Mi is a bűneset tulajdonképpen? Magyarország, mint a Népszövetség tagja, 1926 június havában Genfbe küldte képviselőjeként, a népszövetségi tárgyalásokra a m. kir. miniszterelnököt. A francia sajtóban még hullámzott az a rágalomáraidat, amelyet a franküggyel kapcsolatban Benesék és a magyarországi szökevények indítottak el, pedig a népszövetségi tárgyalásokon Magyarországnak nagyon fontos érdekei kerültek szőnyegre, így a Népszövetség magyar biztosának hatáskörét kívánta megszüntetni Bethlen gróf s egyben a népszövetségi kölcsön egyes újabb részleteinek felszabadítását is kérte. Anglia támogatásával el is értük a népszövetségi ellenőrzés megszüntetését, míg az újabb kölcsönrészletek felszabadítását későbbre halasztotta a Népszövetség Tanácsa; ehhez a magyar kiküldött is hozzájárult. Június 7-én történt ez, másnap, a Népszövetség tárgyalásainak ideje alatt, a népszövetségi palota folyosóján tartózkodó m. kir. miniszterelnököt a fent névről említett szökevény orvul megtámadta és tettleg bántalmazta. A Népszövetség Tanácsa kifejezte megbotránkozását a gyáva merényleten, a merénylőt letartóztatta a rendőrség s a bűnvádi eljárás ellene megindult. Nagy csodálkozásunkra azonban a merénylőt rövidesen szabadlábra helyezték, pedig nem volt svájci állampolgár, nem is lakott Svájcban, a Népszövetség palotájába való bejutása is szélhámosság alapján történt, mert a merénylő sohasem volt újságíró. Emellett meg kellett tudnia a svájci hatóságoknak azt is, hogy a merénylő nem politikai menekült, hanem közönséges vagyoni bűncselekmény miatt szökött el hazájából. Párizsban álnév alatt lappangott olyan társaságban, amelynek egy része bolosevista üzelmeket folytat, egy rész közönséges csaló és szélhámos, más része rendőrségi besúgó. A merénylő kihallgatásakor a politikai rajongó maskarájában hangzatos szavalatokat vágott ki, majd különféle kalandortársait tanukul bejelentve, Magyarország erkölcsbírájául csapott fel. Ehhez nyújtott a svájci bíróság említett intézkedésével segítő kezet. Mi mindenesetre követeljük, hogy Svájc bírósága a merénylet tárgyalásával kapcsolatban tartsa tiszteletben a Népszövetségi Egyezségokmány 7. cikkét, amely szerint „a Szövetség tagjainak képviselői és a Szövetség hivatalnokai a Szövetség ügyeinek ellátása alatt a diplomáciai személyek kiváltságaiban és mentességeiben részesülnek." Ez a kiváltság pedig idevágólag elsősorban a személyes sérthetetlenségből áll, amelyről minden művelt állam különös fokban gondoskodik. Követeljük a magyar állam ama nemzetközi alapjogainak tiszteletben tartását, amely belügyeinek független intézésében és más állam beavatkozásának tilalmában áll. Követeljük ezt azért is, mert a svájci bíróság által tervezett bizonyító eljárás olyan tanúk felvonultatásával járna, akiknek nagy részét Magyarországon közmegvetés kíséri, ezek vallomása tehát nyilván Magyarország ellen való kirohanással lenne egyértelmű. Ennek még eltűrése is sérti a szuverén államok egymás megbecsülésére vonatkozó jogát, nemhogy annak bírói eljárásban jogalap látszatával valóságos megszervezése. Követeljük a legteljesebb szólásszabadságot a per bizonyításának előzetes megvitatásában a sértett félként szereplő m. kir. miniszterelnök részére. Tehetjük ezt annyival is inkább, mert e tekintetben már kiépült jogrendszerünkben Svájc a legteljesebb viszonossággal találkoznék. A magyar törvények hasonló esetben minden olyan bizonyítást kizárnak, amely nem szorosan a vád alapjául vett ténykedésre szorítkoznék. Ki van zárva tehát a vádlott állítólagos felindulására alapot adó politikai tények vizsgálata, ki van zárva az úgynevezett valódiság bizonyítása is. Ezenkívül a magyar törvények teljes indítványozó és szólásszabadságot adnak a bűnperekben fellépő sértett félnek éppen a bizonyítás kérdésében, még akkor is, ha a vád ura a közvádló. Követeléseinknek az az általános nemzetközi jogi szabály is súlyt ad, hogy ama nemzetközi alapjogokat, amelyek egy állam szuverenitásából folynak, nem sértheti meg maga a független bíróság sem. Svájcnak megüzenhetjük, hogy a magyar bíróság is független, de sohasem helyezkedett szembe azokkal a nemzetközi jogokkal, amelynél védelme jelenleg a svájci bíróság eljárásával forog kockán. És végül figyelmébe ajánljuk Svájcnak azt a szerződést, amelyet 1924 június 18-án kötött Magyarországgal, amelynek közállapotairól most — risum teneatis! — egy va- A Budapesti Hírlap mai az Ama 32 oldal