Budapesti Hírlap, 1927. augusztus (47. évfolyam, 173–196. szám)

1927-07-26 / 192. szám

NAPIHÍREK. Forgács Anna színésznő halálos autószerencsétlen­sége Franciaországban. Csütörtökön este a fővárosban, főleg művészkörökben általános megdöbbenés keltő szerencsétlenség híre terjedt el. Pá­risból egy szűkszavú távirat érkezett Bu­dapestre, amely egy ismert nevű fiatal bu­dapesti színésznő halálos szerencsétlensé­géről számol be. Az eddig még ellenőrizh­etetlen távira szerint Forgács Anna férjével, Erdélyi Béb gyáros és földbirtokossal Párisból szerdai délután autókirándulásra indult a kör­nyékre. Nem messze Páristól autószeren­csétlenség érte őket és Forgács Anna meg­halt. Forgács Anna csak néhány esztendővel ezelőtt tűnt fel a magyar színpadokon Először a Magyar Színházban, később a Belvárosi Színházban játszott. Körülbelül egy esztendővel ezelőtt vette feleségül Er­délyi Béla. Néhány hónapja egy véletlen esettel kapcsolatban szerepelt a neve a nyilvánosság előtt. Akkoriban egy újság­cikke nyomán az a hír terjedt el, hogy megmérgezte magát. Másnap azonban már kiderült, hogy a hír téves vo­lt, Forgács Anna nem lett öngyilkos, hanem gyomor­­mérgezést kapott. Néhány héttel ezelőtt utazott el férjével Franciaországba, ahon­nan most az ellenőrizhetetlen hír érkezett. ■ — (Vízállás.) A földművelésügyi miniszté­rium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna Re­m­gensburgnál, Dunapentele és Mohács között, valamint Zhnonynál árad, máshol apad. Mo­hácsig alacsony, lejebb közepes vizállásu. Mai vízállások: Passau 278, Stein 12, Komárom a 281, Budapest 228, Baja 210, Mohács 236. A­­­ Tisza alacsony vízállással végig apad.­­ (Csemoch János emléke Rómában.) Rómából jelentik: Ma Csemoch János ha­lálának harmincadnapján, a néhai primás­­ tituláris templomában, a San Eusebio templomban ünnepies énekes gyászmise­­ volt az elhunyt lelki üdvéért. A misét a San Eusébio templom plébánosa celebrálta­­ páter Srottg, páter Holik, valamint a ró­­­­mai magyar teológusok segédletével. Meg­■ jelentek: Monsignore Cacio­a Dominioni ■ gróf, a pápa házi főkamarása, a pápai ud­var képviseletében, monsignore Borgon­­gini és monsignore Migone a vatikáni ál­lamtitkári hivatal képviseletében, továbbá­­ Hedry és Balásy ügyvivő vezetésével kri­i­­náli és vatikáni követségünk tagjai, Gere­­­­vich Tibor igazgató vezetésével a római magyar intézet tagjai, a római nemzetközi diákkongresszuson időző magyar diákság delegációja, valamint az egész magyar ko­lónia. Az énekkar Perosi gyászmiséjét éne­kelte.­­ (Címadományozás.) A kormányzó a pénzügyminiszter előterjesztésére az állami földmérés mérnöki tisztviselőinek létszá­mában Zsadányi Ármin József műszaki ta­nácsost műszaki főtanácsossá kinevezte, továbbá Oláh Emil és Klekner Károly műszaki tanácsosoknak a műszaki főtaná­csosi, Moser Károly, Fléger Ferenc, Forst­­ner Antal, L’anné Ernő és Klipp Alajos főmérnököknek a műszaki tanácsosi, végül Kalapos Gyula, Rehting József és vitéz Horváth Lajos mérnököknek a főmérnöki címet és jelleget adományozta. A kormányzó a pénzügyminiszter előter­jesztésére Török János nyugalmazott mű­szaki tanácsosnak három évtizedet megha­ladó buzgó szolgálatáért a műszaki főta-­­­nácsosi cimet adományozta. — (Uj református lelkész.) A vámosuj­­falusi gyülekezet egyhangú meghívással Nagy Sándor Béla hitoktatót választotta lelkészévé. — (Kalazanti Sz. József ünnepe.) A Ke­gyes­ Tanitórend alapítójának, Kalazanti Szent Józsefnek ünnepén, szombaton, aug. 27-én a rendiház kápolnájában (IV., Pia­rista­ utca 5.) fél 10 órakor ünnepies szent­mise és prédikáció lesz.­­ (Személyi hir.) Az ezidőszerint Lau­­sanneban ülésező Institut de droit Inter­national Magyary Géza dr-t, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem taná­rát tagjai közé választotta.­­ (Szent István napja a külföldön.) Szent István ünnepén Jungerth Mihály, a revali magyar ügyvivő, fogadást rendezett a kö­vetség helyiségeiben, amelyen az észt kor­mány, a diplomáciai testület, a sajtó kép­viselői és előkelő észt társaság jelent meg. A lapok meleghangú cikkekben emlékez­tek meg Magyarországról. A grenoblei egyetemen francia nyelvi és irodalmi tanulmányokat folytató magyar tanárok és diákok is megülték Szent István ünnepét. Délelőtt Révész, Horváth és Schwarz magyar katolikus lelkészek­ szent­misét mondtak, amelyen a magyar hallga­tókon kívü­l a grenoblei egyetem számos más diákja is részt vett. Este a Meuse ven­déglőben vacsora volt, amelyre meghívták Ronzy igazgatót, továbbá több egyetemi tanárt is. A magyarokon kívül sok olasz, osztrák, angol, lengyel, norvég, svéd, ame­rikai és jugoszláv diák is megjelent a va­csorán. Ronzy, a nyári tanfolyam igazga­tója, Dimény Mózes postafőigazgató, Boer F. amszterdami egyet, tanár, Kenyeres Ba­lázs budapesti egyet, tanár, Révész ciszter­cita tanár, Calvi milánói tanár felszólalá­sában kifejtette, hogy Franciaország és Magyarország között mindig kölcsönös ro­konérzés uralkodott. Boer­g hollandiai tanár a többi között ezt mondta: — A végzet akaratából Magyarország elvesztette a háború előtt volt területének kétharmadát, de semmi sem foszthatta meg a magyar nemzetet lelki nagyságától. A magyarság szíve hálával van tele minden jótevője iránt és epedve várja azt a na­­ot, amelyen Magyarország újra a régi Magyar­­ország lesz. A vacsora után a diákok magyar nótá­kat énekeltek, majd magyar táncokat mu­tattak be. Legnagyobb sikere a csárdásnak volt.­­ (Uj egyetemi tanár.) A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előter­jesztésére Degen Árpád dr. magyar királyi udvari tanácsos, kisérletügyi főigazgató, egy­etemi magántanárnak a honi botanika­­ terén kifejtett tudományos munkássága el­ismeréséül az egyetemi nyilvános rendes tanári címet és jelleget adományozta.­­ (Pápai kitüntetés.) XI. Pius pápa Fetser Antal győri megyéspüspök előter­jesztésére Barabás Jánosné, a csornai Ka­tolikus Jótékony Nőegylet elnöknőjét évek hosszú során át kifejtett áldásos tevékeny­ségéért és legutóbb a csornai szegényház létesítése körül szerzett érdemeiért a Pro Ecclesia et Pontifice érdem­kereszttel tün­tette ki, amelyet Fetser püspök megbízásá­ból Wagner Mihály tb. szentszéki bíró, plébános fog átadni a kitüntetettnek.­­ (Zichy érsek a Prohászka emléktemp­­lomért.) Zichy Gyula gróf kalocsai érsek nyomban Prohászka püspök halála után, amikor felmerült az eszme, hogy az el­hunyt főpap emlékét méltóképpen megörö­kítsék, azt ja­vasolta, hogy az igehirdetés nagy mesterének szelleméhez legméltóbb lesz, ha emléke megörökítésére székváro­sában Ottokár-emléktemplom létesül és az elhunyt püspök hamvait abban helyezik nyugalomra. A cél megvalósítására a ka­locsai érsek 4000 pengőt adományozott. A kalocsai érseknek ezt a gondolatát a szé­kesfehérvári káptalan és a város közönsége teljes megértéssel támogatta s az emlék­templom megépítése céljából országos gyűjtés indítását határozta el. Zichy érsek most körlevélben arra kéri a kalocsai fő­­egyházmegye papságát, hogy erre az em­léktemplomra a plébániákon működő hit­­buzgalmi és szociális egyesületek közremű­ködésével minél tetemesebb adományt gyűjtsenek.­­ (Mussolini Triesztben.) Triesztből je­lentik: Mussolini miniszterelnök, aki teg­nap este bejelentés nélkül ideérkezett, ma délelőtt megtekintette a Cosulich-társaság most elkészült Saturnia motoroshajóját, amelyet az olasz tengerészet büszkeségé­nek nevezett. A miniszterelnök előrelátha­tóan ma elhagyja Triesztet. — (Hír a párisi szovjetkövet távozásá­ról.) Párisból jelentik: Itteni politikai kö­rökben olyan híresztelések terjedtek el, — néhány politikai hetilap meg is emlékezett róluk — amelyek szerint nincs kizárva, hogy Rakovszkij szovjetorosz nagykövet kénytelen lesz párisi állását elhagyni. A legutóbbi miniszteri tanácskozáson rámu­tattak arra, hogy Rakovszkij aláírt egy manifesztumot, amely éles harcot hirdet a burzsoázia és a kapitalista kormányok elen. Briand külügyminiszter ebben a nagyköveti állással össze nem egyeztethető magatartást lát és utasítani fogja a moszkvai francia nagykövetet, hogy e miatt egyen lépéseket a szovjet kormánynál.­­ (Szálláskongresszus és borkiállítás Sopronban.) Sopronból jelentik: A magyar szállások, vendéglősök és kávésok szeptem­ber 21-én Sopronban országos kongresz­­szust tartanak. Ez alkalommal a soproni szakcsoport vásárral egybekötött borkiállt­­ást rendez, melyen kizáróan soproni és sopronkörnyéki termésű borok kerülnek bemutatásra. __ (A Mezőgazdasági Kamara alelnökvá­asztásának megerősítése.) A földm­ivelés­­ügyi miniszter ifjú Mészáros István mező­­gazdasági munkás, felsőházi tagnak az Or­­szágos Mezőgazdasági Kamara alelnökévé­örtént megválasztását megerősítette.­­ (Négyszázötvenéves az upsaiai egye­em. ) Berlinből jelentik: Az upsaiai egye­­em a király, a trónörökös és több kül­­öldi fejedelmi vendég jelenlétében szep­­ember közepén üli meg fennállásának 150. évfordulóját. Ulfsson érseknek, aki 477-ben megalapította az egyetemet, em­­eket állítanak. A híres Ulfilas-bibliábef­ényképezés utján ötszáz másolatot késel­ének, s ezeket a királynak és tudományos itézményeknek ajánlják fel.­­ (Pályázat a tihanyi Biológiai Intézet múzeumőri állásaira.) Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem tanácsa pályázatot hirdet a tihanyi Magyar Biológiai Intézet­­nél betöltendő két múzeumőri állásra. Az egyik állásra kísérleti élettani, illetve élet­­-egytani szakképzettségű, a másik állásra általános kémiai és fizikokémiai szakkép­­zettségű, önálló munkássággal bíró egyén pályázhatik. — (A dunántúli evangélikus egyházkerül­et segitőegyesületének új elnöke.) A du­nántuli evangélikus egyházkerület segitő­­egyesülete Rupprecht Olivér sajtoskáli nagybirtokost, a felsőház tagját, világi el­­nökévé választotta meg. — (Zászlószentelés Sárszentmiklóson.)­­ sárszentmiklósi Levente Egyesület szep­­ember 8-án zászlószenteléssel és háziver­­ennyel egybekötött szinielőadást rendez. Az ünnepi beszédet Kenessey Gyula dr. fő­­polgabiró mondja. Beszédet mond ezen­­kívül : Hegyi István ay. jegyző, az egye­­nlet elnöke és Pokomándy Tivadar vár­hegyei testnevelési felügyelő.­­ (Áthelyezés a Szent Benedek-rend­en. ) Bárdos Rémig dr. pannonhalmi fő­­pár a tanévvégi áthelyezéseken kívül mest, az uj iskolaév küszöbén a következő thelyezéseket rendelte el: Schmuck Pas­ás tanárt Esztergomból Győrbe, Schaller Márvás tanárt Győrből Esztergomba, Ne­nk Ödön tanárt Kőszegről Esztergomba, Maros Cirjék tanárt Pápáról Győrbe küldte, Radványi Rajner győri tanárt pedig be­tegszabadságra Sopronba helyezte át.­­ (Kedvezéses üdülés Dergicse-Akafin.) A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége (KANSz) közli, hogy Dörgicse­ Akálin, a Balaton partján, vasúttal 10 percnyire Balatonfüredtől, a tényleges és nyugdíjas közszolgálati alkalmazottak, va­lamint ezek családtagjai az egész éven kedvezéses üdülést vehetnek igénybe. A napi teljes panzió, értve alatta lakást, napi négyszeri kiváló és bőséges étkezést, ki-, szolgálást, világítást, fürdést, gyógy- és zenedíjat, 6 - 30 fillérbe kerül. Diétás ét­kezés orvosi rendeletre. Érdeklődők köz­vetlenül a panzió tulajdonosához: Mol­­nárffy Béla nyugalmazott huszárszázados, Dergicse-Akali, szíveskedjenek fordulni.­­ (Regényes házasság.) Berlinből jelen­tik, hogy a jobboldali alakulatok egyik so­kat emlegetett vezére, Erhardt kapitány feleségül veszi Hohenlohe-Öhringen her­cegnőt. A kapitány első feleségétől elvált és most házasságot köt a hercegnővel, aki 1920-ban, az akkor körözött kapitányt a kastélyában rejtegette. Ebből az ügyből kifolyóan három hónappal később a ka­pitány érdekében hamisan esküdött a her­cegnő a bíróság előtt, amiért hat hónapra itétték, de később megkegyelmeztek neki.­­ (Újraépítik a híres debreceni kis-­­ templomot.) A debreceni református egy­­i ház a híres debreceni kistemplomot, amely­­­­nek egyik tartóoszlopa lesülyedt és igy attól lehetett tartani, hogy a nehéz fedél­­szerkezet beomlik, helyreállittatja. A Kő­templom ügyében kiküldött épitőbizottság Szent István-napján tartott ülést, s elhatá­rozta, hogy a belső pilléreket újakkal cse­réli ki és külsőleg is egészen új köntöst ad­nak a templomnak. A munkát, amelynek ára közel másfél milliárd korona, meg­kezdték, hogy november 15-ig a templom elkészüljön, mert november második felé­ben az újjáalakított templomban újra meg akarják kezdeni az istentiszteletet. A törté­nelmi nevezetességű templomot tehát nem bontják le, amint először tervezték és ami ellen a Műemlékek Országos Bizottsága is tiltakozott.­­ (Az észtek Cegléden.) A Turáni Tár­saság vendégeiként Budapesten tartózkodó ötventagú észt és lett kirándulócsoport teg­nap Ceglédre rándult, ahol az Unghváry László-telep látta őket vendégül. Az ebéd után a csoport Kossuth Lajos szobrához vonult, ahol az észt és lett himnusz hang­jai mellett megkoszorúzták a szobrot. Az elhangzott beszédeket Bán Aladár alelnök és Virányi Elemér tanár tolmácsolta a szo­bor körül összegyülekezett ceglédieknek. A város nevében Sárkány Gyula dr. polgár­­mester mondott köszönetet a csoportnak. — (Rozgonyi lapok) legnépszerűbbek, — (Hősök emlékszobra Miskolcon.) Miskolcról jelentik: Ma történt döntés a miskolci hősök emlékszobrának felállítása ügyében. Miskolc egykori háziezrede, a 10. honvédgyalogezred tagjainak gyűjtése és a város támogatása útján a közeljövőben felállítják a Rudolf-laktanya előtt az ez­­red hőseinek emlékszobrát s a város most azt tervezi, hogy a laktanya kapuja elé fel­­állítják egyúttal Miskolc másik volt házi­ezredének, a 34-es közös gyalogezred el­esett hőseinek emlékszobrát is.­­ (Kiállításra készül Kemenesalja.) Du­nántul egyik legszebb és leggazdagabb vidékének, a Kemenesaljának szellemi és gazdasági seregszemléjére készül Kemenes­alja csomópontja, Celldömölk városa. Me­zőgazdasági, ipari és kulturális kiállítást rendez a Faluszövetség Celldömölkön szep­tember hó 7-től 11-ig Vas vármegye és Celldömölk intézményeinek közreműködé­sével. A kiállítás érdekében sokat dolgozik a Fa­luszövetség és a helyi rendezőbizott­ság, melynek élén Pletnics Ferenc dr. kor­­rmányfőtanácsos, Pósfay Gusztáv dr. fő­szolgabíró, Jánossy Gábor országgyűlési képviselő s Pintér József dr. Celldömölk agilis főjegyzője áll. A kiállítás ünnepies megnyitása szeptember 7-én délután 4 óra­kor lesz. Szeptember 8-án és 11-én lesz Celldömölkön a hagyományos celli búcsú, melyre festői népviseletben messze földről gyalog zarándokolnak el a falusiak. A fej­lődő város vezetősége ez alkalommal a régi búcsújáró hely sok szép emlékét és hagyományát akarja felújítani és a celli búcsúk népszerűsítésével Celldömölköt ma­gyar Máriacellé tenni. A kiiállítás napjait különféle ünnepségek és versenyek teszik változatossá. Szeptember 8-án Vas vár­megye vitézei tartanak vitézi napot Cell­dömölkön, ugyanaznap délután gazda ko­csiverseny és lódíjazás. Szeptember 11-én tenyészállatvásár és díjazás, azonkívül pe­dig dunántúli tűzol lóverseny. A kiállítás alkalmával a kereskedelmi miniszter 50 százalékos kedvezményes utazást engedett a Máv­ vonalain. A kiállítás ideje alatt Celldmölkre utazó közönség a félárujegyre jogosító igazolványokat már most besze­rezheti a Faluszövetségnél (Budapest, V., Zoltán­ utca 8. félemelet) és a helyi rende- Japán hajók tragédiája. Flottagyakorlaton 129 ember életét vesztette. London, aug. 25. (Reuters) Tokióból jelentik. A japán flotta gyakorlatán tegnap éjszaka a Varabl Sunk torpedóromboló összeütközött két cirkálóival. Az összeütkö­zés következtében 129 ember életét vesztette. Sokan többé­­kevésbé súlyosan megsebesültek. — (Napirend.) 1927 augusztus 26. Péntek. (Körner Tivadar német költő hősi halála 1813-ban Wöbbelinben.) Róm. kat.: Zefirin pk. Gör. kat.: Adorján és N. Prot.: Izsió. A Nap kél 5 óra 9 perckor, nyugszik 18 óra 54 perckor. A Hold kél 3 óra 47 perckor, nyug­szik 19 óra 1 perckor. Nyitvalevő múzeumok: Nemzeti Múzemm állat- és ásványtár 9—2. Mezőgazdasági Mú­zeum (Széchenyi-sziget) —. Szépművészeti Múzeum (Aréna-út 41/42.) modern képtár, modern szobrászat 10—fél 2. Iparművészeti Múzeum (Üllői-út 33.) bútor és fémkiállítás 9—fél 2. Kereskedelmi Iparcsarnok 9—12. Ernst Múzeum (Nagymező-u. 8.) —. Erzsébet királyné emlékmű (Királyi palota) 9—1. Ipar­művészeti Társaság állandó kiállítás (An­­drássy-út 69.) 9—2. Földtani Múzeum (Stefá­­nia­ ut 14.) 10—1. Fővárosi Múzeum (Stefánia­­ut) 9—1-ig. Nyitvalevő könyvtárak: Fővárosi Nyilvános Könyvtár (Gróf Károlyi-u. 8.) 9—7. Egyetemi Könyvtár (Ferenciek-tere 5/a) 9—2. Egyetemi olvasóterem (Ferenciek-tere 5.) 9—7. Iparmű­vészeti Könyvtár (Üllői-ut .33/35.) 10—1 és 3—8. Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtár (Szemere-u. 6.) 9—2. Statisztikai Hivatal Könyvtár (Keleti Károly-u. 5—7.) 10—1. Szé­chenyi Könyvtár (Múzeum-körút 14.) 9—4. Technológiai olvasóterem (József-körút 6.) 9—2. Vakok Könyvtára (Ida-utca 5.) 8—12. Erzsébet Népakadémia Könyvtár (Német-u. 40. 9—2 és 5—8. Állatkerti Könyvtár (Állat­­kert) 10—1-ig. Hóman Bálint a Nemzeti Múzeum igazga­tója fogad 12—2-ig. Külügyminiszter fogad előzetes bejelentés alapján, kultuszminiszter 12—2-ig. Nyitvalevő kiállítások: A vas­­gép és ház­tartási ipari kiállítás az I nemzetközi reklám­­kiállítás és az országos rádiókiállítás a város­ligeti Iparcsarnokban és a fővárosi csarnok­ban nyitva egész nap. A képzőművészeti és Iparművészeti Országos Gazdasági Szövetség kiállítása a hősök emlé­kének méltó megörökítésére a városligeti Mű­csarnokban, nyitva egész nap.­­ (Az időjárás.) A Meteorológiai Intézet jelenti: A légnyomási helyzetben lényeges át­alakulás történt. Az Azori maximum északke­let irányában előrenyomult és egyidejűleg a nagy légnyomás Közép-Európa felett ketté­vált. Éles konvergencia-vonal támadt észak­dél irányban, a meleg keleti és a hűvös nyu­gati légáramlás között. Az idő Közép-Európá­­ban hűvösre és esősre fordult. Hazánkban a nyugati részeken már ma reggel bekövetke­zett a borulás és az eső. A hőmérséklet teg­nap, főleg a keleti részeken, még igen magas volt. Időjelzés: Változékony, szeles, hűvös idő, egyelőre m­ég sok helyen esővel vagy ziva­tarral.

Next